Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-30 / 100. szám
_ Az újfehértói Lenin Tsz-ben 1300 hektáron termelnek kukoricát az idén. Ebből ezer hektáron úgynevezett bedolgozásos technológiát alkalmaznak. Ennek az a lényege, hogy vetés előtt az ALIROX (SH 202-es) szert permeteznek a földre, ! majd kultivátorokkal 5—12 centiméterre bedolgozzák a talajba. Így a vegyszer sokkal hatékonyabban fejtheti ki hatá- j sát, mint a hagyományos módszerrel, amikor csak a föld felszínére permetezték. Felvételeink a talaj-előkészítés két ; fázisát mutatja be. (Elek Emil felvételei) MÁJUS ELSEJE (ELŐESTÉJEK Kongresszusi oklevél Zákonybau Ünnepségek megyénk élen járó munkahelyein Szerdán újabb ünnepségeken méltatták azokat az eredményeket, amelyeket az üzemek, szövetkezetek, brigádok értek el a szocialista munkaversenyben. Záhonyban, a vasutas művelődési házban kettős alkalom volt az ünneplésre. A záhonyi állomáson dolgozó Kilián György Szocialista Brigád elnyerte az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi oklevelét, és a Szakma Kiváló Brigádja kitüntetést, valamint a MÁV záhonyi üzemigazgatóságát kiváló címmel tüntették ki. A múlt évben 14,5 millió tonna árut elszállító üzem- igazgatóság eleget tett a legfontosabb feladatoknak. Nehezebb körülmények között, nagyobb munkaráfordításokkal dolgoztak, de ennek ellenére javították a minőségi munkát. Tervszerűbbé vált az átrakóhelyek kiszolgálása, rugalmasabban bántak a rendelkezésre álló munkaerővel és eszközökkel. Négymillió forintos költségmegtakarítást értek el, miközben a dolgozók átlagkeresete 4,7 százalékkal nőtt. Jól segítette az átrakást és áruszállítást a munkaverseny, a szovjet és magyar vasutasok egymást segítő versengése. A kongresszusi oklevelet Tóthné Kiss Mária, az MSZMP Központi Bizottságának tagja adta át a Kilián brigád vezetőjének Papp Sándor kocsimesternek. A 12 éve alakult brigád tagjai: Árvái András, Barna János, Kovács Ferenc, Sarkadi László, Szatlóczki András és Szegvári Józsefné a szovjet vasúti kocsik rendezését végzik. Nevükhöz fűződik az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére Záhonyban kibontakozott munkaverseny eredményessége. A Kiváló Üzemigazgatóság címet tanúsító oklevelet Ri- móczi László, a MÁV Vezér- igazgatóságának szakosztály- vezetője és Kajcsa József, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke adta át Rigó Zoltán üzemigazgatónak és Hideg Nagy Jánosnak, a területi szakszervezeti bizottság képviselőjének. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Rigó Zoltán és Tóth László mozdonyvezető. * Kongresszusi oklevelet kapott a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Császy László karbantartó Szocialista Brigádja. Az oklevelet a megyei pártbizottság nevében Gulá- csi Sándor megyei titkár adta át. A húsztagú brigád az éves ütemtervnek megfelelően végzi a karbantartást, kiemelt feladatuk volt az importanyagokkal való takarékosság, az újítás. Korszerűsítették az energiaelosztó-há- lózatot. Többen társadalmi megbízatásnak tesznek eleget, a brigád 14 tagja önképTóthné Kiss Mária, az MSZMP Központi Bizottságának tagja átadja a kongresszusi oklevelet Papp Sándor záhonyi kocsimesternek, és a brigád tagjainak. zésben vesz részt. Eddigi munkájuk során háromszor nyerték el a Vállalat Kiváló Brigádja címet. A brigád tagjai: Bácskái László, Bertha Mihály, Czidor József, Jáger János, Jánvári Ernő, Kassa Tibor, Jencsik László, Kontár László, ifj. Kruppa Ferenc, Novák Mihály, Pap p László, Pál János, Ragány András, Sárosi István, Tolvaj József, Tóth Sándor, Varga Sándorné, id. Kruppa Ferenc, Barilló János és Szo- ták József. Ugyancsak a vállalati ünnepségen adták át a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést Hugyina Zoltánnak, Juhász Ferencnének és Marko- csány Andrásnak. Kiváló Szövetkezet címmel tüntették ki a Nyíregyházi ÁFÉSZ-t, amelynek kollektívája az utóbbi tíz évben immár hatszor nyerte el e megtisztelő címet. A szövetkezet már eddig is magas színvonalú tevékenységét évről évre magasabb szintre emeli, tavaly is 880 millió forintos forgalmat ért el, csaknem 35 millió forintos nyereséget produkálva. A szövetkezet harminchét szocialista brigádja elsőrendű feladatként kezeli a kereslethez igazodó biztonságos áruellátást, az igények folyamatos, teljes kielégítését. Takarékos költséggazdálkodásukkal a tervezettnél lényegesen nagyobb nyereséget érhettek el, s jelentős összeget takarítottak meg az energiafelhasználás során. A szövetkezet dolgozóit évek óta a legeredményesebb újítók között tartják számon. A szerdai ünnepségen a Kiváló Szövetkezet címet tanúsító oklevelet Kállai Sándor, a MÉSZÖV elnöke adta át Nagy Istvánnak, az ÁFÉSZ elnökének, (Folytatás a 4. oldalon) Lakás, közmű, iskola Nyírbátor VI. ötéves terve a tanácsülés előtt Az V. ötéves tervitől 63 százalékkal többet, összesen 512 millió forintot költhet a város intézményeinek működtetésére és fenntartására a VI. ötéves terv során a Nyírbátori Városi Tanács. Az összeg rendeltetéséről tegnap megtartott ülésükön döntöttek a testület tagjai. Jelentősen, mintegy 16 százalékkal több pénzt terveztek az egészségügyi intézményhálózat fenntartására, a gyógyító-megelőző munka javítására, a szakember-ellátottság biztosítására. A 65 millió forint felhasználása ellenére is csak a magas létszámú korosztályok alapvető oktatási feltételeinek megteremtésére, az osztálytermek és a pedagógusok számának arányos növelésére számíthatnak a kulturális ágazatban a VI. ötéves tervben. A fejlesztésre fordítható 250 millió forintból legnagyobb összeget Nyírbátorban is lakásépítésre költik. Számítások szerint az öt év során 963 lakás megépítése várható, amelyből 160 lesz á célcsoportos, 108 az OTP-s, 60 a lakásszövetkezeti, de a városiasodás jele, hogy az egyedi társasházak, valamint a családi házak jelentős része is korszerű formában valósul meg. Felmérések szerint a városban legalább 4500 négyzet- méter kereskedelmi létesítmény felépítésére lenne szükség, ebből azonban csak a barkács- és háztartási bolt, a zöldség-gyümölcs üzlet és az idegenforgalmi kirendeltség megépítése — összesen 450 négyzetméter — a biztos, az étterem felépítése csak jelentős támogatással valósulhatna meg. Javítani fog az ellátáson, hogy egy TÜZÉP-min- tabolt, vegyesruházati bolt, cipőbolt és OFOTÉRT-szak- üzlet épül a szolgáltatósorban. A 72 lakás földszintjén épülő 1100 négyzetméter alap- területű házban mérték utáni szabóság, textiltisztító, híradástechnikai és háztartási gépjavító szalon kap helyet, de lesz fodrászat, fényképészet, órajavítás és ajándékárusítás is. Folyamatban van a szennyvíztelep bővítése: megvalósításával napi kapacitása 2400- ról 3600 köbméterre nő. A város lakóinak legtöbb bosszúságot okozó belvízelvezetésre kevés lehetőség nyílik: a meglévő pénz csak 1,8 kilométer hosszú hálózatbővítést tesz lehetővé. A kulturális ágazat egy 75 személyes óvodával részesedik a város fejlesztési alapjából, ez azonban nem sokat csökkent a zsúfoltságon. Javul, de nem lesz kielégítő a helyzet a 16 plusz 4 tantermes általános iskola megépítésével. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán — a közelgő május 1. alkalmából — Angyalföldre látogatott, hogy tájékozódjon a nagy múltú munkáskerület hétköznapjairól, lakosságának életkörülményeiről, gyárainak, üzemeinek termelési sikereiről, Angyalföld dolgozóinak ünnepi készülődéséről. A program délelőtt a XIII. kerületi pártbizottságon kezdődött, ahol Kádár János találkozott a párt-végrehajtóbizottság tagjaival, valamint a kerület állami és tömegszervezeti vezetőivel. Deák Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatójában elmondotta: a kerület nagyüzemei sikeresen teljesítették tavalyi tervüket. A nyereségük 32 százalékkal haladta meg a tervezettet, s ezzel összhangban tovább javultak az életkörülmények. A látogatás a 38-as számú választókerületben folytatódott. A Központi Bizottság első titkára, aki itt országgyűlési képviselő is, felkereste, a Gyöngyösi úti lakótelepet, ahol két évvel ezelőtt is járt. Akkor még csak alapozták a ma már készen álló lakóépületek sorát. Az új lakásokban azóta több mint nyolcezren rendezték be kényelmes otthonukat. Miként Bozsik József, a kerületi tanács elnöke elmondta: a családok véleménye szerint ezen a lakótelepen élni ugyanúgy rangot jelent, mint az angyalföldi gyárakban dolgozni. Az idei tanévre nyitott kaput a lakótelep új általános iskolája, amelyet az odaérkező vendégnek Szülék Sándor igazgató mutatott be. A Gyöngyösi sétányon sokan köszöntötték szíves szóval Kádár Jánost, köztük többen kezet is szorítva kedves vendégükkel. Ezt követően Kádár János felkereste a Forgácsoló Szerszámipari Vállalatot, ahol Meleghegyi József igazgató és Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán Angyalföldre látogatott. Képünkön a Gyöngyösi úti lakótelep általános iskolájában. (Kelet-Magyarország telefotó) Neltz Jánosné, a pártvezetőség titkára mutatta be a legkorszerűbb gépekkel felszerelt üzemcsarnokot. Itt számjegyvezérlésű marószerszámokat készítenek. A csarnok dolgozói rövid, de lelkes hangulatú munkásgyűléssel is emlékezetessé tették a látogatást. Kis Ferenc szakszervezeti főbizalmi szólt a vállalati kollektíva május elsejei készülődéséről. Kádár János az ünnep alkalmából további sikereket kívánva búcsúzott a gyáriaktól. A Központi Bizottság első titkára délután részt vett és felszólalt a MEDICOR Művek kitüntetési ünnepségén a József Attila Színházban. A kerület egyik legnagyobb üzemének számító vállalat hosszú ideje tartó, eredményes munkájával kiérdemelte a Munka Vörös Zászló Érdemrendet és a kongresszusi munkaversenyben elért kiemelkedő sikereivel a Központi Bizottság Kongresszusi Zászlaját. A két kitüntetést Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter nyújtotta át Martos Istvánnak, a Vállalat vezérigazgatójának és Szarka Gyulának, a MEDICOR Művek pártbizottsága titkárának. Ez az elismerés az utóbbi 14 esztendőben megszakítás nélkül kiérdemelt kiváló vállalati címet, illetve más, hasonlóan magas kitüntetések sorát koronázta meg. A MEDICOR az egészségügyi berendezések exportőrei között a világsorrendben az első tíz között szerepel. A magyar egészségügy műszaki feltételeinek fejlesztésében kiemelkedő szerepet játszó munkáskollektíva a legutóbbi évtizedben termelését és exportját háromszorosára növelte. Kádár János felszólalásában átadta a Központi Bizottság üdvözletét és elismerő szavakkal méltatta a MEDICOR Művek dolgozóinak eredményes munkáját. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a késő délutáni órákban részt vett a MEDICOR Művek központjában a szocialista brigádok képviselői, az élen járó dolgozók tiszteletére adott fogadáson. Kádár lános Angyalföldön XXXVIII. évfolyam, 100. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. április 30., csütörtök ' Köszöntjük a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny kitüntetettjei! és résztvevőit!