Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
16 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. március 29. Labdqrúgó NB II Totómeccset vív az USE A labdarúgó NB II ma délutáni, 26. fordulójában totómeccset vív az Asztalos János SE csapata. A kitűnően szereplő piros-fehérek Kazincbarcikán lépnek pályára a Vegyész SE gárdája ellen,. A totó 13. játékhetének ötödik ,mérkőzésén a papírforma a nyírteleki együttes mellett szól: az ASE ugyanis a táblázat ötödik, mig a Vegyész a 15. helyen várja a találkozót. Az egymás elleni eredmények is a katonacsapat pontszerzését ígérik, hiszen az eddigi három összecsapás közül kettőt az ASE nyert, egy pedig döntetlenre végződött. — Egy héttel később, április 5-én a listavezető özdi Kohászt fogadjuk, s ehhez igen jól jönne egy kazincbarcikai pontszerzés — vélekedettt Molnár Pál, a szabolcsiak edzője. — Nem mindegy ugyanis, milyen hangulatban állunk majd ki már a szinte NB I-esnek tekinthető Ózd ellen! A mai totámeccs előtt egyébként kedvezőek az előjelek. Valamennyi sérültünk rendbe jött, így a legerősebbnek tartott tizeneggyel vághatunk a kilencven percnek. A barcikaiak a kiesőzónából való elkerülésért küzdenek, Így várhatóan támadni fognak majd. Erre megfelelően felkészültünk, megerősítjük védelmünket. Persze sem mondunk le a támadójátékról sem, hiszen kockázatos csak döntetlenre készülni. — Kazincbarcikán az Ambrusz — Lengyel, Széki, Bencsik, Be- recz — Petykó, Buzsik, Dóka — Fister, Bezzegh, Magyar tizenegy kezd. A két cserejátékos a Fenyvesi, Neumann, Hirka, Orosz négyes közül kerül ki. A borsodi vegyészvárosban szinte mindenki biztosra veszi, hogy megszakad az Asztalos SE elleni rossz sorozat és a kék-sárgák megszerzik első győzelmüket. A totón a játékosok és a szurkolók egyaránt fix 1-esre vették a meccset. Szentmarjai Tibor edző viszont hangsúlyozta: minden játékosnak lényegesen javulnia kell a győzelem megszerzéséhez. Az utóbbi hetekben meglehetősen gyatra teljesítményt nyújt mindenki ...” A szakvezető megadta a kezdő csapatot is: Fehér — Farkas, Szert, Helgert, Fodor — Kálmán, Fekete, Majoros — Gere, Petrovics, Sin'só kezd. Az NB II Keleti csoportjának további mai mérkőzései: Lehel SC—Salgótarján, Ózd—Miskolci VSC, Debreceni Universitas— Hajdúböszörmény, Gyöngyös— Karcag, Szabó Lajos SE—Gyula, Hódmezővásárhely—Debreceni Kinizsi, Nagyibátony—Szolnok. Borsodi Volán—Eger, Papp József SE—Szarvas. A bajnokság állása: 1. Ózd 25 17 4 4 42-15 38 2. Gyöngyös 25 13 6 6 33-22 32 3. STC 25 12 6 7 38-24 30 4. Gyula 25 10 10 5 33-26 30 5. Asztalos SE 25 11 7 7 35-28 29 6. MVSC 25 12 4 9 42-38 28 7. Eger 25 11 6 8 33-31 28 8. HMSE 25 10 7 8 33-26 27 9. Papp SE 25 9 9 7 36-34 27 10. Szabó SE 25 9 8 8 28-22 26 11. Szolnok 25 9 6 10 40-41 24 12. D. Kinizsi 25 9 6 10 36-37 24 13. DUSE 25 8 7 10 29-26 23 14. Lehel SC 25 7 9 9 29-29 23 15. K.-barcika 25 7 9 9 37-38 23 16. Szarvas 25 7 7 11 24-29 21 17. Borsodi V. 25 5 9 11 28-48 19 18. Karcag 25 7 4 14 23-46 18 19. N.-bátony 25 6 5 14 30-45 17 20. Hajdúbösz. 25 3 7 15 20-44 13 Fecsku: játékra kész Az elmúlt év végén nagy reményeket fűztek a szakemberek és a szurkolók Fecsku Istvánnak, az NYVSSC NB I-es labdarúgójának bemutatkozásához. A 20 éves játékostól, aki a Nyirmadai MEDOSZ-tól került Nyíregyházára, gólt, gólokat várt mindenki. A debütálás jól sikerült: Fecsku első NB I-es meccsén már a hálóba talált — Pécsett. A folytatás azonban elmaradt, a csatár sérülése miatt tavasszal egyetlen percet sem játszott. — Fecsku lábsérüléséből teljesen felépült — újságolta örömmel dr. Arkossy Ferenc, a megyei sportorvosi rendelő főorvosa. A több hetes terápia eredményeként már nyoma sincs a csonthártya-izgalomnak. A fiatal játékos az edzéseket is elkezdhette, teljes terhelést kap. Reméljük, hogy a kéthónapos kiesést hamar pótolja, mert most már rajta múlik, mikor nyeri vissza formáját és kerül be a csapatba. I __ Nyíregyháza mai műsora Atlétika: nyíregyházi járási középiskolai futó GSB Nyíregyházán, az Erkel Ferenc utcai vasutaspályán 10,00 órától. Kosárlabda: Nyh. Tanárképző Főiskola—Eger. NB Il-es női mérkőzés Nyíregyházán, a tanárképző Sóstói úti tornacsarnokában 11,30 órától. Dttörő-olimpia: sakk megyei döntő Nyíregyházán, a Dózsa György utcai úttörőházban 9,00 órától. Teke: Nyh. Taurus SC—Szentes. NB Il-es női mérkőzés Nyíregyházán, a stadion tekecsarnokában 11,00 órától. Labdarúgás, NB I-es ifjúsági bajnokság: NYVSSC—Zalaegerszeg. Nyíregyháza, városi stadion, 10,00 óra, v.: Bognár. Megyei II. osztály: Nyh. Volán-Dózsa—Kemecse. Városi"sta- dion, 15,00, v.: Adorján (Demeter, Puskás). Salakmotor: Nyh. Volán-Dózsa —Szegedi Volán. OB I-es csapatbajnoki találkozó Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai motorosstadionban 14,30 órától. Érdekes nyilatkozat jelent meg a nyugatnémet sajtóban: Max Merkel, minden idők egyik leghíresebb labdarúgóedzője — aki a „hajcsár” becenévnek is örvend — élesen kritizálja az NSZK labdarúgó-bajnokságát és játékosait. Íme: — Milyennek látja a bajnokságot; — Csak az átlag megfelelő, a mérkőzések sokszor unalmasak. A nézők keveset kapnak a pénzükért! — Ez annyit jelent, hogy kevés a jó labdarúgó? — Pontosan így van. Régebben minden csapatnak voltak nagy egyéniségei, például Beckenbauer, Netzer, Müller, Overath, Radenkovic, Maler ... Ezzel szemben ma? — És Rumenigge? — Ugyan kérem, ő csak azért a legjobb, mert nincsenek nála jobbak. Ugye érthető? — Mi a véleménye arról, hogy sok csapatnál csökkent a nézőszám? — Igaza van a szurkolóknak. Fizet 25 márkát és a futballista uraktól.legfeljebb 45 perc játékot kap. A második 45 percben ezek az igazán profik többnyire csak sétálnak a pályán. Ez nagy szemtelenség! — Mit lehet tenni? — Nem sokat, amíg a legtöbb klubot tévesen vezetik, amíg tehetetlen amatőrökből is nagy pénzeket kereső profikat csinálnak. — Mégis? — Csak pénzzel lehet megfogni a játékosokat, s új módszereket alkalmazni, hogy visszatérjenek a régi sikernapok. Mert ma bizony, nem vagyunk elég stabilak. — Az edzők szerepe? — Ok az elsők, akiket kudarc esetén „égetnek". Ki vannak szolgáltatva. — ön szerint a Bundesliga csődbe jutott? — Könnyen lehet, ha az ura- ságoknak végre nem jut valami jó ötlet az eszükbe. Újat kell hozni, hogy ismét szórakozás legyen a stadionokba kimenni. Remekeltek a nyíregyházi úszók Hatvannégy bajnoki pont Kitűnően szerepeltek a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC úszói az országos gyermekbajnokságon. A nyírségi klub legjobbjai öt első, három második, öt harmadik, egy negyedik, két ötödik és egy hatodik helyezést értek el, így hatvannégy bajnoki pontot szereztek. A pontszám egyébként 78 lett volna, de a 200 méteres versenyúszásért az érvényben lévő szabályok szerint nem adnak bajnoki pontot. Ebben a számban az NYVSSC-sek két bajnoki címet szereztek, de természetesen nem kaphattak érte pontokat. A nyíregyházi úszók közül ezúttal is Ormos Edit szerepelt a legjobban, négyszer állt fel a dobogó legmagasabb fokára. Az ötödik bajnoki címmel Vasváry Zoltán dicsekedhet. Edit egyébként hét, Zoli pedig hat érmet szerzett. Az NYVSSC-s úszók helyezései: 200 m leány vegyes: 1. Ormos Edit 2:31,46. 200 m fiú vegyes: 1. Vasváry Zoltán 2:24,93. - 103 m pillangó: 1. Ormos Edit 1:08,89. 200 m pillangó: 1. Ormos Edit 2:30,51. 400 m vegyes: 1. Ormos Edit 5:22,12. 100 m gyors: 2. Ormos Edit 1:02,00. 400 m vegyes: 2. Vnsváry Zoltán 5:11.82. 4x100 m gyorsváltó: 2. NYVSSC (Bodnár Beáta, Nagy Zsuzsa, Gergely Gabriella, Ormos Edit) 4:27,30. 100 m hát: 3. Vasváry Zoltán 1:08,11. 200 m mell: 3. Vasváry Zoltán 2:50,91. 200 m hát: 3. Vasváry Zoltán 2:27,60. 200 m pillangó: 3. Vasváry Zoltán 2:24,84. 4x100 m vegyesváltó: 3. NYVSSC (Gergely Gabriella. Bodnár Beáta, Bertli Mariann, Ormos Edit) 4:59,33. 100 m pillangó: 4. Vasváry Zoltán 1:05,88. 200 m gyors: 5. Ormos Edit 2:18,64. 400 m vegyes: 5. Gergely Gabriella 5:37,94. 400 m vegyes: 6. Nagy Zsuzsa 5:43.54. Nyíregyháza vendége: a női kosárlabda-válogatott Felkészülés az Eurspa-bajnokságra Killik László szövetségi kapitány az esélyekről A magyar női kosárlabdaválogatott tavaly igen sikeres évet zárt: jól szerepelt a nemzetközi tornákon, s az olimpián pedig negyedik helyezést ért el. Az 1981-es esztendő sem lesz könnyebb, mert EB-selejtező, EB, és Universiade alkotja a program főbb pontjait Az uppsa- lai Európa-bajnoki selejtező előtt legjobb kosarasnőink a héten Nyíregyházán edzőtáboroztak. A sportág néhány időszerű kérdéséről itt beszélgettünk Killik László szövetségi kapitánnyal. — Rendkívül kiélezett küzdelmet hozott az 1980—81-es női kosárlabda-bajnokság, hiszen csak az utolsó játéknapon dőlt el a három dobogós helyezés sorsa. A kívülálló azt hihetne, hogy sok, egyenlő erejű jó csapat versengése eredményezte ezt a látványos befejezést, ön hogyan értékeli a látottakat? — Nem volt előremutató ez a bajnokság, mert sajnos a mezőny nem fejlődött. Sok mindent elmond az a tény, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen gyengébb teljesítményt nyújtó BSE megtudta védeni elsőségét. Any- nyira rapszodikusan játszottak a csapatok, hogy az már nem magyarázható sem női mivoltukkal, sem pedig a valóban zsúfolt maratoni programmal. Ugyanaz a gárda képes volt 24 órán belül sziporkázni, majd katasztrofális vereséget szenvedni egyazon csapattól. Ebben a tekintetben talán csak a KSb jelent kivételt: a fiatal társaság végig'egyenletesen, jól kosárlabdázott, lendületesek, bátrak voltak, második helyezésük mindenképpen figyelemre méltó. — Az említett „betegség” nem újkeletű, s a válogatottnál is kísért. Legyen az olimpia, világ- vagy Európa-bajnokság: egyik nap fent, a másikon lent.. . — Sajnos ez így igaz. Egy színvonalas bajnokság lenne hivatva arra, hogy ez ne így legyen. — A bővítésre kerülő és már 20 együttessel induló NB I-es mezőny úgy tűnik a „felhígulás" miatt nemigen segít e probléma megoldásában? — Annak, hogy 20-ra emelik az NB I létszámát, elsődleges célja a vidéki bázisok növelése. Hiszem, hogy nem hígul majd fel a mezőny, jobb lesz a bajnokság színvonala és ezzel együtt, tudunk lépni az imént említett hullámzásmentes teljesítmények elérése érdekében. — Ügy tűnik, klubcsapataink túlságosan egy-egy játékosra építenek mindent, s ha az oszlopos tagok kiesnek a sorból, máris visszaesik az együttes teljesítménye. Vajon a válogatott hogyan fogja átvészelni öt játékos kiesését, akik az olimpia és az EB után végleg, vagy csak időlegesen búcsút mondtak a címeres meznek? — Az tény, hogy az olimpia egyik legjobb játékosának bizonyult Kiss Lenkét — májusban fog szülni — nem igen tudja pótolni senki, de a többiek helyettese már megvan. Jó fizikumú, alkatú sportolókat sikerült összeválogatni, akiknek a zöme az utóbbi években mindig sikeresen szerepelt ifjúsági válogatottnak is tagja volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az utánpótlás nevelése folyamatos, s mint az eredmények is mutatják: jó. || Kmlmtnlagyarorsiág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzUnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 050 HU ISSN 0133—2058 — Ha nem is kell mindent élőiről kezdeni, azért a sok változás miatt önként adódik a kérdés: sikerül-e megismételni az elmúlt évi ragyogó szereplést? — Mióta a válogatottnál vagyok, ilyen fiatal társasággal, mint a mostani még egyszer sem volt dolgom. Tudásban ez a csapat még nem éri el az öt-hat évvel ezelőtti válogatottét, viszont megvan a lehetősége, hogy 1983-ra a budapesti Európa-bajnokságra ütőképes, esetleg dobogóra is esélyes- gárdaként állhassunk ki. Az 1981—82-es év a felkészülési periódus első szakasza, míg utána következik a teljesítés két éve, melynek legfontosabb feladata a Los Angeles-i csapat összekovácsolása. Hogy megtudjuk-e ismételni az elmúlt évi jó szereplést? Majd elválik. Én mindenesetre bízom benne, hogy az átmeneti időszakban is tudunk tartani egy jó szintet. Az Európa-bajnoki selejtezőn remélem Svédország és Nagy-Britannia legyőzése nem jelent majd különösebb gondot, s az EB befejezésekor az első hat között tudunk majd végezni. Az Üniversiadén sok függ a sorsolástól, itt jó lenne az első harmadban ott lennünk. . — ön tizenegy éve áll a női válogatott élén. Meglehetősen ritka a honi sportéletben, hogy szövetségi kapitányként valaki ilyen hosszú ideig ténykedjen. — Szó ami szó: edzőválto- gatásban nincs hiány hazánkban. Én szeretem a munkámat, s nekem már kábítószer a kosárlabda. Nehezen tudnám az életemet nélküle elképzelni. Az új arcok mindig megújulást adnak, s ez rendkívüli módon érdekessé teszi napjaimat. Különben nem a mérkőzések jelentik az igazi csatát — az ami előtte van. A kölcsönös összetartozás varázsolja széppé munkánkat. — Janus-arcú sportág ez a kosárlabda. Kettős az arculata, hiszen a női „részleg” évről évre szép eredményeket ér el, mig a férfiak több mint egy évtizede a mélyponton vannak. Mit szólna hozzá, ha felkérnék: cseréljen csapatot Ránky Mátyással, a férfiak edzőjével? — Érdekes kérdés. Ha 15— 20 évvel fiatalabb lennék, talán bele is mennék a cserébe, de így túl az ötvenen már nem valószínű. Egyébként ismerem a fiúk gondját is, mert korábban a VTSK-nak voltam a szakvezetője, így volt alkalmam belekóstolni a problémákba is. Nem is szakmai bajok vannak a férfiaknál, sokkal inkább a morális „betegségek”- vannak túlsúlyban. Hozzáállás tekintetében a lányok hatalmas előnyben vannak. — Mi a véleménye arról, hogy Nyíregyházának két felsőoktatási intézménye ellenére — nincs NB I-es kosárlabdacsapata? — Csak sajnálni tudom, hogy ez így van. Biztos vagyok benne: nem a lehetőségek hiánya miatt nincs első osztályú gárda. A kosárlabda mindig is kulturált szórakozást nyújtott a nézőknek és vidéken igen szép hagyományai vannak sportágunknak. Szeretnénk még több vidéki fellegvárat kiépíteni, s ezért is emelkedik az NB I mezőnyének száma. — Miként alakul a csapat további programja? — A ma délelőtti edzés után visszatérünk Budapestre, majd április elsején Finnországba utazunk és vendéglátóinkkal közösen készülünk tovább. Ezután 8—10 között Svédországban az EB-selejte- zőn veszünk részt, végül három mérkőzést játszunk az NSZK válogatottjával, és április 16-án érkezünk haza. — Milyen benyomásokkal távoznak a Nyíregyházán töltött egyhetes edzőtáborozás után? — Mondhatom igen kellemes benyomást szereztünk mindannyian. Kitűnő feltételek mellett készülhettünk. Itt köszönném meg Bihari Albertinek, a KISZ megyei bizottság titkárának és Sziklai Lászlónak, a városi sportfelügyelőség munkatársának azt a segítségét, amit az edzőtábor megszervezésében, illetve problémamentes lebonyolításában nyújtottak, — mondta befejezésül Killik László. Pauwlik György Az egykori csatár különleges mestersége Csapatok Machos-stoplival A huszonnyolcszoros labdarúgóválogatott Machos Ferenc nevével ma már csak nagyritkán lehet találkozni. Mint ismeretes, annak idején a Bp. Honvédtói a Vasashoz került, a piros-kékeknél hagyta abba a labdarúgást. Edzője is volt az angyalföldi gárdának, az 1970—71-res idényben, majd a következő bajnokság nagy részében. Idény közben a szokásos magyarázat szerint „közös megegyezéssel” átadta a helyét Vadász Ká- rolynak. Azóta hátat fordított a kispadnak. pedig már sok ajánlatot kapott. Több labdarúgócsapatunknál nap mint nap felvetődik a neve és Machos Ferenc nyomban teljesíti kérésüket, illetve megrendelésüket. A volt válogatott csatár ugyanis stoplikkal — a labdarúgócipő talán legfontosabb kellékével — látja el az élvonalat. — A fiam a Vasas serdülőknél játszott, s örökösen problémája volt a stoplikkal — mondta Machos. Kapni nem lehetett, gondoltam, készítek a részére. Kettévágtam egy mintát, s kitűnt: gépeimmel elkészíthetem. Tizenné- gyes hatszög alumíniumból megpróbáltam és a fiam volt a „próbababa”. A kísérlet teljes sikert hozott, először csak csapattársai kerestek, azután a Vasas felnőtt gárdája, majd pedig különböző klubok az ország szinte minden részéből. A támadójáték, a gólok hajdani specialistája igy stopliszakértő lett. — Amikor pályafutásom végén jártam, akkor jöttek divatba az úgynevezett becsavarható stop- ük — mondta Machos Ferenc. Korábban bőrből vágták ki és odaszegelték, nem véletlenül hívták a futballcipőt bőrszeges cipőnek. Komoly mesterek készítették ezeket, de baj volt, ha az egyikmásik szeg kicsit hosszabbnak bizonyult. Sok fájó seb keletkezett a labdarúgók talpán! Ez a régi bőrszeg el is tűnt a piacról. — Ezek a mostani, becsavarható stoplik nagyon hasznosak, hiszen könnyen cserélhetők, minden körülmények között állják a sarat. Különféle méretükkel és formájukkal alkalmazhatók csúszós, mély, száraz, kemény, puha, salakos, füves talajra. A lényeg, hogy megfeleljen a szabványelőírásoknak. A legtöbb bíró a mérkőzések előtt külön ellenőrzi a stoplikat. A skála szélesítésében nincs megállás. A modern technika itt is szolgálni akarja a futball technikáját. Már használnak téü időszakra úgynevezett széles nyomtávú stoplit, amelyek segítségével jeges pályán is talpon lehet maradni. A következő idényben már ilyeneket is készítek. Megrendelésre bármely klub rendelkezésére állok az egyébként keresett hiánycikkel. Bírálat a labdarúgóknak