Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-18 / 141. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. június 18. Manila vendégei E gyelőre csupán a házi­gazda elégedett. Fer­dinand Marcos ugyan­is nagyarányú győzelmet ara­tott az elnökválasztáson, s így újabb hat évre biztosította posztját a Fülöp-szigetek élén. Korántsem ilyen maga­biztosak Manila vendégei: az ASEAN, a délkelet-ázsiai országok szövetsége tagálla­mainak külügyminiszterei, akik szerdán kezdték meg ta­nácskozásukat. A jövő hó­napban ugyanis az ENSZ égisze alatt egy Kambodzsá­val foglalkozó értekezletet tartanak. Erre a szövetségnek közös álláspontot kellene ki­alakítania, annál is inkább, mert a konferencia összehí­vását épp ők szorgalmazták. Annak idején a világszervezet múlt évi ülésszaka 97 szava­zattal 23 ellenében, 22 tar­tózkodás mellett el is fogad­ta, hogy „a Kambodzsa- probléma megoldására” ösz- szehívják a tanácskozást. Csakhogy azóta sok min­den változott. Az ASEAN- tagállamok közül Malaysia, a Fülöp-szigetek és Indonézia fenntartja ugyan igényét, hogy az állítólagos kambod­zsai problémákat megvitas­sák, ám szeretne mielőbb pár­beszédet is kezdeményezni az indokínai szocialista orszá­gokkal. Belátták ugyanis, hogy Kína veszélyezteti je­lenleg a térség stabilitását. Thaiföld és Szingapúr — az úgynevezett kemény vonal képviselői — viszont válto­zatlanul Hanoit vádolják az agresszióval. Abban nincs nézetkülönbség az ASEAN- ban, hogy a Pol Pot-féle ve­zetést tartják Kambodzsa törvényes képviselőjének. Ar­ról, hogy a polpotisták millió­kat lemészároltak, s az or­szágot valósággal a közép­korba taszították vissza, nem hajlandók tudomást venni. Arról sem, hogy a forradal­mi erők — vietnami támoga­tással — elűzték a népelnyo­mó kalandorokat, s az új rendszer szabad választáso­kon erősítette meg helyzetét. Az ASEAN külügyminisz­teri értekezletét megelőzően Phnom Penh-ben találkozott a három indokínai ország, Viet­nam, Laosz és Kambodzsa diplomáciájának vezetője. Nyilatkozatukban ismét elve­tették a Kambodzsával fog­lalkozó nemzetközi konferen­cia létjogosultságát. Állás­pontjuk világos: a találkozó — még az ENSZ égisze alatt is — mindenképpen beavat­kozás egy független, szuve­rén állam belügyeibe. Ami az ASEAN néhány tagállamá­nak az indokínai országokkal folytatandó párbeszédigényét illeti, a Phnom Penh-i esz­mecserén az a vélemény ala­kult ki, hogy helyes lenne két-, illetve több oldalú talál­kozókat rendezni. Ugyanak­kor nem zárkóznak el egy regionális értekezlettől, s — az eredményeket garantálan­dó — a későbbiekben össze­hívandó nemzetközi konfe­renciától sem. P ekingi tárgyalásairól hazafelé tartva Haig amerikai külügymi­niszter is Manilában vendé­geskedik. Pénteken vele is találkoznak az ASEAN-poli- tikusok. Félő azonban, hogy az USA szándékai a térséget illetően már előbb is érvé­nyesülnek a szövetség kül­ügyminiszteri konferenciá­ján. Ezeket a törekvéseket pedig nem fedi homály: Wa­shington — jobban, mint va­laha — Peking álláspontját támogatja Kambodzsával kapcsolatban. S ez a körül­mény aligha enged teret a jó­zanabb, reálisabb megköze­lítéseknek az ASEAN konfe­renciáján. Gyapay Dénes Harcok Salvadorban Miközben a hazafias fegy­veres erők Salvador keleti részében meghiúsították a rezsim csapatainak nagysza­bású „tisztogató hadművele­tét”, a juntának engedelmes­kedő jobboldali félkatonai bandák továbbgyilkolják a polgári lakosságot. Kormány­források kedden San Salva­dorban elismerték, hogy a ge­rillák tartják ellenőrzésük alatt a Hondurassal határos Chalatanga és Cabanas me­gyék jó részét. Ezt a térsé­get a hadsereg „stratégiai övezetnek minősítette”, mert számos kiemelkedő fontossá­gú üzem és nagyobb lélek­számú település található itt. San Salvador-i újságírók fel­tételezik, hogy a stratégiai övezetben mintegy ezer ge­rilla tevékenykedik. Katonai források szerint a két megye körzetében jelen­tős kormányerőket vonnak össze és várható, hogy a had­sereg ellentámadásba lendül a gerillák állásainak felszá­molására. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front bejelentette, hogy fegyvere­sei Arcatao település közelé­ben rajtaütöttek a hadsereg egyik osztagán és húsz ellen­séges katonát harcképtelenné tettek. ŰRHAJÓSOK KITÜNTETÉSE A szovjet űrkutatási prog­ram folytatásáról, a Szojuz— Szaljut-program sikereiről beszélt Leonyid Brezsnyev szerdán Moszkvában. Az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke ünnepé­lyes keretek között nyújtotta át a magas kitüntetéseket a legutóbbi tartós űrexpedíció két tagjának, Vlagyimir Ko- valjonoknak és Viktor Sza- vinihnek, akik 75 napot töl­töttek a világűrben és két nemzetközi űrexpedíció házi­gazdái voltak. Az űrhajósok a visszatérés után hosszabb időt töltöttek Bajkonurban, s a múlt héten érkeztek Csillag- városba. Brezsnyev beszédében meg­állapította: a Szaljut űrállo­más immár 3 éve és 8 hó­napja kering a Föld körüli pá­lyán, s ez alatt fedélzetén nagy fontosságú munkát vé­geztek a szovjet űrhajósok, a nemzetközi űrexpedíciók tag­jai. A közös űrrepülések — hangoztatta az SZKP KB fő­titkára — tíz szocialista or­szág űrhajósainak együttes munkája, megmutatták a szo­cialista országok testvérisé­gének erejét, a béke és a ha­ladás ügye iránt tanúsított odaadását. A Szojuz—Szaljut-program befejezésével kapcsolatban Brezsnyev megállapította: a végzett munka nagy eredmé­nyeket hozott. A geológusok, a meteorológusok, az erdő- gazdálkodás és a mezőgazda­ság, a talajjavítás és a halá­szat, a kohászat és a biológia szakértői máris a gyakorlat­ban használják fel a világűr­ből kapott információkat, s a kozmikus technika a lehető legközvetlenebb módon járul hozzá számos olyan fontos népgazdasági feladat meg­valósításához, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa határozott meg. „Példát mu­tatunk a világűrkutatás ered­ményei békés célokra történő felhasználásában” — hangoz­tatta Brezsnyev. „Most meg kell tennünk a következő lépést, át kell tér­nünk a folyamatosan műkö­dő orbitális tudományos ku­tatási komplexumok létreho­zására, ahol váltott személy­zet működik” — hangoztatta az SZKP KB főtitkára, az űr­kutatás soron következő fel­adatairól szólva. Az USA árnyékában—Közép-Amerika közelről (6.) Egy új Nicaragua „Jobban szeretem azokat az üzleteket, amelyekben özve­gyekkel van dolgom.” Ez volt a szállóigévé vált híres jelsza­va Anastasio Somozának, Ni­caragua volt diktátorának, aki éppen huszonöt évvel ezelőtt gyilkoltak meg. Helyé­be bátyja, Luis lépett, tőle fia, Anastasio vette át a hatal­mat, aki 1974 szeptemberében újabb hét évre választatta magát elnökké. Ezzel folytató­dott a Somoza-dinasztia 40 évig tartó uralma Nicaraguá­éban. Nem titok, hogy a csa­lád számítása szerint, a ké­sőbbi folytatás sem maradt volna el, hiszen 1980-ra az újabb elnökválasztásra is volt már jelölt: a diktátor 25 éves, szintén Anastasio nevű fia, a nemzeti gárda tisztje. Hogy ez nem sikerült, nem rajtuk múlott. Mielőtt a két évvel ezelőtti változásokra térnénk, érde­mes végig kísérni ennek a di­nasztiának az életútját, amely egyben tükörképét is adja a 3 milliós ország újkori törté­nelmének, az USA és a helyi oligarchiák összefonódásának egy katonai rezsimsorozat megmerevedésének, s egyben veresége okának is. A Somoza-család vagyonát mintegy 700 millió dollárra becsülték. Földbirtokok, ká­vé-, cukor-, gyapotültetvé­nyek, építőipari és könnyű­ipari vállalatok bizonyították, hogy Somozáék nem voltak szívbajosak önmagukhoz. A diktátor féltestvére, Jose Somoza rendőr főfelügyelő gondoskodott arról, hogy sen­kinek se legyen más, hangos véleménye. Amikor például a „La Pren- sa” című lap szellőztetni kezdte, hogy néhányan milyen hasznot húztak az 1972-es földrengésből, a kongresszus gyorsan elfogadott égy szigo­rú törvényt „a kormány rá­galmazása” ellen. A „felelőt­len” újságírókat pedig elbo­csátották. Az egyház is rá­kapcsolt. Managua érseke pásztorlevélben bélyegezte meg a kormány lejáratóit. A későbbi esztendők bizo­nyították, hogy a diktátorok, a hatalom csúcsán nem is­mernek lehetetlent. Somoza — aki apja 1967-es halála után vette át a hatalmat — az alkotmány értelmében nem jelölhette magát újból. Ezért lemondott az elnöki posztról, s a nemzeti gárda parancsno­kának neveztette ki magát, később pedig — szintén az ő vezetésével — egy háromtagú tanács irányította az országot. De a tábornok unta a de­mokráciát játszani. Egy toll­Nicaraguai falu — amelyben évszázados elmaradást kell be­hozni. vonással módosította az alkot­mányt, így újból jelölhető lett. Az akkori komédia, in­kább hasonlított katonai pa­rádéhoz, mintsem választás­hoz. 1975 decemberében vette át újra hivatalosan a hatal­mat. Karácsonykor Spanyol- országba indult kebelbarátjá­hoz, Francóhoz. Az óceán fö­lött repült, amikor megkapta a hírt. Azonnal visszafordult. A „Sandanista Felszabadítási Front” nevű fegyveres szer­vezet meglepte az amerikai nagykövetség fogadásán jelen­lévőket. Négy túsz ellenében kiszabadították 14 társukat. Ekkor derült fény arra is, hogy az 1972-es földrengés idején a főváros börtönében 150 politikai fogoly, nem az épületek alatt lelte halálát, hanem meggyilkolták őket. A fegyveres szervezet tagjai, ki­szabadított társaikkal, vala­mint ötmillió dollár váltság­díjjal együtt elhagyták az or­szágot. De előtte azt is köve­telték, hogy a rádióállomások olvassák be nyilatkozatukat: Ebben „gyűlölt kényúrnak,■ vérebnek, árulónak” titulálták Somozáékat. S mindezt a csa­ládnak is végig kellett hall­gatnia. A megtorlás nem maradi el. A diktátor újabb borzal­mas vérfürdőt rendezett. A kommunisták elleni hajsza ürügyén több mint 500 sze­mélyt vettek őrizetbe, gya­korlatilag leszámoltak az el­lenzékkel. Somoza a gyakor­latban alkalmazta híres „két P” jelszavát: pozíció a bará­toknak — puskagolyó az el­lenfélnek. Rendkívüli állapo­ISHflKMM Berzin ezredes azonban au­gusztus 27-én azzal kereste fel Reillyt, hogy még néhány napig fennmarad a szovjet uralom, ugyanis a Központi Bizottság ülését augusztus 28-ról szeptember 6-ra ha­lasztották, úgyhogy addig várni kell a terv megvalósí­tásával. — Nem bánom — mondta magabiztosan Reilly Berzin- nek. — Több az időnk a vég­ső elrendezésre. . . És hogy ne tétlen várako­zással vesztegesse az időt, Reilly a Sidney Georgevics Relinszkij VCSK-nyomozó nevére szóló hamis okmá­nyokkal Pétervárra vonato­zott, hogy ottani összeesküvői és ügynökei felett utolsó szemlét tartson. Pétervárott Reilly a brit követségen azonnal felkeres­te Cromie kapitányt, a tenge­részeti attasét, aki ugyancsak az Intelligence Service be­osztottja volt. A kémfejede­lem magabiztosan ismertette a moszkvai helyzetet, a fel­kelés tervét. — Moszkva a kezünkben van! — dicsekedett. Cromie azt sem tudta, ho­va legyen a boldogságtól. Az éjszakát Reilly egy pétervári hölgy ágyában töltötte, majd reggel a pihenés édes percei tündöklése és bukása után munkához látott. Dél­ben telefonált pétervári szervezete vezetőjének, . Grammatikovnak, a volt oh- ranaügynöknek. Grammatikov hangja re­kedtnek és természetellenes­nek tűnt. — Ki az? — kérdezte. — Én vagyok, Relinszkij — mondta Reilly. — Kicsoda? — kérdezte Grammatikov. Reilly megismételte álne­vét. — Van valaki nálam, aki rossz híreket hozott — mon­dotta hirtelen Grammatikov. — Az orvosok túlságosan ha­mar kezdtek hozzá az operá­cióhoz. A beteg állapota sú­lyos. Ha látni akar, jöjjön azonnal. Reilly Grammatikov laká­sára rohant. Grammatikov lázasan ürítgette fiókjait és papírokat égetett el a kály­hában. — Azok az őrültek túlságo­san hamar csaptak le! — ki­áltott fel, amikor Reilly a szobájába lépett. — Urickij halott, ma délelőtt 11 órakor meggyilkolták a hivatalában. Idegesen, kapkodva beszélt, s közben keze lázasan dolgo­zott. Apró darabokra tépde- sett, majd elégetett különbö­ző iratokat. — Rendkívül kockázatos továbbra is itt maradni! — suttogta. — Rám már biztosan gya­nakszanak. Ha bármit is megtudnak, az elsősorban a kettőnk neve lesz! Reilly otthagyta Gramma- tikovot, s telefonon felhívta Cromie-t. A kapitány már hallott a gyilkosságról. Uric­kij t, a pétervári VCSK fejét egy szociálforradalmár ter­rorista meggyilkolta. Cromie úgy nyilatkozott, hogy ő biz­tonságban tudja magát, s úgy véli, hogy Reillynek nincs oka az aggodalomra. Nyu­godtan találkozhatnak. Még­pedig a szokott helyen. Vagy­is a Balkov kávéházban. Reillynek még volt egy órácskája a találkozó megbe­szélt időpontjáig. Ezalatt megsemmisítette a nélkülöz­hető okmányokat, a nélkülöz­hetetleneket, például sifrjét pedig nagyon gondosan el­rejtette. Aztán ment a Bal­kov kávéházba. Cromie azon­ban nem jött. Egy negyed óra elteltével Reilly már tudta, hogy késésének nem a pon­tatlanság az oka. Cromie-vel valami történt. A mesterkém rövid latolgatás után úgy döntött, hogy elmegy az an­gol követségre, s megpróbál­ja megállapítani, mi is tör­tént. A VCSK nyomozójának nevére szóló papírok egye­lőre biztonságot nyújtanak. Amikor kiment a kávéház­ból, ahol életében utoljára járt, figyelmeztette Balko- vot: — Lehet, hogy valami baj van. Készítse elő menekülé­sét. A finn határon igyekez­zék átjutni. Az utca ostromállapot ké­pét mutatta. A Vlagyimi- rovszkij körúton a járókelők futva menekültek a kapual­jakba és a mellékutcákba. Vöröskatonákkal zsúfolt au­tók száguldoztak. Reilly csaknem futva igyekezett megközelíteni az angol kö­vetséget. Amikor annak az utcának a sarkához ért, ahol a követség épülete volt, hir­telen megtorpant. A követség előtt néhány holttest feküdt. A szovjet biztonsági szervek emberei voltak, akiket a kö­vetség épületéből lőttek le. A követséggel szemben vörös­katonákkal zsúfolt autók áll­tak, s az utcán vöröskato­nák sűrű sorfala vont kor­dont. A követség vastag ka­puját betörték. — Nos, Relinszkij elvtárs, eljött megnézni a farsangun­kat? — szólította meg Reilly — Relinszkijt egy fiatal vö­röskatona, akivel a kém a VCSK tagjának álcázva több­ször is találkozott. — Mi történt, elvtárs? — érdeklődött Reilly. — A VCSK valamilyen Sidney Reilly nevű egyént keres — hangzott a felelet. (Folytatjuk) tot vezettek be. A „Nicaragu­ában élő amerikai állampol­gárok élete és vagyona biz­tonságának” érdekében újabb jenkicsapatok szálltak partra. Igaz, volt már benne gyakor­latuk, hiszen előzőleg már négy alkalommal segítettek rendet csinálni a tengerész- gyalogosok. Az országban a parasztok szinte gyarmati sorban élnek még ma is. A mezőgazdaság foglalkoztatja a munkaképes lakosság több mint felét, mintegy 700 ezer embert. Az ország — amelynek népsűrű­sége a legkisebb Közép-Ame- rikában — nagy kiterjedésű és igen jó minőségű megművelhe­tő földterülettel rendelkezik. A kávé az exportbevétel mint­egy 20 százalékát adja. Csak­hogy a parasztok — Somoza bukásáig — hiába termeltek, az országra kiszabott nem­zetközi kontingens több mint 70 százalékát a Somoza-di­nasztia uralta. A Somoza megbuktatásá­ban érdekelt és részt vett osz­tályok, csoportok válaszút elé kerültek: merre tovább. Az ideiglenes kormány az első hónapokban meg tudta valósí­tani az alapvető gazdasági célkitűzéseket: Somoza teljes magánbirtokának államosítá­sát. Ugyancsak állami ellen­őrzés alá kerültek a bankok, a bányák. Megkezdődött a földreform megvalósítása. Há­rom tulajdonforma lépett életbe: állami, szövetkezeti és a magán. Másfél évvel ezelőtt mind a nagyburzsoázia, mind a föld- birtokosok arra számítottak, hogy Somoza után az ő kezük­be kerül a politikai és gazda­sági hatalom. Az, hogy nem így történt, nagy csalódást keltett bennük. Az akkor el­kezdődött belső hatalmi harc még ma sem dőlt el. A népi kormánynak tehát egy időben kell harcolni a belső ellenség ellen és készülni a külső in­tervenció elhárítására. Hosszú és kemény harc várható. De az, hogy egy dik­tatúrával kevesebb van Kö- zép-Amerikában, mindenkép­pen példaadó és lelkesítő. Haderőcsökkentés Plenáris ülés Bécsben Nyikolaj Taraszov szovjet nagykövet elnökletével szer­dán megtartották Bécsben a közép-európai haderő- és fegyverzet-csökkentési tár­gyalások 275. plenáris ülését. A tanácskozáson felszólalt dr. Emil Keblusek nagykövet, a csehszlovák küldöttség ve­zetője. A bécsi haderő-csök­kentési tárgyalások követke­ző plenáris ülését jövő csü­törtökön tartják. * Pinter István A »kémfejedelem« Következik: Panama példá­ja Király Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents