Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-21 / 299. szám

HÁZAI TÁJAKON Deák Ferenc szülőföldjén A „haza bölcsének” — ahogy Deák Ferencet még a maga korában elnevezték — köztudomás szerint Zala „vármegye” volt a pátriája. Ohnan került az országgyű­lésbe, s oda is ment vissza, amikor nem akart részt ven­ni a politikai életben, őrizte is emlékét a megye — egye­bek közt a megyeszékhely sokáig egyetlen főgimnáziu­mát róla nevezték el. De va­jon mit láthatunk még min­dennapi élete környezetéből? Ha az iskolai olvasmányok­ból felrémlik Deák neve kap­csán Zala megye, akkor va­lószínűleg Kehidára emlékez­nek. Ebben a Zala folyócska melletti faluban hosszabb ideig élt Deák (könnyen meg­közelíthető a Balatontól a megyeszékhelyre tartó új 76- os útról: Zalacsányban az el­ágazás). S az azóta a Zala túlsó, keleti oldalán épült Kustánnyal közös községgé let Kehidán ma is áll az a kúria, ahol Deák lakott. Ked­velt pihenőhelyét emlékkő örökíti meg a parkban, tar­tózkodását emléktábla az épületen, előtte pedig a poli­tikus szobra. Az L-alakú földszintes há­zat 1770 körül építette a Her- telendy család egy hajdani vár helyén. Később a Deákok örökölték. Deák Ferenc az­után a Széchenyieknek adta el 1854-ben. Addig is olyan jeles férfiúk osztották meg a társaságát e helyt, mint a Csongor és Tünde költője, Vörösmarty Mihály, vagy a már. említett Zalacsányban lakó Csány László, a szabad­ságharcban Erdély kormány- biztosa, korábban a liberális ellenzék Zala megyei vezér­alakja. A kehidai hétv H/ontoa-n csak lakóhelye voTp'Beállhat*, A söjtöri szülőház Bent egy szobormás órai De­ák Ferenc emlékét' tő — emeletén hat-, földszint­jén négyablakos — terebé­lyes udvarház közepén a fél­köríves bejárati ajtó fölött kő emléktábla: „Zalavárme- gye hálás kegyelettel örökí­tette meg 1897. augusztus 8- án e táblával annak emlékét, hogy itt született a haza böl­cse, Deák Ferencz 1803. ok­tóber 17-én”. Ma palatető fe­di (két vaskos kémény ül azon) a házat, amelynek csu­pasz tűzfalát csak két kerek padlásablak bontja meg a le- konyultan záruló tetővég alatt. Valaha e tűzfal előtt, hozzá tapasztva féltetős fél- szerféle épületrész volt, még az 1905-i söjtöri képeslap is ■így ábrázolja. Akkor a Tará- nyi-Oszterhuber családé volt, Emléktábla a szülőház falán nem a szülőhelye. De az sincs nagyon messze onnan! Ha visszamegyünk Zalacsányba, s ott a 76-os utat keresztezve folytatjuk útunkat délre, ha­marosan Zalaapátiba érünk. Ott forduljunk jobbra a 75- ös úton, s menjünk majdnem Bakig, keresztezve a szépen kiépült új 75-ös utat. Leka­nyarodva a keresztezés után, forduljunk balra, a Letenyére vezető útra, s hamarosan az enyhe dombsorok közötti hosszanti völgyben elnyúló Söjtörbe érünk. Sajátos falu! Egy-egy ka­Pontos, hiteles térkép ké­szült a középkori Pécsről: a méretarányos alaprajz feltün­teti a régi utcákat, a fonto­sabb egyházi és világi épüle­teket, az üres és beépített tel­keket. A maga nemében egyedülálló mű Fetter Antal helytörténet-kutató munká­ja. Egy 1722. évi összeírás alapján rajzolta meg a kora­beli város térképét, felhasz­nálva más — korábbi, illetve későbbi — forrásokat iS. A XVIII. századi felmérés va­nyarban még elő-előbukkan egy jellegzetes régi ház, pa­rasztház vagy kis kúria. Mi­kor aztán a hosszú-hosszú ut­ca (egyetlen utca erre a falu) keresztutcához ér, ahonnan már bal felől a templom is látszik (Dorffmeister oltárkép van benne!), nem járunk messze a szülőháztól. Utána nem sokkal balról feltűnik a lejtős oldalon a park fölső végében a vaskos emeletes épület. Az igen egyszerű, szinte gazdasági épületre emlékezte­lójában régebbi állapotokat rögzített, hiszen a török nem bontott és nem épített, kivé­ve néhány egyházi épületet, iskolát és fürdőt, érintetlenül hagyva az ősi városszerkeze­tet. Ily módon a Fetter-tér- képen a hódoltság előtti, vagyis a középkori Pécs alap­rajza elevenedik meg. Fetter Antal a térkép alap­ján tízezer négyzetcentiméter nagyságban elkészítette a ré­gi Pécs méretarányos makett­jét is. ahova Deák nővére házaso­dott be. Egy régebbi képen a ház előtti park, akkor udvar, jobb oldalán egy földszintes, boltíves tornácú nádfedeles parasztbarokk ház is volt, cselédház talán. Így nézhe­tett ki az idő tájt, amikor De­ák szülőháza volt — viszony­lag új korában, hiszen Deák apja építtette 1785 körül. Ma a falusi könyvtár és a KISZ-szervezet honol a ház­ban, s az előtérben néhány tabló őrzi Deák emlékezetét. Németh Ferenc Egyre többen keresik a tu­dományos igénnyel megírt, őseink életét bemutató köny­veket. Talán ez az igény ve­zette a Gondolat Kiadót is, amikor úgy döntött, hogy ki­adja Herman Ottónak a „Ha­lászélet, pásztorkodás” című kötetét. Mi sem bizonyítja jobban a kiadó döntésének helyességét, mint az a tény, hogy alig jelent meg a könyv a boltokban, máris szétkap­kodták. Herman Ottót sokan az utolsó magyar polihisz­tornak nevezik. Valóban több tudományággal foglalkozott, köztük a rovartannal, a ma­dártannal, a régészettel, a nyelvészettel, de az utókor elsősorban néprajzkutatóként tartja számon. Mit is találunk a könyv­ben? Részleteket a szerző leg­jobban sikerült néprajzi ta­nulmányaiból; a madarakról, halakról, a pásztorkodásról írt műveiből. Szerencsés kéz­zel nyúlt a tudósíró hagyaté­kához a kötet szerkesztője, Kása László, aki Herman Ot­tó talán két legjelentősebb Hiteles térkép a középkori Pécsről FILMJEGYZET Á Papp filmdosszié Gondolkoztak már azon, hogy az ország talán legesleg­sikeresebb és legeslegnépsze­rűbb sportolóját miért szó­lítja mindenki a keresztne­vén? Már-már tiszteletlen közvetlenséggel „Laciként”? Nagyon egyszerű a magya­rázat. Papp Laci közülünk való, tehát megilleti a csalá­dias hangnem. Szó sincs tisz­teletlenségről, ellenkezőleg: ezzel a kedveskedéssel eme­lünk kalapot a kivételesen te­hetséges ökölvívó és a kivé­telesen szerény ember előtt. Papp Laci nem először sze­repel a kamerák előtt. Ponto­sabban fogalmazva: kétszer tényleg alakított (a Nehéz kesztyűk története — bár valóságos eseményeken alap- szik — kitalált, Az oroszlán ugrani készül meséjében pe­dig egymást érik a játékos bakugrások), a Gulyás-fivé­rek alkotásában viszont egy­általán nem kell „színészked- nie”. Szerencsére. A Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni tényeket sorakoztat egymás mellé. Az epizódokat az jrokonítja egy­mással, hogy mindegyikben hősünk a főszereplő. Sokféle tükörből pillant vissza ránk a sporttörténet XX. századi óri­ása. A cím nem valami szeren­csés. A Pofonok völgye ame­rikai légióstörténetet sejtet, a folytatás meg kissé bombasz­tikus (és — sajnos — nem igaz, hiszen Papp Laci sem legyőzhetetlen). Dehát mind­ez mellékes. A címe alapján — háíistennek — egyetlen filmet sem lehet megítélni. A Papp Laci-filmdosszié- ban, melyet felnyitnak előt­tünk, a személyiségnek és a kornak egyaránt fel kell tá­rulkoznia. A portré csak ab­ban az esetben élő igazán, ha eleven konfrontációt teremt egyén és társadalom, szándé­kok és eredmények, magán­sors és közösségi morál kö­zött. Vizsgáljuk meg mindenek­előtt azt a kérdést: milyen káderlapot állít ki a filmen médiumáról Gulyás Gyula és Gulyás János? Papp Laci alapvetően tisz­tességes. „Tartása” van. Az élet értelmének a munkát te­kinti. Mástól is ugyanazt kö­veteli meg, amit saját magá­tól: erőfeszítéseket és követ­kezetességet. Felmerülhet a kérdés: mi az igazi sztori egy ilyesfajta „sima” pályafutásban? Vajon mások nem lennének alkal­masabbak arra, hogy riport­filmben főszereplők legye­nek? Hát először is: Papp Laci nem lépkedett folyton rózsá­kon. Neki is megvoltak a ma­ga kitérői, sőt zsákutcái. Ed­zői babérok korántsem ter­mettek számára olyan szép számban, mint a díjeső a ringben. „Ütközéseiről” is szó esik a filmben, bár a "Gulyás- testvérek — helyesen — nem törekszenek arra, hogy foly­ton az intimitások fátylát libbentgessék fel. S ezzel vá­laszoltunk a második kérdés­re is. Papp Laci a lehető leg­ideálisabb mozivászonhős. Korunk hőse — még akkor is, ha kivételes jelensége közéle­tünknek. Ami a „hátteret”, a sikere­ket menedzselő társadalmat és normákat illeti, szerepel ugyan a műben, de eléggé a második síkba szorult. Az az igazság, hogy az információk, melyeket kapunk, vázlatosak és hézagosak. Olykor fölösle­gesek, máskor elkapkodottak. Nyilvánvaló, hogy a, Pofgnok völgye, avagy Papp ’ *Lacit nem lehet legyőzni , rendezői nem vállalkozhattak, a poli­tikai hangulat és sportszel­lem Összefüggéseinek anali­tikus vizsgálatára, bár így is többet megmutathattak volna bizonyos társadalmi „mozgá­sokból”. Például az 1956 előt­ti fantasztikus méretű sport­kultusz erőteréről. Esetleg a profikarriert (illetve annak megkoronázását) parancsszó­ra megállító döntés motívu­mairól. Nem a dokumentáció — bűnbakkeresés —, hanem a jelenség regisztrálásának szintjén. Az egyik lap munkatársá­nak a versenysport jövőjé­ről Papp Laci a következőket mondotta: „Mindig lesznek, akik vállalják az aktív rész­vétéit, s lesznek akik szurkol­nak értük. Óriási dolog ez, hiszen összekovácsolja az em­bereket. Gondoljunk csak a labdarúgó világbajnokságra, vagy az olimpiára: milliók és milliók ülnek le a képernyő elé, hogy részesei lehessenek a küzdelmeknek.” Igen, azt hiszem, ebben rej­lik a sport varázsának lénye­ge. Persze másra — másokra — is szükség van. Aszkéták­ra, fanatikusokra, megszál­lottakra. Olyanokra, mint Papp Laci. Aki nem a „dohányért” bu­nyózott, még csak nem is a személyes dicsőségért, hanem a játék tiszta öröméért s minden bizonnyal azért, hogy több millió honfitársa szívét megdobogtassa. Ügy vélem, a Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni ma­gánéleti síkja is lehetne va­lamivel gazdagabb. Nem a „sztár otthon, papucsban” giccses színeit hiányolom a tablóról, hanem Papp Laci emberi arcélének, felfogásá­nak, gondolkodásának, világ­képének markánsabb bemu­tatását. Kár, hogy sok híres archív felvétel nem kaphatott helyet az egyébként meglehetősen változatos összeállításban: bi­zonyára. jól illusztrálnák a példátlan sikersorozat állo­másait. A győztes ellenfelek felvonultatása ezzel szemben kissé szokványos. Nem tu­dunk meg róluk sokat, pedig az ő sorsuk is kész regény, lé­vén mindhárman egykori ki­magasló tehetségek. (Időköz­ben a szovjet ökölvívó Tyisin, eltávozott az élők sorából.) Mindent összevetve: jó volt beülni Papp Laci mozijába s felidézni a múltat. S jó lenne hinni, hogy még mindig nagy győzelmek várnak az egyik hazai sportbálványra. Veress József Halászélet, pásztorkodás Népszerű néprajzi kötet s művére, ,,A' magyar halászat könyve” és a „A magyar pásztorok nyelvkincse’’ című munkájára támaszkodott. Herman Ottó a múlt század végén, a nagy mocsárlecsapo- lások végső szakaszában ke­reste fel azokat a helyeket, ahol az egyik legrégibb mes­terség a halászat szinte ősi formákat őrizve élt. így ju­tott el az ország szinte min­den jelentős halász-csíkász vidékére, köztük a szomszé­dos Biharba, s hozzánk Szat- márba, Beregbe is. A most megjelent kötet is részletesen foglalkozik az Ecsedi-láp egykori lakóinak életével, a Beregben lévő Szernye-mocsár csíkászó em­bereivel. A szerző így ír az Ecsedi-lápról: „A csíkász fi­gyelmeztet, hogy szorosan a nyomába lépkedjünk. Kes­keny csapáson nádak, és gyé­kények között haladunk ... zsombékról-zsombékra hág­va. A csíkász lápibotja foly­ton puhatol, s ha itt-ott elvé­ted a nyomot, térdig süpped lábod a mocsáros, szennyes habarékba... Jó menet után elérjük a lápkutat, mely vagy természetes, vagy láp­metszővel kerekre kivágott nyílás, amelybe a csíkász a kast szádjával lefelé állítja be, hogy a levegőért felszállingó­zó csík beletévedjen.” Legalább ilyen szemlélete­sek a Szernye-mocsárról írott sorai: „Méltó társa az Ecsedi-lápnak a Beregben terjengő Szernye, melynek fő csíkászhelyei Nagybereg me­zőváros és Dercen falu... A Szernye-csíkász sokban kü­lönbözik az Ecsed csíkászától. Házánál a csíkot hordóban tartja, szegénye pedig szíve­sen megeszi a póchalat is, amely itt hihetetlen sokasá­gú, úgy, hogy még maiglan is sertések hizlalására, kacsák etetésére használják. De egy tulajdonságban egyezik a két terület halászó népe: szereti a lápot, büszke rá ...” Megismerhetjük e műben a halászat legősibb módszereit, eszközeit. Herman Ottó nem­csak szemléletesen ír, reme­kül rajzol is. így mutatja be nekünk a legrégibb szigonyo­kat, a vejszét, a cégét, a leg­érdekesebb halászeszközöket. Herman Ottó másik nagy­jelentőségű műve — ha el is marad a Halászokról és a ma­darakról írott tanulmányai mögött — a magyarok pász- torkodásával foglalkozik. A szerző -élete utolsó évtizedé­ben fordult a pásztorkodás néprajza felé. Gyűjtőútjain éppúgy, mint a halászat ta­nulmányozásakor még szem­lélője lehetett e hagyományos életformának, s jórészt neki köszönhető, hogy a mai olva­só is megismerkedhet a pász­torok nyelvével, konyhájával, csillagászatával, idő jóslásával. Külön értéke a kötetnek, hogy a jeles Herman-kutató, Kosa László nemcsak a válo­gatást végezte biztos kézzel, nagy hozzáértéssel, hanem bevezetőjében megismerteti az olvasót Herman Ottó kü­lönös életével, nem minden- *napi munkásságával is. Azt viszont sajnálhatjuk, hogy a felejthetetlen élményt nyújtó kötet csak 19 ezer példány­ban jelent meg. Sokkal többre lett volna belőle szükség. (Herman Ottó: Halászélet pásztorkodás — Gondolat, 1980.) B. G. VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. december 21. ■ittYíXJKMRa • -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents