Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
KU VASÁRNAPI MELLÉKLET HAZAI TÁJAKON FILMJEGYZET Nem forog a dorozsmai szélmalom... „Nem forog a dorozsmai szélmalom..Hát csakugyan így van, ahogy Dankó Pista nótája mondja. Már rég nem forog s nemcsak a dorozsmai — ez csak azért híresebb valamivel a többinél, mert az ő nótái a cigányzene-kedvelők széles táborában és éppen e műfaj fénykorában terjedtek el. Akkor, amikor — tehetjük hozzá tüstént — a szélmalmok alkonya beköszöntött. S ez a gőzmalmok elterjedése volt. Korforduló, nemcsak technikailag, hanem társadalmilag is. A technikában a terméis, de mindhiába — előbb- utóbb le kellett állniuk. A szélmalom nem volt ritkaság másutt sem Európában — a XII. századtól tudunk földrészünkön használatukról. Hogy Magyarországon éppen az Alföld tájain terjedt el a legjobban ez az erőműfajta, annak nem az volt a fő oka, hogy az Alföld a legszelesebb (bár az sem volt mellékes, hogy szinte mindig mozog a levegő), hanem az, hogy nem állt rendelkezésre más természetes erőforrás, vagyis — mert lényegében ez jöhet csak szószárazmalmokat) tizennyolcat, a külterületén további tizenhatot vett számba a kiskunsági szélmolnárkodás néprajzi kutatója, Nagy Czi- rok László. Egy ma is áll a Kölcsey utcában — a múlt század első feléből való. A szomszédos Jánoshalma is őriz egy szélmalomépületet. Kiskunfélegyházán a múzeum udvarában áll a hasonló korú, Pajkos-Szabó féle szélmalom. A dorozsmai is 1820 körül épült — most helyreállítva tavasztól őszig fogadja a látogatókat. Több szélmalom található HódmezőváA dorozsmai szélmalom A halasi szélmalom szetes energiaforrások közvetlen hasznosításáról a gőzgép felfedezése utáni áttérés a nagyobb erejű és lehetőségű energia felszabadítására és befogására. Magyarországon késve kezdődött, illetve késve kapott szabadabb utat ez az 1848- ban már aktuális folyamat. S amikor a múlt század utolsó harmadában kibontakozhatott, akkor először a malomipart modernizálta és lendítette föl. Ez érthető is. Akkor az ország egyik legfőbb és legexportképesebb terméke az Alföld búzája volt, illetve az ebből készült liszt. Az először Budapesten elszaporodó (s fővárosunkat a világ egyik legnagyobb malom- városává tevő) nagy gőzmalmok, majd az elterjedő vidéki műmalmok hamarosan elszívták a „levegőt”, azaz az őrletnivalót a szélmalmok elől. Azok megpróbálkoztak máscélú őrléssel, darálással ba — elég gyors folyóvíz. A szélmalmok szerkezete fából készült, készítőik maguk a molnárok voltak, mert aki ezt a szakmát tanulta, az kitanulta az alkatrészek készítését is. Ezért a molnár szerszáma s állandó társa volt a szekerce, amelyet bőr- kötényes övén hordott. A molnárkodás egész embert kívánó foglalkozás volt. Nem hagyott szabadságot és szabad időt. A molnárnak nemcsak a garatra s a lisztrer kellett ügyelnie, hanem fn3J képpen az időjárásra, a szélre, a malomtetőn lévő szél- kakasra. Ha fordult a szél, tüstént újra szembe kellett fordítani a vitorlát a körforgó tetőrésszel. Azt aligha tudnánk összeszámlálni, hány szélmalom kerekét forgathatta egykor az alföldi szél. Egy-egy város területén is több működött. Kiskunhalas belterületén (nem számítva másfajta A csárdának felújított kecskeméti szélmalom sárhely környékén is — a legépebb talán az közülük, amelyik Mártélyon Szalay Ferenc festőművész nyári otthona. De közvetlen az útról is láthatunk szélmalmot Tótkomlósra meg Székkutasra menet. Kunhegyes határában is áll egy múlt századi szélmalom, Karcagon úgyszintén — helyreállítva. S ezzel korántsem merítettük ki a sort. Németh Ferenc Amikor a jövőkutatás évszázadokat előre lépve merész távlatokat nyit az időben, ehhez mérten két évtized első hallásra csekély időtartamnak tűnik. Annak látszik, holott húsz év egy emberöltőn belül hallatlanul hosszú idő, a társadalom fejlődése szempontjából pedig korszakos változások, vívmányok bölcsője is lehet. A történelem nem egy bizonyító példát szolgáltat erre. Találgatások, a szabadjára engedett fantázia ködképei helyett kikövetkeztetni, felvázolni az emberiség előtt álló jövőt — felelősségteljes feladat. Tudományos megalapozottságú, sokoldalú elemző munka lehet csak egyedüli biztosítéka az ilyen prognózis megfogalmazásának. A Műveltségkép az ezredfordulón című kötetnek sajátja az előbb említett ismérv. Egyértelműen tudományos igényű könyvről van szó, közelebbről; az Akadémia által a már korábban elkészített' távlati műveltségkoncepció szélesebb közönség számára átdolgozott változatáról. Csontváry ról és a ffCsontváry,,-ról Huszárik Zoltán filmre vitte egy elátkozott sorsú magyar festő, Csontváry Kosztka Tivadar életét. A műre nagyon sokáig kellett várni. Az első híradások — a tervről — még a hetvenes évek első felében láttak napvilágot, aztán minden összeomolni látszott, amikor a kiszemelt főszereplő, L atinovics Zoltán eltávozott az élők sorából. Ezt követően eléggé elhúzódott a forgatókönyv átalakításának munkája, a felvételek is tovább tartottak az átlagosnál. Egyszóval: a Csontváry-nak „többlépcsős” az előtörténete. Mindez persze nem tartozik a kritikára és a kritikusra; a film-filológusok majd megfejtik (ha megfejtik) a mű „kihordásának” talányait. Esetleg a kérdésekre is válaszolnak. Munkájukat megkönnyítendő, hadd ajánljak figyelmükbe néhány szempontot. Miért éppen most — a hetvenes években — vált sürgetően időszerűvé a Csontváry-téma? Szükséges, eltűrhető, avagy elítélendő a „szent őrület” a művészetben? Mivel a' film L. Z. (Latinovics Zoltán) emlékére (is) készült, a színész sorsának dossziéját ugyancsak fel kellene nyitni. És talán nem személyeskedés, ha magam azon meditálok: ugyan miért van az, hogy a legkirobbanóbb tehetségű magyar filmrendezők közé sorolható Huszárik ötvenedik éve táján még csak a második „egész estét” betöltő művénél tart, s a Csontváry-hoz úgyszólván egy teljes évtizedre . volt szüksége? De hagyjuk ezeket a problémákat : az alkotást természetesen anélkül is minősíthetjük. hogy e bonyolult okokozati összefüggések bogozásához fognánk. A Szindbád után senki sem várhatta, hogy Huszárik „hagyományos” életrajzi mesében bontja ki előttünk Csontváry Kosztka Tivadar hányattatásainak stációit. Egyik nyilatkozatában elmondotta — egyetérthetünk érvelésével —, hogy A nap szerelmese-szerű hollywoodi szemlélet kora lejárt. Sztori helyett a jelenséget, események helyett a személyiséget szükséges ábrázolni. A Csontváry szerkezete meglehetősen bonyolult. Három síkja nem válik ugyan el egymástól — szoros kapcsolat van közöttük —, az asszociációk áradása azonban rendkívül bőséges, a képi struktúra jelképekkel zsúfolt, „súlyos” a szöveg is, tehát figyelem és fogékonyság szükséges a maradéktalan befogadáshoz. Huszárik a festmények születését nem akarta a szokott didaktikus eljárással megjeleníteni, ezért analógiát keresett és talált az alakításra készülő színész „átlényegü- lésében”. A szerepjátszó kínok kínját éli át, ő is teremt, méghozzá nem középiskolás fokon, a párhuzam tehát kézenfekvő. (L. Z. ismerhető fel néhány gesztusban és kinyilatkoztatásban, de hiba lenne hiteles „mintát” keresnünk és a médiumot megszemélyesítőjével összemérnünk.) A harmadik réteg — az őrület szférája, melyben a Bolond a főszereplő. Az „aranyketrec” voltaképpen összekapcsolja az első két szálat, már csak azért is, mert a Bolond bizonyos értelemben „közvetít” a Festő és a Színész között, s az életvitel, a felfogás, a művészi credo megmérettetésében kulcsszerepet játszik. Az a véleményem, hogy a Csontváry struktúrája kissé túlbonyolított. A „hármasegység” ellen semmi kifogásom, ám a hangsúlyok megválasztása (nyugodtan mondhatjuk: megtervezése) vitatható koncepció. A film eloszlathatná az L. Z.-mítosz ködét (vagy ha nem azt is, néhány előítéletet). Nem teszi, inkább a mártíriumra céloz — anélkül, hogy a valóságos társadalmi körülményeket (harcokat, konfliktusokat stb.) felidézné. Az atmoszféra néhány epizódban — mindjárt a film elején — elcsúszik a különleges, a morbid felé. A sokkolásból kevesebb is elég lenne. Mi hámozható ki végül is „üzenetként” Huszárik egyébként bíráló megjegyzéseink ellenére is lenyűgöző látomásából? Számomra a Csontváry azt mondja: A művészet — vagy inkább: Művészet — permanens harc, melyet akkor is érdemes megvívni, ha menthetetlenül belerokkanunk. Meg azt is: A világgal — a környezettel — való kapcsolat nélkül lehetetlen teremtő impulzusokra találni. És azt is: Harmónia gyakorta diszharmóniából születik. Nem vagyok Csontváry - szakértő, fogalmam sincs, hogyan élt A magányos cédrus megálmodója. Mindez nem is lényeges. így is élhetett (volna), ahogy Huszárik és Jan- kura költőien látványos vásznán megelevenedik. Űzött farkasként, a szépség szomjazójaként, bomlott aggyal és csillapíthatatlan lázzal. Bizonyára vitát kavar majd, hogy a bolgár színész, lehalc Find az igazi Csont- váryt állítja-e elénk, avagy sem? Fizikálisán mindenképpen: tekintetéből az a bizonyos révület tükröződik, melyet jól ismerünk, a belső megrokkanás keresztjét azonban nem képes viselni a vál- lain. A Csontváry az előzetes vitákon megosztotta a közönséget. Sokan lelkesedtek érte, mások fanyalogtak. Bizonyára hasonló lesz a fogadtatás a premier után is. Mindenesetre örvendetes, hogy kvalitásos, sok szólamú, igényes, bár vitára ingerlő magyar film született, mely nem csip-csup igazságokkal, hanem alapvető gondokkal foglalkozik. Veress József Műveltségkép az ezredfordulón Kiszűrni sokból a keveset, a másod- és harmadrangú információk közül kiemelni a leglényegesebbeket — mindig gondot jelent. Egy tanulmánykötet esetében, ahol minden ismeretkör mondhatni csupa fontos közlést tartalmaz — a kifejtés módja még több fejtörést okozhat. Miután itt a vázlatok vázlata sem kerülhet papírra és amolyan stílusegyveleget sem lenne szerencsés dolog rögtönözni, címszavak, utalások formájában a következőket ragadjuk ki. A kötetet Szentágothai János személyes vallomásnak beillő előszava vezeti be, melyből kitűnik, hogy az ezredforduló világának kulcskérdése a továbbiakban is az ember, pontosabban az embert formáló tényezők, elsősorban az oktatási és nevelési folyamat körültekintő megtervezése. Ezen áll vagy bukik a szükségszerű változások üteméhez igazított társadalomformálás. Ez akkor mond többet, ha a már napjainkra vonatkozó tételre gondolunk: kinek-kinek gyakorlatilag háromszor kell élete során „fel”, illetve „átépítenie”, azaz gyökeresen megújítania ismeretanyagát. Külön fejezet tárgyalja az általános műveltség tartalmi követelményeit, jelöli ki a legfontosabb tevékenységi köröket. Ennek a sorrendnek megfelelően követik egymást aztán az egyes tanulmányok (szám szerint 7), így a nyelvi és kommunikációs nevelés; a matematikai műveltségeszmény; a technikai műveltség stb. szakterületéről. A két legátfogóbb, s oldalszámát tekintve is legterjedelmesebb tanulmányról valamivel többet szólunk. Marx György: Természet- tudományos műveltség című elemző írása történeti megközelítésben azt tisztázza, hogy az egyes korok egységes kultúrájában mi volt a természettudományok szerepe. Azt fejtegeti, hogy a humán műveltség privilégiumának fokozatos térvesztése után, az időközben bekövetkezett tudományos-technikai forradalom eredményeképp ma már ott tartunk, hogy a természetismeret oktatási programját jócskán módosítani kell. Nem meglepő tehát, hogy a javaslatok egyike éppen a természettudományi érettségi vizsga bevezetését sürgeti a gimnáziumokban. Poszler György: Az esztétikai kultúrától az esztétikai nevelésig című tanulmányának fő mondanivalója köznapi nyelvre lefordítva a következő. A személyiség elképzelt modelljének „csiszolásához” a művészeteket az eddigiekhez képest más módon kell alkalmazni. Az esztétikai nevelés szerkezeti keretein, a közoktatáson és a közművelődésen belül elsősorban a helyes arányok kialakítása szükséges. Idézzük: „... a vezető művészeti ág, a szépirodalom mellett erősebb hangsúllyal kell bevonni a nevelésbe a zenét, a képzőművészetet, a színházat, a mozgás művészetét. Azaz a nyelvi-esztétikai szféra mellett nagyobb teret kell kapjon a vizualitás, az auditívi- tás, a mozgás esztétikuma”. Néhány gondolat kiragadása természetesen messze elégtelen ahhoz, hogy megközelítőleg is jól tolmácsolja a kötet érdemi mondanivalóját. Csupán arra jó, hogy a kötet fontosságára felhívja a figyelmet. (Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.) Futaky László 1980. október 19. I Könyve A polc i
