Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-20 / 143. szám
1981. június 20. ■ KELET-MAGYARORSZÁG 5 11| Kelet I magyarországi-----------------------------------------------I KÉPEK I Go-kart Ismét kapható előjegyzés nélkül a Fehérvár gokart — adták hírül a minap az újságok. Tudom, a gyerekek szeretik a jármüveket, sok szülő az iskolába sem járó gyermekét már az öléből tanítja a vezetésre. Hiába, a motorizáció, a technika korszakát éljük, s ebből az egészen apró kissrácok sem maradhatnak ki. Olvasom az újságban ezt a hírt és arra gondolok, hány kissrác örül a szülők által felolvasott jó hírnek, örülnek a szülők is, mert legalább a gyerek megkaphatja az ,,autóját”. Sorban állás nélkül, csak úgy. Odamennek a pénztárhoz, fizetnek és vihetik is ... (sipos) Ifjúsági nagygyűlés zárja június 20-án a békehónap rendezvénysorozatát Fehér- gyarmaton. A rendezvényeknek a ZÖLDÉRT ad otthont, s a műsorban játékos vetélkedők is szerepelnek: lesz kötélhúzás, célba dobás, labda- vezetés, léggömbfújás, zsákban futás. Ezután indul a ZÖLDÉRT-vágta. Itt minden résztvevő tombolajegyet kap és a kétezer méter lefutása után tartják a sorsolást. Á lottó nyerőszámai: 8, 45, 46, 54, 59 FOGADÓÓRÁK. Dr. Csa- táry Ernő, a megyei tanács vb-titkára 1981. június 22-én, hétfőn 8 órától 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Dr. Körössi Kálmán, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. titkára 1981. június 22- én, hétfőn 8 órától 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Az úttörő-olimpia tiszteletére Lobogózzuk fel a házakat! Az úttörőmozgalom születésének 35. évfordulója alkalmából június 22—29. között Nyíregyházán rendezik meg a XVII. Nyári Űttörő-olimpia országos döntőjét. A városi tanács kéri a lakosságot, üzemeket, intézményeket, hogy az esemény házigazdájához illően, annak méltó fogadtatására az épületeket a szokásos módon lobogózzák fel. Gyorsuló beruházások Nyíregyháza legjelentősebb kommunális beruházásait és felújításait tanulmányozták pénteken a megyei és a városi tanács tisztségviselői, a városi pártbizottság első titkára, az illetékes szakemberek és a vállalati vezetők. így megtekintették az épülő megyei művelődési központot, a Vasvári Fái Gimnáziumot, a színházat és a régi Szabolcs- szálló épületét. A tapasztalatok alapján a megye és a város vezetői meghatározták a kivitelezési munkák gyorsításának feladatait. „MINDENTUDÓ” FAKITERMELŐ GÉPSOR Gépbemutatót tartottak a jászberényi Kossuth Tsz pórteleki erdejében. A rendezvény „sztárja” a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ÖSA fakitermelő gépsora volt. A svéd gyártmányú, három tagból álló géplánc jelenleg a hazai fakitermelés legkorszerűbb, legnagyobb teljesítményű eszköze. Működtetéséhez hat kezelő szükséges, ugyanakkor apróságokra is figyel: a gallyazás során visszamaradó vékony fatömeget összeaprítja, ami különböző adalékokkal keverve, mint silótakarmány értékesíthető. lúnius. 20., szombat Komlón szerepelt a Nyíregyházi 4. számú Általános Iskola énekkara. Az V. nemzetközi gyermekkórus-fesztiválon Szabó Dénes vezényletével és Rábai Júlia zongorakíséretével nagy sikert arattak a nyíregyháziak a külföldi és magyar kórusok között, amelyet a nemzetközi zsűri is elismert. Képünkön: díszhangversenyt ad a kórus a komlói városháza előtt. Megjelent a zöldbab és a málna ZÖLDÉRT-árak szombaton A nap kérdése ► A közvilágításról Gyakran tapasztaljuk esténként, az egyik utcában már égnek a világítótestek, a másikban pedig még nem. Ugyanígy különböző időpontokban alszanak el hajnalonként a lámpák. Miért van ez az eltérés ? — kérdeztük Papp Gábort, a TITÄSZ nyíregyházi üzemigazgatóságának vezetőjét. — Az utcákon, a tereken a lámpákat óra-, illetve alkonykapcsoló gyújtja a közvilágítási körzetekben. Az órákat tíznaponként állítjuk a közvilágítási naptár szerint. Néha előfordul, hogy ezek az órák nem járnak pontosan, sietnek, késnek és ez okozza az egyenlőtlen kapcsolást. Az óra természetesen a mért idő szerint kapcsol, az alko- nyatkapcsoló pedig sötétedéskor lép működésbe. így nehéz összhangba hozni a kétfajta rendszert. Növekszik a felhozatal, csökkennek az árak, megjelent a zöldbab és a málna — ez a jellemző helyzet, amelynek tudatában indulhat szombati bevásárló kőrútjára a háziasszony. Különösen kedvezően csökkent az uborka,, a káposzta, a főzőtök, a paprika és a paradicsom ára, csupán a gyümölcsök tartják még magukat. A ZÖLDÉRT- árak szombaton: újburgonya 6,50—8,50; fejes káposzta 6; kelkáposzta 12; karfiol 12; paprika hegyes erős 28; paprika töltenivaló 38; paradicsom 28; uborka 15; főzőtök 10; zöldbab 40; száraz bab 26; mák 65; dióbél 100; zöldborsó 12; cseresznye zsabolai 17; cseresznye germesdorfi 20; meggy 20—25; málna 40; ribizli 17; egres 10 forint kilónként. A főzőhagyma 2,50; a fokhagyma 2,40; a sárgarépa 4,50—5,50; a gyökér 6—7; a kaporlevél 2; a retek 4 forint csomója. A salátafej 3,80; a karalábé 1,30, a tojás 1,80— 2,20 forint darabonként. MA ÉRKEZIK Tivadarba hetven somogyi úttörő. A siófoki járási úttörőelnökség és a fehérgyarmati Petőfi Sándor Űttörőcsapat együttműködése keretében a vendégek felkeresik a megye legszebb tájegységeit, június 22-én pedig részt vesznek a XVII. úttörő-olimpia megnyitóján. Mérlegen a szabadegyetem A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének elnökségi ülésén, június 19-én a Bessenyei György Szabadegyetem 1980— 81-es évadjának tapasztalatait elemezték. Megállapították, hogy a szabadegyetemi formájú ismeretterjesztésben rejlő lehetőségeket a jövőben jobban ki kell használni. A következő évadban történelmi, irodalmi, jogi, nyelvi, nemzetközi-hadpolitikai, pedagógiai, közgazdasági, filozófiai, biológiai és űrkutatási, kémiai-mezőgazdasági, illetve matematikai és fizikai tagozatok indulnak. Megjelent a Viking üdítő ön kérdez — a nyíregyházi rádióban Orvosi ügyelet a hét végén Nyíregyházán a felnőtt és gyermek betegek ellátására hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a városi rendelőintézetben — Vöröshadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Szombaton 15 órától — vasárnap egész napon át — hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi ügyelet. Fogászati ellátás vasárnap a városi rendelőintézetben 8—12 óra között van. Az injekciókat felnőtteknek és gyerekeknek — ugyanebben az időben — a Vöröshadsereg útja 16., valamint a Korányi köz 2. szám alatti rendelőkben adják be. Ezen a hét végén dr. Marosi József — Nyíregyháza, Derko- vits utca 1., telefon: 17-203 — tart állatorvosi ügyeletet. Mennyire elégedettek a szabolcsi strandok által nyújtott szolgáltatásokkal? Ez lesz a nyíregyházi rádió szombat délelőtti élő fórumműsorának témája. A rádióhallgatók ezúttal a strandok ellátásáról hallhatják az illetékesek válaszát. A rádió munkatársai várják a hallgatók ezzel kapcsolatos kérdéseit, ötleteit. A stúdióban Jeszenszki István, es a Szabolcs megyei Víz- Csatornamű Vállalat igazgatója, valamint Varga János- né, a Nyíregyházi Városi Tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályának munkatársa válaszol a beküldött kérdésekre. A fórum ideje alatt telefonon is lehet kérdezni a 11-141-es és a 11-244- es számokon. A Nyírkémia Vállalat a hozzá hasonló tiszántúli vállalatokkal együttműködési megállapodást kötött a jobb üdítőital-ellátás érdekében. Az együttműködés keretében állították elő az új, ízletes üdítő italt, amelynek a Viking családnevet adták. A vállalat nyíregyházi üzemében néhány napja kezdték az új üdítő palackozását. Az első szériában 45 ezer üveget töltenek meg a modern gépsoron. Az ízléses, „beépített” címkével ellátott üvegeket az együttműködésben részt vevő valamennyi vállalatnak Orosházán gyártják. Az alföldi megyékben így könnyebb lesz a palackozás, az ellátás és az üvegvisszaváltás is. Az együttműködő vállalatok gépekkel, alkatrészekkel, szükség esetén göngyöleggel is segítik egymást. A narancsléhez hasonló Viking üdítőből néhány száz láda már kikerült a nyíregyházi boltokba és a nyíregyházi járás néhány községében is kapható már az egyre inkább megkedvelt üdítő. Nagyobb tételben júliustól állít elő Vikinget a Nyírkémia. Jövőre a vállalat nyírbátori üzemében is elkezdik az új üdítő gyártását. Felvételünk röviddel a gépsor indítása után készült (Gaál Béla felvétele) Megér egy mosolyt Színhely az iskola. Tanár: — Hány éves az idén az a személy, aki 1920- ban született? Tanuló: — Tessék mondani, ez a személy férfi vagy nő? Egy részeg beállít a fényképészhez. — K-k-készítsen rólam cs-csoportképet — mondja. — P-p-p arancs-csára — feleli az, — csak á-áll- jon előbb f-f-félkörbe ... KRÓNIKA RAFAEL NAPJA A Nap kél 4 óra 46 perckor, nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kél 22 óra 53 perckor, nyugszik 7 óra 16 perckor« Száz évvel ezelőtt, 1881. június 20-án született és 64 éves korában, 1945-ben hunyt el Paulini Béla író, újságíró és illusztrátor. Középiskoláit Székesfehérváron végezte. A műegyetemre iratkozott be, majd riporterként sok magyar és külföldi lap munkatársaként tevékenykedett; többek között dolgozott a német Simplicissimus című rangos szatirikus lapnak is. Legnagyobb sikereit újszerű meséivel aratta, amelyekben egyáltalán nem élt a népmesék ismert elemeivel. Mesekönyveit ő maga illusztrálta. 1931-ben megindította a Gyöngyösbokréta mozgalmat, azzal a célkitűzéssel, hogy a néprajzi érdekessé- gü dalokat, táncokat, színjátékszerű szokásokat megismertesse a vidéket ritkán járó városi közönséggel is. Mozgalma azonban nem volt mentes a kor szokványos műnépiességétől. Nagysikerű bemutatóit többnyire a fővárosban, a Városi Színházban tartotta. Időjárás Várható időjárás ma estig: csaknem mindenütt újabb eső, záporeső. Gyakran erős, kissé mérséklődő északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között várható. SPARTAKIÁD ÉS OLIMPIA címmel bélyegbemutatót rendez a MABÉOSZ Keletmagyarországi területi irodája a XVII. úttörő olimpia tiszteletére Nyíregyházán és Tiszadobon. A bemutató június 22. és 29. között tekinthető meg, s a kiállítandó bélyegek már részt vettek több nemzetközi kiállításon. Az úttörő-olimpia megnyitónapján a városi stadionban emlékbélyegzést tartanak. OPTIKAI üvegcsiszoló szakmunkást keresünk felvételre. TANÉRT 1. sz. Mechanikai Gyáregysége Debrecen, Hámán Kató út 76. szám. (D. 149076) Hírügyeletes: sípos Béla Telefon: 11-271 Napenergiával hajtott repülő Dr. Paul Mac Cready tervezte és szerkesztette az első napenergiával működtetett repülőgépet, amelynek a Solar Challenger nevet adta. Mivel a gép nagyrészt a Du Pont-cég által gyártott műanyagból készült, önsúlya csak 80 kilogramm. A szárnyak egész hossza 14,3 méter, a repülőgép hossza pedig 8,8 méter. A repülőgépnek 15 000 félvezetős fűtőelem szolgáltatja az energiát, , amelyek egész felülete 22 négyzetméter. Az eddigi több mint 50 kísérleti repülés során a gép a 60 és 1200 méter közötti magasságokat érte el, óránként 60 kilométeres sebességgel, és repülés közben a legnagyobb távolság, I amelyet megtett, 29 kilométer volt. Rockfilmhét a Kéri mozibanKoncerttel egybekötött vetítések június 24—30-ig18,30-tól naponta más-más együttes lép fel: 24- én EAST 25- én P. BOX 26- án LÁMA 27- én PÓKHÁLÓ és a RE-SHOW 28- án ROCKWELL 29- én ROLLS 30- án BEATRICE 21,00 órától zenés filmek bemutatása: BALLAGÁS színes, magyar film. (14 év!) AZ UTOLSÓ VALCER színes, amerikai film. EZEK A FIATALOK magyar film. HAIR színes, amerikai film. (14 év!) EXTÁZIS 7-TÖL 10-IG zenés magyar film. SZÉP LÁNYOK, NE SÍRJATOK! zenés magyar film. (14 év!) SZELÍD motorosok színes, amerikai film. (16 év!) (930)