Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-05 / 234. szám

1980. október 5. o Készülnek a vízórák a MOM mátészalkai gyárában (E. E.) Az oldalt írta és fényképezte: CSENDES CSABA és RESZLER GÁBOR KORA REGGELI BUSZOKKAL MUNKÄBA INDULÓK. SZÍNES ISKOLA­TÁSKÁKKAL iskolába sietök. mindennapos jelenetek hétköz­napi SZEREPLŐI. ISMERETLENEBB AZ ÜJRA PADBA ÜLŐ ESZTERGÁ­LYOS, A GYEREKET KORREPETÁLÓ FŐISKOLÁS PORTRÉJA. AZ ÍRÁ­SOK OLYANOKRÓL SZÓLNAK, AKIK EGYSZERRE DOLGOZNAK, ÉS TA­NULNAK, AZAZ Csodabogár? Nem okozott meglepetést a Magyar Optikai Művek má­tészalkai gyáregységében ké­résünk, hogy szeretnénk ta­nuló munkásokkal beszélget­ni. Néhány pillanat múlva Soltész Béláné oktatási előadó segítségével találkozhattunk Siket Mária bérelszámolóval, Pankotai Erzsébet meóssal és Bíró József szerszámkészítő­vel. Bíró József kabéremen is meglátszik majd. De fontosabb az, hogy jobban el tudom látni a mun­kakörömet. Egyre több össze­tett szerszámot igényel a gyár. Technikusi minősítő nélkül nehezebb lenne. Gyen­ge tudással szerszámkészítő sem lehet senki. Pankotai Erzsébetnek első munkahelye a MOM. Két éve dolgozik a plasztik meóban. — Két műszakos vagyok, Nyírmeggyesről járok be. Reggel negyed hatkor kez­dünk, a buszhoz négy órakor bizony fel kell kelni. Ha dél- utános vagyok, fél tizenegyre érek haza. Akkor már nincs kedvem kézbe venni a köny­vet. Munka előtt egy évig gim­náziumba jártam, most leve­lezőn folytatom. Szeptember­ben a harmadik osztályt kezd­tem él. Munkaköri előírás nem kötelezett. Különös cél nélkül folytattam a középiskolát. Szeretnék leérettségizni, hogy a középfokú végzettségem meglegyen. A szakmai képzés sem ma­radhat el. A gyár tanfolya­mokkal gondoskodik a minő­séget ellenőrzők képzéséről. A magas piaci követelmények korában egyre fontosabb az ott dolgozók hozzáértése. A januártól induló féléves to­vábbképzésen Pankotai Er­zsébet is részt vesz. ★ Ki lehet-e nőni az iskola­padból? Határozott nem a válasz. A tudomány és a technika termelőerővé válása, a világszínvonalon is ver­senyképes nagyüzemi terme­lés igényli a művelt, a kultú­rával egész életén át lépést tartani tudó munkást. Válaszol: Juhász Ferenc, a nyíregyházi tanárképző főiskola KISZ-titkára. — Támogatja-e a főiskolai KISZ-szervezet a diákok tanu­lás mellett történő munka- vállalását? — Sok főiskolás életében nem dolgozott. Mindenképp jó lenne, ha megismernék a munkát, mielőtt tanítani kez­denek. Mindegy miért, min­degy mi ennek a mozgató ru­gója. Lényeg az, hogy meg­ismerje. — Segítitek ezt az „ismer­kedést” szervezett formában is? — Két évvel ezelőtt KISZ- bizottságunk határozatot ho­zott egy diákmunka-közvetí­tő iroda létrehozásáról. Aztán abbamaradt. Nem volt rá igény. — Tehát senki nem dolgo­zik? — Maszek alapon sokan csinálják. Szobatakarítást, alkalmi fizikai munkát, új­ságkihordást, korrepetálást, zeneoktatást vállalnak, de ezek közül csak a zeneokta­tás folyik szervezetten. A többit mindenki a maga sza­kállára végzi. — Szüksége van egyáltalán a főiskolásnak arra, hogy ösz­töndíját kiegészítse? — Aki az idei almaszedé­sen 2600 forintot rejtő pénz­tárcát veszített el, annak biz­tosan nincs. De aki egyedül szedi az almát, míg a többiek brigádban dolgoznak, hogy csak magának dolgozzon, s minél többet keressen, annak biztosan szüksége van erre a fajta ösztöndíj-kiegészítésre. — Igazságosan osztják el az ösztöndíjakat? — Talán azt mondanám: úgy, ahogy el lehet osztani. A tévedés lehetősége fennáll, de ezt kiküszöbölni szinte le­hetetlen. A hallgatókat szoci­ális helyzetüknek megfelelően 1—6-ig kategóriákba soroljuk. Ez természetesen nem mindig a valós anyagi helyzetet tük­rözi. Meg kell nézni a mamá­kat, papákat, mikor a kollé­giumba költöztetik a gyereke­iket. Van első kategóriás kol­légista, akinek itt marad a kocsi, de van negyedik, ötödik kategóriás hallgató, aki tanu­lás után elmegy dolgozni. — Részt vesznek-e a hallga­tók az ösztöndíjak elosztásá­ban? — Az ösztöndíjosztó KISZ- taggyűléseket a félévek leg­izgalmasabb, legviharosabb összejövetelei közé lehet so­rolni. Egy-egy alapszerveze­ten belül a főiskolások job­ban ismerik egymás helyze­tét. így igazságosabban dönt­hetnek a pénz sorsáról. Per­sze előfordul, hogy „személyi kapcsolatok” is beleszólnak a döntésbe, és még nem min­denki mer felállni a közösség előtt, hogy az ő szobatársá­nak három bundája is van, neki meg csak egy régi tava­szikabátja. — Mire költik a hallgatók a megszerzett pénzt? — Nagyon sokan gyűjtik. Ifjúsági takarékbetétje nem egy diáknak van. Mások — hisz „kaja”, szállás van, — ruházkodásra. Ők vannak ta­lán a legtöbben. — Van, aki a könyvtárát alapozza meg főiskolás évei alatt, s egy-egy jónak ígérke­ző színházi előadásért, kiállí­tásért nem sajnálja a pénzt Pestre elmenni. — Tanyán nőttem fel. Ak­kor még nem volt tévé. Bo­szorkánytörténeteket mesél­tek az öregek. Azóta sem fe­lejtettem el azokat az esti ta- nyázásokat. Megfogtak a mesék. — Az általános iskolát ki­tűnővel fejeztem be, de anyá­mék azt tanácsolták, menjek az útépítési technikumba, Fe­hérvárra. Két évig bírtam, az­tán otthagytam, hazakerül­tem. Kazánfűtő lettem. Olaj- kazánon dolgozom, nem ne­héz munka. A munkaidőn túl pedig megpróbálom azt csi­nálni, amit szeretek. Mit szeret Bocz Péter, a nyíregyházi papírgyár hajdú­dorogi telepének kazánfűtő-, je? A kép tanúsága szerint ás­ni. — Tegnap mérges volt a feleségem, hogy elhoztam a kerékpárt. A gyereket gya­log vitte az óvodába. De hát ide csak kerékpárral lehet ki­járni. Az „ide” a kálmánházi ha­tárt jelenti, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum munkatár­sa egy honfoglalás kori teme­tő feltárását vezeti. Ide jár a kazánfűtő nap mint nap — ásni. — Érdekel a történelem. A gyerekeimet is arra fogom ne­velni, (egy kislány és egy kis­fiú édesapja), hogy szeressék a történelmet. De útravaló- nak azt a tanácsot adom majd nekik, hogy inkább ma­tekot tanuljanak. Ezt, amit én is csinálok, sokan nem nézik jó szemmel. — Az egész ásatásból a munkatársaimat is csak az érdekli, van-e arany. A csontokban már nem látják az értéket. Kihoztam ide egy srácot, de két nap múlva el- oldalgott. Néha ráérő idejében mun­katársainak „kiselőadást” tart. Meghallgatják. De brigádki­ránduláson előfordult már az is, hogy a múzeumba senki nem volt hajlandó elmenni vele. Pedig akadt volna ott is látnivaló. Hazaérve a brigád­naplóba aztán már az kerül: a brigád itt, meg itt járt. — A régészeten kívül a néprajzot, de a festészetet is szeretem. Ha rábukkanok va­lami érdekes tárgyra, szólok a múzeumnak. A múltkorá­ban egy öreg ácsolt ládát, meg két, tükörre festett ké­pet szereztem. Ugyanennyiért adom nekik, mint amennyiért én veszem. Nem keresni aka­rok rajta. — Tagja vagyok a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének is. Ha időm engedi, elmegyek a pesti éremárverésekre, bár mióta családom van, nagyon keveset tudok éremvásárlásra fordítani. — Jövőre, ha minden sike­rül, leérettségizem. Többre már munka mellett nemigen futja az erőmből. A kazánfűtő 36 éves. Évi szabadságát ásatásokon tölti, s ha letelt, megy visza a ka­zánhoz. Hogy várja a munka­idő végét, amikor azzal fog­lalkozhat, amit szeret is. Beszélnek róla: „csodabo­gár”. Valóban az? Siket Mária — A gyárban tanulók ügye­it intézem, jól ismerem őket. Tavaly közel százan jártak munka mellett iskolába, tan­folyamokra — mondta Soltész Béláné. — Volt, aki az álta­lános iskolát fejezte be, má­sok szakközépiskolában foly­tatták tanulmányaikat. Nem ritka a második szakmát, dip­lomát szerző sem. Még nin­csenek itt az iskolalátogatási igazolások, ezért új kimuta­tás sincs tanuló dolgozóink­ról, de számuk hasonló lehet a tavalyihoz. Közben az emeleti irodába megérkezett a három „ta­nuló”. Siket Mária a mátészal­kai rendőrségtől került át két éve a gyárba. Az Esze Tamás gimnáziumba középfokú kiegészítő tagozatra jár. — Munkakörömhöz, a bér- elszámoláshoz szükséges ez a képesítés. Korábban gimnázi­umban tanultam, de ma már nem elég a „sima” érettségi. Most kezdtem el a második évet. — Milyen munka mellett a tanulás? — Négy tanév anyagát kapjuk meg két év alatt. Könyvvitelt, pénzügyet, poli­tikai gazdaságtant, ügyvitelt tanítanak. Nehéz munka mel­lett tanulni, ráadásul Fehér- gyarmatról járok be dolgoz­ni. Amikor elkezdtem, tudtam mit vállalok. Végigcsinálom! — Mire jut még az erőm­ből? A munkahelyi KISZ- alapszervezetünk szervezőtit­kára vagyok. Brigádunk vál­lalta a cégénydányádi gyer­mekotthon patronálását. Ha­vonta felkeressük az ott lakó gyerekeket. Munkán, tanulá­son kívül ezekre is mindig szakítok időt. A szerszámkészítő műhely­ben dolgozik Bíró József. 1972-ben Nyíregyházán, a Kossuth Lajos Szakközépis- kglában végzett lakatosként. Tyúkodon, majd a Hajdúsági Iparműveknél dolgozott. Egyedül élő édesanyjához költözött haza Mátészalkára. Jelenleg vízóra és nyugatné­met megrendelésű fékerő-sza- bályozó gyártáshoz készíti a munkaeszközöket, öt éve dol­gozik ebben a munkakörben. Miért most szánta rá magát a tanulásra? — öt év gyakorlat után le­het technikusi minősítőre je­Pankotai Erzsébet lentkezni. Az első év végén sikeres különbözeti vizsgát tettem. Az októberben kezdő­dő új tanévben a debreceni „Mechwart András” Gépésze­ti és Gépgyártás-technológiai Szakközépiskolában hetente két alkalommal találkozunk oktatóinkkal. Négyszáz órá­ban társadalmi, politikai is­mereteket, üzemszervezést, szakmai elméletet és gyakor­latot, gyártástervezést, vala­mint technológiát tanulunk. Év közben szakdolgozatot kell készíteni. — Hogyan segíti tanulását a munkahely? — A tandíjat, a tanórák miatti munkakiesést, a bejá­rás útiköltségét a gyár fizeti. Ezenkívül a vizsgákra tizen­öt nap, a szakdolgozat írásá­ra hat nap tanulmányi sza­badságot kapok. — Megéri-e? Ha befeje­zem a tanulást, talán a mun­TESSÉK KÉRDEZNI! A főiskolások munkavállalásáról BESZÉLNEK RÓLA dolgozó tanulókról, tanuló dolgozókról KID VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents