Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
HAZAI TÄJAKON FILMJEGYZET Búcsúszentlászló A borravaló anatómiája — így is jellemezhetnénk Búza Péter „Mire való a borravaló?” című, zsebkönyvformá- jú kis kötetét, amelyet már 1981-es évszámmal jelentetett meg a Kossuth Könyvkiadó. Huszonegy magnóinterjút olvashat az érdeklődő, aki rendszerint maga is ad, vagy kap borravalót. A bölcsőtől a koporsóig terjed az írások íve, megfelelően annak a hiedelemnek, hogy sikeresebb a baba világra jövetele, ha előbb néhány bankó (diszkrét formában persze) bevándorolt egyes fehér köpenyek zsebébe, s jobb lesz majd A búcsúszentlászlói templom fő homlokzata a toronynyal, s azon túl a bal felől csatlakozó hajdani rendházzal. Második képünk: A templom és a rendház épületegyüttese hátulról: alul a kis középkori templom félkör alaprajzú szentélyével; a barokk templom szentélyét a huszártorony zárja le, s a háttérben látszik a fő homlokzatú nagy torony barokk sisakja. A változatos szépségű zalai tájakon a megyeszékhely és a Balaton között északról délre futó dombsorok között, az egyik lapályos völgyben fekszik egy falu, amelynek neve középkoriasan cseng: Búcsúszentlászló. A név önmagáért beszél: a nagy Árpád-házi király tiszteletére szentelt helybéli templom búcsúira távojibb falakból is ide zarándokoltak hajdan. Ma is jól megközelíthető, két fő közutat összekötő útra felfűzött falu. Mehetünk az új 76-os úton a balatonszentgyörgyi elágazástól Zalaegerszeg felé, i vagy ugyanoda Keszthely felől a régi 75-ös úton — e kettőt kapcsolja össze a Búcsúszentlászlón átvezető út. A falu közepén elágazás található: kelet felé — a közeli Nemessándorházára — indul ki bekötő út. Az elágazásnál kiszélesedő térség, amelynek még ma is sajátos jelleget ad néhány régi ház. A térségnek, név szerint az Arany János utca torkolatának északi részén egy toldott, itt-ott átépített, végével az utcára néző ház szép parasztbarokk homlokzata emelkedik. S az utcatorkolattal szemben egy még régebbi, vaskos alapú, pincés, támfalas erősítésű L alakú épület néz a Nemes- sándorháza felé vezető útra, s az útmellett, a vasúton túl hatalmasan magasló Szent László templomra. Oda néz a ház, .ahova érdeke és szerepe megépítésétől kapcsolhatta. A XVHI. században épült ház ugyanis vendégfogadó volt. Rövidebb szárában ma is vendéglő van. Milyen forgalom lehetett itt régi búcsúkon, mikor a térségben szekerek tömörültek, tarka viseletbe öltözött népek forogtak! De menjünk oda, ahova a búcsúsok útja vezetett! A Szent Lászlónak szentelt templom legrégibb része a XIII. században épült a mocsaras táj egy kiemelkedésén. Ez a régebbi rész ma — a templom szentélye mögött van! Ügy növelték meg a hajdani, jellegzetes középkori egyházat, hogy ahhoz nagy barokk templomot építettek a török harcok után, a XVII. század végén a faluba települt ferences barátok. S most az oltár mögötti részen lehet átjárni a kápolnává lett régi templomba. A barokk templomhoz még a XVIII. század első felében ugyancsak barokk stílusú emeletes rendház is épült — (ma szociális otthon). Szép, egységes a homlokzati képük nyugat felől. Érdekes tömböt alkotnak hátulról a régi templom felől nézve. Lépcsősen tör magasba az épülettömb, a szentély végén kis huszártorony emelkedik, míg a fő torony távolabb a homlokzatnál a templom és a rendház csatlakozásában ma- gaslik. Ha tovább sétálunk a ne- messándorházai úton, még egy kis templomocskát látunk. Túl a patakon, jobb felől kis domb körül gondozott kálvária. Közepén, a dombocskán a kis kápolna — a XVIII. század második felében emelték. Szép kovácsoltvas barokk kapuja van. S mögötte a völgy lapálya a déli messzeségbe vész, míg keletre a láthatárt a jól belátható dombsor zárja le. Egységes, zárt kis világ rajzolódik ki, amelyben a szent- lászlói barátok, s még régebben a középkori falunépe leélték egész életüket. Számukra e dombok határolták a világot. N. F. A középkori templom lizéniákkal tagolt, íves ablakú szentélye. (Cservenka György felvételei) kedves hozzátartozónk halott- kénti fekvése, ha a fekete Köszönöm, megvagyunk Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy nagyon sokan gépiesen teszik fel a sablonos kérdést: „hogy vagy?” „hogy vagyunk?”. És nem is kíváncsiak a válaszra. Ilyenkor szinte teljesen mellékes, hogyan reagál a megszólított. Mondhatja: „szeretnék kimúlni a világból”,' de előrángathatja a sztereotip frázis: „köszönöm, megvagyunk”. Nem mindegy, miképpen érdeklődünk barátaink (ismerőseink) közérzete felől. És az sem, hogy milyen a reflexió minősége. Lugossy László, az új magyar film rendezője mai kapcsolataink nyugtalanító kérdőjeleire irányítja a figyelmet. Arról beszél, hogy társadalmi és egyéni közérzetünkben szaporodnak a problémák. Rosszul kérdezünk, hebehurgyán felelünk. A Köszönöm, megvagyunk első pillantásra kamarajátéknak mondható, pedig voltaképpen inkább nagyszabású tablónak nevezhetnénk. Konfliktusai „sűrűek”, s a két főszereplő kapcsolatának hátterében — vagy inkább ütközéseinek középpontjában — ott lélegzik ellentmondásokkal terhes korunk. Az „itt és most” Magyarországa. B. József, a negyven körüli szakmunkás egyedül él épülő házában. Felesége meghalt, s ő tüskékkel védekezik a világ ellen. Nem nagyon enged senkit közel magához. Amúgy a kuporgatás megszállottja: ötről a hatra szeretne jutni, s-ehhez filozófiát is kovácsol. Körülbelül így hangzik: Az a tied, amit birtokolsz. Dolgozni, beosztani, gyarapodni — ebben rejlik az élet értelme. Amíg valaki egyedül van, egy darabig elboldogulhat (ha ugvan elboldogul) ezzel a felfogással. B. Józsefnek — pechiére. meg az útjába sodródó teremtés pechjére — megadatik a társ. Egy fiatal lány. akinek homlokegyenest ellenkező a véleménye a dolgokról. Már ennyi önmagában is elég lenne a szikrázó konfliktushoz, de hát itt más ténvezők meghatározó szere- rtp sem rsekélv. A felfogások konfrontációját a nemzedéki különbségek tovább mélyítik, s motívália a harcot a két nem örök vonzása és taszítása is. A kaocsolat fejlődési görbéié cikcaizkos. Az ífiú munkáslánvnak egváltalán nem tetszik a takarítás alkalmával vastagon adagolt „lel- kifröccs” és B. Józsefről sincs különösebben jó véleménye. Már-már kiszáll az „üzletből”, aztán úgy találja, hogy nem feltétlenül kell vesztesnek lennie. Amikor egyezséget kötnek, sorsuk megpecsé- teltetett. Tűz és víz nem férnek meg egymással. A lány folyton lázadozik, de aztán — gyengeségében, bűntudatában — beadja a derekát. Még B. József, a férfi közeledési kísérletének sem képes ellenállni, aminek természetesen meglesz a következménye. De addig — a keserű fináléig — még jó néhányszor egymásnak feszülnek az indulatok, s a végzetes csapdából egyre nehezebb kiszabadulni. B. Józsefet elsodorja az ár, minden köteléket és érzelmet elpusztít maga körül, partnere pedig — vagy áldozata — öngyilkosságot kísérel meg. Mikor elválunk tőle, szomorú szemében a „minden mindegy” rettenete ül és az orvosnak gépiesen ennyit árul el önmagáról: „Nincs senkim”. „Nincs senkim.” Iszonyatosan lehangoló a vallomás — kivált, ha tudjuk, hogy nincs benne semmi önsajnáltató póz és taktikus túlzás. Így igaz, ahogy a kopogó mondat agyunkba kalapálja: a kislány, a B. József gyermekét szíve alatt hordozó kisanya senkihez sem tartozik. „Minden egész eltörött” benne és körülötte. Leegyszerűsítenénk a film gondolatiságát, ha a Köszönöm, megvagyunk hőseiben a durva férfi és a kiszolgáltatott nő párharcának sémáját fedeznénk fel. A képlet ennél sokkal bonyolultabb. B. József — noha lehetetlen vele azonosulnunk és még kevésbé tudjuk megérteni — korántsem visel ördögszarvakat, s társáról sem lehet a szeplőtlen angyalt megmintázni. A dráma éppen azt a folyamatot jeleníti meg, hogyan torzul el a tisztességes szándék, s miképpen morzsolódik össze az esendő — következetlen, gyenge, számító, bizonytalan — ember a körülmények nyomasztó súlya alatt. Lugossy László „látleletét” — mely tagadhatatlanul kecselekvések eredői, objektív és szubjektív mozgatórugói, társadalmi és személyes okai pontosan feltárulnak előttünk. Kötődéseink felszínessége. A munkához való viszonyunk rideg üzletiessége. A szerzés mechanikus. örömtelensége. A szavak és tettek közötti ellentmondás. A felelősség és a felelőtlenség zsákutcái. A Köszönöm, megvagyunk egyértelműen pálcát tör a „lézengve élni” vállalhatatlan felfogása fölött. Éppen ebben rejlik mondanivalójának pozitívuma, katartikus ereje, megrendítő tanulsága. Lehet, sőt bizonyos, hogy a háttér — a környezet — rajza lehetne alaposabb, s a talajvesztést valami ellenpontozhatná; az is nyilvánvaló, hogy bizonyos mozzanatok kissé didaktikusak, tételsze- rűek, túlságosan csattanóra hegyezettek. Ez azonban nem befolyásolja a filmről kialakított elismerő véleményünket. Lugossy László arra vállalkozott, hogy nyugtalanítsa a nézőt. Emberi tartásunk, hitünk, egészségünk érdekében. Ezt a célt szolgálja a sallangmentes cselekményvezetés, a belső — pszichológiai — mozgások megjelenítése, a félig városi, félig falusi atmoszféra ábrázolása, a puritán képi világ (operatőr: Lőrinc József); a Köszönöm, megvagyunkban semmi sem feltűnő, s mégis minden a helyén van. Külön elismeréssel kell szólnunk Nyakó Juli jellemformáló tehetségéről. Még sokat fogunk hallani róla — elsőrangúan játszik, él és nem „alakít” a kamera előtt. Figyeljünk oda egymás „hogy vagy”-aira. Meg a feleletre is. Jó lenne, ha a „köszönöm, megvagyunk” szó szerint azt jelentené, hogy megfelelően érezzük magunkat. Lugossy László komoly és jelentős filmje a bizonyíték rá, hogy ma még nem egészen így áll a helyzet. Veress József Mire való a borravaló? Huszonegy magnóinterjú elterjedt „népszokásunkról" formaruhák zsebe kissé megvastagszik a temetés előtt. Kétségtelen, sok szóbeszéd illeti manapság egyik legelterjedtebb népszokásunkat, a borravalózást. A huszonegy borravalós foglalkozás képviselője (úgy tűnik), őszintén elmondta, mit tart maga a borravalóról, milyen érzés volt először elvenni, s hogyan jött bele a borravalózás rejtelmeibe. Mert sok rejtéllyel, vélt vagy valós előnnyel, remélt mesés jövedelemmel jár együtt ez a szó, „borravaló”. Meglepő, hogy például az egyik orvos arról beszél: hátrányos, ha nem fogadja el, mondván, sokszor elvesztheti hitelét a beteg előtt („nem is akar meggyógyítani”). Vagy természetesnek látszik, hogy a pincér „lead” az üzletvezetőnek, mert ő abból a sörszállítónak ad, ugyanis nem mindegy, hogy a forró nyári napon időben jön-e a szállítmány ... A huszonegy borravalós szakma képviselőinek nagy többsége megegyezik: sok minden gyökere, hogy a fizetésekbe többnyire eleve bekalkulálják, hogy az illető borravalót is kaphat — tehát mintegy legalizálják. Sokan szívesen lemondanának a borravalóról, ha a hivatalos fizetés arányban álló lenne az elvégzett munkával, pontosabban biztosítaná az illető számára a társadalmilag elfogadott életszínvonalat. (Persze kérdés, hogy ki milyen életszínvonalt, igényeket tartana a maga számára elfogadhatónak...) Az interjúkból viszont az is kitűnik, hogy a borravalózás inkább bevett szokás, mint indokolt társadalmi jelenség. Több borravalós szakma képviselője mondta el: munkakörében úgyszólván lehetetlen pluszt nyújtani a borravalóért — de van. Figyelemre méltó: van, aki nem tekinti borravalónak a kapott összeget, mert többnyire megdolgozott a plusz pénzért is (például elvitte a tüzelőt, bútort oda is, ahová nem lett volna kötelessége). Érdekes szálai is vannak az interjúsorozatnak: aki csupán a borravalóért választ munkát és ráhajt a „nagy dohányra”, sokszor kevés ideig bírja. Szóval bonyolult dolog a borravaló. Búza Péter lelki- ismeretesen utánajárt, mégis jogos a kérdőjel a cím végén. Valóban mesés-e, menynyi és tényleg, mire való a borravaló? A könyv kapcsán is megéri, hogy ki-ki újra átgondolja. Marik Sándor
