Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-09 / 83. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. április 9. Nyilasi-gól Bruges-ben Kedden este lapunk zárta után fejeződött be a magyar labdarúgó-válogatott eloKe- születi mérkőzésé Bruges- ben, ahol nemzeti tizenegyünknek a belga bajnokságban jól szereplő FC Bruges volt az ellenfele. A válogatottunk az alábbi ösz- szeállításban szerepelt: Mészáros — Martos, Bálint, Ga- raba, Tóth J. — Müller (Szántó, a szünetben), Nyilasi, Mucha — Fazekas (Zombori, a szünetben), Kiss, Esterházy (Kovács a 35. percben). ötezer néző előtt különösen szünet után volt biztató 45 perce Mészöly Kálmán szövetségi kapitány csapatának. A Szántó, Nyilasi, Zombori, Mucha középpályássor bejátszotta az egész pályát, elől pedig Kiss és Kovács egymás után alakította ki a gólhelyzeteket. A találkozó egyelen gólja a 66. percben született, Nyilasi 20 méteres szabadrúgásból talált a hálóba. A szakvezetők így látták a 90 percet: Mészöly Kálmán: A II. félidőben kellemesen meglepett a csapat. Kár, hogy ezúttal is sok helyzetet elügyetlenkedtünk. Gilbert Gress: Szünet után' erőteljesen, gyorsan, sói* mozgással játszott a magyar válogatott. Helyzeteik alapján több góllal is nyer-< hettek volna a vendégek. 9. Szabolcs-Szatmár B14. legjabb egyesület az NYVSSC Az Országos Testnevelési és Sporthivatal elkészítette az egyesületek és a megyék rangsorát. A megyék rangsorában Szabolcs- Szatmár megtartotta előző évi, előkelő 9. helyét. Az egyesületek versenyében maradt a 14. helyen az NYVSSC is. A nem olimpiai sportágakban viszont jelentősen előbbre léptünk. Megyénk a második, az NYVSSC pedig a 4. helyre került. A megyék rangsora az olimpiai sportágakban elért 1980. évi eredmények alapján (zárójelben a tavalyi helyezés): 1. Borsod-Abaúj- Zemplén (2) 841,00, 2. Fejér (1) 816,38, 3. Komárom (3) 563.00. 4. Bács-Kiskun (4) 536,75, 5. Hajdú- Bihar (12) 509,00, 6. Győr-Sopron (5) 497,44, 7. Csongrád (7) 478,25, 8. Baranya (6) 450,25, 9. Szabolcs- Szatmár (9) 358,00, 10. Vas (8) 313.00, 11. Heves (10) 313,00, 12. Szolnok (11) 283,00, 13. Tolna (15) 259.00, 14. Békés (14) 238,00, 15. Hótól Nyíregyházán Teniszverseny - Benyikkel Sakk: szakmunkástanulók országos bajnoksága Ma két rangos országos verseny kezdődik Nyíregyházán. A tenisz kedvelői a szabadtéri idénynyitón szurkolhatnak, a sportág legjobbjait láthatják a salakon. A sakk szerelmesei a szakmunkástanulók országos bajnokságot tekinthetik meg, a megyei döntők legjobbjainak küzdelmét láthatják. A teniszviadalra 250 nevezés érkezett az ország valamenyi klubjától. Az egyik legjobb magyar teniszező, Benyik János is jelezte részvételét! Rajta kívül — a nevezés -szerint..- hálóhoz áll Szi- ráki, Lázár, Zsiga is, hogy csak néhány legnevesebb versenyzőt említsünk. És természetesen indulnak a Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC NB I-es csapatainak tagjai is. Ifjú Pázmándy József mint védő áll ki, tavaly ugyanis ő nyerte a férfiak küzdelmét. Pázmándy mellett jó szereplés várható még Sárréti Györgytől, Koczka Tamástól, Káplán Istvántól és Koczka Jánostól. A nők versenyéből az NYVSSC-s Ko- vacslcs Rita viszont hiányozni fog, ő a válogatott tagjaként a hét végén olasz és osztrák túrára indul. A többiek, Bartha Katalin, Csokonay Nóra, Kovács Judit Pázmándy Katalin persze indulnak. Az idénynyltó viadal ma 13,00 órakor kezdődik. A városi stadion teniszpályáin kívül a Tisza- vasvári úti vasutassporttelepen, valamint a Garibaldi úti SZÉSE teniszstadionban is játszanak mérkőzéseket. A felnőttek * mellett ugyanis az ifjúságiak, a serdülők, az újonc és a gyermek korcsoportúak is összemérik tudásukat. A verseny pénteken, szombaton és vasárnap 8,00 órától folytatódik. ★ A szakmunkástanulók országos sakkbajnokságának a nyíregyházi 110-es számú ipari szakmunkás- képző intézet ad otthont. A bajnokság sorsolását szerdán esto már elkészítették, s ma 8,00-tól, 12,20-ig és 14,00-től, 16,50 óráig lesznek a mérkőzések. Pénteken 7,45-től, 12,00-ig lesznek a bajnoki forduló találkozói, szombaton pedig 7,00-tól, ll,00-ig, az eredmény- hirdetésig. A sakkversenyre 16 megye és a főváros küldte el legjobbjait. Így több mint százan ülnek asztalhoz és játszan&k az országos bajnoki címért. Végleges hely, kedvezménnyel« A baráti kör szervezi a B-középet Pest (13) 231,27, 16. Zala (16) 231.00, 17. Veszprém (17) 219,00, 18. Nógrád (18) 150,00, 19. Somogy (19) 107,00 ponttal. A húsz legjobb egyesület rangsora az olimpiai sportágakban elért 1980. évi eredmények alapján (zárójelben a tavalyi helyezés): 1. Bp. Honvéd (1) 1601,04, 2. U. Dózsa (2) 1195,00, 3. FTC (3) 977,82 , 4. Bp. Spartacus (4) 904,00, 5. Vasas (6) 749,00, 6. Csepel (8) 693,58, 7. BVSC (9) 611,00, 8. KS1 (5) 609,00, 9. MTK-VM (7) 590,25, 10. DVTK (10) 436,00, 11. DMVSC (25—30) 381,00, 12. Rába ETO (12) 316.64, 13. Dunaújvárosi Kohász (13) 311,00, 14. NYVSSC (14) 308,00, 15. Haladás VSE (11.) 283,00, 16. Tatabányai Bányász (17) 262,00, 17. Eger SE (18) 253,00, 18. Építők SC (24) 252,00, 19. Pécsi MSC (15) 251.00, 20. SZEOL AK (16) 246,00 ponttal. A nem olimpiai sportágak eredményei alapján összeállított megyék közötti sorrend: 1. Csongrád 182,00, 2. Szabolcs-Szatmár 91.50, 3. Baranya 79,50, 4. BorsodAbaúj-Zemplén 78,50, 5. GyőrSopron 66,00, 6. Pest 61,00, 7. Veszprém 53,50, 8. Bács-Kiskun 51,57, 9. Tolna 47,50, 10. Szolnok 40.00, 11. Vas 40,00, 12. Fejér 32,00, 13. Zala 24,00, 14. Heves 22,67, 15. Komárom 20,50, 16. Somogy 13,00, 17. Békés 11,50, 18. Hajdú-Bihar 4.00, 19. Nógrád 2,00 ponttal. A nem olimpiai sportágak eredményei alapján összeállított egyesületi sorrend: 1. Bp. Spartacus 175.50, 2. Bp. statisztika 107,00, 3. U. Dózsa 88,50, 4. NYVSSC 85,50, 5. Zsombói SK 73,00, 6. Bp. Postás 70,00, 7. BVSC 62,50, 8. Volán SC 54,00, 9. Zrínyi SE 54,00, 10. BKV Előre 49,00, 11. MTK-VM 47.00, 12. Tolnai Vörös Lobogó 44.50, 13. PVSK 43.00, 14. Bp. Honvéd 40,oo; 15. BSE 38,00, 16. FTC 38.00, 17. szegedi OTE 35,00, 18. DÉLÉP SC 33,00, 19. Vasas 32,00, 20. Kilián FSE 31,00 ponttal. Labdarúgás, ifi NB I; Újabb vereség Az NB I-es ifjúsági labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójában is vereséget szenvedett az NYVSSC gárdája. A piros-kék fiatalok most Csepelen hagyták a két pontot, így visszaestek a táblázat utolsó helyére ... CSEPEL—NYVSSC 3:1 (1:1) Csepel, 200 néző, v.: Benkő. NYVSSC: Cziotka — Varga, Ko- lozsi (Takács), Raizlnger, Bohács — Katona, Tamás, Horváth — Papp z„ Simon, Czakó. Edző: Kovács János. A közel azonos képességű csapatok találkozóján a jobb helyzetkihasználás döntött, a hazaiak megérdemelten nyertek. Gólszerzők: Szabó Zs., Galbai, Tyukodi, illetve Papp Z. További eredmények: ZTE— DVTK 1:0, DMVSC—Rába ETO 1:0, U. Dózsa—Tatabánya 1:2, Kaposvár—Voláh SC 1:3, Békéscsaba—PMSC 1:1, Videoton—Dunaújváros 0:0, MTK-VM—FTC 1:0. A bajnokság állása: 1. MTK-VM 26 17 7 2 68-17 41 2. ZTE 26 18 5 3 6(V20 41 3. Bp. Honv. 26 17 ,6 3 75-29 40 4. DVTK 26 16 5 5 61-23 37 5. PMSC 26 16 5 5 64-33 37 6. Tatabánya 26 14 3 9 57-29 31 7. FTC 25 11 7 7 46-45 29 8. Videoton 26 11 5 10 46-35 27 9. Vasas 26 10 7 9 41-36 27 10. U. Dózsa 24 12 1 11 35-39 25 11. B.-csaba 26 10 4 12 41-44 24 12. Rába ETO 26 8 6 12 32-45 22 13. DMVSC 25 9 4 12 32-46 22 14. Csepel 26 6 3 17 30-58 15 15. D.-újváros 25 2 8 15 26-55 12 16. Volán SC 25 3 5 17 25-74 11 17. Kaposvár 26 3 5 18 21-83 11 18. NYVSSC 26 4 2 20 26-70 10 Az U. Dózsa—DMVSC, Volán SC—U. Dózsa és a Dunaújvárosi Kohász—FTC mérkőzést későbbi időpontban játsszák le. Sakk: megyei bajnokság RÁDIÓ A sakkcsapatbajnokság legutóbbi fordulójában újabb vereséget szenvedett az NYVSSC csapata, amely a 6. helyre esett visz- sza. A nyíregyháziak Fehérgyarmaton vesztettek. Kisvárda viszont Nagykállóban is nyert, így biztosan őrzi első helyét. A B-csoportban Nagyhalász Üjfe- hértón győzött. Eredmények: A-CSOPORT: Fehérgyarmat— NYVSSC 6,5:3,5, Nagykálló—Kisvárda 4:6, Nyírbátor—Tiszalök 8:2. Nyh. SZAÉV-MEZOGÉP—Mátészalka 5:5. A bajnokság állása: 1. Kisvárda 34, 2. Nyírbátor 29, 3. Nyh. SZAÉV-MEZÖGÉP SE 27,5, 4. Mátészalka 25,5, 5, Nagykálló 24,5, 6. NYVSSC 24, 7. Fehérgyarmat 18,5, 8. Tiszalök 17 ponttal. 1981. áprlis 9., csütörtök 18,25-18,30: Hírösszefoglaló, mű- sorelözetes. MAGYAR TV 8,55: Tévétorna (sz). — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Szünidei matiné. — 16,15: Hírek. — 16,20: A fény hegyei. Vl/3. rész (sz). — 16,50: Tévébörze. - 17,00: Csak gyerekeknek. — 17,50: Reklám. — 17,55: Pedagógusok fóruma. — 18,30: Elődök nyomdokain. — 18,55: Reklám. — 19,05: Tévétorna (sz). — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: IV. előadóművész- fesztivál. — 21,55: Telesport. — — 22,20: Fegyverrel írott történelem. — 23,10: Tv-híradó 3. kiadás. 2. MOSOK 19,05: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Figyelő szemek. Angol tévéfilm (sz). — 20,50: Reklám. — 20,55: Liftrapszódia, (sz). — 21,25: Tv-híradó 2 (sz). — 21,45: Vita a hanglemezkiadásról. SZOVJET TV 16,00: Milliók lenini egyeteme. — 16,45: Rajzfilm. — 17,00: Zenés műsor. — 17,15: Tv-ftl- mek. — 18,00: Gagarin űrrepülésének 20. évfordulójára. — 19,00: Hírek. — 19,35: Hangverseny. — Utána: A világ eseményei. — 21,05: Kárpátontúli hírek. — 21,20: Valóra váltjuk az SZKP XXVI. kongresszusának határozatait. — 21,55: Tv-fllm. — 22,05: A barátság hangversenyterme. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Az ablak „pillái”. Dokumentumműsor. — 9,30: Pártoktatási műsor. — 10,00: Kezed melegével. Szovjet film. — 11,20: A Cl A szolgálatában, II. rész. — 12,15: Hírek. — 14,55: Hírek. — 15,10: Iskolatévé. — 15,40: Örökre Észak. Dokumen- műsor. — 16,30: A nemzeti bizottságokról. — 17,00: A vándorló gyerekek. Cseh vígjáték. — 18,05: Akikről Fucik írt. VIII. rész. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Népdalműsor. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorls- ismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,15: Sürgöny. Ifjúsági tv- játék. — 21,15: A Moravanka- együttes népdalműsora. — 21,45: Ez történt 24 óra alatt. — 22,00: Nemzetközi női tornaverseny. — 23,00: Hírek. ROMAN TV 16,05: Iskolatévé. — 17,05: Az NDK kongresszusáról. — 17,30: Művelődési szemle. — 18,15: Nemzetközi labdarúgó-mérkőzések. — 18,35: Rajzfilmek. — 19.00: Tv-híradó. — 19,30: Gazdasági figyelő. — 19,50: Ifjúsági óra. — 20,30: Tudományos szemle. — 21,30: Román dalok. — 22,05: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HÓFEHÉR ÉS RÖZSAPIROS (NDK) E. k.: 16 óra! AZ ELSŐ NAGY VONAT- RABLAS (ang.) E. k.: 18 és 20 óra! Béke mozi: ERŰD AZ ŐSERDŐBEN (bőig.—sz.—1.) E. k.: 16 óra! CSEREPEK (m., 14 év!) E. k.: 18 és 20 óra! Móricz Zs. mozi: A NAGY MEDVE FIAI (NDK) Kisvárda: A CARLÁNY ES A HÉT DALIA (sz.) Mátészalka: NEMZETI VADÁSZAT (sp., 18 év!) Fehérgyarmat AUTÖBUSZ- AKCIÓ (r.t 14 év!) Nyírbátor: A FEKETE KALÓZ (ol.) Vásárosnamény: DICSŐSÉGRE ÍTÉLVE (am.) Sikeres rajt a birkózó EB-n A 28. kötöttfogású birkózó Euró- pa-bajnokság szerdán a délelőtti műsorban szerepelt négy magyar 100 százalékos mérleggel zárt. Az ágakra osztás „művelete” ugyan Gaál Károlynak (61 kg) bosszantóan rosszul sikerült, mert a kimondottan szuperesélyesek közé sorolták őt. . . Társai nyugtatták, de a lényeges az volt, hogy ő tudta megnyugtatni önmagát a svéd Svensson elleni villámgyőzelmével. A veterán, 35 esztendős Seresnek (48 kg) sem volt izgulUKÉM* ibnrmzft nivalója a csehszlovák Janotával szemben, mert levitelei és az új kornak megfelelő pörgetései a kellő időben jöttek. Talán a kelleténél elfogultabbnak látszott a junior Europa-baj- nok 57 kilós Sipos. Az első három perc után mindössze 3:2-re vezetett a finn Suutari ellen, de a második „félidőben” igazán belemelegedett és szinte végtgpör- gette a skandináwal ezt a három percet. A nagy különbségű pontgyőzelmet sajnos nem tudta elérni, három és fél ponttal mutatkozott be, a várt 4 helyett. Alapos hideg zuhany érte ugyanebben a súlycsoportban az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szovjet Szerikovot. Képtelen volt ugyanis visszaverni a négy éve junior világbajnoki ezüstérmes lengyel Michalik rohamait, így a 24 éves lengyel szállította az el3ű szenzációt, pontozással megverte az olimpiai bajnokot. Hasonló bravúr a 33 éves Torna (82 kg) sikere a török Suzan ellen. Az első három percben ugyan nem bírtak egymással (0:0), a szünet után viszont a Vasas veteránja sorban forgatta meg a törököt, egészen a technikai tust jelentő 12 pontnyi különbségig, sőt azt túl is lépte. FILM KOSSUTH RADIO 8,27: Nótacsokor. — 9,20: A költészet hete. Mondd el szerelmed változásait. — 9,44: Zenevár. — 10,05: A kiselefánt kalandjai. David Szamojlov mesejátéka. — 10,26: Badar versek. Válogatás a világirodalomból. Közreműködik: Udvaros Dorottya és Benedek Miklós. — 10,35: A Bécsi Concentus Mu- sicus kamarazenekar tagjainak felvételeiből. — 11,05: Indulók, táncok fúvószenekarra. — 11,26: Halló? Vevőszolgálat? Keszthelyi Erzsébet riportja. — 11,41: A sötétség mélyén. Joseph Conrad regényének rádióváltozata. XII. (befejezd) rész. — 12,35: 50 forintos lelkiismeret. Daróczi József jegyzete. — 12,45: Tudósítás a kötöttfogású birkózó EB-ről. — 12,50: Zenemúzeum. — 13,16: Herbert von Karajan próbál. — 14,08: Az elbeszélés klasszikusai. Plrandel- 10: A megboldogult. 14,38: Kincses Veronika operettfelvételel- ből. — 15,10: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-röl. — 15,15: Gulyás László kórusműveiből. - 15,28: Csiribiri. 16,05: Bertha Bulcsu: Ilyen az egész életed. Szabó B. István könyvszemléje. — 16,15: Zala Tóth Erzsébet nótákat énekel. — 16,24: Magyar előadóművészek. Breitner Tamás vezényli az MRT szimfonikus zenekarát. — 17,07: Olvastam valahol __— 17,27: Alekszandr Lomonoszov operaáriákat énekel. — 17,45: Délutáni Rádiószínház. Reauí- em. Horváth Péter hangiátéka. — 19,15: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről. — 19,20: Bemutatjuk új kórusfelvétele- lnket. — 19,34: Énekszóval, muzsikával. Budai Ilona és a Muzsikás együttes felvételeiből. — 20.00: A költészet hete. IV. előadóművész-fesztivál. A Művelődési Minisztérium, a Magyar írók Szövetsége, a Színházművészeti Szövetség, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió műsora Szombathelyről. — Kb. 21,30: Operettdalok. — 22,15: Sporthírek (jelentés a kötöttfogású birkózó EB-ről). — 22,20: Thai parasztok közt Dél-Kínában. P. Szabó József jünnani útijegyzete. I. rész. — 22,30: Holnap közvetítjük ... — 22,59: Közelkép — néhány színházi paradoxonról. — 23,14: Kathleen Ferrier énekel. — 0,10: Schöck Ottó táncdalaiból. Szűcs Judit és Korda György énekel. PETŐFI RADIO 8,05: Dzsesszfelvételekből. A Leningrádi dixielandegvüttes játszik. — 8,20: Thai parasztok közt Dél-Kínában. P. Szabó József jünnani útijegyzete. I. rész. — 8,33: Napközben. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.33: A népművészet mestereinek felvételeiből. — 12,55: Ez nem iá- ték. — 13,25: Látószög. —13,30: Cipósütés. Bartók Béla gyermekkórusaiból. — 14,00: Szórakoztató antikvárium. A rádió bohózatalbumából. — 16,00: Nemzetközi mesejáték-fesztivál. Szappan Dömötör. Borisav Atanaskovic rádióiátéka. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Mozaik. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Ember és kozmosz. II. elődöntő. — Magyar Rádió és a TIT budapesti szervezetének műsora a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola és a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium csapatai között. — 22,00: Örökzöld dallamok. — 23,15: Népdalok, néptáncok. nyíregyházi radio 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,10: Kérni mindent szabad! Válogatás kívánságte- velek között. — 17,30: Horizont. Kulturális magazin. Szerkesztő: Antal István. — 18,00: Északtiszántúli krónika. — 18,15: Bartók: Hegedűverseny — részlet. Előadja: a Debreceni MÁV fiiharmonikus zenekar, vezényel: Szabó László. Közreműködik Ruha István hegedűn. — Olvasói levelek alapján lapunk március 18-i számában foglalkoztunk a nyíregyházi B-közép hallgatásával. Akkor cikkünket azzal zártuk: „Az igazi B-középért valóban tenni kellene valamit. Hisszük és reméljük — a levélírókkal együtt — hogy az arra illetékesek találnak valamilyen megoldást, hiszen a lelkes buzdítás nélkülözhetetlen a pályán lévőknek, megkétszerezheti erejüket a győzelemért vívott csatában.” Nos az illetékesek megtalálták a megoldást, melyről dr. Szendrel István, az NYVSSC Baráti Kör Egyesület elnöke tájékoztatta sportrovatunkat: — A klubbal történt megállapodás alapján a jövőben a B-közép szervezése, irányítása a baráti kör feladata lesz. Első intézkedésként a B-középnek új szektort jelöltünk ki, a 10-est, amely a régi hely mellett van. Kérjük, hogy a B-közép tagjai ott foglalják el helyüket, már most szombaton, a Kaposvár elleni hazai labdarúgó- mérkőzésen. Természetesen gondolunk azokra a fiatalokra is, akik kiszorultak a B-középből az olcsó helyekre, őket a megváltott diákjegyekkel engedjük be a 10- es szektorba, tehát nem kell a kapuk mögötti állóhelyekre menniük. A jövőben pedig további kedvezményt kapnak, havi 20 forintért B-közép tagsági igazolványnyal látjuk el lelkes csoportjukat. Az igazolványok természetesen a 10-es szektorba szólnak majd. — Bízunk benne, hogy ezek, valamint a további intézkedések révén újra régi lesz a B-közép és nagy segítséget nyújt majd a csapatnak az NB I-es helytálláshoz. A 10-es szektorban egyébként 86 bérletet adtak ki korábban. I\ bérlettulajdonosok — amennyiben úgy érzik, hogy a B-közép zavarja majd őket — kicserélhetik belépőiket a 13-as szektorra. Már most szombaton is megtehetik ezt, átülhetnek a 13-as szektor soraiba. ★ A nyíregyházi városi stadion kori* szerűsítési munkái miatt a 19-es, :t iO-as, 21-es és a 22-es szektorok egy részét lezárták. A szektorok első négy sorát részben, vagy teljesen érintő lezárás miatt az oda szóló bérletekkel a tulajdonosok az 5— 8 sorokban foglalhatnak helyet. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—6. 4401 Telefon: 11-277, U-425, 11-625, 11-646 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 26 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrsünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 26 069 HU ISSN 1133—2858 Színvonalas versenyt vívtak a Jövő sakkozói az úttörő-olimpia megyei döntőjén. A verseny győztesei, kisdobosok: Csősz Ferenc (Ti- szadada) és Hajdú Márta (Nagydobos). Úttörők: Kocsis György (Nyíregyháza), Vágó Tamás (Nyírbátor), Törő Erika (Geszteréd) és Enyedi Edit (Demecser). Képünk az úttörő-olimpia döntőjén készült. ÍBoth Pál Ambrus felv.l B-CSOPORT: Tiszavasvári— Napkor 5,5:2,5, Záhony—Nyh. Wesselényi SE 5:3, Üjfehértó— Nagyhalász 2,5:5,5. A bajnokság állása: 1—3. Záhony, Baktalórát- háza, Tiszavasvári 6—6, 4. Nyh. Wesselényi SE 2, 5. Nagyhalász 2, 6—7. Napkor és Üjfehértó 0 ponttal. Megkezdődött a megyei egyéni bajnokság is. Eddig a résztvevők hat forduló találkozóit játszották le. Az élcsoport állása: 1. Tárcsa (Mátészalka) 3,5 (1), 2. Kuszi (NYVSSC) 3,5, 3. Szilágyi (Asztalos SE) 3 (1), 4—5. dr. Körmendi (Nyírbátor) és Kósa (NYVSSC) 2,5—2,5, 6. Orosz (Nagykálló) . 2 ponttal.