Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-29 / 24. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. január 29. HARMADSZORRA SIKERÜLT NB l-re készülnek a teniszezik Az NYV'SSC NB l-be jutott teniszcsapata, állnak, balról jobbra: ifjú Pázmándy József, Szalontai János, Erős Béla, Sárréti György, Koczka János, Káplán István. Hiányzik a képről Bérezés Péter, Koczka Tamás és Papp Sándor. Edző? A hét végén elkezdődtek az ökölvívó megyei válogatottak CSB-küz- delmei. Szombaton Nyíregyházán a városi stadion csarnokában a Kisvárdai SE és az NYVSSC versenyzőiből összeállított szabolcsi gárda Heves-Nógrád vegyes csapatát fogadta. A tizenöt mérkőzésre tervezett találkozó látványos sportcsemegét ígért. A kezdésre szép számmal Összegyűltek a nézők is, akik végül mégsem lehettek elégedettek, hiszen egy kétes értékű barátságos összecsapást láthattak . .. Az történt, hogy a vendégektől kettő, a hazai csapatból pedig egy ökölvívó lázasan jelentkezett a hivatalos mérlegelésre. A jelenlevő ügyeletes sportorvos — nagyon helyesen — a beteg versenyzőket ilyen állapotban nem engedhette szorítóba. Ettől még lebonyolíthatták volna a mérkőzést, de kiderült, más problémák is jelentkeztek. Például az, hogy a vendégek két ifjúsági súlycsoportban eleve nem kívántak versenyzőt indítani. A félnehézsúlyú Tóth L. pedig egyszerűen elfelejtette versenyzői igazolványába az előírt technikai vizsgáját bejegyeztetni. A szabály az szabály, közölte határozottan a vezető bíró, s mivel Heves-Nógrád együttese csak 10 egészséges versenyzővel rendelkezett, bajnoki találkozóról nem lehetett szó. A két pontot 12:0- ás különbséggel Szabolcs- Szatmár kapta. A nézők pedig barátságos összecsapásnak lehettek tanúi. A vendégek persze szitkokat szórtak — az ügyeletes sportorvosra. A kötelességét teljesítő orvost hibáztatták, azért, mert két lázas beteg ökölvívójukat nem engedte a szorítóba . . . Reméljük, hogy az ügynek folytatása is lesz és a vendégek vezetőitől az arra illetékesek megvonják azt a jogot, hogy felkészíthessék Heves- Nógrád csapatát a CSB-talál- kozókra. Mert az ökölvívás igen veszélyes sportág és nem lehet lázas beteg versenyzőket a szorítóba küldeni. Aki pedig ezt mégis megkísérli — nem érdemli meg az edzőséOlvasóink kérésére n bérletekről Ezekben a napokban lapunk olvasói közül igen sokan érdeklődtek sportrovatunknál: hol lehet és mennyiért bérletet vásárolni az NYVSSC és az FTC rendezvényeire. A Nyíregyházi Vasutas-Sparta- cus SC január 19-én kezdte meg a bérletek árusítását, Tiszavasvá- ri úti székházában. A Városi Stadion B-lelátójára szóló bérlet ára: 720 Ft. Az 1—22-es és a 11—12-es szektorokba 550 forintért lehet bérletet váltani. Az 5—15-ös szektorba pedig 450 forintért. A nyugdíjas bérletek ára 360, az állóhelyi 450, a diák- és katonabérleteké pedig 250 forint. A Ferencvárosi Torna Club január 28-án, szerdán kezdte meg a bérletek árusítását —11 az Üllői úti elővételi pénztárban, valamint a Lottó Áruházban. Február 4-ig a régi bérlettulajdonosok válthatják meg szokott helyükre a belépőket. Február 12-ig pedig az új bérletesek vehetik meg. A bérletek az Üllői úti stadionban, valamint a Népstadionban sorra kerülő FTC—Vasas és FTC-MTK- VM mérkőzésekre érvényesek. Árúk: 220 forint. A nyugdíjas belépő 95, a diák- és katonabérlet 66 forint. (Megjegyzésünk: az FTC bérletei csak a labdarúgó-mérkőzésekre, míg az NYVSSC-é a klub többi 10 szakosztályának rendezvényeire is szólnak. Jó lenne azonban, ha a nyíregyháziak is kiadnának külön focibérletet.) Sportfeliigyelök értekezlete Kedden délelőtt a sóstógyógyfürdői úttörőtáborban tanácskoztak Szabolcs-Szatmár járási-városi sportfelügyelői. A megbeszélés munkájában részt vett Szilágyi József, a megyei testnevelési és sporthivatal elnöke. A sportfelügyelők értkezletén Listván Lajos, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. testnevelési és sportfelügyelőségének vezetője számolt be a megyeszékhely sportjának helyzetéről és -fejlesztésének feladatairól. Dr. Bige Lászlóné, a megyei sporthivatal módszertani csoportjának vezetője az 1980. évi szakmai munkát értékelte. Feljutás — veretlenül Ha átlapozzuk a nyíregyházi tenisz gazdag „történelemkönyvét”, hiába keresünk férfiegyüttest az NB I-ben. Az elmúlt években ugyan Losoncziék már-már elérhető közelségbe kerültek a legjobbakhoz, de feljutásuk hiú ábránd maradt. Az 1978-as bajnoki évben nagy riválisuk, a Kecskeméti SC, egy évvel később pedig a BSE bontott zászlót a magasabb osztályban — az NYVSSC előtt. Az örökös második hely azonban nem szegte kedvét a piros-kék csapatnak. Tavaly — immár harmadszor — ismét az NB I B első helyének meg^erzését és az I. osztályba való feljutást határozták el a teniszezők. Sikerült! Veretlenül, nyolcpontos előnnyel értek a célba. Játszma- arányuk imponáló, 77:13 volt. A magasabb osztály alaposabb felkészülést igényel. Vajon hogyan készülnek a nagy feladatra az újonc férficsapat tagjai? Egy »“j" f'ú — Még november 20-án elkezdtük az edzéseket — tájékoztat bennünket Káplán István csapatkapitány. — Erdei futás és erőfejlesztő gyakorlatok szerepeltek a programban! Futásban például a kezdeti két és fél kilométerről hétezerre növekedett a „fejadag”. Közben kihasználtuk a fedettpályás, heti ötórás játéklehetőséget is. — Nehéz dolog az alapozás — kapcsolódott a beszélgetésbe Koczka János, majd mindjárt hozzátette: — azért mindnyájan becsülettel elvégezzük azt, amit kell. Tisztában vagyunk azzal, hogy a későbbi eredményes szereplést most alapozhatjuk meg. — Ügy érzem, a fiúk tudják, hogy nagyon oda kell figyelni az edzésekre — szólt újra Káplán István. — A foglalkozásokon sok a játékos gyakorlat, mindent labdával csinálunk. A mi esetünkben az erőnlét mellett nagy szükség van a technikai képzésre is. — Kikből áll a csapat? — Egy kivétellel ugyanazok alkotják a keretet, akik az NB I B-s aranyérmet kiharcolták: Bérezés Péter, Erős Béla, Káplán István, Koczka János, Losonczi István, Papp Sándor, ifjú Pázmándy József, Sárréti György és Szalontai János. Az „új fiú” Koczka Tamás, aki a BSE-töl igazolt vissza hozzánk. Vele lényegesen erősödtünk. Sí* és szánkó versenyek Telt ház Kabaláson A kedvező hóviszonyokat kihasználva, vasárnap ismét telt ház volt a Nyíregyháza melletti Kabalás-dombon: százak szánkóztak, síeltek a természet alakította pályákon. Két versenyre is sor került, a nyíregyházi járási sportfelügyelőség a KISZ-bizottsággal közösen, valamint a KPVDSZ sportbizottsága rendezett viadalt. A nyíregyházi járási ifjúgárdisták szánkóversenyén a tiszaberceli Gyula János és Háda Jolán győzött. A KPVDSZ viadalának győztesei, szánkó: Mrenkó László, Pásztor Hajnalka (vendéglátó vállalat), Vareha Attila (élelmiszer kisker.), Vareha Mónika (iparcikk kisker.). Az ügyességi versenyt Mrenkó László nyerte. Síiesiklásban Garai Tibor (élelmiszer kisker.) bizonyult a legjobbnak. — Február 8-tól már fedettpályás versenyeken indulunk, Budapesten — mondta ifjú Pázmándy József. — Májusban pedig kezdődik a csapatbajnokság. Cél: a bentmaradás Pázmándy nemcsak utánozhatatlan pörgetéseiről, hanem néhány fővárosi „nagyágyú” legyőzéséről ismert. Az idén tovább gyarapíthatja a neves ellenfelek skalpját, bár nem lesz könnyű, hiszen a többi között Ma reggel argentínai túrára utazik a magyar labdarúgó-válogatott. A világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő csapat Mar del Platóiban nemzetközi tornán vesz részt. A tengerentúlra tizen- kilences keret megy. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány az alábbi játékosokat küldi pályára Argentínában: Kat- zirz (Pécsi MSC), Mészáros (Vasas) kapusok; Szántó (DVTK), Kerekes (Békéscsaba), Garaba (Bp. Honvéd), Kereki (Zalaegerszeg), Kardos (U. Dózsa), Péter Lejátszotta romániai túrájának második előkészületi mérkőzését a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC NB I-es labdarúgócsapata. A piros-kékek ezúttal is az I. osztályban szereplő FC Baia Maré együttesével találkoztak. Az első összecsapáson — mint ismeretes — a nyíregyháziak 2:0-ra nyertek. A keddi mérkőzésen a nagybányaiaknak sikerült a visszavágás, ugyanilyen arányú győzelmet arattak. FC BAIA MARÉ— NYVSSC 2:0 (1:0) Machán, Varga, Homola lesz az ellenfele. A csapatkapitány, Káplán István személyekre szóló edzéstervet is mutatott. S abban pirossal van aláhúzva, kinek miben kell fejlődnie. íme az elvárások közül néhány: Sárrétinek, Koczka Jánosnak lábmunkában, Páz- mándynak röptében, Koczka Tamásnak és Bérezésnek taktikában kell előbbre lépnie. Erősnek meg abban, hogy 5:2-es nyerő állásnál ne ijedjen meg a lehetőségtől . . . Az NYVSSC teniszezői szorgalmasan készülnek az idei nagy feladatra. A biztos bennmaradás a céljuk! Kovács György (Zalaegerszeg), Tóth J. (U. Dózsa) hátvédek; Csapó (Tatabánya), Dajika (Bp. Honvéd), Zom- bori (Vasas), Pásztor (Békéscsaba), Tatár (DVTK) középpályások; Kiss L. (Vasas), Bodonyi (Bp. Honvéd), Nyilasi (FTC), Esterházy (Bp. Honvéd), Pölöskei (Rába ETO) csatárok. A válogatott február 2-án, 4- én, 10-én és 14-én játssza tornamérkőzéseit. Tárgyalások folynak további találkozók lejátszására is. Nagybánya, 500 néző, v.: Mi- hálka. NYVSSC: Buús — Pólyák, Szűcs, Váradi (Gáspár), Szekrényes — Moldván, Kozma, Lech- ner — Kovács, Czeczeli, Papp. A gólratörőbben játszó hazaiak Koller két góljával nyertek. A csatár az egyiket ll-esből szerezte. Az foYVSSC-ből Buús, Pólyák, Váradi és Moldván játszott jól. Az NYVSSC a tervek szerint szombaton érkezik haza Romániából. Vasárnap délelőtt 10 órától már edzőmérkőzést játszanak a piros-kékek, az NB Il-es Debde- ceni Universitast fogadják a stadion salakpályáján. KOSSUTH RADIO 8,27: Mi van egy pohár vízben? — 8,37: Bizet: C-dúr szimfónia. — 9,10: Nóták. — 9,44: Zenevár. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Fritz Kreisler hegedül. Szergej Rahmaninov zongorázik. — 11,19: Füst van, meleg nincs! — 11,39: Az élet komédiásai. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. III. rész. — 12,35: Egészségügyi rehabilitáció az NDK-ban. — 12,50: Zeneműzeum. — 14,18: Szabadpolc. — 14,48: Gardner: Téma és variációk. — 15,10: Kóruspódium. — 15,26: Csiribiri. — 16,05: Kassák Lajos: Nehéz esztendők. Könyvszemle. — 16,15: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 17,07: Munkásigazgatók. — 17,34: Délutáni Rádiószínház. — 19,15: Csendes Don. V. rész. Solohov regénye rádióra alkalmazva. — 20,08: Donizetti: Polyutus. Háromfel- vonásos opera. — Közben, 21,01: A Dunánál. — 21,20: Az operaközvetítés folytatása. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Az operaközvetítés folytatása. — 22,59: Zenekari muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: A Stúdió 11 felvételeiből. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Napközben. — 10,33: Zenedélelőtt. — 12,33: Nemzetiségeink zenéjéből. — 12,55: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. — 13,30: Purcell- muzsika gyermekeknek. — 14,00: Színe-java. Válogatás az elmúlt tizenöt év műsoraiból. — 16,00: Mirella Freni és Jussi Björling operafelvételeiből. — 16,35: Idősebbek hullámhoszszán. — 17,30: Zenei tükör. — 18,00: Disputa. — 18,33: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Szociológiai figyelő. — 21,06: Kabarécsütörtök. — 22,06: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok. — 23,15: Három a kislány. Részletek Schubert—Berté daljátékából. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: A Juilliard vonósnégyes lemezeiből. — 10,23: Bemutatjuk a Dimenzió együttes új lemezét. — 11,05: Otto Klemperer vezényli az Uj Philharmónia zenekart. — 12,15: Montserrat Caballé és Bernabé Marti operakettősöket énekel. — 13,07: Kamaramuzsika. — 14,24: Claudio Abbado vezényel. — 16,00: Zenei lexikon. — 16,20: Concentino Praha ’80. A nemzetközi ifjúsági zenei verseny magyar résztvevőinek műsora. — 16,55: Popzene sztereóban. — 18,00: Gyöngyhalászok. Részletek Bizet operájából. — 19,05: Emlékirat és valóság. — 19,35: Beethoven: A-dúr (Kreutzer) szonáta. — 20,10: Artur Lundqwist svéd költő versei. — 20,30: A progresszív beat híres előadói. — 21,15: Hangfelvételek felsőfokon. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: Ismeretlen ismerősök. A hajnali szállítók. Riporter: Várkonyi Zsuzsa. — 17,15: Kérni mindent szabad! Válogatás kívánságlevelek között. — 17,35: A sereg hullámhosszán. Fiatalok katonai magazinja. Szerkesztő: Bálint Attila. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Az újfehértói Rozmaring citerazenekar játszik és a pócspetri népdalkor énekel. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz). — 8,05: Iskolatévé. Korok művészete (közép- iskolásoknak). A középkor Magyarországon. II. rész. — 8,50: Fizikai kísérletek. Az ideális gáz kinetikai modellje. —9,05: Környezetismeret (ált. isk. 1. Dszt.) Az anyag (sz). — 10,05: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.) Az állatok szaporodása és egyedfejlődése. — 10,35: Deltácska. Repül a, repül a.:. madár. — 11,35: Kamera (középiskolásoknak). A film szintaxisa. II. rész. — 12,05: Világnézet (kö- zépisk. IV. oszt.) A megismerés. — 14,05: Iskolatévé. Környezetismeret (ism.) (sz). — 14,35: Élővilág (ism.). — 15,05: Deltácska (ism.). — 15,25: Világnézet (ism.). — 16,10: A látás hatalma. XXI/7. rész: A képes világ (ism.) (sz). — 16,30: Hírek. — 16,35: Velence, a legfelségesebb köztársaság. Angol dokumentumfilm (ism.) (sz). — 17,20: Hipp-hopp. óvodások műsora (sz). — 17,50: Tévébörze. — 18,00: Telesport. — 18,25: Pedagógusok fóruma. Gyerekek vagyunk. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz). — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tvhíradó (sz). — 20,00: Jó reggelt búbánat! Amerikai film (sz). — 21,30: Fiatalok órája (sz). — 22,30: Tv-híradó 3. (sz). 2. MŰSOR 19,00: Iskolatévé. Fizika. A csillagászat ma (sz). — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Újra itthon Gyulán. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 20,30: Pillanat és örökkévalóság. NSZK dokumentumfilm. — 21,15: Tv-híradó 2. (sz). — 21,35: Szemle. Természettudományi körkép. — 22,25: Testünk. 4. rész: Az alvás (sz). SZOVJET TV 17,00: A tv-híradó postája. — 17,35: Keringők. — 18,05: Szűzföld. (Tv-dokumentümfilm. II.) — 19,00: Hírek. — 19,35: Énekeljünk együtt. — A szünetben: A világ eseményei. — 21,20: Kárpátontúli hírek. — 21,35: Televíziós riport. — 21,55: A holnap felé haladunk. (Tv-film.) SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,30: Gazdaságpolitikai műsor (ism.). — 10,00: Edgar és Krisztina. Szovjet film (ism.). — 13,00: Hírek. — 15,20: Hírek. — 15,25: Iskolatévé. — 15,55: Ismeretterjesztő műsor. 1. rész. — 16,25: Zenés szórakoztató műsor. — 17,05: Odüsszeusz és a csillagok. Cseh film. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Tv-fórum. — 19,20: Időjárás jelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Karambol. Tv-játék. — 21,10: Riportműsor. — 21,25: Nótaszó. — 21,45: Ez történt 24 óra alatt. — 22,00: A megvalósítható ötlet. 1. rész. — 22,50: Hírek. ROMAN TV 16,35: Orosz nyelvoktatás. — 16,55: Kulturális híradó. — 18,00: Politechnika Bucuresti—Accorsi Torino. Kosárlabda-mérkőzés. (Nők.) — 18,35: Buratino. Gyermekfilmsorozat. — 19,00: Tv- híradó. — 19,20: Gazdasági figyelő. — 19,40: Fiatalok órája. — 20,20: Utazás a világűrben. — 21,20: Román színházi est: „A beszéd hangulata.” — 22,25: Tv- híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MONDD. HOGY MINDENT MEGTESZEL ÉRTEM (14!, Ol.) Béke mozi: CSAPDA AZ ERDŐBEN (NDK) Előadás kezdete; 16 óra! JOSEPH ANDREWS (16!, ang.) Előadás kezdete: 18 és 20 óra! Móricz mozi: CSALÁDI ÖSZ- SZEESKÜVÉS (14!, am.) Kisvárda: A NEGYEDIK AKADÁLY (sz.) Mátészalka: IDEGENBEN (14!. NSZK—iráni) Fehérgyarmat: SZAKADÉK SZÉLÉN (14!, am.) Nyírbátor: A SZÖKÖTT FEGYENC (sz.) Vásárosnamény: A Jó, A ROSSZ ÉS A CSÚF I—II. (16!, ol.) A RÖPLABDA NB ll-BEN Hét szabolcsi csapat rajtol Tizenkilencea kerettel Argentínába tart a válogatott Vereség a második találkozón Visszavágtak a nagybányaiak Szombaton újra itthon, vasárnap edzőmérkőzés a stadionban Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-377, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjesxtl a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 U KMNiHagyarország A Magyar Röplabda Szövetség Intéző bizottsága a versenybíróság javaslata alapján jóváhagyta az egyidényes NB II csoportbeosztását. Az érdekelt 48—48 női és férficsapatot négy csoportba sorolták. Szabolcs-Szatmár hét együttese a Keleti csoportba került. A bajnokság április -g-én kezdődik és június 21-én ér véget. Kieső és feljutó nem lesz, ugyanis 1981-től őszi-tavaszi rendszerű lesz a küzdelemsorozat — az eddigi tavaszi-őszi helyett. A röplabda NB II Keleti csoportjainak mezőnye: Nők: NYVSSC, Eger SE, Tisza- vasvári Lombik, Nyírbátori BSC, Miskolci. Spartacus, Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, Debreceni Tanítóképző, Sátoraljaújhelyi Spartacus, Mezőkövesdi MSE, Bp. Harisnyagyár, Bp. Ganz-Villa- mossági SK, Bp. Vörös Október Ruhagyári SE. Férfiak: NYVSSC, Debreceni Universitas, Kazincbarcikai Vegyész, Hejőcsabai Cement SK, Debreceni Kinizsi, Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola, Sátoraljaújhelyi Spartacus, Nyírbátori BSC, Bp. FEG SK, Kőbányai Lombik, Bp. ÉLGÉP SE. A megszűnt Nyíregyházi HAFE SE „helyetteséről” később dönt az MRSZ intéző bizottsága. RÁDIÓ FILM 1981. január 29., csütörtök Harmadszorra sikerült: az idén már az NB I-ben szerepelhet a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC férfi teniszcsapata. Az újdonsült élvonalbeli piros-kékek ezekben a napokban már javában készülnek az NB I-es bemutatkozásra, hazai környezetben gyűjtik az erőt a rajtra.