Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-27 / 122. szám
1981. május 27. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Alma M ' ennyi lesz idén az alma, az még kérdéses, hiszen a megyei tanács mezőgazdasági osztályán a közelmúltban összejött szövetkezeti és állami gazdasági vezetők szinte köszönés helyett kérdezték egymástól: „Nálatok mennyi kárt okozott a fagy?” A válaszok a könnyed legyintéstől a szomorkás fejcsóválásig terjedtek, egy dolog azonban bizonyos volt, hogy munkáskézre, külső segítségre idén is nagy szükség lesz. Ez utóbbi okán gyűltek össze a gazdaságok megbízottai, mert a budapesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetem vezetőivel arról tárgyaltak, hogy melyik kar hány diákot és menynyi időre tud elküldeni a szabolcsi, szatmári almáskertekbe. A megbeszélések részleteiben elmélyedni nem érdemes, legfeljebb a nemzetközi tárgyalások mintájára annyit kell megjegyezni, hogy az egyeztetés „szívélyes és baráti légkörben” zajlott le. A megegyezések megszülettek, azonban itt még sem tehetünk pontot, mert néhány, a jövő szempontjából fontos momentumra érdemes az érdekeltek figyelmét felhívni. Az elsőt az egyik egyetemi vezető fogalmazta meg a „kölcsönös érdeket” emlegetvén, ami az adott esetben nem jelentett mást mint azt, hogy a népgazdasági cél megvalósításához az szükséges, hogy mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt. A diákok dolgozzanak, a gazdaságok pedig teremtsék meg a tisztes munka feltételeit. Kiért, a szerződéseket végigolvasva, mindkettőben mutatkozott némi kivetnivaló tavaly. Ha nem így lett volna, nem kaphatott volna hangsúlyos helyet a pontok között a munka- feltételek biztosításának szükségessége, a rendes, higiénikus elszállásolás fontossága, és sorolhatnánk még. Tudott dolog, a diákokat küldő intézmények és az őket dolgoztatok kapcsolata nem volt teljesen felhőtlen korábban, ha bár érdekes módon az is kiderült, hogy távlatokból nézve korántsem volt oly éles a helyzet, mint akkor látszott. A gazdaságok vezetői a megbeszélésen jórészt elismerően nyilatkoztak a fiatalokról, és kiderült az is, hogy a.diákok viszont számos gazdaságba kimondottan szívesen mennek vissza, alig egy-két olyan akadt, ahol idén dolgozni nem akarnak. A „jobb a békesség” jelszó alapján e gazdaságok és az egyetem —vagy annak valamely kara — között, nem is született egyezség, ez persze nem jelenti azt, hogy a későbbiekben sem születhet. A tárgyalás meglehetősen rövid volt, mutatván azt, hogy eleve fenntartása senkinek sincs a másikkal szemben. Most már csak az van hátra, hogy akkor, amikor a munkák megkezdődnek is ez a hangulat uralkodjon, hiszen ennek a munkának a zavartalan véghezvitele egyértelműen társadalmi érdek. S. Z. NÉGYSZER VOLTAK ELSŐK Az apagyi Hunyadi Tsz-ben 80 hektáron termelnek zöldborsót konzervipari célra. A növényvédők vegyszerezik a borsótáblát. (Elek Emil felv.) Nevelösék, Rozsrétből Kérődzik jámboran A nyitott, vagy négy méter magas csűrt két oldalról istállók határolják. Az egyikben négy tehén kérődzik igen jámboran. Fejőstehenek. A négyből kettő magyartar- ka, a másik kettő pedig magyartarka és holstein-friz keverék. Az istállóból nyílik egy kisebb helyiség, a fejőház. A másik istállóban két. üsző áll bekötve. A kisebbik keservesen viseli a kötőféket, minduntalan hátra-hátra néz, az anyját keresi. Nemrég választották el. Az istálló harmadik lakója egy ló, most éppen a szomszéd gazda fogta a vetőgépe elé. A nagyobbik istállótól balra építették a sertések kamráját, az udvar közepén pedig a gémes- kút magasodik hosszan elnyúló vályútársával, mint valami totemoszlop a hozzá tartozó áldozati hellyel. A gazda, Nevelős Sándor az állatok mellett található. — Szeretem a jószágot, meg sem lennék nélkülük — mondja fénylő szemekkel. — Tavaly még nyolc tehenem volt, azelőtt meg tizenhárom,, de el kellett adni, elmúltam hatvan, s ilyenkor már nehezebben mozog az ember. A munkát se bírja úgy. A „Rózsi" Mintegy meghazudtolva előbbi mondatát, villát fog, s gyors mozdulatokkal öszA Nevelős-portát messziről meglátni. A tanya — a Nyíregyháza melletti Rozsrétbo- kor — szélén lakó középkorú nő is úgy igazítja útba az idegent, ahol az a nagy csűr van, ott laknak Nevelösék. Valóban, hatalmas gazdasági épület és istállók szegélyezik az udvart. Előtérben, kerítéssel elválasztva a lakóház. Nevelős Sándor kedvenc tehenét, Szegfűt feji. (S. B. felv.) szeszedi a trágyát az istállóban, majd kiviszi az udvar végébe. Nevelős Sándor az a típus, aki egy pillanatig sem tud nyugton maradni. Minden percben dolgoznia kell valamit, csak úgy érzi jól magát. — Kilencéves koromban már gulyás voltam — emlékezik. — Azt hiszem, akkor szerettem meg az állatokat. Volt egy kedvenc tehenem, a Rózsi. Ennek mindig több abrakot adtam, mint a többinek, éjszakánként előtte aludtam a jászolban. Mindig szerettem volna magamnak is egy tehenet, de erre sokáig kellett várnom. Aztán amikor 1949-ben megnősültem, nem sokkal rá vettem a családnak egy tehenet. Ettől kezdve nekünk mindig volt jószágunk. Az állatok napi ellátása nagy munkával jár. Nevelős Sándor így mondta el egy napját. — Négy órakor kelünk a feleségemmel. Utána itatunk, etetünk, kitrágyázok, bekészítem az aljat, majd következik a fejés, s mire a csarnokba érek a tejjel, már fél nyolc van. Hazajőve ellátom a disznókat és kezdődik a napi munka a földön, a gyümölcsösben. Délután négykor ismét az állatok mellett vagyok. Etetés, itatás, fejés, s mire végzek, nyolc—kilenc óra van. Sok időt, energiát igényel az állattartás. Én például nem voltam még a sóstói fürdőben, de nem is nagyon vágyom oda. Szeretem az állatokat és megéri a fáradságot. A fele nyereség Évente 4—500 mázsa takarmányra van szükség. Ennek egy részét megtermeli, a hiányzó mennyiséget pedig vásárolja. A kiadás mellett jócskán van bevétel, s így, mindent összerázva, a bevétel fele nyereség. Névelős Sándor évek óta a megye legjobb tehenesgazdái közé tartozik, ha nem éppen a legjobb, hiszen egyihás után négyszer volt első helyezett a tejtermelési versenyben, s csak tavaly szorult a második helyre. Sipos Béla NŐVÉNYVÉD ELEM Érdekeltségek H ónapok teltek el, s a Fenyves csárda a baktai úton v változatlanul csak épül- get, épülget. Lassan, bí- ^ zonytalanul. Természetesen a forgalom szünetel, kárára a fogyasztónak, üzemeltetőnek. Lassan egy hónapja, hogy kiégett a Modellház Nyíregyházán. A helyre- állítás csigatempóban folyik, s látatlanban fogadnék arra, ősz előtt aligha lesz ruha az üzletben. Álldogálok a ti- szaadonyi révnél. A komp csak gyalogost és biciklistát szállít. Nincs gép, amely rendezné a feljárót, így aztán kerülget áz autó, traktor, netán a mentő is. Csak három példa, a közvetlen múlt napokból. Mindegyik mögött ott húzódik a jogos kérdés: így kell ennek lennie? Ez nálunk a törvényszerű? Ellátás, üzlet, közlekedés helyenként kimaradhat, következmény nélkül? S amikor következményről beszélek, nem valakinek a fejét követelem. Más következményre gondolok: a kiesett forgalom senkinek nem fáj ? Olyan könnyű beletörődni abba, hogy ezresek, tízezresek csakúgy elmaradnak? Egyszerű a következtetés: a felsorolt eseteknél, ■ és bizonyára még száz és száz hasonlónál teljesen hiányzik az érdekeltség. Senki fizetése, nyeresége, haszna, prémiuma nem csökken, így aztán’ fölösleges a túlzott buzgalom. Hogy a fogyasztó, az utas, a vevő valamiből kimarad ? Hogy bosszankodik? Emiatt nálunk még soha senkinek nem lett komoly baja. Eszembe jut a pár évvel ezelőtti eset. Egy francia városban szombaton bezárt a fehérneműüzlet. Ügy, mint más szombatokon. Perceken belül megjelentek a festők, tapétázók, parket- tázók. Dolgoztak szombaton éjjel, vasárnap, és hétfőre virradóan. És hétfőn reggel kilenckor az üzlet kinyitott. I gaz, ilyen gyorsaságot nem kérhetünk számon. De a mostaninál nagyobb tempót igen. Nem azért, mert tarol a kon- kurrencia, hiszen az alig van. A komp esetében egyszerűen nincs. De igenis lehet az érdekeltség sürgetője, ösztönzője egyszerűen a fogyasztó, használó ember érdeke. Mert ez sem utolsó dolog. Talán éppen ez a tényező különbözteti meg a tőkés érdeket a szocialistától. Ezt nem látni: súlyos hiba. (bürget) ERDŐ Féltem a szép, tiszta és kellemes parkerdőt, amely az idén nem hasonlít tavalyi önmagára. Nem is az egész erdőt siratom, hanem a sétálók által leginkább látogatott és közeli — a tanárképző főiskolától a Tölgyesig terjedő — erdősávot. Az erdő gazdái elfelejtették kitakarítani, mindenütt letördelt gályák, a kitermelt fák helyén famaradványok, vastagon a száraz avar, itt-ott bomló varjútetemek. Nem szívesen sétál vagy telepszik le az ember egy ilyen erdőben, ami pedig az egyetlen közeli kirándulóhelye a megyeszékhely lakóinak. Ezt már egyszer lapunkban szóvá tettük .., Munkatársunk érdeklődé-, sére az erdőgazdaság • egyik vezetője azzal érvelt, kevés a munkásuk és ha nem is látszik, de elvégezték a tavaszi nagytakarítást. Nem tudjuk, mikor jártak az erdő gazdái az elhanyagolt erdőben, de erősen kételkedünk az elvégzett nagytakarításban. Elég néhány lépést tenni a Sóstói úti sétányról be az erdőbe, a látvány beszédesebb, mint az erdőgazdasági magyarázat. (p) Vízparton A z öreg András fekszik a szürke pokrócon, a fűz árnyékában. Mögötte a víz, a Tisza. Csend van, dél felé jár az idő. — Meleg van — mondom, csakhogy mondjak valamit. — Az — feleli András bácsi. — Eső kéne! Nézem a földet, s igazat adok neki. Repedések mindenfelé, csak itt-ott törekszik életre egy fűcsomó. Közben kerékpáros érkezik. — András bácsi, nem tud valahol egy jó kaszálót? — A töltésről érdeklődtél? — Már elkelt. Itt kellene, a közelben. — Bikáid vannak? — Meg két tehén. A túlvégen fogtam egy holdat, de az kevés. Az öreg, a pokrócon meg se moccanva jó tanácsot ad. Ismer mindent és mindenkit a révjáró nagy találkahely. Információs központ. j— Adjon Isten — köszön valaki. Láthatóan nem ismerős. — Nem látták apámat? — Ki vagy? — A Fodor gyerek Gyüréből. — Elment apád. Ladány felé. — Mivel? — Kerékpáron. Reméli, utoléri a csónakot. — Ilyen még nem volt — mondja a kis Fodor. Csónakot elkötni! — Van gonosz ember errefelé is. Biztos nem tiszai ember — toldja András bácsi. Megdördül az ég. Az öreg is felnéz, a kaszálót kereső Fodor is. — Eső lesz! — mondja. — A baj, hogy kevés. — Honnan tudja? — Arról sosem jön igazi. Nagy csapkodás, nagy zaj, aztán semmi igazi. Pedig nagyon kellene már! Dörög, villámuk, húzódik a fel- leg Adony fölé. Pontos időközönként morajlik. Eme oldalon éget a nap, a túloldalon már borul. Felszedelőzködök, a faluig még jókora az út, nem akarok megázni. — Ne siessen. Nem hiszem, hogy átér ide. Búcsúzkodom, nem hiszek a jóslatban. Egyre szaporább a dörgés, villámlás. De valahogy mégse ér utol. Motoros jön szembe, meg az erdész kerékpáron. Szárazon érek be Apátiba. K éső délután autósok jönnek Na- ményból. Mondják: ott esett. Igaz, keveset. Csodálkoznak, hogy errefelé minden porzik. Csak az öreg András nem csodálkozik. ö tudta, hogy így lesz. Legfeljebb szomorú. Mert az eső nagyon kellene. B. L.
