Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-13 / 61. szám

( Vásár Az utóbbi években bizony sokszor hiánycikknek számí­tott a gumiköpeny, ezen vál­toztat a kemecse-kótaji Egye­sült Erő Termelőszövetkezet­ben tegnap, csütörtökön át­adott gumifelújító üzem. A TSZKER országos köz­pontja felismerte, hogy az autógumik felújításában, új- rafutózásáhan az üzleten túl­menően nagy lehetőségek rejlenek. Ehhez kerestek partnereket, s így kerültek kapcsolatba a szabolcsi szö­vetkezettel. Szőnyben már megindult egy hasonló üzem­ben a termelés, s ezzel az or­szágban másodikként Kótaj- ban végzik a személygépko­csi-abroncsok újrafutózását. A világűr egyik veteránjá­val, s Földünk századik, a Szovjetunió ötvenedik űrha­jósával fedélzetén, csütörtö­kön újabb űrhajó indult a Szaljut—6 űrállomáshoz. A Szojuz—T—4 űrhajó, amely­nek parancsnoka Vlagyimir Kovaljonok, fedélzeti mérnö­ke pedig Viktor Szavinih, a késő esti órákban rajtolt a bajkonuri űrrepülőtérről. Az első jelentések szerint az űr­hajó rátért a Föld körüli pá­lyára, ahonnan majd pálya- módosításokkal közelíti meg a csaknem három és. fél éve működő űrállomást. Mint is­meretes, a Szaljuthoz már ko­rábban eljuttatták egy Prog- ressz típusú szállítóűrhajóval az új expedíció számára szük­séges felszerelést. Az űrhajó parancsnoka, Vlagyimir Kovaljonok, ezút­tal már harmadszor indult a világűrbe. A Szaljut űrállo­máson a második tartós űr­expedíció parancsnoka volt és Alekszandr Ivancsenkovval 140 napot töltött munkával a világűrben. Korábban ő volt Start. Magasba emelkedik a Szojuz—T—4 űrhajó. A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárra már lezárultak a je­lentkezések. Több mint másfél'ezer kiállító 71 ezer négyzetméter területet igé­nyelt. A beruházási javak szakvásárán minden bi­zonnyal ott lesznek a sza­bolcsi gyárak termékei is, mint ahogy a vásárközpont idei első rendezvényén, az április 7—12. között nyitva tartó Agromasexpo kiállí­tásán hagyományosan részt vesz a nyíregyházi Mezőgép. Az őszi BNV-re április 1-ig lehet jelentkezni. Ahogy a Hungexpo sajtótá- * jékoztatóján a közelmúlt­ban elhangzott, a szeptem­ber 18-tól tíz napig nyitva tartó vásár most is a leg­nagyobb közönségsikerre számíthat. Valamikor a vá­sári bemutatkozást többr nyíre csak közönségcsaloga­tó szükséges rossznak ítél­te meg ia kiállítók egy ré­sze. Hogy mennyire válto­zik mindez, azt éppen a ta­vaszi vásárok sikere példáz­za a legjobban. Nem biztos, hogy a nyitvatartás néhány napja alatt azonnal üzletek köttetnek, de tény, hogy a kitekintés a világra egyfor­mán hasznot ad a magyar és a külföldi kiállítónak. A vásári tapasztalatok azt mutatják, hogy a szabolcsi üzemek tavasszal, amikor beruházási javakat állítanak ki, kevésbé szerepelnek a pavilonokban, ősszel vi­szont szebbnél szebb ruhá­kat és cipőket vonultatnak fel, bútorok kínálják ma­gukat. Ahogy Körösvölgyi László mb. vezérigazgató el­mondta, változott az őszi vásárok megítélése. Már ke­vésbé a bemutatkozás je­gyében, inkább az üzletkö­tés reményében állítanak ki. Tavalyi példát mondhatunk, amikor a Szatmár Bútor­gyárat exportajánlattal ke­resték meg, az ipari szövet­kezetek termékei iránt ér­deklődtek. Hogy mi lesz a mostani vásárfia, azt a következő kiállítások mutatják meg. Minden esetre már nem elég az egyszerű részvétel, hanem azzal kell számolni, hogy a kiállítás része a pi­ackutatásnak, az eladási le­hetőségek bővítésének. Azok, akik a vásárra ké­szülnek, ennek a jegyében gondolhatnak a bemutatko­zásra. L. B. Gumiabroncs-felújító üzem Kólajban A beruházás gyors megvaló­sítására jellemző, hogy ta­valy májusban döntöttek az üzem létrehozásáról, majd október végén megérkeztek Olaszországból és az NSZK- ból a gépek, s 1981. január 27-én elkészült az első újra- futózott gumiköpeny. Az üzemet a termelőszö­vetkezet az egyik tárolójából alakította ki. A beruházás összesen 12 millió forintba került a gépekkel együtt, s ennek a 30 százalékát saját forrásból, a többit pedig hi­telből fedezte a szövetkezet. Az olasz CHISAP-cégtől vá­sárolt eszközökkel és techno­lógiával évente 60 ezer ab­roncs felújítását végezhetik el Kótajban. Jelenleg 10 ezer használt gumi van raktáron, s a kö­zeljövőben a MÉH Tröszttel kötnek szerződést. A szövet­kezet már megkezdte Kótaj­ban az értékesítést is úgy. hogy használt gumiért kap újat a vásárló, s a különbö- zetet fizeti. Végső formájá­ban a termelőszövetkezet — társulásos alapon — négy he­lyen tervezi árusítani az újra- f utózott köpenyeket: Nyír­egyházán, Debrecenben, Mis­kolcon és Kótajban. Az üzemben ebben az év­ben tervek szerint 40 ezer gumiabroncs felújítását vég­zik el három műszakban. A szövetkezet gumifelújító üze­mében gyakorlatilag minden szocialista országban gyártott személygépkocsihoz * szüksé­ges gumiabroncsot újrafutóz- hatnak, s természetesen a megfelelő méret használható a nyugati gyártmányokhoz is. A gumikra a gyártó egy év garanciát vállal. Végül megnyugtatásként közölhet­jük az autósokkal, hogy a KPM határozata alapján a kormányzott kerekekre is fel­szerelhetek az újrafutózott gumik. (sípos) Vándorzászló-átadás Záhonyban Javult a határforgalmi munka A szovjet vasutasok voltak eredményesebbek a múlt év második felében, így az ung­vári aligazgatóság nyerte a határforgalmi munkaverseny vándorzászlaját. Csütörtökön Záhonyban ünnepélyes kere­tek között találkoztak a ma­gyar és szovjet vasutasok képviselői, hogy értékeljék az immár másfél évtizedes múlt­ra visszatekintő munkaver­senyt, s megszabják a követ­kező időszak feladatait. A szovjet delegáció vezető­je, A. G. Poroh, a Ívovi vas- útigazgatóság vezetője, vala­mint Patai András, a MÁV Vezérigazgatóságának szak­osztályvezető-helyettese el­mondta: a versenynek is kö­szönhető, hogy javult a ha­tárforgalmi munka. A múlt évben a Szovjetunióból Ma­gyarországra közel tízmillió tonna áru érkezett, ezekívül meghaladta a 3 millió tonnát, a tranzit mennyisége.'A ma­gyar export és tranzitszállí­tások meghaladták a 3,6 mil­lió tonnát. Az ungvári aligazgatóság vasutasai nagyarányú beruhá­zások mellett igyekeztek ele­(Folytatás a 4. oldalon) A szovjet vauta80k átveszik a vándorzászlót. Földünk századik, a Szovjetunió ötvenedik űrhajósával a fedélzetén A Szojuz—T—4 parancsnoka Vlagyimir Kovaljonok, fedélzeti mérnöke Viktor Szavinih a parancsnoka a Szojuz-25 űrhajónak is; partnere ekkor Valerij Rjumin volt, de az 1977 októberi úton űrhajóju­kat nem sikerült összekap­csolni a Szaljuttal. A belo­rusz származású Kovaljonok 39 éves, korábban a szovjet légierőnél teljesített szolgála­tot, és 1967 óta tagja az űr­hajós egységnek. A világűr­ben végzett kimagasló jelen­tőségű munkájáért a Szovjet­unió Hőse címét kapta meg, számos szovjet és külföldi ki­tüntetés birtokosa. Viktor Szavinih, aki a szovjet űrhajósok sorában az ötvenedik és a Föld kozmo­nautái között a századikként indult útnak a világűrbe, ma­ga is az űrkutatás veteránjai közé tartozik, noha ez első útja. Hosszú évek óta foglal­kozik azonban űrhajók terve­zésével és egyik legjobb is­merője a Szojuz—T típusnak, amelynek szerkesztésében kezdettől fogva részt vett. Szavinih 1940-ben szüle­tett a kirovi területen levő Berezovka községben paraszt­család gyermekeként. Vasúti technikumot végzett. Ezt kö­vetően Szverdlovszkban dol­gozott brigádvezetőként, majd katonai szolgálata leteltével beiratkozott Moszkvában a geodéziai és kartográfiai fő­iskolára, ahol elsősorban a légi fényképezéssel foglalkozott. Kiváló tanulmányi eredmé­nyei ismeretében a szovjet űrhajózás egyik megteremtő­(Folytatás a 4. oldalon) A hét elején kezdték meg a tavaszi szántást a ra- mocsaházi Rákóczi Tsz-ben. Felvételünkön: az esős időben lánctalpas traktor birkózik a talajjal. (Gaál Béla felvétele) AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVIII. évfolyam, 61. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. március 13., péntek Tavaszi szántás Fokozott munkavédelem, kevesebb baleset Az üzemi balesetek alaku­lásáról és a szocialista mun­kaversenyről tanácskozott március 12-én Nyíregyházán, az Építő-, Fa- és Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének megyei bizottsága. A tanácskozáson megállapítot­ták: csökkent a balesetek szá­ma, s a brigádok sok hasznos vállalásokat tettek erre az évre. Az elmúlt ötéves tervben évről évre csökkent a szak- szervezethez tartozó vállala­toknál a balesetek száma és ezzel együtt a munkából ki­esett napok száma is. Tavaly például 212 üzemi baleset történt, 'aminek 5 ezer 885 ki­esett táppénzes nap lett a következménye. A tavalyi statisztika 1979-hez képest csaknem 9 százalékos javu­lást mutat. A szakszervezet természetesen a javulás elle­nére sem elégedett a statisz­tikával, ezért ajánlásokat tett a korábbi üzemi balesetek megelőzésére. A szakszervezethez tartozó vállalatoknál a fizikai dolgo­zók 90 százaléka tett konkrét vállalást a brigádmozgalom javítása érdekében. A válla­lások többsége az idei, illetve a VI. ötéves tervre szólp gaz­daságpolitikai célok megvaló­sítására irányulnak. Vala­mennyi vállalatnál a verseny- vállalások között szerepel a szervezettség javítása, az építkezések átfutási idejének csökkentése, a minőség javí­tása, a költségek csökkenté­se, a takarékosság, valamint a nagy értékű gépek jobb ki­használása. A brigádvezetők legutóbbi tanácskozása a Száévnél, a Kemévnél, a Kév- nél és a Kignél úgy döntött, hogy megpályázzák a Kiváló vállalat címet. A szakszerve­zetek megyei bizottsága út­mutatásokat is adott a bri­gádmozgalom javításához. Szovjet űrpáros a világűrben wmm ÉPÍTŐK:

Next

/
Thumbnails
Contents