Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

Május elseje megünneplésére készülnek megyénkben triesztik ezt a növényt, s kö­zel húszezer hektáron már földben a mag. Azonban az egyes nagyüzemek között szó­ródás mutatkozik. A tyukodi termelőszövetkezetben két­száz hektáron vetették már el A Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei vezetősége Nyíregyházán megyei aktíva­értekezletet rendezett április 25-én. Értékelték az elmúlt öt év munkáját és meghatároz­ták a soron következő felada­tokat is. Az eseményen részt vett Bokor József ezredes, az MHSZ főtitkárhelyettese. Ott voltak megyénk társadalmi és állami szervezeteinek kép­viselői is. Értékelő beszámolót tartott Bán János alezredes, a hon­védelmi szövetség megyei titkára. Egyebek közt el­mondta, hogy az elmúlt évek­ben megyénkben tovább erő­södött a szövetség mozgalmi jellege, pártunk honvédelmi politikáját eredményesen si­került népszerűsíteni. Több híve lett a különböző spor­toknak, az aktivisták jól se­gítették az Edzett ifjúságért mozgalom kibontakozását. Létrehozták a TIT hadtudo­mányi szakosztályának váro­si-járási csoportjait. Átszer­vezték a városi-járási veze­tőségeket, eredményesebb lett a szervező, irányító munka, ígéretesen bővült a klubháló­zat, nőtt a szövetség társadal­mi bázisa. Erősödött a kap­csolat a KISZ-szel, a szak- szervezettel, a TIT-tel, a munkásőrséggel. A taglét­szám öt év alatt pont a dup­lájára növekedett. A klubhálózat átfogja szin­te az egész megyét. Az el­múlt évben jól sikerült a klu­bok átszervezése. A klubta­gok csaknem 3 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek lakóhelyükön és klubjuk fejlesztéséért. A két nyíregyházi főiskolán különö­sen eredményesen működik a klub. Országos viszonylatban is figyelmet érdemel, hogy több mint 300 szakkörijén csaknem 6 ezer tanuló vesz részt az iskolai honvédelmi, határőr, modellező, gépjár­műbarát és rádiós szakkör­ben. A szövetség fiatal ver­senyzői igen eredményesen szerepelnek. Az elmúlt évek­ben Európa-bajnoki verse­nyeken nyolc dobogós helye­zést értek el, országos baj­nokságon nem kevesebb mint 141 esetben álltak a dobogón. A rádiósok több nemzetközi és hazai éterversenyen he­lyezést értek el. A feladatok közé tartozik, hogy a klubok még szoro­sabb közösségekké formálód­janak. Színesebb programot kell adni a honvédelmi ne­velő munkának. Javítani szükséges az együttműködést több munkahellyel és a had­kiegészítő és területvédelmi parancsnoksággal. Fontos, hogy a klubok vonzóbb programot kínáljanak. 1983- ban ünnepli a szövetség meg­alakulásának 35. évforduló­ját. Az évfordulóra megyénk­ben is méltóképpen kell ké­szülni. Mint az élet minden területén, a szövetség mun­kájában is a minőség kerül­jön előtérbe — mondotta be­fejezésül Bán János alezre­des. Az aktívaértekezleten ki­tüntetésekre is sor került. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem ezüst fokozatát kapta Kosa János, Szakács Gábor, Mészá­ros István, Sebestyén József, dr. Jenei András és Baracsi Margit. A kitüntetés bronz fokozatát kapta Bíró Albin, Villányi Géza, Bóka Miklós, Vágó István, Dobos László és Bodnár János. Többen kap­tak oklevelet és jutalmat. a magot. A fagy hatása leginkább a A Csepel Művek nyírbátori gyárában kétszáz féle öntvényt munkálnak meg a gyártás során (Jávor László felvétele) Vásárosnaményban zenés ébresztővel kezdődik reggel hétkor az ünnepségsorozat. Tíz órakor a főtéren gyüle­kező dolgozók vonulnak fel. Üzemi ünnepségek is lesz­nek, a forgácslapgyár és az írógépgyár pedig közös meg­mozdulást tervez. A majális színhelye a Tisza-part lesz. A járás községeiben is sokszí­nűnek ígérkezik a nap. Pusz­tadoboson a parkban majá­list rendeznek, csakúgy, mint Tiszaszalkán. Beregdarócon sportrendezvények lesznek. Kisvárdán is az immár ha­gyományos, zenés ébresztővel köszöntik május elsején reg­gel a város lakóit. Az ünne­pi megemlékezések után az ugyancsak hagyományos vár­kerti majális délelőtt 9 óra­kor úttörő-olimpiával kezdő­dik, majd az irodalmi színpa­dok vetélkedőjével folytató­dik. A vállalatok, üzemek ez­úttal önállóan rendezik a ma­jálisokat. Megvendégelik a dolgozókat, munkás-paraszt találkozókat tartanak. A strand ezúttal pénztár nél­kül működik. A városban délután a művelődési köz­pont a Népszínház vendég- szereplésével rendez két elő­adást a gyerekeknek. Záhonyban, a vasutasváros­ban, Nyírkárászon és Mándo- kon felvonulás lesz. A járás nagyobb településein a ha­gyományos zenés ébresztővel köszöntik a napot. A Tisza- parti települések — Záhony, Tuzsér, Dombrád, Tiszaka- nyár — lakói a folyóparton majálisoznak, ahol az ÁFÉSZ- ek biztosítják a vendéglá­tást, szórakozást. Petneházán a fürdő környéki parkban lesz a majális. Városaink, községeink szí­nes, változatos programmal készülődnek a munkásság nemzetközi ünnepének meg­ünneplésére. Nyíregyházán április 30-án a hármasdombi emlékműnél a munkásmozgalom régi har­cosai találkoznak a mai nem­zedék képviselőivel. Május 1-én pedig a hagyományok­nak megfelelően reggel 7 óra­kor zenés ébresztő serkenti majd felkelésre a város lakó­it. Lesz térzene a Petőfi té­ren és a Kossuth téren, dél­előtt pedig a nyíregyházi üze­mek, intézmények dolgozói vonulnak fel. Á stadionban, valamint az ifjúsági parkban sportműsor, művészeti együt­tesek szórakoztatják az ün­neplőket. A nyíregyházi járás nagy­községeiben sem lesz hiány programban. Ünnepi megem­lékezések, majálisok, mun­kás-paraszt találkozók gazda­gítják a napot. Nagyhalász­ban felvonulásra is sor kerül, Baktalórántházán és Tisza- lökön pedig kiállításon mu­tatják be a legutóbbi öt esz­tendő fejlődését. Mátészalkán is zenés éb­resztő vezeti be a napot. Tíz órakor a strand területén tartják a májusköszöntőt, a délután pedig a kultúráé és a sporté lesz. Az MHSZ is meg­rendezi a játékos vetélkedő­it. Este 6—10 óra között pe­dig utcabállal fejeződik be a nap. Nyírbátorban felvonulás nem lesz, mert erre csak min­den második évben kerül sor. Majálisok, munkás-paraszt találkozók viszont lesznek és nem lesz hiány a sportolás­ban, kulturálódásban sem. A járás községeinek napja is hasonló lesz a nyírbátori programhoz. Fehérgyarmaton mintegy háromezer dolgozó menete köszönti majd reggel 9 órától az ünnepet. A felvonulók kö­zött — korlátozott számban — ott lesznek a mezőgazda- sági üzemek képviselői is, hi­szen ha az idő kedvez, a szö­vetkezetek elsősorban mun­kával emlékeznek meg a nap­ról. A községekben majáli­sokra, ünnepi megemlékezé­sekre kerül sor. * Kukorica 100 ezer hektáron Amint arról már beszámol­tunk, megyénk gazdaságai befejezték a tavaszi növények — borsó, árpa, zab, lucerna, vöröshere — vetését. Az utol­só hektárokon ültetik már a burgonyát is. összesen 11 ezer ötszáz hektáron kerül a talajba, aminek a fele kister­melői terület. Tavasszal a vártnál nagyobb arányban nőtt a háztáji vetőgumó igé­nye, s ez néhol ellátási zava­rokat okozott. A burgonyához hasonlóan végéhez közeledik a cukorré­pa vetése is. Több gazdaság az előzetesen tervezettől na- gyob területen vetett cukor alapanyagot, ezzel is kihasz­nálva a premizálás adta lehe­tőséget. Jó ütemben végzik az üzemekben a napraforgó ve­tését is. Az időszak talán legna­gyobb munkáját a kukorica vetése adja. A megyében ösz- szesen százezer hektáron ter­gyümölcsösökben látszik meg. Az almát piros bimbós álla­potban érte, s akár már nyíl­hatna is a virág. A legna­gyobb kárt a korábbi érésű gyümölcsök — meggy, cse­resznye, őszibarack, kajszi — szenvedték. A diót is erősen „leszüretelte” a fagy. (sípos) i XXXVIII. évfolyam, 97. szám ÁRA: 1,80 FORINT Színvonalasabb honvédelmi nevelömunka Szabolcsban MHSZ-aktívaértekezlet Nyíregyházán Fiatalok i" ontos eseményéhez , érkezett Szabolcs­úja. Szatmár ifjúsága. I Á különböző szintű számvetések után ma ül össze Nyíregyházán, a ta­nárképző főiskola nagy­előadó termében a KISZ í megyei küldöttgyűlése. : Készülvén a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség X. ; kongresszusára április ‘ utolsó vasárnapján a me- : gye szervezett fiatalsá- : gának 220 küldöttje az­zal a szándékkal lát munkához, hogy reális mérleget készítsen az el­múlt fél évtized ifjúság- ' mozgalmi munkájáról. Aligha fordult még elő bármikor és bárhol, hogy az ifjúság ügyeiről a je­lenlevők teljes egyetér­tésével, gondok nélkül váltottak volna szót. Nincs ez így most sem, különösen nincs így itt, a szűkebb hazában, ahol ezekben az években él­jük meg a társadalmi változások, a szocialista építés korszakos esemé­nyeit. Szabolcs-Szatmár- ban nemcsak a felnövő ifjú nemzedék, hanem az egész társadalom fiatal­nak tekinthető abban az értelemben, hogy az ide települt modern gyárak­ban, az iparszerűen ter­melő szövetkezetekben nem csupán a „huszon­évesek” tanulják a más­fajta követelményeket, a munkában, a szocialista együttélésben. Az or­szágnak ezen a részén a kis öröm is jobban bol­dogít, mint másutt, de a parányibb gond is fáj­dalmasabb talán. Itt a Kommunista If­júsági Szövetség szép si­kerei a munkában, a ta­nulásban, az értelmes programok nyújtásában hatványozottan fonto­sabb, mint másutt. Ugyanakkor sokszorosan nagyobb sebet ejthet a felnövekvő nemzedéken a sablonos, a színtelen, a csak statisztikai átlagok­ra törekvő mozgalmi munka. Ezek ellen eré­lyesen szól a KISZ KB kongresszusi levele, melynek széles körű vi­tája Szabolcs-Szatmár- ban is felszínre hozta azokat a gyengeségeket, amelyek felszámolásával tovább nőhet megyénk­ben is a KISZ tekinté­lye, hatása az egész if­júságra. Okkal fogalmaz­nak mostanában me­gyénkben is a jobbítás szándékával ifjúsági ve­zetők és névtelen KISZ- tagok akként: a közvet­len haza dinamikus fej­lődése időstől és fiatal­tól egyaránt színvonala­sabb, értékesebb munkát kíván. z elmúlt hetek so­rán 1600 szabolcs- szatmári KISZ- alapszervezetben azzal a szándékkal szavaztak bi­zalmat a fiatalok hétezer ifjúsági vezetőnek, hogy minden eddiginél si- j keresebben küzdjenek az értelmet és a cselekvést bénító sablonok ellen, hogy még több fiatalt nyerjenek meg szép cél­jainknak. Nem ünnepelnek tehát, hanem dolgoznak ma egész napon a szabolcs- szatmári ifjúság küldött­jei, akik csaknem száz­ezer ifjú ember nevében mondják el véleményü­ket és felelősséggel dön­tenek a legfontosabb ten­nivalókról. Arról, hogy miként szilárduljon a KISZ tekintélye; hogyan gyarapodjék a nehéz feladatokra is szívesen vállalkozó ifjú emberek tábora, s hogy miként lehet leküzdeni a fiata­lok sajátos igényei telje­sítésének útjában ma még meglévő akadályo­kat. A. S. . r Éljen a marxizmus—leninizmus! Felvonulás, munkás-paraszt találkozó, majális 1981. április 26., vasárnap A tanácskozás résztvevői. (Jávor László (elvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents