Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

dr. Czimbalmos Bélával, a TOT főtitkárával Kedves Igazgató Elvtárs! Miután belemelegedtünk a beszélge­tésbe: nemcsak a gyárról, a termelés gondjairól, örömeiről esett szó közöt­tünk, de személyes jellegű dolgokról is. Említette, hogy sokan „emberfalónak” tartják és elmondta, miért. Pályafutása során kialakította sajátos módszerét, miszerint munkatársainak kiválasztá­sát, felelős beosztású vezetők, termelés- irányítók alkalmazását próbaidőhöz köti. Mint mondta, tartja magát ahhoz a mondáshoz, hogy „csak együtt lakva, illetve együtt dolgozva ismerhető meg az ember”. így aztán nem egyszer elő­fordult, hogy miután eltelt egy vagy két hónap, az újonnan alkalmazott mérnöknek, technikusnak menni kellett. Akik távoztak, nem tudtak, vagy nem akartak beosztásuknak megfelelően dol­gozni, hiányzott belőlük az ambíció, a kezdeményezőkészség, az önállóság, vagy a rugalmasság. Az igazgatók, munkahelyi vezetők — közismerten — gyakran viselik környe­zetük által kreált ragadványneveket. Van ezek között szeretetet, ragaszkodást, megbecsülést kifejező, de van gúnyoros, elítélő „előnév” is. Mit gondoljak az „emberfalö”-ról? Hirtelenjében, nem is tudom. Mindenesetre: ha az lenne mögötte, hogy egy vezető beosztásával visszaélve igaztalanul ítélné meg fel­sőbb végzettségű beosztottjait, akkor el­ítélő lenne a véleményem. De erről szó sincs. Ne vegye zokon igazgató elvtárs, de megkérdeztem néhány beosztottját, olyanokat, akik kiállták a próbát. Első­sorban ilyen kérdésekre kerestem vá­laszt: „helyeslik-e a próbaidőt?” He­lyeselték. „Egyetértenek-e- a módszer­rel?” Egyetértettek, De mi van ak­kor, ha valaki — miután tudja, hogy „figyelik”, hogy értékelik a munkáját, magatartását — erőszakot vesz alapve­tő rossz tulajdonságain és hajt, mint a „meszes”, úgy dolgozik, ahogyan az a nagykönyvben elő van írva. Mi van ak­kor — kérdeztem —, ha csak a végle­gesítést követő fél év, vagy egy év után kerülnek felszínre a rossz tulajdonsá­gok? „Az nem lehet — mondták a kér­dezettek — hosszú távon nem lehet alakoskodni. Különben egy év után is le lehet váltani munkaköréből bárkit.” A vélemények — és hadd tegyem hozzá: őszinte vélemények — értékelése után most már leírom, leírhatom: az „emberfaló” ragadványnév nem elma­rasztaló, nem is lehet az. Meggyőződé­sem: ha önt, igazgató elvtárs, „babus- gatónak”, „elnéző atyuskának”, vagy „dédelgetőnek” becéznék, sokkal rosz- szabb lenne. Önnek is, a beosztottaknak is, a vállalatnak is. tucjott^g^äi^g f kodásunk nehéz napjait éljük,J és ez nem rajtunk múlott. Feladatunk viszont a rentabilitás, .az egyensúly megterem­tése, a gazdálkodás színvonalának javí­tása. Ehhez minden szinten nemcsak rátermett, de tenni akaró, cselekedni képes szakemberekré van szükség. A szelektálás a tudományban, a gaz­dálkodásban közismert és szükséges módszer. A fejlődés, a sikeres fejlesztés érdekében kell kivá­lasztani a legjobb, a minden kriti­kát kibíró technikát, technológiát, anya­got, avagy szervezeti sémát. Miért éppen az említett tudományos eredmények al­kalmazóinál tennénk kivételt. Az em­berek között is van jó, jobb és még jobb, de vannak olyanok is, akik egy- egy feladat teljesítésére alkalmatlanok, még akkor is, ha képesítésük egy-egy munkakör betöltéséhez elegendő lenne. Közismert ember — a gazdálkodás­ban elismert szaktekintély, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója — mondta egy alkalommal: neki ne a bizonyítvá­nyukat mutassák a felvételre jelentke­zők. Ennél ő többre becsüli a fantázia­dús, hasznos elképzeléseket megvalósí­tani akaró fiatalokat. Igaza van. Visszagondolva a beszélgetésünkre, úgy tűnt, neheztel azért igazgató elv­társ, hogy az „emberfaló” titulust önre aggatták. Ne is törődjön vele. Mondja csak, aki kedvét leli benne, ön csak arra ügyeljen: ha ítél egyik vagy má­sik ember munkájáról, képességéről, azt a lehető legigazságosabban, reálisan te- t gye. ön négy éve megyénkből került a Ter­melőszövetkezek Országos Tanácsának főtitkári posztjára. Ezért is kérdezem: amikor a szabolcsi termelőszövetkezetek helyzetét vizsgálja az országos mozgal­mon belül, azt csupán hivatalból teszi? bizony némi meglepetés a szabolcsi szövet­kezetek jó helyzete. Ez egyébként tendencia ott, ahol az élő munkát az átlagosnál na­gyobb intenzitás jellemzi, de, amelyet a je­lenlegi személyes jövedelemszabályozás és maga az ár sem tud még kellően elimerni. — Egészen természetes, hogy nem. S úgy gondolom, hogy azok után az évtizedek után, amelyekkel én Szabolcs-Szatmár megyéhez kapcsolódom, ez a megkülönböztetett figye­lem társadalmilag is elfogadható magatartás. Az ott eltöltött évek mai munkámban is meghatározóak. De ugyanezt tudnám mon­dani a Pesten élő szabolcsi ismerőseimről, barátaimról is. Ha egy velős mondattal kel­lene megfogalmazni, mit érzek indíttatásom színhelyéről, azt mondhatom: itt is csak sza­bolcsi tudok maradni. És ezzel — meggyő­ződésem — nem nosztalgiát érzek. Szabolcs megyében, különösen az utolsó két, két és fél évtizedben annyi nagyszerű dolog történt, olyan, mindenkit megnyerő, egyértelmű fej­lődés következett be, amely az ott élőknek — és azoknak is, akik úgy kerültek el más közegbe, mint én — megbecsülést kölcsö­nöz. Hadd tegyek hozzá valamit, bár ennek talán erősen szubjektív a jellege: eddigi éle­tem legtermékenyebb szakasza, a családi, a baráti kapcsolatok mind akkori világomhoz, ehhez a megyéhez fűznek. Ma is bizalom­mal fogadnak, bármelyik korábbi munkahe­lyemre jutok is vissza. Amire különösen büszke vagyok, gyakorta megkeresnek sza­bolcsiak, — szövetkezeti vezetők és mások — vagy azért, hogy segítsenek, vagy csupán azért, hogy kapcsolatainkat fenntartsuk. Ezek mutatják, hogy a Szabolcs megyei ada­tokat én nemcsak úgy teszem mérlegre, mint az ország 19 megyéjéét általában, nem tehe­tem ezt már csak azért sem, mert ezekről a gazdaságokról tudok mindmáig a legtöbbet. Ezek után milyennek ítéli meg az ottani munkát? — Imponálónak tartom a fejlődést a szö­vetkezeti élet minden területén. Most húsz éve magam is jártam a falvakat, segíteni megteremteni a közös gazdálkodás alapjait. Akkor magam sem tudtam elképzelni, hogy ilyen messzire jutnak, bár nem csak hittem, de többé-kevésbé bizonyos voltam benne, mekkora lehetőséget ígér a nagyüzem, az, ha a falun élő emberek összefognak és a termelés korszerű alapokon szerveződhet. Nos, a magyar mezőgazdaság és benne a szövetkezeti mozgalom egyik legnagyobb ér­tékét jelenti Szabolcs-Szatmár. Azzal is, amit ma nyújt az országnak és különöskép­pen, amivel potenciálisan rendelkezik. Azt gondolom, az emberek fejlődtek a legtöbbet. Itt volt a legnagyobb előrelépés. A tudati világban, a szakmai felkészültségben, az el­kötelezettségben. Nem szólva a technikai, műszaki bázisról, a technológiáról, amelyek ügyafkcs&k egyértelműen e változásokat iga­zolják. A termelési szerkezet korszerűsödése — amely a természeti viszonyokhoz, a fog­lalkoztatási követelményekhez és a közgaz­dasági szabályozáshoz igazodik — is arra vall, hogy ott sem csak általában beszélnek a mezőgazdaság jelentőségéről, de a gya­korlatban is megteremtik a megújulás fel­tételeit. Pedig Szabolcs-Szatmárban különö­sen bonyolult dolog három ilyen nagyon fon­tos tényező egyidejű érvényesítése és ilyen viszonyok között a gazdasági növekedés. I Bonyolult, de mit mondanak a muta­tók? Mennyire sikerült ez nekünk az ország tsz-mozgalmán belül? — A kérdésre csak úgy lehet megfelelni, ha arról szólok, hogy a megye a kapitaliz­musból örökölt termelő erők és termelési viszonyok tekintetében nagyon alacsony szintről indult. Majdnem ősi módszerekkel művelt földecskéken, vagyis nyilvánvalóan nem ugyanúgy kezdődhetett el a szövetke­zeti élet, mint például a Dunántúlon, vagy az ország más, gazdagabb részein. Erre is alapoztam, amikor azt mondtam, nehéz a mai, a korszerűség diktálta követelmények­nek eleget tenni. Ott sokszor mostoha a ter­mészet, s még mindig nagy tömegű a mun­kaerő. Amikor a foglalkoztatás szociális fel­adat is, az nem mindig tesz lehetővé haté­kony termelést. És a közgazdasági szabályo­zás is az átlagos, vagy a jó fejlesztését szor­galmazta, ahol a ráfordítások gyorsabban megtérültek. Mégis, ezzel együtt is, az 1979-es adatok tükrében, de a kiváló szö­vetkezetek számában is mérve, a „hol tart a megye szövetkezeti mozgalma” kérdésre így válaszolok: a szabolcsi élenjárók a leg­jobbak között vannak. A gazdaságok több­sége pedig a középmezőnyben, vagy annak közvetlenül a határán. Az adottságokhoz mérve viszonylag nem sok az egy helyben topogó, vagy az elmaradó szövetkezet. Aki a tavalyi gazdálkodásról készült MÉM-ada- tokat vizsgálja — amely alapvetően nem a méret szerint, hanem az eszközök célszerű felhasználásában és a nyereségben mért ha­tékonyságot vizsgálva rangsorol — annak Nálunk makacsul tartja magát az a né­zet, hogy a jelenlegi szabályozók nem kedveznek a gyenge természeti, közgaz- gasági adottságú tsz-eknek. Nem tudom, világos-e a kérdés? — Világos és találó, ha érdes is. Erre itt nem tudok teljes választ adni. Említettem, hogy a szabályozás célja: a ráfordítások gyorsabban, a fajlagos hozamok nagyütemű növelésével, vagy magas színtű stabilizálásá­val térüljenek meg, korszerű, gazdaságos termelési szerkezetben menjen végbe a ter­melési folyamat. Ennyiben ez a szabályozás valóban az átlag fölötti feltételekkel (föld­del, műszaki eszközökkel) rendelkező gazda­ságokat segíti és egyre nehezebbek is a kö­vetelmények. Azonban a szabályozás a szö­vetkezetekben tagadhatatlanul tapasztalható eredmények mellett nem teremthet érdekte­lenséget a gyakorta objektíve létező kedve­zőtlen feltételek között működő szövetkeze­tek számára. Azért sem, mert termékeikre az országnak szüksége van, másrészt a ha- zánkbeli átlagos, vagy az alatti adottságok nemzetközi viszonylatban mérve, jó érte­lemben véve még színvonalat is jelentenek. A gabona, a hús, de általában az élelmiszer ma és különösen a jövőben fegyver, straté­giai tényező, s jó lehetőségeinket ebben meg kell fartanunk. A Ez azt jelenti, hogy a gyenge adottsá- w gú gazdaságoknál javítani szükséges a gazdálkodás feltételein? — Igen. Az 1981-től módosuló szabályozó- rendszer erre a körülményre a korábbinál is nagyobb figyelmet fordít. Ezzel kapcsola­tos, hogy a 19 aranykorona alatti értékű szántófölddel rendelkező szövetkezetekben eltörlik a földadót és a kedvezőtlen adottsá­gú tsz-eket ösztönzik a kiegészítő tevékeny­ség fokozására ugyancsak adókedvezmény útján, hiszen nyilvánvaló, hogy gyenge mi­nőségű földön, kedvezőtlen körülmények kö­zött nem lehet kizárólag a mezőgazdaság­ból megélni. Ugyanakkor a mezőgazdasági feladatok megoldásában érdekelt állami és szövetkezeti szervek a jövő évtől átfogó módon foglalkoznak majd a kedvezőtlen adottságú és a rosszul gazdálkodó tsz-ek helyzetével, árutermelésük növelésének le­hetőségével, termelési szerkezetük korszerű­sítésével. Megfelelő szintű politikai határo­zatok is születtek a közelmúltban az itt dol­gozó szakemberek eredményes tevékenysé­gének jobb anyagi és erkölcsi elismerésére. Különösen nagy szükség van a szabá­lyozórendszer egyes elemeinek változ­tatására megyénk téeszeinél, amelyek egy része évről évre többet termel, még­is alacsony jövedelmezőségű és nem ké­pes a bővített újratermelésre. Ilyen vi­szonyok között hogyan tudhatnak kor­szerűsíteni? — A korszerűsítésnél — amelyhez nagyon jelentős fejlesztési alapok szükségesek — a jövőben még alaposabban kell mérlegelni, melyik kultúra hoz nagyobb nyereséget és itt a szövetkezeti érdekeknek elsődleges sze­repet kell adni. Főként itt kell az úgyneve­zett kiegészítő tevékenység fejlesztésére nö­vekvő figyelmet fordítani. Ennek a jelentő­sége nem csupán a mezőgazdasági termelés­ben, de a területfejlesztésnél, a kis- és kö­zépméretű ipari termelés bővítésénél, a fa­lusi foglalkoztatási viszonyok javításánál is jelentkezik. Nyilvánvaló, hogy viszonylag rövid idő alatt a felhalmozási képesség is felerősödhet. Egyszerűen arról van szó, hogy a nagyipari fejlesztés helyett a jövőben a kisebb üzemek telepítésének van létjogo­sultsága. Vallom, hogy ez Szabolcsban is sok pénzt hozhat a szövetkezeteknek. Ki kell építeni a feldolgozó hátteret — nem elég bizonyos alapanyagot termelni. Ma az a gazdaság korszerű, amely több lábon képes állni, amely kiépíti a feldolgozó üzemeit, vagy kooperál a magyar iparral. A kiegé­szítő tevékenység alatt tehát Szabolcsban sem csupán élelmiszer-feldolgozást értek. Mondana erre példát? — Szabolcs megyében a korszerű ipar jó hátteret jelent, bár messze nem biztosít olyan adottságot, mint amely a főváros kör­nyékén, vagy a fejlett ipari régiókban léte­zik. Az élelmiszeripari feldolgozás mellett a tsz-ek olyan alkatrészek, részegységek gyártását is vállalhatják az iparnak, ame­lyek munkaigényesek, s viszonylag alacsony eszköz-igénybevétellel, korszerű műszere­zettség nélkül is előállíthatok. Ezt akarjuk mi is segíteni, amikor a közeljövőben olyan tanácskozást szervezünk, amelyen a kedve­zőtlen adottságú és az ipari tevékenységet tekintve élenjáró szövetkezeti gazdaságok együttműködését szorgalmazzuk. Az utóbbi­ak közül azokat vonjuk be, amelyek olyan mobilizálható tőkével rendelkeznek, amit egy gazdasági együttműködés keretei között a gyengébb szövetkezetek alap- és kiegé­szítő tevékenységének fejlesztésére lehet fordítani. Figyelemre méltó eredményeket hozhat a szövetkezeti összefogás a kölcsönös támogatási alap révén is. Itt nemcsak egy­más segítéséről van szó, hanem arról, hogy a gazdasági érdekek kapják az elsőrendű szerepet. Január elsején létrejön a TOT or­szágos támogatási alapja. Az ebben való részvétel nem lehet közömbös éppen a sza­bolcsi szövetkezetek számára. Ebből első­sorban a közös vállalkozásokat szeretnénk támogatni. Különösen fontos ez a következő esztendőkben, amikor nem lesz egyszerű banki hitelhez jutni. A jövőben tehát nagyobb szerepet vállal az üzemi érdekek konkrét érvényesíté­sében is a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa? — Ez az eddig elmondottakból is kitűnik. A TOT-nak és a területi szövetségeknek tu­lajdonképpen kettős a feladatuk. Az egyik, hogy képviseljék tagszövetkezeteik (mint vállalatok) érdekeit. Másrészt, tegyék meg mindezt a tagok kollektív és egyéni érdekei képviseletében, hiszen nekünk szakszerveze­ti típusú érdekvédelmi feladatokat is el kell látni. Az üzemi érdekek érvényesülésében — azon túl, hogy részt veszünk az országos és a megyei tervfeladatok kijelölésében, a szabályozórendszer kimunkálásában — a legfontosabb feladatunk úgy segíteni az otta­ni munkát, az ottani gazdaságpolitikát, hogy az a hatékonyság alapján fejlődjön. Ezt a célt szolgáljuk a beruházások egyeztetésével, vagy a legjobb műszaki fejlesztési, terme­lés-technológiai tapasztalatok elterjes?£ésár vel is. Közre kell működnünk, ablpüp, js, hogy megszűnjenek az üzemek teljesítményei kö­zött tapasztalható indokolatlanul nagy kü­lönbségek. A legjobb szakemberek bevoná­sával sokat tehetnek ezért az érdekképvise­leti szervek. Jobban közre kell működnünk a tagok élet- és munkakörülményeinek fej­lesztésében, a termelés személyi tényezőinek alakításában, hogy növekedjék a tag sze­mélyes érdekeltsége a szövetkezeti vagyon gyarapításában. Fontos feladata a TOT-nak és a területi szövetségeknek a tsz-tagság üdültetésének, közétkeztetésének, munkavé­delmének, a jogsegély-szolgálatnak a létre­hozása és jó működtetése, a szövetkezeti ta­gok, alkalmazottak szervezett utánpótlása, továbbképzése. Itt a felnőttoktatás, a szak­munkásképzés javításában látok jelentős szövetkezeti feladatokat. Döntő fontosságú napjainkban annak a sokfajta érdeknek a felismerése és egyeztetése, amely téeszeink- ben jelentkezik. E gazdaságokban férfiak és nők, idősek és fiatalok, fizikaiak és értelmi­ségiek dolgoznak együtt, ahol nagyon színes és gazdag személyiségjegyek vannak. Ilyen igényeket kell sokoldalúan egyeztetni, kielé­gíteni, márpedig úgy, hogy ebben a szövet­kezeti demokráciának, az önkormányzati szerveknek adjunk megfelelő térét. Az em­beri kapcsolatok, a minőségi, alkotó jegyek nem automatikusan következnek a műszaki, technikai haladásból! Azokat nekünk kell megteremteni, ellenkező esetben feszültsé­gek keletkezhetnek. A E minőségi jegyeket tekintve hogyan w látja a TOT főtitkára a magyar szövet­kezeti mozgalom jövőjét? — Optimista vagyok és nem alap nélkül. Az élelmiszer-termelés szerepe a világban és nálunk is növekszik. Ez meghatározza azok helyzetét, tekintélyét is, akik a mező- gazdaságban dolgoznak. Ha hozzáteszem, hogy ez az ágazat ma Magyarországon a legkorszerűbbek egyike, s világviszonylat­ban is az élenjárók közé tartozik, amely már most is nagyfokú szakmai kultúrát igé­nyel, — hiszen a biologóiai, technikai, műsza­ki forradalom eredményeit csak így tudjuk befogadni és hasznosítani —, akkor nyugod­tan mondhatom, hogy különösképpen így lesz ez a jövőben. A mezőgazdaság iparoso­dik, munkakultúrája alaposan megváltozik. Ezek jellemzik, egyúttal igazolják is azt a roppant fejlődést, amelynek a mezőgazda­ságban dolgozó ember, nem utolsósorban a szövetkezeti paraszt a mozgatója. Nagy jövő vár itt a fiatalokra — és nagy megbe­csülés. Ha 20 évvel ezelőtt a mát jósoltuk a mezőgazdaságnak, akkor most azt mond­hatom, hogy a paraszti munka eddig kiví­vott rangja a jövőben felértékelődik és ez maradandó lesz. £ Köszönöm az interjút. Kopka János KM **»*»«" MELL^KIJET 1980. november 23. & a tsz-ek lovaiéul ^Vasárnapi UNTER JÚ

Next

/
Thumbnails
Contents