Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-15 / 88. szám

8 KELBT-MAQYAROBSXÁG 1981. április 15. Meglepetések nyomóban Tíz perc nem elég! Mindössze egy nagy megle­petés született vasárnap a megyei X. osztályú labdarúgó- bajnokságban. A Nyírbátori BSC saját pályáján győzte le a Mándoki KSE-t, amely egy héttel korábban a listavezető Rakamazt fektette két vállra — idegenben! A BSC egyet­len góllal vitte el a számára igen értékes két pontot. — Már az ötödik percben megszereztük a mérkőzés sor­sát eldöntő gólt — mondta érdeklődésünkre Kiss Miklós, a Nyírbátori BSC labdarúgó- szakosztály vezetésének tagja, aki egyben az ificsapat ed­zője is. Jogos ll-eshez jutot­tunk, amit Molnár János ér­tékesített. A gól után a ha­zaiak kerültek fölénybe, so­kat kezdeményeztek, de pró­bálkozásaik erőtlenek, körül­ményesek voltak. Védelmünk könnyűszerrel verte vissza a mándoki támadásokat. — Vendéglátóink csak a hajrában játszottak úgy, ahogy azt vártuk a mérkőzés előtt. A befejezés előtt tiz perccel nagy iramot diktál­tak, megpróbálták legalább az egyenlítést. Lőttek egy ka­pufát és kidolgoztak néhány helyzetet is, de a kapunkat nem sikerült bevenniük. Azt hiszem tanulságos mérkőzés volt a számukra: rádöbben­hettek, hogy tízpercnyi játék nem elég a sikerhez! — A mi együttesünkből a kapus Markos, valamint Ba- racsi Elek, Belincsák és a Diósgyőri VTK-tól visszaiga­zolt Bukovenszky játszott di­cséretesen. Nekik nagy ré­szük volt a meglepetést je­lentő, de teljesen megérde­melt győzelem kivívásában. Az újabb két ponttal egyéb­ként nagy lépést tettünk az első hat hely valamelyike fe­lé. Bízunk a folytatásban is, vasárnap Záhonyt fogadjuk, majd Mátészalkára megyünk és utána Tiszavasvári jön hozzánk. Ha sikerül 4—5 pon­tot szereznünk, akkor ott le­szünk a területi bajnokságba jutók között. (bd) Mai műsor Labdarúgás, előkészü­leti mérkőzések: Ny. VSSC—Demecseri Kini­zsi, Nyíregyháza, városi stadion, 17,00 óra. Aszta­los János SE—Debreceni MVSC, Nyírtelek, ASE- pálya, 16,00 óra. Ha: Spanyolország—Magyarország Főpróba Valenciában Törőcsik és Esterházy sérült Győzelmet remélnek a házigazdák Ma játssza első idei nemzetek közötti mérkő­zését a magyar labdarú­gó-válogatott. Mészöly Kálmán szövetségi ka­pitány csapata idegen­ben, Valenciában lép pályára, Spanyolország tizenegye ellen. A 20,30 órakor kezdődő barátsá­gos találkozót a Magyar Televízió egyenes adás­ban közvetíti. Hit vár Mészöly Kálmán? A magyar válogatott hétfőn utazott Valenciába. Törőcsik és Esterházy sérülés miatt Buda­pesten maradt, az újpesti csa­tárnak húzódása, a kispestinek pedig bokarándulása van. Mé­szöly a helyükre Vargát (Bp. Honvéd) és Izsót (Vasas) hívta meg . A gárdához Zürichben csatlakozott a Belgiumban ját­szó Bálint, Fazekas és Müller. Akik Valenciába utaztak: Katzirz, Mészáros kapusok, Mar­tos, Bálint, Kerekes, Garaba, Tóth J., Varga hátvédek, Szán­tó, Müller, Nyilasi, Mucha, Zom- bori középpályások, Fazekas, Kiss, Izsó, Bodonyi csatárok. Közülük jelöli majd ki a kapi­tány a pályára lépő tizenegyet. — A találkozó nekünk az áp­rilis 28-án kezdődő VB-selejtező főpróbája — mondta Mészöly Kálmán. — Éppen ezért remé­lem, hogy mindenki megtesz majd mindent a spanyolok el­len, hiszen nem mindegy, mi­lyen hangulatban állunk ki a Svájccal szembeni első világbaj­noki selejtező mérkőzésre. Persze az tény: a mai barátságos ta­lálkozónak a spanyolok az esé­lyesei. Bizonyítás Londonban Spanyolország válogatottja, mint ismeretes, selejtező nélkül került a világbajnokság döntő­jébe. A VB-döntőt ugyanis a spanyolok rendezik, így házi­gazdák lévén, nem kell előmér- kőzéseket játszaniuk. — A VB-döntőben szeretnénk házigazdához méltóan szerepelni — nyilatkozta Santamaria szö­vetségi kapitány, aki a magyar származású Kubala Lászlótól vette át a spanyol válogatott irányítását. — Úgy érzem, sike­rült megtalálnom azokat a játé­Kézilabda: Rajt az HB ll-ben Tippel: Kovács János m A totó 16. heti mérkőzéseire Ko­vács János, az NY VSSC NB I-es ifjúsági labdarú­gócsapatának ed­zője tippel. A fia­tal. 33 éves szak­vezető 1961-ben lett Igazolt láb­aik | darúgó, az egy­I kori Nyíregyházi * * Spartacus SC­nél. Kapus volt, a kitűnő Bit­esük József mögött állt beugrás­ra készen. NB I B-ben, az NB II-ben néhány találkozón szóhoz is jutoft és dicséretesen helyet­tesítette társát. Katonaideje alatt 1969-ben a Pécsi Bányász NB I B-s csapatában is többször őriz­te a hálót. 1974-ben vonult visz- sza és edző lett a volt NYVSC- nél, s ő volt mestere a megyei serdülőválogatottnak is. Két év múlva vette át az NYVSSC ifjú­sági gárdájának irányítását és csapatával az elmúlt évben a második helyen végzett az NB-s bajnokság Miskolci csoportjá­ban, az OIK-ban pedig egészen az országos döntőig jutott. Ko­vács János tippjei: Az NB I B után a hét végén megkezdődött a küzdelem a ké­zilabda NB II-ben is. Négy sza­bolcsi vonatkozású eredményt kaptunk meg. két győzelemről és két vereségről szóltak a tu­dósítások. A Mátészalkai MTK megfiatalított NB I B-s női csa­pata bravúros győzelmet aratott, az élvonalból kiesett TFSE-t fektette két vállra. Eredmények: NB I B, NŐI MÉRKŐZÉS: Má­tészalkai MTK—Bp. Testnevelési Főiskola 17:16. A volt NB I-es csapatot vesztett állásból, jó hajrával verte meg az MMTK. Gólszerzők: Kovács 8, Szabó, Papp 3—3, Zslgmond 2, Balázsi 1. Jók: az egész mátészalkai csa­pat! NB II, NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Tanárképző Főiskola—Bp. AFOR SC 21:16 (10:9). Küzdelmes mér­kőzés. A főiskolások erőnlét­ben múlták felül ellenfeleiket, jó hajrával nyertek. Gólszerzők: Révész 8, Gurbán 4, Zéleiíi 4, Gulyás 3, Bernáth 2. NB II, FERFIMERKOZESEK: D. MEDICOR—Nyírbátor 17:13 (9:7). A Debrecenben lejátszott férfimérkőzés szokatlanul ke­vés gólt hozott, elsősorban a gyenge átlövői teljesítmények miatt. Gólszerzők: Kovács J. 5, Petrikovics 3, Kása, Molnár 2—2, Pál 1. Bp. Testnevelési Főiskola —Tiszavasvári 34:26 (18:12). A fá­rasztó utazást, késve érkezést nem tudta ellensúlyozni az egyébként jobb játékerőt képvi­selő tiszavasvári együttes. A ha­zaiak a 10. percben már 7:0-ra vezettek. Legjobb dobók: Fedor 8, Újhelyi, Gazdag 6—6. TK-siker idegenben A röplabda NB H hét végi fordulójában került sor az NYVSSC—Debreceni Universi­tas SE férfirangadóra. Az első játszma után viszont kiderült, hogy rangadóról szó sincs, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A hazaiak simán nyer­tek. Sátoraljaújhelyen tanárkép­zős siker született, a TK női együttese mindkét pontot haza­hozta. Eredmények: FERFIMERKOZES: NYVSSC— Debreceni Universitas SE 3:0 (15:4, 15:10, 15:9). A hazai együt­tes nagy erőbedobással kezdett és pillanatok alatt megnyerte az első játszmát. Utána — látva a DUSE játékerejét — kiengedett az NYVSSC és „fél gőzzel” Is biztosan győzött. NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Ta­nárképző Főiskola—Sátoraljaúj­hely 3:0 (15:13, 15:12, 15:7). A nagyobb ütőerővel rendelkező főiskolások biztosan szerezték meg idegenbeli győzelmüket. Bp. Ganz-ViUany—Tiszavasvári 3:1 (15:7, 15:11, 14:16, 15:12). Szo­ros mérkőzésen, a hazai pálya minden előnyét élvező budapesti gárda nehezen nyert a tartalé­kos Lombik ellen. A mai spanyol—magyar talál­kozót a francia Dániel Lambert dirigálja. A 35 éves francia b(ró az elmúlt évben lett a FIFA-ke- ret tagja. Civilben: egy közúti szállítási vállalat kereskedelmi vezetője. kosokat, akik megfelelő eséllyel vehetik majd fel a versenyt a világ legjobbjai ellen. Mindezt a március végi, londoni barátságos mérkőzésünk is bizonyította, melyen 2:l-re vertük Angliát. — A magyarok ellen is győ­zelmet várok. Még akkor is, ha esetleg a Real Madrid leg- jobbjaira nem számíthatok. A madridi klub ugyanis az Inter- nazionale elleni Európa Kupa­visszavágóra készül és szeretné, ha válogatottjai ezúttal nem szerepelnének Valenciában. így összeállítást csak az összecsapás előtt hirdethetek. Az eddigi mérleg: gyenge Magyarország labdarúgó-vá­logatottjának egyébként ez lesz az 547. nemzetek közötti mérkő­zése. A mieink eddig Spanyolor­szággal hat találkozót vívtak, meglehetősen szerény eredmé­nyekkel. A mérleg négy vereség, két döntetlen. Az első spanyol—magyar 1925- ben volt, az Üllői úton zamorá- ék — a világhírű kapus védte a vendégek hálóját — l:0-ra győz­tek. Egy év múlva Vigóban Is­mét az ibériaiak nyertek, 4:2 arányban. A harmadik mérkő­zésre 1964-ben került sor, az Eu- rópa-bajnokság négyes döntőjé­ben, Madridban. A találkozó hosszabbításban dőlt el. 2:l-re a házigazdák diadalmaskodtak. Az­tán 1974 januárjában is két váll­ra fektette Spanyolország tizen­egye a mieinket, 1:0 arányban. A két legutóbbi összecsapás vi­szont egyaránt döntetlent hozott: 1977-ben Alicantéban 1 :1, 1980-ban Budapesten 2:2 volt a végered­mény. A tavalyi együttesből Katzirz, Bálint, Nyilasi és Kiss tagja jelenleg is a válogatott­nak. (Somos István) Asztalitenisz Nagykálló nyerte a rangadót Az NB IH-as asztalitenisz-baj­nokság legutóbbi fordulójában megyei rangadóra került sor, a Nagykálló! SE a Nyíregyházi Vízügyl-MEDOSZ SE-t fogadta. A rangadót a papírformának megfelelően a hazaiak nyerték: Nagykálló—Nyh. Vízügyi—ME­DOSZ SE 11:5. Győztesek: Vajda L. 4. Vajda S. és Kovács II 3—3, Mj. Vajda 1. illetve Kádár 4 és Misák 1 alkalommal. A vízügyi dolgozók országos asztalitenisz-versenyén három aranyérmet szereztek a nyíregy­háziak. Kádár Sándor első lett egyéniben, valamint Tóth László­val az oldalán a párosban, sőt a csapatversenyben is győzött. A Nyíregyházi Vízügyl-MEDOSZ SE asztaliteniszezői NB Il-es versenyzőket előztek meg. Juhos József, a Magyar Aszta­litenisz Szövetség szakfelügyelő­je Nyíregyházán járt. Látoga­tást tett a Vízügyl-MEDOSZ SE szakosztályánál, ahol a klub fel­adatairól, az utánpótlás-nevelés­ről folytatott eszmecserét. yitokM­Rlagyanrszág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János ­Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-429, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf,: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti* a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 0133-2058 RÁDIÓ ■*»***■■■■■ FILM 1981. április 15., szerda KOSSUTH RADIO 8,27: A kis kéményseprő. Brit­ten gyermekoperáját Fittler Ka­talin mutatja be. — 8,57: Nóta­csokor. — 9,44: Kis hiagyar nép­rajz. — 10,05: Szécsi Margit: Eszem a gesztenyét. Mesevers. Elmondja a szerző. — 10,35: Szerpentin. — 11,35: Elisabeth Schumann és Pataky Kálmán könnyűzenei (elvételeiből. — 12,35: Magvetők. Czuppl Imre nyugdíjas Igazgató portréja. — 12,55: Operaslágerek. — 13,25: Dzsesszmelódiák. — 14,04: Szer- vánszky Endre kamarazenéjéből. — 14,29: Literatúra. — 15,10: Da­loló, muzsikáló tájak. Bodrog­köz. — 15,30: MR 10—14. — 16,10: Kritikusok fóruma. — 16,20: Charles Kullman felvételeiből. — 16,38: Hangverseny a Min­denki zeneiskolája hallgatóinak. — 17,35: Jó-e már a nyúlbőr? Domány András riportja. — 18.00: Bogár István fúvósművei­ből. — 19,15: Simonffy Kálmán nótáiból. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának hangver­senye. — 21,30: Külpolitikai klub. Az emberi jogoktól a nem­zetközi terrorizmus jelszaváig. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Könnyűzene trombitára. — 8,20: Amiről Amerika beszél. II. rész. Fegyverrel New York­ba belépni tilos. Kulcsár Ist­ván jegyzete. — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 9,43: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Haj­naltól estig — gyermekkantáta. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,33: A Szabó család. — 12,03: Ének­szóval, muzsikával. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.30: La­birintus. — 14,00: Kettőtől né­gyig... — 16,00: Isknlanan a szombathelyi megyei és ifjúsági művelődési központban. — lfi.40:-Fiataloknak! — 17,30: ötödik sebesség. — 18.33: Geszty Szil­via és Peter Schreier operet'da- lokat és kettősöket énekel. — 19,07: Zenei tükör. — 19,37: A beat kedvelőinek. — 20,25: Köz- vetítés a Spanyolország—Ma­gyarország válogatott labdarú­gó-mérkőzésről. (I. félidőé — Közben: 21,15: Grabórz Miklós: Nyugat-dunántúli táncok. — 21,25: A labdarúgó-mérkőzés közvetítésének folytatása, fti. félidő.) — 22,15: A tegnap slá­gereiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,05: Régi filmslá­gerek. — 17,10: Veress József filmjegyzete a Harmadik típu­sú találkozások című amerikai filmről. — 17,15: öt perc dzsessz. Stan Kenton zenekara játszik. - 17,20: Közéleti ka­leidoszkóp. Szerkesztő: Ágoston István. — 17,30: Operettkedve­lőknek. — 18,00: Észak-tiszán­túli krónika. — 18,15: A Deb­receni Tanítóképző Főiskola kórusa énekel. Vezényel: Kért Mihály. — 18,25—18.30: Hírösz­szefoglaiú. Müsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Tv-torna (sz.) — 8,05: Fizika (6. oszt.) — 8,35: Magyar nyelv (1. oszt.) — 9,05: Élővi­lág (7. oszt.) — 9,20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) — 9,50: Madame Bovary. Magyarul beszélő angol filmso­rozat. IV/2. rész: Az első szere­lem (sz., ism.) — 11,50: A Kár­pátok dalai. Szovjet zenés film (sz., Ism.) — 13,55: Iskolatévé. Magyar nyelv (sz„ Ism.) — 14,10: Élővilág (sz., ism.) — 14,25: összeállítás Huszárik Zol­tán rövidfilmjeiből. (Megtekin­tését középiskolásoknak ajánl­juk az április 22-i és 23-i Ka­mera-adásokhoz.) — 15,50: Gó­lyavár! esték. — 16,35: Hírek. — 16,40: Egészségünkért! Az Or­szágos Egészségnevelési Intézet műsora a fiatalkori alkoholiz­mus megelőzéséről (sz., ism.) — 16,50: Szíria és a forradalom. A szíriai televízió műsora (sz.) — 17,20: A bábu. Magyarul be­szélő lengyel filmsorozat. IX/8. rész: Hölgyek és asszonyok (sz., ism.) — 18,25: Reklám. — 18,30: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 18,35: In memóri­ám Rábai Miklós (sz.) Békési esték. — 18,50: Staféta. Tiz perc ifjúság. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tv-torna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-hír- adó (sz.) — 20,00 r Az új Alad­din. Szovjet rajzfilm (sz.) — 20,10: Tévélottó-sorsolis. Közve­títés az RTV kereskedelmi és propagandairoda Hargita stú­diójából. — 20,20: Spanyolor­szág—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés közvetítése Valenciából (sz.) — A szünet­ben reklám. — 22,15: Unokáink is látni fogják... — régi vá­rosrészeinket. — 22,55: Tv-hír- adó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Angyalok földje. Ma­gyar film. — 21,30: Tv-hiradó 2. (sz.) — 21,50: Tudósklub '81. A 80-as évek magyar mezőgazda­sága. SZOVJET TV 17,00: Jégkorong világ- és Eu- rőpa-bajnokság (Szovjetunió— Kanada). — 19,00: Hírek. — 19,35: Hangverseny. — 24,00: Jégkorong világ- és Eurőpa- bajnokság (Csehszlovákia— Svédország). — 21,15: Kárpá­tontúli hírek. — 21,30: Tv-fitm. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolaté­vé. — 9,30: Orosz nyelvtanfo­lyam — 25. lecke. — 9,50: Cae­sar és Cleopatra — angol té­véjáték. — 11,05: Academia. — Az ismeretterjesztő filmek mű­sorából. — 12,35: Hírek. — 14,25: Törökország—Csehszlovákia labdarúgó VB-selejtező. A szünetben: Hírek. — 16,20: A szabad természet — természet- film-sorozat 11. rész. — 16,45: Pár perc könnyűzene. —16,55: Beszél németül? 32. lecke. — 17,25: Szakmunkástanulók mű­sora. — 17,55: Autósok, moto­rosok — magazin. — 18,25: A hét könyvei — szemle. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Vörös folt a fehér havon — riportfilm. — 18,55: Vörös zászló lengett fe­lettünk — dokumentumműsor. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv- hiradó. — 20,00: Jégkorong VB. Csehszlovákia—Svédország mér­kőzés. A második szünetben: Ez történt 24 óra alatt. — 22,30: Ezzel törődni kell — riportmü- sor. — 23,10: Hirek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: HÓFEHÉR ÉS ROZSA PIROS (NDK) Előadás kezdete: 16 óra! AZ ELSŐ NAGY VONATRAB­LÁS (ang.) Előadás kezdete: 19 és 20 óra! Nyíregyháza Béke mozi: NEMZETI VADÁSZAT (18 év!) (sp.) Nyíregyháza Móricz mozi: ŐSZI SZONÁTA (14 év!) (svéd) Kisvárda: A FEKETE KA­LÓZ (ol.) Mátészalka: CSEREPEK (14 év!) (m.) Fehérgyarmat: KIGYÖTOJÄS (18 év!) (NSZK—am.) Nyírbátor: A HALOTT VISZ- SZATÉR (14 év!) (NDK) Húsvéti vásár április 15—16—17-én a Sz.-Sz. megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Nyírfa Áruházának üvegosztályán, Nyíregyházán, a Széchenyi utcai üvegboltban és a jósavárosi vegyesiparcikk-boltban, Mátészalkán: a kultúrcikk kisáruházban. 30—40% engedménnyel kapható: boroskehely, vizespohár, jénai tál, kompóttányér. fátyolváza AMFORA-ÜVERT NAGY VÁLASZTÉKBAN! KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKNAK!

Next

/
Thumbnails
Contents