Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-08 / 236. szám

1980. október 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 lítani. Szerencse, hogy az ál­lattenyésztés, meg a mellék­üzemágak teljesítményére nem lehet pánasz, most ők tartják az egyensúlyt. Újságíró Párizsból Jó két kilométerre az iro­dától már közel az országha­tárhoz, vetik a tsz emberei a búzát. Szamosvári Ferenc traktoros így fogalmaz: — Minden más világban gerincünk roppant volna ösz- sze, de a közös van már olyan erős, hogy átvészeli az ilyen időjárást is. Az aratást igaz augusztus végén fejeztük be, de a vetéssel már jobban ál­lunk. A rozzsal végeztünk, a búzát is elvetjük nemsokára. Szamosvári Ferenc annyi más vállaji férfitársához ha­sonlóan messze, idegenben kereste kenyerét annak ide­jén. Aztán hogy látta, kezd egyenesen haladni a közös szekere, letette a vándorbotot, hazajött. Veres László főállattenyész­tő, s egyben a szövetkezet párttitkára meséli: Vállajon legyőzték az időjárást Mint a megye legtöbb fal- vában, Vállajon is húsz esz­tendővel ezelőtt alakították meg a termelőszövetkezetet, amely azóta is a megye egyik legkiegyensúlyozot­tabban gazdálkodó szövet­kezete. Húsz év óta, még sohasem zártak veszteséges évet, pe­dig itt sem különb a föld, s a jég, az aszály is ugyan­úgy sújtja őket, mint a leg­több környékbeli szövetke­zetét. A múlt évben példá­ul 3,5 millió forint tiszta nyereséget produkáltak, de volt már olyan esztendő, amikor két-háromszorosát is elérték ennek. Mi lehet gazdálkodásuknak titka? — Nincs nekünk semmiféle titkunk — mondja Grajczárik György, a szövetkezet elnöke, aki negyedik éve látja el e nem kis felelősséggel járó fel­adatot. — Azt hiszem, a Ká­rolyi grófok nem véletlenül telepítették ide a környékbe­li falvakba a svábokat, Má­ria Terézia idején. Szívós, szorgalmas nép lakik itt, s az ősök munkaszeretete ma is él. Kenyeret adni Ki ne hallott volna a he­lyi specialitásról, a vállaji kolbászról, vagy a vállaji szalonnáról? Büszkék erre a szövetkezet dolgozói, — hogy­ne lennének? — de legalább annyira büszkék arra: múlt évi árbevételük ötvenöt mil­lió forint volt, amelyen a nö­vénytermesztés és az állat- tenyésztés 18—18 millióval osztozott, míg a melléküzem- ágak 15 millió forintot hoz­tak. — Sokan kapják fel fejüket az utóbbi szám hallatán, — folytatja az elnök. — Pedig roppant egyszerű magyaráza­ta van ennek is. Vállajt a kő­művesek falujaként is emle­getik, rengetegen jártak el innen mindig más vidékre dolgozni, ma is kétszázötve­nen máshol keresik a kenye­rüket. Ha a szövetkezet bol­dogulni akart, nem volt más választása, mint gépesítés minden területen. Dolgozóink nagy része ma is np, akik elöl viszont a gépek elvették a nehezebb munkákat, de tag­jaink voltak és kenyeret kel­lett nekik is adnunk. Nagyon okosan gondolkodott a régi vezérkar, amikor fejleszteni kezdte a melléküzemágat, jó­részt nekik köszönhető, hogy ma már van sütőüzemünk, pálinkafőzdénk, húsüzemünk, faipari részlegünk, ahol szép- számmal látni nőket is. Tartani az egyensúlyt Csendes, halkszavú ember az elnök. Tíz éve került ide főmezőgazdásznak, és hat év elteltével, mikor nyugdíjba ment az addigi elnök Csűrös János, a tagság egyöntetűen őt választotta. Volt is nagy meglepetés, járásszerte, hi­szen Vállaj éppen arról volt híres, hogy idegent nemigen ültettek vezetői székbe. Az elnök ma is az egyetlen, aki nem vállaji. A szövetkezetben tíz főis­kolát, egyetemet végzett szak­ember dolgozik, ami a 2 ezer hektáros területüket nézve, egyáltalán nem lebecsülendő. A főkönyvelő Havasi Sándor például tősgyökeres vállaji és közgazdász, az elnöknek meg egyszerre három diplomája is van. Persze hiába a diplo­ma, ha elpártol a szerencse. Az idei esztendőnek is úgy indultak, hogy na most az­tán még jobban megmutatják. Tavasszal is gyönyörű volt még a határ — s mi történt? — jött a víz meg a jég, s a legtöbb szabolcsi gazdasághoz — Szólnak a múltkor, hogy van itt a faluban két újság­író, az egyik Párizsból, a má­sik New Yorkból jött, s sze­Itt készül a híres vállaji szalonna. (Jávor László felvételei) hasonlóan többmilliós a kár. — Hektáronként tavasszal 45 mázsa búzát vártunk, s lett tízzel kevesebb. Rozsból ugyan rekordtermést takarí­tottunk be, hektáronként 35 mázsát, de a vártnál ez is ke­vesebb. Tavaly cukorrépából 400 mázsa volt az átlag, a szerencsi körzetben másodi­kok lettünk ezzel, most jó ha meglesz a 250. A 490 hektár kukoricából 100 hektárt si­lóznunk kell, az almásunkat úgy elverte a jég, hogy ex­portra nem igen tudunk szál­retnék megnézni a gazdasá­got. Semmi akadálya, mond­tam, beültünk a terepjáróba, s végigjártuk a határt. Hát, majdnem megkönnyezték, hogy milyen szépen rendben vagyunk. Innen származtak a faluból, s ők azt hitték, a pa­rasztemberre nincs nagyobb csapás a közösnél. Milyen telhetetlen az em­ber! A látogatás után szeret­tem volna titokban látni a nyugati kollegák arcát. Balogh Géza M egyénkben az egyik legrégebbi tudományos egyesü­let, a GTE a napokban tartotta tisztújító közgyű­lését. Olyan ágazat műszaki szakembereit tömöríti ez az egyesület, amely különösen sokat fejlődött az elmúlt években. A gépipar Szabolcsban már több mint ötmilliárd forint értéket» állított elő a múlt évben, 16 ezer embernek ad munkát, s az ipari ágazatok között ezzel a második a megyében. A tudományos egyesület aktív részese az iparág fej­lesztésének. Szakemberei olyan nagy munkákban vettek részt, mint a szerszámgépgyártás megalapozása Nyírbá­torban, a fényforrásgyártás meginditása Kisvárdán, az író­gépszerelés és alkatrészgyártás bevezetése Vásárosnamény- ban, műszerkészítés Nyírbélteken. E sokrétű összetételhez igazodik a műszaki szakembe­reket tömörítő tudományos egyesület is: anyagmozgatási, MEZŐGÉP-, technológiai, műszaki ellenőrzési, üzemfenn­tartási és hegesztési szakosztály ad otthont a sajátos is­meretterjesztésnek, segítséget a haladó eljárások gyakor­latba vételéhez, a tudomány, a technika új eredményei­nek bevezetéséhez. Egy sor gyakorlati haszon is mutatja a GTE mun­káját: évekig tartó szervező munka eredményeként már működik a minősített hegesztőképzés megyei központja, amely e fontos szakmában speciális ismeretekhez juttatja a megye üzemeiben dolgozó hegesztőket. Sok olyan érté­kes tanfolyam szervezésével járult hozzá a gépiparban dolgozó szakemberek továbbképzéséhez, amelyek az álla­mi oktatásban nem voltak: a GTE tanfolyamain képezték az ív- és lánghegesztőket, hűtőgép- és kompresszorkezelő­ket, targoncavezetőket, kazánfűtőket, a középfokú isme­retekkel rendelkező raktározási szakembereket — egy sor keresett szakmában. Segítik a középvezető-képzést, szerve­zik a főiskolai előkészítő tanfolyamokat, konzultációs köz­pontot. E sokoldalú munka jelzi, hogy a GTE 300 fős tagsá­ga — mérnökök, technikusok, jól képzett szakmunkások — a tudományos egyesület révén számarányukat megha­ladóan vehetik ki részüket Szabolcs-Szatmár fejleszté­séből. M. S. Gázpedál |zinte hihetetlen, hogy a legjobbnak tartott gépkocsi- vezetők is eltérő módon vezetnek és ami az üzem­anyag-fogyasztást illeti, 60—70 százalékos a kü­lönbség közöttük. Szeptember végén már negyedszer ju­tottak erre a megállapításra az 5. sz. Volán Vállalat ille­tékesei. Huszonhét tehergépkocsi-vezető (néhány autóbusz- vezető is volt közöttük) részvételével negyedszer rendez­ték meg az üzemanyag-takarékossági és vezetéstechnikai verseny megyei döntőjét. A huszonhét sofőr egyazon tehergépkocsival felváltva tette meg a kijelölt távot. Közben az időjárás nem válto­zott, az útviszonyokban sem állt be figyelembe vehető vál­tozás. Az egy kilométer hosszú, akadályokkal nehezített terepszakaszon hetvenszázalékos eltérés is mutatkozott. Ez még csak érthető, mondhatja a szakmában kevésbé jára­tos, hiszen az akadályok kikerüléséhez rutin, bátorság is szükséges, no meg van, akinek nagyobb a lába és erőseb­ben nyomja a gázpedált. De a tíz km-es országúti verseny­szakaszon is mutatkoztak 50—60 százalékos eltérések. Per­sze más a verseny és megint más a hétköznapi vezetés, a munka. Az eredmény, vagy eredménytelenség mégis elgon­dolkodtató. Hétszáz tehergépkocsi-vezető és több mint há­romszáz autóbuszvezető közül kerültek be a döntőbe a „legjobb huszonhetek”. Nagy aggodalomra nincs ok, hi­szen a vállalat az idei év első felében 700 ezer forint ér­tékű üzemanyagot takarított meg. Év végéig 1,5 millió forintot szeretnének megtakarítani a gépkocsivezetők — anyagilag is érdekeltek a takarékos vezetésben. Az anyagi ösztönzést nem a Volán vezetői találták ki, de a műszeres oktatókocsi az ő ötletük. Valamivel több mint három hónappal ezelőtt egy tehergépkocsit kizárólag oktatási célra jelöltek ki. A műszerrel ellátott tehergép­kocsiban az oktató menet közben is leolvashatja az ok­tatott gépkocsivezető viselkedését, pontosabban munkáját. Menet közben is mérhető a fogyasztás. Az ügyes vezetés- technika következtében a fogyasztás csökkenése is! Eddig háromszáz tehergépkocsi-vezetőt ültettek be az oktatóko­csiba. Általános tapasztalat, hogy az oktatás és a műszer figyelése eredményességre vezet. N. L. N em lenne helyes, ha nem szolgálna örö­mömre az a tény, mi­szerint kies kis hazám im­máron a nyári játékok szín­tere lett. Nem arra a játék­ra gondolok, ami esetleg már a határon, Hegyesha­lomnál, vagy Bátaszéknél le- és eljátszódik, bár e já­tékok drámai, tragikus, vagy komikus voltát tagadni ok­talanság, ebből azonban a többi játék színvonalára kö­vetkeztetést levonni bátor­ság lenne. Sokkal inkább ama játékokra gondolok most, amelyek annak idején a szegedit példának és min­tának véve játszi kedvébe vonta kis- és nagyvárosaink egész sorát, módot adva szerzőnek, színésznek, néző­nek, hogy pénzt keressen, pénzt adjon ki. Hogy aztán előbbi kivesellje, az utóbbi sokallja, a játékokat mind­két — sőt mindhárom — fél szidja, de a köz művelését és a köz önművelését ezzel mégis szolgálni vélje. Tengelitepusztai esték, csárdatanyai játékok ’80, avagy pernyefalvi hetek vonzzák, csalogatják hazánk és a külföld csodákra váró marad. Mégpedig olyan tény, amely minden kultú­rát és haladást tisztelő em­bert gondolkodásra, majd cselekvésre késztet. Tovább kell lépni a meg­kezdett úton. Tovább kell fejleszteni a játékokat. A já­Házi játékok és izgalmakat kereső fiait és leányait. Egyszóval játé­kos ország lettünk, amely­nek fővárosától, sőt annak szinte minden kerületétől a legkisebb településig eme kultúrmisszió lett a legfőbb feladat, a munka és siker mércéje. Ezen a tényen lehet ké­rem viccelődni, de nem le­het nem tudomásul venni. Ezen a tényen lehet töpren­geni, de attól a tény tény tékos kedvű Magyarország csak akkor lesz igazán a nyári játékok hazája, ha például a településeken be­lül az utcák is megrendezik majd a maguk nyári játéka­it. Mit mondok, azazhogy írok? Utcák? Lakótömbök, bérházak, emeletek, gangok, sőt akár az egyes lakások is! Közös a gyűjtőcím: Házi já­tékok. Alcím: Esti üsd vágd Kovácséknál... Povázsai mégis hazajött... Tántorgós táncesték a gangon ... Eset­leg: Szomszédasszony, tartsd a szád, vagy én tartom cím­mel esti mesék felnőttek­nek ... A címek és a lehe­tőségek beláthatatlanok. Természetesen belépődí­jakkal szerveztetne az egész programsorozat, amelynek tiszta haszna a Tiszta ud­var rendes ház mozgalom fellendítésére fordíttatnék. És nagy lenne ám ez a tisz­ta haszon, hiszen e játékok­hoz sem szövegíró, sem ren­dező, sem hivatásos színész nem kelletik. Tiszta amatőr játékok lennének! Kitűnő az ötlet, nemdebár? A meg­valósítása egyébként már régen folyik, spontán mó­don, a tömegek részéről. Az én érdemem csupán a lehe­tőségek felismerésében és közreadásában tisztelhető. Köszönöm. Gyurkó Géza A vásárosnaményi VOR-ban műszakonként háromszázhúsz férfizakót készítenek szocialista exportra. Szabó Jánosné az előkészítő folyamatban a mellbevarrásokat készíti el a za­kókon. (J. L. felv.) Búzavetéshez készülnek a tsz szakemberei Él az ösök munkaszeretete Még ha víz, jég jön, akkor is... JEGYZETEK GTE i/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents