Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

1981. március 1. Kedves elnök elvtárs! Megvallom egészen jól éreztem ma­gam a szobájában, miközben arra vár­tam, hogy visszatérjen a határjárásból. Kaptam egy jó forró kávét, mellettem csendesen duruzsolt az olajkályha, a plüsshuzatú fotelban kényelmesen ül­hettem, mi több, már-már elterpeszked­tem. Tetszett a gondosan megválogatott, jó ízlésre valló bútor, s igencsak emel­te az iroda fényét a süppedős, hatalmas perzsaszőnyeg. Mindez hazajövet jutott eszembe. Ak­kor, amikor a folyosón látott, csöppnyi, fekete fejkendőben hajlongó takarítónő­re gondoltam. Mert ugyancsak kevés le­het az egyszeri seprés, ha valaki el akar­ja tüntetni a sáros gumicsizmák nyo­mát. Persze tudom, hogy ez nem sok­szor fordul elő, mert az iroda láttán a legtöbb parasztember — s természete­sen a szövetkezet tagja — csak megáll a küszöb előtt kalapját vagy kucsmáját forgatva a kezében, s úgy adja elő za­vartan a mondókáját. A természetes jó­érzésük tiltja, hogy összesározzák a szo­bát Munkámmal jár, hogy sok irodában megfordulok. Titkárnőket ismerek, akik készségesen felvilágosítanak, s találko­zom olyanokkal, akik az elhárításban szereznének érdemeket. A fogadtatás le­het baráti, segítőkész a kevésbé látvá­nyos irodában is, de hűvösre fordulhat ott, ahol a nagyszerű berendezés az el­lenkezőjét sugallja. Mondhatnám, hogy embere, s témája válogatja. Korántsem akartam azt állítani, hogy egy iroda és berendezése már azt is mutatja, miféle ember dolgozik ott. Nyilván, hogy meghatározza ezt a szö­vetkezet rangja éppúgy,, mint a gazdá­ja igényessége. Természetesnek vettem, amikor a Magyar Nemzeti Bank oszlo­pos tárgyalótermében hallgattam egy tájékoztatót, hogy a terem fényét Kis- faludi Stróbl Zsigmond eredeti szobrai is emelik. Ám ugyancsak meglepődnék, ha egy üzemvezetői irodában hasonló­val találkoznék. Nem hiszem, hogy volna valamilyen különleges norma, amely meghatározza, hogyan lehet berendezni egy irodát. Többnyire nincs is ezzel gond. Bár az utóbbi időben mintha ezzel akartak vol­na versenyezni egymással egyes gazdasá­gi vezetők, s nem a vállalat eredménye­ivel. Hogy valamit mások is észrevették, azt legjobban egy rendelet bizonyítja. Jó egy éve annak, hogy lakásbútorral nem lehet irodákat berendezni, tiltják, hogy azokat közületek vásárolják meg. Helyette az irodabútor-gyártásban a ké­nyelem és a célszerűség ötvözetével le­het találkozni. Meglehet, hogy egy kicsit messzire ka­landoznak a gondolataim, de engedje meg, hogy tovább folytassam. Mert egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni: nevezetesen azt, hogy kinek a pénzén veszik meg a drága bútorokat? Választ könnyen ad bárki. Természe­tesen a közösség kasszájából. Mi több, még azt is feltételezni lehet, hogy a szű- kebb vállalati, szövetkezeti kollektíva meg sem érzi ezt, mert ügyes elszámo­lással mint termelési költséget tovább lehet „passzolni” másokra. Csakhogy ná­lunk a kör valahol bezárul, s minden pa­zarlást végül is az egyes állampolgár zsebe sínyli meg. Látszólag kis ügy, amiért szót emel­tem. Hiszem, hogy megfelelő keretek között tartva valóban szóra sem érde­mes, hogyan rendeznek be egy irodát. Azonban a berendezés olykor magatar­tást is tükröz, amikor az már nem jó, ami az elődé volt, attól szebb és drágább kell. Ennek ellenére hadd köszönjem meg újra a szíves vendéglátást, s kívánjak az eddigi jó eredmények után a követke­ző években még jobbat. Ezt a kis cseve­gést pedig ne úgy fogja fel, hogy bán­tani akartam. Inkább csak tapasztala­tokkal szolgáltam az Ön, s mások épü­lésére. a jogsegélyszolgálatról A Négy esztendeje, hogy az állami gazda- ^ Ságokban — így a balkányiban is — létrehozták a jogsegélyszolgálatot, amelynek azóta On a vezetője. Kérem, szóljon először az útkeressésel járó gon­dokról ! — A történeti hűség kedvéért, de komoly tanulságként is szólnom kell azokról a kez­deti nehézségekről, amelyekkel jogsegélyszol­gálatunk az első években küzdött és amelyek­kel — elvétve ugyan — de napjainkban is találkozunk. Az első ilyen gondunk volt, hogy e területen is járatlan úton, tapaszta­lat nélkül indultunk, hosszabb idő kellett a jogsegélyszolgálat elé tűzött cél, feladat és munkamódszer megismeréséhez. Mi magunk, akik ezen a területen feladatot vállaltunk, kaptunk ugyan némi eligazítást, tanfolyamo­kon vetttünk részt, rendelkezésünkre álltak az idevonatkozó jogszabályok, azonban mind­ezek a gyakorlati életben előforduló és a jog­segélyszolgálatunk elé kerülő ügyek haté­kony viteléhez elégtelennek bizonyultak. Te­vékenységünk fő irányát mindenekelőtt a konkrét ügyek, panaszok rendezésében lát­tuk és ehhez mérten alig tettünk valamit a pannaszokra, sérelmekre okot adó helyte­len gyakorlat megszüntetése, az üzemi bel­ső szabályok módosítására. Nem segített, hogy kezdetben a felügyeleti szervek is szol­gálatunk formális tevékenységét, az ügyek számszerű növelését, a tevékenység leadmi- nisztrálását szorgalmazták inkább mint az érdemi munkát. A Hogyan fogadták ezt az új intézményt a w munkahelyen? * — Az igazság kedvéért elmondom, hogy kezdetben a jogsegélyszolgálatot mind a gaz­daság vezetése, mind a dolgozók bizonyos kételyekkel fogadták. Voltak, vannak esetek, amikor fontos beosztású vezetők is inkább a gondok, bajok oktalan szaporítóját látták a jogsegélyszolgálatban, mint az üzem belső életrendjének formálását segítő szervet és ennek megfelelően foglalkoztak vele. Különö­sen a munkajogi viták rendezésére, az itt esett tévedések és mulasztások pótlására tett intézkedéseink váltottak ki ellenszenvet. Az üzem dolgozóinak bizalmát is ki kellett ér­demelni, amihez az ügyek jogszerű, minden­képpen igazságos és eredményes intézése kellett, viszont ezekhez nem csak a mi hoz­záértésünk, de a különböző illetékes hatósá­gok segítőkészsége gyakran elégtelennek bi­zonyult. Nem egy ügyfelünk — visszaélve tapasztalatlanságunkkal — jogtalan előny- szerzésre, megalapozatlan követelései telje­sítésére akarta felhasználni jogsegélyszolgá­latunkat. Nem kis idő telt el addig, amíg megtanultuk, hogy az ügyeket körültekintő­en mérlegelni és érdemük szerint differen­ciálni kell és legyen bármilyen az ügy termé­szete, nekünk a jogszabályokon alapuló meg­győzésre kell törekedni. A Házán beiül tehát gondok voltak. Mit v tapasztaltak azokon a helyeken, ahol a dolgozók ügyeit intézni kellett? — Különösen a bonyolultabb ügyek inté­zésénél okozott problémát,, hogy a jogi pályán élethivatásszerűen dolgozók jelentős része megértő támogatás helyett szívesebben gördí­tett akadályt munkánk elé azzal, hogy a bírói eljárásban kialakult szokások, formák is­meretének hiánya miatt lekicsinylőén kezel­tek bennünket, lehetetlen helyzetet terem­tettek a számunkra. Főként erre vezethető vissza, hogy — a szakszervezeti bizottsággal egyetértésben — tudatosan visszaszorítottuk az ügyfeleknek a hatóságok előtti személyes képviseletét főként tanácsadásra, ügyirat vagy keresetszerkesztésre és a vitás ügyfelek személyes megegyezésére, illetve kölcsönös megegyeztetésére szorítkoztunk. A Mennyi bürokratikus vonást tartalma- w zott, s tartalmaz ma a jogsegélyszolgá­lat? — A gyakorlati munkában saját meggyő­ződésünkre alakítottuk ki azt a gyakorlatot is, hogy csak a legszükségesebb esetben csi­nálunk az elénk kerülő ügyekből írásba fog­lalt anyagot. Az ügyfelek jogsegélykérelmé­nek nagyobb része ugyanis bármilyen sokré­tű ügyre vonatkozik, s az számára bármilyen bosszantó legyen,, olyan egyszerű ügy, amit nem ritkán egy telefonbeszélgetéssel vagy hi­vatalos iratok pótlásával, felmutatásával vita nélkül rendezni lehet. Több ilyen ügyünk volt a munkaügyi, a társadalombiztosítási és az államigazgatási ügyek intézése kap­csán. Lényegében hasonló a helyzet a csalá­don belüli viták, és az „egyéb ügyek” cso­portjába tartozó egymással szembenálló két dolgozó ellenkövetelésének intézése terén is. Tapasztaljuk, hogy a közbenjárásunkkal lét­rejött kölcsönös megegyezések után rendsze­rint maguk az ügyfelek kérik az ügyükkel kapcsolatban keletkezett iratok megsemmi­sítését, vagy megegyezésükről írásba foglalt feljegyzés mellőzését. A Járható útnak bizonyult ez a gyakorlat- w ban minden területen? — Gyökeresen más a helyzet a büntető-, polgári, jogi, valamint némely családi, és munkajogi ügy rendezéséhez nyújtott jogse­gély során. Ezeknél rendszerint igen alapos adatgyűjtést, feldolgozást, konkrét elemző és ténymegállapító munkát, formailag is igé­nyes ügyiratszerkesztést kell végezni. Meg­nyugtató, hogy különösen az utóbbi 2 év­ben — miután a jogsegélyszolgálat tevékeny­sége kiszélesedett — a bíróságokon vagy má­sutt dolgozó jogászok szívesebben adnak ta­nácsot nehézségeink elhárításához. Sokat vál­tozott a különböző szintű tanácsok és egyéb hatóságok segítőkészsége is. Ennek köszön­hető, hogy több olyan ügyben jártunk el eredményesen, amelyek kedvező rendezésé­ről az ügyfél már lemondott, vagy amelyek intézése több éven át eredménytelenül elhú­zódott. Észrevételünk szerint kialakulóban van az a gyakorlat, hogy a különböző ható­ságok a jogsegélyszolgálatunk megkeresését soron kívül intézik. A Ez utóbbi válaszából az derül ki, hogy akik kezdetben inkább gátolták, mint­sem segítették munkájukat, időközben jelentős változáson estek át. Változott- e saját munkahelyén tevékenységük megítélése? — Lényeges változást tapasztalunk abban, ahogy jogsegélyszolgálatunk munkáját a gazdaság vezetése értékeli. Ennek több oka van. Közülük elsőként említem, hogy a kü­lönböző viszonyok üzemen belüli rendezett­sége olyan mindenkit érintő közös érdek, amit folyamatosan és mindnyájunknak szol­gálni kell. Az eredményes, jó munkához a dolgozók biztonságérzete, a jó munkahelyi légkör nélkülözhetetlen. A dolgozók jó köz­érzetére gyakran vannak káros hatással azok az apró-cseprő bosszantó problémák, amelyek hibás ténymegállapításokból, téves számítás­ból —, vagy nyilvántartásból erednek, ame­lyeket kellő gondossággal meg lehetne előzni és amelyek rendezése is rövid úton megold­ható. Az elénk kerülő ügyek jelentős része ilyen. Példaként említem, hogy az illetmény­föld-járandóság kiadása, az év végi nyere­ségrészesedés felosztása, a kampánymunkák­kal kapcsolatos intézkedések után a jogse­gélyt kérő dolgozók száma ugrásszerűen meg­növekedik. Ezek intézése különösebb nehéz­ség, adminisztráció nélkül azonnal megoldha­tó. Az ilyen ügyek gyakorisága egyben arra is figyelmeztet, hogy megelőzésükre nagyobb gondot kell fordítani, 'S ha ezt elmulasztot­tuk, a mulasztás pótlására soron kívül in­tézkedni kell. A dolgozók jogos igényeinek üzemen belüli rendezése, a jogos sérelmek gyors orvoslása eredményeként fokozatosan csökkent az olyan esetek száma, amikor a dolgozók ügyének rendezéséhez külső szer­vek közreműködését kérik. A Ha jól értem, akkor a kezdeti kételyek, w az értetlenség nem is annyira a jogse­gélyszolgálatnak szólt, inkább azért ne­hezteltek, hogy a jogsegélyszolgálat te­vékenysége révén vált egyértelművé, hogy sokminden nincs kellően szabályoz­va, sokminden nem jó úgy, ahogy van. — Tulajdonképpen igen, ugyanakkor az ilyen összekoccanások, vagy nézetkülönbsé­gek vezettek oda, hogy ma már a gazdasági vezetőkkel együtt, vagy ha úgy tetszik, ők velünk együtt törekszenek az üzemi belső vi­szonyokat rendező szabályok karbantartásá­ra, korszerűsítésére. Munkánk elismerésének tartjuk, hogy a gazdaság vezetése mindebben igényli a jogsegélyszolgálatunk tagjainak ha­tékonyabb közreműködését. Nem ritka eset, amikor a vezetők és beosztottak között ke­letkezett jogviták rendezéséhez a munkál­tatói jog gyakorlásával felruházott vezetők a jogsegélyszolgálat véleményét kérik. Az ese­tek többségében a jogvita gyorsan, közös megelégedéssel rendezhető. Probléma rend­szerint akkor van, ha a jogsegélyszolgálat­hoz kerülő ügyekkel összefüggésben vala­mely vezetőnek a korábban kiadott téves, vagy hibás intézkedését kell felülbírálni. Jó dolog, hogy az ilyen esetek száma egyre rit­kább. A Említette: kezdetben az üzem dolgozói- ^ nak bizalmáért is alaposan meg kellett dolgozni. Hogyan sikerült ez? — A korábbi évek tapasztalatai arra fi­gyelmeztették jogsegélyszolgálatunkat, hogy az ügyfelekkel való foglalkozást nem szabad a fokadóórákra szűkíteni, már azért sem, mert a különböző munkahelyeken, különböző munkaidőbeosztással dolgozók nem tudnak az ütemezett fogadóórákhoz igazodni. Ezen túl­menően csaknem mindenkire jellemző, hogy problémáját lehetőleg mielőbb rendezni .akarja. Bizonyítható, hogy hiába kényszerí­tettük a tervszerűen ütemezett fogadóórákat, az itt felvett ügyek száma a fogadóórákon kívül felvett ügyek számához mérten ele­nyészően csekély volt. Ezért — a szakszer­vezeti bizottsággal, egyetértésben — olyan ál­láspontra helyezkedtünk, hogy a jogsegély- szolgálat tagjainak bármikor fogadniuk kell a hozzájuk forduló dolgozókat. Napjaink­ban az a gyakorlat, hogy nem csak a munka­napokon a munkahelyen, de munkaidőn kí­vül, és a lakásukon is felkeresik a jogsegély- szolgálat tagjait ügyes-bajos dolgaikkal az ügyfelek. A bizalom növekedését mutatja az ügyek széles skálája és az a tény, hogy nem ritkán olyan szigorúan belső, illetve magán- természetű üggyel is megkeresnek bennün­ket, ami feltétlen titoktartásra kötelez. Nem csak ezekben az esetekben, hanem más ügyekben is előfordul, hogy az ügyfél nem igényli a jogsegélyszolgálat közreműködését, csupán véleményünket akarja hallani ügyé­vel kapcsolatban, vagy arról, hogy az ügyé­ben valamely hatóság által tett intézkedés jogilag megalapozott és helyes-e. Ezeket az ügyeket nem vesszük nyilvántartásba, ezek­ről.feljegyzés sem készül,, s ezért van, hogy a jogsegélyszolgálat tagjainak tevékenységét, ügyfélforgalmát a nyilvántartásba vett ügyek számával mérni nem lehet. A Eddig bár lényeges, ám csupa általános dolgokról beszéltünk. Kérem, mondjon konkrét példákat is tevékenységükről! — A jogsegélyszolgálatunkat az elé kerülő ügyekkel kapcsolatban titoktartás kötelezi. Ezekről közelebbi tájékoztatást adni nem le­het, de az szükségtelen is. Köztük gyakorib­bak a munkajoggal, a társadalombiztosítás­sal kapcsolatos ügyek, de nem ritka, ami az államigazgatási eljárással, polgári jogi igénnyel kapcsolatos. Általános tapasztala­tunk, hogy az esetek többségében jogsegély- szolgálatunk közreműködése nélkül az ügy rendezése bírósági eljárást, vagy más ható­sági intézkedést igényelne, amely tudvalévő­én nagyobb időveszteséggel és anyagi kiha­tással járna. I ^ Számokat csak mondhat... — A jogsegélyszolgálatunk elmúlt 4 éves ügyforgalmáról szólva, arról adhatok számot, hogy a nyilvántartásba vett ügyek között foglalkoztunk 78 munkajogi, 38 társadalom- biztosítási, 11 családi jogi, 36 államigazga­tási, 22 polgári jogi, 1 szabálysértési, 2 bün­tetőjogi, 17 egyéb, összesen: 205 üggyel. A szakszervezeti bizottság nem adott jogsegélyt 32 jogosulatlan ügyhöz. Az ügyek közül eljá­rással intéztünk 98-at, a többiekhez tanácsot adtunk és iratokat szerkesztettünk. A 205 ügyből eredményesen intéztünk 167-et. Az eljárásunk 38 esetben sikertelen volt. £ Mennyibe került mindez a gazdaságnak? — Jogsegélyszolgálatunk évi átlagos költ­ségvetési kerete 87 756 forint, melyből éves , átlagban 39 740 forintot használtunk fel. Négy évi megtakarításunk a költségvetési kerethez mérten 202 064 forint. A nyilvántartott 1 ügyre eső költség 775 forint. £ Kérem, szóljon valamit terveikről is. — Az elmúlt négy év alatt szerzett ta­pasztalatainkat hasznosítva készek vagyunk közreműködni azoknak a belső szabályoknak a korszerűsítésében, amelyek a VI. ötéves terv időszaka alatt az üzem belső viszonyait rendezi. Különös gondot kívánunk fordítani az olyan problémák rendezésére, amelyekből az elmúlt négy év alatt több jogvita keletke­zett. Feladatunknak tartjuk a dolgozókkal való kapcsolat további építését, velük a bi­zalom további szilárdítását, ügyes-hajós dol­gaik minél egyszerűbb gyorsabb és eredmé­nyesebb intézésének elősegítését. A kölcsö­nös bizalom és egyetértés alapján végzett munkánkkal igyekszünk még kedvezőbb munkahelyi légkört biztosítani a termelési célok eredményes megvalósításához. A Ezekben a napokban vita alakult ki ar- w ról: vajon célszerű-e a jogsegélyszolgá­latot létrehozni a termelőszövetkezetek­ben is. Bár az államí*gazdaság vállalat­nak számít, mégis csak mezőgazdasági üzem. Mit javasolna saját tapasztalatai alapján? — Azt, hogy ne vitatkozzanak, hozzák lét­re minél hamarabb. Azt hiszem a mi tapasz­talatainkat már hasznosíthatják, s elkerülhe­tik a buktatókat. Ha pedig a tsz-tagság ké­rése, panasza alapján a szövetkezeti szekto­ron belüli visszásságokra is fény derül, annak csak örülni kell, mert hamarabb megszün­tethetek az amúgy is megszüntetésre váró feszültségek. Ez pedig — a jobb munkavég­zés, a jobb kapcsolat miatt — a vezetőség és a tagság közös érdeke. £ Köszönöm a beszélgetést. Balogh József KM VASÁRNAPI MELLÉKLET FVasárnapr L INTERJÚj dr. Balku Józseffel, a Balkányi ÁG személyzeti vezetőjével

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents