Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
C XIAILIAIDHCITITIHIOIN Hóxilag összeszerelhető Pizsama 4-6 éveseknek Hét végi vagy családi hás? Wright, Le Corbusier és Aalto építészek, akiknek nevéhez grandiózus tervek kötődnek, szívesen terveztek kis családi házakat, : melyeket olcsón lehetett kivitelezni. A nagy tervezők tehát figyelembe vették adott társadalmi rétegek szociális körülményeit és nemcsak monumentális álmaikat rajzolták papírra. Franciaországban a házak 60 százaléka családi ház. Finnországban ez az arány 78 százalék, Dániában és az Egyesült Államokban pediig 73 százalék. Szociológusok egyes nyugati országokban azt vallják, hogy a családi házak aránya lehetne Yia- gyobb is. A franciaországi családi házakra is vonatkozik sajnos egy általános európai megfigyelés. A házat sok esetben fantáziaszegény terv alapján építik fel, majd megtoldják, hatósági engedély nélkül. Sok esetben előfordul, hogy kisméretű, nadrágszíj- telekre építenek és a ház nem is illeszkedik megfelelően a környezetbe. Franciaországban 1978-ban 250 000 családi ház épült fel. Európai viszonylatban egyébként Írországban a legmagasabb a családi házak aránya: 98 százalék. A képünkön látható „ökológiai ház”-at egy párizsi kiállításon mutatták be. Házilag összeszerelhető. Az építésénél felhasznált fontosabb anyagok a fa és az üveg. Fűthető, tehát nemcsak hétvégi háznak használható. Kiválóan illeszthető az ember környezetébe. í'" BtóSi KÖNYVLAPOZÓ A főzőkanáltól a főzőkanálig Még akik most kezdenek bele- eleje, 1 háta, 2 ujja 1 zseb és 2 kóstolni a szabás-varrás tudó- nadrágrész. mányába, azok is könnyen elké- A felsőrész darabjait össze- szíthetik ai bemutatott gyermek- varrjuk, de 6 cm magas hasíté- pizsamát, í szabásminta alapján, kot hagyunk kétoldalt. A kabát 104 cm magas gyerekre az alját felszegjük. A nyakklvágást anyagszükséglet: 90 cm szélesből és zseb szélét elütő színű anyag- 2,20—2,30 m szükséges, ebből még ból 1 cm szélességben szegélyez- a maci pizsamáját is kihozhat- zük. Ugyanebből az anyagból juk. vágjuk le a két hosszú szalagKellemes, jól mosható-kezelhe- pántot, ezzel kötjük meg a pi- tő anyag a krepp, a batiszt, dl- zsamakabátot. vatos a pamutjersey. Ahol hű- A nadrág külső és belső olda- vös, nehezen fűthető a lakás, lát összevarrjuk. Derékban szé- ott célszerűbb flanell, barhent lesen visszahajtva gumiházat kőanyagból vásárolni hozzá. szítunk, ebbe gumit fűzünk. A A rajzon minden méret szere- nadrág szárát a kívánt hosszú- pel, ezeket kell vonalzóval a sza- ság bejelölése után fölszegjük, básminta-papírra rámérni és be- A mackó pizsamáját kicsinyített rajzolni. A pizsama darabjai: 2 méretben, ugyanígy készítjük el. Á nők és a cigaretta Kezdő háziasszonyok könyve — áll Faragó Bona „felmelegített” kötetének címlapján. A ki tudja, hány kiadást megért könyv — a címlap szemérmesen elhallgatja — néhány éve A főzőkanáltól az estélyi ruháig címmel került az érdeklődők elé. Ez a cim többet elárul a szerző szándékából. A szándékából, de nem annak megvalósításából. A könyvet átlapozva ugyanis az az érzésem, hogy Faragó Ilona bár valóban a főzőkanáltól indul el, alig jut attól messzebbre. A 149 oldalas munka több, mint fele főzési recepteket, tanácsokat tartalmaz. A maradék hetven oldalon tanulhatunk házvezetést, pillanatokat tölthetünk a tükör előtt, kap néhány sort a kelengye, az öltözködés. Megtudhatjuk, milyen a divatos kézimunka, s egész fejezet, 5 oldal marad a kisbaba- várásnak is — összegezte röviden kezdő háziasszony feleségem véleményét a könyvről. Ha túlságosan sokat is markol a szerző, talán a kevésben, amit megfog, van használható. Lapozzunk együtt a könyvbe! „Minden nő legyen hiú a főzt- jére, legalább annyira, mint a ruhájára vagy a frizurájára, mert törvényszerűen elkövetkezik az áz idő, mikor a férjnek a felesége föztje legalább olyan fontos lesz, mint a külseje — vélekedik a szerző a főzési tudomány fölöttébb fontos voltáról, indokolva a bőséges konyhai tanácsadást. A „Háztartás” fejezet nagymosást, nagytakarítást tanít, de háztartási jőtanácsokkal is szolgál. Innen tudom meg, ha vendéget várok, tömjem meg jó előre a kávéfőzőm, a tejszínhabot meg készítsem tálcára. Egy jótanács annak a kezdő háziasszonynak, aki ez utóbbi tanácsot megfogadja: a várakozás közben meg- savanyodott tejszín — ezt megint- csak feleségemtől tudom — tejfölként a másnapi vendéglátásban azért még felhasználható. „A tükör előtt” fejezet szépség- ápolási tanácsokkal szolgál, s nemcsak fogyókúrás, de hizókú- rás étrend összeállítást is ad. Mit tegyen, aki hízni szeretne? Igyon tejet! Reggel, délelőtt, délután, este. Igyon asztal mellett, igyon állva, igyon ülve, sőt, még ágyban fekve is. S egyen hozzá krumplit, édestésztát, húst, tojást. De legalább egyszer ágyban igya azt a tejet! „A kelengye” ürügyén a stafí- rungról olvashatok. Mi szükséges a kezdő házasoknak? 1 db galuskaszaggató és 1 db Paty Grill sütő mindenképp. Ezek nélkül neki se vágjunk! „A divatos kézimunká”-nak már igazán nem sok hely jut. Két horgolást, két kötést ajánl Faragó Hona. Hamarjában összeállít még egy kismama ruhatárat, „s itt veget is ér ez a kis könyv, örülök, ha alvasóim tanultak belőle valamit.” Sokat tanultunk. Tizenkilec- ötvenért — ennyibe kerül a könyv — igazán sokat. Még csak annyit: a könyv megyénkben készült. Nyíregyházán, a Nyírségi Nyomdában. Megbocsátható hát, ha egy lapozási próbának is alávetettük, hisz egy ilyen kézikönyv fel sem kerül a polcra, mindig használatban van. Forgathatja bátran a kezdő háziasszony: a könyv remek. Bírja a lapozást. Csendes Csaba Egyre több vizsgálat bizonyítja, hogy a cigarettázó kismamák újszülöttjei bizonyos szempontból sérülékenyebbek azoknál, akiknek édesanyja nem dohányzott a terhesség alatt. Legutóbb Szófiában az orvostudományi egyetemen végeztek ilyen irányú vizsgálatokat, és megállapították, hogy a dohányzó nők újszülötteinél gyakori a légúti megbetegedések száma. Herbert Kleinsch professzor számítása szerint napi húsz cigarettánál több elszívása ugyanakkora munkára kényszeríti a // Őszre: fejre, nyakra A rövidülő nappalok kérlelhetetlenül a zimankósnak ígérkező telet idézik. A divatbemutatók előzetese, kellemes „forró” meglepetése: a nyakba tekert sál, és a homlokba húzott sima kis sapka. Mindkettő kezdő kötősök számára is gyors munkát ígér. A pomponos sálötletet, régi sálunk felújítására is alkalmazhatjuk: a laza, patentmintás sál kb 150—180 cm hosszú (patentminta rugalmas), mindkét végződését nagyléptékű öltésekkel összehúzzuk, és azonos vagy tarka fonalakból készített pomponnal díszítjük. A hordásnál egyszer nyak köré tekerjük a sálat és a nyak alatt lazán átkötjük, vagy a kabáton kívül a pomponos végződéseket szabadon lógni hagyjuk. Hozzávalók: Sál: 10 dkg NÁPOLY félgyapjú fonal, 3-as kötőtű. Sapka: 5 dkg FIRENZE fonal, 3,5-es kötőtű. Mindkét fonal azonos színárnyalatokban, divatszi- nekben készül. Munkamenet: Sál: 80 szemre kezdjük, 3-as kötőtűvel, I sima, 1 fordított váltakozásával, patentmintával kötjük. Minden további sor: simára sima, fordítottra fordított szemet kötünk. A kezdéstől számított 160 cm elérése után a szemeket 3—3 szem összekötésével, lazán lefogyasztjuk. A sál kezdő és befejező szélrészére 10 cm nagyságú kerek kartonlapon készített pompont varrunk. Sapka: 86 szemre kezdjük, 3,5- es kötőtűvel, a munka szintén sima, a bal oldalon fordított szemeket kötünk. Szélszemmel dolgozunk: mindkét oldalszélen az első szemet simára lekötjük, a sor utolsó szemét elétett szállal leemeljük. Kezdéstől számított 20 cm elérése után, a munka jobb oldalán: 1 szélszem, 2 szem símán összekötve, 1 sima. A sor végén 1 szélszem. Még 6 sort kötünk, majd a szemeket lefogyasztás nélkül merkelőtüvel összefogjuk, összehúzzuk, és a belső oldalon néhány öltéssel rögzítjük. Ezután az oldalszélek szélszemeit a munka színén: szemet-szembe öltéssel összevarrjuk. Az alsó, kezdő szélrészt kb 5 cm magasságig visszapörgetjük, tehát itt a bal oldal a láthatatlan varrással ösz- szedolgozott szépoldal. szívet, mintha az illető nyolc órát kerékpározna megállás nélkül. Gyakran hallható, hogy egy cigaretta elszívása öt percet vesz el életünkből. Ezen intelmek egyre nagyobb munkára serkentik a kutatókat a nikotin-ártalom még tökéletesebb kiszűrésére. Mi az igazság? Űjabb kutatási eredmények bizonysága szerint, a dohányzás ártalma a bőrre nemcsak az ormosoknak ad problémát, de a világ kozmetikusait is közelről érinti. A Kaliforniában dolgozó dr. Harry Daniel kutató orvos felfedezte, hogy az erős dohányzás mély ráncokat okoz, különösen a szem külső szögletén, ahol a vonalráncok elszaporodása fokozottabb, mint bárhol. Dr. Daniel megfigyelései alapján a következő eredményt észlelte: a kevesebbet dohányzók arcán — például napi tíz cigarettát szívók, vagy akik tizenöt évnél rö- videbb idő óta dohányoznak —, kevésbé látható a nikotinránc, mint a szenvedélyes, régebbi dohányzóknál, noha azok velük egykorúnk és egyneműek. Általánosan elfogadott tény, hogy a füstben található nikotin szűkíti a bőrben lévő kicsiny hajszálereket, melynek tünete fejgörcsöt is okozhat. Az idők folyamán ez a mechanizmus megronthatja a bőrszövetek állapotát is, amelynek következménye többek között az erősebb, a mélyebb ráncosodás. A szem ma divatos festése, a külső sarok elmosódott színezése egyenesen kedvez a nikotinráncoknak, melyeket ragyogóan elkendőz. Dr. Dániel szerint hasonló folyamat okozza az arcbőr elszíneződését. Közismert, hogy az erős dohányos bőre inkább szürkés, sárgás, mint rózsaszínű. Általában a sokat dohányzók nem pirulnak el. Mert a bőr alatti hajszálerek kitágulása lassított, nehézkes, amit a nikotin idéz elő. Füstje valóságos fátyolszerűen öleli át az egész arcot. Ugyanez áll a passzív dohányzókra, akik maguk ugyan nem dohányoznak, de huzamosabb ideig tartózkodnak erősen dohányos, füstös helyiségben. Dr. Daniel és munkatársai kísérletek alapján megállapították, hogy minél több és mélyebb ránc látható a szem külső sarkán, annál erősebb dohányzásról Van szó (kivétel az öregkori ráncmélyülés, amelyet nem a cigarettázás erősít). Tehát a nikotinráneok szaporodása a kortól független. Elgondolkoztató a nikotinráncok elhelyezkedése. Miért csak a szem külső zugáh jelentkezik? Erre a kutatóknak még nincs megalapozott véleményük. Ellenben a nem dohányzók jól Ismerik a nikotin- könycseppeket, melyeket dohányfüsttel megtelt helyiségben észlelnek. K. Fehér Zsóka A MAGYAR DIVAT INTÉZET őszi-téli modelljei A divat formai megjelenésében továbbra is a keskenyedő irányzatot követi. Fő divatvonal például a V (trapéz) vonal, a kihangsúlyozott válltól lefelé keskenyedik. A karcsú nők divatos viselete az X (diabolo) vonal, nőies, derékra karcsúsított forma. A fő divatvonalak egyike. (S. A.) Injekció fogromlás ellen A fogfájás a jövőben a múlté lehet, ha egy Nagy-Brittaniában létrehozott oltóanyag beváltja amit a tudósok ígérnek. A szérumnak antitestek termelődését kell kiváltania, amelyek védik a fogat az agresszív savak ellen. A londoni Guy,s Hospital tudósai az oltóanyagot máris eredményesen próbálták ki majmokon. Az erősen - cukortartalmú élelmiszerekkel táplált alanyok közül a beoltott állatok 90 százalékkal kisebb arányban szenvedtek fogszuvasodásban. A korábban kipróbált szérumokkal ellentétben, amelyek a vérkeringésbe való káros hatásuk miatt nem kerültek alkalmazásra, az orvoscsoport adatai szerint az új oltóanyagnál a 8 éves majomkisérletek alatt nem mutatkozott semmiféle káros mellékhatás. Az új preparátumot embereken is kipróbálják, ha ártalmatlansága teljességgel bebizonyosodik. KM BUSASNAM MSUÉKLET 1980. október 12. O