Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-10 / 108. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET ___~.£r: 1981. május 10. Kazár Endre főkönyvelővel a termelés hátteréről Tisztelt Szervező Elvtársak! * Nem tudom, hogy a tudomány és az ismeretszerzés demokratizmusa diktálta- e azt az ötletet, hogy az Akadémiai Bizottság tudományos ülésére szocialista brigádokat hívjanak meg üzemekből. Talán nem is fontos, egy a biztos: tévedés volt. Először is az ülés szakmai, tudományos volt, olyan előadásokkal, melyek fele szakmai nyelven hangzott eí. A téma kétségtelenül közérdekűnek ígérkezett, de az sem volt vitás egy pillanatig sem, hogy a professzorok, kandidátusok nem népszerű dolgokról fognak csevegni. Nem, hiszen az ülés tudományosnak volt hirdetve — eredetileg is. Ne vegye sértésnek, ha elmondom: többen úgy vélik, hogy a főkönyvelők általában száraz, besavanyodott emberek; olyanok, akik a számokon, a mérlegadatokon kívül mást nem is látnak. Igaz ez? — Mint a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet főkönyvelője kapásból cáfolom ezt, de általában sem igaz az állítás. Egyesekben talán még mindig a könyökvédős hivatalnokféle képzete él, aki nagy könyv fölött görnyedve könyveli a tartozik és a követel tételt, vagy az őrületig stempliz. Ma már más a helyzet: csaknem mindenütt megtalálni a munkát segítő számoló és könyvelőgépeket, nagyobb üzemekben szédületesen kis idő alatt „dobja ki” a gép az elemzéshez szükséges adatokat. Ilyen körülmények között a könyvelő sem a régi már. £ Ez csökkenti a kockázatot. Következésképpen: könnyíti a tervező-elemző köz- gazdasági szakemberek munkáját is? — Látszólag igen, bár hadd mondjam el, hogy még az állandó rendelésállományon belül is jócskán van variálási lehetőség. Gyakorta kell például rangsorolni a termékek között annak megfelelően, hogy adott időpontban mi a fontosabb a népgazdaságnak és mi a jövedelmezőbb az üzemnek. Ilyenkor szoktuk aztán a termékszerkezetet a nyereség szempontja szerint változtatni. Ha már itt tartunk: számottevő a vállalatoknál a kitöltetlen, szabad kapacitás is, amit rugalmasan, jó rögtönző képességgel kell lekötni. Különösen nehéz ez napjainkban, amikor jobbára mindenki eladni igyekszik, tehát nagy a konkurrencia. A szünetben a brigádok, telve kisebbségi érzéssel, kiódalogtak a nagyteremből, beültek az őket odaszállító mikrobuszba, s ultizni kezdtek. Isten az atyám, nem ítélem el őket ezért, mitöbb, döntésüket megértem. Hogy ezt a szervezési balfogást miért teszem közüggyé? Nos csak azért, mert mindenkit szeretnék a jövőben megóvni attól, hogy álságokat kövessen el. A szervezőt is védeném, hogy ne bonyolódjék látszatdolgokba, a nem jól kiválasztott meghívottakat attól, hogy ne szenvedjenek mások tündökölni akarása miatt. Az ismerethez, a több tudáshoz való jog élő dolog hazánkban. Kötelessége is kinek-kinek, hogy megfelelő fórumokat szervezzen annak érdekében, hogy ehhez a többlethez hozzá is jusson mindenki, akinek arra szüksége, igénye van. Megfelelő fórumot említek, tehát olyat, ami egy adott közösség ismeretének, érdeklődésének, műveltségi szintjének, szükségletének kielégítését szolgálja. Tehát nem azért kell a fórum, hogy bizonyítsuk: mennyire demokratikus nálunk az ismeretszerzés, hiszen a munkás is ott ül az akadémikus mellett. Ettől nem lesz tudományosabb az ülés, nem ettől kerül életközeibe, s ami szintén tény: nem ettől lesz műveltebb a munkás. A torzulás nemcsak itt és ekkor jelentkezett. Hányszor halljuk: egy-egy meghívandó esetében nem az a fontos, hogy köztiszteletnek örvend-e, hanem az, hogy beillik-e a statisztikai képbe. Tehát ha kell egy fiatal, aki nő is, meg alkalmazott, akkor hiába várakozik a díszelnökség helyére egy 37 éves férfi, aki mondjuk tanár — esélye nulla. Kegyetlenül rossz beidegzések ezek, amelyeket valójában senki nem követel meg. Óvatoskodó emberek magukrakta falai ezek. Tény, a demokráciát még mindig tanulgatjuk, néha a jó szándék, máskor a tudatlanság kotyog bele a dolgainkba, s ami születik nem pontosan az, amit várunk. A minap fiatalok vetették fel: vajon miért van az, hogy a felnőttek akkor is óvatoskodnak, ha nincsen semmi vész, miért fordul elő, hogy látszatok miatt áldozzuk fel a valóságot. „ Biztosan vannak olyan okok, melyek objektívek, de az esetek többségében az emberi tényező fontosabb. A bizonytalan, eszmeileg, politikailag nem tisztán látó, a kispolgári féléssel teli, a taktikázó, vagy éppen a saját dicsőségét kereső könnyen lép úgy, hogy az más számára kevésbé rokonszenves, falat építő. Így születnek aztán az áldolgok, a féligazságok, az óvatoskodó megoldások. Persze ilyenkor jó lenne közzé tenni: a balos túlzás és a polgári opportunizmus egyaránt rossz, s még ma is folyik két- frontos harc. Olyan értelemben is: hadakozunk minden ellen, ami a demokrácia mezébe akarja öltöztetni a kispol- gáriságot. Talán kicsit messze jutottam el a tudományos tanácskozástól és az ultizó munkástól. A képzettársítás szeszélyes játékai azonban így sugallták a gondolatsort, s hiszem, más se járna másként, ha így gondolná végig egynémely csacska lépésünket. Márpedig ez módot ad ahhoz, hogy megvédj ük magunkat jövőbeni tévedéseinktől. Valójában mit is jelent ma főkönyvelőnek lenni nálunk? — Ezt mindig az adott, konkrét gazdasági egység nagysága dönti el. Kisebb helyen még ma is mindenesnek tartják, jóllehet, ez így nem igaz, hiszen a legfontosabb területekre azért megvannak a szakemberek. Középüzemnél — amilyen a mienk — vagy még nagyobb termelőhelyen a főkönyvelő a vezetés egyik igen fontos, közvetlen láncszeme. Ilyen szinten már nem az egyes tételek bejegyzése vagy ellenőrzése a feladata, hanem az, hogy segítse az egyszemélyi felelős vezetőt a célok elérésében. Általában a főkönyvelők minden, a termeléssel összefüggő kérdésben véleményt mondanak, felelős fórumokon tájékozódnak és tájékoztatják a dolgozókat. A Tudja-e, hogy egyesek szerint felesle- * ges az adminisztráció, így a könyvelés is? — Magam is hallottam már efféle‘kijelentést, ami nélkülöz minden realitást. Tudniillik, egyesek úgy vélik, a lényeg csupán az, hogy legyen vas, meg kalapács és kezdődhet a termelés. Pedig a termelés sohasem akkor kezdődik el, amikor már formálni kezdik az anyagot, hanem ott, amikor a vezetés jóelő-í re felismeri, mit, hogyan kell tenni az adott gazdasági és gazdálkodási környezetben a központi célok eléréséért. Pontosabban: mit kell cselekedni e célok eredményes helyi adaptálásáért. Talán ez így túlságosan el- vontnak tűnik, ezért magyarán: a vezetés előrelátásától nagyban függ az egész termelő folyamat, a gazdaságosság. Nos, itt van kiemelkedő szerepe a főkönyvelőnek és a munkatársainak. Tervgazdálkodásnál — mint amilyen nálunk is van — alapos tájékozódás után lehet csak reális tervet kidolgozni. Korábban ez egyszerűbb volt: jött az utasítás, néhány számtani művelet után már el is készült „a terv”, mely aligha vette figyelembe a legfontosabb tényezőket: a piaci igényeket, a gazdaságosságot. Az utóbbi 12 évben — pontosabban 1968 óta — mindez lényegesen megváltozott. Most a tervezésnél több változatot dolgozunk ki munkatársaimmal és választási lehetőséget adunk a műszakiaknak. Érvek és ellenérvek kereszttüzében formálódik döntéssé a javaslat, amit aztán már mindenki sajátjának tekint. Időzzünk itt egy kicsit. Közismert, hogy az utóbbi években gyakorta változtak — méghozzá szigorúbbakká váltak — a gazdasági szabályozók. Hogyan hatott ez a tervezőmunkára, amit ön a területe egyik fő feladatának tekint? — 1968 előtt a tervezést azzal kezdtük, mit akarunk termelni, folytattuk azzal, hogy az mennyibe kerül, megnéztük, mit kapunk érte és ami maradt, az volt a nyereség. Most megfordult a sorrend. Napjainkban az első kérdés, hogy milyen bérfejlesztést kívánunk elérni, ahhoz mennyi nyereségre van szükség, s e nyereséget milyen volumenű termelésnél lehet elérni, s hogy mennyi költséggel szabad azt a termelést elvégezni. Ezt először elképzeljük, aztán szembesítjük a valósággal, s ahol eltérést észlelünk, ott szorítunk a terven. Tehát például megkeressük, hol lehet csökkenteni az anyag- vagy az energiaköltségeket azért, hogy az elképzelt nyereség megvalósuljon. Megbocsásson, de szerintem az is lényeges, mit termelnek, s hogy az a termék egyáltalán vevőre talál-e ... A Szeretném, ha példákkal tenné kézzelfoghatóbbá mindazt, amit eddig érintettünk. — Amikor például felvettük a kapcsolatot a Ganz Villamossági Művekkel, tipikus bérmunkára állapodtunk meg. Később a szű- kebb vezetésen belül felvetődött, talán jobb volna, ha nem csupán bérmunkát végeznénk, hanem „anyagosán” teljesítenénk. Utána számoltam és kiderült: ez óriási terhet jelentene. Réz alapanyagról lévén szó, nagy volna a termelés forgóeszközigénye, tetemes fejlesztési alapot emésztene fel az akció. Elálltunk tőle, s maradtunk a szolidabb, de biztosabb nyereségnél. így aztán lehetőség nyílt az üzem rekonstrukciójára, a termelő területek, a szociális létesítmények gazdagítására, ami ma már elemi követelmény minden valamire való munkahelyen. Máskor az elavult radiátorgyártó gépsorunk helyett kínált föl egy NSZK cég korszerűbbet, mondván, hogy az ellenértékbe beszámít itt készülő radiátorokat is. Amikor konkrétabban „belebonyolódtunk” a kérdésbe, kiderült, hogy a külföldi partner valójában egy elavult gépsort akar ránksózni, aminek a termékét rövid időn belül maga sem igényli. Ez a terv is kútbaesett, amikor közbeszóltam. ..... | A ön mindig csak jól szól közbe, soha- w sem téved? — Dehogynem, hiszen a főkönyvelők sem csalhatatlanok. Amikor jött a svéd munka, csomó kételyem volt vele szemben. Mint közismert, ezt a munkát mi a Magyar Hajó- és Darugyár helyett vállaltuk el: daruszerkezeteket kellett hegesztenünk, bérmunkában. Gyorsan utánaszámoltunk, s az előírt normákat figyelembe véve nem tartottam eléggé gazdaságosnak a munkát. Ügy láttam, hogy a mi nyereségünk jóformán csak az állam által nyújtott szubvencióból származik. Ennek ellenére hozzákezdtünk a nagy munkához — hiszen fontos népgazdasági érdek is fűződött hozzá — aztán menet közben kiderült, hogy jobb munkaszervezéssel lehet gyorsabban, kisebb ráfordítással és átlagon felüli nyereséggel is teljesíteni a megrendelést. Örömmel vallom be, hogy ezúttal túlzottan óvatos voltam, az idő a merészebbeket igazolta. A Ha már az óvatosságot említette, megkérdezném: ön szerint is gyakorta feleslegesen akadékoskodnak a főkönyvelők? Inkább azt keresik, mit hogyan nem lehet, vagy miként nem szabad? — Mások helyett én nem tudok erre válaszolni, az én ismerős körömben nem ilyen főkönyvelő kollegák vannak. Bizonyára akadnak túl óvatosak, akik a legkisebb kockázattól is viszolyognak, de úgy érzem, nem az ilyen főkönyvelőknek terem ma a babér. Valamit azért nem szabad elfelejteni: a főkönyvelő munkáját, mozgásterét szigorú szabályok határolják, melyeket a pénzügyi fegyelem, a társadalmi tulajdon védelme miatt nem léphet át. Gondoljunk csak arra, mi volna az országban, ha például a banki folyamatokban káosz keletkeznék, ha fedezet hiányában látnának munkákhoz. Tehát ha a mindenképpen szükséges pénzügyi, bizonylati fegyelem, a szabályozók előírásainak megtartásáért hadakozik a főkönyvelő, akkor jó ügyet szolgál. Akkor vált ki visszatetszést mindez, ha az illető presztízsből, saját jelentőségének éreztetése miatt akkor is gáncsoskodik, amikor pedig maga is tudja, hogy ezzel az egész kollektívának árt. ^ Nem gyávaság van emögött? — Erről azért nem szóltam, mert minimális követelmény, hogy egy vasipari profilú üzem tisztában legyen vele, mit vár a piac, minek van keletje. Ez is állandó tájékozódást, piackutatást igényel, annak ellenére, hogy a legtöbb, stabil gazdálkodásra törekvő vállalatnál, szövetkezetnél, a termelés túlnyomó részére előre van rendelés, tehát hosszabb távú együttműködés köti le a termelés jelentős részét. — Előfordul ilyen is. Akad kolléga, aki csak a szabályozók tiltó jegyeit látja, az általuk felkínált lehetőségeket pedig szem- elől téveszti. Van, aki betegesen kényes arra, hogy az ő szállítói ne álljanak sorba fizetésképtelenség. miatt a banknál, mert az nagy szégyen. Mi amolyan „jók” vagyunk a banknál, mégis előfordult, hogy pillanatnyilag fizetésképtelen lettünk azért, mert egy kooperációs partner késett a követelésünk kiegyenlítésével, mivel neki is késve teljesített egy külföldi cég. Ilyen helyzet nem ritka a gazdasági életben, hozzátartozik a vérkeringéshez, tehát felesleges miatta rettegni. Különben is, minden gazdálkodó, termelő cég készít likviditási tervet, mely a bevételek és a kiadások „menetrendje”. Ezt naprakészen kell figyelni, s ha például nincs elég bevétel mondjuk a bérfizetésre, időben intézkedni kell a hitel iránt. Persze, ezek már talán túlságosan belső, szakmai kérdések. A Hallgatom önt, s közben arra gondolok, milyen szerteágazó terület élén áll a főkönyvelő ... — Nem unatkozunk, az bizonyos. Tudniillik nemcsak a számvitel, hanem a pénzügy, aztán az ár- és a bérkérdések is bőséggel adnak munkát. Azért nem szeretném, ha misztifikálnánk, túlhangsúlyoznánk ennek a munkának a lényegét. Mint már bevezetőül elmondtam, a mi munkaterületünk fölött sem járt el nyomtalanul az idő. Ha bonyolultabbak lettek a termelőfolyamatok, sok helyütt ehhez változtak, javultak a feltételek is. Itt én nem csupán a gépesítésre, a jobb munkakörülményekre gondolok, hanem elsősorban arra, hogy felnőtt az a szakembergárda is, amelyik jó színvonalon képes ellátni a bonyolult munkát. Huszonhat éve vagyok főkönyvelő, tehát végigkísértem a különböző korszakokat. Azt mondom: most inkább az agynak kell többet dolgozni, mint a kéznek, s ez így igaz a mi területünkre is. A Nyilván oka is van rá, hogy dicséri a w közvetlen munkatársait... — Minden okom megvan rá. Nem szégyenlem bevallani, hogy bár én vagyok a főkönyvelő, ez nem jelenti, hogy mindent én tudok a legjobban. Biztos vagyok benne, hogy a számviteli osztályvezető sokkal tájékozottabb, a számlaosztályok-világáhan mint.én, s Ji.Ogy a pénzügyi osztályvezetőm, is. „megverne” egy esetleges szakmai párbajban k banki folyamatokról. Sőt! Aligha volnék hasznosítható munkaerő mondjuk az SZTK-s feladatai között. Ezt ők mind jobban tudják, mint én. De nekem nem is az ilyen részletkérdések elvégzése a feladatom. Én a fő elemzési pontokat figyelem — például a mások által készített mérlegben — aztán arra vagyok kíváncsi, minden megfelel e a számviteli előírásoknak. Ezután jön az én igazi munkám: az elemzés, melynek tapasztalatai támpontul szolgálnak a vezetésnek a következő időszakra. Például: a mérlegből könnyen kivehető, hogy miként alakult az energiafelhasználás vagy az anyagköltség. Ha túl sok, jelezni kell és fel kell kutatni a túllépés okát, ha sokkal kevesebb, mint amit rászántunk, akkor bebizonyítani a lazaságot. A A mostani közgazdasági viszonyok kö- w zepette vannak-e sajátos tennivalói a főkönyvelőnek? — A termelő szférában mindenképpen, de úgy gondolom másutt is. Nálunk például olyan munkamegosztás alakult ki, hogy a belföldi változásokat — például szabályozók változása, rendeletek megjelenése — az adott terület vezetői figyelik, s valósítják meg az abból adódó feladatokat. Nekem, mint főkönyvelőnek inkább a nemzetközi gazdaságban bekövetkező változásokat kell figyelnem, s abból előre következtetéseket levonni. Vagy állandóan figyelni kell az árszorzók alakulását, ami exportmunkánál könnyen kellemetlen meglepetést hozhat. Gyakorta jelzem, például a műszakiaknak, ha csökken az árszorzó, hogy ők ellensúlyozni tudják ezt az önköltség kedvezőbb alakításával, a minőség javításával, különben könnyen elúszhat egy-két millió a nyereségből. Mindez valqban nem „száraz” munka, s aki végzi, az sem zárkózhat el az emberektől ... — Nálunk 707 ember dolgozik, tavaly ne- gyedmilliárdnál nagyobb értéket termeltünk, s hogy miként, azt jelzi az OKISZ Vörös Vándorzászlaja, amit nemrég kaptunk meg. Ezt csak úgy lehet elérni, ha az emberek kellően tájékozottak, ha szórásán együtt dolgozik vezető és beosztott. Én a személyes kapcsolatra mindig sokat adtam, most sem tartok „távolságot”. Vallom azt is, hogy egy főkönyvelő, mint gazdasági vezető, egyben politikus is, tehát nem mondhat le az emberek meggyőzéséről. Ezért is vezetek marxista—leninista középiskolát mint a városi pártbizottság propagandistája. Tudom, sok kollégám vélekedik hasonlóan. 4H Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor KM F Vasárnapi L INTERJÚ
