Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-05 / 30. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. február 5. Népviseletbe öltözött lapp asszonyok köszöntik Norvégia első női miniszterelnökét Gro Harlem Brundtlandot. (Kelet- Magyarország telefotó) Fellángoltak a harcok az iráni fronton Kommentár Gyakran előfordul, hogy a hírügynökségek által világgá repített néhány soros hírre — ami az átlagos olvasó számára egyszerű rutinjelentésnek tűnik — a kommentátorok szinte „ráharapnak” és meglepő terjedelemben magya- rázgatják. Pontosan ilyen az a hágai keltezésű hír, amely szerint a holland képviselőház felszólította a kabinetet: tiltsa meg két tengeralattjáró tervezett szállítását Tajvannak. A kínai—amerikai diplomáciai kapcsolatfelvétel után kialakult tajvani pánikhangulat csak rövid ideig tartott. A szigeten — hála a diktatúrával kordában tartott olcsó munkaerőnek — folytatódott a gazdasági fellendülés, Washingtonban pedig gondoskodtak arról, hogy a sziget „ejtése” a vártnál kevesebb bonyodalmat okozzon Tajpejnek. Pekingben, ahol mindent alárendelnek a szovjetellenes szövetség kikovácsolásának, eltűrték ezt a felemás állapotot, legalábbis az elmúlt év végéig. Amikor azonban Reagan kampánya során kijelentette, hogy megválasztása esetén ismét felértékelheti az USA Tajpej- hez fűződő kapcsolatait, Kína rendkívül élesen reagált. A feszültség csak fokozódott, amikor a már megválasztott elnök Távol-Keletre küldött megbízottja kijelentette: Reagan állandó „személyes megbízottat” küld Tajvanra. Közben ráadásul Tajvan megerősítette kereskedelmi kapcsolatait Nyugat- Európával: a forgalom az EGK és Tajvan között most éppen annyi, mint az EGK és Kína között! Kína így érthető élességgel reagált Hága tengeralattjáróeladási tervére és — példátlan módon — közvetlenül a holland parlamenthez fordult: állítsa le az akciót, ellenkező esetben Peking olyan megtorlássorozathoz folyamodhat, amelybe „belefér” a rotterdami kikötő kínai bojkottja is. H. E. A keddi frontjelentések szerint Ahwazban volt a legnagyobb összecsapás az egymással szemben álló iraki és iráni erők között. Teheráni jelentések szerint a Khuzisz- tán tartományi székhelye körzetében vívott harcokban 200 iraki katona vesztette életét. A teheráni rádió jelentése szerint 2 ezer aknát hatástalanítottak az elmúlt napokban Gasr-i-Shirin körzetében, és sikerült 9 kilométerrel hátraszorítani az iraki erőket. A jelentés szerint a déli fronton kedden egy iráni járőr iraki területre lépett és ott megölt 24 katonát. A bagdadi jelentés szerint a keddi harcok elsősorban a déli fronMegerősítették, hogy Emilia Colombo olasz külügyminiszter február 10—12. között, az amerikai kormány meghívására, hivatalos látogatást tesz az Egyesült Álamokban. Haig külügyminiszterrel és Reagan elnökkel tárgyal majd. Olasz kommentátorok megjegyzik, hogy Colombo látogatása néhány nappal követi Forlani miniszterelnök ton, Dizful, Susanguerp, Ah- waz és Abadan térségében dúltak. Taha Jasszin Ramadan iraki első miniszterelnök-helyettes, a népi hadsereg elnevezésű félkatonai szervezet fő- parancsnoka keddi bagdadi sajtóértekezletén kijelentette: csekély a kilátás a háború befejezésére. Okként Ramadan az iráni vezetésen belüli egység hiányát jelölte meg. Az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának tagja azzal fenyegetett, hogy ameny- nyiben Teherán nem fogadja el az iraki feltételeket, Irak újabb területeket foglal el Iránban. keddi beszédét, amelyben összefüggésbe hozta a nemzetközi terrorizmust — benne az olaszt — a Szovjetunió külpolitikai törekvéseivel. „Versenyt futnak az Amerikával szembeni engedelmesség Oscar-díjáért” — írta a Paese Sera, kommentálva Forlani beszédét és Craxi szocialistáinak magatartását. TELEX NÉPSZAVAZÁS AZ ABORTUSZTÖRVÉNYRŐL OLASZORSZÁGBAN Az Olasz Legfelsőbb Bíróság szerdán elfogadta, hogy az abortusztörvényről még az idén tavasszal két népszavazást tartsanak. A radikális párt ugyanis a 18 éves korhatár szigorítását javasolja, egyes katolikus csoportok pedig az abortuszt csak életveszély esetén tartják elfogadhatónak. A jelenlegi törvény értelmében minden 18. életévét betöltött nőnek joga van a művi terhességmegszakításra. MEGSZŰNT A BRIT KOMMUNISTA PART FOLYÓIRATA Hatvanéves fennállása után növekvő anyagi gondok miatt megszűnt a The Labour Monthly, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának elméleti folyóirata. Az utolsó, februári számban a szerkesztőség így búcsúzik az olvasóktól: „Keserű csapás, hogy a The Labour Monthly- nak most kell elnémulnia, amikor az uralkodó osztály egyre kíméletlenebb támadást intéz a brit nép élet- színvonala és alapvető jogai ellen és a nemzetközi imperializmus is támadásban van az enyhülés ellen.” NEM FÜTIK A KÖZÉPÜLETEKET ATHÉNBAN A görög környezetvédelmi minisztérium rendeletére Athénban egy időre leállították a középületek fűtését, csökkentették a főváros környéki ipari üzemek termelését és felhívással fordultak a lakossághoz, hogy használjanak kevesebb olajat a fűtéshez, a gépkocsikat pedig csak szükség esetén vegyék igénybe. Az intézkedést a fokozott levegőszennyeződés tette szükségessé: már jó néhány napja mérges gázok keverékéből álló szmogfelhő borul a görög főváros fölé. Az olasz külügyminiszter az USA-ba utazik A nap elő-előbukkan, s bár esős az utca, azért a gyűrött lombú, bontakozó virágú fák jókedvre hangolnak. Jókora víztócsák fénylenek az aszfalton. Bejöttem az erkélyről, lődörgők a szobában, át-átnézek a másikba. Ujjamra pillantok, egyre kékebb. Előkeresem a gyógyszeres dobozt, csendben kipakolom a sebhintőport, vattát csavarok egy pálcikára, átitatom benzinnel, lemosom a sebet, aztán a nyers húst behintem sebporral. Anna arca itt motoszkál előttem, amint a virágot tartja azon az építőtábori felvételen. Most is olyan szépnek látom. Az első közös lakásunk hármas társbérlet volt. Külön kulcsa mind a három bérlőnek fürdőszobához, mellékhelyiséghez ... Nekünk egy elég világos szoba jutott, ott főztünk, turista gázrezsón. Ha csak tehettük, moziba mentünk, vagy sétáltunk. Úgy él az a szoba az emlékeimben, mint a hajnalig tartó, véget nem érő szerelmeskedések helye. Fel sem mértem, hogy bútor, ruha, szőnyegek is kellenek majd valamikor, mindezt Anna türelme, okossága segített megszerezni. Éltünk, mint a madarak, Piroska még nem született meg, sok időnk volt. Akkoriban kaptuk a lakást, amikor megszületett. Minden megváltozott. Nem a bútorok, a faliszőnyegek, a ragyogó kanalak, villák a gáz fölött, a hófehér szekrény, nem ezek tették, hogy otthon lett a lakásból. Ott volt egy puha, lélegző kis élet, a sírása, a hangja, még alvásának csendje is az életet jelentette. Azt hiszem, nem a lakás tette, hogy délutáni találkozásaink helyéül nem szolgált tovább presszó, mozi- előcsarnok, tér, pad, szökőkút, hiszen amikor megvolt a lakás, még jó ideig éltünk, találkoztunk, jártunk moziba a régi módon. Annának később otthon kellett maradnia, de ez akkor eszembe sem jutott, hogy ő, meg a kicsi el sem válhatnak egymástól. Hogy vártam mindig a munkaidő végét, hogy siethessek már haza, hozzájuk. Nemsokára munkahelyet vátoztat- tam. Hetente utaztam háromszáz kilométert a munkába, hét végén ugyanennyit vissza. Megjártam a bürokrácia minden labirintusát, amíg sikerült visszaadni az új lakást, s végre itt sikerült kapni egy másikat. Amikor a bútorszállító kamionról plédbe csavarva lekaptam Piroskát, és a szőnyegpadlós üres szoba közepére állítva megkérdeztem, akarsz-e itt lakni, kislányom? Rámnézett, s azt mondta, igen. Mit is mondhatott volna? Kinn fújt a decemberi szél, mire a szekrényeket, a rekamiét becipeltük, éjfél volt. Úgy éreztem, sok, sok idő múlt el. Az egyetemista ismeretségek lép- ten-nyomon szembejöttek velem az utcán, egy-egy sajtófogadáson, színházban, sok helyütt. Eleinte még örömöt okozott a találkozás, egymás híreinek meghallgatása, aztán elkezdtek zavarni ezek az egyformaságok. Az egykori közös élmények felől megközelítve azt, amiben néhány év után él az ember, nem vitt sokra: egyszer csak elfogyott a mondanivaló. Azt még meg-meghallgattuk, hogy melyikünk mit csinál, <5e a hangot igazán azokkal tudtam megtalálni, akikkel a jelenlegi munkánk, elképzeléseink, bajaink szerint is találkoztunk. Ettől megint igazi lett az egész, mintha egy kör zárulna be, de a nyitott, és másfelé vezető életutak mélyén mosolygó arcok között egyre többször éreztem meg, hogy talán igazak sem voltak a valamikori közös gondok, örömök, s az is, ami történt. Viszolygok a nosztalgiától, nem visz semmire, csak beszéltet, elveszi a helyet, az időt, kitölti azt a teret, amelyik mögött konkrét elintéznivalók serege tolakszik. Aztán.észrevettem, hogy a dolgok logikája szerint a közös emlékektől a mostani helyzetig vezető beszélgetésekben akadnak, akik a rajtuk kívül való minden másnak a leszólásával igyekeznek tovább éltetni azt az egykori közös valamit, azt a hangulatot, ami nem volt több, mint egy spontán sorsközösség. Mintha nem ez volna a tapasztalatok megbeszélésének útja! Ez a rugózó, mozgásban lévő párbeszéd, amelyik már a nagy közösségben való* viselkedéssel informál, megmért mindenkit külön-külön. Feltakarta a cselekvések etikai hátterét is. Kiváltotta a sürgető kíváncsiságot, hogy amit elfogadott az egykori közösség, Ért elfogadja-e a társadalom is, mit szól hozzá, vállalja-e, mást mond-e? Ezt megbeszélni nem lehet, csak cselekedni. Kifejezni. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos, a kifejezettet sem olvassák mindig jól. De hát már ebben is a külön érdekek öltöttek testet. A nyitott folyosóról hangot hallok. „Alusztok még?” A hang ismerős, Katié, Anna barátnőjéé, a második szomszédunké. A kaputelefonon át beszél, biztosan sétálni volt ebéd után. Benyomom a gombot, válaszolok neki. Áthívom, igyunk egy kávét, Anna is nemsokára megébred. Madame Odette visszaemlékezik (13.) Mitnl siPnQ7mi IMIM llu|IO&ulll Egy férfi, akit Marlene már Hoolywoodban ismert, egészen a harmincas évek elején, és aki Párizsban ki- és bejárt nála — mint az „inti- musa”, Max Colpet — megpróbálja elmagyarázni, miért így történtek vele a dolgok, ahogyan történtek. „Marlene soha nem volt „a legnagyobb”, mint Greta Garbo, amikor még Hollywoodban dolgozott... A filmjei közül sok, melyeket ma megcsodálunk a televízióban, akkoriban egyáltalán nem volt közönségsiker... A legtöbb hollywoodi producer nem tudott mit kezdeni excentrikus modorával, és amikor szerződésre került volna a sor, hátat fordítottak neki.. Nagy, a szónak annak az értelmében, mint világszerte ismert és népszerű, nem a nagyon is különböző minőségű filmjei által lett Marlene Dietrich, hanem író barátai által, mint Erich Maria Remarque, Noel Coward, Ernest Hemingway — és néhány ilyen híres emberrel folytatott ügy által. „Igazán nagy csak a Hitlerrel szembeni ellenségeskedése által lett, mely őt — a nem zsidót — Amerikában a főként zsidó emigránsok között a „másik Németország” és az ellenállás szimbólumává tette... Amikor határozottan felvette az egyenruhát, és mint egy katona vonult Európa csatatereire, csak akkor lett „a Dietrich, a mítosz, a legenda...” Mentorával, Josef von Sternberggel három sikeres filmet forgatott a Paramount- nál, — és végül „elvetették”, pontosan két évvel Hollywoodba érkezése után, mert nem akart más rendezővel játszani. Következő közös filmjük, a „Szőke Vénusz” figyelemre méltó bukás volt. És mikor végre Sternberg nélkül forgatott, még nagyobb fiaskót élt át (Song of Songs, 1933). Marlene az utolsó pillanatig vonakodott attól, hogy megcsinálja ezt a filmet, de végül a produkció egy 185 000 dolláros keresettel kényszerítette erre; így bánnak el a sztárokkal. Josef von Sternberg 1933 tavaszán, Hitler ellenére — bár zsidó származású volt —, még egyszer Berlinbe ment és fáradhatatlanul tárgyalt az Ufával. Szemmel láthatólag Marlenével ígért filmet a németeknek, — ő maga Párizsban ült, látta az első berlini zsidó emigránsokat, de feltűnően óvakodott attól, hogy rosszalló kommentárt adjon a francia újságíróknak Hitlerről. „Az az elképzelés, hogy kész volt arra, hogy még egyszer filmet forgasson Sternberggel Berlinben, mint a „Kék angyalt”, ma valami abszurd dolognak tűnik”, — mondja régi barátja. „De Hollywoodban mindkettőjüknek nehézségeik voltak, és Berlinben 1933 tavaszán még úgy tűnt, hogy Hitler birodalmi kancellár éppoly gyorsan eltűnhet, mint elődei...” Bár az Ufa főnöke, Erich Pommer már emigrált, de az általános zsidóüldözés csak öt évvel később kezdődött, az 1938 novemberi kristály éjszaka után. Memoárjában, a „Vegyétek az életemet...” ír Marlene Dietrich a párizsi német követségen tett látogatásáról, ahol a német útlevelét kellett meghosszabítania: „.. .szó szerint ezt ígérték nekem: „dicsőséges bevonulás Berlinbe a Brandenburgi kapun keresztül...” Udvarias voltam, rámutattam á von Sternberg úrral kötött szerződésemre, és kijelentettem: ha felkérnék őt, hogy Németországban forgasson egy filmet, biztosan kész lennék arra, hogy Németországban dolgozzam”. (Folytatjuk) Szovjet Élet Veteményeskert a tengerben Glazkovkát mindössze 200 kilométeres távolság választja el Vlagyivosztoktól. Kis öböl, beleömlő patakkal, egészen a tengerig nyúló, sűrű erdővel borított dombok, ahol — úgy mondják — tigrisek élnek. Az ember jelenlétéről csak egy parányi település árulkodik az öböl partján. Ezt is Glazkovkának nevezik. Itt lesz a Szovjetunió első víz alatti veteményeskertje, ahol a tengeri káposzta termése érik be. A tengeri káposzta, vagy labinaria hosszú, barnászöld színű moszat. A Csendesóceán egész partvidéke mentén tenyészik és a Távol-Kelet lakói között nagyon népszerű. Japánban például mindenféle formában fogyasztják — nyersen, szárítva, aszalva, sózva, konzerváltan, 300 különféle ételt készítenek belőle — a levestől a körítésig és a teához hasonló italig. Ezek az ételek nemcsak táplálók, de gyógyító hatásúak is: a tengeri káposzta 16-szor több vasat tartalmaz, mint a közönséges káposzta. 11-szer több magnéziumot, 5-ször több káliumot. Különösen sok benne a jód. A tengeri káposzta segít az arteriosclerosis, a pajzsmirigybetegség megelőzésében és gyógyításában, szabályozza a véredények áteresztő képességét, csökkenti a véralvadást ... A Távol-Kelet lakói a tengeri káposztát általában természet« tengeri telephelyedről gyűjtik össze. A készletek meglehetősen nagyok, kitermelésük azonban nem könnyű. A tengeri káposztát mesterségesen is lehet tenyészteni. A glazkovkai veteményeskert 17 hektárnyi területet foglal el, és évente mintegy másfél ezer tonna káposztát ad. A művelet a palántázással kezdődik. Ősszel, amikor a tengeri káposztának beérnek a spórái, a spóratelepeket összeszedik, s a partra szállítják, kissé megszárítják, majd tengervízzel töltött tartályokba helyezik. A tartályokba ötméteres kötél- vagy huzaldarabokat függesztenek: a Víz alatti veteményeskertben ezek helyettesítik az ágyásokat. A spórák megtelepszenek a huzalokon, amelyeket aztán a spórateleppel a tengerbe bocsátanak. A káposztahajtások csak januárban jelennek meg a huzalokon vagy kötéldarabokon. Tavaszig elérik az egyméteres nagyságot, és nyomni, szorítani kezdik egymást. A hajtást ekkor le kell vágni és egy részüket új kötéldarabra áttelepíteni. Azután a huzalokat a hajtásokkal ismét a tengerbe bocsátják és horgonybójákhoz erősítik. A káposzta a következő nyár végéig itt növekszik, erősödik, amikor is elérkezik a betakarítás ideje. A káposztát a betakarításig számtalan veszély fenyegeti. Az ültetvényre rábukkanhatnak a falánk, kártékony puhatestűek, a tengeri káposztát különböző vírusos betegség támadhatja meg. Glazkovkában, az öböl partján már épül az üzem, ahol új módszer szerint állítják majd elő a palántákat. mm M a
