Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
1981. április 12. j « MjL Jt? A | S á2k fi íJm. '/ ^Jfii Múzeum a bástyában A kastély tőépülete: balról a sarokbástya ad otthont a múzeumnak Immár több mint két éve, hogy Körmenddel öt városa lett Vas megyének. Az ötödik város most múzeummal gyarapszik. Ez újabb ok, hogy meglátogassuk a takaros települést, amelynek neve közel hét és fél évszázada szerepelt először oklevélben, s már 1244-ben, nem sokkal a tatárjárás után említést tesznek váráról is. Az ezt követő században pedig már városként jegyzik. Abban a században került ki a királyi birtokok közül s ezen az úton jutott aztán jó kétszáz évvel utóbb a Batthyányiak birtokába: ők éltek abban a szép nagy park közepén álló hatalmas kastélyban, amely ma is uralja a várost, a kulturális központ: épületeiben van a könyvtár, egyebek kö- zgtt a diákotthon, ^a művelő- elég» ház » most rendezetten lesz múzeum is. A Rába sík völgyében települt város messziről feltűnő ősi építménye voltaképpen várkastély. Fő épülete őrzi a szabálytalan négyszög alaprajzú vízivár maradványait, azokra, azokból épült ki. E vízi várnak egy 1605. évi leírás szerint mind a négy sarkán egy-egy bástyatorony állt. A kastély mai alakjában a XVIII. század végére épült ki, akkor alakult ki a barokk homlokzat s közepén a dór oszlopos erkély, amelyet ma a háborús pusztításból helyreállítva eredeti szépségében láthatunk. így is észrevehetjük a vár hagyatékát az épület kerek, erőteljes saroktagjaiban — ha pedig ezeket belülről szemléljük, a félig kör alaprajzú szobákban, a vastag falak közzött érezzük: bástyákban vagyunk. Ebben a középponti főépületben nyílik a múzeum, a főkapu felől nézve a bal oldali — a délnyugati — sarokbástyában. Ottjártunkkor már rendezték a készülő kiállítások anyagát, megtekinthettük a kiterített tervrajzot. Nagy Zoltán múzeológus azt is elmondta, milyen múltja van máris a leendő múze- zeumnak. A Batthyányak várkastélya is őrzött múze- ális gyűjteményt — ha nem is a most nyíló múzeum három termében. Ezek ugyanis az utolsó Batthyány birtokosok idején a tizenegy hercegi gyermek szobái voltak. Ezenkívül volt Körmenden hadtörténeti gyűjtemény is, amelyet egy helybeli tanító hozott létre. Mind ebből a Kőszegi—Bartunek-féle gyűjteményből, mind a Batthyányakéból maradt egykét emlék, s főleg fennmaradtak feljegyzések. így a Rábavidék című helyi újság a századforduló táján rendre közölte a kastélybeli gyűjtemény számára felajánlott tárgyak jegyzékét. Továbbá Dévényi Ferenc tanár is létesített egy gyűjteményt, s ez 1953 decemberében nyílt meg — szintén visszatekintenek rá az új múzeum kiállításán, akárcsak Molnár Lajos molnaszecsődi közjegyző gyűjteményére. Végül a kastély kocsiszínjében is volt állandó kiállítás 1965 és 1975 között. Mindezek az előzmények közös előteremben kapnak helyet. A rhásik két terem a következőképpen oszlik meg: A márványteremben a várostörténeti kiállítás kap helyet dokumentumokkal, térképekkel, tárgyakkal. Láthatjuk például Musztafa bégnek 1637. július 18-án Batthyány Ádámhoz magyarul írt levelét. E helyiségben vetíteni is fognak a látogatóknak: a város műemlékeit, jellegzetes oromzatait, kapuit s más építészeti emlékeit mutatják így be. A bástya teremben pedig Körmend céhes emlékei kapnak helyet. (Mellesleg: 1907- ben például 38 szakma 193 mesterembere működött az 5000—6000 lakosú, de élénk piacú városkában!) Különböző céhek tárgyait, köztük Zwiefel lakatos, Raposa bognár vagy Kluge Pál kékfestő — s egyúttal ipartestületi elnök — munkásságának emlékeit láthatjuk. Ä terem közepére egy régi hirdetőoszlopot kívánnak fölállítani, amelyen a Rábavidék korabeli cikkeinek fénymásolatai idézik a múltat. A múzeum megnyitásával korántsem ér véget a múzeumalapítás, sőt inkább új, komolyabb és szervezett alapon ekkor kezdődhet újra igazán. Egyebek közt a városka óriásainak emlékeit — főként híres toronyóriásaiét — kívánják összegyűjteni. De ez már a jövő dolga. Németh Ferenc Kalász Márton több, mint huszonöt éve szerepel költészetünkben, rendszeresen jelennek meg költeményei, verseskönyvei. Eddig közreadott tíz kötete — a különböző folyóiratokban, lapokban publikált versein túl — egyenletes fejlődésről tanúskodik. Köznapi életünk élményeinek vallomásos ábrázolása után egyre inkább az emberi lét drámai feszültségeit mutatja be. Üjabb verseskönyve, „Az imádkozó sáska” csupa tizen- négysoros vers, álszonett. Valamennyi „o napi élet prését / ötvenfokos lét-parazsát” cipeli. Számadás a lélek mélyén kavargó érzelmekről. Ugyanakkor célja is figyelmet érdemel:,,. ..a legszebb megoldásra nyitok ablakot.. hogy „... kint az univerzum ... mostmár pontos legyen ., Kalász e verseiben az emberi valóságot szembesíti eszményekkel. Az eszményi felé törekvés szándéka mögött az emberi létérzés, a létállapot A körmendi bognár céh korsója 1829-ből (A szerző felvételei) FILMÜEGYZET Nemzeti vaiászat Ami szokatlan, az esetek többségében sokkoló. Ami sokkoló, gyakran elutasításra talál. A filmművészetben sincs másképpen. Nem kell ahhoz átlapozni a lexikonokat, hogy bizonyítsuk: bizonyos normák megszegésével szinte törvényszerűen együtt járt a szenvedélyes elmarasztalás, olykor a látványos megbélyegzés. A minap elhunyt René Clair avantgarde kísérletei kezdetben csak maroknyi csoportnak tetszettek, a többség „feszítsd meg!”-et kiáltott. Az új New York-i iskola remekeit a forgalmazók pokolba kívánták. Andrej Tar- kovszkij látomásairól — melyek alapvetően különböznek a hagyományos filmektől — nagyon sokan elmarasztalóan vélekednek. Hazai példát is említhetünk. A tehetséges Bódy Gábor az Amerikai an- ziksz-szál szerzett magának néhány tucat barátot és sokezer ellenséget. Mielőtt a filmről, melynek kedvéért a hasonlattal előhozakodtam, érdemben szólnék, szeretnék még valamit elmondani. Nehogy egyoldalú elfogultsággal vádoljanak meg, sietve hozzáteszem a fenti gondolatsorhoz, hogy a különös természetesen nem mindig értékes. Ameny- nyiben az lenne, számos tehetségtelen kalandor kérhetné a zsenivé avatást. Az eredetiségnek az a legfontosabb feltétele, hogy a rendező ne formai trükkökkel bűvölje el a nézőt, hanem kombinációs készségét, asszociációs érzékét stb. tegye próbára. S mindenekelőtt eredeti gondolatokat, új összefüggéseket közöljön! A Nemzeti vadászat az új spanyol film friss hajtása. Franco halálát követően — mint közismert — a korábbi merev normák érvényüket vesztették a jelentős tradíciókkal rendelkező országban, de ez azzal is együtt járt, hogy nemcsak a bálványokat kezdték lerombolni, hanem a masszív (s mellesleg jó) alapokat is bombázták. Ez magyarázza a szélsőségeket, a meghökkentés nem éppen dicséretes „mutatványait”. Egy-két évtizeddel ezelőtt a bigott katolicizmus és politikai vakság útját állta minden szabálytalanságnak (értsd ezen a Rend kritikáját és a művészi kísérletezéseket egyaránt), mostanában viszont a spanyolok járnak az élen Nyugaton a lázadásban. Hozzánk is eljutott néhány olyan filmjük, mely szókimondásban, naturalizmusban stb. igencsak túllépte az általánosan elfogadott határokat. A Nemzeti vadászatnak több nálunk a szenvedélyes elutasítója, mint értő magyarázója. Elöljáróban leszögezem: nem vállalkozom a védőügyvéd szerepére, mivel Berlanga művét magam sem tartom hibátlan filmnek, korszakos alkotásnak. Az „üzenettel”, az eszmei summával, a nyelv és a stílus jellegzetességeivel ennek ellenére érdemes hosszabban foglalkozni, mivel a fentebbi témakörben is fontos tanulságokat kínál. Először idézzük fel a mese főbb pilléreit. Jaime Canivel szeretne feljebb kapaszkodni á társadalmi ranglétrán és gyors üzleti sikerekre is vágyik. A tehetős iparos céljai megvalósítása érdekében vadászatot celebrál Madrid környékén. Bármennyire fáj a férfinak, nem őt tekintik igazi gazdának, hanem az idős márkit, a színhely gazdáját. Tetőfokára hág a jókedv, amikor az egyik vendéget, a kihívó filmcsillagot elrabolják. Hamarosan kiderül, hogy a nőcske a miniszter babája. Elszabadul a pokol. Jaime „közvetítésre” vállalkozik, kipattannak a márki infantilis szerelmi rajongásának titkai, majd hírnök jő s pihegve szól: nagy változások érlelődnek a minisztériumban. Át kell rendezni a kapcsolatokat és megváltoztatni a stratégiát. A kaputelefonokban házaló Jaime kénytelen-kelletlen rádöbben arra, hogy neki befellegzett, mivel a miniszternek — a hamarosan lebukó közéleti hatalmasságnak — az útját egyengette. Nyilvánvaló, hogy a Nemzeti vadászat nem csupán egyetlen úri mulatság krónikája, hanem magában rejti a gyilkos általánosítás lehetőségét is. Gyilkos, írtuk, s a jelzőt aláhúzzuk, mert Berlanga össztüzet zúdít a filmben az arisztokrácia ellen. A taktikázásnak és a számítgatásnak olyan színjátéka játszódik le előttünk, mely egyszerre nevetséges és borzongató. És miért irritálta ez a kemény és keserű helyzetjelentés a hivatásos bírálókat éppen úgy, mint a laikusokat? Mármint jelentős részüket? Gondolom, két mozzanat miatt — s mindjárt hozzá is tenném, hogy Luis G. Berlanga az aránytévesztésekért valóban elmarasztalható. Az egyik tényező: a cselekmény zsúfolt kuszasága. Helyenként nehéz követni a felbukkanó figurák mondatait és indulatait. A kavargás megakadályozza, hogy a szemlélő igazán azonosuljon a látottakkal. Akarom mondani: hogy pálcát törjön felettük. A másik összetevő elem: a morbid elemek túltengése a képletes értékű és érvényű sztoriban. A kötődések — emberi, szerelmi, házastársi, baráti stb. relációban egyaránt — antimorálisak. Csak úgy Süt a tisztességtelenség Jaime és a díszes együttes nyíltan megfogalmazott vagy gondosan eltitkolt gondolataiból. Mondom, a rendezőt — aki egyébként korábban nálunk is nagy sikerrel vetített filmeket forgatott, az Isten hozta, Mr. Marshall-1, a Cala- buigot, á Piacidat. A hóhért — jogosan érheti gáncs a következetlenségek (hibák) miatt. Egészében véve a Nemzeti vadászat így is kiemelkedik a spanyol termésből. A következők miatt: Oda üt, ahova kell. Nevetségessé tesz egy levitézlett életformát. Szatirikus fricskái az esetek többségében „találnak". Ha Berlanga többet törődött volna a „hogyan”-nal, s játékos kedvét megzabolázza, többen lelkesednének művéért. A Nemzeti vadászat ennek ellenére rászolgált az „ígéretes kísérlet” minősítésre. Veress József Á túl egyenetlen világról Kalász Márton: Az imádkozó sáska sajátos, öntörvényű kifejtése húzódik meg. Számbaveszi a megélt múlt személyes és közösségi tapasztalatát, pszichikus egyénisége reagál jelenünk ellentmondásaira, s a teljesség megragadásának igényével kémleli a jövendőt. Mindezt helyenként tragikus hangvétellel. „ ... mire jó, hogy mindabban az időben, / amiben jelen sem vagyok, most szenvedek ...” — kérdezi. Másutt pedig: „ ... Fáj, hogy épp nincsenek válaszaim / tudott dolgokra sem, fáj, hogy amit tudok, épp úgy elhallgatom ...” A szorongás, a feszültség, helyenként a sors kérdésére adott válasz is kérdőjelet érdemel, mert az egyéni fájdalom erőltetett hangsúlyozása viszolyogtat. Nem fejez ugyan ki ellentétben állást, az „érted haragszom” szemléletben gyökerezik, inkább túlzásait sokall- juk. Ugyanakkor a versek tömény keserűsége, a szerző tragikus fájdalma fegyelmezett és következetes elszántsággal vezet objektív valóságunk tényszerű feltárásához, emberi világunk mélyebb, sokrétűbb megismeréséhez. Kalász törekvése a teljes valóság bemutatása. A valóság és a társadalmi (költőnk esetében a tipizált egyéni) eszmények ütköztetése azonban nem jelenti a konfliktushelyzet állandósulását. Inkább jelenti a felelősségvállalást sorsunkért, s azt, hogy az igazság föltárása néha fájdalommal jár. E fájdalom kifejezői e versek, s múltunk, jelenünk valósággyökereinek megismerése alapozza az elhatározást : „ ... állva szép hajnalt kívánni, / visszavenni gyöngyről gyöngyre, ami sarcot fizettem ...” Bár a világ „túl egyenetlen”, horizontálisan a mindenség megismerésének igénye nyilvánvalóan túlnő a szűkebb pátrián, s ezért hogy Kalász Márton Malgas, Fokváros, Nicaragua mártírjainak fájdalmát is vállalja. Vállalása előre mutató: „... vitézül folytatom, férfi, a gondolatokat, / amikben ragyogunk, lassan megcsontosodtunk...” A távlatok e jelzésével versei valósághűségét erősíti. Kalász egyéni létállapota e jelzéseit, e verseket sem pusztán az egyéni érzelem és gondolatai közléseként írta. Ahogyan saját fájdalmába, szenvedéseibe ragadt energiáit fegyelmezett szerkesztéssel, csillogást nélkülöző költemények alkotása árán szabadította fel, azonmód tart igényt az olvasó, a befogadó „agytornájára” is. Költői kifejezésmódjának e kötetbeli jellemzője a vallomásos egyéni hang, melyet nemcsak az egyes szám első személy használata fejez ki, hanem az önfeltáró, a belső lényegi meghatározottságot, pontosabban a költői személyiséget megmutató tartalom. Kifejezésmódjának két lényeges eleme van: egyik a meggyőző képszerűség, másik a tiszta — e kötetben hangsúlyozottan egységes — formák alkalmazása. Mindkettő a Kalásztól már megszokott belső fegyelmet, önuralmat érvényesíti. A szerző erénye, hogy mindkettőt a tartalmi és formai egyensúly érdekében sikerrel hasznosítja. Mindjobban kiteljesedő, igényesebbé váló, az emberi önmeghatározást kereső költészete okkal méltó a figyelemre. (Magvető.) Miklós Elemér KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
