Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

1981. március 1. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET HAZAI TÁJAKON TTTT FI LM JEGYZET Á zsámbéki bazilikarom A fővárostól alig 30 kilo­méterre esik festői hegyeken és erdőkön át vezető, majd egy művelt földű medencét keresztező úton Zsámbék a Gerecse-hegység keleti sze­gélyén. Alighogy a budai he­gyek közül Páty után kifu­tunk, hamarosan a zsámbéki medencébe érünk, ahol aztán a faluból elsőnek egy hatal­mas templom körvonalai bon­takoznak ki. Közelebbről ki­tűnik az is, hogy a templom — rom. E rom teszi legin­kább híressé a falut, amely egyébként jól megközelíthető az 1-es műútról is Bicskétől vagy Herceghalomtól. Várkastély A község neve Sambokh formában még a XIII. század közepéről fönnmaradt — a nyelvészek egyébként sze­mélynévből származtatják. A Képes Krónika írója pedig arról is beszámolt, hogy a fa­lu földesura Franciaország­ból származott. Ennek törté­nete az, hogy 111. Béla, az Árpád-ház egyik legtekinté­lyesebb uralkodója másodjá­ra francia földről házasodott. Margit, második felesége Fü- löp francia királynak volt a testvére. Szokás szerint nem magában, hanem illő kíséret­tel érkezett hazánkba. Kísére­tének egyik tagja, bizonyos Aynard lovag Zsámbékot kapta birtokul, ahol házat építtetett. Fél évszázaddal utóbb a ta­tárjárást követően a család várat emelt Zsámbékon. E főúri erősség századokig fenn­állt. A XIV. század végén a Maróthyak kerültek birtoká­ba, később pedig Mátyás ki­rály, utána fia, Corvin Já­nos ... Török pasa is székelt a várban, amelyet lerombol­tak, majd újra építettek.., A török távozásával ez a falu is újratelepült. Új földesúr is került: a Zichy családból, a váracskából pedig kastély lett, ez sokszori átalakítás után mindmáig áll... Hétszázéves emlék Egy régi oklevél szerint.az Aynard családból való Sma­ragd comes és testvérei 1258­ban birtokot adományoztak e faluban a franciaországi pre­montrei szerzeteseknek, ők építették a messze látszó templomot a hegy keleti pe­remén, a gerinc alatt, attól védve, valamint mellette a rendházat, amelynek szeré­nyebb romjai ugyancsak meg­tekinthetők. A templom túlélte a tatá­rok pusztítását, a török idő­ket, még utána is használták. Az 1763. évi földrengés oko­zott benne .nagyobb kárt és — a lakosság. Ugyanis mivel időközben újabb templom épült, e réginek a köveit kezdték széthordani... Első restaurálására 1889- ben került sor, újabbra hét évtizeddel később. Ma újabb ápolást kíván, s különösen nagyobb védelmet! A kerítést — amelynek kapujához egy szomszédos háznál volt a kulcs — az utóbbi évtizedben széttaposták a látogatók, akik közül sokan keveset értenek meg abból, mit ér e rom. Francia kapcsolat Az egykor remek kéttor­nyú, háromhajós bazilika jó­részt szépen faragható kőből épült, s ebben is hasonlít a Vas megyei híres jáki temp­lomhoz vagy a Hanság mel­letti lébényihez. Boltozatának párja Franciaországban akad. Ezért s egyebek között azért is, mert a neves korabeli francia építésznek, Villard d’ Honnecourt-nak a vázlat­könyvében az építész ma­gyarországi útjának, munká-_ jának nyomára bukkantak, felteszik azt is, hogy ő épít­hette ezt a templomot, amely még romjaiban is lenyűgöző szerkezeti kiképzéseivel, íve­ivel, kőbordáival s a faragott kőmunkákk^l. Ővjuk, vigyázzunk rá, mert olyan nemzeti kincs, amiből kevés van, s amire büszkék lehetünk! N. F. Filmek és díjak Mit ér az alkotó glóriája? Nemrégiben kiosztották a magyar filmkritikusok díjait. Némi meglepetést keltett a lista közzététele, ugyanis a legjobb filmnek járó oklevél kitöltetlen maradt s megosz­lottak a vélemények olyan vonatkozásban is, hogy a megkoszorúzottak teljes mér­tékben rászolgáltak-e az elis­merésre. Nem elevenítem fel a rész­leteket, mert nem erről a konkrét esetről, inkább magá­ról a jelenségről szeretnék néhány tézist elmondani. Filmek és díjak összefüggé­séről van szó. Konkrétan: Je­lent-e értéket s ha igen, mi­lyet a művek trófeája? Nö­veli-e a filmesek ázsióját, ha fesztiválon, versenyen arany, ezüst, bronz stb. Medvét, Oroszlánt zsebelnek be? Ér­demes számontartani a sike­reket vagy pedig felejtsük el a gomba módra szaporodó se­regszemlék eredményhirdeté­sét? Egyáltalán: mit ér a film, ha alkotóját — közre­működőit — glória övezi? Még egy pillanatra térjünk vissza a magyar filmkritiku­sok szavazására. ízlések és pofonok különböznek, a tes­tület többsége vélekedett a döntésnek megfelelően, kár lenne tehát vétót emelni. Csak az a probléma, hogy ez­úttal senkit és semmit sem rangsoroltak a dobogó leg­felső fokára. Eszerint nem lett volna „legjobb film”? Ilyen rosszul állnánk? Természete­sen csupán a saját nevemben beszélek, amikor ideiktatom a kérdőjelet — dehát, mint említettem, nem korrekcióra szólítok fel s nem is a panasz­könyvet akarom kinyitni. S íme, máris megfogalmazhatok egy lényeges következtetést. A magyar filmkritikusok dí­ját jegyzik, mindenfajta fóru­mon lajtstromba veszik — a filmek és alkotóik minősí­tését is befolyásolja egy-egy ■■■■■■■■■■■■■ tétel. Pedig — talán nem tud­ja mindenki — csupán jelké­pes a piros pont, melyet a művészek kapnak, egyetlen fillér sem jár mellé, hol van ez a kézfogás és fogadás a nagy külföldi attrakcióktól? És mégis. Tessék csak rápil­lantani a felvételre, mely a Magyar Újságírók Országos Szövetségében készült. Mada­rat lehetett volna fogatni a kitüntetettekkel, felszaba­dult derűvel nevetnek a fény­képezőgép lencséjébe. De menjünk tovább. Kategorikusan leszögezhet­jük — a filmtörténet és film- diplomácia egész korszakai tanúsítják megállapításunk érvényességét —: a filmek minőségét semmiképpen sem a díjak kapott mennyisége határozza meg, de az is ta­gadhatatlan, hogy néhány diploma és kitüntetés feltétle­nül emeli az alkotások érté­két. A Körhinta — minden idők legjobb magyar filmjeinek egyike — látványos mellőzés­sel került ki minden díjat. Ettől azonban még remekmű maradt. Ugyanakkor... de mégsem írok ide ellenpéldát. Elégedjünk meg annyival, hogy olykor méltánytalanul és érdemtelenül kerül egy- egy film az érdeklődés hom­lokterébe. Ezzel jobb lett ta­lán? Egyáltalán nem. így ér­vényesül a dolgok dialektiká­ja. Ami pedig a rangot illeti, mondjuk egy cannes-i nagy­díj vagy a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díj min­denképpen tisztes művészi teljesítményt feltételez. Az anekdota szerint Mak- láry Zoltán egyszer a követ­kező szavakkal fordult az ambiciózus színházi vezető­höz: „Mond csak fiacskám, rendező vagy már, vagy még mindig csak főrendező?” Értsen belőle, aki akar. A cí­mek és a rangok szépen mu­tatnak az önéletrajzbán (meg a nekrológban), igazi értékü­ket azonban a mögöttük rej­tőző teljesítmény szavatolja. Ugyanez szó szerint érvényes a filmek díjaira is. Sajnos,, mostanában gyak­ran előfordul, hogy a díj eső devalválja a filmek művészi hitelét. Szinte képtelenség va­lamennyi fesztivál protokoll- adatait rögzítenünk és me­móriánkba betáplálnunk. Sű­rű a manipuláció is: a nyuga­ti filmbemutatók jó részén az üzleti szempontok sem mellé­kesek. Ebből nemcsak az kö­vetkezik, hogy a zsűri (tuda­tosan) pártoskodik, hanem az is, hogy felverik a film — mint kereskedelmi termék — árát. Az Apokalipszis, most című Coppola-dráma a can­nes-i vetítés előtt jóval keve­sebbe került, mint a fődíj át­adását követően. Szerencsénk, hogy mi fürgék voltunk a vá­sárlás során. Egyébként ugyanez a hely­zet — hogy csak egyetlen Mú­zsa háza tájára vessünk pil­lantást — az irodalomban is. Lev Tolsztoj nem kapott No- bel-díjat (1910-ben halt meg s a magas kitüntetést 1901-től kezdve adományozták a vi­lágirodalom nagyságai részé­re). Az amerikai Pulitzer- díjat már kommersz iparos­nak is ajándékozták. Egy szó mint száz: ne be­csüljük túl és ne becsüljük le a filmek díjait. Abban a reményben írom le ezt a mondatot, hogy a magyar filmművészet 1981-ben is gya­rapítani fogja nemzetközi presztízsét. Díjakkal és anél­kül is. Veress József A Jósa András Múzeum kiadványai A kötetek az ismeretek gazdag tárházai r Uj Magvető-sorozat Ünnepi könyvheti készülődés Negyvenegy kötettel — a kiadók közül a leggazdagabb terméssel — jelentkezik az idei ünnepi könyvhéten a Magvető Könyvkiadó. Az idei — elsősorban a mai magyar írók, költők műveit bemutató — könyvszemlén indítják út­jára a „Gondolkodó magya­rok” című új sorozatukat. Olyan írások újrakiadására vállalkoznak, amelyekben írók, művészek, politikusok, tudósok koruk lényeges tár­sadalmi kérdéseit elemzik. A kiadó a tervek szerint évente 12 füzettel jelentke­zik, ebből az első hatot már a könyvhéten kézbe vehetik a könyvbarátok. Az első füzet Kossuth és Deák 1867-es „párbeszédét”, a második Ba­bits Mihálynak a magyar jel­lemről írt tanulmányát tar­talmazza. Megjeleni^ Széc­henyi István híres akadémiai beszéde, amelyet a magyar nyelv tárgyában mondott 1842-ben; Vajda János Egy honvéd naplójából című pró­zai munkája; Kölcsey Ferenc Parainesis, valamint Apáczai Csere János Az iskolák fö­löttébb szükséges voltáról... című műve. Az új regénytermés között találjuk Moldova Györgynek A Szent Imre-induló folyta­tásaként írt regényét, az El­húzódó szüzességet, melyben az író a főhős fiatalemberré válását, lelki sérülésekkel terhes életét, a társadalomba való beilleszkedését kíséri nyomon 1956-ig. A két mű a könyvhét alatt egy kötetben jelenik meg. Nemeskürty Ist­ván új, Parázs a hamu alatt című művében a Bach-kor- szak világába (1850—59) ka­lauzolja az olvasót. Kolozsvá­ri Grandpierre Emil az ár­nyak az alagútban című könyvével folytatja nagy si­kerű önéletrajzi sorozatát, melyet a Béklyók és barátok 1980-ban megjelent írásával kezdett. Bor Ambrus Jel című köte­tében csaknem 20 éves pályá­jának legszebb, legfontosabb­nak érzett elbeszéléseit adják közre. Az idén is a könyvsátrakban, — boltokba kerülnek a Kör­kép ’81, a Szép versek 1980 és a Rivalda 79—80-as kötetei, a hagyományoknak megfelelő­en — a könyvhét alatt — fél­áron. A megyei múzeumok köz­pontja kiadványprogramjá­nak jól körülhatárolható vo­nulatát alkotja az a sorozat, melynek legutóbbi — tizen­hatodik — kötetét épp a na­pokban vehettük kézhez. Hu­nyadi József: Tiszabüd törté­nete című kötete bár önma­gában is elégséges közölni­valót szolgáltatna egy könyv- ismertetés megírásához, még­is fontosabbnak érezzük a so­rozat egészének bemutatását. Több okból. Elsősorban azért, mert így együtt látva, együtt kezelve tapasztalható, hogy milyen komoly információ- értéke, súlya van. De nem utolsósorban azért, mert — még ha olyan vázlatosra fo­gott az összkép — így többet mondhatunk el arról, ami a sorozat hátterében legalább ennyire fontos tényező: a művelődéstörténeti értékek mentését irányító helyi tu­dományos műhely folyama­tos, céltudatos működéséről. Az indulásról, a sorozat megjelentetése céljáról, sze­repéről a következőket írhat­juk. Az úttörés, az alapok le­rakása Csallány Dezső nevé­hez fűződik. Ö volt az, aki a nagy előd, Jósa András mú- zeumszervező-igazgató szer­teágazó munkássága körébe tartozó szak- és publicisztikai cikkek stb. anyagát összegyűj­tötte és több kötetben köz­zétette. Az első két kötet (J. A. régészeti és múzeumi vo-, natkozású hírlapi cikkei, J. A. irodalmi munkássága) még 1958-ban látott napvilágot. Jó idő elteltével, rá tíz évre követte ezt a folytatást jelen­tő további kötet, majd újabb tíz év múltán került sor a teljes forrásanyag lezárására (Hírlapi cikkek az 1901— 1907 és 1908—1918 közötti időszakból) — ez utóbbit már Németh Péter gondozta, ren­dezte sajtó alá. Időrendet tartva szólni kell azonban egy, a még koráb­ban, 1963-ban közreadott képzőművészeti albumról, Te- lepy Katalin Benczúr-járói, melyet rangos tanulmánya és gazdag képi anyaga tett má­ig emlékezetessé, valamint egy érdekes szaktudományi dolgozatról (Csallány Dezső: Népvándorlás-honfoglalás ko­ri bizánci régészeti kapcsola­taink), mely ugyancsak itt Nyíregyházán, 1965-ben mint belső használatra szánt kiad­vány jutott el az érdekeltek­hez. A sorozat egységes 'szer­kesztési elvekre alapozott köz­readása tulajdonképpen 1975-től Németh Péter szer­kesztői gyakorlatával kezdő­dött. Ekkor vált megvalósít­hatóvá az az elképzelés, hogy az egyes kutatási eredmények publikálásán túl, az évente meghirdetett Országos Nép­rajzi és Nyelvjárási Gyűjtő­pályázat arra érdemes pálya­munkáit a szélesebb nyilvá­nosság számára is hozzáférhe­tővé tegyék. Lelkes szakem­berek — Erdész Sándor, Far­kas József, Gyarmathy Zsig- mond és mások — közremű­ködésével felgyorsult a ki­adáshoz elengedhetetlen elő­készítő munka, s egymást kö­vették a sorozat tagjai, így: a Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I—VIII. kötete. Ezen belül is olyan egyedülálló témafeldolgozások mint pl. Babus Jolán: Nép­rajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról; a helytörténet szűkebb fogalma alá sorolt politikai események krónikái az 1945 utáni közvetlen idő­szakból; az Ipari üzemtörté­netírás c. gyűjtemény nem egy dolgozata; más szempont­ból az az összegzés szándéká­val készült bibliográfia, melyben Páll István a megye néprajzáról szóló irodalmat regisztrálta — és sorolhat­nánk tovább­Jó érzéssel állapítható meg, hogy az elvégzett munka szá­mottevő. A kötetek, az egyes fejezetek gazdag tárházai az ismereteknek, nagyon sok fontos adatot, megállapítást tartalmaznak e tájegység né­pének szellemi, tárgyi kultú­rájáról, a nyírségi falu nép­rajzáról. A gazdálkodás és a népi építészet, a bokortanyák világának múltja és jelene, bezárólag azzal, hogy milyen a nyíregyházi szlovák, „tir­pák” nyelvjárás sajátossága — ezek a maguk helyén lé­nyeges részkérdések láthatóan összefüggenek, s a sorozat nem kizárólag csak keretet ad, hanem ötvöző szerepet tölt be a teljesebb társada­lomtudományi kép megalko­tásában. Méltánytalan dolog lenne elhallgatni, hogy a, sorozat megjelenését több felől segí­tették. Jelentős fellendítő erőt jelentett maga a honis­mereti mozgalom hagyomány- ápoló közege — és ebben már sokan tevékenykednek — de jelentősnek mondható a mű­velődéspolitikát irányítók pártfogó támogatása, s egyes intézmények közreműködése pl. a tanárképző főiskola, me­gyei levéltár stb. A példányszámból ítélve — 5—600, legutóbb 1000 — ezek az írások sok helyen megta­lálhatók. A szélesebb körű propagálást nyilvánvalóan a megye könyvtárai vállalják. Érdeklődéssel várjuk a soron következő kötetek megjele­nését. Futaky László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents