Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-19 / 42. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. február 19. A lengyel kormány munkaidő-rendelete Most már nemcsak feltevés, hanem bizonyosság, hogy Ro­nald Reagan, az Egyesült Ál­lamok új elnöke nemcsak a kül-, hanem a belpolitikában is a látványos összekapcsolá­sok, az úgynevezett csomagok híve. És ahogy a külföldi ál­lamférfiak homloka összerán­colódik e csomagok veszélyes jellege miatt, most, az elnök gazdasági tervének beterjesz­tése után nagyjából ugyanez történik otthon is. A legfris­sebb hír ezzel kapcsolatban az, hogy a száztagú szenátus negyvenhat főnyi demokrata­párti kisebbségének nevében Robert Byrd szenátor már nyíltan kiásta a csatabárdot Reagan egyes gazdasági ter­vei ellen és azonnal csatlako­zott hozzá O’Neill, a képvise­lőházi demokraták vezetője. Ez bizony szokatlan Ame­rikában. Az ellenzéki párt ál­talában kivárja az elnök hi­vatalba lépése után a hagyo­mányos száz napot, s az új kabinettel lényeges kérdések­ben csak azután fordul szem­be. Most nem ez történt. A demokratapárti honatyák meg is magyarázták, miért térnek el a régi jó szokástól. Szerintük Reagan csomagter­ve koncentrált támadás va­lamennyi olyan amerikai szo­ciális vívmány ellen, ami — nem utolsósorban a nagy szakszervezetek nyomására — az utóbbi évtizedekben megszületett. Az ALF-CIO szakszervezeti mammutszö- vetség, amelyet közismerten szoros kapcsolatok fűznek a demokrata párthoz, ugyan­csak közölte, hogy a terv „tartalma és tendenciája tart­hatatlan”. Reagan már kampánya so­A lengyel minisztertanács rendeletet tett közzé az idei esztendőre érvényes munka­rendről. A rendelet bevezetőben megállapítja, hogy a munka­idő csökkentésének alapelve­it az a megállapodás tartal­mazza, amely január 30-án jött létre a kormány és a „Szolidaritás” szakszervezet országos egyeztető bizottsága között. Az ennek nyomán ké­szült tervezetet konzultáció­ra a „Szolidaritás” az ágazati és az autonóm szakszerveze­tek rendelkezésére bocsátot­ták. A rendelet részletesen és pontosan szabályozza a mun­ka-, illetve a pihenőnapok számát a különféle termelési periódusokban dolgozó válla­latok, gazdasági ágazatok szá­mára. Az átlagos heti mun­kaidő 1981-ben 42 óra, ezen belül például a négyhetes termelési periódusban dolgo­zó vállalatoknál három 40 órás munkahetet egy hatna­pos, 48 órás munkahét követ. Azokban az ágazatokban, ahol a munka háromhetes ritmuson alapul, két ötnapos, 40 órás munkahét után egy hatnapos, 46 órás munkahét következik. A kormány leszögezi: a legfontosabb az, hogy min­den ágazatban és üzemben úgy intézkedjenek, hogy a tervfeladatok teljesíthetők le­gyenek. „A kormány arra számít, hogy a dolgozók fo­kozzák a termelési tevékeny­séget, s ezzel teremtik meg a munkaidő további csökkenté­sének; az életkörülmények javításának feltételeit” — hangsúlyozza a rendelet. Hans Dietrich-Genscher nyugatnémet külügyminiszter saj­tókonferenciát tart Pakisztán fővárosában, Iszalamabadban- Tőle balra Agha Shahi pakisztáni külügyminiszter, (Kelet- Magyarország telefotó) TELEX rán olyasmit hirdetett, ami emlékeztet a .klasszikus kapitalizmus ide­áljaira. Mindenki boldoguljon úgy, ahogy tud, kizárólag a piac nyers szabályai érvénye­süljenek, minél kevesebb le­gyen az állami beavatkozás, minél kevesebb „a vállalko­zókedvet megbénító” adó, az elesett rétegek segítsenek magukon úgy, ahogy tudnak — ez a Reagani csomagterv lényege. Aligha véletlen, hogy amikor a terv ismere­tessé vált, az egyik legneve­sebb kommentátor kijelentet­te a televízió képernyőjén: „úgy tűnik, Ronald Reagan a gazdagok elnöke ...” öregek, betegek, négerek, indiánok, az illegálisan be­vándoroltak és más hátrá­nyos helyzetű amerikaiak millióinak vág húsába a Rea­gani koncepció. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára szerdán az Ománi Szultánságba érkezett, s meg­beszélést folytatott vendéglá­tójával, Kabusz Bin Szaid szultánnal. Csütörtöki to­vábbutazása előtt Waldheim fölkeresi a Hormuzi-szoros térségét. Alexander Haig amerikai külügyminiszter szerdán Sal­vador ügyében bekérette a NATO-tagállamok Washing­tonban akkreditált nagykö­veteit. Elismételte előttük az utóbbi napokban különösen hevesen hangoztatott váda­kat, amelyek szerint a salva- dori baloldal „külföldi támo­gatásban részesül” és fenye­geti az ország nyugalmát. Is­mertette velük az erre vonat­kozó állítólagos bizonyítéko­kat. Ronald Reagan amerikai elnök március 10—11-én hi­vatalos látogatást tesz Kana­dában — jelentették be szer­dán a Fehér Házban. Ez lesz Reagan első külföldi útja el­nöki minőségben. Gyilkosság tettes nélkül 3. Marilyn Monroe annyira függött attól, hogy szeressék, hogy a világ ráleselkedő szívtelenségének a gondolata is kétségbe ej­tette. Sejtelme beigazolódott. Az asszony, aki az élettől való mély félelmében mindenki­nek tetszeni akart, nem tudta megérteni, hogy a férfiak megijednek a szexsztár nim­buszától és a tökéletes nő kisugárzásától. A férfiak és Marilyn: itt találtak egymás­ra a nemek félelmei, a csodálat és az agresz- szió keverékében. A kölcsönös szerelem és az elismerés utáni vágya soha nem teljese­dett be. Soha nem vezetett normális viszony­hoz — még olyan okos emberrel sem, mint Arthur Miller, sőt a francia Yves Montand- nal sem, aki iránt Marilyn nem sokkal a ha­lála előtt lelkesedett. Egy, az újságírók számára rendezett ka- viáros, pezsgős összejövetelen Kreiner a kö­vetkezőket figyelte meg: Marilyn minden hölgyet megkért, vegyék le a cipőiket. A fér­fiaknak le kellett tenniök a nyakkendőiket és a zakóikat. Azután jött két libériás pin­cér két kis kocsival, az egyiken sok üveg pezsgő és a másikon óriási kád kaviár állt. Marilyn kanállal szétosztotta a kaviárt, ki­nyitotta az üvegeket. Egyszerre már nem volt sztár, hanem egy bájos fiatal lány, aki nincs tudatában izgató testének. Hirtelen minden allűrjét elveszítette: a duzzogó szájat, az örökké az ajkait nedvesí­tő nyelvet, az ondolált testmozdulatokat. Marilyn cipő nélkül hamutartókat ürített, poharakat mosogatott. Az est végén azt mondta az egyik újság­írónő: „Kár, hogy szexsztár lett.” Ez volt a sorsa. A boncolás után, mely 1962. augusztus 5-én Los Angelesben, a „County Coroner’s Mortuary Hall of Justice”- ban történt azt közölték: „Akut barbiturát mérgezés.” Monroe halála után megkezdődtek a ta­lálgatások: baleset volt? Meggyilkolták? Igen, gyilkosság volt. De közvetlen tettes nélküli gyilkosság. Marily Monroet az az amerikai mentalitás ölte meg, mely olyan szerepet diktált neki, amit nem tudott meg­oldani. 15 ezer kilométer szovjet Távol-Keleten (3.) Tovább repít Anadirbóla JAK—40-es gép és személy­zete. Irány: Bilibinó, a sarkkörön túl épült első atomerőmű. A gép Keper- vejemben landol, innen még több órás autóbuszozás vár ránk, elsősorban a „zimnyi- keken”, olykor kiépített utakon. Bármily furcsa is, a ,tél most jó szolgálatot tesz, közúton csak télen lehet megközelíteni Bilibinót. Csukctka kellős közepé­be rendszeres persze a lé­gijárat, így érkezik minden, a ' téli periódusban meg­toldva a földi szállítással. Ennek köszönhető, hogy a városias külsőt mutató te­lepülés felépült. Atomerő­műve táplálja a várost, az ipart. Hegyek ölelik körbe az egyébként nem nagy telje­sítményű erőművet, ahol az igazgató, German Szoldatov szavait jegyezzük: — Az erőmű különleges­sége abban van, hogy ala­pozása, építése, a berende­zések szerelése a távoli északi vidéken, szélsőséges, rendkívüli körülmények kö­zepette történt. Az örök fagy birodalma ez, az évi átlagos középhőmérséklet mínusz 14 fok, sarki éjsza­ka, kilenc—tíz hónapos tél — hogy csak a legjellem­zőbbeket mondjam. Az építkezés 12. éve kezdődött. 1969-ben emelték ki az első köbméter földet, majd 76- ban beindítottuk a negye­dik blokkot is. Az építkezés nagyon sok újszerű, me­rész tervezést követelt. A berendezések nagy részét csak ennek az állomásnak tervezték, szerelték. Töb­bek között ilyen a magyar kidolgozású nukleáris hű­tőberendezés, a Heller-For- gó rendszer. De nézzék meg az erőművet! — javasolja az igazgató, aki Moszkvá­ból került ide. — Izgatott a feladat — teszi hozzá ma- gyarázólag, miközben ránk segítik a fehér köpenyt, a sapkát, műanyag papucso­kat húzunk a csizmákra. Halk zümmögés a reak­toroknál, majd fülsiketítő zaj a turbinák csarnoká­ban. Az erőmű nemcsak energiát termel, de ez fűti a település lakóházait, a szállodát, az óvodát, sőt újabban melegházakat is. Megnézzük a számítógép- központot, a vezérlőtermet, majd az üzemrészek elha­gyásakor a szokásos ellen­őrzés vár ránk. Felvillan a szabad jelzést mutató lám- pácska, elhagyhatjuk az erőművet. Míg búcsúzunk, még egy kérdés German Szoldatovhoz: — Milyen tapasztalataik vannak a magyar berende­zéssel? — A hűtő először került alkalmazásra ilyen körül­mények között. Merész kí­sérlet volt, sokat kellett dol­goznunk. Sok tapasztalatot szereztünk, sőt összegző tu­dományos munkák is ké­szültek. Ezeket felhasznál­hatjuk majd a legközelebbi hasonló berendezés beépíté­sekor. — Miért van szükség itt, a messzi északon atomerő­műre? — Északot meg kell hó­dítani, ez egy felmérhetet­len gazdagságú terület, tele van hasznos ásványokkal. Az örök fagy birodalmában az örök tavasz. Zöldell a hagymapalánta. (Zoltai Ká­roly felv.) Néhány órával később, amikor elhagyjuk a sark­kör vidékét, Mjaundzsa környékén már gazdag szénlelőhelyek vannak. Er­re épült az itteni hőerőmű. Az őslakosság, a jakutok, a csukcsok messze vándo­roltak innen, mit sem tud­va, hogy mily gazdag ez a vidék. Nem sejtették, hogy egyszer majd új honfogla­lók jönnek megteremteni a várost, a komfortos életet. Az új telepeseket csábítot­ta a gazdagság, a szén, az arany. Ezért lett itt a vá­ros, Mjaundzsa. Harminc éve épültek az első kőházak, majd tovább gyarapodtak iskolákkal, óvodákkal, kór­házakkal, sportcsarnokkal, és mindenek előtt hőerő­művel. Jelentőségét, szere­pét aligha kell bizonygatni ott, ahol az örök fagy az úr. Vele szemben az eneriga a fegyver, mert élni, dolgoz­ni másképp nem lehet. És nem lehet elszalasztani az alkalmat sem, ha az példá­ul a jobb ellátás lehetősé­gét kínálja. így dacolhat az örök fagy birodalmában az örök tavasz, az örök nyár — a melegház. Zöldell a hagymapalánta, amott a melegágyakban fagyott rö­göket próbálnak apróra zúzni. * — Ez a termőréteg itt, ezt nem kell messziről hoz­ni — mondja a főmérnök, Nyikolaj Csurszin. — A rövid idejű nyár alatt min­Túl a sarkkörön. A Heller- Forgó hűtőrendszer a bilibi- nói atomerőműben. dig begyűjtjük a szükséges mennyiséget a tajgából. Nem vastag a réteg, mind­össze negyvencentis és az is fagyott. Ezt teregetjük szét. Készülünk az idei szezon­ra. — Mi kerül az ágyások- ba? — Uborka- és paradi­csompalántákat ültetünk. Az első uborkaszüretet március végére, április ele­jére várjuk. Néhány hete végeztünk a múlt évi, téli betakarítással. A költségekről faggatom a főmérnököt. Kertelés nél­kül válaszol. — Drága, sokkal drágább mint másutt. Igaz, az ener­gia nagyon olcsó. De a mi körülményeink között nem ezt kell nézni. Mert még mindig olcsóbb, mint több ezer kilométerről ideszállí­tani a friss zöldséget, gyü­mölcsöt. Szállítanak ide, persze, hisz a teljes ellátást mi nem tudjuk biztosítani. A távolról történő és egyre kevesebb szállítással, a sa­ját lehetőségeink jobb ki­aknázásával folyamatosab­bá, egyenletesebbé tudjuk “tenni a város ellátását, és ez most a legfontosabb. Valóban így van. A távo­li Északon, a szibériai te­rületeken, az örök fagy or­szágában drága a termelés, drága az építkezés. Épít­kezni ugyanis nem lehet akárhogyan. Főleg az ala­pozás rejt nagy veszélye­ket. 30—40 méter mélysé­gig fagyott a föld, nyáron csak a felső réteg enged föl. Milyen legyen az alap, hogy elbírja az épület sú­lyát, hogy ne süllyedjen meg? Több keserű tapasz­talat után, főleg a jakutszki fagykutató intézet — mert ilyen is van — útmutatásai alapján dolgozták ki a kü­lönleges építési eljárásokat, a technológiát. Lényege: jó mélyen lyukakat fúrnak a talajba, ebbe engedik le a vasbeton oszlopokat, majd oszlopokra épülnek a há­zak, a csarnokok. Lábakon álló épületek ezek, így az épület nem süllyedhet meg. Persze, sok más részkér­dést is meg kellett oldani — a szigetelést, a csatorná­zást, a vezetékek elhelye­zését és így tovább. Most úgy tűnik, megtalálták a viszonylag legolcsóbb, a kö­rülményekhez, a feltételek­hez legjobban alkalmazko­dó és napjaink legkorsze­rűbb építkezési eljárását. Nem véletlenül foglalkoz­tatta a tudósokat ez a prob­léma. Szibéria, Észak meg­hódítása napjaink valósága, korántsem utópisztikus terv. Egyre-másra épülnek, születnek a városok, hatal­mas iparvidékek kontúrjai rajzolódnak ki. (Folytatjuk) — Vége — Szokatlan J Tóth Károly riportsorozata a Kelet-Magyarországnak Épzak tf eg hódítása luMillIM

Next

/
Thumbnails
Contents