Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-10 / 263. szám

1980. november 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 HIIVIIS ESŐ R ánktört a tél, sür­gős sok dolgunk­ban lepte be a határt a fehér takaró. A kukorica fele még lábon áll, vetetlen több mint tízezer hektár, a cukor­répát sem ásták fel min­denütt. Ha nem is volt váratlan a gyors évszak- váltás, a kellemetlensé­gét nem tagadhatjuk. A mezőgazdasági üze­mek szakemberei hosz- szú — ha nem is nap­fényes —, de melegebb őszben reménykedtek. Ez az óhaj nem teljesült. Mint ahogyan füstbe ment idén sok jó terv, készség és szándék, ugyanúgy megromlottak az éves munka befejező szakaszának körülmé­nyei is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden hiába. A nagy határt járva tapasztalható, hogy van az emberekben némi ke­serűség, de nincs elke­seredettség. Mert hó esett, havas eső esik, mert hogy sárosabb, süp- pedőbb ,a talaj, az em­berek, gépek nem álltak le. Látni, hogy szánta­nak, vetnek. Most is! Ugrásra készek a kom­bájnok is, hogy amint szikkad a kukorica szá­ra, morzsolják újra a tengerit.. Jó ezt látni, hogy nincs leállás, nincs megállás. Következhetne most némi vigasztalás, vagy okoskodás arról, mit ho­gyan tegyenek a korai tél miatt az üzemek. Mindkettő szükségtelen. Amíg nincs földben a búza, nincs magtárban a kukorica, felesleges az ilyen, vagy amolyan szó, hiszen mindenki tudja, mit cselekedjék. Külön­ben is a bajt, a gondot és természetesen a fele­lősséget lehetetlen sza­vakkal kisebbíteni, meg­osztani. Nagy már az idei veszteség, de egy dolog mégis vigasztaló; az em­ber semmit el nem pa­zarolt. Kenyerünk, — és minden más áru, amire az újig szükségünk lesz, — ha küzdelem árán is, de már megvan és meglesz. A kukorica sem marad kint a földeken. A vetés is befejeződik. Mindez csak azért van így, mert kemény, ma­kacs és „időt álló” em­ber a szántó-vető. Meg­tanulta, tudja és érti a nagyüzemi gazdálkodást. S. E. öregek hete után Kialudt reflektorok ? Volt, és elmúlt, ahogyan minden évben. Illő az őszhöz, hogy ilyenkor rendezik szerte az országban az öregek hetét, hogy a szociális otthonok gazdag programját ilyenkor számos helyi rendezvény egé­szíti ki. Ősszel jut eszébe a gyár­nak, gazdaságnak, vállalat­nak, hogy össze kellene hív­nia a nyugdíjasokat, ilyenkór terítünk fehér asztalt nekik. Aztán kialszanak a reflekto­rok, hogy éljünk mindenna­pos sürgető gondjaink között. Vers a meghívón Váci Mihály négy sora a meghívón. Aztán szöveg a címoldalon: „A Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Egyesí­tett Szociális Intézményébe Sóstógyógyfürdő. 1980. októ­ber 27—november 2-ig tar­tandó „öregek hetére”. A meghívókat minden szo­ciális otthonban egyformán írták, most mégis fáj az „in­tézmény” és hiányzik az „ott­hon” szó. A vershez is jobban illett volna. A program? Gazdag. Ilyen­kor (is) jönnek a patronáló brigádok, az iskolák, műsor műsort, előadás előadást ér, nemcsak itt, hanem az öre­gek napközi otthonaiban is. Sok éves jó szokás: jönnek vendégségbe a társintézmé­nyek Debrecenből, Miskolcról, Hajdúszoboszlóról. Utaznak, mennek az ünnepek hetére az itteniek. Tudom; sok szeretettel ké­szült a program, akik készí­tették az idős évekhez akar­nak örömöt is adni. Nem is azzal van gondom, amit a szociális otthonok adni tud­nak. Aki egyszer is járt ott ünnepen, az tudja, hogy a gondozottak mennyi szeretet­tel várnak minden idegent, de talán azt is megérzi, hogy minden idegen árnyékában rokont, ismerőst, hajdanvolt barátot remélnek, hogy — és ez se túlzás — unokának tud­nak látni minden kipirult ar­cú szereplő kisiskolást, ro­konnak minden brigádot. Kállai Zoltán igazgató: — A társadalom és mi? Hetvenöt szocialista brigád, sek iskola segít nekünk. A 372 lakó közül, vagy 150-en vannak olyanok, akiket a ro­konok nem látogatnak. Van, akinek nincs, de bőven van, akit elfelejtett a családja. Az öregek hete? Részben az idős emberek ünnepe, de alkalom arra is, hogy róluk, hogy ér­tük beszéljünk. Az otthon dolga, hogy tartalmat is ad­jon az élethez. Dolgozunk mi, akinek kedve, ereje van még ehhez, a gumigyárnak, ker­tészkedünk, kézimunkázunk, varrunk. Egy kisebb intéz­ményben jobb lenne. Ott va­lóban ismerhetnék minden­kit, itt nehezebb, de szeren­csés vagyok a gondozókkal. Nehéz munkahely ez, az dol­gozhat csak jól, aki szereti azt, amit csinál. Mi most jö­vőre elérünk addig, hogy minden ápolónőnk szakkép­zett lesz. Ez azokat is dicséri, akik tanultak, de azokat is, akik mellett tanultak, hi­szen gyakran egymás helyett kellett dolgoznunk itt. Itt az marad meg, aki fiatalként jön ide, és az, aki itt tanult. Évek óta alig van fluktuáció, pe­dig ... , Nem kell, hogy az igazgató mondja: nehéz hely ez, em­bert követelő... Piros rózsa a művésznőnek Emlék: az otthon lakói mű­sorral várták a vendégeket. Sok öröm, sok boldog izga­lom kellett a műsor elkészül­téhez, de eljött a bemutató napja, és a volt cirkuszi ar-' tista, akkor nyolcvanadik éves, énekszáma után piros, színpadra dobott rózsát ka­pott egy rajongójától... Az igazgató: — Rendezvény? Nem sze­retem a szót. Esemény, él­mény. Különben kimutatha­tó: ha elmegyünk — mert járunk — kirándulni, akkor visszük ugyan a gyógyszere­ket, de alig-alig van rájuk szükség. Mondhatnám tehát: itt gyógyszer minden ünnep, minden látogatás. És nemcsak annak, akihez jöttek, hanem annak is, akinek mesélik a rokont, mert erre a gyenge vázra épül sokszor a remény, az életet óvó várás. Most mondom, közvetlen egy gaz­dag program után: nagyon nehéz olyankor, mikor kial­szanak a reflektorok. Félsötétben A közfigyelem reflektorai valóban kialudtak, az öregek hetének vége, a kötelességet úgymond letudtuk. Igaz: üze­meknél, vállalatoknál, hivata­loknál még ünnepelnek, ter­veznek egy-egy eseményt. Valójában félsötétben íródik ez az írás, hiszen a jövő évig nem készül reprezentatív ese­ménysor. A nyíregyházi otthonban a gondozottak közül 25-en 90, 140-en 80, 140-en 70 éven fe­lüliek. A munka, a szükséges­ség örömét kínálni, szervezni is nehéz. Nem gondolom én, hogy a hetes programot kel­lene bővítenünk, hanem, és ez nem az otthon dolgozóinak a dolga, a figyelmet ébren tartanunk. Az otthon, amikor teheti, levelekben keresi meg a családtagokat, szervez a ki­csi életbentartó örömért, de nem figyel mindenki a le­vélre, és nem él minden ma­gányos öregember szociális otthonban. Az egy ünnep nem elég. A volt munkahelyektől sem elég az évi egyszeri figyelem, a családoktól sem elég az évi egyszeri látogatás, a kétmon- datnyi jó szó. Több kell, dé ezt — így gondolom — most lehet elmondani. öreg kovácsmester bizony­gatta az otthon folyosóján: — Mi voltam én? Semmi, de a patkó, amit csináltam messzire ment... És, ha for­mátlan is volt, mi is ezen a világon kalapáltunk ... Azt hiszem nem elég egy hétig emlékezni erre. Bartha Gábor Olajfogó zsák A sényői Zöld Mező Termelőszövetkezet műanyag-fel­dolgozó üzemében Mikulásra készülnek. A Heves megyei Sütőipari Vállalat részére hatszázezer mikulást és csizmát gyártanak. A Budapesti Csokoládégyár új négyrekeszes do­bozokat rendelt az ünnepekre, amelyből ötszázezer készül. Képünkön: csomagolják az elkészült kiscsizmákat. (Jávor László felvétele) A Siófoki Gáz- és Olaj- szállító Vállalat dolgozói — a győri Graboplasttal közö­sen — újfajta olajfogó zsá­kot készítettek, mely sikere­sen vizsgázott a gyakorlat­ban. A csőtörések alkalmá­val mindig nagy gondot oko­zott a kiömlő olaj megmenté­se. Eddig az volt a gyakor­lat, hogy az elhárító brigád első feladatául tartálykocsiba szivattyúzta az értékes anya­got, s több kocsifordulóval igyekezett azt minél gyorsab­ban elszállítani. A most meg­valósított, rendkívül egysze­rű újítással a megfelelő anyagból készült óriás zsá­kot rácsatlakoztatják a sérült vezetékre, s egyszerre ötven köbméter olajat pumpálhat­nak bele. Ily módon köny- nyen, gyorsan és biztonság­gal menthetik a drága üzem­anyagot, s emellett a válla­lat megtakaríthatja a kárté­rítést, valamint a beszennye­zett föld kicserélésének költ­ségét is. Glück Miklós A szolgáltatásokról „A szolgáltatások növe­kedésének értéke évi 6—7 százalék legyen.” (A megyei pártértekezlet feladataiból.) GLÜCK MIKLÓS, a Ra- kamazi Fa-Fémipari Szö­vetkezet főmérnöke: — A szövetkezet idei ter­melési értékének mintegy tizedét adja a szolgáltatói tevékenységünk. Négy éve indult a szervizünk, ahol többek között a Skoda, a Wartburg, a Trabant gépko­csik granciális javítását vé­geztük 10 ezer kilométerig. A múlt év elején kezdtük el a leggyakoribb típusú sze­mélygépkocsik, valamint a NISA és ZSUK teherautók zárt technológiájú vizsgáz­tatását, ami. azóta a legnép­szerűbb szolgáltatásaink egyike lett. — A szervizellátás, vala­mint a vizsgákra történő felkészítés az idén a terve­ink szerint mintegy 6 millió forintot hoz majd. Ennél jóval kevesebbet jelent ugyan a többi szolgáltatá­sunk, de ezeket is igen fon­tosnak tartjuk. — Igen nagy az igény a különböző típusú tehergép­kocsik gumijainak javítása iránt, de emellett vállalunk még üvegezést, képkerete­zést, óra-, tévé; és rádiója­vítást is. Ez a három utób­bi gebines rendszerben mű­ködik, s munkájuk van bő­ven. BÍRÓ BALÄZS, a szer­vizüzem vezetője: — Sajnos azt kell monda­nom, részlegünk nem tud eleget tenni minden kíván­ságnak. Rengetegen keres­tek meg bennünket speciá­lis kérésekkel, de a kapa­citásunk véges. Szükségünk lenne egy új karosszériala­katos és fényezőműhelyre, sajnos a szövetkezet ezt egyedül, segítség nélkül nem tudja felépíteni. — Szinte hihetetlen, de Miskolcról, Szerencsről, Sá­rospatakról is sokan keres­nek fel bennünket, a borso­di gépkocsitulajdonosok csaknem felét adják a mun­kánknak. Érdemes a gépko­csik javításából származó termelési érték alakulását is megemlíteni. Négy évvel ezelőtt 940 ezer, 77-ben 3 millió, 78-ban 4,2 millió, ta­valy 5,1 az idén pedig mini­mum 6 millió forint lesz az elvégzett munka értéke. — A gépkocsitulajdono­sok különösen azt fogadták kedvezően, hogy sikerült megegyeznünk a KPM-mel, eszerint a vizsgára felkészí­tett autókat itt helyben, a szövetkezet szakemberei vizsgáztatják le. Természe­tesen itt a feladatok továb­bi növekedésére kell számí­tanunk, hiszen a legújabb típusú gépkocsikat folyama­tosan kell majd felkészíte­nünk a vizsgákra. BODNÁR LÁSZLÓ, autó­villamossági szerelő: — A szerviz indulásának kezdetétől, tehát 1976-tól itt vagyok, s tanúja voltam a minden tervet felülmúló fejlődésnek. Annak idején hatan kezdtük, most 25-en vagyunk. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy az indu­lás nem volt valami biztató. Hiányoztak a szükséges épületek, a speciális műsze­rek, berendezések. — Rengeteg társadalmi munkára volt szükség, hogy ez a telep úgy nézzen ki, mint ma. Munkánk sem na­gyon volt, elvállaltunk mi akkor szinte minden fajta autót. Aztán a jószándék meg az akarat egyenesbe hozta az üzemet. Ma már állandó megbízóink vannak, akik csak idehozzák a ko­csijukat, s örömmel mond­hatom, az idén még egyet­len reklamáció sem történt a munkánk miatt. — A műszeres felszerelt­ségünkre sem lehet ma már panasz, létrehoztuk a kor­szerű, diagnosztikai láncot, s várjuk a megrendelőket. Reméljük alkatrészgond sem fogja akadályozni munkánkat az év hátralévő szakaszában, s akkor el­mondhatjuk majd, 1980-ban időben, jó minőségben el­végeztünk minden vállalt feladatot. Balogh Géza EGY KORSÓ. Idős falusi bácsi igyekszik bejutni a kór­ház kapuján. A portás meg­állítja. Valami gyanús tár­gyat lát az öreg kezében. Rá is szól, erélyesen ... — Tessék, itthagyni a de- mizsontl A kórház területé­re szeszes italt bevinni szi­gorúan tilos! Az öreg meglepődik. Meg- lóbálja a fonott korsót. Ár­tatlan szemekkel néz a por­tásra ... — Ugyan, hát nem bor ez. Hazai kútvíz, a feleségemnek viszem. Azt üzente, csak ezt hozzak, mert nem megy le a torkán ez a rossz városi víz... A portás egy pillanatra el-, bizonytalanodik, de az éber­ség” felülkerekedik benne. Ki hallott már olyat, hogy kút- vizet hoznak a betegnek. Elő­kerül a pohár. A portás jót kortyint a falusi kútvízből és bosszúsággal vegyes mosoly- lyal mondja: — Maga is kitalálhatna máskor jobb vicceket is ... HARAPÓS KUTYA. A csa­hogy haladéktalanul befize­tendő visszamenőleg ettől ed­dig, — a kötelező ebadó. — A jószomszédok! — ki­áltott fel az ebtulaj, majd töprengésre fogva a dolgot, Apróságok Iád megbeszélte, hogy a be­törők elriasztására — bár nincs kutya a háznál — az ajtóra kiteszik az ismert táb­lát: „Vigyázz, harapós ku­tya.” Bérházban ez különö­sen szokatlan, a szomszédok fejcsóválással tértek napi­rendre a dolog felett. Egy napon aztán a postás csengetett, tértivevényes ér­tesítést hozott. Felszólítást, így szólt a feleségéhez: — Nem gondolod, hogy most már tényleg kell szerez­ni valahonnan egy kutyát. Különben járhatjuk a hiva­talt, amíg elhiszik, hogy csak humbuk volt az egész ... AJÁNDÉK. Sokáig tűnőd­tek a beosztottak, mit vegye­nek a főnök névnapjára. Az évek során volt már minden­féle ajándék, ötletek soksága rajzott a fejekben, de sorra elvetették mindet. Belefárad­va a töprengésbe, az örök­mozgó, mindenttudó hivatal­segédnőre bízták; itt a pénz, vegyen valami ötletes dolgot. Az ünnepélyes pillanat előtt nem sokkal nézték meg, mi is hát az ajándék. A mun­katársak haja az égnek állt: — Üristen, egy keljfeljan­csi, porcelánból __ — Még hasonlít is a fő­nökre — vélte az egyikük. Nem is figyelték, hogy az ün­nepelt már ott áll közöttük és furcsán pislog, majd tűz­piros arccal kioldálog a szo­bából ... —• Azóta nincsenek nálunk névnapok. — mondták a hop- ponmaradt munkatársak. S mindez egy ártatlan, élet­telen keljfeljancsinak kö­szönhető. Hála, a hivatalse­gédnek ... Páll Géza jM^^véieménye? Bíró Báláz: Bodnár László

Next

/
Thumbnails
Contents