Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-28 / 23. szám
1981. január 28. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A kerti kistraktor alkatrészeivel ismerkedik Havel Mária és Orbán Ferenc harmadéves zöldségtermesztő szakmunkástanuló a Tiszaberceli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. (Elek Emil felv.) Tervszerűség és rugalmasság EZEKBEN A HETEKBEN KÉSZÜLNÉK az éves tervek a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben is. Keresik, vizsgálják: a nehezebb köz- gazdasági körülmények között miként tehetnek eleget a fejlesztési feladatoknak, hogyan érhetik el a megyei pártbizottság 1981-re szóló határozatában megfogalmazott 4—5 százalékos termésnövekedést. A beruházásokra költhető forintoknak soha nem voltunk bővében. Most pedig az amúgy is kedvezőtlen termőhelyi adottságunkat súlyosbítja, hogy a múlt évi rendkívüli időjárás miatt a legnagyobb mértékben károsodott két-három megye között van Szabolcs-Szatmár. Az anyagi források terén a lehetőségek tovább szűkültek. Van azonban egy terület, ahol már mi sem vagyunk szegények, ez a szakember-ellátottság. A mezőgazdaság átszervezést követő ötödik esztendőben — 1965-ben — még nem minden termelőszövetkezetre jutott egy felsőfokú végzettségű szakember. A több mint 300 termelőszövetkezetben 245-en dolgoztak. Akkor egy- egy szakember mögött több mint 1200 hektár mezőgazda- sági terület gondja állt, ma a megye 127 termelőszövetkezetében 1440-en dolgoznak, az egy főre jutó terület 250 hektárra csökkent. Majdnem hasonló arányban nőtt a középfokú és a szakmunkásképzett- ségűek száma is. Ha valamiben, akkor a „kiművelt fők” számában igen meggazdagodtunk. A teljes arányosság itt sem érvényesül. A városok környékén, a jobb gazdasági adottságú termelőszövetkezetekben sokkal több a szakember, mint a fehérgyarmati és vásárosnaményi járások perifériáján. Itt rosszabb a természeti adottság, kevesebb a jövedelem, a közös gazdaság részéről sokkal nehezebb a jól képzett szakember számára a megfelelő körülményi megteremteni. Aránytalanság van az egyes szakmák között is. Még mindig kevés a közgazdász, az állatorvos, a jogász, az építészmérnök, az erdész, a munkaügyi és energetikus szakember. Mindezek ellenére is óriási szellemi potenciát jelent a 3500 fős felső- és középfokú végzettségű szakembergárda, amelyik a termelőszövetkezetekben dolgozik. A szakember-ellátottságban hasonló változás történt az irányító, ellenőrző és érdekvédelmi szerveknél, a szövetkezetekkel gazdasági kapcsolatot tartó vállalatoknál és különösen nagy jelentőségű a termelési rendszerekben felhalmozódott szellemi erő. egy regi közmondás így hangzik: „Ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel!” Esetünkben ezt úgy alkalmazhatnánk, ha rövid a pénzünk, toldjuk meg ésszel. A jó ötlet, a szakszerűség, az észszerűség, a szervezettség és nem utolsósorban a szocialista demokrácia növelése olyan tartalék, amely kimeríthetetlen és külön pénzbe nem kerül. Mivel kevesebb az anyagi eszköz, kétszer is meg kell gondolni, mire mennyit költsenek. Most van igazán nagy szükség a szakszerűség és az észszerűség kompromisszumára. Lehet, hogy olyan géppel kell tovább dolgoznunk, amelynek az erkölcsi kopása már a selejtezést kívánná, de az észszerűség esetleg azt diktálja, pillanatnyilag nagyobb szükség van a gép árából a melléküzemág bővítésére és új gépet csak egy-két év múlva veszünk majd. A TERVSZERŰSÉG ÉS RUGALMASSÁG összhangja szintén előtérbe került. A múlt ősztől „adósságként” ránk maradt nagy mennyiségű mélyszántás, a hiányzó vetések pótlása igen feszített, gondos munkát kíván. A nagy elmaradást tovább súlyosbíthatja, ha nem percre áll készen a jól kijavított gép, nincs ott a műtrágya, a vetőmag, ahol és amikor kell. Nem szükséges ahhoz jósnak lenni, hogy megmondjuk: ezen a tavaszon nagy versenyfutás lesz az idővel és viaskodás az időjárással. A vetésnél biztosan szükség lesz táblacserékre, menet közbeni módosításokra. A kapkodás nem, de a gyors döntés üdvös lehet. Többek között és nem utolsósorban nagy jelentőséget tulajdonított a szocialista demokrácia tovább szélesítésének. És ezt nem lehet leszűkíteni a kisgyűlések, a munkahelyi megbeszélések véleménygyűjtésére. A visszaigazolás, az elfogadható javaslatok megvalósítása nélkül nem teljes a demokrácia köre. A közös gondolkodásra, fejtörésre ott is szükség van, áhol legjobban mennek a dolgok, méginkább így van, ahol bajban vannak. Ide sorolnám a szövetkezet gazdáinak, a tagság ügyeinek, panaszainak gyors intézését. Jó közérzettel, egyetértéssel a nagyobb bajok is könnyebben leküzdhetők. SZŰKEBB ÉS SZÉLESEBB KÖRŰ tárgyalásokon sokat beszélünk a gondokról. A megoldás, az orvosság azonban csak a tett lehet. Ma, a tervezés idején még a jó ötlet is tettel felérő, de holnap már a megvalósításon a sor. Csikós Balázs A MOM mátészalkai gyárában a kamion teherautókhoz és autóbuszokhoz fékerő-szabá- lyozókat gyártanak. A szerkezeteket pontos paraméterek alapján Kocsis Béla vizsgálja Török Lajos üzemvezető jelenlétében. (Elek Emil felv.) Tanyán is emberek élnek A kőúttól jó másfél kilométerre tűnik fel az első tanya, Pusztaújfalu. Itt volt korábban a három tanya közös boltja, egy idős magánkiskereskedő tartott nyitva hetente kétszer. Most hatvanéves lett, nyugdíjba készül, bezárta a boltot. A tanyasiak azóta is gyalog, biciklivel — ki hogy tud — hetente egyszer felkerekednek, s irány Aranyosapáti, Nyírlövő, Kis- várda. Még kenyeret is ott kell venni. Hat éve üres A zetorok kitaposta úton egy Volán-egyenruhába öltözött férfi bandukol. Felvesz- szük, s mondja, hogy az édesanyjához jön Űjfaluba. ö már Kisvárdán él, az ottani üzletekből hozza hetente a legszükségesebbeket. — Itt nemhogy a pénz, még a jó szándék is hiányzik. A másik településen, Lászlótanyán Bogacsovics Mátyás, meg a felesége bizakodik : — Itt voltak a múltkor a Kisvárdai ÁFÉSZ-től, meg a tornyospálcai tanácstól. Azt ígérték, február végén megkapjuk a boltot. Hála Agárdi Bélának, a tornyospálcai tsz- elnöknek. Ott fenn a dombon van egy iskola, de hat éve üres, abban lesz a bolt. De az ÁFÉSZ-nél többet tudnak. Irány hát Kisvárda. Az erdőben ismét felveszünk egy tanyasit, Feigel Józsefnét, Kisyárdára igyekszik gyógyszerért. — Van itt a tanyában két fiatalember. Vásárosnamény- ba járnak kocsival dolgozni, őket kérik meg az idősebbek, ha valamire szükségük van. Ök hozzák a rászorulóknak a kenyeret, a tejet, a gyógyszert. De hát mindent ők sem vállalhatnak. — Az iskola most üres teljesen? — Egy része. De abban van a könyvtár, meg az ifjúsági klub. Igaz, fűteni nem lehet, a fiúk hozzák el otthonról szombatonként a hordozható cserépkályhát, hogy egy kis meleg legyen. De úgy halljuk, a pálei tanács a könyvtárat meg akarja szüntetni. Pedig higgyék el, nagyon jól működő kiskönyvtár az. Ezer kötetünk, s ötven beiratkozott olvasónk van. Kisvárdán hiába kerestük a vezetőket, tárgyalnak valahol. Sebaj, visszajövünk majd délután. Hallgassuk meg a tornyospálcaiakat. Be- reznai Géza, a községi tanács elnöke mosolyogva nyugtat: — El van intézve minden. Az ÁFÉSZ-szel megállapodtunk, február 28-ig megindítja a boltot. Itt van a megállapodásunk, láthatja: az ÁFÉSZ vállalja, hogy biztosítja a felszerelési tárgyakat, a berendezéseket, a helyi tsz meg beleegyezett, hogy fedezi az áramköltségeket. Egy házzal odébb, a tornyospálcai tsz irodájában az elnök, Agárdi Béla már korántsem ilyen bizakodó. — Ki van zárva, hogy ebből február 28-ig legyen valami. Hónapok teltek már el, és semmi sem történt. Én a vezetőség nevében megígérhetem, hogy minden segítséget megadunk a gyors nyitáshoz, de a hivatalos ügyintézésbe nekünk nincs beleszólásunk. Különben az ottani emberek a tsz legszorgalmasabb munkásai közé tartoznak. Nem lenne szabad velük ennyit packázni. Igaz, akik tehetnének valamit, mindennap friss kenyeret vehetnek. A tanács elnöke tehát reménykedik, a tsz-elnök kételkedik. Kinek van igaza? A Kisvárdai ÁFÉSZ központjában kiderül. Az elnök Béres Mihály még mindig tárgyal, hát várunk. Majd kijön, s az előtérben mondja: — Ne haragudjon, de sietek, öt percem van. Ha a tanyai bolt ügyében jött, nem sok jót mondhatok. Nincs pénzünk, s ebben a fél évben szó sem lehet a nyitásról. — Tudják már, hány forintba kerül az indulás? — Tudjuk. Minimálisnak tűnik az a néhány ezer forint, de mondom, erre a célra most egy fillérünk sincs. Negyvenmilliós beruházás nyomja a vállunkat, azzal is alig tudunk megbirkózni. És Fésűs Bertalannal, a felvásárlási osztály vezetőjével sorolja a kifogásokat: az iskolának még a tulajdonjoga sincs tisztázva; a felszerelések biztosítása is jogi akadályokba ütközik; mi arra a garancia, hogy tíz év múlva is szükség lesz a boltra; a szükséges árukészletet más üzletekből kell elvenni... — . . . de hát a megállapodás. — Az nem megállapodás volt. Semmiféle hivatalos kötelezettséget abban nem vállaltunk. — Tehát a bolt augusztus előtt semmiképpen sem nyílik meg? — Semmiképpen. Hogy is mondta a tsz-el- nök Tornyospálcán? „Igaz, akik tehetnének valamit, mindennap friss kenyeret vehetnek.” De mi lesz a száznégy tanyasi emberrel? Gyanítom, míg az illetékesek a megoldás helyett kitartó buzgalommal az akadályokat keresgélik, továbbra is gyalogolhatnak, ehetik a száraz kenyeret, s marad a remény. A remény, hátha gondol arra valaki, a tanyán is emberek élnek. Balogh Géza A z állampolgár kilép a télbe, a másik is bele a hóba. — Ránkköszöntött a tél — szögezi le az egyik, korhol a másik. — Maga is inkább a friss levegőt szívná, mint azt a vacak cigarettát. — Ez az enyém. — Meg a rák és a betegség. — Nyavaját. Évek óta szívom és semmi bajom, mások meg elpatkolnak. Különben is, füstölni kell a húst, hogy elálljon. — Régen. Emlékszem rá, amikor én voltam gyerek, voltak azok a jó, házi füstölt sonkák, oldalasok. — Most van a friss. Bemegy a boltba és vesz, amit akar. — Tápos csirkét, vegyszeres krumplit, permetes almát. — Na látja! Az ember nem tud jóízűt enni. Drága jó anyám! Amikor megfőzött egy üst krumpFüstölgők lit. Az apraját a malacnak. Hogy ettük! Milyen parázs volt! Az állampolgár nézi az órát. Nézi az utat és nézi a havat. Megjegyzi: — Késik. Egy járat biztos kimaradt. A partner eldobja a cigarettát, kotorászik a táskájában. — Rá ne gyújtson már megint. — A kesztyűt keresem. — Minek az? Én egész télen kesztyű nélkül járok. A mai kesztyű semmitől sem véd. Hogy miből készítik? — Az igaz. Amit ma az ipar gyárt. Hát csak hozzájuk kellene vágni... Nem tudja, mit fúrtak itt az este? Túrtak és fúrtak, nem tudtam elaludni. — Engem ez nem zavar, én csak leteszem magam és mint a tej. A busz beáll. Az állampolgárok fel. Van ülőhely. Az egyik leül, a másik áll. — Miért nem ül le? — Én már csak állni szeretek. Ha ülök, ráz. Rossz ennek a rugózása. Főleg most, hogy jeges, havas. Na látja, mekkorákat zöttyen a kerék. — Igaz. Valóban nagyokat zöttyen. Nem is értem, hát nincs ember, aki ezt eltakarítsa? Ezért van a rengeteg karambol — Ember! Embert az ilyen munkára? Ma már nem olyan kort élünk. A gépek hol vannak? A busz megáll. Az állampolgárok leszáll- nak. Mennek és beszélnek. Kibeszélik, hogy tele van a világ keserűséggel. Az egyiken irha, a másikon teddiberbunda. Szegények. Csikorog, ropog a hó 'divatos csizmájuk alatt. Seres Ernő Farsang O lvasom a meghívókat. Bálba hiv mind, Csengertől Tisza- vasváriig, Fehérgyarmat- "tól Kisvárdáig. Bált rendeznek az iparosok, a metripondosok, orvosok, jogászok, cigányok, télt temető, tavaszt csalogató vigasságot szerveznek idősek és fiatalok. Nézegetem a díszes meghívókat, s töprengeni kezdek: vajon miért éli újra reneszánszát a bál? Miért tér visz- sza ez ünnepélyes vigalom? Csak a régi bál utáni nosztalgia lenne az ok? Itt is, ott is rákérdez az ember az okra. És lassan bontakozik, mily öröm hallani (!) a valós kép. A mai bált nem a nosztalgia szüli. Egészen más. Az emberek vágynak egymással találkozni. Jóleső a készülés és tervezgetés, a ruha kiválasztásának izgalma, a találgatás, hogyan is lesz, ki lesz ott, s ki nem. Kisebb-nagyo’ob munkahelyi közösségek, melyek év közben formálisan találkozgatnak, itt fesztelenül ismerkedhetnek. Biztos ok, hogy alkalom kínálkozik arra, hogy ki-ki megmutassa eleganciáját, s milyen jó, hogy van mit mutatnia, és elképzelem még azt is, a bál jelentheti a párkeresés, a kulturált ismerkedés színhelyét is. De sok szó is esett s esik napjainkban arról, hogy lazulnak az emberi kapcsolatok, hogy elidegenedünk egymástól, hogy befelé fordul az emberiség, hogy csigaházunkban töltjük szabad időnket. Hiszem, a bálok is fontos eseményt jelentenek ezzel a kétségtelenül meg-meg- jelenő folyamattal szemben. A társas lény, az ember újra megkereste, és sok a bálban felfedezte az emberi relációk lehetséges színterét. örülök a sok bálnak, s attól a tudattól vidám a farsangom, hogy annyi lehetőség van a közös vigalomra. Tudományos emberek mondják, s ha ők mondják, miért ne higy- gyük, hogy a tánc a legrégibb közösségi szórakozás, s hajdanában-danában a természeti népeknek is kapcsolatteremtő alkalma volt. A merészebbek ehhez azt is hozzáteszik: törzsteremtő ereje volt a közös rítusnak. Ha tetszik, ám tegyük fel az álarcot is, s éljünk az ősi alkalommal, igaz, új cél, új emberi kapcsolatok érdekében. De legyen álarcunk bár, vele és nélküle is, őrizzük igazi arcunkat. A derűset és emberit, (bürget) Nyírlövő és Tornyospálca között a ricsikai erdőben bújik meg három parányi település: Pusztaújfalu, Ricsikatanya és Lászlótanya. Távol minden községtől, kövesúttól élik mindennapi életüket az itteni emberek. Sem posta, sem vasút, sem óvoda, sem tanács, s immár hónapok óta boltjuk sincs... Egy bolt, amit nem nyitnak meg „...semmi sem történt..." „öt percem van..."
