Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-11 / 239. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. október 11. Púja Frigyes beszéde az ENSZ-ben Kommentár Toryk C sak a helyszín volt azo­nos ... a kedvelt dél­angliai üdülőhelyen Bri- ghtonban, ahol nemrég a brit szakszervezeti főtanács tar­totta kongresszusát, most a kormányon levő konzervatí­vok küldöttei gyűltek össze. De amíg a szervezett dolgo­zók képviselői határozottan bírálták a kormány másfél­éves tevékenységét, addig a toryk tegnap befejeződött kongresszusukon messzeme­nően helyeselték a Thatcher- kabinet ténykedését. A merev konzervatív irány­vonalat tükrözték a kongresz- szuson elhangzott felszólalá­sok és az elfogadott határoza­tok is. A rekordmagasságba kúszó munkanélküliség, a vállalati csődök szaporodásé kezd ugyan bizonytalanságot ébreszteni soraikban; a toryk többsége mégis egyetért a kormányfővel, aki az inflációt a dolgozó tömegek számára káros bér- és adóintézkedé­sekkel akarja visszaszorítani, a szakszervezetek elkerülhe­tetlen ellenállását pedig kész „kemény intézkedésekkel” le­törni. Pedig figyelmeztető jel akad bőven. A szabadpiaci verseny eszközeit makacsul alkalmazó miniszterelnök in­tézkedéseit néha már az üz­leti körök is sérelmesnek ér­zik, a kormányfő mégis hajt­hatatlan. „Nem lesz semmi­féle gazdasági visszakozás!” — ismétli sűrűn, ha az álla­mi beavatkozás vagy a köz­kiadások emelésének szüksé­gességéről esik szó. Thatcher asszonyt, a jelek szerint, hi­degen hagyja, hogy a lakos­ság körében mélypontra zu­hant a kormány népszerűsége. I miniszterelnöknő saját kormánya tagjaival is közölte: „akinek nem tetszik a közös vonal, mond­jon le!”. <rr jóllehet az. eset­leg ellenkező politikusok csu­pán Thatcher élesen antiszo­ciális politikájának bizonyos mérséklését szeretnék. Nem az alapelvekről, hanem a módszerekről vitáznának; a mostani kongresszuson azon­ban még ezek a véleményel­térések ^em kerültek elő. A brightoni őszi verőfényben úgy tűnhetett tehát: minden rendben megy a toryk háza- táján. Az egvre inkább fel­forrósodó brit közhangulat hamarosan megcáfolhatja ezt a látszatot. Sz. G. (Folytatás az 1. oldalról) gú lenne a második SALT- megállapodás hatályba lépte­tése. Ez az előfeltételé annak is, hogy meginduljanak a tár­gyalások a stratégiai fegyve­rek jelentős csökkentését cél­zó, harmadik SALT-megálla- podásról. Az új közép-hatótávolságú amerikai rakéták állomásoz- tatása egyes nyugat-európai országokban közvetlenül ve­szélyeztetné a Magyar Nép­köztársaság biztonságát is. Kormányom teljes támogatás­ban részesíti a Szovjetunió­nak ezzel kapcsolatos javas­latát, amely jó alapot nyújt e probléma rendezéséhez. A Varsói Szerződés Politi­kai Tanácskozz Tesitülete ez év májusában 'kiadott nyilat­kozatában újabbakkal egészí­tette ki a szocialista országok korábbi javaslatait. Ezek egytől-egyig a .nemzetközi fe­szültség csökkentését, a béke és a biztonság ügyét szolgál­ják. Sajnáljuk, hogy azok, akiknek a javaslatok szólnak, az ügy fontosságához képest méltatlanul ‘kevés érdeklődést mutatnak irántuk. A Magyar Népköztársaság továbbra is megkülönbözte­tett figyelmet szentel az euró­pai biztonság és együttműkö­dés ügyének. Következetesen törekszik arra, hogy a helsin­ki záróokmány alapján fej­lessze kapcsolatait a térség minden országával és ebben a szellemiben készül a záró­okmányt aláírt államok kép­viselőinek madridi találkozó­jára is. A magyar diplomácia a madridi tanácskozás előké­szítése kapcsán, kétoldalú kapcsolatai révén sok új javaslatot tett, amelyek az európai népek közötti bizalom és együttműködés erősítését szolgálják. Valljuk, hogy Madridban olyan kérdésekre kell összpontosítani a figyel­met, amelyekben közös érde­keltség áll fenn. Megengedhe­tetlennek tartjük, hogy e ta­lálkozót egyes nyugati körök isimét a szocialista országok elleni propagandakampányra, a helyzet kiélezésére próbál­ják felhasználni. Ügy véljük, hogy a madridi találkozó eredményességét nagyban nö­velné, ha döntene konferencia összehívásáról az európai ka­tonai enyhülés és leszerelés ügyében, meghatározná an­nak időpontját, ügyrendjét és első szakaszának napirenujét. Ilyen megegyezés kedvezően befolyásolná valamennyi le­szerelési fórum légkörét. A magyar kormány állás­pontja a nemzetközi légkört mérgező konfliktusokról, vál­sággócokról változatlan. Ügy vélem, most már mindenki számára eléggé világos, hogy a Camp David-i megállapo­dás, az egyiptomi—izraeli különalíku semmit sem oldott meg, zsákutcának bizonyult. Szerintünk a közel-keleti válság átfogó és igazságos rendezéséhez elengedhetetlen az izraeli csapatok teljes ki­vonása a megszállt arab te- rületökről. Érvényesíteni kell a palesztin nép törvényes jo­gait, beleértve önálló palesz­tin állam létesítésének jogát is. Továbbá szavatolni kell a térség minden országának biztonságát. Elítéljük Izrael döntését Jeruzsálem bekebe­lezéséről. Az afgán népi erők 1978-as győzelmével, majd az iráni fordulattal megváltozott a közép-keleti térség helyzete. A szélsőséges imperialista kö­rök azonban minden eszközt felhasználnak elvesztett pozí­cióik visszaszerzésére. A Magyar Népköztársaság kormányának véleménye sze­rint a helyzet megoldásának kulcsa a reakciós külső erők beavatkozásának megszünte­tésében van. Az afgán kor­mány ez év május 14-i ren­dezési javaslatainak elfogadá­sa feloldaná az Afganisztán körül szított feszültséget. A Szovjetunióra szórt rágalmak a már régóta kidolgozott és jól ismert elgondolások való­ra váltását hivatottak leplez­ni. Délkelet-Ázsia legnagyobb problémája a kínai kormány­zat terjeszkedő, nagyhatalmi politikája. A Vietnam elleni kínai agresszió, az új „meg- leckéztetéssel” való fenyege­tőzés, a térség haladó rend­szerei ellen irányuló kínai aknamunka és nyílt beavat­kozás következtében feszült helyzet keletkezett ebben a térségben. A kambodzsai nép élete a külső cselszövések ellenére fokozatosan javul, az új tár­sadalmat építő munka ered­ményei kézzelfoghatóak. A szörnyű tragédiát átélt kam­bodzsai nép méginkább felso­rakozik a népi forradalmi ta­nács mögé. Mindez kedvező visszhang­ra talál a haladás táborában. A realitások felmérése és tu­domásul vétele, a kambod­zsai nép egyetlen törvényes képviselőjének nemzetközi elismerése és részvételének biztosítása az ENSZ munká­jában nagymértékben előse­gítené a feszült helyzet eny­hítését. Csorbítja világszerve­zetünk tekintélyét, hogy a né­pi Kambodzsa helyét még mindig a senkit sem képvise­lő, népirtó Pol Pot-klikk fog­lalja el. A legutóbbi dél-koreai ese­mények ismét ráirányították a figyelmet a régóta megol­datlan koreai kérdésre. Kor­mányom változatlanul vall­ja, hogy minden idegen csa­patot ki kell vonni a koreai félszigetről és elő kell segíte­ni a két országrész békés egyesítését. Támogatjuk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erre vonatkozó javaslatait. A Magyar Népköztársaság rendkívül érdekelt abban, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés zavartalanul fejlődjék, elősegítse a nem­zetközi munkamegosztásban rejlő előnyök teljes érvénye­sülését, a népek jólétének emelését és hozzájáruljon a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett éléséhez. Sajnáljuk, hogy az ENSZ- közgyűlés világgazdasági kér­désekkel foglalkozó XI. rend­kívüli ülésszaka néhány or­szág negatív álláspontja miatt nem zárhatta eredménnyel munkáját. A Magyar Népköztársaság­ban a jelen ülésszak ideje alatt emlékezünk meg ENSZ- tagságunk negyedszázados év­fordulójáról. A Magyar Nép- köztársaság ez alatt a 25 év alatt szüntelenül arra töreke­dett, hogy az alapokmány be­tűje és szelleme szerint cse­lekedjék, hogy a világszerve­zet minél teljesebben töltse be fő feladatát, őrizze meg és erősítse a békét és a bizton­ságot. Valljuk, hogy az ENSZ eddig alapjában megfelelt fel­adatának, de meggyőződésünk az is, hogy szerepét tovább lehet növelni a nemzetközi problémák megoldásában. Nagyra értékeljük dr. Kurt Waldheim főtitkár úr tevé­kenységét, amellyel igyekezett elősegíteni világszervezetünk hatékonyságát, — mondotta a közgyűlésen elhangzott be­szédében Púja Frigyes kül­ügyminiszter. 36. — De miért? — Mert én vittem neki a hírt, hogy az MGB megmoz­dult. —^Mi az az MGB? — Semmi... egy ügynök­ség. Egy vállalat. — És mit termelnek? — Semmit. Híreket. — Te, Dán. Te is híreket termelsz? — Nem. Én csak Jonesnek segítek. — És hogyan? — Hát az előbb mond­tam ... vittem neki egy hírt, hogy megmozdult az MGB. — És kitől tudtad ezt meg? — Senkitől, csak láttam, hogy Lilian túl sokat mász­kál a Génbank körül. — Én is láttam gyakran egy vöröshajú, fóliakabátos nőt a Génbankban. Beszélt Foxmannal is, valószínűleg. Legalábbis járt az irodájá­ban. — Ez igaz? — Igaz. Láttam. — Hát akkor aludjunk. Le­het, hogy mineden elveszett. ★ Mária és József mocorog­nak a székeikben. — Késő van, professzor úr... Elmegyünk haza. — Maradhatnak még, ked­ves Mária. Olyan jó maguk­kal beszélgetni. — Nem, megyünk, öltözz, Mária, öltözz kedvesem. — Hát, erővel senkit sem tartóztathatok. Majd Mark hazaviszi magukat. Tudják a pilóta... — Köszönöm, nem szüksé­ges, professzor úr ... Itt van nálam a lyukkártya-bérle- tem, majd taxival hazame­gyünk. Mária keresgél, kicsit elsá­pad. — Nem találom __József, nem láttad valahol? — Talán a Kék Pisztráng­ban felejtetted.,. — Igen, az lehet... Most mi lesz? — Semmi. Fölébresztem a pilótát, majd ő hazaviszi ma­gukat. Mark! Csend, Foxman fölkel a székéből, kimegy. — Nálad alhatok? — kér­dezi József. — Ne menjünk inkább a mamához? — Nagyon szeretnék veled maradni... — Én is szeretek veled aludni... az a legjobb ... az jobb mindennél. — Akkor hát maradjunk együtt... ha te is úgy aka­rod ... Foxman megérkezik, mö­götte álmosan, kócosán áll Mark, a pilóta. — Hát itt vannak a ma­dárkák ... — Együtt, vagy külön lesz a fuvar? Mert ugye ezt tud­ni kell a pilótának. — Együtt, Mark. Együtt. — József és Mária szerelme­sen egymásra néznek, Mária mosolyogva biccent "JŐzsef szavaira. — És hová, ha szabad kér­deznem? A kisasszonyhoz? — Majd mutatom az utat. — Vigyázzon rájuk, Mark. Ök nagyon fontos emberek. — Igenis, főnök. — Jól van, Mark, jól van pilóta! Azért maguk is vi­gyázzanak magukra! Nem a legjobb helyen veszítette el a lyukkártyáját, kedves Má­ria... — Miért? — Mert így minden koráb­bi útját ellenőrizhetik azok, akik a Kék Pisztrángban nyo­moztak maga után. — És az miért baj? Én tel­jesen ártatlan vagyok. — Én is... — József érzi, hogy okvetetlenkedik, bár­gyún, de legalább igazi ártat­lansággal mosolyog. —• Azért jobb lenne, ha egy időre eltűnnének ... Értik, a Fekete Gén miatt... A tit­kot csak hárman tudjuk, de erre a titokra nem hárman kíváncsiak. Remélem, a kul­csot nem hagyta el... — Nem, professzor úr. A kulcs megvan. Akkor, holnap az intézetben találkozunk. — Nem kell holnap bejön­nie. Holnap, holnapután én sem leszek benn. Nagyon fá­radt vagyok. Rettenetesen fá­radt. De kérem, a kulcsra vi­gyázzon! Ha velem történne valami, akkor is ... Vegye úgy, hogy ez az utolsó kíván­ságom. — Értem, professzor úr... Megcsókolhatom ? — Ha a fiatalember meg­engedi ... — Tőlem... — József igyekszik nemtörődöm arcot vágni. Mária megcsókolja Fox- mant. — Hát akkor... menjenek Isten hírével... — Mi az, hogy az „Isten híre”? — A Fekete Gén. József és Mária értetlenül egymásra néznek, majd Markkal, a pilótával elindul­nak. (Folytatjuk) Választások Ausztráliában Újra az urnáknál Meglehetősen ritkán — többnyire csak valamilyen po­litikai botrány, vagy válasz­tások esetén — jut el hozzánk hír Ausztráliából. Igaz, ez utóbbi elég gyakori az ötödik földrészen: az elmúlt nyolc évben négy alkalommal tar­tottak általános választáso­kat, s most október 18-án is­mét urnákhoz járulnak az ausztrál állampolgárok, hogy döntsenek a parlament mind­két házának összetételéről. A sűrű voksolás hátterében az ország két legnagyobb po­litikai erejének, a nevében li­berális, ám valójában erősen konzervatív pártnak (amely egy kisebb agrárpárt támoga­tásával koalícióban kormá­nyoz) és a brit mintára sok­szor a szakszervezetekre tá­maszkodó munkáspártnak a szembenállása rejlik. Tevé­kenykednek más, kisebb cso­portok is, de eddig egyikük sem tudta megtörni a két nagy párt politikai váltógaz­dálkodását. Az ausztrál belpolitika kü­lönösen 1972 óta vált mozgal­massá. Ekkor — 23 évi meg­szakítatlan kormányzás után — a konzervatívok vereséget szenvedtek. A munkáspártból kikerült új kormányfő, Whit- lam haladó reformpolitikát folytatott, számos szociális programot indított be, s kül­politikáját is a világ változó realitásainak elismerése, az egyoldalú Amerika-barátság bizonyos fokú lazítása jelle­mezte. Szakítása a hagyomá­nyos „fehér Ausztrália” elv­vel tükrözte az ötödik föld­rész „színes” környezetének, az ázsiai kapcsolatoknak nö­vekvő fontosságát. Whitlam történelmi balszerencséje, hogy költséges reformprog­ramjai az első olajválság és a világméretű recesszió éveiben óhatatlanul gazdasági nehéz­ségeket okoztak; a liberális kézben maradt felsőház pedig erősen megkötötte a minisz­terelnök kezét. A brit főkor­mányzó, aki Ausztrália mai, névleges kötődését képviseli a volt vvarmattartóhoz, 1975- ben Whitlam menesztésével vetett véget a patthelyzetnek: a miniszterelnöki posztra Malcolm Fraser került. Az új kormányfő — maga is dús­gazdag földbirtokos — lépései gyökeres változást hoztak a munkáspárti kormányzás évei alatt. A konzervatív politikus nemcsak hogy kétségbe von­ja a7, enyhülés eredményeit, de a megkeményedett carteri külpolitika mellett történő ki­álláson túl sokszor szovjetel­A jelenlegi miniszterelnök, Malcolm Fraser korlátozások, a tőkének ked­vező adóreformok, a magán- szektor erősítése, a szociális költségvetés lefaragása és a fegyverkezési kiadások eme­lése). Ütközőpont a „nyitott kapuk” elv is: a konzervatí­vok azt hirdetik, hogy az ás­ványkincsekben végtelenül gazdag ország fejlődését a külföldi beruházók becsaloga­tásával kell gyorsítani. Az elsősorban amerikai és japán pénzügyi körök érdek­lődése valóban óriási, hiszen tény, hogy Ausztrália földje ma még fel sem tárt mennyi­ségben rejti a fémeket, ener­giahordozókat. Az ország már ma is a világ egyik legfonto­sabb nyersanyag .«exportőre, gazdasági potenciája pedig ezzel párhuzamosan, dinami­kusan nő. így sokszor a bő­ség kérdőjeleivel kerülnek szembe, s szinte havonta eme­lik tovább a 80-as évek fej­lesztési terveit. Nem kétséges tehát, hogy az Ausztrália előtt álló jövő csodálatos: a termé­szeti kincsek és a mezőgaz­dasági háttér biztosítja a mindössze 14 milliós ország gyors gyarapodását. Helyi megfigyelők nem is látják igazán veszélyeztetett­nek a konzervatívok helyze­tét, de kétségtelen, hogy a munkáspárt gazdaságpolitikai alternatívájával komoly kihí­vást intéz a jelenlegi kabinet felé. Javaslataik tartalmazzák a jövedelmi adók csökkenté­sét, ezzel szemben a vállalati, bányászati adók emelését, a közkiadások növelését, s azt, hogy a gazdaság élénkítésére szánt összegeket a nagytőke profitjából csoportosítsák át. lenes éllel domborítja ki ja­pán és kínai kapcsolatait is. 1978-ban Whitlam helyébe a főként gazdasági szakem­bernek tekintett William Hayden lépett, így a mostani lesz az első választás, ame­lyen Fraser egy megújult munkáspárti vezetéssel kerül szembe. A kormányfő ellen­felei élesen támadják Fraser- nek a brit toryk módszereihez hasonló intézkedéseit (bér­Hayden figyelmeztet arra, hogy a 10 százalék körüli inf­láció és a 400 ezres munka- nélküliség széles rétegeket érint. A munkáspárt — a szakszervezetek támogatását felhasználva — harcot hirdet a szociális vívmányok meg­nyirbálása ellen. Támadják a kormány több külpolitikai lé­pését is, mégis úgy tűnik, hogy a mostani választások kimenetelét elsősorban a Fra- ser-kabinet gazdasági telje­sítménye fogja eldönteni. Szegő Gábor Leértékelt Ruházati Áruk Boltjának ajánlata (NYÍREGYHÁZA, BÜZA TÉR SÄVHÄZ ALATT) Kassa szövet: (szoknyára, nadrágra) Nagykockás szövet: (loknis és szabott szoknyákra) Nylon velúr piros és zöld színben 120 széles (köntösre) Férfi nadrágszövetek Selyem jersey: almazöld, fekete (blúzokra, garbókra) Női flanel hálóing és pizsama Gyermek acryl pulóverek: 1—6-ig Gyermek tréningöltönyök: 1—7-ig 195,— Ft 190,— 211,— Ft-ig 80,— 159,— 244,— 112,­197,— 200,— 78,— 185,— 178,— 256,—

Next

/
Thumbnails
Contents