Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-11 / 239. szám

1980. ototóber 11. KELET-MAGYARORSZÁG 5 FOGADÓÓRA. Dr. Tisza László, a megyei tanács el­nökhelyettese október 13-án, hétfőn délelőtt 8 órától 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Dr. Gyuricsku Kálmán, a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke október 13-án — hét­főn — 8 órától 11 óráig hl vár­ták helyiségében fogadóórát tart. A SZÁEV-VEL ISMER­KEDTEK az általános iskolá­sok és a szakmunkástanulók azon a találkozáson, melyet a vállalat klubjában tartottak meg október 9-én, csütörtö­kön. A KPVDSZ KULTURÁLIS NA­POK keretében október 10-én a Baktalórántházi ÁFÉSZ és a Ré- vay József Művelődési Ház szer­vezésében szocialista brigádok ve­télkedtek. Nyolc brigád politikai, irodalmi és sportkérdésekben mérte össze felkészültségét. Szobor- és tájházavató ünnepség lesz október 12-én, vasárnap délután fél három­kor Vaján. A Vay Ádám Mú­zeum szoborparkjában ünne­pélyesen leleplezik Zrínyi Ilo­na és Béri Balogh Ádám szob­rait. LÁSZLÓ PETER SZOB­RÁSZMŰVÉSZ kiállítása nyílik meg a nyírbátori mú­zeumban október 12-én va­sárnap. A kiállítást Tóth An­tal, a Magyar Nemzeti Galé­ria művészettörténésze vezeti be. HOSSZÚ TAVÜ KOOPERÁCI­ÓS KAPCSOLATOT létesített a közelmúltban a botpaládi Üj Ba­rázda Termelőszövetkezet a BHG Híradástechnikai Gyárral. Ennek értelmében 30 nőt foglalkoztató új részleg alakult a szövetkezetben, ahol úgynevezett AR sávkábel- formákat készítenek. A betanulást követően, 1981 első felétől kezdő­dően, a tervek szerint egy nő mintegy 150 ezer forint értéket állít majd elő évenként. # ötvennégy asszony és lány részére indít október 13- tól kezdődően hat hónapig tartó szabó-varró tanfolya­mot a demecseri Erkel Ferenc Művelődési Ház. AZ INDONÉZIAI SZIGET­VILÁGRÓL tartott előadást dr. Szuromy Géza egyetemi tanár szerdán Nyíregyházán, a Kun Béla klubkönyvtár­ban. RAKTARTÜZ SÄTORALJAÜJ- HELYEN. Pénteken kora hajnal­ban Sátoraljaújhelyen, a „Hegy- alja” Ruházati Szövetkezet pince­raktárában tűz ütött ki. A hely­színre érkező tűzoltóegységek rö­vid idő alatt elfojtották a lángo­kat, s a raktárban tárolt áru túl­nyomó többségét sikerült meg­menteni, azonban ísrv is jelentős kár keletkezett. A tűz okait vizs­gálják. ÁRPÁD-KORI KÖR­TEMPLOM rekonstrukcióját kezdte meg a Csongrád me­gyei Kiszomboron az Orszá­gos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség, a munka előrelát­hatóan két-három évig tart. A régi Árpád-kori rotundát leválasztják az elmúlt száza­dokban ráépített római kato­likus templomról, amelyet szintén felújítanak. A 9 és félméteres külső átmérőjű kö­zépkori épületet a talajfel­szín alatti másfél méteres mélysénia kibontják, beton­tálcát helyeznek alá, megfe­lelően szigetelik, körnvékét pedig teraszosan parkosítják. A rotunda bejárattal szembe­ni falát a XIV. századból származó 15 négyzetméteres freskó díszíti. Tapasztalatcsere Nyíregyházi ifjúgárdisták Szolnokon ötven nyíregyházi ifjúgár­dista utazik ma október 11- én, szombaton Szolnokra, a KISZ városi bizottságának meghívására. A tapasztalat­szerző kirándulás kétnapos és része az immár több éve tar­tó cserelátogatás-sorozatnak. Az évente ismétlődő tapasz­talatcsere-látogatások alkal­mával a tanintézeti, munka­helyi fiatalok ismerkednek a hazafias, honvédelmi nevelő­munka helyi eredményeivel, sajátosságaival. A vendéglá­tó szolnokiak programjában ezúttal üzemlátogatás, kultu­rális események, honvédelmi jellegű sportrendezvények és a reptéri múzeum megtekin­tése szerepel. A nyíregyhá­ziak a következő évben vi­szonozzák a szolnoki fiatalok meghívását. Szemnek, szájnak ingere A megyei vendéglá­tó vállalat fennál­lásának harminc­éves évfordulóját remél­hetően jó ízű rendez­vénysorozattal ünnepli. Az étlap legalábbis erre enged következtetni. Ma este például mestersza­kácsok főzik a vacsorát a Szabolcs-szállóban, de ínyencfalat majd min­dennapra jut. Ugyanis — többek között — orosz vacsorát szolgál a vendé­geknek majd a Nyíregy­házán vendégeskedő budapesti „Bájkál” étterem, de lesz sza­badtéri birkasütés a Tölgyes csárdában, és konyhaművészek főzik azokat az ételeket is, melyeket a receptpályá­zaton részt vevők kül­denek be, előtérbe he­lyezve a valamikor evett régi ételeket. Lesz to­vábbá hidegkonyhai be­mutató és cukrászkiállí­tás is. De, hogy ne csak gyomrunk teljen, hanem a szellemnek • is jusson valami: a Kereskedel­mi és Vendéglátó­ipari Múzeum a Krúdy-szállóban mu­tatja be „Tájékoztatás és hírverés a vendéglátó- iparban” című kiállítá­sát. Ez utóbbit, aligha­nem jogosan ajánljuk mai vendéglátóink fi­gyelmébe. Jó ízű ez a program, és j bízzunk abban, hogy az | ünnepi események után ! sem válik majd keserű- ' vé a köznapi vendégek i szája íze. Jelentős társadalmi mun­kával, valamint a tanács és a termelőszövetkezet anyagi tá­mogatásával újabb útvonal, az Esze Tamás utca korszerű­södött Kisarban. Jól jött az a kétmillió kisméretű tégla, amivel az év eddig eltelt részében többet gyártottak a tervezettnél a fe­hérgyarmati téglagyárban, mert az építőanyag jelentős része a Kőrös-vidéki árvíz okozta károk helyreállítását segíti. Fel­vételünkön: működésben az „agyaglánc”. (M. K. felvétele) Itt o savanyított káposzta Hetvenötén adtak vért október 8-án a Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyárá­ban szervezett térítésmentes véradáson. A lottó nyerőszámai: 3, 14, 47, 75, 86 # Állatorvosi ügyelet. Ezen a hétvégen dr. Gubicz Pál — Nyíregyháza, Puskin utca 22., telefon 18-047 — tart ügyele- tet. őszi ügyelet a MEZŐGÉP-ben ZÖLDÉRT-árak Lassan stabilizálódnak, az­az a téli tárolású értékekhez igazodnak a piaci árak Nyír­egyházán. A száraz bab és a mák után szombattól már megjelenik a savanyított ká­poszta is a ZÖLDÉRT-bol- tokban, elárusító helyeken. A szombattól érvényes első osz­tályú ZÖLDÉRT-árak: bur­gonya 4,80—5,40; vöröshagy­ma 6,50; fokhagyma 50; fe­jes káposzta 1,80; kelkáposz­szombattói ta 3; vörös káposzta 3; kara­lábé 2; sárgarépa 3; gyökér 9; cékla 2,50; zöldpaprika 3—9; pritaminpaprika 12; paradi­csom 4; karfiol 12; téli alma 3,50—7; körte 4—5; ősziba­rack 3—15; szilva 4—4,50; csemegeszőlő 12—13; savanyí­tott káposzta 7; száraz bab 21—26; mák 65 forint kilón­ként. A tojás darabja 2,20— 2,50 forint. Péntektől várhatóan november végéig tart a MEZŐGÉP Tröszt ügyeleti szolgálata, amit az or­szág valamennyi megyéjében a MEZŐGÉP vállalatok a szántás, a vetés, betakarítás állásához igazí­tanak. Ha szükséges, a szerelők és a szervizkocsik átcsoportosítá­sára is sor kerül. Országosan ösz- szesen 350 kitűnő szerelő áll majd készenlétben, munkájukat 150 szervizkocsi segíti és a tröszt tá­jékoztatása szerint anyagban, al­katrészben sem lesz hiány. Az ügyeleti szolgálat hétköznapokon 7—17 óráig, szombaton 7—15 órá­ig, vasárnap pedig 7—12 óráig tart. KÖZLEMÉNY! A Fazekas Mi­hály Gimnázium (4001 Debrecen, Hatvan u. 44.) ebben az évben is indít matematikából előkészítő tanfolyamot azoknak a 8. osztá­lyos tanulóknak, akik iskolánk­ban szeretnének továbbtanulni, általános tantervű vagy emelt szintű matematika tagozatos osz­tályban. Vidéki tanulókkal szí­vesen levelezünk is. Az első fog­lalkozás október 13-án, 15 órától lesz. (1325) Orvosi ügyelet a hét végén A felnőtt és gyermek betegek el­látására Nyíregyházán hétközna­pokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a Vöröshadsereg útja 14. szám alatti városi rendelőintézet­ben tartanak ügyeletet. Szomba­ton 15 órától, vasárnap egész-na­pon át hétfő reggel 7 óráig állan­dó orvosi ügyeletet tartanak. Te­lefon: 11-000. A“ városi rendelőin­tézetben vasárnap 8—12 óra kö­zött fogászati ellátás is van. Az injekciókat felnőtteknek és gyer­mekeknek vasárnap 8—12 óra kö­zött a Vöröshadsereg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt adják be. AZ ORSZÁGOS TAKARÉK­PÉNZTÁR Hajdú-Bihai megyei Igazgatósága pályázatot hirdet JOGASZ MUNKAKÖR betöltésé­re. A pályázatokat kérjük a sze­mélyzeti főelőadóhoz, Debrecen, Vöröshadsereg út 16. sz. alá be­küldeni. A „SVEJK” című komédiát a Népszínház művészei októ­ber 11-én 19 órai kezdettel a vásárosnaményi művelődési központban adják elő. Október 17-én és I8-án ren­dezik meg Székesfehérvárott az I. fogyasztási szolgálta­tási konferenciát. Erről tá­jékoztatták pénteken a sajtó munkatársait Budapesten a Szervezési és Vezetéstudomá­nyi Társaságban. Gyászjelentések Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagy­mama DR. ALMASSY GYÖRGYNÉ sz.: Szmrecsányi Anna október 6-án, életének 72. évében eltávozott közülünk. Hamvasztás után a Debreceni köztemetőben kísérjük utolsó útjára. Gyászoló család. (46104) Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk SZABÓ MIKLÓS temetésén megjelentek, sírjáta virágot, koszorút helyeztek rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái, menyei és veje. (46162) Ezúton mond hálás köszönetét minden kedves rokonnak, a MÁV nyíregyházi főnökségének, a volt munkatársaknak, barátok­nak, szomszédoknak és Ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk GYEBROSZKI JANOS temetésén részt vettek, sírját virágokkal borították, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (60912) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TOLDY LÁSZLÓ nyugalmazott útbiztos, nagykál- lói lakos október 10-én, életének 97. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkat "bktóber 12-én, va­sárnap délután 2 órakor a Nagy- kállói temető halottasházáből helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. (46181) Fájó szívvel tudatjuk, hogy fe­lejthetetlen * testvérem, nagyné- nénk és rokonunk ÖZV. SZABÓ LASZLÚNÉ szül. Gál Zsófia hosszú, súlyos betegség után életének 76. évében 1980. október 9-én elhunyt. Temetése folyó hó 14-én, délelőtt 11 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló testvére és családja. Létavértes. (73117) Minden kedves rokonnak, is­merősnek és mindazoknak, akik drága halottunk KOMLOSSY BÉLA temetésén részt vettek, utolsó út­jára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, osztoztak mély gyá­szunkban, ezúton mond köszöne­tét a gyászoló család. (43279) Apróhirdetések ZN-es Trabant Speciál 17 000 km-el eladó. Kisvárda, Ko­dály Zoltán u. 13. Tel.: 68, (37958) Garázs kiadó. Szé­chenyi u. 9. alatt. Érdeklődni: a hely- szlnen lehet 2 órától. UG-s 1200-as Zsi- guü 3 éves műszaki­val megkímélt álla­potban eladó. Kék, Ady E. u. 14. _______________(45973) Friss kétéves mű­szakival 250-es Jáwa és nagy teljesítmé­nyű viilanymorzsoló eladó. Tiszalök, Wesselényi u. 7. _______________(45974) Polski Fiat 126-os eladó. Sóstófürdő, Fürdő U. 45. (45964) Üzemképes 601 Trabant Limousin lejárt műszakival el­adó. Dohány u. 12. (46126) IT 1200-as Zsiguli eladó. Ungvár sé­tány 23. IX/26. ________________(46061) SKODA S—100-as eladó. Soltész Mi­hály út 25. fsz. 2. Eladó Warsawa személygépkocsi egyben vagy alkat­részenként és mo­dern ebédlőbútor. Kótaji u. 82. Város- hoz 4,5 km. (46059) MTZ 45-ös traktor eladó. Ujfehértó, Gál Mihály, Kisszeg- egyháza. (46070) 850-es Fiat 750-es Zastawa eladó. Kó- taj, Hunyadi u. 20. _______________(46073) ID-s Wartburg megkímélt állapot­ban eladó. Móricz Zsigmond u. 24. fsz. l. Almatárolónál. (46074) IG írsz Trabant 32-ig műszakizva cl adó. Érdeklődni: du. Kun Béla u. 24. VIII/71, (46093) _______ Jó állapotban lévő UH Zsiguli eladó. Munkácsy M. u. 17. (46094) Trabant Speciál megkímélt állapot­ban eladó. Korányi 30. III/ll. (46095) UH Zsiguli friss műszakival eladó. Mátészalka. Hajdú U. 53. (46099) IE 1300-as Fiat jó állapotban eladó, ér­vényes műszakija 1981. december. Ér­deklődni: Nyíregy­háza, Korányi Fri­gyes U. 62. II/7. _______________(46108) ELADÓ ZN-es fe­hér Wartburg de Luxe tolótetős sze­mélygépkocsi, érvé­nyes műszaki vizs­gája van 1983-ig. Ér­deklődni: Ura, Kos­suth út 63. Mosoly­gó. (1328) ____________ Barkas mikro­busz eladó. Nyíregy­háza, Kiss Ernő u. 1. este 6 után MÁV kultúrotthon. (45989) POLSKI Fiat al­katrészenként ela­dó. Oros, Csengő út 22. Vida Ferenc. (46120) ZB írsz 1500-as Zsiguli eladó. Ér­deklődni: Jánkmaj­tis, Dózsa György út 14, (45607) ____________ Trabant Lim friss műszakival eladó. Érdeklődni Mészá­ros István, Nyírbá­tor, Császári út 66. (42096) Október 11., szombat KRÓNIKA BRIGITTA NAPJA A Nap kél 5 óra 57 perc­kor, nyugszik 17 óra 04 perc­kor. A Hold kél 7 óra 55 perc­kor, nyugszik 18 óra 33 perc­kor. Húsz évvel ezelőtt, 1960. október 11-én kezdődött meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Atomener­gia Együttműködési Bizott­ságának alakuló ülése, amelynek feladata az atom­energia békés felhasználásá­ban való nemzetközi együtt­működés kialakítása és fenntartása. Ennek a nemzetközi együttműködésnek a kiszé­lesítését szolgálják azok a két- és több oldalú szerző­dések, amelyek szabályozzák az atomenergia előállításával és felhasználásával kapcso­latos tudományos-technikai együttműködés módozatait, kereteit. A Szovjetunió a szocialista országok nagy többségével, Így hazánkkal is kötött ilyen atomszerző­dést hasadóanyagok szállí­tására atomreaktor építésé­re, szakemberek képzésére. Ennek az együttműködésnek kézzelfogható nagy példája, amelynek hasznosságát né­hány év múlva már népgaz­daságunk is jelentősen érzi majd. a Paksi Atomerőmű építkezése, illetve beindulá­sa. A? atomenergia héjcés fel-, használásában megvalósuló nemzetközi együttműködést hivatott előmozdítani a Bécs- ben székelő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Időjárás Í Várható időjárás ma estig: nyugaton átmenetileg fel­szakadozó felhőzet, keve­sebb helyen eső. Hajnal­ban párásság, szélvédett he- I lyen köd. Időnként megélén- I külő északi, északkeleti szél. I A várható legmagasabb nap- I pali hőmérséklet 10—15 fok I között. * Gyártják a zenélő bilit Az „eredményt” madártrillára emlékeztető zeneszóval jelző, a legifjabbak szobatisztaságra szok­tatásához nélkülözhetetlen edény­kék sorozatgyártását kezdték meg az Enyingi Vegyesipari Szövetke­zetben. A magyar szabadalom alapján készülő különleges mű­anyag edénykékből 10 ezer ké­szül el az idén, s ezek karácsony előtt már az üzletekben lesznek. Jövőre megnégyszerezi termelését az enyingi szövetkezet, ugyanis már külföldi cégek is érdeklődtek a termék iránt. A muzsikáló mű­anyag edénykék a gyártók szerint segítik a szobatisztaságra szokta­tást és sok fáradtságtól kímélik meg a kismamákat. Az edénykék aljára szerelt elektronikus zené­lőszerkezet ugyanis akkor kezd „trillázni”, ha folyadékkal érint­kezik, s mindaddig muzsikál, míg a folyadékot ki nem öntik. HAJÓZÁS IRÁNT ÉRDEKLŐ­DÖK FIGYELEM! A Folyamsza­bályozó és Kavicskotró Vállalat felvesz és betanít: 1. hajós fe­délzeti munkakörbe 8 általánost végzett, úszni tudó dolgozókat, 2. gépházi munkakörbe vasipari szakmunkás-bizonyitvánnyal rendelkező, vagy műszaki szak- középiskolát végzett dolgozókat. Két műszakos, heti váltós mun­karend. Munkahéten munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest, XHI., Cserha­lom út 2. Dunai kirendeltség. (Bp. 3461) Hírügyeletes: SPEIDL ZOLTÁN Telefon: 11-277 II Kelet­Hfagyarorszáq KÉPEK „Pihen a jjomp, kikötötték...” (JL. felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents