Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-01 / 230. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. október 1, Kommentár Harckocsi a pajtában A Német Szövetségi Köztársaságban — és természetesen nemcsak ott — változatlanul sok szó esik a müncheni Oktoberfesten történt merényletről. A müncheni merénylet nem szűkölködik nyugatnémet vonatkozású és egyetemes tanulságokban. Ami az egyetemes tanulságokat illeti, újra bebizonyosodott, hogy az ilyen gaztettek mindig és mindenütt azoknak a malmára hajtják a vizet, akik „az erős kéz”, a jobboldali diktatúra felé kacsintgatnak. Afelől senkinek nem lehetett — nem is volt — kétsége, hogy ezt a szörnyűséget kiagyalói és végrehajtói célzatosan időzítették éppen a választási kampány finisére. Amikor szombaton késő este, a vásárcsarnok papírkosarában, felrobbant a pokolgép, a jobboldal úgy zendí- tett rá az ilyenkor szokásos filippikára, mintha magától értetődő lenne, hogy a tettesek csak szélsőbaloldaliak lehetnek. Nagyon hamar kiderült, hogy ennek ezúttal az ellenkezője igaz. A nyomozás mostani fázisában már azt is pontosan tudjuk: nem lehetett eltitkolni, hogy a tettet egy nemrég betiltott szélsőjobboldali szervezet, az úgynevezett Hoff- mann-csoport hajtotta végre, mert a huszonegy éves tettes, a csoport tagjaként közismert Gundolf Köhler egyetemi hallgató rosszul állította be a gyújtószerkezetet és maga is felrobbant. Sérüléseinek „természete” abszolút bizonyítékként szerepel. Ha, mint eredetileg tervezte, sikerül elmenekülnie, a gyilkosságot természetesen „a baloldal” nyakába varrják, hiszen ez volt az akció célja. A fasiszta Hoffmann-cso- port sokáig legális alakulatként működhetett. Amikor ez év elején tömegtiltakozásra betiltották, főhadiszállásán rengeteg korszerű fegyvert, egy vidéki pajtában pedig harckocsit (!) talált a rendőrség. Ennek a bajor tanknak a gazdái ki mást akarhattak támogatni, mint azt a politikust, akit sokan „bajor tanknak” neveznek. Nem rajtuk múlt, hogy a választásokra időzített gaztett köny- nyen bumerángnak bizonyulhat. H. E. 28. — Ha nem a munka, akkor mi teszi okossá az embert? A professzor hallgat, Mária, mintha vizsgázna, úgy magyarázza Józsefnek az előbb hallottakat, hogy azzal a professzor tetszését is megnyerje. — Először is, az ember nem delfin és a delfin nem ember. — Ennyit én is tudok ... — József morog, mint egy álmos kisfiú. — De mindezt csak a delfinek tudnák elmondani, ennyi delfinnel kapcsolatos rejtélyt csak a delfinek lennének képesek megmagyarázni. Nahát, de gyönyörűek! — József csak most veszi észre a medencét, a delfineket... Igazán gyönyörűek. Foxman csöndesen, elégedetten mosolyog. Aztán megszólal : — Nézze, fiatalember. Tudom, hogy maga rákkutatással foglalkozik. Válaszoljon nekem egy kérdésre: miért van az, hogy noha minden második ember rákban hal meg, az állatok közt szinte ismeretlen a betegség? — Az állatok többsége nem betegségben pusztul el. A többségnek egyszerűen nincs ideje arra, hogy valamilyen halálos betegséget szedjen össze magának. Mire megbetegedne — ahogy mi, emberek a betegséget definiáljuk — már meg is ette egy másik állat. Tovább folytatódnak a harcok ai iráni határon Az iraki fegyveres erők főparancsnokságának keddi jelentése szerint az iraki légierő hétfőn tovább folytatta az iráni katonai támaszpontok, intézmények és hadsereg-csoportosulások elleni támadásait. Teherántól északra csapást mértek egy iráni harckocsizó egységre, Ahwaztól északra megsemmisítettek egy tüzérségi állást és Dizful város mellett leromboltak három hidat. A jelentés szerint az iraki légierő a támadások során két, Irán három harci repülőgépet vesztett el. Az iráni hadszíntérről érkező hírügynökségi jelentések beszámolnak arról, hogy Irak kedden az északi frontról Khorramshahr és Abadan körzetébe összpontosította páncélos erőit, hogy javítsa a két várost már napok óta ostromló erők helyzetét. Ugyancsak erőátcsoportosításokat hajtottak végre Gasr-i- Sirin körzetében. Az AP hír- ügynökség helyszíni jelentése szerint több száz iraki katonai szállítójármű, harckocsi és páncélozott csapatszállító jármű indult el a Shatt al Arab folyó torkolata felé, ahol az utóbbi napokban súlyos harcok voltak. Münchenben a hét végi merénylet színhelyén virágcsokrok sokaságát helyezték el az áldozatok emlékére. (Kelet- Magyarország telefotó) Olasz kormányválság Pertini tárgyalásai Sandro Pertini olasz köz- társasági elnök kedden sorban fogadta a pártok vezetőit és kikérte véleményüket arról, hogyan kívánják áthidalni az újabb kormányválságot, milyen „politikai formula” alapján akarják megalakítani az új kabinetet. Az olasz államfő először a kereszténydemokrata párt küldöttségével tanácskozott — Piccoli főtitkárral és For- lani elnökkel. Ezt követően az OKP Berlinguer főtitkár vezette küldöttségével tárgyalt. Utánuk Craxi, a szocialista párt főtitkára és Pietro Longo szociáldemokrata párti vezető következett, majd az újfasiszták Almirante vezette delegációja. A délutáni órákban a kisebb politikai formációk vezetői keresték föl a Quirinale palotát, a köztársasági elnökséget. Berlinguer ismét sürgette a kommunisták bevonását egy „széles nemzeti demokratikus egységkormányba”. Szerinte ez felelne meg a leginkább az ország érdekeinek. Ha a többi párt nem fogadná el az OKP javaslatát, a kommunisták ellenzékben maradnának, de ellenzékiségük jellege attól függ majd, milyen összetételű lesz az új kormány, milyen programot tűz maga elé, és mit tesz a gyakorlatban. — Természetesen. De azért én elgondolkoznék azon, hogy a rák, a sejtburjánzás csak néhány kultúrnövényben és az embernél fordul elő... egyébként nem. — Azt hiszem, professzor úr, hogy az állatok eleve egészségesebben élnek, mint az emberek többsége. — József úgy érzi, hogy a profesz- szor csak udvariasságból beszélteti, ezért le akarja zárni a beszélgetést. — Tudja, professzor úr, ha a véleményemet kérdezi, ennyit mondhatok mindössze: az állatok többet vannak levegőn ... — Igen! Ez az! Maga nagyon értelmes dolgot mondott, tudja meg, fiatalember! S tudja-e, hogy hol a legtisztább a levegő? — Tudom. A vízben. — Bravó, fiatalember! Maga igazán pompásan gondolkozik! Öröm magával beszélgetni ! Most már értem magát, kedves Mária, mindent értek ... és gratulálok. — Ugyan, professzor úr... ez a szakmám. Ezt tanultam. — És a megoldás? Mi a megoldás? — Ezt nem tudom. Sajnos, fogalmam sincs. — No, egyet ajánlhatok. Hallgasson ide, fiatalember! Az én intézetemben minden dolgozó számára kötelező a vízhez szoktatás néhány gyakorlatsorozata. Az én dolgozóim életében — én legalábbis ezt szeretném — a víz nem idegen ellenséges elem hanem segítő orvos, jólelkű barát. Nyugtatja az idegeket, gyorsítja az agyműködést, fejleszti az izmokat, s pompás levegőhöz juttatja a tüdőt, az egész szervezetet. — Professzor úr, az úszás valóban nagyon egészséges... — Ej, fiatalember, nem az MUNKATÁRSUNK AZ ÖBÖLBEN (2.) Hz olajvidék magasból Basra egyetlen nemzetközi szintű szállodája, a Shatt al Arab nevet viseli. Ez egyben a repülőtér épülete is. Innen indulunk helikopteren, hogy a magasból ismerkedjünk a környékkel. A barátságos tiszt indulás előtt kezet ráz, s közli, igyekszik alacsonyan maradni, hogy lehetőleg sokat lássunk. Á Hor al Hammar . Északnyugat felé indul a gép. Először Basra házai fölött körözünk, s nézzük a tetőkön sorakozó ágyakat, az egyedüli helyet, ahol a forró éjszakát el lehet viselni. Majd rövid sivatag fölötti repülés után a Hor al Hammar fölé érkezünk. Hogy ez mi? Tó? Mocsár? A Shatt al Arab ezernyi ágának szövevénye? Vagy a kiöntött Euft rátesz? Talán senki nem tudja, egy biztos: mérhetetlen nagy víz. Kikötőkkel, hajókkal. Mint a játék autók, úgy sorakoznak partján a kira*, kott színes személykocsik, másutt konténerek alumíniumán csillan a forró nap. Majd változni kezd a táj, s egy jól látható olajvezeték fölött repülünk. Sivatag ez a javából. Itt már nyoma sincs a víznek, legfeljebb egy-két vádiban csillan valamennyi. Néhány tevecsorda, a sivatag hajói tűnnek fel, mennek valahová. Hová? Ezt itt sem tudja senki, a nomád arab számáOlajszállító tanker a Shatt al Arabon Basra felé tart. ra ma sem létezik határ, állataival éppúgy vándorol, mint ezer évvel ezelőtt. Aztán feltűnik előttünk egy hatalmas finomító. Ide igyekszünk. Ez a pont itt a sivatag kellős közepén a stratégiai olajvezeték szíve. S az elnevezés, hogy stratégiai, nem véletlen. Mert az olaj fegyver, s itt minden úgy létesült, hogy esetleges háborús körülmény közepette is működésképes legyen, legalább egy-egy szakasza. A mérnök magyaráz: — Egy gombnyomás, és az olaj az Öböl felé folyik. Ha kell, át tudják irányítani Szíria felé, vagy éppen északra, a török határ irányába haladó vezetékbe. Igaz, tehetik ezt akkor is, ha a piac úgy kívánja, de nem ez a fő. Az építéskor már pontos katonai Basrában a Shatt al Arab partja, ünnepnap délután. (A szerző felvételei) meggondolások is irányították, nem is titkoltan az irakiakat. Álcázás nélkül Az ember áll a sivatag kellős közepén. Itt minden teljesen nyitott. Szemmivel nem lehet álcázni se épületet, se olajfinomítót. A mai hadszíntéren, mindkét oldalon a sivatag közepén épült létesítmények alkotják a katonai csapások célpontját. És milyen érzékenyek ezek! Tőlünk a kapuban elvették az öngyújtókat, a villanófényes fényképezőgépeket. Mert elég egy szikra, s minden robban. Elég egy szikra. Nos, elég volt, s a sok lappangó ellentét nemcsak egy-két olajkutat vagy finomítót, hanem egy térséget röpített a levegőbe. Olyan térségben, ahol a fejlődéshez békére lenne szükség. Abban a világban, ahol minden eddiginél szorosabb egység kívántatna. Gondolataimban itthon mindig vissza-visszatérnek az ismerős nevek és arcok, minduntalan kérdve: vajon élnek-e még? Helikopterünk felszáll a napközben puhává vált aszfaltkifutóról. Repülünk a vezeték mellett, majd átrepülünk az Eufrátesz, később a Tigris fölött. Csodálatos a két folyó találkozásának térsége. Egy-egy kis település is megbújik itt. Kelet felé vivő utunk ekkori szakaszában a pilóta figyelmeztet: az iráni határ közelében vagyunk. Suwaib és Nashwa fölött szállunk. Itt érzékelni a tér-» úszásról van itt szó: a vízről, mint elemről. Próbált már maga vízben szeretkezni? — Nem kérem, nem... bár nem hiszem, hogy ez idetartozna... — Nem baj. Csak a példa kedvéért mondom. A vízben sokkal könnyebb, jóiesőbb, lebegőbb a mozgás ... — Akkor a madarak miért nem a levegőben szeretkeznek? — Nagyon kedves fiú maga... — Foxman nevet. — Igazán nagyon vicces ... Remek, igazán remek... Egyébként azért nem, mert akkor lezuhannának, hiszen a madarak fajsúlya nem azonos a levegőével. De a halak, az ember fajsúlya hozzávetőleg annyi, mint a víz fajsúlya. — Igaza van, professzor úr, valóban csak szellemesked- tem. Bocsásson meg. — Semmi baj. Jót nevettem. Igazán jó nevettem... Szóval, a vízben való szeretkezést csak azért említettem, hogy felhívjam a figyelmét arra a látszólag mellékes körülményre, hogy a vízben mozogni sokkal kényelmesebb, hogy úgy mondjam: lekesítőbb, mint a földön, vagy akár a levegőben. — Repülni se lehet rossz ... — sóhajt föl Mária, ártatlanul. — A repülés folyamatos munka, leszámítva a síklóre- pülés rövid szakaszait. A madarak a legszabadabbak, de a legbutábbak is. Alig lehet őket valamire megtanítani... — A sólymok nem buták ... — Dehogynem. Jó, rendben : dolgozni azt tudnak, elismerem. De játszani... érti Mária... az emberrel játsza- szani még a legjobban idomított madár sem tud. De nem erről van szó. A fiatalembert én arról akarom mindössze meggyőzni, hogy az élet számára a víz sokkal megfelelőbb közeg, mint a szárazföld. Vagy a levegő... — Ezt elismerem ... de miért fontos ez most? — Nézze, fiatalember ... magát külön meg kell kérnem ... ahogy megkértem Máriát is... hogy ne nevessen ki egy öreg tudóst... — Hová gondol, professzor úr? — No-no. Majd meglátja. Szóval, akkor elmondanám a kedvenc rögeszmémet. A vízről és a delfinekről van szó. — Foxman nagy lélegzetet vesz, aztán folytatja. — Én a génekkel, az átöröklődéssel, az átörökítéssel foglalkozom. Pontosan tudom, hogy az ember nem csupán az emlékezetével, nem csupán az agyával, az idegeivel emlékezik, hanem a génjeivel, a kromoszómáival is. És amennyire meghatároznak minket az emlékeink, éppen annyira határoznak meg a génjeink is. (Folytatjuk) kép előtt, milyen furcsa is a mesterségesen, vonalzóval meghúzott határvonal. A vonal, amely se népességre, se semmi másra nem volt tekintettel. Amit íróasztal mellett húztak, anélkül, hogy a következményekkel bárki is számolt volna. Alattunk a Shatt al Arab. Itt még nem vitás víz, de tart a bizonytalan felé. A nagyhatalom: az olaj Visszaidézem magamnak az olajszakemberek szavait: — Ez a terület Irak legfontosabb lelőhelye, innen a legjobb a szállítás. Az évi 150—180 millió tonnás termelés jelenti nekünk a biztonságos gazdaságot. Ebben rejlik biztonságunk, jövőnk — magyarázzák. Hát a biztonság és jövő ma ugyancsak kétes fogalmak itt éppúgy, mint a határ túlsó oldalán. Próbálom puhatolni, milyen okok játszanak szerepet abban, hogy a két ország között nagy a feszültség. Valaki nagy sokára csak egy tanácsot ad: — Menjen el Ker- balába, ott talán megért valamit abból, amiről nem szívesen mesélek.” Tervezgetni kezdem utazásom. Hiába, izgalmas dolog a történelmi oknyomozás. (Folytatjuk, következik: Az imám sírja.) Bürget Lajos
