Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. február 15. CISIAILI AlDMCITITIUrClN A Horizont bútorcsalád Nyilatkozik a ruhatervező Divatos VOR-ruhák Wf/J fJ's^rSá Hauer Lajos felvétele (KS) A ROVAT HÁZIASSZONYA Otthon is ésszerűen Takarítás fáradság nélkül VAJASTÉSZTA: Sós vagy édes pogácsák készítéséhez kitűnő. Ha vendégeket várok, deszkára terítem a mirelit-vajastészta alapot, beszórom az előre lereszelt sajttal, pici sóval, esetleg köménymaggal. Ezután a derejemetsző- vel a feléből stanglit „szabok*’, a másik feléből pedig pogácsát «zaggatC/Rí'^Frissen kisütve, forA fürdőszoba és a WC tisztántartásához például az NDK importból származó „Dórnál” por alakú sósavat használom. A kagylóba szórva, a WC-kefe segítségével pillanatok alatt tiszta minden. A kádat Ajax-szal súrolom le percek alatt. Ez a kékes színű, nem karcoló olasz import súrolószer jó „segítőtárs”. A fémrészeket „biff” NSZK-import tisztítószerrel változtatom ragyogóvá. Ez a legkisebb résekbe is behatol, nem kell sokáig vakar- gatni a mosdókagyló mögötti koszt. Azonnal tiszta lesz tőle a fürdőszoba-tükör is, amit a férjek előszeretettel csapkodnak be reggeli borotválkozáskor. A konyhában is ugyanezeket a szereket használom un. vizes részek és a csempék rendben tar- fásához, de a gáztűzhelynél is. Égy erős szalu szivacs es egy VTeda mosogatókendő kell meg hozzá. Hűtőszekrényem mélyhűtőjében mindig van otthon mirelit-tészta. soenót, tök, zöldborsó, málna ve meggy. Sohasem jövök za- va: ha váratlan vendég érkezik de a család étkezéséhez is ele . dhetet-enek a gyorsan elkészíthető mirelit-ételek. Jó, ha mir. ig van a mélyhűtőben máj, vágj előhűtött csirke is, nem gond a gyors ebéd, vagy vacsora. Néhány ötlet az ún. „gyors” mirelit-étkezéshez : Gyors ételek mirelitből TÖKFŐZELÉK: A mirelit-tököt úgy, ahogy áll, beletesszük egy teflonserpenyőbe. A tűzhelyen fakanállal kevergetjük és amikor felengedett, teszünk rá egy fél deci tejszínt, vagy tejfölt, nagyon kevés cukrot és ecetet vagy citromlevet. Addig kevergetjük, míg be nem sűrűsödik. Nagyon finom így és ami lényeges: nem hizlal. Aki szereti, egy kis liszttel is meghintheti, de így hizlal ám! SPENÓT: Teflonserpenyőben feltesszük a fagyos spenótot, beledörzsölünk egy cikk fokhagymát és tejszínnel, tejjel vagy tejföllel felengedjük. Felverünk két tojást és amikor a spenót teljesen megfőtt, beletesszük. Olyan lesz, mint a velő. Természetesen ne feledkezzünk meg a sóval, esetleg borssal való ízesítéséről sem a mirelit-főzelékeknél. A spenót egyébként tápláló, vastartalmú, a gyerekek is szeretik (?!). MIRELITLECSÓ: Teflonserpenyőben két fej apróra vágott vöröshagymát olajban megfonnyasz- tunk és beletesszük az apróra vágott virslit, vagy hot-dog kolbászt. Pici erőspaprika is tehető bele és amikor kevés vízzel az egész* puhára főtt, beletesszük a mirelit-paprikát, Daradicsomot és tetszés szerint sózzuk. Ha tojást is ütünk rá, laktatóbb egytálétel. BÉLSZINROLÖ: Nyeles, kisméretű serpenyőben forró olajba tesszük a bélszínrolókat, majd kis lángon tovább sütjük, forgatjuk, míg szép piros nem lesz mindegyik. Mirelit-főzelékekhez remek feltét a bélszínroló. De fogyasztható szalmaburgonyával is. SZALMABURGONYA: A tasak- ból kivett szalmaburgonyát forró olajba dobjuk és pillanatok múlva kiszedhetjük szűrőkanállal. rón tálalom. R-né, Garami Ágnes A kulturált öltözködés Hogyan készül a divat? A divattervezőtől „mindössze” eny- nyit szerettem volna megtudni. Am a beszélgetésre készülvén, nevét megtudva, egy másik kérdés is előkerült. Kíváncsi lettem, vajon tényleg „girardit” hord? Hiszen a lapos, kemény szalmakalapot nagyapáink barnult fényképein kívül legfeljebb az ope- retszínházban láthatjuk — egykét felvonás erejéig. Nos Girardi Géza, a Vörös Október Ruhagyár divattervezője nem hord „girardit”. A divattervezőt ruhatervezőre javítja. A divathoz az arcformához megfelelő hajviselettől a szemüvegig, az egyéniséghez illően naponta simára borotvált arctól az esetleg meghagyott borostáig, a pulóverhez illő ingig, nyakkendőig annyi minden hozzátartozik —, s máris a kérdés kellős közepén járunk. ^Hogyan „készül” a divat? Egy kor ideálja — Ha egy-egy híres divatszalon bemutatói láttán képesek is vagyunk elhinni: a divatot emberek diktálják, nem egészen így áll a helyzet. Az öltözködést a mindenkori politikai, társadalmi helyzet határozza meg. Hogy csak egy példát említsek: a második világháború utáni kilós válltömések, széles, pöndörödő fazonokkal készült, erőt sugárzó öltönyök nem a véletlen művei. Egy kor ideálját próbálták bemutatni velük. Az eltelt harminc év alatt változott az ideál, a gondolkodó ember vált azzá. s ezt természetesen a divat is követte. Ezenkívül a divat erősen kapcsolódik az etnikumhoz is. — Egyébként napjainkra a divat joviálissá vált. Minden divat, ami az ésszerű öltözködést segíti. Minden divat, ami kimondottan, a szó hagyományos értelmében divat lenne. Ma a kulturált ízlésű öltözködést mondanám divatnak. Természetes, hogy az öltözködésben is hódít a funkcionalizmus. Átlagigény — Egy tömeggyártásra berendezkedett gyárnak, mint például a VOR, mindig a pillanatnyi szükségletet kell kielégítenie, nagy tömegben. Éppen ezért a gyárak a divatból nem a szélsőséget keresik. Mindig az átlagigényt próbálják figyelembe venni, olyan ruhákat gyártva, melyek a nagy többség számára elfogadhatók, s egy-egy korábbi divathullám hatására már elfogadottá, s így keresetté váltak. — Az igazság az, hogy mindaddig nemigen van szüksége egy gyárnak ruhatervezőre, míg minden termékét el tudja adni. Ha ez nem sikerül, csak akkor fordulnak a tervezőkhöz. Rendszeresen figyelem az üzletek kirakatait. Elkeserítő művekkel találkozik sokszor az ember. S amíg a kereskedelem az ipart, az ipar a kereskedelmet okolja az ízléstelen holmikért, megfeledkezünk róla. hogy mindez inkább esztétikai probléma. Nem visszafelé — Nem igaz az a közfelfogás sem, miszerint a divat csak önmagát ismétli. Mint ahogy a letűnt történelmi korok sem kerülhetnek még egyszer elő, nincs másként ez a divattal sem. A múltból persze átvehet egy s mást, ezt továb fejlesztheti, de sohasem visszafelé halad. A ruhabemutatókon felvonultatott férfiruháknak mindössze 30 százaléka zakó. Kényelmetlen, nem praktikus viselet. S ha találunk helyette mást, előbb-utóbb „kinőjük” a zakót. — Mint ahogy kinőttük a „girardit” a sétapálcával együtt. Ez ma már nem lenne praktikus. A girardit elröpítené az első mellettem elhúzó gépkocsi, a sétapálcával meg a forgalmas járdán . . . Nem beszélve rtfla. hová raknám, ha egy kisebb kocsiba kellene beülnöm. Csendes Csaba A bőr rosszindulatú betegségeiről Idejében: gyógyíthatók! A bőrön sokféle jó- és rosszindulatú daganat helyezkedhet el. Ezek közül legnagyobb jelentősége a bőrráknak és a bőr rákeló- ző állapotainak van, bár nem szabad elfeledkezni a viszonylag ritkán előforduló, ide igen rosszindulatú festékes daganatokról sem. A bőrrákok gyakorlatilag két nagy csoportba oszthatók. Túlnyomó részük az alapsejtes bőrrák adja (70—'75%), míg az elsza- rusodó laphámrák kb. 20—25" „- ban szerepel. Ezenkívül előfordulhatnak még viszonylag ritkán átmeneti, vagy kevert típusú bőrrákok is. A bőr rákelőző állapotai a bőrrákoknál is gyakrabban fordulnak elő, különösen idős korban. Ezekből bizonyos százalékban évek, vagy évtizedek múlva bőrrák keletkezhet. A bőrrák jelentőségét egyrészt gyakorisága, másrészt elhúzódó, állandóan előrehaladó lefolyása adja. Az sem elhanyagolható, hogy a laphámrákok az esetek egy részében áttéteket képezhetnek, amelyek nem ritkán a beteg halálához is vezethetnek. A bőrrák viszonylag jóindulatú formája az alapsejtes rák. Bár ez áttétet nem ad, kezelés nélkül mégis súlyos károsodásokat, sérüléseket okozhat. KLIMATIKUS FAKTOROK A hazai statisztikák szerint a gyakoriságot tekintve a rákos megbetegedések között első helyen szerepel a bőrrák. Egy magyarországi szociális otthonban történt felmérés alapján a bentlakó idős egyének 8°0-án bőrrák, 50n/o-án valamelyik rákelőző állapot fordult elő, anélkül, hogy erről a vizsgált személyeknek tudomásuk lett volna. Ezek szerint minden második idős egyénen előfordulhat a bőrrák, vagy a rákelőző állapot valamelyik formája. Mindezek az adatok rámutatnak a bőrrák és a rákelőző állapotok gyakoriságára, illetve nagy gyakorlati jelentőségükre. Különösen azokon fordulnak elő ezek az elváltozások, akik életük jelentős részét a mezőn, a földeken, tehát a szabadban töltötték el. Régóta ismert ugyanis, hogy a hosszan tartó napsugárzás és egyéb klimatikus faktorok bőrrákot idézhetnek elő. ÉLETKOR ÉS GYAKORISÁG A bőrrák gyakorisága az életkorral növekedik, de néha egész fiatal egyéneken is felléphet. Elsősorban az arcon helyezkedik el, de gyakran látható a kézháton is. Az esetek legnagyobb részében lencsényi, vagy annál kisebb, vagy nagyobb, gyakran pörkkel fedett, nem gyógyuló seb vagy fekély formájában keletkezik az arcon, a kézháton vagy ritkábban a test egyéb részein is. A fentiekből következik, hogy különösen idős egyének, akik lencsényi, 3—6 hónap alatt nem gyógyuló fekélyt vagy sebet észlelnek az arcon vagy a kézháton, haladéktalan keressék fel orvosukat, illetve a megfelelő szak- rendelést. Természetesen a lábszárakon gyakran előforduló fekély, az ún. lábszárfekély nem tartozik ide. A bőr rákelőző állapotai még nem nevezhetők bőrráknak, bár a szövettani vizsgálat szerint már ekkor is kimutatható a sejtek átalakulása. Számos rákelőző állapot ismert. Leggyakrabban bab- nyi, ujjhegynyi éles határú, kerek vagy ovális alakú, szürkés, illetve sötétbarna, érdes felszínit, lapos foltokról van szó, amelyek szintén az arcon és a kézháton helyezkednek el. Nem minden barna, illetve szürkés színű elváltozás tartozik azonban a rák- előző állapotokhoz, ezeknek az eldöntése szakorvos feladata. SEBÉSZI ÉS SUGARAS ELJÁRÁS Bár a fent említett rosszindulatú bőrelváltozásokat csak szövettani vizsgálattal lehet pontosan kórismézni, az esetek túlnyomó többségében azonban tapasz„Alba-fal" lakásépítőknek Növelik a gipszperlit válaszfal gyártását Székesfehérvárott. A válaszfal megtakarítja a belső vakolást és 35 centiméter vastag téglafallal egyenértékű hőszigetelést biztosit. A hornyolt kivitelű, házilagosan összerakható „Alba-fal” mindössze 8 centiméter vastag, s a lapokat 2 centiméteres légréssel illesztik a meglévő falfelülethez. A szilárd gipszperlit bélelés nagy előnye: belső vakolást nem igényel, sima felülete közvetlenül csempézhető, festhető, vagy tapétázható. Az Álba Régia Építőipari Vállalat energiatakarékos bélelése a felére csökkenti a tégla, vagy beton falszerkezetek hőátbocsátási értékét, költségei a fűtési megtakarításból néhány év alatt megtérülnek. talt szakember egyszerű ránézéssel is meg tudja állapítani a helyes kórismét. A bőrrák főként sebészi vagy sugaras eljárással, illetve a kettő kombinációjával gyógyítható. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a megfelelő időben végzett kezelés teljes gyógyulást eredményez. Természetesen minél elhanyagol- tabb állapotban kerül a bőrrák kezelésre, annál rosszabbak a kezelés eredményei is. A fentiekből következik, hogy döntő^ a korai diagnózis és a megfelelő időben végzett, szakszerű kezelés. A sebészi és a sugaras kezelésen kívül még számos kezelési mód is alkalmazható. így például nagy kiterjedésű bőrrákok kezelését meg lehet kísérelni különböző sejtosztódást gátló anyagok (ci- tosztatikumok) és a besugárzás megfelelő kombinációjával. Az utóbbi időben sikeresen alkalmazhatók a citosztatikumokat tartalmazó kenőcsök egyes bőrrákok és rákelőző állapotok kezelésében. A citosztatikumot tartalmazó kenőcsös kezelés a rák- előző állapotok egyik leghatásosabb és legjobb gyógymódja. FESTÉKES BÖRDAGANÄTOK Szólnunk kell még az ún. festékes bőrdaganatokról, amelyek szerencsére igen ritkán fordulnak elő, de igen rosszindulatúak. Az esetek egy részében festékes anyajegyekből sérülés után keletkeznek. A sérülés után ezek a festékes anyajegyek hirtelen megnagyobbodhatnak, vérezni kezdenek, vagy a környező bőrön elszíneződés jelenhet meg. Ebben az esetben a betegnek azonnal fel kell keresnie a megfelelő szakembert, illetve rendelőintézetet. (Bőr- és nemigondozó intézet, onkológiai bizottság, sebészet stb.) Tilos tehát a festékes anyajegyeket vágni, szurkálni, égetni vagy bármely módon a sérüléseket előidézni. Megnyugtatásként közölhető, hogy a festékes elváltozások ritkán rosszindulatúak, továbbá, hogy a festékes anyajegyek rosszindulatú átalakulása igen ritka. Az ide vonatkozó statisztikák szerint csak minden 100 000 —1 000 000. anyajegyből alakul ki egy rosszindulatú festékes daganat. A festékes daganatok helyes kórisméjének felállítása nagy tapasztalatot igényel. A kezelés csak megfelelően felszerelt intézetben, képzett és tapasztalt szakemberek irányítása mellett lehetséges. Dr. Szabó Péter megyei szakfőorvos, az orvostudományok kandidátusa Nyíregyháza Alkalmi, illetve hétköznapi viseletre készültek ezek a modellek. Jellemzőjük, hogy alapanyaguk tiszta élő gyapjú, vagy polyeszter- gyapjú keverék. Divat az egyenes váll kialakítás, az enyhén karcsúsított, keskeny fazon egyszerű zsebekkel. Az alkalmi öltönyökhöz újra divatba jött a mellény viselete. A nadrágnál az egyenes vonal hódít, alul 25—26 centi a szárbőség. Télen, nyáron hódít a blúzon, melynek alapanyaga kártolt tiszta gyapjú, a nyárinál jeszter anyagból készül. A vállkarakté tömés nélküli gömbölyű, illetve ejtett, vagy ragián. Keskeny, ing szerű gallérokkal, az eleje felgombolható, illetve kihajtható. Külön böző ujjhosszúsággal készülnek. Ing helyett garbó vagy pamu alapanyagú sporttrikóval viselhető. (Elek Emil) Szeretem az otthonomat, de egyáltalán nem vagyok az otthon rabja, mint sok „régimódi’ háziasszony. Reggel is, délben is elég egy-egy óra a háztartáshoz ha ésszerűen végezzük a dolgunkat. Sokféle háztartási szer, kész vagy félkész étel könnyítheti az otthoni munkát. Én igénybe veszek mindén olyan tisztítószert és mirelit-készítményt, amit épper kapni lehet. Néhányukról iroh most -a kezdőn-éfe gyakorta!háziasszonyoknak.