Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-28 / 23. szám

Ezekben a napokban az egyik legfontosabb mezőgazdasági munka a földek fejtrágyá­zása Szabolcs-Szatmárban is. A gépek minden lehetőséget kihasználnak, bogy a főid­ről és a levegőből szórják a műtrágyát. A képen: újratöltéskor csak néhány percet tőit a földön a repülőgép. A munkát két rakodógép is segitl. (MTI fotó) Az idei vetőmag-ellátott­ság megnyugtatóan alakul — közölték a magtermeltető és ellátó vállalat nyírségi központjában. A tavaszi vetésekhez szükséges magvakat a vetés és a rendelés sorrendjének megfelelően juttatják el a megrendelőknek. így a ta­vaszi árpa kiszállítása már január elején megkezdő­dött. Folyamatos a zab és borsó vetőmagellátás. A ko­rai vetésű magvak helyszín­re szállítása márciusban fe­jeződik be. Az évi teljes rendeléseknek pedig május elejére tesz eleget a válla­lat. Kellő gondot fordít a vál­lalat a kistermelők, háztáji gazdaságok jó vetőmaggal történő ellátására is. Min­den, a megyében használa­tos konyhakerti magból ta- sakolnak. A kis színes ta- sakok 10—20 grammosak, de készülnek negyed-, fél- és egykilós kiszerelésűek is. Ezek kiszállítása januárban ugyancsak megkezdődtek és februárban befejeződnek. A megyében 306 boltban áru­sítják a tasakos vetőmagva­kat. Nyíregyházán az idén 16 millióért Folytatják a lakások felújítását Az állami lakások ez évi, tervezett felújításáról tár­gyalt többek között kedden Nyíregyházán a tanács vég­rehajtó bizottsága. Az ingat­lankezelő és szolgáltató vál­lalat kezelésében levő állami bérlakások száma jelenleg már meghaladja a hat és fél ezret, melyből 1641 huszonöt évvel ezelőtt, 4916 pedig 1935 után épült. Tekintettel arra, hogy a 25 éve, vagy ennél ko­rábban épült lakásokból az elmúlt év végéig 1371-et tel­jesen felújítottak — a szá­mottevő korszerűsítés -követ­keztében —, kedvező az épü­letek kor szerinti összetétele, vagyis csökken a teljes felújí­tási igény. Az Országos Terv­hivatal VI. ötéves tervi kon­cepciójával összhangban így 1981-ben tizennégy állami tu­lajdonban levő bérleményt újítanak fel Nyíregyházán. A kijelölt épületek felújítására 16 millió 750 ezer forintot hagyott jóvá a városi tanács végrehajtó bizottsága. Ebből a teljes felújítás költsége kö­zel ötmillió. A korszerűsítés­re több, mint hárommilliót, a részleges felújításra pedig kilencmillió 230 ezer forintot költenek el 1981-ben. Teljesen felújítják és kor­szerűsítik a Kürt utca 8.; az Eötvös utca 3.; a Dimitrov ut­ca 13.; a Bocskai utca 16.; a Szarvas utca 13., 21. és 28. szám alatti épületeket. Rész­leges felújítást kap a Vécsey utca 5.; a Toldi utca 34., 36., 38. és 42.; a Kert utca 2., 4.; a Stadion utca 2., 6. szám alat­ti házak, valamint a Vécsey utca 7—15. szám alatti szol­gáltató egység. A felújítás összesen 166 lakást és tíz üz­letet érint. több áru helyből Talajvíz A belvízvédelem me­gyénkben egy perc­re sem szünetel, er­re utalt a lapunkban meg­jelent hír is, mely szerint a szivattyútelepek, belvíz- csatornák jégtelenítése a legfőbb gond. Ennyire kri­tikus, veszélyes volna a helyzet? — kérdezhetné bárki, aki a határból nem lát mást, csak végtelen hó­mezőket, nagy kiterjedésű jégtükrök csillogását és a zúzmarás fákat. A téli táj szép, a veszély viszont valóban nagy és ez nem a hóeséssel jött. Már az ősz végén úgy indul­tunk a télnek, hogy a ta- lajvizszint a sok nyári, ok­tóberi esőzéstől a maxi­mumhoz ért, sőt sok ezer hektáros összefüggő felszí­ni vízborítások keletkez­tek. Ma már kifelé megyünk a télből és az évszak el­múlására jellemző a lassú felmelegedés, a hó apadá­sa, a fagy fokozatos . fel­engedése. Normális körül­mények között a téli csa­padék egy része elfolyna, elpárologna, másrészt be­inná a talaj. Ez utóbbira idén tavasszal nem igen számíthatunk. Csak a fel­színi vízborítás növeked­het, ha nem cselekszünk. De hát mit tehetünk, mit tehetnek a mezőgazdasági üzemek? A tél végi felada­toknál nem ismeretlen munka a vízelvezető ár­kok, szántóföldi „mini”- csatornácskák készítése. Erre most minden eddigi­től nagyobb szükség van (lesz), ezért több vízleve­zető munkabrigádot kell szervezni, minden gazda­ságban. Lapátra, kapára, csákányra és természete­sen emberekre lesz szük­ség ahhoz, hogy tavasszal szántani, vetni tudjanak. Szükségeltetik az össze­fogás, az egymás segítése is. Nem szabad előfordul­nia — sajnos volt már rá példa — hogy a vizet a tsz-ek egymás földjére és nem a csatornákba veze­tik. Azt sem kell nézni, hogy a víznyelők, lefolyó- árkok, csatornák jogilag kinek a tulajdonában, ke­zelésében vannak. A me­gyében sok a csatorna, jó részük tisztításra, javítás­ra szorul. Ha a vízügy, a vízügyi társulások nem győzik ezt a munkát, segí­teni kell őket. Ne legyen rest egyetlen gazdaság sem a többlet-erőfeszítésre mert ezzel végső soron csak magának használ. avaly tetemes terület esett ki a termelés­ből a felszíni vizek miatt. Hogy ez ne ismét­lődjék, idejekorán mun­kához kell látni. Ez is hoz­zátartozik a földvédelem­hez, a termőterületek hasznosításához. S. E. HNF- v - rendezvény Játékkészítéssel egybe­kötött műsoros délutánt rendezett a Hazafias Nép­front első osztályos cigány- gyermekeknek és patronálóik számára január 27-én délután a HNF nyíregyházi, Felsza­badulás utca 6. szám alatti székházában. A Mesekert bábegyüttes műsora mellett a gyerekek a Magyar Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől ajándékot is kaptak. KÖZÉPPONTBAN A LESZERELÉS Madridban megnyílt a második szakasz Kedden délelőtt, néhány perccel 11 óra után a spa­nyol főváros kongresszusi és kiállítási palotájában teljes üléssel folytatódott az euró­pai biztonság és együttmű­ködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó. A több mint egyhónapos karácsonyi szünet után most elkezdődött második szakasz első heteiben a 35 részt vevő ország küldöttségei — közöt­tük a dr. Petrán János nagy­követ, külügyminisztériumi főosztályvezető vezette ma­gyar delegáció — az eddig benyújtott több mint 80 ja­vaslatot vitatják meg. Az első teljes ülésen a kép teljesen hasonló volt ahhoz, amely a találkozó előkészíté­sét és az első szakaszt jelle­mezte. ■ Arru'i a szovjet kül­döttség nevében felszólalva, Leonyid lljicsov külügymi­niszter-helyettes a találkozó konstruktív munkáját és ered­ményes befejezését elősegítő szellemben foglalkozott a na­pirendnek megfelelően a ka­rácsonyi szünet előtt beter­jesztett legfontosabb javas­latokkal, addig egyes NATO- tagországak képviselői megis­mételték vádaskodásaikat, amelyekkel már az első sza­kaszban is illették a Szovjet­uniót és a szocialista orszá­gokat. Felszólalásaikkal megkísé­relték a vitát ideológiai-po­litikai térre terelni, ami min­denképp nehezíti a találkozó eredményes munkáját. Max Kampelman nagykö­Jó évet, s ezzel ötéves ter­vet zártak a tanácsi irányítás alá tartozó iparvállalatok. Ez adja meg az alapját az idei fejlődésnek is. A megyében dolgozó hat vállalat öt év alatt 72 százalékkal emelte termelését, s ma már 543 milliónál tart. Bár részará­nyuk csökkent a megye ipa­rában, azonban a helyi áruel­látásban, a szolgáltatásban kiemelkedő szerepet töltenek be. Ezért örvendetes, hogy a szolgáltatás értéke két és fél­szeresére nőtt. Hogy a válla­latoknál dolgozó 2200 ember sem csalódott, azt a bérek öt év alatti 36 százalékos nö­vekedése mutatja. Az idén újabb öt százalék­kal emelik a termelést a vál­lalatok. Ezen belül megkülön­böztetett figyelmet fordíta­nak a szolgáltatás fejleszté­sére. A termelés növekedésé­vel arányosan nő a nyereség és a bér is. A szolgáltatás ér­téke 72 millió forint körül alakul, míg az export az 50 milliót közelíti. A Vasszerkezeti és Gépipa­ri Szolgáltató Vállalatnál a harmadik negyedévben lép be a termelésbe egy új szer­vizcsarnok. Ezzel még jobban eleget tudnak tenni a meg­rendelők igényeinek. Mivel a Szovjetunióból kétezerrel ke­vesebb tehergépkocsi érkezik, amelynek műszaki vizsgálatát végzik, ezért szeretnék a te­hergépkocsi-javítást is beve­zetni a megyében. A motor­tekercselő tevékenységet megszüntetik, azonban az árutermelés bővítésével ellen­Megérkeztek a legújabb, nagy teherbírású billenős autók, a Kamazok a Vagép telepére, ahol vizsgáztatva adják át a megrendelőknek. (J. L. felv.) súlyozzák a kiesést. A múlt évben indítottak először tőkés exportot, az idén 2,5 millió forintos értéket terveznek. A Kelet-magyarországi Fa­ipari Vállalat évek óta ki­egyensúlyozottan gazdálko­dik. Azonos létszám mellett —■ elsősorban munkaszervezé­si megoldásokkal — kívánják a termelést 4—5 százalékkal bővíteni. Fenntartják az ajtó- és ablakgyártó kapacitásukat, hiszen várhatóan emelkedik a magánerős építkezések ará­nya a megyében. A vállalat gondja a Vöröshadsereg utcai telep fejszámolása, amelyet ebben az ötéves tervben sze­retnének elérni. A Tiszalöki Faipari Válla­lat beruházásokkal javítja a termelés feltételeit. A köz­ponti telepen egy kazánház épül, amely a szomszédos Fefag-telepnek is ad gőzt. Speciális gépeket állítanak be az NSZK-exportra kerülő szerszámnyelek megmunkálá­sára. Tiszavasváriban egy szárító készül el, így jobb mi­nőségű faipari szerszámok és tanszerek készülhetnek. A központi szociális létesítmény bővítése 1982-ben készül el. A Nyírségi Nyomda a re­konstrukcióban vállalt évi 500 tonnás könyvgyártás he­lyett 765 tonnánál tart. A mátészalkai üzemet az idén a bútorgyár volt kárpitosüze­mének helyére telepítik. A Divat Ruházati Vállalat termelésének felét az export köti le. Miután a tőkés part­nerek munkaigényesebb meg­rendeléseket adnak, ezért ke­resik a kooperációs kapcsola­tokat a termelőszövetkezetek­kel, hogy a belföldi termelés mértéke ne csökkenjen. A szolgáltatást, a mértékutáni szabászatot bővítik. A Nyírségi Patyolat Válla­lat az árváltozások miatt a megrendelők jobb kiszolgálá­sára törekszik. Szeretnék az intézmények ágyneműmosá­sát is átvenni. Az idén a ka­zánház átadásával befejező­dik a központi telep rekonst­rukciója. Nyírbátorban új szalont adnak át. L,. B. öthetes szünet után kedden Madridban folytatta munkáját az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglal­kozó konferencia. Képünkön: küldöttek az ülésteremben. (Kelet-Magyarország telefotó) vet, az Egyesült Államok kül­döttségének vezetője, aki a kedd délelőtti zárt ülésens utolsóként szólalt fel, kije­lentette, hogy az új amerikai elnök alatt is változatlanul érvényes az az álláspont, amelyet küldöttsége a kará­csonyi szünetet megelőzően képviselt a találkozón. Ismét alaptalan vádakkal illette a Szovjetuniót, tagadta, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok­ban jelenleg létezne enyhü­lés, és újból megpróbálta ösz- szekapcsolni a leszerelés te­rületén kötendő megállapo­dásokat az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítséggel és az emberi jogok állítólagos megsértésével. Az amerikai küldöttséghez hasonló hangnemben szólalt fel néhány más NATO-ország képviselője is, így a belga, a holland és a brit küldöttség vezetője. Délután munkabizottságok üléseztek. AZ MSZMP SZAB0LCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA A TANÁCSI IPAR TERVEI Bővülő szolgáltatás, XXXVIII. évfolyam, 23. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. január 28., szerda y Keletül 1 magyarra

Next

/
Thumbnails
Contents