Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-04 / 233. szám

1980. október 4. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Ifjúgárdista rendőrök között Első a mátészalkai gimnázium Szeptember 27-én Csopakon tar­tották az Ifjú Gárda réhdőrra- jok versenyét. Az országos dön­tőben megyénket a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium csapata képviselte. Az alaki versenyben első helyezést értek el, a szak­mai ismeretekben hatodikok let­tek. Egyéniben országos máso­dik helyet szerzett Király Mi­hály, negyedik osztályos szakasz­parancsnok, aki kimagasló telje­sítményéért a KISZ KB dicsérő oklevelét is megkapta. A máté­szalkai gimnazisták eredményét lelkes patronálóik is elősegítet­ték: Fábián Sándor munkásőr szakaszparancsnok, Herczeg Ber­talan, a sütőipari vállalat lövész- klubjának vezetője és Csizmadia Józsefné, a gimnázium tanára. A fegyveres erők napja alkalmából tartott városi-járási Ifjú Gárda­szemlén a menetdalversenyt is ez a csapat nyerte. A fegyveres erők napja tiszteletére jól sikerült egyenruhaszemlét és menetdalversenyt rendezett a nyíregyházi 9. számú iskola úttö­rőcsapata. A legszebben menetelő és éneklő kisdobosok elnyerték az úttörőcsapat vándorzászlóit. (Balogh Attila felvétele) Ottörők és az árvíz lesz a témája a Pajtás karácsonyi maga­zinja egyik Írásának. A riportban megszólalnak azok az egykori út­törők, akik 1970-ben „árvízi gyerekeként az ország lakóinak ven­dégszeretetét élvezték. Fehérgyarmat és Jánkmajtis; a Tiszahát és a Szamosköz egykori úttörői ma már lakatosok, könyvelők, pártbizottsági dolgozók, úttörővé zetők, pedagógusok. Az egykori úttörők ellátogatnak Békésbe, s a mai árvizes terület úttörőivel is találkoznak. A riportot nemrégen készítette a Pajtás belpolitikai rovatvezetője (Dési Péter) és Pásztás Lajos fotóriporter. GYERMEKVILÁG Egy „ájtatos" rovarunkról Ha nyár végén vagy ősz ele­jén nyitott szemmel sétálgatunk középhegységeink száraz, napsü­tötte lejtőin, néha a fűszálak között menekülni igyekvő, külö­nös alakú rovaron akad meg a tekintetünk. Színezete többnyire fűzöld, máskor sárgás- vagy vi­lágosbarna. A nőstény potroha nagy, felette helyezkedik el az összecsukott szárny, a toron pe­dig kiálló szemekkel és két rö­vid csáppal ellátott kis fej ül. A legfeltűnőbb azonban talán mégis az állatka két vaskos fo­gókarja, melyeket mintegy imá­ra kulcsolva tart maga előtt. In­nét a magyar neve: imádkozó sáska vagy ájtatos manó. Pedig ha valakit, hát őkéimét ugyancsak nem lehet áhitatos, szende életmóddal vádolni. Erről mesélhetnének a szöcskék, pó­kok, legyek és egyéb, a közelé­ben előforduló apró állatok. Amelyiküket egyszer erős fogó­karjaival megragadta, annak bi­zony befellegzett. Zsákmány dol­gában nem válogatós. Mindent felfal, ami csak az útjába kerül és amivel megbirkózhat. Megfi­gyelték már, hogy kisebb gyí­kokat is zsákmányul ejtett, sőt egy dél-amerikai faj még az ap­ró madarakat sem kíméli. De amit egy-egy ilyen ájtatosnak címzett asszonyság férjeurával művel, az már igazán felülmúl minden képzeletet. Ha egy hím állat valahol a szomszédos fű­szálak egyikén megpillant egy ott látszólag kényelmesen, gond nélkül hintázó nőstényt, azonnal lángralobban és igyekszik a kö­zelébe férkőzni, ügy látszik azonban, hogy él a gvanúperrel szive hölgye szándékait és vér- mérsékletét illetően, mert több­nyire hátulról próbál odalopózni, hogy azután egy szökkenéssel a hátán teremhessen. Csakhogy a nőstény is figyel ám, és így ez a merész ugrás nemegyszer a lovag életébe kerül. Habozás nélkül felfalja udvarlóját. Meg­figyelések szerint a nőstény né­hány nap leforgása alatt hét kö­zeledő hímet ölt meg és fogyasz­tott el egymás után. Ajtatos manóéknál tehát a sze­relem nem veszélytelen. A férj­jelöltek számára semmiesetre sem az. Még az sem jeleni szá­mára életbiztosítást, ha történe­tesen sikerül egy jól irányzott ugrással párja hátán teremnie. A nőstény ugyanis itt semmi­képpen sem a gyengébb nem képviselője, sőt lényegesen na­gyobb és erősebb mint a hím. Ennélfogva, ha történetesen nincs engedékeny hangulatban, egy­szerűen lerázza magáról, és min­den további nélkül felfalja. Természetesen azért nem min­degyik him ilyen balszerencsés, hiszen akkor az imádkozó sáska már rég eltűnt volna a földről. Ha ugyanis a hímnek sikerül fogókarjaival szorosan átkarolni párját, akkor „nyeregben” ma­radhat, és tapogatóinak folya­matos simogatásával rendszerint sikerül a nőstényt a párzáshoz szükséges állapotba hoznia. Az egész mintegy két órát vesz igénybe, de még ezalatt is meg­történhet, hogy a nőstény visz- szafordulva marcangolni kezdi. A legkülönösebb a dologban az, hogy a hím a megtermékenyí­tést akár fej nélkül is képes be­fejezni. A nemi aktussal kapcso­latos ideggócok ugyanis nem ott, hanem a test hátulsó részé­ben helyezkednek el. így a fe­jére erre a rövidke időre már igazán nincs szükség. A megtermékenyített nőstény néhány nap múlva lerakja 100— 200 petéjét kőre vagy levélre, és köréjük testéből kibocsátott és a levegőn keményülő anyagból vé­dőburkot, úgynevezett kokont készít. így történik azután, hogy az alapjában véve nagyon me­legkedvelő imádkozó sáska petéi bai nélkül átvészelik a telet, és kibírják akár a harmincfokos fagyokat is. Az apró lárvák a rá következő évben bújnak elő, és kezdik meg életüket a napsü­tötte lejtők fűszálai között. Schmidt Egon Császárszállás madárvilága A Nyíregyházától nem messze lévő, hétvégi telkekkel bőven tűzdelt terület madárvilága nyír­ségi szemmel nézve nem min- dennnapi. Szemben a Nyírség homokbuckákkal teli vidékével, itt már az Alföld lefolyástalan, vízállotta területeihez hasonló szikes rétek, kaszálók találhatók. Ez meglátszik madárvilága össze­tételében is. A tó déli partjánál lévő mo­csár jól mutatja a különbséget. A böjti, tőkés-, cigány- és barát­récéken kívül fészkel a fehér csőréről messziről felismerhető szárcsa, a rejtett életet élő, piros csőrű vízityúk is. Szintúgy a bocgém is, amely a legkisebb európai gémfaj. Különösen azok, akik sokat járnak a tó és a mo­csár partján, gyakran láthatják, a disznóröfögéshez hasonló han­gú búbos vöcsköt, és a legkisebb vöcsökfajt, a kisvöcsköt is. E két vöcsökfajon kívül sikeresen fészkel itt hazánk egyik legrit­kább vöcsökfajta, a vörös nyakú vöcsök, amelynek fészkelését az idén sikerült bizonyítanunk. A mocsár, mint táplálékforrás is jelentős, és sok madárfajt vonz. Az aszályos időkben 40—50 fős szürke- és vörösgémcsapatok „szállják meg”. Nyár végétől egészen ősz közepéig, a seké­lyebb részeken piros lábú, réti, billegető és szürke cankók jelen­nek meg 20—30-as csapatokban. A rejtettebb helyeken sárszalonka „szurkálja” az iszapot. A szá­razra került részeken barázda- billegetők és sárgabillegetők ku­TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES 1. Nincs neve. 6. Kétjegyű mássalhang­zó. 7. Óvatosan, rejtekhelyről figyel. 8. Római 49. 9. Jugoszlávia, Ausztria nem­zetközi gépkocsijelzése. 11. Anna, becéz­ve. 12. Elpárolgó (pld. olaj). 14. Disznó- ,,lakok”. 16. Iskoláskor előtti gyermekin­tézmény. 18. Télisport. 20. Időegység. 21. Szintén. 22. Mennyei. 24. Évszak. 25. Sváj­ci nagyváros (kongresszusairól és óra­gyártásáról nevezetes). 27. Egy menet a sportvívásban. 28. Figyelmeztető, korholó. 29. Vissza: télisportot űző. FÜGGŐLEGES 1. Mezei rágcsáló. 2. Római 45. 3. Ta­gadószó. 4. Kötőszó. 5. Távol-keleti nagy­hatalom. 6. Megfejtendő. 10. Névelővel, háziállat. 11. ALA. 13. Védő. 14. Magasz­tos hangvételű költemény. 15. Irodai szakiskola rövidítése. 23. Kézzel jelez, gesztikulál. 24. Megfejtendő (a függ. 6. folytatása). 26. Fej. 27. Aó. Megfejtendő: Szabolcs-Szatmár megye nagy kulturális rendezvénysorozata a ... (függ. 6., 24.). Múlt heti megfejtés: PETŐFI — SZEP­TEMBER VÉGÉN. Könyvjutalom: Eszenyi Magdolna Tor­nyospálca, Török József Aranyosapáti, Nagy Erzsébet Nyírjes, Gombos Rita Nyíregyháza, Révész Erzsébet Kisvárda, Tuba Mária Szamosangyalos, Biró Enikő Záhony, Tisza Tamás Tunyogmatolcs, Já- romcsák Mária Pusztadobos, Bócsi Nóra Kocsord, Szalai László Jánkmajtis, Inán- csi Marianna Szamossályi, Mátékó Csaba Nyíregyháza, Antal János Mátészalka és Tóth Attila Nyírtelek. tatnak élelem után. E vadvíznek néha igen értékes és ritka vendé­gei vannak. Augusztusban, közel egy hétig két selyemgém tartóz­kodott itt. Nem sokkal utána, mintegy felváltva, két kiskócsag töltött el néhány napot a mocsá­ron. Bár csak néhány méterre van a mocsártól a kertek vége, ennek ellenére teljesen más fa­jok népesítik be. A kertek leg­gyakoribb faja a mezei és házi veréb. Ezzel a sor azonban nem zárult le. Mezei, kis és kerti po­száták fészkelnek a kertek bok­raiban, lugasaiban. Tövisszúró gébicsek mindennapos látnivalók a villanyvezetéken és a bokrok ágain, amint zsákmányra "vár­nak. Az idén sikerült a kis őr­gébics fészkelését bizonyítani. Gyakran látni a kerítésoszlopo­kon a hantmadarat, a gazban a tengeliccsapatokat, a kertekben pedig a mezei pacsirtát. A bóbi­tájáról könnyen felismerhető bú­bos banka is fészkel, épp úgy. mint a zöldikék és a szintén zöld színű, de tömzsibb és rövidebb szőrű csicsörke. A hétvégi házak teteje alatt a seregélyek nevelik fiaikat. A fasorok madárfajai sem elhanyagolhatók. Feketeri­gók, szén- és kékcinegék, vörös­begyek és citromsármányok, a kellemes hangú fülemülék, a vá­rosokból kiszorult vadgerlék is költenek, akárcsak a szárnycsík­járól könnyen felismerhető erdei pinty. A szarkák is rendszeres fészkelők, aminek a kárán túl. haszna is van. A szarkáknak kö­szönhetjük, hogy az eddig felso­rolt madarak mellett, mint fész­kelőt mondhatjuk az erdei fdles- bagolyt, vörösvércsét, kékvér­csét is. amelyek a szarkák elha­gyott fészkeiben költenek. Télen az olajfűzek bogyói elegendő táplálékot biztosítanak az ideér­kező fenyőrigó-, meggyvágó-, süvöltőcsapatoknak. Az apró tes­tű királykáknak a kéreg alatt lévő rovarok biztosítanak táplá­lékot. Tavaly sikerült megfogni a másik, ritka királykafajt, a tüzesfeiű királykát. A fasor fái­nak törzsén a csavarban fejjel lefelé menő táplálékot kereső fa- kuszt és csuszkát láthatjuk. Sajnos, a tó madárvilága na­gyon gyér a sok évvel ezelőtti­hez kénest. Inkább a tavat kö­rülvevő nádast és fűzfasort, il­letve a tóba bevezető csatornát és a Szelkó-tóval összekötő ka­nálist említem. A nádasban a szárcsákon és vízityúkon kívül különböző nádiposzátafajok: ná­dirigók. foltos, cserregő, és éne­kes nádiposzáták költenek rend­szeresen, akárcsak a barkóscine­gék és a nádisármányok. A nádast szegélyező fűzfákon és nyárfákon gyakran látni nagy tarkaharkályt, és a ritka fekete- egyre jobban terjedő balkáni tarkaharkályt, és a ritka fekete harkályt. A fűzfák nádas fölé hajló ágain rendszeresen fészkel a függőcinege. A zsilipeknél fő­leg ősszel gyakran látható a zo- máncos fényű, kék hátú jégma­dár. A Szelkó-tóval összekötő csatorna gátjában ezret is meg­haladó partlfecsketelep van. Szép Tibor Úttörők a múzeumban A nyíregyházi 2. sz. Jókai Mór Általános Iskola 426. sz. Váci Mihály Úttörőcsapatának tanulói szívesen látogatják a múzeumo­kat, műemlékeket, Irodalmi ki­rándulások, szakkörök kereté­ben, vagy családjuk körében. A „Tájak, korok, múzeumok” moz­galom is egyre népszerűbb lett az úttörők és kisdobosok köré­ben. Eddig 45 pajtás kapcsoló­dott be a mozgalomba. Sokkal többen szeretnének a mozgalom­ban részt venni. ígéretet kap­tunk a Jósa András Múzeumtól, hogy ehhez a közeljövőben ele­gendő Igazolólapot kapunk. A „Tájak, korok, múzeumok” moz­galomnak a történelemórákon is hasznát veszik a diákok. Erköl­csi elismerés részükre, hogy bi­zonyos pontszámok után bronz-, ezüst-, illetve aranyjelvényt kap­nak. Vida Jánosné úttörőcsapat-vezető Gyerekek könyvespolcára Váci Mihály: Fecske, fecske, könnyű fecske Már a könyv címadó verse is ékes bizonyítéka az új verses válogatás meleg hangvételű ké­peinek. Fecske szárnyán röpíte­nek a költő gyermekéveiből fel­idézett emlékek. A költő beha­tol az érzelmek rejtélyes berkei­be, s a Váci névhez oly szoro­san fűződő hazaszeretet, a gyer­mekkor hajnalára visszapillantva szárnyaién kel életre. A „Mécsaltató” képeiben elke­rülhetetlenül megmozgatja a fan­táziát, útra kelhet a gyerekek gazdag képzelőereje. Mindemel­lett tanulságosak is, az ismeret- szerzés új útja válik lehetővé, hiszen a „cirókáló” petróleum- lámpák fénye mellett bepillan­tást nyújt a régi világ gyermek­éveibe. A „cséplőgép-dalában” a munka zaja, a játék vonat, mely csak boldog vágy maradt, s a bakterház, ahol oly gyakran áll­dogált, mind azokat a képeket villantja fel, melyek a városiaso­dás előrelépése során eltűnőiéi­ben vannak. Kutató-kereső mun­kát igényel a gyerekektől a ver­sek teljes megértése, melyhez se­gítséget kérhetnek az idősebb korosztálytól. A régi falusi élet élményei alapján a nagyszülők segítségével kitágulnak a versek tömör, de gyönyörködtető képei. Igaz, elsősorban a gyermekek fogják olvasni ezt az összeállí­tást, de bátran ajánlható a fel­nőttek figyelmébe is. Ha kézbe veszik ezt a remek válogatást, kiderül, mi történik a „lúgos ho'- mályok ..., zsúptetős éjszakák alatt”. Nem hiányzik a versekből a tréfás, kacajt keltő hangulat sem, mely a „Balatoni félreveze­tő” mókás soraival igazi szóra­kozást jelent majd a gyerekek­nek, a tizenéveseknek. Mindezt kiteljesíti Zsoldos Vera rajzai­val, melyek egyszerűek és köny- nyedek, találóak és képzeletdú­sak. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1980.) Czlfra Mária GYERMEKPOSTA Emlékezetes ünnepséget tartot­tak megyeszerte úttörőcsapataink a fegyveres erők napja tisztele­tére. Kettőről kaptunk részletes beszámolót. Gecse Éva és Hada- dy Tünde, a baktalórántházi II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat titkára és helyettese küldött le­velet szerkesztőségünknek. Ha­dijátékot tartottak a baktai er­dőben, ahol az elrejtett zászlót és a haditervet kellett megvéde­ni az ellenségtől. A pákozdi csa­táról emlékeztek meg előtte, majd következett a játék. A vé­dő harcosok egymás után verték vissza az ellenség támadását, vé­gül is a védők elsöprő győzelmet arattak a támadók felett. Az iz­galmas csata után legalább any- nyira felcsigázta az érdeklődést a tanár—diák futballmeccs. Mindkét csapatnak népes szur­kolótábora szerveződött. Az ered­ményt nem tudjuk, de azt igen, hogy az ünnepet jubileumi tá­bortűzzel zárták. Hasonló ünnepséget tartottak Pap községben is, amelyről Do­bos Ildikó tudósította lapunkat. Az Iskolai megemlékezésen részt vett egy veterán tűzoltó, két ka­tona és a község rendőrei. Ünne­pélyes keretek közt behozták a csapatzászlót, majd az őrsök ve­télkedése következett, ez alka­lommal társadalmi munkát vé­geztek. Hogy mit, sajnos, ezt sem írta meg levelezőnk. Ezt a vetélkedést is a Barátság őrs nyerte, csakúgy, mint az aka­dályversenyt. Érdekes cikket olvashatott a minap László József tiszamogyo- rósl kisdobos az újságunkban. Legalábbis erre lehet következ­tetni leveléből. Azt írja, hogy összegyűjtötte eddigi vicceit és szeretné, ha a Kelet-Magyaror- szágban is megjelennének. Mu­tatóba küldött viccén tényleg derültünk, de kedves Jóska, hadd javasoljuk azt neked, per­sze, barátian, hogy még a he­lyesírást, az egybe- és különírást, a szavak pontos leírását gyakorold először. Azzal fejezed be levele­det, hogy — kis nyúl szalad a réten, választ várok a héten — reméljük, a válasz nem késik, te is egyetértesz vele. Jaan Kruusvali: Gyermekkorom G yermekkoromban nagyon nehéz volt az életem. A karelaanei járásban lak­tunk, szüleim szegény emberek voltak. Gyakran semmit sem et­tünk, ruházatról vagy meleg szo­báról pedig még csak nem is beszélhettünk. Még be sem kö­szöntött a tavasz, mikor mi már nem tudtunk fűteni, mert elfo­gyott a tőzeg, amivel tüzeltünk. Nadrágot csak télire adtak rám. Amíg nem kezdődött az is­kola, minden nyarat egy szál pendelyben futkároztam végig. Áprilisban mint aprócska gyere­ket már az erdőbe küldtek egy kosárral, rőzsét és lehullott ága­kat kellett szednem, hogy otthon be tudjunk gyújtani. De ha akadt is valami, amit föltehet­tünk főni, az sem volt egyéb, csak egy fazék víz, benne né­hány szál répa, amit kölcsönkér­tünk .. . Amikor nyolcesztendős lettem, iskolába küldtek. Olvasni, szá­molni még annyi idős koromban sem tudtam. Mezítláb persze nem engedhet­tek el a szüleim tanulni. Édes­anyám, hogy őszre valami lábbe­lit vehessen nekem, egész nyá­ron szamócát szedett és azt árul­ta. Amikor a pénz együtt volt, bementünk a falubeli boltba csizmát venni. Sokáig álldogál­tam a kereskedés előtt, amíg anyám odabent vásárolt. Az üve­gen át láttam, ahogy egy ideig alkudozott a boltossal, megolvas­ta az aprópénzt a tenyerén, vé­gül Is a kereskedő a pult fölött átnyújtotta neki valamelyik csiz­mapár felét. Anyám szomorúan jött ki a boltból. Igen, csak egy csizmát kapott, a pár másik fe­lére már nem futotta a pénzből. Pedig anyám váltig alkudozott, a boltos azonban kitartott a hiva­talos ár mellett. Szomorú lettem én is. Útban hazafelé azt az egy szál csizmát húztam fel, és féllábon szökdé­cseltem egyik zsombékról a má­sikra. Végül anyám ezt a fél pá­rat is lehúzatta velem, nehogy sáros legyen. Az iskolából mégsem marad­hattam ki. Apám elzárt fűzfaké­regből és háncsból egy pár bocs- kort font nekem, hogy legyen miben járnom. Az iskolába ve­zető út a faluban a bolt előtt haladt el. Később, amikor na­gyobbacska lettem, be is merész­kedtem egyszer, és a felnőttek háta mögül kikukucskálva néz­tem meg, hogy miféle áruk so­rakoznak a polcokon. Ott állt az én fél csizmámnak a párja is. vigasztalannak tűnt egymagá­ban. Megroggyant szára csügge- tegen lógott alá. így búslakodott egyesegyedül mindaddig, amíg egyszer árle­szállítás volt, és anyám a másik fél csizmát is meg tudta venni. Én persze akkorra már kinőttem, ezért az öcsém kezdte hordani, aki épp abban az időben volt első osztályos. Én a hatodik osz­tályba jártam, és minden tan­tárgyból ötösöm volt, kivéve az éneket. Énekből hármast kaptam. Ö t telet ugyanis a kéregből, háncsból készült becskor- ban húztam ki, és a lá­bam úgy átfázott, hogy állandó­an be voltam rekedve. Észtből fordította: Juhani Nagy János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents