Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

Vita a munkások művelődéséről BRICÄDNAPLjÖ II[II I [UET csak formálisan, Nini uniI kampányszerűen! Amikor elolvastam a Kelet- Magyarországban a vitaindí­tó cikket a szocialista bri­gádok művelődéséről, talán az a legjobb kifejezés, hogy „nyiladozott a bicska a zse­bemben”. Művelődés — brigádmoz­galom: szívemnek olyan ked­ves téma. Az jut eszembe ró­la, hogy nálunk a brigádok szívesen vállalják azokat a feladatokat, amelyek a műve­lődésükkel függnek össze, si­kerélményt is éreznek, ha egy-egy program úgy valósul meg, ahogy eltervezték. Csak egy példát említenék: nálunk az a szokás, hogy egy-egy na­gyobb rendezvényért egy-egy brigád vállal felelősséget, így azokat a programokat a sa­játjuknak is érzik. Minden­nek a koordinálása a vállalati művelődési bizottság felada­ta. A művelődés iránti igény szempontjából is meghatáro­zó jelentőségű, hogy a dolgo­zók milyen mértékben ren­delkeznek azzal az alapmű­veltséggel, melyet az általá­nos iskola nyolc osztálya nyújt. A 8 osztályt nem vég­zettek nagy része a 40 év fe­letti korosztályhoz tartozik. Sajnálatos, hogy a fiatalabb korosztálynál állandó újra­termelődés tapasztalható. Az 'általános iskola elvégzése ér­dekében minden évben indí­tunk képzést, vállalatunknál kihelyezett tagozaton, t y Azt reméltük, hogy az in­tenzív tanfolyam idejére biz­tosított átlagkereset, az in­gyenes tankönyv, a 6 nap tanulmányi szabadság, vala­mint a sikeres vizsgatétel utáni 500 forint pénzjutalom, több embert vonz az iskola­padba. Sajnos, ez eddig csak álom. Véleményünk az, hogy az általános iskolát nem vég­zettek számának csökkentése, de elsősorban az újraterme­lődés ' megszüntetése érdeké­ben jobb együttműködést kel­lene kialakítani az iskolák és az üzemek, munkahelyek kö­zött. Sokkal nagyobb az érdek­lődés a felnőtt szak­munkáskép zés iránt. A szak­munkások és középveze­tők továbbképzése minden évben folyamatosan történik, vállalaton belül és kívül szer­vezett -tanfolyamok keretei között. A párt- és különböző ok­tatásokon résztvevők szám évenként 7—t 0 fő. Jól be­vált oktatási, tájékoztatás' forma a'politikai vitakör, a szocialista brigádvezetők ok­tatása. A munkások politikai ideológiai képzésének fő for mája a vállalati, illetve maga sabb szintű politikai képzés. Igyekszünk a helyi sajátos­ságok figyelembevételével a igények ismeretében a leg megfelelőbb feltételeket, mű velődési formákat kialakítani Kulturális tevékenységünk centruma a 18 ezer kötettel rendelkező önálló könyvtá­runk. Itt kap helyet az ipari tanulók, valamint a dolgozók részére működtetett két ol­vasókör. író-olvasó, művész­közönség találkozót évenként 4—5 alkalommal szervezünk. E rendezvények szépséghibája az, hogy nincs városunkban olyan szerv, ami kellően koor­dinálná, szervezné a művé­szek fellépését, s vélemé­nyünk, hogy e miatt anyagi lehetőségeinket szétaprózzuk, szétforgácsoljuk. Az ízlés formálásának, a jó alkotások megismerésének módja a különböző kiállítá­sokon való részvétel is. Az élet, a tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy a vállalatnál rendezett kiállítások látoga­tottsága szinte 100 százalékos. Szívesen adnánk helyet több vándorkiállításnak. A vállalati kirándulásokon az ország különböző tájain található műemlékekkel, mú­zeumokkal ismerkednek meg dolgozóink. Színházbérletet évenként 70 darabot vásáro­lunk, melynek felét a kultu­rális alapból fizetjük. A mo­ziüzemi vállalattal, ezenbelül a Krúdy mozi vezetőségével kapcsolatunk folyamatos, bér­leteket, és egy-egy kiemelke­dő előadásra jegyeket vásá­rolunk. Az érdeklődési körökhöz jól alkalmazkodnak a különböző szakkörök, klubok. A szocia­lista brigádvezetők klubja az ’ egészségügytől, lakáskultúrá­tól kezdve, külpolitikai fó­rumnak is gazdája, s e foglal­kozások alkalmasak arra is, hogy a brigádmozgalom aktu­ális problémáit is megvitas­sák Komolyzenei klubunk ve­zetője a zene széretetét szív- vel-lélekkel igyekszik meg­ismertetni. Sok munkatársunk jut el a nyírbátori zenei na­pokra. Amatőr filmklubunk, fotószakkörünk tagjai évek múlva is felelevenítik gazda­sági munkánk, mozgalmi éle­tünk jelentősebb eseményeit, perceit. A díszítőművészeti stúdiónk által készített, ha­gyományokat ápoló, szép ké­zimunkák, többször kaptak helyet az ország különböző helyein rendezett kiállításo­kon. KISZ-klubunk szervezett keretet nyújt fiataljainknak a szabad idő hasznos eltöltésé­hez. Bejáró dolgozóink nagy lét­száma indokolja, hogy e ré­teggel való foglalkozás rend­kívül fontos. Több éve mű­ködtetjük a bejáró dolgozók klubját. Az új, a jobb megol­dásokat keressük, hogy a munkakezdés előtti várakozási időt dolgozóink tartalmasab­ban, kulturált környezetben töltsék el. A klubok, szakkö-' rök számát az elkövetkezendő időszakban nem kívánjuk nö­velni. Elsőrendű feladatunk ma az, hogy a szervezői mun­ka javításával, a klubok jobb programkínálatával a tagok száma növekedjék. Vállalatunk munkáskórusa 1976-tól működik, azóta igen sokat fejlődött. Sikeresen sze­repelnek a munkáskórus-fesz- tiválokon, s vállalatunk ren­dezvényeit teszik színesebbé. Kulturális, művelődési te­vékenységünk bázisát szocia­lista brigádjaink alkotják Brigádjainkra gazdasági, tár­sadalmi, politikai téren egy­aránt lehet számítani. Kultu­rális, művelődési munkánk során aktív segítőtársaink a brigádok. így nem okoz ne­hézséget a gyermeknapi, nő­napi ünnepségek, a Télapó, a gyeses találkozók,'nyugdíjas­találkozók, névadók lebonyo­lítása, mert e rendezvények szervezői a szocialista brigá­dok. Szívesen vettük a műve­lődési intézmények ajánlásait, s kérésünk az, hogy azt min­den évben kapjuk meg, le­gyen ez a segítségnyújtás rendszeres. Az a tapasztala­tunk, hogy a szocialista bri­gádmozgalomban elért szint megtartása egyre nagyobb energiát igényel a mozgalo­mért felelős gazdasági veze­téstől, társadalmi szervektől, s nem utolsósorban a brigá­doktól. összejöveteleinken egyre többet foglalkozunk azzal, hogyan tegyük formális elemektől mentessé mozgal­munkat, hogyan újítsák meg. brigádjaink önmagukat. Mert, hogy képesek újat nyújtani, az tény, de ahhoz folyama­tosan segítséget kell adni, nemcsak értékeléskor bírálni! Gyárunkban 98 brigád dol­gozik, közülük 51 érte el az aranykoszorús címet, van köz­tük szakma kiváló brigádja, vállalati kiváló több is. Sok­szor hallunk olyan brigádvál­lalásokról, melyekről a vita­indító cikk is szól. Én a cikk olvasása közben úgy éreztem, hogy néhány felvetése túlzás, mert például nálunk nem így van. Amiben még el vagyunk maradva: a munkaverseny­és a brigádmozgalom nem eléggé folyamatos, brigádok­kal történő foglalkozás ma még nem mindennapi gya­korlat. Többet kellene velük foglalkozni, s ami különösen fontos: azoknak a gazdasági vezetőknek, akik középveze­tőként a közvetlen termelés- irányítás folyamatában rend­szeresen találkoznak a brigá­dokkal. A jövőben a brigád­mozgalomban még tapasztal­ható kampányszerűséget kel­lene elkerülnünk. Remélem, mások is elmondják majd er­ről a véleményüket. Mazák Györgyné, a Nyíregyházi Konzervgyár művelődési bizottságának társelnöke SZABOLCS-8ZATMÁRI EMBEREK Kanyargós utakon Azt mondták, Tiszaadony- ban nincs jobb halász Palkó Gézánál. — Nem is az a legérdekesebb benne — állították mások. — Hát mi? — kérdezem a falu presszójában a téeszra- kodóktól. — Amerikát is járt... olyan ember, hogy szava, tekintélye van ma is. Palkó Gézával az udvaron beszélgettünk. Hálót kötöge- tett. Odébb egy varsa hevert. Mellette hosszjj nyelű merítő­háló nyújtózott. A mesterség kellékei. A mesterségéről faggattam volna, de a halászéletből las­san egy ember élete lett. Ad­dig mentünk vissza az idő­ben, addig gombolyítgattuk a szálakat, míg 1912-höz ér­tünk. Az országban évente tízezrek pusztultak el tüdő­bajban, a tengerjárók fedél­közei pedig kivándorlókkal teltek meg. Az egyik gőzösön szorong­tak a halász szülei is. Biztos, hogy csak a tüdőbajról tud­tak, és azt érezték, hogy ne­kik menniük kell. A politikát nem ismerték. Kikötöttek New Yorkban, megbámulták a Szabadság-szobor égbenyú­ló nőalakját, rácsodálkoztak a felhőkarcolókra, és fejüket csóválták, mert a házak ölé­ben kertet lapulni nem lát­tak. Beszívták a pöfögő For- dok benzinbűzét és munkát kerestek. Bányában, gyárban, farmon. Az idősebbik Palkó rézgyárban dolgozott. Egy fia már volt, Géza kint született 1916-ban, az öccs pedig már Magyarországon jött a világ- j ra.teliké r '0\. > r.:.­— Apám afféle alsóbb ve­zető lett. Ment is volna min­den, de 1921-ben jött a nagy gépesítés, kevesebb ember kellett. Maradhattunk volna, de a gyárat Kaliforniába tele­pítették, és mi már nem men­tünk oda. Megtépázott reményekkel, egy illúzióval szegényebben és némi készpénzzel 1923-ban ismét útra keltek. Gézának a tengeri út csodájánál csak Európa, az először meglátott haza adott többet. Ez akkor persze nem a haza volt még neki, csupán egy tenyérnyi föld, ahol minden másként volt, mint annak előtte. 1923 őszén Palkóék már valahol a Tisza partján jártak, és hal­lották az adonyi harang sza­vát, a ^^mény kondulását. A rémény, a boldog izgalom hamar lecsillapult. Géza isko­lába járt, kilométereket ku­tyagolt, csak ha nagy sár volt, tette meg az utat a bátyja nyakában. Ilyenkor felülről nézte a világot, egyébként igencsak földközelben élt. Mert épített utat, aratott a másén, később, ha úgy ala­kult, védte a közös érdeket a bérlővel szemben. Toborzott embereket és szervezett ara­tósztrájkot. — Szegények voltunk. És tapasztaltam, hogy a szegény­ség a földhöz ragaszt. Sokan mentek innét Amerikába. So­kan is jöttek haza. Egy öreg­ember tán tíz éve tért meg. Kint 110 dollár nyugdíjból csak nyomorgott volna. Itt pedig urasan él. Palkó Géza fiatalon nősült, és gyerekben nem volt hiány. Nyolcat nevelt fel. Élete szo­morú, meghatározó élménye lett a háború. Amikor az „or­szággyarapítás” folyt katona lett. Bécsben helyette is dön­töttek, bevonultatták min­denhová, ahová akkoriban kellett. A Felvidékre, Dél­vidékre, Erdélybe. — A katonaságnál kemény volt a fegyelem. Három évig voltam a határon, de ott is megtanultam, hol lakik az is­ten. Pedig a fronton nem is voltam, hiszen négy gyerme­kem volt már akkor. Aztán leszerelték, Erdély­ben telepedett meg. A háború után, kalandos úton jött ha­za. — Két kis lovam volt, a németek szerencsére nem vit­ték el őket. Befogtam a sze­KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. november 30. kérbe, felpakoltam a csalá­dot és tíz nap, tíz éjjel jöt­tünk. Az út rablókkal volt te­le, napirenden voltak a gyil­kosságok, egyedül voltam fér-' fi, öt gyerekem volt addigra, és a néném is velünk jött. De másodszor is hazaért. Másodszor is újra kezdett mindent. — Földet osztottunk, nekem öt hold jutott, ehhez felfog­tam ugyanennyit, mezőőr is voltam, ebből éltünk. A földosztással az ősi juss jutott vissza hozzá. És ez minden osztályostársának ki­járt. Palkó Géza a politiká­hoz sodródott. Az ország ezen távoli zugában, abban az idő­ben, a lassan körvonalazódott viszonyok közepette a talán legnehezebb szerepet vállalta: kommunista lett. — Bátyám a parasztpárt el­nöke volt, én a „kompártot” szerveztem. Öten voltunk, ahány ujj egy kézen van. A pártot novemberben alakítot­tuk, így nem csoda, hogy az 1945 novemberi választásokon szavazatot alig kaptunk. A kisgazdák voltak a legerőseb­bek. Aztán létrehoztuk a földművesszövetkezetet. Eb­ben apám jeleskedett, igaz majdnem megkéselték. Sok volt a munka. Nappal dol­goztam, este pedig a párt mellett agitáltam. Emlékszem, hiába volt itt a lehetőség, vi­szonylag kevesen voltunk új­gazdák, mert sok asszony, akinek nem jött meg az ura a fogságból, félt elfogadni a földet. Nem túlzók, de volt olyan hét, hogy nem láttam a gyermekeimet, annyi tenni­való akadt. A következő, 1947-es válasz­táson már a kommunisták nyertek. Palkó Géza számára azonban váratlan fordulat kö­vetkezett: 1948-ban kizárták a pártból. — Lehet, hogy tévedtem, de nem rejtettem véka alá a véleményemet. Úgy láttam, nem odavalók is bekerültek a pártba. Aztán' egyszer jöttek, hogy vegyek Rákosi-brosú- rákat. Mondtam, nekem már mindegyik megvan, és annyi pénzem nincs, hogy újra meg­vásároljam őket, hiszen sok a gyerekem. Ezt aztán elferdí­tették és kizártak. Később az országot járta, kenyeret keresett. Vasbeton- szerelő volt a Népstadion építkezésén. Aztán rizst ara­tott. Közben nyolc gyereket nevelt. Az átszervezéskor, 1960-ban az .elsők között léptek be a szövetkézéibeQ- aobffßt t, r,-"ri — Mondtam az asszonynak: ez most nehéz lesz. Te dol­gozz a szövetkezetben, én meg elmegyek egy kis pénzt keres­ni. Mert forint alig volt. Vándorbotot fogott, mint valaha az apja. Negyvenfős kubikoscsoportot szervezett. Csatornáztak. Bejárta a fél országot. Ette az otthon pa­kolt szalonnát, főzte a tar­honyát. Két év után tért haza. Fe­leségével ötholdas bolgárker­tészetet csinált a szövetke­zetben. Irdatlan sok volt a munka, munkaegység is volt bőven, csak a készpénz volt megint kevés. Ekkor állt be a fehérgyarmati szövetkezetbe halásznak. Háza ma is ugyanaz, mint amit 1947-ben, a két kezével épített. — Csak az ajtókat, ablako­kat csinálta más. Felnevelt nyolc gyereket Egy kivételével saját lakásá­ban él mindegyik. Hatan Pes­ten vannak. Unokáinak szá­ma tizenhárom. . Palkó Géza 65. éves. Nyug­díjba ment. Reggelenként le­jár a vízre, megnézi a varsáit, ha sok halat talál bennük örül, ha keveset, szomorú lesz. Ilyenkor a régi szép víz után búsul. Aztán megrázza magát: — Már míg élek, valahogy csak lesz, ha egészségem lesz, dolgozom. ★ Néztem ezt az embert. Má­sodik generációs „amerikás” magyarnak próbáltam elkép­zelni. Nem ment. Egyszer azt hallottam: az emberek arca olyan, mint a föld, amivel küszködnek. Ez az arc olyan, mint a napban repedezett be­regi talaj. Azon gondolkoztam: más lenne-e az arca, ha Ka­liforniát választják annak idején? És akkor miiyen nyo­mok lennének rajta? Arcán van a sorsa. Minden, ami 65 év alatt Európának ezen a fertályán történt. Az­tán arra gondoltam: saját sors talán nincs is. Csak a mind­nyájunké ... Speidl Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents