Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. április 12. Szántó Tünde, Dani Zsolt és Tamási Bertalan. FANTÁZIA ÉS REALITÁS „... Egy hét négy napból fog állni, és ebből két napot járunk iskolába, ami egy elhagyott csészealj. Magunk döntjük el, hogy a tananyagot megtanuljuk-e vagy nem.” — írták a fehérgyarmati Csini-Csiga őrs tagjai. A megye úttörőinek fantáziáját ugyancsak megmozgatta a Tanárképző Főiskola Hámán Kató ifiklubjának „Hogyan képzelitek el a jövő század úttörőinek életét?” pályázati felhívása. A legötletesebb munkákat a főiskola ke- rengőjében állították ki. Rajzokon, maketteken, naplókban fogalmazódtak meg a gyerekálmok. A legjobbakat: Mészáros Jánost és Oláh Csabát, a nyíregyházi 2. számú Vasvári Pál Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulóit, a vajai Munkácsy és a tiszavasvári Jaguár őrs tagjait minitáborozásra viszik a főiskolások. Mintha legkevésbé a földön képzelnék el a gyerekek a harmadik évezred úttörőinek életét. Legtöbbjüket az űrhajózás ihlette meg, de készült víz alatti tábormakett is. A fehérgyarmati Viking őrs szerint: „2000-re fölfedezik a Világegyetem egy más bolygóján élő értelmes lényeket. Velük fognak a jövő úttörői barátkozni. A foglalkozások az űrben lesznek, ezért nevük űrfoglalkozás lesz, és legalább három hétig tart majd egy cseretábor, hogy minél több kalandban legyen részük. Szkafandert viselnek és a vörös nyakkendő sarkát űrhajó rajza díszíti.” ODAFIGYELŐ TABLETTÁK Kell-e majd tanulni? Erre a kérdésre másmás módon, de igennel válaszoltak a jövőbe Oláh Csaba és Mészáros János ötletes robotja. (Gaál Béla felvételei) látók. A Viking őrs képzelte el a legegyszerűbb tanulási módszert: „...A tanulás sem lesz mellőzve. Az űrhajó szobáiban kis csövecskék lógnak, rajtuk tábla: fizika űranyag, orosz űr-anyag, matek űr-anyag. A nebulók a csövek alá állnak és kicumizzák a tananyagot.” Hát ilyen könnyen megy majd a tanulás? Szabadon szárnyaló fantáziával igen. Komolyabbra fordult a szó, amikor az ezredforduló iskolájáról beszélgettünk a tiszavasvári Szántó Tündével, a pusztadobosi Dani Zsolttal és a vajai Tamási Bertalannal. Abban mindhárman megegyeztek, hogy az iskola épülete olyan lesz majd, ahová örömmel járnak a gyerekek: sok-sok napfény, óriási üvegablakok, uszoda és mindennel felszerelt tornaterem. Tünde képzelete gépekkel rendezte be az iskolát: monitoron figyelik a gyerekeket, s gépek fegyelmezik a rosszalkodókat. Száműzik a krétát, gombnyomásra felkerül a vázlat a táblára, mozgólépcső viszi őket egyik tanteremből a másikba, számítógépekkel számolnak, rövidebb órák és hosszabb szünetek lesznek. — A tanárokat is száműzitek? — Tanárok azért lesznek — vette át a szót Bertalan —, mert jobban megértik majd a magyarázatot, ha a tanár „élőben” van a tanteremben. Hogy nekik is könnyebb dolguk legyen, akkorra kitalálják az odafigyelő tablettát azoknak, akiknek elkalandozik a figyelme. — Sokkal több szakkör lesz — mondta Zsolt —, hogy a gyerekek kedvenc tantárgyukból minél többet megtanuljanak. Kísérleteikkel, saját felfedezéseikkel könnyebben megértik majd a fejlődő tudományokat. LÉPÉST TARTANI A FEJLŐDÉSSEL Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett óriási tudományos robbanás következtében az oktatás jelentősége mindinkább növekszik. A napjainkban felnövekvő nemzedék és a jövő ifjúsága csak az ezzel összhangban levő tudásanyag birtokában lesz képes megállni a helyét a termelésben. Ezért a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Bizottsága feladatául tűzte ki annak megvizsgálását, hogyan tud a nevelés és az oktatás megbirkózni az egyre növekvő ismeretanyaggal. A hosszú távú fejlesztési program gyökeres változást hoz az iskolarendszenben, a tanulásban. Annyi bizonyos, hogy a számítógépek nem helyettesítik majd a gondolkodást, és a tudományt nem lehet csövekből megenni. Sőt, még jobban használják a fejüket, maguk fedezik fel az ismeretek jelentős részét. Az a cél, hogy értsék az őket körülvevő világot, a természeti, technikai és társadalmi folyamatokat. Lépést tudjanak tartani a mindenkori fejlődéssel, képesek legyenek az önálló ismeretszerzésre, és ne okozzon például gondot több idegen nyelv megtanulása. Az, hogy milyen nyelven beszélnek majd az ezredforduló gyerekei a világegyetem más bolygóin élő úttörőkkel, — egyelőre — a jövő megoldatlan kérdéseit szaporítja. Géczi Éva „Az állandó megújulás adja a biztonságot...“ Kozák — önmagáról ARRA SZÜLETETT, HOGY JÁTSZ- SZÉK NEKÜNK, SZAMÁRA A SZÍNÉSZET AZ ÉLET. BELSŐ TŰZ emészti, Állandóan robbanásra KÉSZ. SOHA NEM HALLOTTAM MÉG PANASZKODNI, HOGY FÁRADT, NINCS KEDVE SZÍNPADRA LÉPNI, HOGY ŰNJA A LÓTÁST-FUTÁST, A SMINKELÉST, A RUHAPR0BÄKAT, A TANULÁST, AZ UTAZÁST. ÉVEK ÓTA JÄRJA AZ ORSZÁGOT ÖNÁLLÓ műsorával, melyet több SZÁZSZOR ADOTT MÁR ELŐ. LEGUTÓBB NYÍREGYHÁZÁN SZEREPELT NAGY SIKERREL. — Milyen érzés az embernek abban a megyében fellépni, ahol a szűkebb szülőföldje van, ahol élete egy jelentős szakaszát töltötte? Hogyan gondol vissza erre az időszakra7 — Végtelen öröm hazajönni, s ezt az tudja inkább, aki távol került szülőhelyétől. A helység, ahol felnőttem, a Vencsellőhöz tartozó Rózsás tanya, mindössze egy utcából állt és alig negyven család lakta. Rádiója, ha jól emlékszem, két családinak volt. Ebben a környezetben a színész, miint olyan, a művészet, mint életforma egyszerűen felfoghatatlan volt számomra. Mégis, ólég korán kezdtem magam is játszani. A háború után egy félig lerombolt gazdasági épület egyik „termében” volt egy műsor, s én fehér női hálóingben, szalmakalappal a fejemen énekeltem a Holdvilágos éjszakán kezdetű dalt. Nehéz, igen nehéz évek következtek. Ma is csak el- érzékenyülve, meghatódva tudok visszagondolni Rózsás tanyára csakúgy, mint a nyíregyházi Kossuth Gimnáziumra. — Később felkerült a fővárosba és ma egyike a legtöbbet foglalkoztatott és legnépszerűbb színészeinknek. A közelmúltban négy igényes főszerepet alakított és szinte naponta más jellemet a Thália színpadán. Melyik állította ezek közül a legnehezebb feladat elé? — Az Énekek éneke bibliai alakja. Ezeknek a legendábeli embereknek ugyanis valamiképpen több tartással adózom, mint más szerepeim hús-vér hőseinek. Ügy vélem, rosszízű anakronizmus volna mai hétközna- piassággal megközelíteni, megszólítani őket. Van bennük valami nem emberi léptékű többlet, ami hatalmába kerít. A bibliai alakok megformálása nagyon erősen igénybe vesz, szerencsémre én imádok játszani. — Abszúrd gondolat, de játszunk: mit tenne, ha fél évig nem szerepelhetne? Mint egy futballista, akit hat hónapra eltiltottak ... egymásra hatást illeti: nem tudom magamban felmérni ennek a milyenségét. Nincs lehetőségem egy másféle élettel való összevetésre, mert ezt az egyetlen életet élem. Nyilvánvalóan létezik ilyen egymásra hatás, de ez belülről alig érzékelhető. — Gyötrődő, szenvedő alkat a munkában, vagy könnyedén veszi birtokba akár a legbonyolultabb jellemeket is? — Inkább dühös vagyok, ha valami nem megy könnyen és ugyan mikor könnyű a színészi alakítás? A munka nehézsége semmiképp sem attól függ, hogy mennyire „bonyolult” az a jellem, amelyet megformálok. És végül is, mitől bonyolult egy ember? Ha egy tétovázó' mondatban határózőtt vagyok, s egy súlyosabb helyen bizonytalan hangon szólalok meg, az csak egyszerű magatartás- formák egymás utáni megjelenítése, s erre talán azt mondanák, „milyen bonyolult jellemet formál ez a Kozák”. Ritkán gondol valaki előadás közben arra, hogy m,i lenne, ha a színész az elhangzott mondatot nem így mondaná. Ha menet közben ekképp gondolkodnának a nézők, az egész színház értelmetlen lenne. — Az első napokban pihennék, azután nézőként a színházba járnék és sokat sétálnék. Két hét múlva kezdeném magam rosszul érezni. Sündörögnék a Thália körül, számolnám a napokat, mikor játszhatom újra. Ügy érzem, nem bírnám ki fél évig szereplés nélkül: belebetegednék. — Miként hat egymásra az ön életében a hivatás — tágabb értelemben a művészet — és saját emberi egyénisége? Milyen változásokat, átalakulásokat idéz elő önben ez az állandó, kölcsönös egymásra hatás? — Nem értek egyet azzal, hogy az ember alapvetően változik az idők során. Szerintem úgy halunk meg, amilyennek megszülettünk. A színész és az ember ugyanazon személy, nekem pedig — természetesen nem pejoratív értelemben — „semmilyennek” sem szabad lennem. Pontosabban: képlékenynek kell lennem, vagyis egyéniségem külső jegyeit kell tudnom korlátozni. A művészet persze folytonosan változik, s az állandó megújulás adja a biztonságot. Ami pedig az — Ha nézőként ül be a színházba, pihenteti az előadás? — Nem. De hát nem is ez a célja. Jó érzés azonban a nézőtérről látni az előadást, figyelni a kollégákat, együtt tapsolni a publikummal. Ilyenkor valamiképpen bizonyítékát látom, hogy jobb, értékesebb a hazai színház, mint amilyennek sokan tartják. Szerintem nincs semmiféle színházi válság. Remélem ez évben a nyíregyházi társulat egykét előadását is megnézhetem. — Szívesen látjuk a nyíregyházi nézőtéren, de még inkább a színpadunkon. KOZÁK ANDRÁST, A THÁLIA színház jászai mari-díjas színművészét hazánk fel- < SZABADULÁSÁNAK 36. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL ÉRDEMES MŰVÉSZ CÍMMEL TÜNTETTÉK KI. Pauwlik György Vizen. Elek Emil felvétele. Házak. Réti Mátyás festményének reprodukciója.
