Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET HAZAI TÁJAKON Malmok az Eger patakon A Köb hegység 600 méteres csúcsa alatt elterülő Nagyvázsonyi sokan ismerik. Évente százezer ember látogatja a Kinizsi Pál és felesége, Magyar Benigna által alaposan megerősített várat, amelyet a török ugyan sokszor elfoglalt, de minden alkalommal visszafoglalták a magyarok. Van itt látnivaló bőven, ám ha az öreg toronyból lejövünk, érdemes megtekinteni azokat a térképeket, amelyeket még Lázár deák (Bakócz Tamás szolgálatában) készített, feltüntetve a Buda—Palota—Veszprém—Tapolca pos- tautat.is. A vár ura, Kinizsi B&1 is eaen az-útvenalon indította a „rabpostát” Törökországba. Postakocsi helyett autóbuszra szállhatunk, vagy saját kocsinkon mehetünk tovább Pula, Kapolcs, Monostorapáti felé. Megéri!... Egyedülállóan szép és érdekes vidékre érünk. Nagyvázsony után — mindössze két kilométer távolságban — kirándulhatunk a középkori, elpusztult Tálod község templomromjaihoz, amelyet 8—10 évvel ezelőtt tártak fel. A tálodi kolostornak például nem kevesebb, mint 700 méter hosszá körítőfala volt. Itt hét forrás ered ... Egyikük patakká, később folyócskává dagad. Sebes kanyarokkal rohan Tapolcát megkerülve Szigliget és Ede- rics között a Balatonba. Az Eger patak mentén — akár kalászra a búzaszemek — tizenöt malom nőtt a folyócskára. ... Ilona malom, Bíró malom, Löfler malom, Denti malom, Gyenge malom, Rossz malom... Hát rosszak, avíttak, majd- lem mind. Elkorhadtak a ízbe merülő lapátok, sutba vágták a zsíros, fekete szíjakat, rozsda rágja az őrlőgépeket. A magas hegyekből, a Dél-Bakony nyúlványairól lelecsapó szél az öreg épületek tetejét is kikezdte. Az Eger vize is apad, bár a malmok nem ezért haltak meg. mert másképpen molnárt cserélt a gazda. Valóságos versengés folyt, kinek a lisztje grízesebb, fehérebb, síkosabb. Télen a molnár felült a kocsira, s elment „csuvározni”, azaz megrendelőt szerezni. Néha még feleséget is így hoztak maguknak. Horváth Lajosné, a legjobb állapotban lévő Ilona malom tulajdonosa sokat tud mesélni arról, mint kötötte be a fejét Óbudaváron a molnárlegény, s hozta ide erre a tájra. Durrogó betyárpisztol y Eleven élet folyt itt; a gazdák kocsin aludtak. A szalonna, a bütykös kézről kézre járt. A malmok éjjel-nappal őröltek. Kapolcson, a pár száz lelket számláló kicsiny faluban például tizenegy kocsma volt... A jó lisztre megitták az áldomást. A postaút mentén kereskedők, iparosok telepedtek le; meg- találták számításukat. Bodnárok, kovácsok, kádárok műhelyei hangosak voltak a szótól, alkutól. Persze, hogy a híres betyárok is fészket találtak az Eger mentén. Savanyú Jóska, Vak Illés, Sobri Jóska le-le- vágtatott a völgybe, és megsarcolta a tehetős malmosokat, gazdákat. A török elől a „Pokol-likba” bújtak a népek — mondták —, de a betyárok elől nem lehetett elbújni. Éjszaka jöttek, durrogtak a pisztolyok, néha bizony vér is folyt. De az emberek elfogadták, megszokták ezt a világot. Sokszor a betyárok osztottak a szegényebbeknek igazságot. Az Eger mente ma csendes. Az itt élők már más foglalkozást űznek, sokan járnak a bauxitbányába, mások az építőiparba dolgozni. A termelőszövetkezetek is új szakmákat adnak a fiatalok kezébe. Az Eger-völgy malmai előrölték utolsó lisztjüket is. A rozsdásodó őszben, a „köves” falvak fölött remeg az erdő, hűvös szél kerekedik. A csikorgó őrlőlapátok azonban régi időkről mesélnek. A tizenöt malom közül a legjobb állapotban lévőt afféle múzeumnak jpáftják. Tervek vannak arfa is, hogy bérbe adják a még átalakíthatókat. Amelyik meg már összedőlt, kár azzal vesződni. Szüts Dénes Katasztróla- és katasztrofális filmek Nem hunyhatjuk be a szemünket a világ film-divatjai láttán. Mostanában például a katasztrófa a „menő téma” a kapitalista filmgyártásban s egyre-másra jelennek meg a látványos szuperproduktumok, melyek repülőgép-szerencsétlenségről, tűzvészről, árvízről meg egyéb földi bajokról szólnak. (Zárójelben, a tárgyilagosság kedvéért, hadd tegyem hozzá, hogy a szocialista filmszférák sem mentesek ettől a „járványtól”. Alekszandr Mitta szovjet rendező nemrégiben elkészítette a Legénységet, melyet katasztrófafilmnek könyvelnek el. Lehet-e véletlen, hogy ugyanez az alkotó forgatta a Szerelmem, Moszkva melodrámáját, a Love Story mását (vagy inkább utánérzését)? Erre a hétre megint jutott egy katasztrófafilm, a kanadai Lavina. A későbbiekben szólni fogok róla, előbb azonban magáról a jelenségről — illetve a filmféleségről — mondanék el néhány megfigyelést. Már a műfaj felmelegítésének nyitánya, a Pokoli torony bemutatása alkalmából hangsúlyoztuk (most megismételjük), hogy a téma-motívumot semmiképpen sem kárhoztathatjuk, mivel a katasztrófa — fájdalom — háborúban és békében egyaránt életünk része. S ha az, a művészetnek tükröznie kell. Persze jóné- hány megszorítással. Majd ezekről is említést teszek, csak még egy kis kitérőt engedjen meg az olvasó. Miért írom azt, , hogy „felmelegítés”? Hát korábban is voltak katasztrófafilmek? Mi az hogy voltak! Tömegével készültek! Már a néma korszakban is. Mellőzöm a bizonyítási apparátust, lapozza fel az érdeklődő a lexikont. Annyi a különbség a régi és a modern történetek között, hogy manapság a látványt meghatvá- -nyozzák s alaposabb képet rajzolnak a veszélyhelyzetben lévő emberről, meg a kapcsolatok alakulásáról. Bizonyos sémák mindemellett „örökzöldek”. Ami pedig az esztétikumot illeti, jó, ha a katasztrófafilm: a) nem vájkál a részletekben, a szenvedés és a pusztulás poklának megmutatásában; b) nem hirdet fatalista filozófiát, miszerint tűrjük sorsunkat és tekintsünk elkerülhetetlennek minden csapást; c) mellőzi az olcsó hatásvadászatot, kikerüli az érzel- messég (érzelgősség) csapdáit és nem evez a giccs vizeire. De nem vagyunk mi maximalisták? Bizony, hogy azok vagyunk. A leírtakban inkább csak a jámbor óhaj és elképzelt igény ölt testet, s mindez meglehetősen messze van a realitásoktól. Nem állom meg, hogy személyes tapasztalatomat ne adjam közre. Lehangoló adalékot említek saját (úgy értem: személyes) megfigyeléseimből. Két évvel ezelőtt a kartha- gói fesztiválon az egyik sorozat címe így hangzott: A világ legnagyobb katasztrófafilmjei. A cápától a Földrengésig minden elképzelhető szörnyűség helyet kapott az összeállításban. Amikor csak tehettem, beültem a moziba (műveltségem foghíjait csökkentendő). Ha elhiszik, ha nem: egyetlen katasztrófafilmet sem voltam képes végignézni. Korántsem azért, mert rosszak voltak. Még csak azt sem merném állítani, hogy nem kedvelem a kalandos mozit. Zavartak a sztereotip megoldások. A sok egyforma halál. A bajba jutottak mindig kísértetiesen azonos jajkiáltásai. A veszély kliséi. A katasztrófák filmes — jobbára hollywoodi — koreográfiája. S a hálálkodó összeka- csintás a nézővel: Hasonlóan néhány hőshöz, mi is életben maradtunk, tehát adjunk hálát istennek és továbbra is kerüljük el széles ívben a borzalmakat. Minden bonyolult és ugyanakkor egyszerű — szűrtem le magamnak a következtetést. Majd lelkesedem — gondoltam magamban —, ha valaki megújítja a katasztrófafilmet s lényeges gondolatokat közöl benne nagy és kis világunkról. Azóta alkalmam volt a műfaj néhány friss darabját megtekinteni, álláspontomat azonban — sajnos — nem revideálhattam. A katasztrófafilmekben mindenfajta robbanás megfigyelhető, csak éppen tartalmi-formai nem. És ezt nem szójátéknak szánom. Ez a tűz-víz áradat megégeti és elmossa magát a művészetet. Ha nem vagyunk ennyire szigorúak — végtére is a moziban olykor kikapcsolódhatunk —, természetesen „kellemesen” eltölthetjük az időt a katasztrófafilmek vetítésekor. Azért használtam idézőjelet, hogy arra a cinikus szemléletre utaljak, melyet az egyik iparos emlegetett valamelyik üzleti terméke ajánlásakor: a néző kényelmesen elterpeszkedik a zsöllyében és nagy megelégedettséggel tapasztalja, hogy mások pusztulnak el, nem ő ... Meditációim a Lavina című kanadai kataszrófafilm apropóján születtek. Töredelmesen megvallom: főleg azért, mert magáról a produktumról nehéz lett volna két hasábot írnom. A látvány megtervezése kifogástalan. A hangszerelés hollywoodi. Hopp, meg is van a főhiba: Corey Allen amerikai sablonokból és kellékekből állította össze a síparadicsom fekete eseménykrónikáját. A háttérben szerelmi bonyodalom „lavinája” söpör végig. Aztán jön a természeti csapás. Később ... De nem érdemes mindent elmesélni. Sok a ragacs és a szirup, valamint az előregyártott elem ebben a szabványtörténetben. Ama bizonyos pluszt, melyre már régen áhítozom, itt sem találtam. Rock Hudson és Mia Farrow színészi alakítása sem kárpótolt az elveszett lehetőségekért. A Lavina nem újította meg, inkább konzerválja a hetvenes évek második felében virágzó katasztrófafilm normáit. Várjunk türelmesen. A katasztrófafilmeknek — fájdalom — bőségesen van nyersanyaguk az életben. Majd egyszer lesznek nem katasztrofális katasztrófafilmek is. Veress József Hetedhét határból Az Eger falvakat is összefűz: Hegyesdet, Vigándpeten- dét, Taliándörögdöt, a már említett Kapolcson és Pulán kívül. A házak, ezekben az apró falvakban kőből épültek, sárba rakva. Több száz évet kibírtak. A Száller, a Mezviczky, a Horváth család ma is élő leszármazottai érdekes történeteket tudnak a malmokról. A tizenöt malomtulajdonos jól megélt egymás mellett, mert hetedhét határból jártak ide őrletni a gazdák, az uradalmak. Jó hsaiéit kellett adni, Áz agrárkérdés két évtizede „Kétszeres izgalom vár arra, aki belemerül egy-egy adott terület történeti valóságába. Érzékelheti a konkrét egyedi jelenségek különleges ízeit és izgalmasan érdekes kombinációit; ugyanakkor mindezek mögött általánosságban ható törvényszerűségek érvényesülését fogja fel” — írja Erdei Ferenc Város és vidéke című könyvében. A részletet Botár József idézi abban a tanulmánygyűjteményben, amely Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944—1962) címmel jelent meg. A munka alapja — mirít az előszóból kitűnik — az az előadássorozat, amely az ELTE új- és legújabbkori magyar történeti tanszékén hangzott el a fel- szabadulás évfordulója alkalmából. Ha tematikáját tömören akarnánk megfogalmazni: a vizsgálódás középpontjában a két forradalmi átalakulás áll, a földosztás és a tsz-moz- galom. E keret nem teszi lehetővé minden tanulmány bemutatását, néhányról mégis szólni kell. Simon Péter tanulmánya a párt agrárpolitikáját elemzi, és szerteágazó összefüggéseiben tárgyalja a mezőgazdaság átszervezését-átalakí- tását mint a szocialista forradalom egyik szükségszerű mozzanatát. Figyelemre méltó, hogy Simon Péter a falu „második nagy reformjának” a földművesszövetkezeti mozgalmat tekinti mint a kollektív termelés csíráit. Orbán Sándor a parasztság szerkezeti átalakulásának kérdésével foglalkozik. Középpontba azt helyezi, hogy a szocializmus építésének időszakában hogyan oldódnak meg azok a jórészt korábbról fennmaradt feszültségek, ellentmondások, amelyek a földreform és az agrárfejlődés nivelláló hatása ellenére jellemezték a parasztság osztálytagozódásának alakulását. Szakács Sándor tanulmánya a „statisztikák függönye” mögé tekintve mutat rá arra, • hogy a-mezőgazdaság-a hábo-» rú utáni években néhány év jó termésére és az új érdekeltségi viszonyokra építve, példátlan regenerálódó képességről tett bizonyságot, és a legsúlyosabb években (1952— 53) ply nagyfokú szilárdságot mutatott teherbíró képessége, hogy az újabb fellendüléshez elegendő feltétel volt a jó társadalmi közérzet és a helyes érdekeltségi rendszer megteremtése, az MSZMP politikája nyomán. Izsák Lajos izgalmas tanulmánya az ellenzéki pártok agrárpolitikáját elemzi. E pártokat állásfoglalásra kényszerítette a progresszió táborának és a tömegmozgalmaknak egyöntetű fellépése. A földreformot tulajdonképpen mindegyik polgári ellenzéki párt elfogadta (más kérdés, milyen szándékkal), „csupán” radikalizmusát igyekeztek tompítani, és menteni a menthető minimumot a volt nagy- birtokosok és családtagjaik számára; csupán néhány párt kívánt kártalanítást az egyházak részére. 1946 nyarától a polgári pártok már nem jelentkeztek újabb agrárpolitikai elképzelésekkel, tudomásul vették-az <el*ie*i»lhetet-»jr 1980. november 23. Az Ilona malom (Apostol Péter felvétele — KS) ■ ■ /_ i .. - /'V: len folyamatot, mi több, az új birtokviszonyok „védelmezőiként” választási bázisukat próbálták szélesíteni, sikertelenül. Steinbach Antal egy viszonylag mostoha kérdéssel, az állami gazdaságokkal foglalkozik. Fejlődésükben két szakaszt különböztet meg: az extenzív szakaszt (1945—57) és az intenzív fejlődés szakaszát. Kulcsfontosságúnak tekinti az 1957-es esztendőt, ekkor körvonalazta az MSZMP — az addigi gazdaságpolitikát átértékelve — az intenzív fejlődést célzó új gazdaságpolitikáját. Érdekfeszítőek azok a tanulmányok, amelyek egy-egy régió sajátosságainak figyelembevételével elemzik a földreformot, illetve a szövetkezeti mozgalmat Ezek sorában Szabolcs-Szatmár megyét két írás képviseli. (Filep János: A „Földet vissza nem adunk”-mozgalom Szabolcs megyében és Botár József: A mezőgazdaság szocialista átalakítása Szabolcs-Szatmár me gyében). *. . buitxiozo iísisi A szerzők előtérbe helyezik az országosnál' is talán nagyobb gondokat; azt, hogy 1946 tavaszán a reakció Sza- bolcs-Szatmárban volt a legnagyobb, itt ment el a legmesszebbre a föld visszakövetelése terén; és azt, hogy a közigazgatásban egyértelműen jobboldali többség volt. Szólnak ugyanakkor a föld megvédése céljából indított tömegmozgalom elsöprő erejéről, és a mezőgazdaság szocialista átszervezésének eredményeiről, jelentőségéről. A tanumánykötet kitűnően mutatja be az agrárátalakulást és az agrárpolitikát országos érvényben is, regionális sajátosságaiban is, és ez teszi rendkívül tanulságossá. Bár mind többen forgatnák azok közül, akik a magyar falvak sorsával, az oktató-nevelő munkával foglalkoznak. (Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944—1962). Szerkesztette: Balogh Sándor és Pölöskei Ferenc Akadémia Kiadó, 1979. 240 p.) ajunmsse Sz.
