Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-06 / 286. szám

6 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. december 6. Ijesztgető rémalakból — jóságos öreg Á Télapó A ma Télapóként emlegetett jóságos öreg ajándékozót évszá­zadók óta szívszorongva várják a gyerekek. A szokás, a hagyo­mány december 6-ra, Miklós nap­jára teszi a Télapó látogatását, amit azelőtt Mikulás-járásnak ne­veztek. A legenda szerint a IV. században élt Miklós kisázsiai püspök megszánt egy három- gyermekes szegény családot, és az egyik éjszaka titkon pénzt do­bott be nekik az ablakon, mely­ből azután gondtalanul élhettek. Ebből a legendából született né­pies álöltözetes alak a december 6-a előtti estén, éjszakán járta az utcákat, ijesztgette a gyereke­ket. Az alakoskodás régebbinek látszik hazánkban az ajándéko­zásnál. Ezt a félelmet keltő, ál­arcos házról házra járást tiltot­ták is. Egy Vas megyei 1785-ös ti­lalomban a következő olvasható: „Mindenekutána ősi időktől fog­va tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öl­tözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyer­mekeket is helyes elmével ellen­kező, ijesztő csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagya- tik, hogy senki a lakosok közül úgy gyermekeinek, mint alattva­lóinak ezentúl ne bátorkodjék en­gedni Szent Miklós előtti esten az ilyen színes öltözetekben való járást.” A Mikulás-napi ajándékozás a magyar falvakban csak az utóbbi évszázadban kezdett elterjedni. Főleg a Dunántúlon és a magyar­lakta területek északi részén is­merték a Mikulás-járást. A szo­kás az volt, hogy a beöltözött Mi­kulás kíséretével betért azokba a házakba, ahol gyerekek voltak. Vizsgáztatta, imádkoztatta őket. Megkérdezte, egész évben ho­gyan viselkedtek, szót fogadtak-e szüleiknek. Tudásuk és magavi­seletük szerint jutalmazta, vagy virgáccsal fenyítette őket, sok­szor a kíséretében levő ördög­gel, krampusszal. Az ablakba, ci­pőbe tett ajándék részben új, városi keletű ajándékozási for­ma. A Miklós szent nevéhez fűző­dő népies rémalak más európai országokban is sorra járja a gyermekeket. Jutalmazó és bün­tető jelleme régi pogány hiedel­mek, mítoszok isteneire emlékez­tet. Virgáccsal büntet, puttonyá­ba teszi a rossz viseletű gyer­mekeket, de ajándékokat oszt a jóknak. Németország északi te­rületein ez a két ellentétes tulaj­donság külön alakokat ölt. Ni- kolót, az ajándékos öreg püspököt kíséri a már említett fenyítő krampusz, aki idővel teljesen kö­zépkori ördögalakká változott át. A Szovjetunióban a Télapó ka­rácsony táján ül csilingelő szán­jára, hogy a feldíszített fenyő- . fák alá tegye a jó gyerekek ki­érdemelt ajándékait. Kormány Margit rajvezető irá­nyításával közel fél évtizede te­vékenykednek a penyigei fiata­lok a honismereti szakkörben. Kisdobos, úttörő, szakmunkás- tanuló és gimnazista segít meg­menteni népünk hagyományait. A penyigei művelődési ház mú­zeumszobájában három úttörő se­rénykedik. Kondor Judit a tunyogmatolcsi és gacsályi közös kirándulást idé­zi a kiállított tárgyak rendezése közben: a gacsályi 14. századi műemlék református templom nekem nagyon tetszett, összeha­sonlíthattuk a tunyogmatolcsival. Kovács Szilvia így folytatja: — Igaz, a szülőfalunk régi éle­tének, hagyományainak felkuta­tását, megőrzését tartjuk fő cé­lunknak, de a környező telepü­lésekre is szívesen ellátogatunk. Hóra Ferenc: Télapó haragja Régen történt biz ez, régen. Abban az időben, mikor még tű­zön aszalták a jeget, jégre tet­ték a meleget. No, hanem Télapó akkor is csak olyan goromba legény volt, mint mostanában. Akkor is csak olyan öreg volt már, mint az or­szágút, s ha savanyú kedvében megrázta fehér szakállát, egy­szerre beborult a világ, a víg világ, szép vi­lág. Nem látszott ki egyéb a nagy hóból, csak a varjúnépség, az se tudott egyebet kiabálni, csak azt, hogy akármilyen kár, oda van a nyár. — Bizony kár — sóhaj tozták az emberek —, mert többet ér egy nyár száz télnél. — Ohohó, ohohó! — sikoltott mérgesen Télapó, hogy csak úgy csikorogtak bele a száraz faágak. — Ugyan minek is teremtette a jó isten ezt a gonosz telet? Vi- lágtördelőnek, madárpusztítónak, emberek sanyargatójának? — Hihihi, huhuhu, hahaha — kacagott be Télapó a kéménye­ken, csak úgy borsózott bele az ember háta. — Hej, de nagy öröm lenne, ha egyszer megenné a farkas a telet! No, hanem erre már csakugyan megharagudott Télapó. Kapta magát, szedte-vette sátorfáját, s úgy elszelelt, hogy meg se állt, míg azok közé a magas, zordon hegyek közé nem ért, ahol a ma­dár se jár. Ott ütött tanyát az égnek meredő ormokon, s on­nan süvöltözött le nagy bőszen a világra: — Megálljatok, majd hívjátok még vissza Télapót! — Csak azt lesd! — nevettek az emberek. Soha gazdagabb termést nem adott a föld, dúsabb gyümölcsöt nem hoztak a fák, mint abban az esztendőben. Alig győzték az emberek betakarítani az isten ál­dást. — Siessünk, emberek — biztat­ták egymást —, mig Télapó me­gint a nyakunkon nem ül. Bizony nem jött Télapó, kár volt tőle ijedezni. A napocska szüret után is csak úgy szórta a szikrát, mint aratáskor: nem volt, aki fellegfátylat teritgessen elébe. Tele volt virággal a mező, nem volt, aki letarolja. Tele dallal az erdő, hideg szelek nem kerget­ték el a madarakat. — Nini — örvendeztek az em­berek —, nyilván csakugyan meg­ette a farkas a telet. Nem nagy becsülete lesz az idén a kemen­cének. Nem is kellett tűzrevaló után járni senkinek. Sütött a napocs­ka úgy, hogy a fák meg is so- kallották. Leperzselődött, leégett róluk a levél. Nem bólingatott lágyan, szelíden, mint máskor: csörgött, csikorgott, hogy szomo­rúság volt hallani. — Szánj meg, szánj meg, Tél­apó — meredeztek a poros le­vegőbe sorvadt gallyaikkal a fák —, mert elveszünk nálad nél­kül. Lesült a rét, kiégtek a mezők, meghasadozott a föld, s a csillag­fényes, tikkadt éjszakákon föl- fölsóhaj tott az égre: — Könyörülj rajtam, Télapó, takargasd be sebeimet puha, fe­hér hótakaróval. Bezzeg az emberek se áldották már a végtelen nyarat. Kicsor­bult az eke a kiégett földben, nem lehet szántani-vetni. Nagy kínnal ha bírtak is itt-ott baráz­dát hasítani, hiába szórták bele a búzát. Nem vette gondjaiba Télapó, nem takargatta be meleg takaróval, puha, fehér hóval. Fé-t reg kiette, egér elhordta, száraz­ság megölte a drága vetőmagot. — Nincsen vetés, nem lesz ke­nyér! — sóhajtoztak az emberek, s reménykedve tekingettek a ma­gas hegyek felé: hátha mégis leszáll közibük az a jó Télapó? De nem szállt le, akárhogy kö­nyörögtek neki. Abban az esz­tendőben nem látták a telet: de nem is ettek kenyeret! Lett olyan éhség, hogy az emberek nem győztek hálálkodni Télapónak mikor megint leszállt a földre fe­hér bundájában. — ö, Télapó, mit érne nálad nélkül a nyár? Télapó jókedvűen nevetett, és megígérte, hogy nem haragszik meg többet az emberekre, ha az emberek se ártják magukat az ő dolgába. Hárman a múzeumszobában. Molnár Marianna elmondja, hogy idén főleg tárgyi emlékeket gyűjtött a szakkör. — Gyűjtőutakat szerveztünk. Üres kisszekerekkel indultunk, s visszafelé jövet már telivel ér­keztünk; sőt még a kezünkben is hoztunk tárgyakat. A felnőttek sokat segítettek. Szinte alig volt olyan hely, ahol ne fogadtak vol­na bennünket szívesen. A tárgya­kat gondosan megmostuk és úgy helyeztük el őket a helytörténeti gyűjteményünkben. Bihari Enikő már ifivezető, de együtt dolgozik a fiatalabbakkal. ö a szakkör történetéről beszél: — Még úttörőként a természetba­rát szakkörben kezdtük a mun­kát. Olyan témákkal foglalkoz­tunk, mint a Szenke jelentősége a penyigei nép életében. Történe­tek, mondák a Szenkéről. Földol­goztuk a 9 kislány balladáját, de gyűjtöttünk földrajzi neveket, dű­lőneveket, állatneveket, s jeles napokhoz fűződő helyi szokáso­kat, babonákat, jóslásokat is. A „Tájak, korok, múzeumok” moz­galomban társaim értékelő lap­jain is sok bélyegző található igazolásként. Már nyertünk ok­levelet és jelvényt is. Az egy évvel fiatalabb szak­munkástanuló, Kondor Erzsébet ugyancsak érdekes tevékenység­ről szól. — Albumokat készítettünk „Ha­zám Szabolcs-Szatmár megye” címmel. Régiséggyűjtő versenyt és vetélkedőt is szerveztünk. A sikerélményen túl jutalomra is futotta, ugyanis rendszeresen fej­tettünk keresztrejtvényt, s kb. 500 forint értékű könyvet nyertünk, amit szétosztottunk a tagok kö­zött. Az eddig padláson, fáskamrá- bari, disznóólban tárolt eszközök végre méltó helyükre kerültek. Kormány Margit kisdobosvezető, egyben a HNF községi titkára is, büszke tanítványaira, „munka­társaira”. Bihari Enikő szakköri titkár a NÉPFRONT című folyó­iratban egy éve hírül adta a pe- nyigeiek kezdeményezését: kö­zös összefogással a jubileumra rendbehozták (azóta is gondoz­zák) a 9 kislány sírhelyét. Bihari Enikő búcsúzóul két csalódásukról szólt: „A tv munkatársai megígérték, hogy a megyében járva a penyi­gei honismereti szakkör munká­ja és gyűjteménye is képernyőre kerül, — de ez csak ígéret ma­radt. Bemutató foglalkozást ter­veztünk — mintegy inspirálva másokat is e munkára — azon­ban erre sem volt igény. Egy kicsit bosszantott bennünket, de nem szegte kedvünket, továbbra js munkálkodunk a régi hagyo­mányok megőrzésén, továbbadá­sán.” Molnár Károly TÖRD A TEJED! Vízszintes: 1. Római 1001 + asztalitenisz. 6. Igen, oroszul. 7. Ama helyre. 8. Szemé­lyem. 9. Mezőgazdasági gép. 11. __-oltás (tüdőgümőkór ellen). 12. Az NSZK fővá­rosa. 14. Folyadékkal tisztíts. 16. Megfej­tendő. 18. Tova. 20. Kergeti, hajtja. 21. Til­tás. 22. Római 149. 24. Levegő. 25. Apró rágcsáló emlős. 27. Lágy toll. 28. ... kani- zsa. 29. Dáma betűi keverve. Függőleges: 1. Megfejtendő. 2. Olasz fo­lyam. 3. Eme helyre. 4. Nátrium vegyje- le. 5. Megfejtendő. 6. Megfejtendő. 10. Csak félig engedi!!! ll. Kigyófajta, de női öltöz­ködési kellék is. 13. Pondrószerűség. 14. Római 1051. 15. Megfejtendő. 17. Vissza: fanyü. 19. Margarinmárka. 21. Olykor. 23. Levegő. 24... -lom. 26. RY. 27. Kisgyerme­kek köszönése. Megfejtendő: 5 magyarországi város ne­ve (vízszintes 16, függőleges 1, 5, 6, 15.). Múlt heti megfejtés: NÉPSZOKÁSOK. ANDRÄS-NAPI Könyvjutalmat nyertek: Angyal András Tiszabercel, Ádám Tibor Kétérköz, Bene Sándor Mátészalka, Iglai Péter Kemecse, Kiss Ibolya Nyíregyháza, Kocsis Erzsébet Tiszaszalka, Marcinké Csaba Berkesz, Márta István Nyírtelek, Mihály Edit Tar- pa, Molnár Edit Nagyar, Sallai Agnes Tu- nyogmotolcs, ifj. Spekker István Pap, Szép Szilárd Vásárosnamény, Szilágyi Ibolya Gyulaháza, Szolnoki Zsuzsa Mérk. Úttörők rovata Hiénlc a szó VILÁGÍTÁS A PÁLYÁN! A mi iskolánkban ez az úttörőév nagyon jól kez­dődött. Szeptember végén felszerelték a világítást a sportpályánkra. A bitumenes pálya már a múlt évben elkészült, az oszlopokat is felállították, de a lámpákat még akkor nem tették fel. Most, hogy már fel vannak szerelve, nagyon büszkék vagyunk rá. A szerelési mun­kákban mi is segédkeztünk. RÁDIÓ! Örülünk, mert az iskolában, minden osztályban és az épületen kívülre is hangszórókat szerelt fel csapat- vezetőnk, Svéda István. Így mindenki időben értesül­het a programokról, felhívásokról. A nagyobb tanulók cikkeiket is felolvashatják. 8/b leányőrs, Ópályi Üttörőcsapatunkban hagyomány már az őszi hul­ladékgyűjtési napok szervezése. Ezt az akciót évek óta a „Tettek napja” keretében végezzük. Évenként álta­lában 10 tonna fölötti mennyiséget gyűjtünk vashulla­dékból. Idei tervünk sem marad el ettől. Most, mikor tudósításunkat írjuk, még csak az első nap eredményét ismerjük. Ez több, mint 60 mázsa. Így bizakodva te­kintünk az előttünk álló napok elé: reméljük, hogy tervünket ez évben is sikerül teljesíteni. De nemcsak ez a mi feladatunk. Sok-sok órát dolgoztunk már ez évben is ifjúsági sporttelepünkön. Szépül, formálódik ez is. Sokat segítene viszont, ha további salakot tud­nánk szerezni, mert csupán ez hiányzik. És mi, úttörők védnökségvállalásunkkal biztosítjuk, hogy mindig ren­des legyen a pálya. Szorgalmasan készülünk szövetségünk jubileumára is. Részletesen szeretnénk feldolgozni csapatunk eddigi történetét. Szeretnénk felkutatni csapatunk volt ki­váló úttörőit is. Ezt a munkát rajonként végezzük, év­folyamonként felkutatva. Az eredményről és újabb tet­teinkről ismét beszámolunk. Bállá Judit, Bellus Beáta 7/a oszt., Tyúkod Iskolánkban pályaválasztási heteket rendezünk, me­lyek programja 1980. október 20-tól 1981. január 28-ig tart. Nagyon sok rendezvény, verseny, vetélkedő, pá­lyázat segít a 7—8. osztályosoknak a pályaválasztásban. A programban üzemlátogatás, szakmaismertetés, rajz­pályázat, pályaválasztási tanácsadás, pálya- és szakma­ismertetés szerepel. „Mi szeretnénk lenni és miért?” címmel pályázat indul. Ezeken a rendezvényeken meg­ismerkedhetünk a különböző szakmákkal és a tovább­tanulási lehetőségekkel. A több mint tízhetes program pályaválasztási szülői értekezlettel és kiállítással zárul. Kocsis Anikó, a tornyospálcai úttörőcsapat tanácstitkára Csapatunk, mint tavaly, az idén is 60 darab szín­házbérletet vásárolt. A kisvárdai Ady Endre Művelő­dési Központban nézhetjük meg az előadásokat. Első­nek a Lúdas Matyi című bábjátékot tekintettük meg, melyet az Állami Bábszínház művészei adtak elő. Az el­múlt iskolaévekben látott előadások mind nagyon ér­dekesek voltak. Ismert mesejátékokat, bábjeleneteket adtak elő a művészek. Remélem, az idén is érdekesek és vidámak lesznek az előadások. Miklós Katalin 7/a, Tornyospálca Nagy nap volt nálunk november 19-e. Ezen a na­pon nemcsak az Erzsikék, hanem rajunk is ünnepelt. Rajnévadó próbát tettünk. Lámpalázasak voltunk, mert 70—80 főiskolás kistanár és néhány városi rajvezető nézte meg a rajfoglalkozást. Az őrsök jó előre készül­tek. Volt egy olyan őrsi foglalkozás, ahol a rajunk név­adójának életével foglalkoztunk. Hasznunkra is vált, mert a 13-f-l-es totószelvényeket sikerült mind a két őrsnek 13—13 találattal megoldani. Ezenkívül a Delfin őrs egy kuruc jelenettel, a Mókus őrs énekkel szóra­koztatta egymást a bemutató foglalkozáson. A jelenet­ben Rákóczi és Esze Tamás találkozásáról volt szó. A két hős közül Esze Tamást választottuk névadónknak. Nagy örömünkre csapatunk múzeumában találtunk egy kuruc sapkát, amelyre csak az írhatta fel a nevét, aki a 35 év úttörőjátékaiból és dalaiból hozott egyet-egyet. Egy dalt és egy játékot meg is tanultunk rajvezetőnk segítségével és a sapka is megtelt a nevekkel. Jelvé­nyünk a sapka lett, melyet a foglalkozás végén minden­ki megkapott kicsinyítve papírból, és feltűztük a nyak­kendőnkre. A foglalkozást vidám csatakiáltással fejez­tük be. „Miénk ez a csoki-suli, minden gyerek így nevezi! A mi rajunk majd megeszi! Hamm!” Fristyák Éva, a 4237 Vasvári Pál Üttörőcsapat Esze Tamás raj titkára Simon Judit 2. sz. gyakorlóiskola 6 c rajza. j«»’« w i irt« i Gyűjtőúton kisszekerekkel

Next

/
Thumbnails
Contents