Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-31 / 126. szám
16 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. május 31. Mozgalmas napok a salakon Mi Újság az atlétáknál? Bajnoki cím súlylökésben — Petrika: az idei legjobb eredmény! — Koleszár sérült — Bojtor és Vasvári visszatért Egymást követik a mozgalmas napok az atietiKai salaKpaiyatcon. Versenyt verseny után rendeznek, a sportág legjobojai szorgalmasan keszuinek az idei nagy viadalokra. Közöttük találhatok a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC auetai is, akik pillanatnyilag az első nelyen allnak a hazai szakosztályi rangsorban. — A napokban két rangos versenyen vettünk részt — újságolta Orosi János, az NYVSSC atlétikai szakosztályának technikai vezetője. — Az országos ifjúsági ügyességi és gátfutó csapatbajnokságon egy aranyérmet szereztünk. A Barcsai, Kerekes, Stefan, Gyüre összeállítású súlylökőcsapat országos bajnoki címet szerzett, 13,52 méteres átlaggal. Említést érdemel még Stefán, aki 03,78 métert hajított gerellyel és Horváth, aki 174 centimétert ugrott magasban. A Nyírbátori BSC diszkoszvetőnője, Ladányi is helyt állt, 45,82 métert ért el. — Az Újpesti Dózsa országos versenyén három érmet szereztek atlétáink — folytatta Orendi Mihály, vezető edző. Különösen Kissné Petrika Ibolya tett ki magáért, aki 53,19 másodperccel nyerte a 400 méteres síkfutást. Négyszázon ez az idei legjobb magyar eredmény! Ibolya remek formában van, kíváncsian várjuk mire lesz képes a hátralévő nagy viadalokon. Vassné Hrács Piroska szintén aranyérmes lett, a 100 méteres síkfutásban 11,85 másodperccel utasította maga mögé a mezőnyt. A harmadik érmet Mikola Irén szerezte, magasugrásban 174 centiméterrel a dobogó második fokára állhatott fel. — Ezekben a napokban szakosztályunknál a legfőbb programot az országos utánpótlás-bajnokságra való felkészülés adja — mondta a vezető edző. A viadalt június 5 és 7 között Budapesten rendezik meg. Nem titkoljuk: szeretnénk az első helyen végezni a pontversenyben! Tavaly ugyanis ,,csak” másodikok lettünk, az Újpesti Dózsa egy ponttal megelőzött bennünket. — Az utánpótláskorúak bajnokságán indul Bojtor Gyula és Vasvári Sándor is. ök most szereltek le és visszatértek hozzánk. Kérdéses viszont Koleszár Éva szereplése, aki sérüléssel bajlódik, a térdét fájlalja. Nem a mi színeinkben áll rajthoz Pálóczi Gyula és Kiss Miklós, ők ugyanis katonák, így a Kun Béla SE atlétái. — Az utánpótlás OB-n érmet várunk — ha egészséges lesz és indul Koleszár Évától, 1500-on. Zarnóczay Klára a 400 méteres sík- és gátfutásban állhat dobogóra. Tóth Mária 400-on és 800- on esélyes. Vasvári Sándor 400- on, Bojtor Gyula 800-on veheti fel a versenyt a legjobbakkal. Győzelmet remélünk a 4x400-as váltónktól, amely a Tóth Mária, Szepesi Éva, Zarnóczay Klára, Koleszár Éva, Tamás Aranka „ötösből” kerül ki. Senczi Erikának távolugrásban, Mikola Irénnek magasugrásban, Hunyad- vári Máriának diszkoszvetésben, Zsíros Sándornak pedig gerelyhajításban van esélye éremszerzésre. .Kezdés 17 órakor HA: ASE— SZARVAS A labdarúgó NB II mai, 35. fordulójában hazai környezetben vívja mérkőzését az Asztalos János SE labdarúgócsapata. A piros-fehérek nyírteleki otthonukban a kiesés ellen harcoló Szarvasi Főiskolai Spartacus SC-t fogadják. A találkozó az eredeti időpontnál korábban kezdődik. — A nyíregyházi szurkolók kérésének tettünk eleget, amikor kértük az MLSZ-t, hogy 18,00 óra helyett 17,00-kor kezdhessünk — mondta érdeklődésünkre Palicz Gyula, az ASE labdarúgó-szakosztályának vezetője. — Az engedélyt megkaptuk, így délután öt órakor kezdődik a találkozó. Nyíregyházáról egyébként az igényeknek megfelelően ezúttal is indi Inak autóbuszok, 16,00 órakor a Jókai téri állomásról. A kocsik a mérkőzés után azonnal mennek vissza. — Ami az összeállítást il. leti: marad a legutóbbi \ csapat. Fodor ugyanis továbbra is sérült, nem jöhet számításba. így az Ambrusz — Lengyel, Széki, Bencsik, Neumann — Orosz, Buzsik, Dóka — Fister, Bezzegh, Orlóczki tizenegy kezd. A tartalékok: Fenyvesi, Magyar, Berecz. A kiesés ellen harcoló szarvasiak el1 len győzelmet várunk. Tudjuk, nem lesz könnyű, de ; nekünk mindenképpen ’ nyernünk kell, hiszen a \ ponttervünk teljesítéséhez ; szükségünk van a győzelemre. „Saját káromon tanulni akarok!" Váradi a sikertelen EB-röl Teljesen értelmetlen és felesleges lenne a szépítgetés, mert igenis csalódást okozott Váradi János, a Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC olimpiai bronzérmes ökölvívója. A iégsúlyú versenyző, aki tavaly Moszkvában valósággal ámulatba ejtette az ökölvívó-szakembereket, most, a helsinki Európa-bajnokságon szinte semmit sem mutatott abból a harcos erényéből, amivel az ötkarikás játékokon a dobogós helyezést és a sok-sok elismerést kivívta. Az EB első akadályát ugyan még simán vette, de a másodikon elbukott, kiesett. A várva-várt érem elmaradt, azonban mégsem ez okozta a legnagyobb fiaskóérzést, hanem az, ahogy Jancsi a lengyel Ma- ezuga elleni mérkőzését elvesztette. Elég volt az első menet elején néhány „villanás” ahhoz, hogy meg lehessen állapítani: Váradi képzettebb, jobb ökölvívó Maczugánál. És mégis vesztett, mert passzív volt, hiányzott belőle az oly sokszor megcsodált győznikarása, küzdőképessége. Több kell a győzelemhez! Közel egy hónap telt el a sikertelen EB-szereplés óta. Ennyi idő bőségesen elég ahhoz, hogy az okokat a versenyző és edzője alaposan elemezze, újra és újra végiggondolja. A jövő érdekében. Én több okot találtam . . . — mondta hosszú hallgatás után Váradi János. — Hogy is mondjam ... A Maczuga elleni találkozón én úgy éreztem, hogy az, amit nyújtok, elég a győzelemhez. Sajnos nem lett. Az előző mérkőzésemen a szemöldököm felrepedt, így tartózkodóbb voltam, féltem a sérülés miatti leléptetéstől. Persze ezeken kívül a legfontosabb: hiányzott belőlem a küzdeni-, a győzniakarás. Nagyon fáradtnak éreztem magam . . . — Bármennyire furcsán hangzik is: engem ez az EB nem nagyon érdekelt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy úgy mentem ki, hogy nekem minden mindegy. Hanem azt: nem voltam kellően „ráhangolva” a versenyre. Nem volt bennem annyi munka, amely frissé, magabiztossá tett volna. Százszor végiggondolva az egészet: nem edzettem úgy, ahogy kellett volna. Elvégeztem én amit előírtak, de az sajnos, mint kiderült, kevés volt. Több, sokkal több foglalkozásra lett volna szükség a győzelem eléréséhez! Küzdeni az első perctől, az utolsóig — Aztán gondolok arra is, hogy eléggé sok mérkőzés után érkeztem az EB-re. Egy kicsit elfásultam. A januári—februári CSB-n ötször léptem szorítóba, az egyéni OB-n pedig háromszori Egy-egy nemzetközi találkozóm volt az amerikaiak, a finnek és a csehszlovákok elleni válogatott viadalon. Tavaly egész évben volt 15 meccsem! — Hogy mit mondott, a szakvezetés az Európa-bajnokság után? Azt, hogy jó voltam, de többet kellett volna ütnöm Maczuga ellen . . . — A magam tanulságait persze levontam és igyekszem hasznosítani. Saját káromon megtanultam, hogy másképp . kell felkészülni. Valamennyi versenyen mindig a legjobb teljesítményre kell törekedni, az első perctől az utolsóig küzdeni, harcolni kell, a Váradi szorgalmasan készül az edzéseken. Naponta négy órát gyakorol a nyíregyházi edzőteremben. (Elek Emil felv.) gyengébbnek vélt ellenféllel szemben éppúgy, mint a legjobb ellen. És sokkal többet kell edzeni, dolgozni, több foglalkozásra van szükség. Igen fontosnak tartom majd a jövőben a megfelelő pszichikai, lelki felkészítést is. Mindez nem újdonság számomra, hiszen Nyíregyházán Szántó József edzőmmel így dolgoztunk, így jutottam fel a csúcsra. A változtatás könnyebb lesz — Ezekben a napokban egyelőre hazai környezetben edzek — folytatta Váradi János. Készülök a jövő évi világbajnokságra. A közelebbi cél: a junior Balaton - bajnokság. Persze egyelőre kissé bizonytalanságban élek. Az ökölvívó EB előtt megtudtam: bevonulok katonának a Dunántúlra. Nem tudom, lesz-e ring, ahol készülhetek. Olyan helyre jó lenne kerülnöm, ahol a sportággal továbbra is szoros kapcsolatban maradhatnék. Váradi János nagy egyéniséghez méltóan önkritikusan értékelte a helsinki fiaskót. Nem titkolja: tanulni akar a történtekből! Nem szeretne még egy kudarcot. S, ha az okok alapos feltárásához volt ereje, a változtatás már könnyebben fog menni. Éppen ezért biztosak vagyunk benne, hogy Váradi a legközelebbi nagy kontinens-, vagy világ- versenyen már ismét a régi lesz: harcos, minden idegszálával a győzelemre törő. Olyan, amilyen a moszkvai olimpián volt.. Bagoly Dániel Sorokban Mexikóváros lemondása után november 23—29 között Moszkva rendezi meg a XXI. tornász-világbajnokságot, amelyre a szervezők 53 országból 800 versenyzőt várnak. A szovjet főváros 1958-ban már házigazdája volt egyszer a legjobb tornászok világrandevújának. ★ A nemzetközi sportlövőverseny nyitányán a kisöbű puska fekvő testhelyzetű számát a szovjet Revucki nyerte 599 körrel. A 2. helyre holtversenyben a svájci Müller és a szovjet Gavrilov került, ugyancsak 599—599 körrel. Az olimpiai bajnok magyar Varga Károly 16. lett 595 körrel. Klampár a Grand Prix győztese Befejeződött az NSZK Grand Prix ’81 nemzetközi asztalitenisz-verseny, amely ezúttal második kiírásban került lebonyolításra. A döntő színhelye Saarbrücken volt. A magyar Klampár Tibor tovább folytatta ragyogó szereplését, és az 5. csoportfordulóban aratott győzelme után a döntőt is megnyerte a világranglista hatodik helyezettje. Előbb a negyeddöntőkre került sor, Klampár a csehszlovák Orlowskit verte 2:0-ra (18, 16), majd az elődöntőben a jugoszláv Surbeknél bizonyult jobbnak 2:1 (15, —16, 11) arányban. A magyar versenyző ellenfele a döntőben a délkoreai Park Lee Hee volt, Klampár 2:0-ra (17, H) nyert. KÉT ÉS FÉL EZER VERSENYZŐVEL Úttörő-olimpia Nyíregyházán Szombaton megkezdődött és ma az atlétikai, illetve a tollaslabda-versennyel fejeződik be az úttörő-olimpia megyei döntője, amely az országos finálé főpróbája is. A viadalról szerdai számunkban közlünk tudósítást. Képünk az ünnepélyes megnyitón készült. (Both Pál Ambrus felv.) ^ Üttörő-olimpia. Tizenhat esztendővel ezelőtt ismerkedtünk meg ezzel a versenyformával. Azóta az ország sportkultúrájának szerves részévé vált. Az idei nyári úttörő-olimpia országos döntőit június 22 és 29 között rendezik meg Nyíregyházán. Az olimpia városa — diákváros. Nyíregyháza 21 általános iskolájában közel 14 ezer, a 14 középfokú iskolában 9 ezer diák, a két főiskolán pedig két és fél ezer hallgató tanul. Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér. Itt található a megyei tanács művelődési osztálya. A hivatal már hónapok óta valóságos főhadiszállása az olimpiai előkészületeknek. Pataki József, a megyei diáksporttanács elnöke érdekes adatokkal szolgál. — Úgy érezzük, megyénk diáksportjának eddigi eredményei, a példásan megrendezett országos versenyek, az ideális körülmények, jó garanciát biztosítanak a nyári úttörő-olimpia megtartásához. Igaz, hogy ilyen nagyszabású diáksportesemény még nem volt Szabolcs-Szatmárban. Szeretnénk jól megrendezni az úttörőolimpiát, s valamennyi résztvevő számára felejthetetlenné tenni. Tudjuk, hogy ez nem kis feladatot jelent. Tavaly jártunk Szolnokon, az előző nyári olimpián, s az ott tapasztaltakat igyekszünk jól hasznosítani. A rendezők már túl vannak az úgynevezett főpróba első napján. Ezt szombaton tartották a nyíregyházi stadionban, az úttörő- olimpia megyei döntőjén 1200 nyíregyházi általános iskolás vett részt. A szakemberek véleménye szerint a „főpróba” nagyszerűen sikerült. Vajon milyen lesz a folytatás? — Az előkészítő munka már az elmúlt évben megkezdődött. Megyénk párt- és tanácsi vezetése minden segítséget megad az olimpia sikeréhez. E nagyfokú gondoskodás bizonyítéka az is, hogy az év elején megalakult két bizottság elnökei a megye vezetői köréből kerültek ki. Az olimpiai bizottság elnöke Gulácsi Sándor, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának titkára, a szervező bizottság elnöki teendőit pedig Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese látja el. ilóvid időn belül munkabizottságok, munkacsoportok alakultak. A verseny rendező bizottsága is munkához látott. A megyei diáksporttanács titkára Szoóh Béla. Szobája falán számos grafikon és kimutatás a versenyprogram-készítés pontosságáról árulkodik. Az egyikről leolvasható: az úszókat három különböző kollégiumban szállásolják el. Étkezésük a 110-es számú ipari szakmunkásképző intézetben lesz, versenyeik pedig a sóstói 50 méteres uszodában. Az első vizes rajt: június 23-án, kedden 10 órakor. — Az olimpia résztvevői a Művelődésügyi Minisztérium és az OTSH által meghirdetett sportágakban versenyeznek — tájékoztatott a titkár. — A tizenegy sportág a következő: atlétika, torna, úszás, kézi-, rop-, és kosárlabda, kajak-kenu, tájfutás, labdarúgás, tollaslabda, valamint a testnevelési osztályok versenye. A programot úgy dolgoztuk ki, hogy megfelelő szabad idővel is rendelkezzenek a pajtások. Labdarúgásban Déldául csak délelőtt lesznek mérkőzések. Hasonló időrendben zajlanak a torna és a tájékozódási futás versenyei is. — Hány résztvevőre számítanak? — Június 22 és 29 között több mint két és fél ezer vendég érkezik Szabolcs-Szatmárba. Ennyi versenyző, edző, sportvezető részére kell megszervezni az egyhetes programot. Legnépesebb az úszók tábora lesz, ők négyszáz- nyolcvanan érkeznek. A legkisebb mezőny tollaslabdában és tájfutásban indul, itt száz-száz versenyző áll rajthoz. A labdajátékok egész héten át tartanak, az úszók, a kajak-kenusok csupán egy, az atléták és a tornászok pedig két napon keresztül versenyeznek. — Milyen lesz a nyitó- és a záróünnepély? — Az olimpia ünnepélyes megnyitója június 22-én, hétfőn 19 órakor a nyíregyházi Városi Stadionban lesz. Korábbi terveinktől eltérően a záróttnne- pélyt nem a stadionban, hanem sóstón az ifjúsági parkban június 28-án, vasárnap 19 órakor rendezzük. Itt az ünnepi műsoron kívül megyénk néptánc- együttesei is fellépnek. A bemutató gyakorlatok koreográfiáján több iskola és népművészeti csoport munkálkodik. Mind a nyitómind pedig a záróünnepélyt minden résztvevő számára szeretnénk emlékezetessé tenni. Hatalmas versenyzősereg érkezik tehát júniusban Szabolcs- Szatmárba. Négy szakbizottság — versenyrendező, kulturális, propaganda, gazdasági — fogja össze azokat a csoportokat, amelyekben több százan tevékenykednek, hogy fennakadás nélkül, szervezetten peregjenek az események, megfelelő legyen az ellátás, a hírközlés, hogy jól érezzék magukat a vendégek. A megyei sporthivatalban dr. Bige Lászlóné, a versenyszervező bizottság vezetője kész tervekkel fogad. — A szakszövetségek már korábban javaslatot tettek a versenyek színhelyeit illetően. Ennek megfelelően láttunk munkához. A rendezvények központja a Városi Stadion. Itt kerülnek sorra az atlétikai versenyek, itt játsszák a kosár- és a kézilabdamérkőzéseket. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola ad helyet a tornászok, a 19-es számú általános iskola pedig a röp- labdázók küzdelmeinek. Az ipari szakközépiskola lesz a tollaslabda-, a Sóstó az úszóversenyek házigazdája. Labdarúgásban a füves vasutaspálya, tájfutásban a baktalórántházi erdő térsége a színhely. Atlétika: A megyei úfctöro- olimpia döntő második versenynapja a nyíregyházi stadionban, 10,00 órától. Kézilabda, NB II, női mérkőzés: Nyh. Volán-Dózsa—Bp. Taurus, TK-pálya, 12,00 óra. Férfimérkőzések: Mátészalka —Nádudvar, TK-pálya, 9,00 óra. Utána 10,30 órától NYVSSC—Tiszavasvári. Nyírbátor—Zalka SE, 11,00 óra. Tollaslabda: Megyei úttörőolimpiai döntő a Nyíregyházi Ipari Szakközépiskola torna- csarnokában, 9,00 óra. Röplabda NB II, női mérkőzések: NYVSSC—Debreceni Universitas, a nyíregyházi — És a kajak-kenú versenyek? — Ez az egyedüli sportág, amely színhelyét illetően csak később született döntés. A száztizennyolc fiú és a hatvankét lány vetélkedőjére Tiszadobon, a bolt Tisza-ágban kerül sor. Itt a festői környezetű gyermekváros. a nagy magyar folyó romantikája várja a vendégeket. Tiszadobon széles társadalmi ösz- szefogássai olyan pályát építünk, amely később segít Szabolcsban is meghonosítani ezt a szép sportágat. A pontosan kidolgozott versenyprogram mellett a házigazdák nagy gondot fordítanak a versenyek közötti szabad idő hasznos eltöltésére. — Valamennyi szálláshelyen olimpiai klubot létesítünk — közölte Vida János, a kulturális bizottság vezetője. — Itt a fiatalok érdeklődési körének megfelelő játékok állnak rendelkezésre, filmvetítéseket tartunk, klubdélutánokat szervezünk. A gyerekek találkozhatnak a moszkvai olimpián sikerrel szerepelt magyar élsportolókkal is. • A 35 éves úttörőmozgalom eseménysorozatának egyik kiemelkedő eseménye a XVII. nyári úttörő-olimpia nyíregyházi döntője. Az előkészületekből ítélve arra lehet következtetni, hogy az egyhetes verseny, a pirosnyak^ kendös sportélet nagyszabású seregszemléje lesz. stadion játékcsarnokában 10,30 óra. NYBSC—Bp. VOR SK, a nyírbátori gimnázium tornatermében, 11,00 óra. T. Lombik SC—Nyh. Tanárképző Főiskola, a tiszavasvári gimnázium tornatermében, 11,00 óra. Úszás: Olimpiai reménységek területi versenye a sóstó- gyógyfürdői uszodában, 11,00 óra. Labdarúgás, NB II: Asztalos SE—Szarvas, Nyírtelek, ASE-pálya, 17,00 óra, v.: Csáki Béla (Bognár, Mozgó). Megyei I. osztály (kezdési idő 17,00 óra): Nyh. Száév-Me- zőgép SE—Nagyhalász, bujto- si pálya, v.: Radványi (Szakács, Szilágyi). Kovács György Mai műsor Sporthír Az ifjúsági teke Európa-bajnokságon az egyéni küzdelmekben a magyarok nem szereztek helyezést. Női ifjúsági Éurópa-bajnok-- Probst (NSZK) 1288 fa. A magyar Lakos a 9. helyen végzett 1219 fával. Férfi Ifjúsági Eúrópa-bajnok: Liovic (Jugoszlávia) 2801 fa. A legjobb magyar Gyarmati a 14. helyre került 2524 fás eredménynyel. y »tetetInagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 8133-2058