Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-12 / 86. szám

1981. április 12. j « MjL Jt? A | S á2k fi íJm. '/ ^Jfii Múzeum a bástyában A kastély tőépülete: balról a sarokbástya ad otthont a mú­zeumnak Immár több mint két éve, hogy Körmenddel öt városa lett Vas megyének. Az ötö­dik város most múzeummal gyarapszik. Ez újabb ok, hogy meglátogassuk a takaros tele­pülést, amelynek neve közel hét és fél évszázada szerepelt először oklevélben, s már 1244-ben, nem sokkal a ta­tárjárás után említést tesznek váráról is. Az ezt követő században pedig már város­ként jegyzik. Abban a szá­zadban került ki a királyi birtokok közül s ezen az úton jutott aztán jó kétszáz évvel utóbb a Batthyányiak birtokába: ők éltek abban a szép nagy park közepén álló hatalmas kastélyban, amely ma is uralja a várost, a kul­turális központ: épületeiben van a könyvtár, egyebek kö- zgtt a diákotthon, ^a művelő- elég» ház » most rendezetten lesz múzeum is. A Rába sík völgyében tele­pült város messziről feltűnő ősi építménye voltaképpen várkastély. Fő épülete őrzi a szabálytalan négyszög alap­rajzú vízivár maradványait, azokra, azokból épült ki. E vízi várnak egy 1605. évi le­írás szerint mind a négy sar­kán egy-egy bástyatorony állt. A kastély mai alakjá­ban a XVIII. század végére épült ki, akkor alakult ki a barokk homlokzat s közepén a dór oszlopos erkély, amelyet ma a háborús pusztításból helyreállítva eredeti szépsé­gében láthatunk. így is ész­revehetjük a vár hagyatékát az épület kerek, erőteljes sa­roktagjaiban — ha pedig eze­ket belülről szemléljük, a fé­lig kör alaprajzú szobákban, a vastag falak közzött érez­zük: bástyákban vagyunk. Ebben a középponti főépü­letben nyílik a múzeum, a fő­kapu felől nézve a bal oldali — a délnyugati — sarokbás­tyában. Ottjártunkkor már rendezték a készülő kiállítá­sok anyagát, megtekinthet­tük a kiterített tervrajzot. Nagy Zoltán múzeológus azt is elmondta, milyen múltja van máris a leendő múze- zeumnak. A Batthyányak várkastélya is őrzött múze- ális gyűjteményt — ha nem is a most nyíló múzeum há­rom termében. Ezek ugyanis az utolsó Batthyány birto­kosok idején a tizenegy her­cegi gyermek szobái voltak. Ezenkívül volt Körmenden hadtörténeti gyűjtemény is, amelyet egy helybeli tanító hozott létre. Mind ebből a Kőszegi—Bartunek-féle gyűjteményből, mind a Batthyányakéból maradt egy­két emlék, s főleg fennma­radtak feljegyzések. így a Rábavidék című helyi újság a századforduló táján rendre közölte a kastélybeli gyűjte­mény számára felajánlott tárgyak jegyzékét. Továbbá Dévényi Ferenc tanár is létesített egy gyűjte­ményt, s ez 1953 decemberé­ben nyílt meg — szintén visszatekintenek rá az új mú­zeum kiállításán, akárcsak Molnár Lajos molnaszecsődi közjegyző gyűjteményére. Vé­gül a kastély kocsiszínjében is volt állandó kiállítás 1965 és 1975 között. Mindezek az előzmények közös előterem­ben kapnak helyet. A rhásik két terem a követ­kezőképpen oszlik meg: A márványteremben a város­történeti kiállítás kap helyet dokumentumokkal, térképek­kel, tárgyakkal. Láthatjuk például Musztafa bégnek 1637. július 18-án Batthyány Ádámhoz magyarul írt leve­lét. E helyiségben vetíteni is fognak a látogatóknak: a vá­ros műemlékeit, jellegzetes oromzatait, kapuit s más épí­tészeti emlékeit mutatják így be. A bástya teremben pedig Körmend céhes emlékei kap­nak helyet. (Mellesleg: 1907- ben például 38 szakma 193 mesterembere működött az 5000—6000 lakosú, de élénk piacú városkában!) Különbö­ző céhek tárgyait, köztük Zwiefel lakatos, Raposa bog­nár vagy Kluge Pál kékfestő — s egyúttal ipartestületi el­nök — munkásságának em­lékeit láthatjuk. Ä terem kö­zepére egy régi hirdetőoszlo­pot kívánnak fölállítani, ame­lyen a Rábavidék korabeli cikkeinek fénymásolatai idé­zik a múltat. A múzeum megnyitásával korántsem ér véget a múze­umalapítás, sőt inkább új, komolyabb és szervezett ala­pon ekkor kezdődhet újra igazán. Egyebek közt a város­ka óriásainak emlékeit — fő­ként híres toronyóriásaiét — kívánják összegyűjteni. De ez már a jövő dolga. Németh Ferenc Kalász Márton több, mint huszonöt éve szerepel költé­szetünkben, rendszeresen je­lennek meg költeményei, ver­seskönyvei. Eddig közreadott tíz kötete — a különböző fo­lyóiratokban, lapokban publi­kált versein túl — egyenletes fejlődésről tanúskodik. Köz­napi életünk élményeinek vallomásos ábrázolása után egyre inkább az emberi lét drámai feszültségeit mutatja be. Üjabb verseskönyve, „Az imádkozó sáska” csupa tizen- négysoros vers, álszonett. Va­lamennyi „o napi élet prését / ötvenfokos lét-parazsát” ci­peli. Számadás a lélek mélyén kavargó érzelmekről. Ugyan­akkor célja is figyelmet érde­mel:,,. ..a legszebb megol­dásra nyitok ablakot.. hogy „... kint az univer­zum ... mostmár pontos le­gyen ., Kalász e verseiben az em­beri valóságot szembesíti esz­ményekkel. Az eszményi felé törekvés szándéka mögött az emberi létérzés, a létállapot A körmendi bognár céh korsója 1829-ből (A szerző felvételei) FILMÜEGYZET Nemzeti vaiászat Ami szokatlan, az esetek többségében sokkoló. Ami sokkoló, gyakran elutasításra talál. A filmművészetben sincs másképpen. Nem kell ahhoz átlapozni a lexikonokat, hogy bizonyítsuk: bizonyos normák megszegésével szinte törvény­szerűen együtt járt a szen­vedélyes elmarasztalás, oly­kor a látványos megbélyeg­zés. A minap elhunyt René Clair avantgarde kísérletei kezdetben csak maroknyi csoportnak tetszettek, a több­ség „feszítsd meg!”-et kiál­tott. Az új New York-i iskola remekeit a forgalmazók po­kolba kívánták. Andrej Tar- kovszkij látomásairól — me­lyek alapvetően különböznek a hagyományos filmektől — nagyon sokan elmarasztalóan vélekednek. Hazai példát is említhetünk. A tehetséges Bódy Gábor az Amerikai an- ziksz-szál szerzett magának néhány tucat barátot és sok­ezer ellenséget. Mielőtt a filmről, mely­nek kedvéért a hasonlattal előhozakodtam, érdemben szólnék, szeretnék még vala­mit elmondani. Nehogy egy­oldalú elfogultsággal vádol­janak meg, sietve hozzáte­szem a fenti gondolatsorhoz, hogy a különös természetesen nem mindig értékes. Ameny- nyiben az lenne, számos te­hetségtelen kalandor kérhet­né a zsenivé avatást. Az ere­detiségnek az a legfontosabb feltétele, hogy a rendező ne formai trükkökkel bűvölje el a nézőt, hanem kombinációs készségét, asszociációs érzé­két stb. tegye próbára. S mindenekelőtt eredeti gondo­latokat, új összefüggéseket közöljön! A Nemzeti vadászat az új spanyol film friss hajtása. Franco halálát követően — mint közismert — a korábbi merev normák érvényüket vesztették a jelentős tradí­ciókkal rendelkező ország­ban, de ez azzal is együtt járt, hogy nemcsak a bálvá­nyokat kezdték lerombolni, hanem a masszív (s melles­leg jó) alapokat is bombáz­ták. Ez magyarázza a szélső­ségeket, a meghökkentés nem éppen dicséretes „mutat­ványait”. Egy-két évtizeddel ezelőtt a bigott katolicizmus és politikai vakság útját állta minden szabálytalanságnak (értsd ezen a Rend kritikáját és a művészi kísérletezéseket egyaránt), mostanában vi­szont a spanyolok járnak az élen Nyugaton a lázadásban. Hozzánk is eljutott néhány olyan filmjük, mely szóki­mondásban, naturalizmusban stb. igencsak túllépte az álta­lánosan elfogadott határokat. A Nemzeti vadászatnak több nálunk a szenvedélyes elutasítója, mint értő magya­rázója. Elöljáróban leszöge­zem: nem vállalkozom a vé­dőügyvéd szerepére, mivel Berlanga művét magam sem tartom hibátlan filmnek, kor­szakos alkotásnak. Az „üze­nettel”, az eszmei summával, a nyelv és a stílus jellegzetes­ségeivel ennek ellenére érde­mes hosszabban foglalkozni, mivel a fentebbi témakörben is fontos tanulságokat kínál. Először idézzük fel a mese főbb pilléreit. Jaime Canivel szeretne fel­jebb kapaszkodni á társadal­mi ranglétrán és gyors üzle­ti sikerekre is vágyik. A te­hetős iparos céljai megvaló­sítása érdekében vadászatot celebrál Madrid környékén. Bármennyire fáj a férfinak, nem őt tekintik igazi gazdá­nak, hanem az idős márkit, a színhely gazdáját. Tetőfokára hág a jókedv, amikor az egyik vendéget, a kihívó film­csillagot elrabolják. Hamaro­san kiderül, hogy a nőcske a miniszter babája. Elszabadul a pokol. Jaime „közvetítésre” vállalkozik, kipattannak a márki infantilis szerelmi ra­jongásának titkai, majd hír­nök jő s pihegve szól: nagy változások érlelődnek a mi­nisztériumban. Át kell ren­dezni a kapcsolatokat és meg­változtatni a stratégiát. A ka­putelefonokban házaló Jai­me kénytelen-kelletlen rádöb­ben arra, hogy neki befelleg­zett, mivel a miniszternek — a hamarosan lebukó közéleti hatalmasságnak — az útját egyengette. Nyilvánvaló, hogy a Nem­zeti vadászat nem csupán egyetlen úri mulatság króni­kája, hanem magában rejti a gyilkos általánosítás lehetősé­gét is. Gyilkos, írtuk, s a jel­zőt aláhúzzuk, mert Berlanga össztüzet zúdít a filmben az arisztokrácia ellen. A takti­kázásnak és a számítgatásnak olyan színjátéka játszódik le előttünk, mely egyszerre ne­vetséges és borzongató. És miért irritálta ez a ke­mény és keserű helyzetjelen­tés a hivatásos bírálókat ép­pen úgy, mint a laikusokat? Mármint jelentős részüket? Gondolom, két mozzanat mi­att — s mindjárt hozzá is tenném, hogy Luis G. Ber­langa az aránytévesztésekért valóban elmarasztalható. Az egyik tényező: a cse­lekmény zsúfolt kuszasága. Helyenként nehéz követni a felbukkanó figurák mondata­it és indulatait. A kavargás megakadályozza, hogy a szem­lélő igazán azonosuljon a lá­tottakkal. Akarom mondani: hogy pálcát törjön felettük. A másik összetevő elem: a morbid elemek túltengése a képletes értékű és érvényű sztoriban. A kötődések — em­beri, szerelmi, házastársi, ba­ráti stb. relációban egyaránt — antimorálisak. Csak úgy Süt a tisztességtelenség Jai­me és a díszes együttes nyíl­tan megfogalmazott vagy gondosan eltitkolt gondola­taiból. Mondom, a rendezőt — aki egyébként korábban nálunk is nagy sikerrel vetített fil­meket forgatott, az Isten hoz­ta, Mr. Marshall-1, a Cala- buigot, á Piacidat. A hóhért — jogosan érheti gáncs a kö­vetkezetlenségek (hibák) mi­att. Egészében véve a Nem­zeti vadászat így is kiemelke­dik a spanyol termésből. A következők miatt: Oda üt, ahova kell. Nevetségessé tesz egy levitézlett életfor­mát. Szatirikus fricskái az esetek többségében „talál­nak". Ha Berlanga többet tö­rődött volna a „hogyan”-nal, s játékos kedvét megzaboláz­za, többen lelkesednének mű­véért. A Nemzeti vadászat ennek ellenére rászolgált az „ígéretes kísérlet” minősítés­re. Veress József Á túl egyenetlen világról Kalász Márton: Az imádkozó sáska sajátos, öntörvényű kifejtése húzódik meg. Számbaveszi a megélt múlt személyes és kö­zösségi tapasztalatát, pszi­chikus egyénisége reagál jele­nünk ellentmondásaira, s a teljesség megragadásának igé­nyével kémleli a jövendőt. Mindezt helyenként tragikus hangvétellel. „ ... mire jó, hogy mindabban az időben, / amiben jelen sem vagyok, most szenvedek ...” — kér­dezi. Másutt pedig: „ ... Fáj, hogy épp nincsenek válasza­im / tudott dolgokra sem, fáj, hogy amit tudok, épp úgy el­hallgatom ...” A szorongás, a feszültség, helyenként a sors kérdésére adott válasz is kér­dőjelet érdemel, mert az egyéni fájdalom erőltetett hangsúlyozása viszolyogtat. Nem fejez ugyan ki ellentét­ben állást, az „érted harag­szom” szemléletben gyöke­rezik, inkább túlzásait sokall- juk. Ugyanakkor a versek tö­mény keserűsége, a szerző tragikus fájdalma fegyelme­zett és következetes elszánt­sággal vezet objektív valósá­gunk tényszerű feltárásához, emberi világunk mélyebb, sokrétűbb megismeréséhez. Kalász törekvése a teljes valóság bemutatása. A való­ság és a társadalmi (költőnk esetében a tipizált egyéni) eszmények ütköztetése azon­ban nem jelenti a konfliktus­helyzet állandósulását. In­kább jelenti a felelősségválla­lást sorsunkért, s azt, hogy az igazság föltárása néha fájda­lommal jár. E fájdalom kife­jezői e versek, s múltunk, je­lenünk valósággyökereinek megismerése alapozza az el­határozást : „ ... állva szép hajnalt kívánni, / visszaven­ni gyöngyről gyöngyre, ami sarcot fizettem ...” Bár a világ „túl egyenetlen”, hori­zontálisan a mindenség meg­ismerésének igénye nyilván­valóan túlnő a szűkebb pát­rián, s ezért hogy Kalász Márton Malgas, Fokváros, Ni­caragua mártírjainak fájdal­mát is vállalja. Vállalása elő­re mutató: „... vitézül foly­tatom, férfi, a gondolatokat, / amikben ragyogunk, lassan megcsontosodtunk...” A táv­latok e jelzésével versei való­sághűségét erősíti. Kalász egyéni létállapota e jelzéseit, e verseket sem pusz­tán az egyéni érzelem és gon­dolatai közléseként írta. Aho­gyan saját fájdalmába, szen­vedéseibe ragadt energiáit fe­gyelmezett szerkesztéssel, csillogást nélkülöző költemé­nyek alkotása árán szabadí­totta fel, azonmód tart igényt az olvasó, a befogadó „agy­tornájára” is. Költői kifejezésmódjának e kötetbeli jellemzője a vallo­másos egyéni hang, melyet nemcsak az egyes szám első személy használata fejez ki, hanem az önfeltáró, a belső lényegi meghatározottságot, pontosabban a költői szemé­lyiséget megmutató tarta­lom. Kifejezésmódjának két lényeges eleme van: egyik a meggyőző képszerűség, má­sik a tiszta — e kötetben hangsúlyozottan egységes — formák alkalmazása. Mind­kettő a Kalásztól már meg­szokott belső fegyelmet, ön­uralmat érvényesíti. A szerző erénye, hogy mindkettőt a tartalmi és formai egyensúly érdekében sikerrel hasznosít­ja. Mindjobban kiteljesedő, igényesebbé váló, az emberi önmeghatározást kereső köl­tészete okkal méltó a figye­lemre. (Magvető.) Miklós Elemér KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents