Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-25 / 96. szám

XXXVIII. évfolyam, 96. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. április 25., szombat Az ötnapos munkahét bevezetéséről Trethon Ferenc sajtótájékoztatója A népgazdaság hatodik öt­éves tervréről szóló törvény végrehajtásáról intézkedő mi­nisztertanácsi határozat elő­irányozta, hogy 1982. január 1-től fokozatosan át kell tér­ni az ötnapos munkahétre. Az áttérés pontosan megha­tározott feltételeiről, a végre­hajtással kapcsolatos tenni­valókról Trethon Ferenc munkaügyi miniszter tájé­koztatta az újságírókat pén­teken a Parlamentben. Mint elmondta, az ötnapos munkahét társadalompoliti­kai jelentőségére való tekin­tettel az előkészületi munká­latok a szokásosnál is jóval sokrétűbbek voltak, ezekbe bevonták az érdekelt közpon­ti irányító és társadalmi szer­veket és véleményt cseréltek jó néhány termelő és szolgál­tató vállalattal. Az Elnöki Tanács által jóváhagyott tör­Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, az állam- és minisztertanács elnöke csü­törtökön este találkozott Mar­jai Józseffel, az MSZMP KB tagjával, a Minisztertanács elnökhelyettesével, a ma­gyar—kubai gazdasági és mű­szaki-tudományos agyüttmű- ködési bizottság havannai ülésszakán részt vevő delegá­ció vezetőjével. Az elvtársi és baráti han­gulatú eszmecserén megvi­tatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, áttekintet­ték a két ország közötti kap­vényerejű rendelet szerint a rövidebb munkahétre általá­ban 1982. január 1-től lehet áttérni. A folyamatosan, há­rom vagy több műszakban ter­melő üzemek, továbbá azok a gazdasági egységek, amelyek­ben a három vagy több mű­szakban, illetve a folyamatos munkarendben dolgozók szá­ma meghaladja a fizikai dol­gozók létszámának a felét, már 1981. július 1-től kezdő­dően alkalmazhatnak ötna­pos munkahetet. 1982 első fél évének végére általánossá kell tenni a rövidített mun­kaidőt. Az egy műszakban dolgo­zók heti törvényes munka­idejét 42 órában, a több mű­szakban és a folyamatos munkarendben dolgozókét pedig 40—42 órában kell (Folytatás a 4. oldalon) csolatok erősítésének témá­ját, valamint a gazdasági együttműködés fejlesztésének feladatait. A találkozón kubai részről részt vett Carlos Rafael Rod­riguez, a Kubai KB PB tag­ja, az állam- és miniszterta­nács elnökhelyettese, és Jósé Ramón Fernandez miniszter­elnök-helyettes, az együttmű­ködési kormányközi bizottság kubai társelnöke. Jelen volt Jakus Jenő, a Magyar Nép- köztársaság havannai nagy­követe. Ülést tartat! az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Ta­nács törvényerejű rendelettel módosította a Munka Tör­vénykönyvét. A rendelkezé­sek szerint a heti munkaidő 42 óra, ezzel összefüggésben — a munkaidőalap védelmé­ben — az ebédidő kiadásának rendje is módosul. A tör­vényerejű rendelet 1981. jú­lius 1-én lép hatályba és ren­delkezéseit az ötnapos mun­kahét bevezetésének időpont­jától keü alkalmazni. Az Elnöki Tanács módosí­totta az anyakönyvekről és a házasságkötésí eljárásról szóló törvényerejű rendeletet. Az anyakönyvezési eljárás’ egy­szerűsítése érdekében a tör­vényerejű rendelet mentesíti az eljáró hivatalokat az anyakönyvi másodpéldányok készítésének kötelezettsége alól. Hozzájárult az Elnöki Ta­nács ahhoz, hogy az Elnöki Tanács aranygyűrűjének ado­mányozásával az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen há­rom, a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetemen egy,- a József Attila Tudományegyetemen egy, a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetemen egy, va­lamint a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetemen egy vég­zett diplomást kitüntetéses doktorrá avassanak. Az Elnöki Tanács megr fosztott magyar állampolgár­ságától öt külföldön tartóz­kodó személyt, akik bűnöző életmódjukkal, illetőleg az ál­lampolgári hűség súlyos meg­sértésével arra érdemtele­nekké váltak. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéb folyamatban lé­vő ügyekben döntött. (MTI) Fidel Castro találkozott Marjai Józseffel Kongresszusi Zászló és kiváló kitüntetések Három megye, Hajdú-Bi- har, Szabolcs-Szatmár és Szolnok hírközlésének gazdá­ja, a Debreceni Postaigazga­tóság múlt évi eredményes munkája alapján elnyerte az MSZMP Központi Bizottsá­gának Kongresszusi Zászlóját és a Kiváló Igazgatóság cí­met. A zászlóátadási ünnepsé­get pénteken délelőtt rendez­ték meg Debrecenben. A zász­lót és oklevelet Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a közlekedés- és postaügyi miniszter adta át Szilágyi Gábornak, az igazgatóság vezetőjének. Az eseményen részt vett Pénzes János, a megyei tanács elnö­ke is. Az ötezer dolgozót foglal­koztató postaigazgatóság az utóbbi években egyre színvo­nalasabban dolgozik. A mint­egy 800 millió forintos bevé­teli tervet túlteljesítették, az anyagi lehetőségek függvé­nyében javították a postai szolgáltatások színvonalát. A múlt évben több mint négy­ezer telefonállomást kötöttek be, a hálózatépítők túlteljesí­tették tervüket. A hírlapáru­sításban országosan első he­lyen végeztek, negyedével emelkedett a három megyé­ben az elárusító helyek szá­ma. Több intézkedést hajtot­tak végre, hogy csökkentsék a kézbesítéssel és hírlapkihor­dással kapcsolatos panaszo­kat. A postások megbecsülé­se érdekében 10 milliót for­dítottak jóléti célokra, 6 mil­lió forintot lakásépítésre. A dolgozók 86 százaléka szakké­pesítéssel rendelkezik. Az ünnepségen a Kiváló Munkáért miniszteri kitünte­tést kapta Márföldi András, a nyíregyházi 2. számú posta- hivatal moagóposta-kezelője. Élüzem lett a nyíregyházi 2. számú, a kisvárdai 1. számú postahivatal és a Szabolcs­Szatmár megyei távközlési üzem. Kiváló Hivatal címét kapott: Nyíregyháza 1., Máté­szalka 1., Nagyhalász, Mán- dok, Nyírmeggyes, Tiszakó- ród, Vásárosnamény 3. és Szamossályi postahivatal. ★ Kiváló Főnökség címet nyert a MÁV debreceni épí­tési főnöksége. Az egymás­után ötödször elnyert kitün­tetést ugyancsak pénteken ad­ta át Pullai Árpád közleke­dés- és postaügyi miniszter Széles Károlynak, a főnökség vezetőjének. A másfél ezer embert foglalkoztató főnök­ség öt év alatt másfélszeresé­re növelte termelését azonos létszám mellett. Tavaly vo­nalkorszerűsítést 44 kilomé­teren végeztek, a minőségi előírásoknak megfelelően. A (Folytatás a 4. oldalon) Idén húsz hektáron ültetnek dinnyét a balkányi Szabolcs Tsz-ben. Tizenkét hektáron a tavaly már jól bevált síkfóliás eljárással kerül a földbe a dinnye. Képünkön: a perked- pusztai határban vegyszerezik a földet a palánták kiültetése előtt. (Gaál Béla felvétele) Szeptember 14-én nyílik a megyei műszaki hónap A megyei műszaki hónap előkészítéséről tárgyalt és a műszaki értelmiség szerepe a tudomány eredményeinek hasznosításában témájú elő­terjesztést vitatta meg töb­bek között Nyíregyházán az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei szervezetének végre­hajtó bizottsága legutóbbi ülésén. Az értekezleten Scholtz Béla, a szervezet tit­kára számolt be a két ülés­szak között végzett munká­ról. Az idén is megrendezésre kerülő, immár hagyományos megyei műszaki hónapot ez­úttal tizenhetedszer szervezi meg a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szö­vetségének Szabolcs-Szatmár megyei szervezete. A műsza­ki hónap legfőbb feladata to­vábbra is, hogy foglalkozzon a műszaki értelmiség szere­pével, a tudomány eredmé­nyeinek gyakorlati alkalma­zásával, a termelés korsze­rűsítésével, a műszaki szín­vonal emelésével. Tekintettel arra, hogy a megye gazdasági fejlődése is egyre inkább az intenzív sza­kaszba lép, ez még inkább megköveteli: a megye műsza­ki értelmisége e követelmé­nyeknek megfeleljen, segít­sen ennek a fontos feladat­nak a megoldásában. Szük­ség van arra, hogy a rendez­vények adjanak útmutatást a technikai, technológiai, mun­kaszervezési tudományos is­meretek gyakorlati alkalma­zásához, tárják fel azokat az okokat, amelyek akadályoz­zák az alkotókészség kibon­takoztatását. A lehetőség sze­rint a megye minden műsza­ki-gazdasági értelmisége ve­gyen részt ebben a fejlődé­sünket meggyorsító, alkotó munkában. A rendezvények szervezé­sénél segítségül kell venni a megyei elvárásokat, a meglé­vő kapcsolatokat. Igénybe kell venni a főhatóságok, tu­dományos intézetek, műszaki egyetemek, a DAB által kí­nált lehetőségeket, nem utol­sósorban a nemzetközi kap­csolatokban rejlő tapasztala­tokat is. A szeptember 14-től októ­ber 16-ig tartó XVII. Sza­bolcs-Szatmár megyei műsza­ki hónapra — a kialakult gyakorlatnak megfelelően — a külföldi testvérszervezetek képviselőit is meghívják. MA Fizesse a T. vendég (2. oldal) A kötődés próbaköve (3. oldal) Gyermekvilág (7. oldal) Hét végi sportműsor (8. oldal) Elutazott megyénkből a benini pártküldöttség A Benini Népi Forradalmi Párt megyénkben tartózko­dott háromfős küldöttsége, melyet Azodogbehou Codjo Francois, a párt központi bi­zottságának tagja, vidékfej­lesztési és szövetkezetügyi mi­niszter vezetett, pénteken Hosszú Lászlónak, az MSZMP megyei bizottsága titkárának kíséretében Kisvárdára láto­gatott. Útjuk első állomása a Kis- várdai Szeszipari Vállalat volt, ahol a vendégeket Jakab Miklós, a kisvárdai városi­járási pártbizottság első tit­kára, Máthé János a vállalat főmérnöke és Rózsák Sándor párttitkár fogadta. Rövid tá­jékoztató hangzott el a válla­lat munkájáról, majd a kül­döttség tagjai kérdéseket tet­tek fel. Különösen érdekelte őket a pártszervezet munká­ja, a szakszervezet tevékeny­sége, az export, a környéken található gyümölcsök feldol­gozási lehetősége. Válaszaikra részben az üzem meglátoga­tása közben kaptak választ, amikor módjuk volt találkoz­ni a gyár dolgozóival is. Ezt követően a HUNNIA- COOP-hoz mentek. Itt Mol­nár Gyula igazgató és Hu­szár István párttitkár fogad­ta őket és adott tájékoztatást a társult alapon működő vál­lalat jellegéről, munkájáról. (Folytatás a 4. oldalon) A benini küldöttség üzemlátogatáson. A bal oldali képen: a Kisvárdai Szeszipari Vállalat­nál, a jobb oldalin: a Hunniacoop gyárában. (Gaál Béla felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents