Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
1981. február 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 H a száz munkást megkérdezünk, akar-e jobb munkával több pénzt keresni, kilencvenkilenc esetben aligha kétséges a válasz: igen. Gyárvezetőkkel is - beszélgettem a témáról, akik ugyancsak lelkesen egyetértettek azzal, hogy előbbre jutásuk egyik nagyon fontos alapja éppen a teljesítmények pontosabb és valósabb elismerése a bérben. Azt Hinné az ember, hogy minden a sínen van, hogy a központi akarat érvényesülésének immár semmilyen gátja nincs az iparvállalatainknál. Ám ez csak első látásra van így, mert mint egy legutóbbi elemzés világosan mutatja: Szabölcs-Szatmár ipari üzemeiben is makacsul tartja magát az egyenlősdi. Nemigen tesznek még különbséget teljesítmény és teljesítmény között üzemrész és üzemrész, brigád és brigád, egyén és egyén esetében. S ahol tesznek, ott sem mindenütt tanultak meg új módon, az új, a nehezebb, a világpiac és a hazai követelmények szerint munkát elismerni. Pedig hányszor és hányszor elhangzott az utóbbi időben, hogy ha előre akarunk jutni, szakítanunk kell a mennyiség bűvöletével, hogy ma már közel sem elég, ha csupán darabban, tonnában számoljuk a termékeket, köztük nem ritkán olyant, amelyre nem tart igényt a külföld, de amit itthon is csak nehezen és áron alul lehet értékesíteni. S, hogy ez megváltozzék, ahhoz a gyárak dolgozóit valóban a minőségre kell ösztönözni. Elsősorban az alapbérrel, de a vállalati juttatások sok más eszközével is. Imádkozással és ráolvasással, a határozatok gépies mormolásával nem tudunk előre jutni. A vállalatok gazdasági vezetőinek elsőrendű kötelessége tehát, hogy megteremtsék az ösztönző, a differenciált és a minőségi bérezés feltételeit. Alaposan fel kell készülniük erre a nagy jelentőségű munkára. Konkrétan szükséges elemezni, hogyan alakul egy-egy üzemben, üzemrészben az élőmunka hatékonysága, milyen értékűek a tényleges teljesítmények a vállalat, .s az egész népgazdaság szempontjából. A párt megyei végrehajtó bizottsága a napokban tárgyalta ezt a kérdést, s erőteljesen hangsúlyozta: a differenciált és a minőségi bérezés alkalmazása nem szemlélet dolga, annak alapja a feltételek sokaságának megteremtése. Az üzemi dolgozók elfogadják az elvet, s mégis sok helyen érzik és joggal, hogy az elvek nem érvényesülnek az ő saját gyakorlatukban. A bérezésre alapvetően még mindig a mennyiségi szemlélet vonatkozik, a munkáért kifizetett összegek nagyrészt még mindig néma jobbat, inkább a többet ismerik el. Az okok között sok mindent felsoroltak 'a végrehajtó bizottság vitájában. Azt például, hogy bérpolitikával foglalkozni ma sokkal, de sokkal keményebb feladat, mint azt legtöbb gazdasági egységünknél elképzelik. A bérmechanizmus korábbi, a vezetés számára kényelmesebb szakaszát csak akkor lehet felváltani, ha minden üzemben komolyan eltökélik, hogy szakítanak a bátortalansággal, a kényelmességgel, azzal a tévhittel, amely szerint az egyenlően elosztott bérrel tulajdonképpen mindenki egyformán elégedett E z sem lesz könnyű. Ami ettől nehezebb, az a munka tökéletes szervezése, az anyag, a szerszámok és a termeléshez szükséges valamennyi feltétel együttes biztosítása. A differenciált és minőségi bérezésnek olyan alapvető feltételei is vannak, mint a színvonalasabb és korszerűbb bérpolitika kialakítására képes vállalati apparátus. Sajnos csak kevés ipari termelőhely mondhatja el ma még mi- nálunk, hogy rendelkezésére áll a minőségi munka elemzéséhez múlhatatlanul szükséges normatechnológus. vagy gyártásközi minőségi ellenőr. Ezek után már érthetőbbé válik, miért marad sok helyen csupán leírt, vagy elmondott malaszt az, aminek már a gyakorlatban kellene jelentkezni. Néhány, megyénkben is megtalálható példa bizonyítja: ahol a vezető jól ismeri és látja el legfontosabb szervezési feladatát, teremti meg az emberi ösztönzés technikai, technológiai és adminisztratív alapjait, ott lehet csupán minőségi követelményt állítani a dolgozók munkája iránt. A munkás számára a legvilágosabb beszéd: ezt kérjük tőled, s ha megcsinálod, eny- nyit és ennyit kapsz érte. A korszerű bérezés nem szemlélet dolga. Az is. Mert vajon mi magyarázza, hogy sok helyen még ma is egyformán osztják el a jutalmakat, hogy pusztán „szolidaritásból”, vagy sajnálkozásból nem vonnak le pénzt a rossz, a selejtes munkát végzőktől még akkor sem, ha a napnál fényesebb a bizonyíték: kiknek „köszönhető”, ha mondjuk Angliából, az NSZK-ból, vagy éppen a Szovjetunióból visszaérkezik az áru, amelybe rengeteg anyagot, energiát és élőmunkát — következésképp pénzt — fektettek bele. Az ország nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy lakóinak életszínvonalát megőrizze, hogy helytálljon abban a világméretű versengésben, amelyben az egyes gazdaságok, a termékek mostanában minden eddigitől alaposabban megméretnek. Szabolcs- Szatmár megye iparában is nagymértékű lépésváltásra van szükség, hogy felzárkózzunk az intenzív termelés követelményeihez. A hatékonyság nem kis mértékben az emberi teljesítmény mérésétől függ. A teljesítmény értékét pedig a bérnek kell kifejeznie, máskülönben nem sokat érnek a mégoly szép, jobb munkára buzdító szavak. A megyei párt-vb e napirendjének aktualitása abban is rejlik, hogy tíz hónap múlva általánosan bevezetésre kerül az ötnapos munkahét. Ha azt akarjuk — és másként nem lehet —, hogy a teljesítmény, következésképpen a bér rövidebb munkahét után, se csökkenjen, e miatt is behatóan és kritikusan szükséges elemezni az iparvállalatok bérezési helyzetét. A végrehajtó bizottság ezért határozott úgy: megyénkben a területi pártszervek, de különösképpen az üzemi pártbizottságok és alapszervezetek tételesen vizsgálják meg, mivel adósak e tekintetben munkahelyeik, és segítsék a gazdasági vezetést konkrét intézkedések kidolgozásában, majd azok következetes megvalósításában. Bizonyosan nem lesz egyszerű ez a lecke, valószínű, hogy a munkája minősége alapján különbséget tevő bérezési gyakorlat nem egy ütközést hoz majd a felszínre. Az üzemek gazdasági, párt- és társadalmi vezetőinek azonban azt is tudniuk kell, hogy a munka értékének elismerése nyilvánvaló előnyt jelent majd a becsületes, a jobbat, a minőséget produkálónak, megsokszorozza az eddig is meglévő, de sokszor ki nem aknázott munkakedvet. Ebből születhet az olyan termékek sora, amely elismerést hoz üzemeinknek, megyénknek, a népgazdaságnak, s amelyből az eddigieknél többet kaphat vissza az, aki az értékesebbet megteremti. Kopka János Napkoron „kicselezték11 a mostoha időt... Jubileumi nyereség Képünkön: ebéd a napkori Kossuth Tsz 5,5 millió forintért épített éttermében. (Both Pál A. felv.) Eszem a napkori Kossuth Termelőszövetkezet kenyerét. Az ebédhez adták. Az ebédet a szövetkezet üzemi konyháján főzték, zöldségleves, babfőzelék feltéttel. Finom. Ülünk a szövetkezeti étteremben: egy éve épült 5,5 millió forintért és nézem miként étkeznek a kertészek, traktorosok, szerelők. Mondom: megvalósult a „csajkarendszer”. A tsz elnöke, Sze- gődy János mosolyog: „Ezt nem akarták. Húsz éve az ellenvetésben ez volt az egyik legfőbb érv Napkoron ne legyen közös konyha ...!” Géppel a kertben Most 260 személyre főznek. Asztalt terítenek az aktív dolgozóknak, nyugdíjasoknak, dologidőben tavasztól őszig az időszakiaknak, sőt ha vége az iskolának, a termelőszövetkezeti tagok gyerekei (a napközit helyettesítve) kedvezményesen szintén a „közös” konyhára járnak. Nagyszerű ez! — Negyven asszony jár most kertészeti tanfolyamra, betanított munkások lesznek. Erre néhány éve még nem igen lehetett volna rávenni őket. — Akkor most miért1? — Mert változtak az idők. Eddig a metszésnél se nagyon dolgoztak nők. Most három brigád dolgozik. Húszán a két pneumatikus metszőgéppel. — És ha az asszonyok elvégzik a tanfolyamot, levizsgáznak, több lesz a fizetésük? — Több. Emelkedik az órabér. A terített asztaltól a társalgóba megyünk. Fiatalok ülnek ott, cigarettáznak, kólát isznak, beszélgetnek. Mondja az elnök: „Ide néhány polcot kell felszerelni a szakkönyveknek, folyóiratoknak, újságoknak.” Amíg a részletek megbeszélése tart, gondolatban a látottakat, hallottakat elevenítettem fel. Mentegetőzés? Azzal kezdődött, hogy kora reggel rákérdeztem az elnökre: — Tavaly elnyerték a kiváló címet, most mi lesz? — Idén is megpályázzuk. Igaz a tervezett nyereséget nem értük el, 14 millió forintra számítottunk és 13 lesz, de minden mutatónk jó. A 144 millió árbevétellel szemben például 157 millió szerepel majd a mérlegben. — Ilyen eredménnyel köny- nyű kiállni zárszámadáskor a tagság elé. — Lehet. Csak az a baj, mégis mentegetőzni kell, főleg a szántóföldi termesztés miatt. A tagok nálunk már nemcsak azt nézik, figyelik, itt mi történik, hanem hogy mi van az országban. Mi termett búzából, kukoricából országos átlagban. Mintha mi tehetnénk arról, hogy esett az eső, hogy sok volt a víz, rengeteg a többletköltség. Arra már nem is gondolnak, hogy végtére is 10 aranykoronás a föld, rosszak a domborzati és talajviszonyok. Értem az elnököt. Napkoron szorgalmas, munkaszeretetükről híres emberek élnek. Ezt a háztáji 23 millió forintos értékesítése is igazolja. Nem kevesebb, mint 570 tonna paradicsomot, 100 tonna paprikát, 80 tonna egyéb zöldségfélét értékesítettek a kisparcellákról, a dohány 2800 mázsa volt. Egyszóval a termelőszövetkezeti tag így is, úgy is viszonyít és ha nem is mondja ki, de talán gondolja a közös szántóin is lehetett volna bővebb a termés... — Szerencsénk, hogy sok lábon állunk. A gazdálkodásnak négy fő ágazata van: szántóföldi növénytermesztés, gyümölcskertészet, állattenyésztés és technikai ágazat. De ezeken belül foglalkozunk mi sok mindennel. Például a kereskedelmi tevékenység, a takarmánytáp-értékesítés, vagy a Tüzép-bizományosság 12 milliós forgalmat jelentett. Az teszi a termelőszövetkezetünk gazdálkodását nyereségessé, hogy amiben fantáziát látunk, azt megragadjuk, nem eresszük el... Bejártuk a gazdaság központi majorját. A tél végi latyak ellenére mindenütt a rend, a tisztaság a feltűnő. A szakosított tehenészeti telepen a főállattenyésztő, az ágazat 3,5 millió forintos nyereségének adta magyarázatát. — A legtöbbet a takarmányozáson fogtunk. 1979-ben egy liter tejet jóval a MÉM- norma alatt, 37 dekagramm abraktakarmányból állítottunk elő. 1980-ban már 34 dekagramm volt a felhasználás. Mennyire sok literenként három dekagramm abraktakarmány a tejtermelés egészét tekintve, arra a zsebszámológép adott választ. Értékesítettek 1 millió 200 ezer liter tejet, megtakarítottak 358 mázsa abrakot, 151 ezer forintot. Vágómarháknál, hízósertésnél szintén volt megtakarítás, így a három területen az előző évihez viszonyítva 2243 mázsa abrakkal kevesebbet használtak fel és a pénztárban maradt több mint 300 ezer forint. Az egyedüli hasznot hajtó dolog mégsem ez volt, hanem az, hogy nőtt a tejtermelés, a húsértékesítés és javult minden, a tartásra, tenyésztésre vonatkozó mutató... ló jel, holnapra Lipták Béla technikai üzemágvezető miközben bemutatta — a megye talán legkorszerűbb termelőszövetkezeti gépjavító üzemét. — 1980 tavaszán bevezettük a zárt rendszerű szerviztevékenységet. Lényege az üzemanyag-fogyasztáson alapuló szerviz. Meghatároztuk például, hogy egy MTZ—50-es erőgépet 700 liter gázolaj elhasználása után akkor is szervizre kell adni, ha a gép üzemképes. Ezzel komolyabb bajokat előzhetünk meg. — Együtt járt ez valamilyen kimutatható eredménynyel? — Igen. A gépkartonok alapján 10 százalék alkatrészfelhasználást takarítottunk meg. 400 ezer forint, két és fél új MTZ ára. Valahogy így történt meg, hogy Napkoron „kicselezték” a mostoha időt, méltóan a kiváló címhez, sikerrel gazdálkodtak. De nincs megállás. Most is, tél végén is tele a határ. Adamecz Imre főag- ronómus szerint jól haladnak a munkák. Napkoron most a szokásostól később, március 3-án tartják majd a zárszámadó közgyűlést. Kellemes oka; húsz évvel ezelőtt, 1961. március 3-án alakult a közös. Akkor úgy mondták, nagy téesz. Most már valóban nagy. Seres Ernő Rejtvény ] ó szórakozás, kellemes időtöltés, néha még nyerni is lehet vele valamit. Ismer már az újságos, a postás, s ha megint jött valami kiadvány, amiben van keresztrejtvény, már messziről integetnek. Én ezt sohasem tartottam károsnak. Hiszen okosodik is az ember, hasznosan tölti idejét. Lám, már a televízió is indított egy keresztrejtvényműsort. Márpedig ott csak tudják, mire harapnak az emberek. Néha, persze, van otthon a családdal efölött vita. Most is, hogy a dráguló posta miatt egy fél hónaljnyi levelezőlappal tértem haza, mindjárt rámkérdeztek: — Hát ez mennyibe került? És megéri? A választ a postabontás adta meg. Harminc beküldött rejtvényből három helyen nyertem, egy pénzes- utalványt, egy könyvjutalmat, meg valami utazást. Az ellenvélemény elhallgatott. Hozzáláttam az új munkához, amiben — erre büszke is vagyok — már nagy gyakorlatra tettem szert. Minden keresztrejtvény-szerkesztő valamelyik sarokban fejezi be. Ez a sarok a legkönnyebb, mert ott már meglévő betűkhöz kellett valami odaillőt kitalálni. Itt jönnek aztán az ilyen kérdések, hogy „Veszprém megyei község”, — és a megoldás három betű. Aki erről nem tudja azonnal, hogy Ukk, az még nem fejtett magyar keresztrejtvényt. Még egyszerűbb az a hárombetűs feladat, hogy Tolna megyei falu, egyben részesrag. Nos, aki nem írja azonnal, hogy NAK, az óvodás. Persze, hosszabb távon nem árt, ha fejtésnél kézügyben van egy értelmező szótár, valami lexikon, mert ilyen esetben még az apró szicíliai falvakat, Piemont elfoglalását és Párizs külvárosait is azonnal fel lehet lapozni. Ezeken gondolkozva, legkedvesebb segítőtársamat — és, gondolom, a keresztrejtvény-szerkesztőkét is —, a postai irányítószámok jegyzékét lapozva ért másik nagy élményem. Azért lapoztam fel, mert nem akartam elhinni, hogy van Kacsóta nevű falunk. Pedig van, méghozzá Baranyában. Rögtön az U betűt lapoztam fel, hogy csak úgy, ukk-mukk- fukk, megismerkedjem déli megyénk falujaival. Kérem, a régi kiadás 21. oldaláról csak nyolc baranyai falut hadd idézzek: Mórágy, Mosdós, Mozsgó, Mőcsény, Mőzs, Mucsfa, Mucsi, Murga. Hát nem fantasztikus? Azonnal elhatároztam, hogy ezekből rögtön szerkesztek egy keresztrejtvényt. Az U betű ugyan ritka nálunk, de Olcsóbb Közel háromszázezer tonna áru — kő, kohósalak, kavics, betonelem és más építőanyag — korábbi vasúti fuvarozására kötöttek szerződést az idén a MÁV Debreceni Igazgatóságán. A vasút március végéig kedvezményt ad azoknak, akik a nagy tömegű áruk szállíttatását vállalják. A megyében fél tucat vállalat vette igénybe ezt a formát. Az ősz végi rossz tapasztalatokra hivatkozva könnyen el lehet mondani, hogy okos előrelátásról adnak tanúbizonyságot az építővállalatok, amikor igyekeznek hamarabb beszerezni a különben sem romlandó építőanyagokat. Szerencsére nemcsak náluk tapasztalható élénkülés a szállításban. Az eddigi néhány hét ugyanis kisebb visszaesést mutat, mint más években volt az indulás. Vagyis az egyenletesen termelő üzemek sorozatosan kérik a vasúti kocsikat, hogy amit elkészítettek, azt mielőbb eljuttassák a megrendelőhöz bel- és külföldre egyaránt. Kedvező az a hír is, amit a vasutasok adtak. Ez év januárjában úgy teljesítették a kocsiigényes áruszállítási tervüket, hogy azok, akik vagont igényeltek, időben megkapták azt. Nyilván hozzájárult ehhez, hogy kevesebb a mezőgazdasági áru, könnyebb vasúti kocsit adni. De ugyanilyen fontos, hogy nőtt a kirakási készség, kevesebbet használják mozgó raktárnak a vasúti kocsikat. Persze ez inkább a hétköznapokra vonatkozik, mintsem a hét végére. Február elsején például a debreceni igazgatóság 99 késetten kirakott kocsijából 45 a nyíregyházi üzemfőnökség területén volt található. A rakodás gyorsítása korántsem azért szükséges, mert így nem kell bírságot fizetni. Sokkal inkább azt érdemes tudatosítani, hogy minél gyorsabban ürül egy vagon, annál hamarabb lehet azt újra megrakni. Márpedig a megyében általában csak azok a vasúti kocsik állnak a szállíttatok rendelkezésére, amelyek rakottan érkeztek. Ezt diktálja az ésszerűség is. Így különös jelentőséget kap a rakodás szervezése, a fuvarozási lehetőségek jobb kihasználása. L. B. majd a kereszteződéseknél egymást igazolják. Elkészült, meg voltam vele elégedve. Azonnal borítékoztam és beküldtem kedvenc lapomnak, izgatottan várva, hogy nemsokára megkapom az elismerő választ a kis munkáért. Furcsa meglepetés ért. Postafordultával megérkezett a levél a szerkesztőségtől, melyben kedves humorral közölték, hogy köszönik a tréfát, mármint, hogy a náluk három hete megjelent keresztrejtvényt küldtem be. Egy ideig a szégyen mar- dosott. Plágiummal vádolnak? Aztán megnyugodtam. Olyan egyszerű: a másik rejtvénykészítőnek is megakadhatott a szeme a baranyai falukon... Most egy darabig nem fejtek. A család meg van nyugodva. Annál lelkesebben készülök újításommal: csupa hármas szó. Például: ukk- mukk-fukk, vagy nak-nek- nök, esetleg, — de ezzel igazán megmutatom nekik, hogy kell ezt úgy csinálni, hogy a hosszú sorokba ne a görög himnusz első sora kerüljön görögül —, tóiát a legjobb első sorom lesz: Mucsfa-Mu- zsi-Murga... A ki ennél nem tud még jobb hármas rímű három falunevet Szabolcsból — és még könnyebben Szatmárból —, az igazán ilki, jékei, vagy jármi... G. N. Z. Munka és bér
