Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-27 / 22. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. január 27. Giscard-üzenet Brezsnyevhez Kommentár Salamoni ítélet? Pekingből keltezett jelentés: megszületett az ítélet a Tízek perében. A szenzáció elmaradt. Végül minden vagy majdnem minden a papírforma szerint történt. Csaknem minden „sinológus” a földkerekség szinte minden valamirevaló lapjában megjövendölte: az ítélethirdetés korántsem a dramaturgiai hatás kedvéért húzódik oly sokáig, hanem azért, mert nyilvánvalóan nézeteltérések vannak — még mindig vannak — a legfelsőbb vezetésben. A két legfontosabb ítélet — a Mao özvegyét és a Csang Csun-csiao egykori pb-tagot két évre felfüggesztett halál- büntetéssel sújtó döntés — nem egyszerűen tipikus kompromisszum, hanem tipikusan kínai kompromisz- szum. A „próbaidőre felfüggesztett halálbüntetés” jogi fogalma sehol másutt nem létezik, de talán nem ez a lényeg, a jelenlegi, nem akármilyen helyzetben e salamoni ítélet voltaképpen a vezetés minden szárnyát kielégítheti többé-kevésbé. A perben ez a kompromisszum az érdekes. Nem véletlen, hogy a Négyekhez hozzácsapott Lin Piao-féle főtisztek vagy a KKP volt alelnöke, a mindent „bevalló” és a vádat szinte visszhangzó Vang Hung-ven (életfogytiglani) ítéletét éppen hogy megemlitik a kommentátorok. Ebben a perben nem ők az érdekesek, hanem Mao özvegye, a volt színésznő. És ő sem csak azért, mert szoros kapcsolatok fűzték a „nagy kormányoshoz”, hanem azért, mert az egész per során úgy játszotta el élete alighanem utolsó szerepét, hogy ő képviselte — és képviseli most is — mindazt, ami Mao elnök politikai hagyatékának tekinthető. Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök üzenetet intézett Leonyid Brezsnyevhez — közölte hétfőn az Elysée-palota. Az üzenetet szombaton Henri Fro- ment-Meurice, Franciaország moszkvai nagykövete adta át Vaszilij Kuznyecovnak, . a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége első elnökhelyettesének. Tartalmáról semmiféle felvilágosítást nem adtak Párizsban. A Le Monde hétfői száma moszkvai tudósítójának cikkét közölte a francia—szovjet kapcsolatok alakulásáról, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi élet viszontagságai ellenére a francia—szovjet együttműködés a szokásos ritmusban folytatódik a legkülönbözőbb területeken. Pénteken írták alá Moszkvában a kulturális kapcsolatokkal foglalkozó, két évre szóló jegyzőkönyvet. Gabriel Robin, a francia külügyminisztérium politikai főigazgatója Moszkvában két napon át megbeszélést folytatott Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettessel, a madridi értekezleten részt vevő szovjet küldöttség vezetőjével, valamint Kornyi- jenko első külügyminiszterhelyettessel, aki a leszerelési kérdések szakértője. A megbeszéléseken a madridi értekezletről, nevezetesen a javasolt európai leszerelési értekezletről volf szó a párizsi lap szerint. Erre az értekezletre Franciaország, illetve Lengyelország is — egyes vonatkozásokban hasonló, másokban eltérő — javaslatokat terjesztett elő. Végül a Le Monde emlékeztet arra, hogy február 11. és 13. között Párizsban ülést tart a tudományos-műszaki együttműködéssel foglalkozó francia— szovjet bizottság. TELEX NATO-ELLENES MENET ötvenezer résztvevője volt vasárnap annak a békemenetnek, amelyet a spanyol munkabizottságok és az UGT szakszervezeti központok madridi tartományi szervezetei, baloldali személyiségek és néhány szélsőbaloldali párt hirdetett meg, tiltakozásul Spanyolország tervezett NATO-tagsága ég amerikai katonai támaszpontok spanyolországi működése ellen. A menet résztvevői a spanyol főváros határától a közelben levő Torrejon de Ar- doz amerikai légitámaszponthoz vonultak, majd egy közeli sportpályán nagygyűlést tartottak. ÉLETMENTÉS SÜLLYEDŐ HAJŐRŐL Norvég mentőhajók és helikopterek vasárnap 28 embert mentettek meg az elsüllyedt gbrög Deifovos teherszállító hajó 38 főnyi legénységéből az észak-norvégiai Vega sziget partjainak közelében. A görög hajó vasárnap hagyta el a norvégiai Narvik kikötőjét, és nem sokkal utána a nyílt tengeren viharba került. A szerencsétlenség oka ismeretlen. FEGYVERSZÄLLlTMÄNY A BÖRTÖNLÄZADÖKNAK Lopott helikopterrel próbáltak fegyvereket juttatni azoknak a raboknak, akik az egyik New York-i börtönben elbarikádozták magukat a 11. emeleten. A rendőrség a zendülés után körülvette a börtönépületet, de a helikopter a segélyszállítmánnyal mégis zavartalanul szállt le az épület tetejére. A fegyverek kipakolása után a helikopter három órán át várakozott a tetőn, de utasainak nem sikerült kapcsolatba lépniük a lázadókkal. Végül a helikopter — fedélzetén egy férfival és egy nővel — távozott. Baráti ölelés. Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a párt alapítása 60. évfordulójának tiszteletére rendezett gyűlésen baráti öleléssel köszönti az OKP egyik alapító tagját, Umberto Terracinit (jobbra). (Kelet-Magyarország telefotó) Hass, alkoss, gyarapíts! Hogyan élünk?---------o-----------1 Reáljövedelem növekedése 6—7 százalék, fogyasztás növekedése 7—9 százalék, közösségi fogyasztás 11 százalék, 370—390 ezer új lakás, 6500—7000 kórházi ágy, 1982: ötnapos munkahét, 1981: 18 hónap sorkatonaidő. A termelés és a tervezés középpontjában változatlanul az ember áll. A holnapután jobb életét, a termelés és az életszínvonal törésmentességét ma és holnap kell kemény munkával megalapozni. A legtöbb, amire most vállalkozhatunk, az elért — és nem lebecsülhető — életszínvonal megtartása. A lakosság jelentős része jobban elfogadná az életszínvonal megőrzését, és inkább becsülné a Vele járó erőfeszítést, ha az szinte személyre szólóan szavatolná a már elért szint fenntartását. „Nekem ne fizessenek többet, de az árakat se emeljék” — fogalmazzák meg olykor még a kiemelkedően jól dolgozók is. Kétségtelen, némi gazdasági haszna is lenne annak, ha az árakat és a béreket befagyasztanánk. (A lakosság például nagyobb biztonsággal tervezhetne, jobban takarékoskodhatna.) Mégsem vállalhatjuk, mert nagy károkat okozna. Nem nehéz belátni: a garantált bér idővel a szorgalmast is lustává tenné. Az árak és a bérek befagyasztása továbbá konzerválná a fogyasztás, a foglalkoztatás és a termelés szerkezetét, tartósítaná, idővel elviselhetetlenné tenné az egyensúlyhiányt. Tudjuk, hogy az elérhető magasabb ár és nyereség ösztönzi a termelőt a keresett cikekk gyártásának fokozására, új termékek előállítására. A felhasználót pedig a magasabb ár serkenti helyettesítésre, takarékosságra. Az ország is, a világ is a nagy, strukturális átalakulások időszakát éli. Így sehol nem csökkentik, hanem növelik az ár- és bérpolitika aktív, ösztönző szerepét. A gondot legfeljebb az okozza, hogy miként tartható elviselhető keretek között az áremelkedés. A VI. ötéves terv időszakában visszatérünk az évi 4,5—5 százalékos fogyasztói árszínvonal-növekedéshez. Hasonló mértékben növekednek a bérek is. Ez lehetővé teszi az 1980. évi reálbérszint fenntartását, de csak társadalmi átlagban és nem minden kereső számára. A számítások szerint várhatóan a keresők egyharmadának reálbére nő, egyharmadáé szinten marad és egyharmadáé csökken. Az első harmad a kiemelkedő dolgozók és a kiemelkedő vállalatok csoportja, a második az átlagé, a harmadik a lemaradóké. A munkaerő-áramlást serkenti, hogy a tehetséget és szorgalmat a legkiválóbb vállalatok honorálhatják igazán. Csak a hátrányos helyzetű rétegek, az átlagosnál alacsonyabb nyugdíjból élők, valamint a három- és többgyermekes családok számára garantálja a terv a reáljövedelmek, pontosabban a pénzbeli társadalmi juttatások reálértékének megőrzését. Az, hogy kinek mire futja, részben függ a család pénzbevételének alakulásától, részben pedig a fogyasztói áremelések hatásától. A drágulások családi kihatása mérsékelhető. Igaz, nem könnyen, mert a fogyasztói szokásokkal és beidegződésekkel nehéz szakítani. Pedig a személyes fogyasztás összetétele akkor ésszerű, ha rugalmasan idomul az ármozgásokhoz az ún. fogyasztói kosárban csökken a drága és nő a viszonylag olcsó cikkek, szolgáltatások aránya. De vajon az áremelkedésekhez igazodva és attól függetlenül, van-e valamiféle fogyasztási stratégiánk? A „régi szép idők” beidegződései, tervei most zsákutcába visznek. Az ésszerű fogyasztás ellenben segíti a családi szükségletek teljesebb kielégítését, a „gondtalan” életet. Ezért is fontos, hogy legyen az üzletekben választási lehetőség. Életszínvonalat és közérzetet javító követelmény, hogy a lakosság szükségleteinek, igényeinek, ízlésének megfelelő jó minőségű termékeket vásárolhasson. A jó áruellátást szolgálja a terv. A magyar gazdaságirányítás módjából, lényegéből következik a kiáramló vásárlóerő szilárd árufedezete. Csak így lehet reális a reálbér, biztonságos, elviselhető az élet. Mind az ellátási, mind a megélhetési és foglalkoztatási gondokat enyhítheti a kiegészítő gazdaság fejlesztése: a családi és egyéni vállalkozások. A szabad időben végzett szervezett munka elsősorban a szolgáltatások körében kialakult rejtett formák legalizálását, a monopolhelyzetek és visszaélések felszámolását, az ellátás javítását és színesítését szolgálhatják. Ahogyan az üzemek által támogatott háztáji termelés nem gyengíti, hanem kiegészíti, erősiti a gazdaság szocialista alapjait. Ugyanígy hasznos lehet más kiegészítő tevékenység is, például az építőipari üzemek által a hétvégeken szervezett és támogatott magánerős lakásépítkezés. V égül, de nem utolsó sorban, a VI. ötéves terv az életkörülmények érzékelhető javítására törekszik. A lakásgazdálkodás, az egészségügyi ellátás és az általános iskolai oktatás fejlesztésében várható a korábbiakhoz képest előrelépés. Az életünket segítő-javító beruházások méretei a nehéz gazdasági helyzet ellenére is hatalmasak. Olykor pénzre sincs szükség. Többféle központi és helyi intézkedés szolgálja például az életfeltételek és a társadalmi közérzet javítását. S valamennyien magyar állampolgárok : dolgozók és fogyasztók, ügyfelek és magánemberek, ha 1981-től új életet kezdünk, elviselhetőbbé tehetjük egymás életét. Kovács József Madame Odette visszaemlékezik (5.) Hz ausztrál fiú 1965. december 9-én Odette Hatvanhárom és huszonkilenc Miron vette át Marlene ex- Marlene és Hugh pressz légipostán érkezett levelét, melyet december 5-én datáltak Ausztráliában, a melbourne-i Hotel Southern Crossban. Marlene Dietrich akkor már két hónapja tur- nézett a zenekarával az ötödik földrészen. „Kedves Madame Miron” — írta piros tintával színes levélpapírra — „hamarosan megérkezem. Vegyen egy elektromos borotvakészüléket a kis fürdőszobába és egy jó szappant”. Akkoriban még a nagyobb lakásban élt a Montaigne avenue 12. számú ház első emeletén Párizsban, ahol két fürdőszoba volt, egy kisebb és egy nagyobb. „Tegyen fel, kérem egy szép térítőt, ne a durvát vagy a feketét” — folytatódik a levél. „Vegye le a huzatot a székekről a szobámban. Virágot úgy, mint máskor. Foglaljon le egy kis szobát, fürdőszoba nélkül a Hotel Mon- taigne-ben Mr. Curnow részére, a legolcsóbbat, kérem ...” Olala, gondolta Odette, ez szeretőre utal — éspedig nős emberre, ha pro forma szobát is kell rendelni a mellette levő szállodában. Az expresszlevélnek azonban még nem volt vége: „Gondoskodjanak whlskyről, pezsgőről, száraz sherryről! Mindennap hozzon sonkát, tojást, vajat, gyümölcsöt, újságokat, folyóiratokat. Készítse elő az írógépet és papírt, — a viszontlátásra M. Dietrich.” Ez, vélte Odette Miron, úgy hangzik, mintha újságíróról vagy íróról lenne szó. De Curnow? Ezt a nevet még soha nem hallotta. Egy héttel a 63. születésnapja előtt (december 27.) ragyogó, pajkos, boldog Marlene érkezett Párizsba. Kíséretében az ausztrál Hugh Curnow, még félannyira sem olyan idős, mint ő, ugyanis csak 29 éves, a foglalkozása valóban riporter. „Külsőre bizonyos hasonlóságot mutatott Jean Gabinnel”, — állítja Odette. „Nagy volt és erős, nagyon világos, kék szemei voltak, rózsaszín bőre, és olyan kíváncsi volt, mint egy szarka.” Mikor Marlene negyven(!) bőröndjét kicsomagolták, Odette megkérdezte a látogatót: „Megmutatná a csomagjait?” „Oh”, mondta Hugh Curnow, „felhozom magam!” Csak egy horpadt, régi bőröndöt vitt magával, mást nem. Azzal a finom gúnnyal, amire csak a nők képesek, Odette Miron felsorolta, mi volt Curnow csomagjában: „Három alsónadrág, egy pizsama, egy váltás öltöny, négy pár nylon zokni, három ing — cipő egy sem, az a lábán volt. Mikor egy hónap múlva elutazott” — fűzte hozzá Madame Odette élvezettel — „öt új bőröndje volt, pukkadásig tele a legváloga- tottabb ruhadarabokkal...” Azonban azt is hozzá kellett tennie: „Azelőtt soha nem volt olyan boldog Marlene Dietrich. Olyan szerelmesnek tűnt, mint egy fiatal lány, aki az első szerelemmel találkozott. Mikor az erkélyen reggeliztek, úgy viselkedtek, mint a turbékoló galambok ...” A szomszédos Hotel Mon- taigne-ben lévő szoba csak Hugh Curnow levelei számára volt lefoglalva — jól sejtette Odette — a riporter Ausztráliában megnősült és egy gyermek apja is volt. A feleségétől és az újságjától szabadságot vett ki, hogy Európába jöjjön Marlene Dietrich-hel a memoárját írni. Ausztráliában az első sajtókonferenciáján egy fiatal újságírónő vette magának' a bátorságot, és megkérdezte Marlenét, mikor akarja befejezni pályafutását. De kapott egy levelet Hugh Curnow riportertől is ... „Mélyen fájlalom, hogy elutasít, és nem akar interjút adni nekem” — írta az ismeretlen újságíró. „Annál is inkább, mert elsősorban a gyerekeimet érinti, ha elveszítem az állásomat... Ennek ellenére határtalan csodálattal maradok ön iránt — Hugh Curnow.” Ezzel Marlene legfájóbb pontját érintette: a gyerekeket. Egész életében forrón szerette a gyermekeket, és lányáért, Máriáért és a négy unokájáért mindig minden áldozatot meghozott. Hugh Curnow megkapta az interjút — és még többet is. „Megérkezésünk utáni reggelen, amikor beléptem a lakásba” — mesélte Odette Miron — „egy cédulát találtam: Ne ébresszen fel minket, kérem, sokáig alszunk ... Azt gondoltam: szép kis karácsonyi meglepetés! A születésnapot ebben az évben mellőznünk kell...” Hugh Curnow pedig írta Marlene memoárját, amellyel már annyian próbálkoztak. Egy barátjának mesélt erről Ausztráliában egy évvel később: „Ebből soha nem lesz semmi... Csak éjszakánként, amikor én aludni szerettem volna, lett egészen eleven, dobozokban és ládákban kotorászott, régi jegyzetfüzeteket mutatott, melyek bizonyos helyeken pirossal alá voltak húzva, egy régi fénykép megpillantásakor könny futotta el a szemét, és sürgősen beszélnie kellett valakivel telefonon Hollywoodban, majd a karjaimba omlott és így sóhajtott: Oh, Hugh, hogyan írjam le az életemet? Ügy gyűlölöm a gondolatát, mint a pestist! Ezek az áldatlan emlékek ...! De egy szerződést kellett teljesítenie...”
