Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-14 / 267. szám
1980. november 14. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Fiatalok politikai vetélkedője Kisvárdán, a városijárási KlSZ-bizottság titkári értekezleteire a KlSZ-vezetők tájékozottságának segítésére folyamatosan meghívja a különböző szervek, intézmények vezetőit. Októberben a titkári értekezlet vendége a városi-járási NEB elnöke volt. Novemberben a városi-járási ügyészség vezetője lesz a fiatalok vendége. A KlSZ-veze- tők így a legilletékesebbektől kapnak tájékoztatást, egy-egy szakterület, fiatalokat is érintő gondjairól. NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA. A kisvárdai HUNN1ACOOP vöröskeresz- tes szervezete és a termelésben dolgozó szocialista brigádok a helyi művelődési központ nyugdijasklubjának tagjait látták vendégül november 12-én. Az idős emberek tájékoztatót hallgattak meg az üzem életéről, majd irodalmi és zenei műsor hangzott el a tiszteletükre. ÜNNEP ÉS MUNKA. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára emlékezett Nagyhalászon az ÁFÉSZ. Az ünnepi értekezlet programján az év első 3 negyedében végzett munka értékelése is szerepelt. 1979-hez viszonyítva az év első kilenc hónapjában a forgalom 10,1 százalékkal, az árbevétel 1,8 százalékkal emelkedett, közben 4,9 százalékkal csökkentek a költségek. Elért gazdasági eredményük 42,1 százalékkal jobb a korábbinál. Egy dolgozó 30 éves, négy 20 éves, négy 15 éves, tizenhat 10 éves munkájáért vehetett fel jutalmat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója jegyében rendezte meg — immár negyedszer — a hagyományos politikai műveltségi vetélkedőt Nyíregyházán a KISZ városi bizottsága, a tanárképző főiskola oktatói KISZ-alapszervezete, a Zrínyi gimnázium és a kereskedelmi szakmunkásképző intézet KISZ-szervezete. Az évente megrendezésre kerülő vetélkedőn a gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmunkásképző intézetek és szakiskolák fiataljainak három-három tagú csapatai vettek részt. A Zrínyi gimnáziumban, illetve a keresekdelmi szakmunkásképzőben lezajlott vetélkedő első három helyezettje, sorrendben: Kölcsey gimnázium, ÉVISZ, Vasvári Pál gimnázium, illetve 110-es számú szakmunkásképző I., 110-es számú szakmunkás- képző II., egészségügyi szakiskola I. A két győztes kollektíva — a Kölcsey gimnázium és a 110-es számú szakmunkásképző — egy évre elnyerte a KISZ városi bizottságának vándorserlegét és jövőre a verseny házigazdái lesznek. A vetélkedő első három helyezettje — összesen hat csapat — oklevél és könyvjutalom díjazásban részesült. Könyvtár Hodászon Régi szűkös kereteit kinőtte a hodászi könyvtár. Most, úgy igyekezvén, hogy november elejére készen legyenek, a Nagyközségi Közös Tanács egy három helyiségből álló könyvtárhelyiséget alakítottatott ki. A munka 170 000 forintba került. Az új könyvtár közel van az iskolához. Megtörtént a községi és az iskolai könyvtár egyesítése is. Hígító helyett víz. A leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinát festékgyárában vízzel hígítható festékek gyártását kezdték meg. Az új színezőanyagok jól tűrik az időjárás viszontagságait és kezelésük is egyszerűbb, mint a hagyományos festékeké. jfr- Szálloda a megye „kapujánál”. A tokaji Tisza- hidat megyénk kapujának is mondják. Tokajban a Tisza és a Bodrog összefolyásánál 90—100 vendéget befogadó szálloda épült. A szálló idén karácsonykor már vendégeket fogad. TŰZ AZ ORSZÄGÜTON. A Tiszavasvári úton, a 31—32. kilométer között, menet közben kigyulladt, és teljesen leégett a ZX 58—04 forgalmi rendszámú Volkswagen típusú személygépkocsi. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A tűz következtében 98 000 forint anyagi kár keletkezett. Rejtélyes régészeti lelet Római kori koponyatemető St Karácsonyfák Tarpá- ról. A tarpai Esze Tamás termelőszövetkezet erdészetéből 3000 folyóméter karácsonyfát szállítanak a ZÖLD- ÉRT-nek. A telepítésből idén kerül piacra először karácsonyfa. „TERMŐ, ÉKES ÁG” címmel hallhatnak összeállítást a november 16-án délelőtt 10 órakor nyíló irodalmi presszó vendégei Nyíregyházán, a Hotel Szabolcsban. A megyei írócsoport és a Szálloda- és Vendéglátó Vállalat rendezésében a megyei irodalmi pályázat anyagából a Bessenyei Stúdiószínpad tagjai adnak ízelítőt. BÉLYEGARVERÉS. Félmillió forint értékű bélyeg — teljes sorozatok, gyűjteményrészek — kerül kalapács alá Budapesten szombaton és vasárnap a MA- BEOSZ (Vörösmarty utca 65. szám alatti) székházában sorra kerülő aukción. Szombaton délután 4 órától az utóbbi 50 év, vasárnap délelőtt 10 órától a korábbi évtizedek bélyegeiből árvereznek. Az utóbbi évek legrejtélyesebb lelete került napvilágra Pécsett: egy emberi koponyákkal színültig megtöltött sírgödör. A szakemberek szerint római kori temetőhelyről van szó. A koponyákat a haláluk után választották le a törzsükről és nagy gondossággal — szinte kultikus módon — helyezték a földbe. A leletre a Móricz Zsig- mond téren épülő Domus Áruház közműárkában bukkantak rá, s a munkások azonnal értesítették róla a Janus Pannonius Múzeumot. A jelenlegi járószint alatt csaknem másfél méter mélyen tárták fel a nyolcvanszor nyolcvan centiméteres sírgödröt. Benne egymás mellé és fölé. rakva több rétegben sorakoztak az emberi koponyák, mint hajdan a gúlába rakott ágyúgolyók. A törmelék között akadtak rá a terra sigilláták darabjaira, amelyek hozzásegítettek a kormeghatározáshoz. Eszerint az időszámításunk utáni I— II. században keletkezett a koponyatemető. Tovább bonyolódott a rejtély, a sírgödörhöz csatlakozóan egy kőpadlót találtak. A 120 centiméter hosszú és 80 centiméter széles egykori járdát apró kövekkel rakták ki, s ennek a keleti végében mélyítették le a koponyatemetőt. Ügy tűnik tehát, hogy a terrazzóval kegyeleti helyet kívántak megjelölni. Űj, 105 négyzetméter eladóterű ABC-áruházat épített Xagycserkeszen a Nyíregyházi ÁFÉSZ. Az építkezés 2 millió 900 ezer, a berendezés közel egymillió forintba került. Az áruházat november első napjára adták át. (J. L.) Novemberi utcaportré: éppen csak megpihent a hő. (Jávor László felvétele) Kedvezményes IBUSZ-utak A téli—kora tavaszi külföldi turizmus fellendítésére újabb, jobbára kedvezményes, illetve igen széles árskálán mozgó utakkal bővitette kínálatát az IBUSZ — erről tájékoztatták csütörtökön az utazási iroda vezetői a sajtó munkatársait. Egy négynapos moszkvai utazás repülőgéppel 2100—2350 forint, egy hasonló leningrádi út 2250—2550 forintba kerül, vagyis több mint 30 százalékkal olcsóbb a főszezoni árnál. Újdonság a kilencnapos hajóút is a görög szigetekre. A 300 személyes szovjet Litva hajó Odesszából, illetve Dubrovnikből indul; oda, illetve onnan vissza repülőgépen szállítják az utasokat. Uj vonása e programnak, hogy a részvételi dij — az elhelyezéstől függően — igen széles skálájú: 6400-tól 16 500 forintig terjed. Megér egy mosolyt Egy korzikai faluban egy idegennek felkeltette az érdeklődését egy nagy szakállú férfiú. — Uram, engedje meg, hogy megtudakoljam, hogyan tudott ilyen hosz- szú szakállt növeszteni? — Tudja, amikor a feleségem új villanyborotvát vett ajándékba, kidobtam a régi borotvámat. — Hm, és mit csinált a villanyborotvával? — Semmit — vonta meg a vállát a korzikai —, várok, amíg a faluba bevezetik a villanyt. Az ismert író vadászatra kapott meghívást. Mivel a házigazda tudta, hogy vendége rövidlátó, a többi meghívott között kis táblácskákat osztott szét ezzel a felirattal: Nem vagyok jávorszarvas. Az író azonban majdnem mégis lelőtte az egyik vadászt. Amikor megkérdezték tőle, hogyan történt, hogy nem vette észre a táblát, ezt . felelte: — A táblát természetesen láttam, de úgy tűnt, mintha az lett volna ráírva: Jávorszarvas vagyok. CSILLAGASZATI ELŐADÁS. A TIT megyei szervezete Bessenyei György Szabadegyetem csillagászati és űrkutatási tagozatának következő előadását a kiadott előzetes programtól eltérően november 17-én délután fél hatkor a TIT Lenin téri klubjában dr. Almár Ivánné meteorológus tartja „A bolygók légköre és légköri mozgások modellezése” címen. Útlezárás Nyíregyházán November 15-én 15,00 órától 17- én 04,00 óráig Nyíregyházán a Rákóczi utcán gáz- és vízvezeték-szerelési munkák miatt útlezárás lesz az Üj utca és a Búza utca közötti szakaszon. A terelő- utakat táblák jelzik. Az útlezfá- rás miatt az érintett Rákóczi: utcán az autóbuszközlekedés a következőképpen módosul: a helyijáratú autóbuszok közül az 1, 9, 9/a, 12 és 17-es jelzésű buszok és az érintett helyközi buszok a Rákóczi utca—Vas vári Pál utca— Árok utca—Északi körút—Mező utca útvonalon közlekednek. Az autóbuszok a Vasvári Pál utca 4-es szám előtti megállóban és a KÖJÁL előtti ideiglenes megállóban állnak meg. Az építők és a közlekedés dolgozói az utasok megértését kérik. További apadás folyóinkon A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 13-án reggel adott tájékoztatója szerint folyóinkon tovább tart a lassú apadás. Árvízvédelmi készültséget csak Tiszabercel térségében és a Kraszna védvonalain tartanak. A belvízhelyzetben, a belvízzel borított területek nagyságában nincs változás. Tizenhét sta-. bil szivattyútelep és három hordozható szivattyú dolgozik a vizek visszavezetésén. Tűz a budapesti gyermekklinikán Csütörtök reggel 8 óra 40 perckor a II. számú gyermekgyógyászati klinikán (Bp. IX., Tűzoltó u. 7—9.) kigyulladt az alagsorban lévő transzformátor. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltóság a tüzet rövid időn belül eloltotta. A keletkezett nagy mennyiségű füst és hő azonban veszélyeztette a kórház Liliom utcai szárnyában lévő kisgyermekeket. Ezért 59 gyermeket — köztük nyolcat inkubátorban — biztonságija helyeztek az épületnek a tűz által nem veszélyeztetett helyiségeiben. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság szakértők bevonásával vizsgálja. Két autóbusz halálos gázolása Űjfehértó belterületén Sza- lóki Sándor 49 éves autóbusz- vezető, helyi lakos az általa vezetett autóbusszal elütötte az úttest szélén előtte haladó Elek Sándor 40 éves segédmunkás, helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint az autóbusz vezetője figyelmetlenül vezette járművét. A rendőrség folytatja az ügy vizsgálatát. Nyírcsaholy belterületén egy autóbusz elütötte Oláh László 28 éves, helyi lakost, aki a kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gyalogos a járdáról figyelmetlenül lelépve nekiment az előtte elhaladó autóbusz oldalának. A rendőrség folytatja az ügy vizsgálatát. Hovember 14., péntek KRÓNIKA ALIZ NAPJA A Nap kél 6 óra 48 perckor — nyugszik 16 óra 09 perckor. A Hold kél 12 óra 12 perckor — nyugszik 21 óra 51 perckor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1840. november 14-én született, és 86 éves korában, 1926-ban halt meg Claude Monet francia festőművész, az impresszionizmus kima-! gasló egyénisége és legkövetkezetesebb kévpiselője, a modern festészet úttörője. Művészi fejlődését kezdetben Courbet és Corot határozta meg, majd Manet hatására figurális képeket (Camilla, Reggeli a szabadban stb.) festett. 1871-ben angliai utazása során Turner levegő- és fényfestésének tanulmányozása segítette kialakítani későbbi plein air stílusát. Hazájába visszatérve, festészetének központi problémája a szabadban való festés, a természet jelenségeinek gyors, hirtelen megragadása lett. A napfény és az atmoszférának a tárgyakra gyakorolt pillanatnyi hatását kutatva, egy-egy témát többször is megfestett^ nap különböző óráiban.’ (Roueni székesegyház, Szénaboglyák, Themze-képek'stb.) A rajz, a kontúr, a kép tematikája elvesztette számára jelentőségét; csak a légkörben változó formafoltokhoz alakította kompozícióit. Napkelte impressziója című, 1874-ben megfestett képe nyomán nyerte el a hozzá hasonló stílusban festők mozgalma az impresszionizmus elnevezést. Három képe a budapesti Szépművészeti Múzeum féltve őrzött kincse. Időjárás Í Várható időjárás ma estig: északnyugat felöl felszakadozó felhőzet, már inkább csak keleten elszórtan csapadék. Hajnalban keleten helyenként köd. Sokfelé élénk, a Dunántúlon erős északi, északkeleti szél. A i legmagasabb nappali hő- I mérséklet 3, 8 fok között. Távolabbi kilátások szom- I battól keddig: változóan fel- I hős idő várható. Esők főleg í az ország északi részein í időnként kialakulhatnak. ; Legalacsonyabb hajnali hő- S mérséklet eleinte —4, plusz , 1, később —1, plusz 4 fok között. Legmagasabb nap- i pali hőmérséklet plusz 5, 10 'fok között. Jelentős meny- nyiségü (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. KÖZÉPKORÚ 35—45 éves férfi- munkaerőt ÉJJELIŐRNEK felveszünk. „Megbizható’’ jeligén cím a Hirdetőben. A ZÖLDÉRT ÉRTÉKESÍTŐ RAKTÁR BORBÁNYA, KÁLLÓI ÜT áruválogatói munkakörbe NŐI DOLGOZŐKAT ÉS EGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ VILLANYSZERELŐT ALKALMAZ. JELENTKEZÉS FENTI CÍMEN (1482) Hírügyeletes: BARTHA GABOR Telefon: 11-377 || KeletIWagyarország KÉPEK