Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-11 / 9. szám

1981. január 11 Lánchíd i séta 24-én a pesti parton ünnepé­lyesen lerakták az alapkövet. Történelmünk sajátos for­dulata, hogy a nemzeti hala­dás és függetlenség lendüle­tében létrehívott híd csak több mint három hónappal a szabadságharc bukása, Gör­gey fegyverletétele, továbbá alig másfél hónappal Batthy­ány Lajos volt miniszterel­nöknek s az Aradon elítélt honvédtábornokoknak a ki­végzése után, 1849. november 20-án nyílt meg. A 78 évnél előbb, még 1870-ben állami tulajdonba került. Több mint száznegyven éves fennállása alatt sok minden módosult, cserélődött rajta. Acélszerkezetét először még az első világháború előtt cserélték ki nagyobb teherbí­rásúra, egyúttal a pályaszé­lességet is növelve 540-ről 645 cm-re. A két háború kö­zött a pesti hídfőnél a közúti aluljáró készült el. S amikor a második világháború után újjáépült, a pillérkapukat is szélesebbre építették föl a korábban megnövelt, 645 ern­es pályaszélességnek megfe­lelően, hogy két autóbusz jól elférjen egymás mellett. Az újjáépítés a hídavatás cente­náriumára fejeződött be: 1949. november 2ü-án adták át a forgalomnak az újjászü­letett Lánchidat. Azóta 1973- ban került sor a forgalom le­zárása mellett a tüzetes át­vizsgálására és időszakos fel- i újítására. N. F. i y; fut Aßn US ujj ju | ä tllflil] ütft-HimaifflB IglfflifC'.'ilLl' mmm 1Ü „ ... Amit én el tudok ren­dezni magamban, az a ma­gyar társadalom három sors­fordulója: 1945, 1950, 1956. Három dátum... A mi éle­tünknek ezek a tartópillé­rei ..— vallja egy helyütt Gall István, kortársi prózánk egyik kiemelkedő egyénisége írói munkásságának történeti alapvetéséről. Amit ő társadalmi életünk tartópilléreinek tart, azok írói munkásságának is fixa ideái. " írásaiban e nyomon haladva konok következetes­séggel egyszerre mutat hatá­rozott és felemelő példát, s jellemzi társadalomtörténeti fejlődésünk felszabadulást követő teljesítményeit. Jelzi, hogy még nem fejeződött be mindannyiunk megnyugtatá­sára e sorsfordulók pere. Munkásságának minőségét jelzi a Csapda, A napimadó, Az öreg, A ménesgazda, s társadalmunk elismerését a Van-e nyelvük az oroszlánoknak? (Bojtár Ottó felv.) szívét kitáró szerelmespár „a megszépült új Lánchídon” ment „a boldogság felé”. Az előző történet és ez a dalocs­ka tehát évszázados hídtörté- netet ível át. A Lánchíd 380 méteres folyamszélességet ível át a mederben álló két pillér ka­puzatán átfűzött láncokra függesztve. A Pest és Buda közötti állandó híd építésé­nek gondolata már a XVIII. század vége felé fölmerült, de még sokáig csak a ta­vasztól télig álló hajóhíd (s ha a folyó erősen befa­gyott, szalmával erősített „jéghíd”) kötötte össze a két partot. A reformkor küszö­bén már több terv is szüle­tett a hídépítésre — 1823-' ban Banitz György hadmér­Születés és újjászületés 1838. szeptember 27-én kö­tötték meg a szerződést „két öszlopú, minden célra és te­herre számított, s így a sza­kadatlan közösülésre (értsd: közlekedésre) alkalmas” híd megépítésére. A szerződés szerint az építtető részvény- társaság 78 évig szedheti a vámot, azután a híd „a Nem­zet tulajdona” lesz William Thierney Clark angol mérnök (nem rokona a kivitelező ugyancsak angol Clarknak) tervei szerint 1839-ben meg­kezdtékJ d* munkálatokat','há­rom évvel utóbb, augusztus oroszlán nyelve A nulla kilométernél, a Clark Ádám téren, a Vár­hegy előtt megállva az or­szág első dunai hídjára lá­tunk. Legendás híd ez. Gyer­mekkoromban talán az első modern „horrormesét” a Lánchíd oroszlánjáról hallot­tam. E történet ekképpen szólt, hogy amikor a hidat fölavatták, az építő azt mondta, ha bármi hibát ta­lálnak, ő a folyóba veti ma­gát. S valaki azt vette ész­re : az oroszlánszobroknak nincs nyelvük. A munkája tökéletlensége miatt elkese­redett alkotó öngyilkos lett... Ennek a történetnek azonban sokkal több a gyengéje, mint a lánchídi oroszlánnak. A híd ugyanis 1849. november 20-án nyílt meg — az orosz­lánok ellenben csak 1852-ben készültek el. A híd építésze, Clark Ádám 1866-ban halt meg — az oroszlánokat vi­szont Marschalkó János szobrász készítette. (Ö egyéb­ként 1819-ben született és 1877-ben halt meg! Az egyenjogúság és a híd Ennél a történetnél sokkal kellemesebb volt az a slá­ger, ami a háború, sőt az új­jáépítés után járta a híd cen­tenáriuma idején. Ebben a nőké, két évvel később Szvoboda Jánosé, 1828-ban Trattner Károlyé, azután az „ördöglovas”, gróf Sándor Móric kérésére Brunei an­gol mérnöké —, de csak Széchenyi István kezdemé­nyezése vezetett eredményre. Ö 1832-ben létrehozta a Hídegyesületet, kijárta József nádor támogatását, és szívós érvelő, népszerűsítő mun­kával elérte, hogy a társada­lomnak mondhatni az egé­sze magáévá tette az ügyet, mint az ország javát szolgá­ló s Pestet és Budát egy fő­várossá összekötő létesít­ményt. E tekintetben különö­sen jelentős állomás volt az 1836. évi országgyűlés, ame­lyen azt is sikerült a megyék, a nemesség képviselői részvé­telével törvénybe foglalni, hogy „hídvámot kivétel nél­kül mindenki fizetni tarto­zik”,, tehát a nemesek is, akik nem adóztak. így lehetett biz­tosítani, hogy érdemes legyen pénzt befektetni, mert az megtérül. Budapest nemcsak fővá­ros, hanem az ország föld­rajzi középpontja is, egye­bek között innen számítjuk az utak távolságát. Tallózás az idei moziműsorban Heti jegyzetemben a hazai moziműsorból szeretnék íze­lítőt adni: gondolom, az ol­vasót is érdekli, hogy milyen filmeket lehet nálunk megte­kinteni ebben az esztendő­ben. Hadd kezdjem a beharan­gozást egy örvendetes tény megállapításával. Noha a filmátvétel továbbra is kriti­kai pergőtűz alatt áll („örök­zöld” a téma, ehhez minden­ki ért, tehát a hozzászólás le­hetősége is adott), azt a leg­elfogultabb bírálók sem állít- •hatják, hogy rossz vagy szak­szerűtlenül összeállított a mi kínálatunk. Legutóbb egyik hetilapunkban B. Nagy Lász­ló egyik 1968-as megállapítá­sát idézte a cikkíró — a tra­gikus sorsú esztéta elveri a port filmbemutatási gyakor­latunkon —, megfeledkezve arról, hogy időközben meg­változtattuk — korszerűsítet­tük — az átvételi struktúrát és világszerte jelentősnek tar­tott alkotások egész sorát is­mertettük meg a közönség­gel. Régebbi és új műveket egyaránt. Tehát az 1968-as állapotokról beszélni: a té­nyek kiforgatása, sőt — mélyütés. Ezzel szemben örömmel konstatálhatjuk, hogy az esetek többségében frissiben játsszuk a világ filmművészetének jelentős és jellegzetes produktumait és a baráti országok forgalmazói egyre gyakrabban szólnak el­ismeréssel bemutatási politi­kánkról. Régebben Lengyel- országra vetettük az úgyne­vezett „nagy filmeket” vigyá­zó szemünket, 1981-ben azon­ban már mi vezetünk. Színe­sebb, változatosabb, érdeke­sebb a programunk, mint számos, fejlett filmkultúrával rendelkező országé. És most következzék a fel­sorolás. A magyar filmnek — a kö­zönségvisszhang tekintetében — 1980 nem volt valami jó esztendeje. Nehéz megjósolni, lesz-e minőségi előrelépés a következő évben, de minden­esetre reménykedünk. Erre a következő alkotások adnak alapot: Köszönöm, megva­gyunk (Lugossy László egy különös — és drámába tor­kolló — szerelmi kapcsolatot ábrázol szuggesztív erővel), Boldog születésnapot, Mari­lyn! (Szörény Rezső a szerep- játszás határait kutatja — hangulatos „karriertörténet­be” ágyazva), A Pogány Ma­donna (végre egy izgalmas, fordulatos, épkézláb hazai krimi — Mészáros Gyula rendező és Bujtor István szí­nész-írói!) jóvoltából), Balla­gás (a fiatal Almási Tamás természetesen a fiatalkori lá­zadásokról készített filmet). Csak olyan műveket említet­tünk, melyeket már láttunk. Jó- néhány további terv ugyancsak ígéretes (Szabó István: Mephisto, Kosa Fe­renc: A mérkőzés, Sára Sán­dor: Pergőtűz, Kovács And­rás: Az idegenek stb.). Két értékes film a szovjet termésből a pályája csúcsára érkezett Nyikita Mihalkov nevéhez fűződik. Az öt este kamarajáték, az Oblomov né­hány napja pedig a klasszi­kus Goncsarov-regény képi változata. Akik szeretik a kü­lönleges izgalmakat, minden bizonnyal megnézik az első szovjet. katasztrófafilmet (Mitta: Katasztrófa földön­égen, eredeti címén: A le­génység). A cselekmény jó­része egy veszélybe került repülőgép fedélzetén játszó­dik. Néhány évvel ezelőtt for­gatták, de csak az idén jut el a magyar mozikba a debü- táns German Húsz nap há­ború nélkül című drámája, mely egy megindítóan szép kapcsolat fejlődését tárja elénk. A Szárnyalás-ban — Kulis a rendező — Jevgenyij Jevtusenko, a költő alakítja Ciolkovszkijt. Andrzej Wajda töretlen munkakedvét két film is do­kumentálja (A wilkói kisasz- szonyok, A karmester). Fesz­tiválokat járt meg sikerrel Az amatőr, melyet Kieslows­ki rendezett. A Solo Sunny — Konrad Wolf társadalmi drámája — mai hősöket és mai hangulatokat vonultat fel. A bolgár film előretörését bizonyítja a Csak a szerelem (Saraliev) és A hasonmás (Volev). Jiri Menzel szatírá­jának már a címe is eredeti: Mesés férfiak kurblival. Néhány sikerfilm az Egye­sült Államokból: Kóma (Chrichton a Rakéta Regény­újságban megjelent regényt vitte vászonra), Kramer kontra Kramer (Benton ér­zelmes történetének három főszereplője van: egy kisfiú és két — különváltan élő — szülő). Harmadik típusú ta­lálkozások (Spielberg külön­leges effektusokban gazdag tudományos-fantasztikus al­kotása), Pisztolypárbaj O. K. Corallnál (Sturges pergő westernje), Manhattan (a közkedvelt Woody Allen is­mét a nagyvárosi ember pszichózisáról mond el mu­latságos — ám ugyanakkor elgondolkodtató — példáza­tot), a Kína-szindróma (Brid­ges bizonyos veszélyes társa­dalmi „játékokra” figyelmez­tet). Angol „színekben” ké­szült A nyolcadik utas: a Ha­lál, melynek az érdekessége, hogy a sci-fi hangszerelése a megszokottnál jóval „erő­sebb”. A tavalyi francia filmhét néhány érdekesebb alkotása eljut a széles mozi­hálózatba (Alain Resnais: Amerikai nagybácsim, Drach: Vörös pulóver, Verneuil: I, mint Ikarusz). Az NSZK- filmek közül minden bizony­nyal a Woyzeck (Herzog) és a Maria Braun házassága (Fassbinder) kelt majd nagy figyelmet. Az olasz filmgyár­tást híres mesterek új mű­vei képviselik. így Federico Fellini legújabb opusza, A nők városa, a Bertolucci rendezte lélektani dráma, A hold, az Éjszakai utazók cí­mű sci-fi. Piedone ezúttal Egyiptomba látogat el (ren­dező: Steno). Néhány cím, néhány film­esemény, Bízzunk benne, hogy a januártól decemberig tartó „szezon” sok kellemes meglepetést tartogat a mozi barátainak. Veress József Gáli István: VASKOR SZOT-, a József Attila-, a Kossuth-díj. Az újabb kötet az 1950-es évek fájdalom-, kin-, szenve­déstorzította fiatalkori em­lékvilágának idézete. Ifjúi aranykor helyett „Vaskor”. A még mindig és a sokáig gaz­dagító ismeretkör. A hadse­regben eltöltött esztendők emléke nemzedékről nemze­dékre röppen. Író számára hálás emlékforrások. Az 1950- es évek katonaságának, a békében sajátos frontszolgá­lat légkörének érzékeltetése napjainkban is egyfajta tör­ténelemidézés. „ ... Történel­mi időkben éltünk! — sors­fordulókban. Tragédiák fő- és mellékszereplőiként...” — összegzi Gáli István tapaszta­latait, történelmi igazságát. A „Vaskor” egységes, kon­centrált témavilágot átfogó novellái, elbeszélései éppen ezért nem egyszerű katona­történetek. Nem élmények és gondolatok puszta keretei, hanem a korabeli társadalmi viszonyok — egy sajátos né­zőpontból vetített — tükör­képei a durva manipuláció légköréről. A történések hely­színe a jugoszláv és osztrák határ térségének egy-egy ma­gyarországi szakasza, leg­gyakrabban egy „eldugott vidék”, amelyik „mintha le­rázta volna magáról az em­bereket” Hősei a határőrök, az aknászok, az őrsök, lakta­nyák uniformisba öltöztetett lakói, s a velük éveken át szimbiózisban élő „polgá­riak”, az emberek háta mö­götti kis falvak lakói. Fel­bukkannak a munkára vezé­nyelt foglyok. A politikaiak. Volt horthysta katonatisztek és köztörvényes bűnözők kö­zé „besoroltak”, a .törvény- sértő perek áldozatai. A ki­telepítettek sorsának alakulá­sa sem kerüli el figyelmét. A térképről leejtett falvak életének emberközpontú be­mutatása az ötvenes évek po­litikai és szellemi bénultsá­gát is hitelesen érzékelteti. Hiszen közöttük élt a króni­kás is, Magos őrvezető, s amit primér élményei alap­ján elmond, az önszemlélet, számvetés. Tele hittel, biza­lommal a legkritikusabb vál­sághelyzetről is. Egyben utat mutat: erkölcsben tisztát, ideológiában osztálytartal­mút, politikában • osztályhar­cost. Ez a világkép tesz hi­tet (elfeledett fogalom?) a pártos irodalom mellett. A széles társadalomrajz mellett figyelmet kelt a kon­zekvenciákat hordozó formai megoldástípus. Novellák és elbeszélések egységes fűze­rét adta kezünkbe Gáli Ist­ván. E prózafűzér elemeinek cselekményszínhelye, ideje azonos. Hősei sorsának ala­kulása egyik novellából, el­beszélésből átnyúlik a követ­kezőbe, a harmadikba... Ez a szerkezeti funkció segíti a mű egységének megőrzését, az egész részeinek aránytar­tását. Minderre szép példa egy naptári év eseménykró­nikájának nyomon követése, s ehhez kapcsolt történései­vel az elbeszélések, novellák lényeges mozzanatainak ki­emelése (Kalendárium). For­mai megoldása így erősítette társadalomrajza, társadalom­ábrázolása objektív jellegét. Ezért a többször átírt, átdol­gozott írások egy gondolati -ciklusra történő felfűzése si­keres - vállalkozás volt. Az alakok, helyzetek összefüggé­seinek feltárása, a múlt, az emlékek idézésének, a tanul­ságok megállapításának sike- .res eszköze. Csak sajnálni le­het, hogy Gáli alkotóműhe­lyében nem kerekedett belő­lük regény. ( Szépír odalmií Miklós Elemer ÜM VASÁRNAPI MELLÉKLET Az oroszlán nyelve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents