Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
1981. február 15. Lassan két hete foglalkoztat az a néhány megjegyzése, amivel a pártnap után hat szem között kiegészítette a beszámolómat. Már akkor is egyetértettem önnel, azóta pedig még inkább. Tulajdonképpen arról győzött meg, hogy sokat, az eddigiektől legalább is jóval többet kellene találkoznunk, beszélgetnünk az élet fontos kérdéseiről, a politika napi aktualitásairól, mert ezzel mind mélyebbre és mélyebbre áshatnánk, kutatva ama bizonyos kincs után, amellyel kis országunkat bizony elég mostohán látta el a sors. Ügy igaz: nekünk nincsenek gyémánt-, arany- vagy ezüstbányáink, de ez semmiképp sem jelenti, hogy kincseink sincsenek. Ezek között nem is az utolsó, inkább talán az első helyen említette az emberi tudást, a gondolkodást, a fegyelmet a munkában, a jobb kedvet életünkben. Valóban: amikor mi a munkánkban meglévő nagy tartalékokról szólunk, a legtöbbször nem is gondoljuk meg alaposan, hogy ezei£ nem valamiféle tőlünk független, eleve a magasabb irányítási régió számára elrendelt fogalmak. A lehetőségek itt vannak nálunk, a kezünkben. Ez a terep sem más, mint amit fiatal kollégáimnak tanítanak az újságíróiskolán: a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Mondta, sok múlik a traktoroson. Tőle függ, mennyi gázolajat használ, vagy takarít meg, vagy a szomszédos tsz-ek elnökein, mennyire képesek túllátni a saját kis portájukon, meg tudnakTe egyezni például olyan kézenfekvő megoldásokban, mint mondjuk a gépjavító műhely, a műtrágya- vagy növényvédő- szer-raktárak közös üzemeltetése. Mélységesen egyetértek önnel, ezeken nagyon sok múlik. Nem utolsósorban a szövetkezet jövedelme, a tagságnak osztható nyereség. Ön nyugdíjazása előtt agronómus voit, s azt is jól tudja, hogy mit jelent a jánkmajtisi házikertekben például a víz elvezetése. Különösen egy ilyen esős évben, amilyent magunk mögött hagytunk, van nagy szerepe a sok kicsi sokra megy elv gyakorlati megvalósításának. Ezek foglalkoztattak engem is találkozásunk óta: mi mindenben kereshetjük még a közös boldogulásának útjait! Következő példája igen érdekes területre kalauzold a hivatal, az ügyintézés mezejére. Önök ott — mint mondta — kétezer-négyszázán adták össze kétszáz forintjaikat, a takarékszövetkezet indulásához szükséges tőkét. Ezért különösen bosszantó, hogy legutóbb egy jogász mulasztása nyomán veszített el ez a közösség százezreket. A tény röviden: egy debreceni kőműves úgy építette meg a takarékszövetkezet hajlékát, hogy az néhány év elteltével használhatatlanná, életveszélyessé vált. Újjá kellett építeni, egymillióért, ön most azt panaszolta, hogy mivel a jogtanácsos — akinek hivatalból kötelessége szövetkezetük érdekeit védeni — el sem ment a nyíregyházi bírósági tárgyalásra, elvesztették a pert. Következésképpen egymillió esett ki a közösség kasszájából. Nem tudom, mennyiben múlt ezen a a mulasztáson a nagy összeg sorsa, nem biztos, ha elmegy a jogász a bírósághoz, megnyerték volna-e a pert. Abban viszont most már egyre jobban hiszek, hogy nemcsak a gazdasági fronton dolgozók, hanem a jogtanácsosok, az orvosok, a pártmunkások, az alkalmazottak, a tanácsi ügyintézők — vagyis mindany- nyiunk — együttesen hordozzuk sorsunkat. Ha megtesszük a magunkét, nyerhetünk. Ellenkező esetben egészen biztosan veszítünk. Forintokat mindenképpen, ezenkívül munkából kiesett időt, és mindent, amit nem teszünk meg ma, bár megtehetnénk. Olyan társadalomban élünk, amelyben mindannyian egymásra vagyunk utalva, amelyben munkánk és eredménye szervesen kapcsolódik egymásba, függ össze a másokéval. Igaza van: a parasztember a háztáji víz levezetésével, a jogi képviselő a per megnyerni akarásával, a traktoros a gép karbantartásával ugyanazt a jó célt szolgálja, míg hanyagságával egyformán képes kárt okozni. A következő beszélgetésig üdvözli: Farkas Lászlóval, a mezőgazdasági főiskolai KlSZ-bizottság titkárával az ifjúság közérzetéről A Ha olvasta a levelet, amely beszélgeté- w sünkre az okot és az alkalmat adja, kérem, emeljen ki belőle valamit, ami leginkább megragadta. — Az a levél, melyet a KISZ Központi Bizottsága címzett meg fiatalokhoz és idősekhez, engem főként az ünnepélyesség mellőzésével, tárgyilagos hangvételével fogott meg. Nehéz egy valamit mottóként kiragadni, de ha már elhangzott a felkérés, szívesen idézem azokat a sorokat, amelyek a fiatalok és a munkakollektívák viszonyára vonatkoznak. Helyettem is fogalmaz a levél: viszonyainkat, a közösség értékítéletét, az erkölcsi és anyagi ösztönzést kell olyanná formálni, hogy zöld utat és elismerést kapjon az ésszerűség, hogy a hányaveti munka, a nemtörődöm gazdálkodás kárát elsősorban az lássa, aki vétkes benne. A Már megbocsásson, de mire alapozza ezt w a véleményét, hiszen még diák, harmadéves a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán? — Persze, még nem mondtam, hogy valójában túlkoros főiskolai hallgató vagyok. Győrben, szakközépiskolában érettségiztem, s miután nem vettek fel a helybeli távközlési főiskolára, előkaptam az érettségivel szerzett villanyszerelő szakmunkás-bizonyítványomat és beálltam a Rába Vagon- és Gépgyárba dolgozni. Három évig viseltem a munkásruhát. Tehát némi fogalmam van róla, hogy miként is zajlik az élet, túl az iskolakapun. Ezért érzem én igaznak, találónak a kongresszusi levél szavait. Jól tudom azt is, hogy bár egyre több fiatal kap tudásának, képzettségének megfelelő munkát, szép számmal vezető pozícióba is gyorsan eljutnak, de az is igaz, hogy még nem mindenhol zökkenőmentes a pályakezdés, a beilleszkedés. a Ne kerülgessük a forró kását... — Néhol nem az alkalmasság, hanem az életkor a döntő az előléptetésnél. A fiataloknak sok keserűséget okoz, hogy több helyütt ellenszenvvel, gyanúsan nézik azt, aki jobbítani, változtatni akar. Féltékenység, kényelmesség: ismerős fogalmak ezek. Azt is hangsúlyozza a kongresszusi levél, hogy egyelőre nem mindig az boldogul a legjobban, aki első a munkában, a tanulásban, mert sok még az ügyeskedő ember, akik előtt gyakorta nyiladoznak azok a bizonyos kiskapuk. Folytassam? A A saját és a közvetlen környezete, diáktársai véleménye szerint mi ennek az oka? — Mi is hasonlóan látjuk, mint a. felnőtt emberek többsége: gyakorta egyesek személyes érdekei állnak a párt és a kormány által jónak tartott, szorgalmazott szükséges változtatások útjába. Hadd érintsek itt egy fájó pontunkat: káros általánosítással szokták mondani a mai ifjúságról, hogy nem becsüli eléggé a vívmányokat. Ez nem igaz. Bizonyára vannak fiatalok, akik fitymálnak, mindent természetesnek vesznek — ilyenek a felnőttek körében is felfedezhetők —, de a többség jól tudja, hogy ebben az országban az eredményekért keményen megküzdenek szüléink, s hogy ami ezáltal gyarapítja a közösséget, annak határainkon túl is rangja van. Amikor mi szólunk, netán kritizálunk, akkor azt szeretnénk száműzni, ami visszahúz. S amint a kongresszusi levélben is áll: ez olykor harcot jelent, s a harcban nemcsak győzni lehet, hanem sebeket is kaphatunk. Ezt a harcot vállalni nekünk, KlSZ-fiata- loknak nemcsak jogunk, kötelességünk is. A Köszönöm, hogy részletesebben kifejtette mindezt. Evezzünk közelibb vizekre: éreztem, hogy szenvedélyesebben szólt a fiatalok beilleszkedési gondjairól. Oka van rá? — Elárulok valamit: a tegnapi előzetes telefonbeszélgetésünk után összedugtuk a fejünket a kollégiumban a srácokkal, s kértem, mondják el, mi az, ami leginkább foglalkoztatja őket. Első helyen említették azt a szorongást, ami a beilleszkedésre gondolván hatalmába keríti őket. Főként azok félnek a találkozástól a munkahellyel, akiknek az útja simán vezetett a középiskolából a főiskolára, tehát még nem ízlelték meg a munka örömét, keserűségét. Pedig a fejlemények nem adnak okot elkeseredésre: a közel 70 végzős üzemmérnöknek csupán eddig 48 megpályázható munkahelyet kínálnak Szabolcs, Borsod, Hajdú, Heves és Békés megyében, jobbára a tsz-ek 3000—5800-ig srófolható fizetéssel, szolgálati lakással vagy szobával, illetményfölddel, letelepedési segítséggel. Mitől hát a drukk? Az ismeretlenség miatt! A legtöbb végzős legfeljebb futólag került kapcsolatba igazi gazdasággal, s ez nem szerencsés dolog. Régóta foglalkoztat, hogy bár a kényszerhelyzet szülte az előfelvételi rendszerét, de van abban valami nagyon jó is. Egy szűk év valamelyik munkahelyen csak javára Válik a fiatalnak. Még nem gondoltam végig, mivel járna, de nem ártaná ebből a szükségből gyakorlatot csinálni. áh Nem gondolja, hogy ebben a hiányos ismeretben, tájékozatlanságban az iskola is ludas? — Ez igen bonyolult kérdés. Aki bene van, jól tudja, milyen sok óraszám szükséges a szakma oktatására, s hogy tanáraink menynyire leterheltek. Nem egy iskola ügye a mostani gyakorlat, hanem általános jelenség, változtatni tehát magasabb szinten lehetne, kellene. Mert úgy tűnik, hogy az oktatással egyenértékű nevelőmunka a középiskolába# véget ér. Pedig vallom, hogy a főiskolások formálásáról sem volna szabad ilyen egyszerűen lemondani. Azok a tanárok, akik a nagy elfoglaltság mellett egyéniségükkel hatni is képesek a hallgatóságra, minden elismerést megérdemelnek — igaz, olykor a legkisebbet kapják meg ... A Ne mutogassunk csak másokra: nem gondolja, hogy a nevelésben, az életre felkészítésben a KISZ-nek jó lehetőségei volnának? — De mennyire! Bizottságunk akcióprogramjai mindig magukba foglalják a főiskola zártságát feloldó, konkrét kapcsolatok gyarapítását, s ezeket általában meg is valósítjuk. Klubunkban a legkülönfélébb személyiségek találkoznak leendő üzemmérnökökkel. Aztán: valamennyi évfolyamnak félévenként rendszeresen kell szerveznie egy szakestet. Legutóbb például a 3. évfolyam hallgatóinak beszélt az IKR neves szakembere a műszaki fejlődésről, a gávavencsellői tsz főmérnöke pedig a pályakezdés, a „talajfogás” várható nehézségeiről. Mindez azonban alkalomszerű és kevés. Ezért, ha célzatosan utalt KISZ-bi- zottságunk hiányosságára, nem tudom megmagyarázni a bizonyítványunkat... A Ha már itt tartunk, Ön szerint milyen a KISZ tekintélye a fiatalok körében? — A kérdés túlságosan általános. Szerintem különbséget kell tenni az egyes rétegek szervezetei között. Másképpen jelenik meg például a tekintélykérdés itt, a főiskolán és másként mondjuk egy kis félreeső hivatalban, vagy mezőgazdasági üzemben. Amíg egy hangulatos klubestért hálálkodnak a KISZ- titkárnak egy kis településen, addig a főiskolán ez minimális igény. Tudom, hogy a munkahelyeken is tagja az ifjúsági vezető az üzemi négyszögnek, de nekünk az ifjúsági törvény óta olyan érdekvédelmi jogosítványaink vannak, melyek közvetlenebbül éreztetik a KISZ szerepét a főiskolán. Tanulmányi ösztöndíjak eldöntésénél, szociális segély juttatásánál, kollégiumi elhelyezésnél döntő szava van a KISZ-nek, Ott vannak képviselőink a felvételi bizottságokban, hogy csak a legismertebbekről szóljak. A Tehát akkor úgy véli, hogy tekintély- w ügyben minden a legnagyobb rendben? — Elnézést, még nem fejeztem be az előbbi kérdésre a választ. Alapjában véve jó irányban fejlődik az ifjúsági mozgalom, ezt mutatják a munkában, a tanulásban, a közéletben az eredmények is. A gondot az adja, hogy bár az utóbbi években jelentős erőfeszítések történtek a KISZ-munka stílusának korszerűsítésére, ez még nem járt teljes sikerrel. Még mindig túlságosan sok a formalitás a munkában, s ez nemhogy vonzaná, de taszítja tőlünk a fiatalokat. Ne kerteljünk: való igaz, hogy felvettünk egy „felnőt- tes tárgyalási” stílust, nehézkesek vagyunk, nem tudunk fiatalosan feloldódni. Gyakorta valamiféle álarcot öltünk, mihelyst megkezdődik a taggyűlés. Mert hogyan fest mostanság egy átlagos KISZ-gyűlés képlete? Így: javasoltuk, megtárgyaltuk, elfogadtuk, kipipálhatjuk, mehetünk. Szándékosan túlzóm el, hogy jól érzékeltessem: ez a merevség bénítja a lendületet, személytelenné teszi a munkát. Baj az is, hogy ötlettelen az alapszervezeti munka. Ha egybegyűlnek, nem a legégetőbb és a legtöbb fiatalt érintő kérdéseket beszélik meg. Főiskolai példánál maradva : az alapszervezeteket képessé kell tenni rá, hogy tudják szembesíteni az intézmény életét, a hallgatók helyzetét, tanulmányi munkáját és szociális ellátását érintő napi kérdéseket a valóság lehetőségeivel, a velük szemben támasztott követelményekkel. Persze, ehhez az alapszervezeti vezetőségeket kell jobban megválasztani és felvértezni mozgalmi és vezetési ismeretekkel. Ez igen fontos feladat a jövőben, gondolom a KISZ közelgő X. kongresszusa is nagy teret szentel e hiányosság felszámolásának. £ Vajon nem játszik közre mindebben az a sokszor hangoztatott vélemény, hogy a mai fiatalok jelentős része edzetlen, elkényelmesedett, közömbös? — A mi esetünkben ez aligha helytálló, hiszen a mezőgazdasági főiskolán képezik többek között azokat a bátor üzemmérnököket is, akik repülgépvezetők lesznek. Szélesebb körben bizonyára találni példákat kényelmességre, közömbösségre. Ezt sem lehet azonban tértől és időtől függetlenül kijelenteni, hiszen a mai ifjúság teljesen más körülmények között nőtt fel, mint a megelőző bármelyik generáció. mi korosztályunk nein-istneri a nélkülözést, jóllehet mostanában is vannak hátrányos helyzetű fiatalok. Ez a tény önmagában is elegendő ahhoz, hogy a világ jelenségeit is másként szemlélje és értékelje egy mai fiatal, mint a szülei. Gyakori konfliktus oka, hogy a nehéz időket megharcolt idősebb generáció felrója az ifjúságnak: hálátlan, nem értékeli eléggé a szülők küzdelmét. Bizonyos mértékben érthető, hogy az idősebb korosztály várja is a szavakba öntött hálát, amire a legtöbb mostani tizen-huszonéves képtelen. Mit mondjak? Már én sem értem meg a hét évvel fiatalabb húgom szokásait, stílusát, néha rajtakapom magam, hogy prédikációt tartok neki,,. Mégis azt mondom: az én korosztályom nagyobbik része nem kényelmes és nem közömbös, legfeljebb nehezebben találja meg az általa is legjobbnak vélt saját útját. A „faltámasztók” vannak kevesebben, s azok sokkal többen, akik a falat építik. A Nemcsak a faltámasztók hívják fel ma- w gukra a figyelmet, hanem azok a fiatalok is, akik idő előtt rászoknak az alkoholra, s akik a férfi-nő kapcsolatban a parttalan szabadosságot követik ... — Gondolom, ezzel nem általános jelenséget, hanem csupán a szélsőségeket akarja szóba hozni. Mert így elfogadom a szeszről és a szexről a felvetést. Itt sem szabad azonban néhány példát kiragadva általánosítani, utóvégre is nem az egész magyar ifjúság kocsmázik, hanem csupán egyesek. Igaz, hogy a mostani fiatalság több szeszt fogyaszt, mint az előtte élő ifjúság, s az is igaz, hogy a most hamarabb érő fiatalság lényegesen másként fogja fel a felnőtté érést. Ennek ezernyi oka közül csupán egyet hadd citáljak ide: az a fiatal sem alkoholistának született, aki rendszeres lakója a detoxikálónak. Előtte „példát mutattak”, vagy szűkebb családi körben, vagy a szélesebb munkahelyi közösségben, amit követni igyekezett. Vagy: a mai ifjúság előtt járó generáció, amely megismerte a nélkülözést, az éhezést, mostanában önpusztító hajtással veti magát a szerzés küzdelmébe, s míg gyűjt kocsira, telekre, társasházra, betétkönyvre, mindenre ügyel, csak a gyermekére nem: őrá már nem jut idő, türelem, jó szó, őt letudják esetenként pár száz forint zsebpénzzel, s még örülnek is, ha csemetéjük nem zavarja őket értékes tárgyaik között az elmélkedésben. Tudom, egy kicsit ironikus ez így, de igaz: anyagilag jól szituált családból kerül ki sok fiatal, akinek meggyűlik a baja a rendőrséggel. Innen aztán már csak egy lépés a még nagyobb baj, amiből aztán a társadalom gyakorta általánosít. „A rossz példa, a torz értékrend, a hamis vagányság nemegyszer a bűnözésig vezet. A közösség ereje, a figyelem, a gondoskodás sok fiatal útját segítheti vissza a társadalomba.” Ezek a sorok is a kongresz- szusi levélben találhatók. A Meglehetősen elkalandoztunk, de én nem w unatkoztam. Végül megenged egy személyes kérdést? Könnyű szívvel vesz búcsút nemsokára a várostól és vállalja a vidék! értelmiségi nehéz szerepét? — Ha csupán az volna a tét, hogy város helyett vidék, nem lenne gondom, hiszen aki ide jön a gépész szakra, az számot vet a lehetőségeivel. Az az igazság, hogy én még „munkáskoromban” lettem a vitorlázórepülés rabja, ezért is jelentkeztem Nyíregyházára repülősnek, de nem volt szerencsém, a gépészeti tagozatra vettek fel. Most aztán magam sem tudom, hogyan tovább, mert akinek repülés közben egyszer a talpa alatt elfütyült a szél, az egykönnyen nem tud lemondani erről a nagyszerű érzésről. Talán valahogy sikerül még ... @ Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET V'Vasárnapi' llNTERJÚj
