Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-20 / 143. szám

1981. június 20. KELET-MAGYARORSZÁG 7 GYERMEKVILÁG Csereüdültetés és madártani tábor Nyári program Berkeszen Gazdag táborozási programot bonyolít le nyáron a berkeszi II. Rákóczi Ferenc Nevelőotthon. Jú­nius 15—27-ig hetven úttörő és kisdobos táborozik csereüdültetés keretében Zamárdiban. A pajtá­sok a két hét alatt megismerked­nek a Balaton történelmi és ide­genforgalmi nevezetességeivel. Ugyanebben az időben harminc­két növendékük SZOT üdülőtá­borban nyaral Sátoraljaújhelyen. A kiváló nevelőotthoni növendé­kek csillebérci táborába pedig ti­zenhat berkeszi úttörő mehet. A második osztályos tanulók a gyermek- és ifjúságvédő intézet üdülőjében kaptak lehetőséget júniusban a nyári pihenésre. A táborozások sorát a gyulai cse­reüdültetés zárja augusztusban, így a nevelőotthon minden lakó­ja, a hazautazó pajtásokon kívül, legalább egy táborozáson vesz részt a nyári szünidőben. A nyári szünetben végzendő rendszeres fizikai munka lehe­tőségét is biztosítják a tanulók számára a körzetben működő termelőszövetkezetekben. Három tanuló madártani táborban Tor­nyospálcán, egy növendék pedig a tuzséri rajz alkotótábor mun­kájában vesz részt. Augusztus elsején fogadják az óvodaotthonokból Berkeszre kül­dött első osztályosokat. Az inté­zet autóbuszával Nyíregyházára, és Kisvárdára terveznek kirán­dulásokat, melyeket fürdéssel kötnek egybe. Júniusban a ti- szadobi gyermekváros húsz ipari tanulója érkezik a testvérintézet meglátogatására, akik a szokásos nyári karbantartási munkából is kiveszik részüket. Tarka lepke, kis mese... 1 > A Petőfi Irodalmi Múzeum­ban nemrég nyitották meg az irodalmi múzeum, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvki­adó és a Magyar Út­törők Szövetsége által meghirdetett „Tarka lepke, kis mese ...” című pályázatra beérkezett gyermekalkotások­ból nyílt kiállítást. Az egyik első díjas munka Szabó Beat­rix 9 éves miskolci kislány alkotása. (MTI fotó) A légy házikója Orosz népmese Egyszer egy paraszt egy halom edénnyel utazott, és egy korsót elvesztett. Odarepült egy légy a korsóhoz, és beleköltözött. Benne lakott egy napot, benne lakott kettőt. Odaszállt a szúnyog és kopogtatott. — KI lakik e magas palotában? — Zimmi-zümml legyecske. Hát te ki vagy? — A nyafka szúnyog. — Gyere, lakj velem! Most már ketten voltak. Odaszalad hozzájuk az egér és bekopog: — Ki lakik e magas palotában? — Zimmi-zümmi legyecske és a nyafka szúnyog. Hát te ki vagy? — A sarokból futkosó egér. — Gyere, lakjál velünk! Most már hárman voltak. Oda­ugrál a béka és bekopog: — Ki lakik e magas palotában? — Zimmi-zümmi legyecske, nyafka szúnyog és a sarokból futkosó. Hát te ki vagy? — A vizen tanyázó. — Gyere, lakjál velünk! Most már négyen voltak. Odajön a nyúl és kopog: — Ki lakik e magas palotában? — Zimmi-zümmi legyecske, nyafka szúnyog, sarokból futko­só és a vizen tanyázó. Hát te ki vagy? — A réten szökellő. — Gyere, lakjál velünk! Most már öten voltak. Odabaktat a róka és bekopog: — Ki lakik e magas palotában? — Zlmmi-zümrrfi legyecske, nyafka szúnyog, sarokból futkosó, vizen tanyázó és a réten szökel­16. Hát te ki vagy? — A mezei vörös. — Gyere, lakjál velünk! Odasettenkedik a kutya és be­kopog: — Ki lakik e magas palotában? — Zimmi-zümmi legyecske, nyafka szúnyog, sarokból futko­só, vizen tanyázó, réten szökel­lő és a mezei vörös. Hát te ki vagy? — A hau-vak-vak. — Gyere, lakjál velünk! Beköltözött a kutya is. Arra fut a farkas, hát bekopog: — Ki lakik e magas palotában? — Zimmi-zümmi legyecske, nyafka szúnyog, sarokból futko­só, vizen tanyázó, réten szökel­lő, mezei vörös és a hau-vak- vak. Hát te ki vagy? — A bokorból vicsorgó. — Gyere, lakjál velünk! így éldegéltek együtt. Arra ve­tődött a medve, bekopog, reng belé a ház: — Ki lakik e magas palotában? — Zimmi-zümmi legyecske, nyafka szúnyog, sarokból futko­só, vizen tanyázó, réten szökel­lő, mezei vörös, hau-vak-vak és a bokorból vicsorgó. Hát te ki vagy? — Az erdei mennydörgés! Azzal a medve ráült a korsóra és az egész széttörött. (Migray Ernőd fordítása) Egy szürke nyúl, s egy tarka macska fürödni ment a tengerpartra. Nem volt közelben strandkosár, se málnaszörp, se szalmaszál, s rajtuk nem volt fürdőruha, csak bunda, bársonyos puha. Tűzött a nap. — Nem állapot, hogy bizonyos kis állatok ruhája úgy van egybeszabva, hogy nincs se gomb, se cipzár rajta, és bár illik hozzájuk éppen, időnként roppant célszerűtlen. Ha véletlenül arra jártok vigyetek nékik legalább — mert jóravaló két kis állat — málnaszörpöt, meg szalmaszálat. Mester Attila Síró — nevető Játszott Nyuszi, aztán csuszi: esett hanyatt, sírva fakadt — hej, a játék lett sírás épp! Jött a béka — vén kópéka — elkapta őt, földobta őt, összenéztek, heherésztek, s a sírás lett — újra játék! Csicso Sztojan Csillebércen a ZSENGÉK Próba az iskolakertben. Közé pen sötét blúzban a Horváth ikrek. A csillebérci nagytábor meghívását a közelmúltban kézbesítette a posta a vajai Zsengeszínpadnak. A nyáron a Béke és Barátság nemzet­közi táborban 50 ország dele­gációja előtt dalolhatnak, táncolhatnak. A vajai iskola­kertben műsorukat próbálva a két Horváth kislány körül „forgott a világ”. Az ikrek (Horváth Andrea és Beáta) a legidősebb tagjai az 1979-ben közel 20 gyerekből alakult együttesnek. Az egri fesztiválon két al­kalommal is felléptek, s elju­tottak Miskolcra is énekes­táncos összeállításukkal. Így közel 60 fellépés van mögöt­tük. Tavaly az országos úttö­rőtalálkozón sikerrel szere­peltek. Hírüket elvitték az ország különböző részeire. Joggal várhatjuk, hogy a csil­lebérci nemzetközi tábor kö­zönségét is meghódítják pro­dukciójukkal. (M. K.) Névadó próbával pályáxaton A Pro patria nyertese által alapított Pro patria kitün­tetést. A nyertesek között volt Mester Katalin nyírtassi tanuló is. Jö­vőre fejezi be az általános isko­lát. Legjobban az orosz nyelvet szereti. Műszaki rajzoló akar lenni. — Csapatunkat II. Rákóczi Fe­rencről neveztük el. Minden ta­vasszal megrendezzük a névadó próbánkat. Pályázatomban ezt a szép, egész napos játékot írtam le. A rajzzal díszített, zászló alakú pályamunka fedőlapjáról az állo­mások olvashatók le. Pontokba szedve azt is megtudhatjuk, a nyírtassi úttörőknek milyen aka­dályokkal kellett megküzdeni. Az egyik állomáson hídon keltek át. Az az őrs kapott több pontot, amelynek tagjai közül a legtöb­ben értek át „szárazon” a túlsó partra. Kislabdával „labancot” hajigáltak meg egy másik hely­színen, azután pedig azt kellett viharos gyorsasággal eldönteni, milyen eszközökre lenne legna­gyobb szükség egy képzeletbeli kurucportyázásnál. A legügye­sebbek eldugott szavakat is ta­láltak. Helyes sorrendbe rakva egy Rákóczi-idézetet kaptak, ami újabb győzelmet jelentő ponto­kat jelentett. A mondat pedig a következő volt: „Nem a hadak­nak sokasága, hanem a benne való bizalom és az eltökélt szív veri meg az ellenséget”. A névadópróba akadályai más csapatoknak is jó ötletet adhat a játékhoz. S a hagyományőrző pályázat igazi célja is ez. <rg) Mester Katalin a Pro patria ki­tüntetéssel. (Jávor L. felvétele) „Pro patria — A hazáért” Rá­kóczi kurucainak zászlójáról ke­rült a felirat arra a plakettre, melyet évente azok az úttörők kapnak, akik a hagyományőrző pályázaton a legszebben szere­pelnek. Az idén is meghirdették az őrsvezető című lapban a „Szatmár, Bereg történelmi út­jain” pályázatot. A felhívás nyo­mán 2400 munka érkezett be. öt pajtásnak a napokban adták át a Szabolcs-Szatmár megyei Ta­nács és a megyei úttörőelnökség Úttörők rovata Miénk a szó Brigádtalálkozón jártunk Nagy öröm ért bennünket a napokban. A Nyírbog- dányi Kőolaj finomító Vállalat Kun Béla Szocialista Bri­gádja találkozóra hívta meg az úttörő néptánccsoport tagjait és a csapatvezetőséget. Műsorunk bemutatása után megvendégeltek bennünket. Itt tudtuk meg, hogy a brigád által készített hintákat, pingpong- és sakk­asztalokat, valamint a lengőteke-állványokat az úttörő sportparkban a jubileumi év alkalmából a Schönherz Zoltán Szocialista Brigád fogja felállítani. Igyekszünk majd mi is viszonozni segítségüket. Laskay Edit úttörőtaná<?s-titkár, Kék Személyi igazolvány Az elmúlt héten úttörőcsapatunkból harminckét pajtás vehette át a személyi igazolványát. Az ünnepsé­gen részt vett egy nyíregyházi rendőr százados bácsi, az iskola igazgatója és a csapatvezető is. A rendőr bácsi elmondta a személyi igazolvány tulajdonosainak, hogy mi a joguk és a kötelességük. A hetedik osztályos paj­tások virággal köszöntötték a nyolcadikosokat. Az ün­nepség végén pedig meghallgattuk Bródy János ismert dalát, a „Személyi igazolvány”-t. Markovics Ildikó Kálmánháza, 3712 Ságvári E. Úttörőcsapat A falumúzeumban Első túránkon, a Déli ipartelepen lakó fazekas csa­ládhoz látogattunk el Nyíregyházán. Itt az edénykészí­tés fortélyaiból kaptunk ízelítőt. Második túránk a sós­tói erdőbe vezetett. Harmadszor pedig a Sóstó egyik nevezetességét, a múzeumfalut néztük meg. Először az erdélyi típusú szatmári ház berendezéseit, és az udva­ron lévő munkaeszközöket láttuk. Megcsodáltuk az aszalót, és a több mint 500 éves csűrt. A következő ház­ban a parasztok szokásaival ismerkedtünk meg. Él­ményt jelentett számunkra az a krumplitörő, amit Mó­ricz Zsigmond édesanyja használt. Csodálkozva néztük a dikót és a stelázsit. Miután a múzeum naplójába be­írtuk nevünket, elbúcsúztunk a múzeumfalutól. Sok új ismerettel lettünk gazdagabbak. Lipcsák Éva 4-es számú ált. isk. 8. b Nyíregyháza Diáknap Diáknappal tettük emlékezetessé iskolánkban a tan­év végét. Választottunk igazgatót, helyetteseket, iskola- titkárt és hivatalsegédet. Tanáraink felkészítésével a tantárgyból legjobb tanulók tartották az órákat. A ta­nítás befejezése után pedig a sportszerető tanárok és tanulók szurkolásától volt hangos a régi iskola udvara. Tanár-diák női kézilabda- és férfi futballmérkőzésre került sor. A lány kézilabdacsapat legyőzte a tanár né­niket, de ez érthető, hiszen mi rendszeresen edzünk. Mivel kevés a férfi tanárunk, a felnőtt futballcsapatot néhány apuka egészítette ki. Így adódott, hogy egyik 8. osztályos pajtásunk és édesapja egymás ellen játszot­tak. A mérkőzés a felnőttek győzelmével végződött. Losonczy Magdolna 7. c „Zalka Máté” általános iskola, Mátészalka Természetvédelmi tábor Tíz szakkör a döntőben Idén januárban hirdettek vetélkedőt a megyében műkö­dő környezet- és természetvé­delmi szakköröknek. A ver­senyre 56 szakkör nevezett be. A vetélkedő első forduló­jában 4 feladatlapot oldottak meg. A feladatlapok megol­Vízszintes: 1. Elhibázza. 6. Szibériai fo­lyam. 7. Óvoda, gyermeknyelven. 8. Rész­vénytársaság rövidítése. 9. Ipari rostnö­vény. 11. KAI. 12. Sári betűi keverve. 14. Misi. 16. Megfejtendő. 18. Olasz folyam. 2Q. Csuk és ... (ifjúsági regény). 21. Ke­resztül. 22. Szó a Halotti beszédből. 24. Energia. 25. Bazalt közepe! 27. Erősen szándékozik. 28. Csetneki csikós ... a Tiszán. 29. DEMO. Függőleges: 1. Vasútállomás Debrecen és Hajdúszoboszló között. 2. Állóvíz (—')■ 3. Női név. 4. Római hat. 5. Suhanc, fiú. 6. Megfejtendő. 10. Vízinövény. 11. Ki az a személy? (Két szóval.) — 13. Hant, gö­röngy. 14. .. ,-VM (most kiesett NB I-es csapat). 15. Megfejtendő. 17. Tagadás. 19. Kártyalapokat kiadó. 21. Elektromosság. 23. Azonos magánhangzók. 24. Mezőgaz­dasági gép. 26. Némán látó! 27. Ajándé­koz. Megfejtendő: június 22—29. között kerül sor megyénkben az országos ... függ. 15, 6, vízszintes 16 .. . lebonyolítására. Múlt heti megfejtés: VÁSÁROSNA­MÉNVBAN, a TISZA partján nyílik e hó közepén a megye legújabb kempingje. Könyvjutalmat nyertek: Asztalos János Balsa, Bánszki József Nyíregyháza, Boros Ildikó Nyírgyulaj, Bretka András Nagy- cserkesz, Dobai Ildikó Kékese, Gyarmati Judit Nagyhalász, Halmost Emese Domb- rád, Lakatos Tibor Tiszakanyár, Molnár Erzsébet Kántorjánosi, Nagy Erzsébet Rohod, Öcsai Ferenc Csaba Tuzsér, Pata­ki László Nyírtét, Plósz Ferenc Nyíregy­háza, ifj. Széles András Fényeslitke, Szi- tár Edit Tiszadada. Kérjük megfejtéseite­ket kizárólag postai levelezőlapon küldjé­tek be! TÖRD A FEJED! dása után a legtöbb pontszá­mot elért 10 szakkör a követ­kező: Tiszadobi Általános Is­kola Csalogány szakköre, ti- szavasvári Kabay János Ál­talános Iskola Bölcs Bagoly szakköre, Kállósemjéni Álta­lános Iskola Herman Ottó szakköre, megyei művelődési központ Ifjú Természetvédők köre, Tornyospálcai Általános Iskola Úttörő Madártani szakköre, tiszavasvári Pethe Ferenc Általános Iskola Bú­vár szakköre, Nyíregyházi 6. sz. Általános Iskola Termé­szetvédelmi szakköre Vásá- rosnaményi 1. sz. Általános Iskola Élővilág szakköre, Mátészalkai 2. sz. Általános Iskola Természetvédelmi szakköre és a Fehérgyarmati 1. sz. Általános Iskola Kör­nyezetvédelmi szakköre. A 10 szakkör bejutott a vetélkedő megyei döntőjébe. A döntőt Tiszavasváriban rendezik meg július 20—25. között, a természetvédelmi táborban. Meghívták még azoknak a szakköröknek a vezetőit is, amelyekben szín­vonalas, lelkiismeretes mun­kát végeztek. A döntőbe nem jutott szakkörök a rendezők­től elismerő okleveleket kap­tak. Nyári mese

Next

/
Thumbnails
Contents