Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-13 / 292. szám

2 KELET-MAGYARORSZÄS 1980. december 13. Megnyílt a szakszervezetek XXIV. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) ta arról, hogy a szakszerveze­tek a szocialista társadalom viszonyai között milyen sze­repet játszanak. Nagyon sok fogalom keveredik ebben a vitában és a viták indítékai is egészen különbözőek. Sokan érthetetlennek tart­ják, hogy a szocialista szak- szervezetek együttműködnek az állammal. Az ilyen felfo­gást vallók számon kérik a szakszervezetek függetlensé­gét. A mi álláspontunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban is­mert. Sem a kormánnyal való szembenállás, sem a függet­lenség nem örök kategória a szakszervezetek számára. Ez egy adott társadalmi-törté­nelmi szakaszban érvényesül. Természetes a kapitalista tár­sadalomban, de nem termé­szetes a szocializmusban. Használható a kapitalista társadalomban, de a megvál­tozott társadalmi viszonyok között ez a forma már hasz­nálhatatlan. A szakszervezet soha sem lehet egy adott kormány-, vagy pártpolitika puszta esz­köze. Jogos és érthető, ha a forradalmi szakszervezeti mozgalom a kapitalista or­szágokban meghirdeti és ér­vényesíteni kívánja az állam­tól és a pártoktól való füg­getlenség jelszavát. A szakszervezetek függet­lenségének jelszava itt azt jelenti, hogy a szakszerveze­tek meg akarják őrizni a munkásosztálynak, a dolgozó népnek a tőkés renddel szem­beni teljes cselekvési szabad­ságát. A szakszervezet ellen­zékisége a kapitalizmusban szükségszerűen következik az osztálya ügye iránti elköte­lezettségből. A szakszervezet a munkásállamban Az ellenzékiség azonban nem öncél és nem a szakszer­vezeti munka örökérvényű, általános vonása. A szocializ­mus körülményei között megváltozik a hatalom jelle­ge. Munkásállam jön létre, amely a dolgozók és a szak- szervezet törekvéseivel egye­ző célok valóra váltásán mun­kálkodik. A szakszervezet nem maradhat az engesztel­hetetlen és mindenáron ellen­zéki állásponton. Ezzel ugyanis szembefordulna sa­ját osztálybázisával. Meg­szűnne szolgálni azt az osz­tályt, amely a szakszervezetet létrehozta és élteti. A sztrájk is ezért nem lehet a szocialis­ta társadalom építésének a módszere. Nem lehet, mert minden eszköz, ami rendelkezésünkre áll, a dolgozók helyzetét ja­vítja, életét teszi szebbé. Az olyan igények kielégítését azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájkkal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegényebbek. Az ellenzékiség, a függet­lenség jelszavát a mi körül­ményeink között a szakszer­vezetek csakis, mint a szo­cialista állammal és a kom­munista párttal szembenálló programot érvényesíthetnék. De mit is jelentene gyakorla­tilag az, hogy a szakszerveze­tek függetlenek legyenek? Tagadják meg talán a rész­vételt a döntéshozatalban és a társadalom ügyeinek aktív intézésében, annak ellenőrzé­sében? Vessék el az együtt­működést a szocialista állam­mal és a többi szocialista erő­vel, a legszélesebb tömegek­kel? Mondjanak le arról, hogy nemcsak kívülről jövő bírálattal, hanem belülről, a kormányzat pozíciójából köz­vetlenül és gyakorlatilag szól­janak bele a közösségi ügyek intézésébe, a dolgozók képvi­seletébe? A szákszervezetek tehát nemcsak, hogy nem lehetnek függetlenek a munkáshata­lom politikáját megfogalma­zó és megvalósító párttól, ha­nem e politikát magukénak is vallják. Hazánkban a szakszervezeti mozgalom ön­állóan, de nem függetlenül végzi a maga munkáját. A szocialista társadalom építé­sének politikája sajátunk is. Ezért és így elkötelezett a magyar szakszervezeti moz­galom. • Az állam és a szakszervezet viszonya Tisztelt Elvtársak! A szakszervezetek önálló­ságának megértése és érvé­nyesülése azt kívánja, hogy az eddiginél pontosabban je­löljük meg társadalmi-poli­tikai elkötelezettségünk alap­vető tartalmát. Ennek a lé­nyege a szocialista társadal­mi rendszerhez való viszony, annak igenlése. Egész tevé­kenységünkkel erősítjük, tá­mogatjuk a munkáshatalmat. A társadalom célkitűzései nem közömbösek számunkra. Azokat sajátunknak tekint­jük. Ehhez azonban jobban meg kell érteni a szakszer­vezetek szerepét a fő felada­tok kialakításában és végre­hajtásában. Nem szabad saját magunk — és tagságunk — figyelmét csak a végrehajtásra korlá­toznunk. Jobban meg kell is­merni és ki kell fejezni tag­jainknak a szocialistá társa­dalom építéséveLés fejleszté­sével kapcsolatos ténylegesen jelentkező igényeit és szán­dékát. A szocialista társadalomban a szakszervezetek azzal, hogy részesei a hatalomnak, ko­rántsem alakultak át „állami szervezetekké”. A szocialista államot és a szakszervezete­ket a célok alapvető azonos­sága köti össze, de gyakorla­ti funkcióik mások. A szocia­lista állam nem ellenőrzi a szakszervezetek tevékenysé­gét, viszont az állam tevé­kenysége a tömegek ellenőr­zése alatt áll. Ebben a társa­dalmi ellenőrzésben a szak- szervezetek is részt vesznek. Az állami és a szakszerve­zeti szervek valamenyi szin­ten egyenrangú partnerek. Ebben az együttműködés­ben nagy jelentőségűek az iparági szakszervezetek és a miniszterek, a megyei állami és szakszervezeti vezetők ta­nácskozásai, valamint az igaz­gatók és az szb-titkárok tár­gyalásai. Külön ki kell emel­ni a kormány és a SZOT ve­zetőinek mintegy húsz éve tartó rendszeres kapcsolatát. Bevált az a gyakorlat is, hogy a SZOT képviselője rendsze­resen részt vesz a kormány ülésein. Ezek a találkozások nem mindig a teljes egyetértés je­gyében zajlanak le. Sok szí­nű és eleven viták vannak, de nem a presztízst védjük a vitákban, hanem kölcsönösen a dolgozók, a társadalom ügyét szolgáljuk. Nagy érté­kű ez a gyakorlat, hasznára van a szocialista építőmunká­nak. Érdekvédelem és véleményezés Tisztelt kongresszus! A szakszervezetek tevé­kenységének alapkérdése az érdekképviseleti, az érdekvé­delmi és a gazdaságsegítő te­vékenység egysége. Ma a leg­több nehézség az érdekkép­viseleti és érdekvédelmi tevé­kenység érvényesítésében je­lentkezik. Miben jelentkezik ez a ne­hézség? Abban, hogy érdek- képviseleti tevékenységünk gyakorlása eddig lényegében a szakszervezeti vezető testü­letekre hárult. Ök alakították ki a szakszervezetek vélemé­nyét a kormány, a különböző állami szervek elképzelései­vel kapcsolatban. Ez a gya­korlat eddig megfelelt, de most tovább kell lépnünk; következetesen figyelembe kell venni a közvetlen de­mokrácia adta lehetőségeket is. A szakszervezeti vezető tes­tületeknek véleményük kiala­kítása előtt minden fontosabb kérdésben ki kell kérniük a tagság, a bizalmiak, a bizal­mi testületek véleményét. Most lesz erre egy nagyon jó alkalom. Nevezetesen a jövő esztendőben. Dönteni kell az ötnapos munkahét bevezeté­séről. Mindenképpen az a he­lyes, hogy ennek részleteit a különböző munkaterületeken maguk az érintettek — tehát a vasasok, a pedagógusok, a kereskedelmi dolgozók — vi­tassák meg és mondjanak vé­leményt, mielőtt megtörténik a döntés. Á napi és a társadalmi érdek Alá- és fölérendeltségi vi­szony nincs közöttük. Felada­tuk együttműködni az együt­tes célért és segíteni egy­mást. Az állami és a gazdasági szervekkel a közös cél meg­valósítása érdekében történő együttműködésünk természet­szerűen magába foglalja, hogy ha valamely állami vagy gazdasági szerv döntései a dolgozók érdekeit csorbíta­nák, vagy törvényeket sérte­nének, az ellen határozottan t fel kell lépnünk. Ehhez min­den eszköz rendelkezésre áll egészen a vétójogig. A munkásosztály számára az érdekvédelmi funkció adja ma is a szakszervezetek tör­ténelmi igazoltságát. Enélkül a szocializmusban sem szak- szervezet a szakszervezet. A szakszervezetek képesek arra, hogy a társadalomban létező érdek- és nézetkülönbségeket felszínre hozzák. A szakszervezeti mozga­lomnak a maga eszközeivel szolgálnia kell és szolgálja is a társadalmi haladást segítő minden ésszerű intézkedést. De a társadalmi érdekek ér­vényesítése nem szoríthatja háttérbe a jogos szakmai és más csoportérdekek intézmé­nyes kifejezését, az egyéni, vagy közvetlen napi érdekek és jogok védelmét, mert ez­zel előbb-utóbb maga a tár­sadalmi érdek, a távlati ér­dek, a közös ügy érvényesülé­se kerülne veszélybe. A dolgozó, az állampolgár számára a munkáshatalom erkölcsi értéke szürkül el, ha nem intézik emberségesen, elveinknek megfelelően az ő ügyét. Az érdekvédelemben számolni kell a társadalmi realitásokkal, de ugyanúgy számolni kell az emberekkel, szükségleteikkel, érdekeikkel is. A szakszervezeti érdekvé­delemnek a munkahelyen — a napi értelemben véve —, alapvetően egyénekre irá­nyúiénak kell lennie, főleg a munkabér, a munkakörülmé­nyek, a munkavédelem kér­déseiben. Ez gyakorlatilag azt követeli, hogy felettük, mel­lettük és nélkülük nem sza­bad előre eldönteni a dolgo­zókat érintő kérdéseket. Mindez azonban nem megy vita nélkül. Maga a társadal­mi érdek sem érvényesül megfelelően, ha nem tudjuk összekapcsolni a csoport- és rétegérdekekkel, mert nem létezik „önmagában” a cso­port- és egyéni érdektől tel­jesen független társadalmi érdek. Arra kell törekedni, hogy az egyéni és rétegérde­kek a demokratikus fórumo­kon hangot kapjanak és a társadalmi érdekekkel össz­hangban megoldódjanak. Mindezek következtében a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységében előtérbe ke­rül az érdekek hozzáértő fel­mérése és ésszerű kompro­misszumok útján történő ki­elégítése. Természetesen, en­nek a munkának távolról sin­csenek olyan látványos for­mái, mint a kapitalista orszá­gok szakszervezeti tevékeny­ségének. Innen származhat az a látszat, mintha a szocialis­ta társadalomban működő szakszervezetek és a szocia­lista gazdasági, vagy állami „vezetés viszonya idilli lenne, közöttük semmiféléi wita vagy konfliktus nem léteznél Pe-* dig létezik, csak ezek megol­dási módja merőben más és sokkalta gyümölcsözőbb a dolgozók számára, mint a tő­kés viszonyok között. A szakszervezet vonzereje oly mértékben nő, amilyen mértékben kapcsolódni tud tagságához, a. mögötte levő szociális réteghez, ahogyan ragaszkodik a maga sajátos érdekvédelmi arculatához és szociális bázisához, és ehhez erősen kötődve keresi a ma­A kongresszus résztvevői. ga sajátos mozgásterét a cé­lok, feladatok megvalósításá­nak segítésében. Alapvető tévedést tükröz az a gyakorlat, amelyik a közvé­leményt foglalkoztató, általa jól-rosszul ismert gondokról hallgat, mert ezt valamilyen meggondolásból kellemetlen­nek érzi. A társadalmi fe­szültségek akkor is megvan­nak, ha nem beszélünk róluk. Ahhoz, hogy ezeket felold­juk, ismernünk kell tükröző­désüket a közvéleményben, mélyrehatóan, sokoldalúan vizsgálnunk kell a kiváltó okaikat. Mindezekről a gya­korlatnak megfelelően nyíltan kell beszélni a dolgozókkal és elő kell segíteni sajátos esz­közeinkkel a megoldást. Hazánkban joggal úgy érez­zük, hogy megtettük mind­azt, amit lehetett, életünk jobbá tételéért. Még akkor is, ha még mindig nincs elég lakás, akkor is, ha most magasabbak az árak, és ha bizonyos rétegeknek, jól tudjuk, még alacsony a keresete. Meggyőződésünk azonban, hogy ma csak eny- nyire van lehetőségünk. Ám azon kell együtt dolgozni, hogy holnap többre legyen módunk. A szakszervezetek munká­járól, annak eredményeiről és gyengeségeiről a választáso­kon, az iparági-ágazati kong­resszusokon széles körű és megalapozott értékelés szüle­tett. Egymillió dolgozó szólalt fel, értékelte tevékenységün­ket és az eddigieknél is ma­gasabb követelményeket tá­masztott. Mindezek összegzé­seként a szakszervezetek mintegy 600 ajánlást és több mint 800 észrevételt küldtek a SZOT-hoz. Ezek az ajánlá­sok tartalmaznak minden olyan fontosabb kérdést, amely a dolgozókat foglalkoz­tatja és átfogja a szakszer­vezetek tevékenységének egé­szét. Az ajánlások jelentős ré­szét figyelembe vettük az írá­sos jelentés, valamint a hatá­rozati javaslat elkészítésénél, a többit pedig be kell építeni a szakszervezetek napi mun­kájába és távlati terveibe. Ajánlások a további munkához A felszólalások és az aján­lások alapvetően három-négy téma köré csoportosulnak. Leggyakrabban a gazdálko­dással, a kiegyensúlyozott, nyugodt munkához szükséges feltételekkel, a dolgozók ak­tivitásának, tenniakarásának kérdéseivel foglalkoztak. Sok felszólalás és ajánlás foglal­kozott a demokrácia érvénye­sülésével, a művelődési lehe­tőségekkel, valamint a szak- szervezetek belső életével is. Tevékenységünknek ez a széles körű értékelése, a tennivalók együttes mérlege­lése lehetővé teszi, hogy itt a kongresszuson az ajánlá­sokban szereplő kérdéseknek ne a részleteivel, hanem főbb összefüggéseivel foglalkoz­zunk. Ugyanakkor az egész szakszervezeti mozgalomnak le kell vonni belőlük né­hány következtetést is: — mindenekelőtt azt, hogy a választások során ismét érezhető volt, milyen nagy­mértékben van jelen és hat életünkben a dolgozók fele­lősségérzete, kötelességtu­data, önmaguk és a társada­lom sorsának alakulása iránt; — fontos következtetés, hogy a dolgozók látják és ér­tik: minden eddigi eredmé­nyünk csak kemény és kö­vetkezetes munka alapján jöhetett létre. Jövőbeni mun­kánk eredményességét is jó­részt abban látják, mennyire tudunk szabad utat biztosíta­ni a tenniakarásnak,-tiogy ne elégedjünk meg a középsze­rűséggel, a szürkeséggel, job­ban vegyük észre a valós em­beri értékeket és jobban be­csüljük meg a közösségért tenni akaró és a közösségért cselekvő embereket; — nem talajtalan követe­léseket támasztottak, hanem — a dolgozók felelősségével — reálisan megfogalmazták azt, amit elvárnak önmaguk- tól és- mindenkitől. Azt he­lyezték előtérbe, ami előre­viszi a dolgozók, a társada­lom ügyét; — az ajánlások bizonyít­ják, hogy a dolgozók csak­úgy, mint a szakszervezetek, belülről és cselekvőén, nem pedig kívülről és tétlenül né­zik az eseményeket. Gazdaságpolitikánk és ál­talában céljaink realizálásá­nak alapvető feltétele, hogy sikerül-e minden erőt össze­fognunk a végrehajtás érde­kében, sikerül-e elfogadtatni a célokat és cselekedni ér­tük. Az egyes ember munkája Eddigi eredményeink el­érésében a szocialista munka­mozgalmaknak nagy szere­pe volt. A dolgozó ember­nek a szocializmus iránti el­kötelezettsége öltött benne konkrét formát. Változatlanul úgy tekin­tünk a munkaversenyre, a szocialista brigádmozgalom­ra, mint a gazdasági felada­tok megoldásának nélkülöz­hetetlen segítőjére, a maga­tartás, a gondolkodás és a tisztességesen végzett munka tömeges formálójára. A továbbfejlődés lehetősé­geit a közeljövőben ismét meg kell határoznunk. Arra kell törekedni, hogy a mun­kahelyi közösségeknek na­gyobb legyen a felelőssége és szava az egyes emberek munkájának, magatartásá­nak anyagi és erkölcsi elis­merésében. Meg kell személyesíteni a kollektívákban az eredmé­nyeket is, a hiányosságokat is. A közösségek mögött ,.ne tűnjön el” és váljon sze­mélytelenné az egyes ember munkája, kötelessége, maga­tartása. Váljék világossá mindenütt és mindenki előtt, hogy elkötelezett magatartás csak megbecsült munka, konkrét célok rendszerében bontakozhat ki teljesen. A mi társadalmunk a mun­ka társadalma, amely az em­bereket elsősorban munká­juk és nem rangjuk szerint becsüli. Ezért arra törek­szünk, hogy ne süllyedjen el egyetlen hasznos kezdemé­nyezés sem az értetlenség, a közömbösség ingóványában. Demokrácia, műveltség, hozzáértés Elvtársak! A dolgozók tenniakarása teljes mélységben csak a de­mokráciával, a műveltséggel, a hozzáértéssel szoros egy­ségben bontakozhat ki. Sok nehézség fakad abból, hogy ezt még nem mindenütt is­mertük fel. Sohasem fogunk egyről a kettőre jutni, ha egymástól elválasztva, elkü­lönítve egyszer segítjük a gazdálkodást, másszor neve­lünk, vagy éppen a demok­ratizmust gyakoroljuk. Sza­kítani kell ezzel a szemlélet­tel és gyakorlattal. A demokrácia jelszava he­lyes, önmagában is jelentős. De félrevezet, ha a tömegek­nek valójában nem ad mó­dot arra, hogy saját vállala­tuknál a gazdálkodás, az el­osztás alapkérdéseit érdem­ben tudják vitatni és ha a viták leszűkülnek kisebb je­lentőségű problémákra. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents