Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-02 / 231. szám
1980. október 2. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Maszekotok Dupla haszon paradicsomból A tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezetben 100 hektáron termelnek szerződésre paradicsomot a Nyíregyházi Konzervgyárnak. A termelőszövetkezetben egy kihelyezett lévonalon előfeldolgozást végeznek, így a konzervgyárba csak a paradicsomlé kerül. A visszamaradt törkölyből kimossák a paradicsommagot és megszárítva értékesítik a vetőmagtermeltető vállalatnak. Ugyanis a tiszaberceli termelőszövetkezet különleges külföldi vetőmagot kapott palántanevelésre, így a konzervparadicsom- ból kinyert vetőmagot is értékesíteni tudják. A kettős hasznosítás jelentősen növeli a termelőszövetkezet bevételét. Képünkön a munkában lévő paradicsomlé-vonal látható. HIT MOND AZ ILLETÉKES? Még egyszer: autóalkatrész Elhangzott a küldöttértekezleten Rátermett bizalmiak AZ ELMŰLT SZOMBATON a szakszervezetek megyei küldöttértekezletén szóba került a szakszervezeti mozgalom szinte valamennyi jelentős eredménye és gondja. A különböző munkaterületeken dolgozó küldöttek felszólalásukban nemcsak a szűkebb kollektívájuk eredményeit mondták el, arról is szóltak, miként lehet, vagy miként kell javítani a szakszervezeti munkát. A záhonyi vasutas hétezer munkatársa nevében elmondta, hogy az elmúlt öt évben, vagyis a beszámolási időszakban a körzetben 15,6 százalékkal nőtt a szállítás. Idén üzemigazgatóság lett a záhonyi körzet, s a körzetben dolgozók tudják, hogy a nagyobb önállóság nagyobb felelősséggel is jár. A fiatal vasutas figye- lemfelkeltően sorolta a tennivalókat, s elmondta: szakszervezeti bizottságuk alapvető feladatának tekinti a magyar—szovjet vasutak közötti áruforgalom zavartalan lebonyolítását, a gazdaságosság fokozottabb érvényesítésével és a biztonságos munkavégzés feltételeinek javításával. A konzervgyári munkáslány követendő példáról számolt be. Elmondta, hogy az oktatást újabban gondosabban szervezik, egy dolgozó egyszerre csak egy tanfolyamon vesz részt. Amióta más a szervezés, a tanfolyamokon, iskolákon kevesebb a „lemorzsolódás”. A MEZŐGÉP lakatosa megszívlelendő véleményének adott hangot: „A kitüntetések odaítélésére nagyobb go'ndot kell fordítani”. Nyilván arra gondolt, hogy a jók között is a legjobbak kapják az elismerést és az odaítélésnél iktassák ki a Szubjektivitást; a szakszervezetek javaslattételi joga néhol jobban is érvényesülhetne, amikor a kitüntetések odaítéléséről van szó. A MEDOSZ KÜLDÖTTE beszámolt arról az általános tapasztalatról, hogy a szervezett dolgozók a mezőgazdaságban is élen járnak a munkában, rájuk jobban lehet számítani. Üj és jó hír ez, hiszen a tsz-ekben éppen az elmúlt beszámolási időszakban alakultak meg az alapszervezetek. A fiatalember ezt mondta: „A szövetkezetekben is megjelenő szakszervezeti mozgalom jól segíti a munkássá válást”. Nem nyelvbotlásról volt szó, hiszen tudjuk, hogy az állami gazdaságok dolgozóit már joggal nevezhetjük munkásoknak. Természetes, hogy a szakszervezeti mozgalom a tsz-ta- goknál is minőségi változást hozott. Jó volt hallani azután egy gyáregységvezető mérnöktől: a szabolcsi ember is tud annyit és úgy dolgozni mint másutt élő társai. Egy más gyáregységtől hozzánk jövő szakmunkás ember sem képes többet és jobban dolgozni azonos körülmények között, mint a mieink. Gond azonban, hogy a teljesítmény azonos, a gyáregységek egy részében azonban a bérek még mindig nálunk alacsonyabbak. Véletlen, hogy a következőként hozzászóló orvosnő éppen arról számolt be, hogy az egészség- ügyi dolgozók béremelésénél megyénk kiemelten részesült a központi keretből. Ettől függetlenül a fogorvosi ellátás nálunk még jóval elmarad az országos átlagtól. Az egészségügyi felvilágosító munka is javításra szorul, örvendetes azonban, hogy az egészségügy terén is elterjedő szocialista mozgalom segíti a gyógyító munkát, a beteg- ellátást. A HELYIIPARI és város- gazdasági dolgozók képviselője örömmel számolt be a bizalmi választások tapasztalatairól, mert mint mondta, régen az lett bizalmi, aki ráért, most az a bizalmi, aki rátermett. A kereskedők képviselője hangsúlyozta, hogy az eladók és a felszolgálók befolyásolni tudják a közhangulatot, e^égt képzésükre, nevelésükre külön is gondot kell fordítani. Az építők képviselője arról számolhatott be, hogy az építőipari vállalatoknál létrehozott művelődési bizottságok betöltik szerepüket, az utóbbi években sok segédmunkás szerezte meg a nyolc osztályt a szakszervezet segítségével. Az építővállalatok munkásszállóin is javultak a művelődési feltételek. Az önművelődést és a szemléletváltozást azonban továbbra is segíteni kell a szakszervezeteknek. A küldöttértekezlet akkor töltötte be igazán funkcióját, ha a sok-sok hasznos véleményt, javaslatot a küldöttek hasznosítják, tovább adják munkahelyükön. N. L. Karikák •v \ A z ország egyik fele maszekok a másik fele irigyli. Aki tud, kitalál magának valamilyen külön munkát, hogy jövedelmét kiegészítse, lakásra, bútorra, autóra spóroljon. Gyakran elgondolkodom azon, mi értelme van annak, hogy él és dolgozik a faluban egy asztalos vagy egy lakatos, aki egy távoli szövetkezet tagja. Végzett munkájának egy részéről elszámol, másik részéről nem. Miközben elismerjük a maszek tevékenységek nélkülözhetetlen ellátási szerepét, nem árt törekedni ezek sajátos társadalmasítására szerződéses termeltetéssel, szervezett felvásárlással, adóközösségek és munkaközösségek létesítésével, szervezett anyag- és gépellátással. Ezek formái szépen kialakultak*. Az MSZMP XII. kongresz- szusának határozata szerint .......támogatni kell az egyéni és a családi munkaerő-tartalékok jobb kiaknázását. A dolgozók "nägy hányada szabad idejében olyan munkát és kereső tevékenységet is végez, ami hasznos mind a népgazdaságnak, mind az egyénnek. Ez fejlődésünk olyan kiegészítő forrása, amely hozzájárul a bővülő és gyorsan változó szükségletek rugalmas kielégítéséhez, a nemzeti vagyon gyarapításához”. Nemcsak a kisipari és a lakossági szolgáltató tevékenységre vonatkozik ez, hanem a mezőgazdasági kistermelésre is, végezzék ezt tsz- tagok, állami gazdasági dolgozók, vagy akár bányászok, kistisztviselők. El kell ismerni a kistermelés szükségességét és az általa szerzett jövedelmek jogosságát. Különösen a sertés-, a baromfi- és a kisállattartás területén szükséges a kisüzemi termelést növelni. De az sem mellékes, hogy hazánkban az élelmezés egyik legsebezhetőbb pontja a nyers zöldség- és főzelékfélékkel, valamint a gyümölccsel való ellátás. Nálunk ez azért nem indokolt, mert a hazai sajátosságok kedveznek ezen termékek termelésének; hosszú a szezon; megszokott népélelmezési tömegtáplálékról van szó. De az egészséges táplálkozás szempontjából is helyes minél több zöldség- és gyümölcsfogyasztás. Ezekben az években az államnak kevés pénze van termelésnövelő nagyberuházásokra. A vállalatok se^n állnak valami jól. Az ipar termelésnövekedése megtorpant. Most van igazán szükség az olyan tevékenységek gyors felfuttatására, ahol a termelésnövelés az államnak pénzbe nem kerül és ahol olyan munkaerő-kapacitás hasznosul, amely egyébként kihasználatlan maradna. A nagyvállalatok — éppen nagyságuknál fogva — nehezen tudnak igazodni a lakossági igények változásához, a helyi és elaprózott szükségletekhez. Most van igazán szükség olyan maszekolásra, amely az igények kielégítésében mutatkozó hézagokat kitölti. Persze nem munkaidő alatti vagy az üzemi munka rovására történő maszekolásra, fusizásra gondolok. S okan a szabad időt féltik a munkaidőn túli maszekolástóL De hát a fiatal lakást akar magának. Az idősebb pedig szeret valami olyat csinálni, amelyben van fantázia, ahol nincs fölötte főnök. Ki kifogásolhatná, ha egy vájár a délutánját a kis szőlőjében tölti, s a fiatal mérnök hét végi maszekbrigádban családi házat épít? Nemzeti jövedelmet termelnek ők, nemzeti vagyont gya- rapítanak, akár képes ezt kimutatni a statisztika, akár nem. P. O. Nemrégiben megírtuk: a Kohászati Alapanyag-előkészítő Közös Vállalat nyíregyházi telepén nagy mennyiségű leselejtezett, már nem gyártott autókhoz való alkatrész került forgalomba. A kereslet, a válogatók és vásárlók serege azonban azt bizonyította: sokan akadnak még, akiknek a beolvasztásra ítélt holmik némelyikére, még ma is szüksége van. Felvetődött a kérdés: valóban felesleges kellékekről van szó? Az AUTÖKER-től kapott első tájékoztatás alapján még az is kétséges volt, hogy egyáltalában jogos-e ez a kiárusítás? Mert a selejtezést végrehajtó kereskedelmi vállalat és a felhasználó KO- KÖV között szerződés — az információk alapján — úgy szólt, hogy a raktárakból egyenesen a kohókba kell vezetnie a leírt áruk tömegének. És végül még egy kérdés : miként, halmozódottVfel akkora készlet, amiből még egy évtized múltán is százmilliós értéket lehet beolvasztásra ítélni? Országosan hirdették A válaszadók, Földesi Nagy László, az AUTÓKER osztály- vezetője, Vári Ferenc, az AUTÓKER főosztályvezetője, és Baka Ferenc, a KOKÖV osztályvezetője külön-külön, majd együttesen is az alábbiakat mondták: — Az 1972-ben kelt KPM- rendelet, mely a selejtezés alapjául szolgált, egyenként sorolta fel azokat a gépkocsi- típusokat, melyeket ki kell futtatni, mert használatuk a népgazdaság szempontjait nézve, gazdaságtalan. A felsorolásnál, 1972-ben, csupa olyan típus szerepelt, amit legalább nyolc éve nem gyártottak már, és egy éve, az alkatrész-utánpótlás is megszűnt. — A selejtezést — mint az AUTÓKER illetékesei külön is hangsúlyozták —, népgazdasági selejtezésként lehet kizárólag értelmezni. Bizonyított tény, hogy az intézkedést megelőzően országosan hirdették és ajánlották fel a cikkeket az esetleges érdeklődőknek, és végül, mintegy húszmillió forint értékre találtak is vevőket. Népgazdasági érdek? — A kohósítást a már említetteken kívül a raktárhiány is indokolta, azonban a kép teljességéhez tartozik, hogy további két esztendőre szükséges készletek még így is maradtak, ezek sorsáról majd később intézkednek. Vári Ferenc főosztályvezető még egy távolabbi, megfontolandó szempontra is felhívta a figyelmet; — A népgazdasági érdek is azt kívánja, hogy ezeket a már régen nem gyártott autókat lehetőleg kivonják a forgalomból, nemcsak az alkatrész-utánpótlás leállása miatt, sokkal inkább azért, mert kivétel nélkül, energia- igényes járművekről van szó. Az érdekeltek, akik első jelzésünk nyomán kivizsgálták a nyíregyházi telepen való értékesítést, megállapították, hogy ott, mintegy 200 ezer forintnyi áru került a piacra és a vevők többsége közület volt. Ami pedig az eladást illeti, a KOKÖV kötelessége volt az alkatrészek szortírozása”^ megvizsgálni mi alkalmas és mi nem a kohósítás- ra. A fennmaradó rész eladása viszont nem volt jogtalan, haszonvasként értékesíthették azt. A festők pénteken érkeztek, úgy estefelé, ahogy azt előre már megbeszéltük. A nap lenyugvó félben csüngött az ég alján, mint egy hatalmas briliáns fülbevaló, beragyogva mindent maga körül. Ebben a csodálatos ragyogásban jött Tóni, az ő közel két méteres magasságával, ráhajolva a kempingbicikli valahol létező, de nem lá.tható kormányára. És hátul a rakományt tolva lépkedett Árpi, az alig másfél métert meghaladó mester. Én csak álltam és ámulattal néztem ezt a csodás bevonulást. Mert az az igazság, hogy jó pár biciklismutatványt láttam már életemben, például egy keréken menni, aztán kormány nélkül, de olyat is, ahol hatan ültek egy biciklin. De azt hiszem, amit ez a kempingbicikli produkált a két festővel, az minden eddig látottat felülmúlt. Volt ezen szétnyitható létra kettő, vedér vagy nyolc, mosófazék vagy négy, hullámpapír két tekercs, fólia, budai föld, gipsz és még az isten tudja mi minden. Hogy fért rá ez a sok minden, ma sem tudom. Nem úgy az Árpi, aki a le- pakolás közben enyhén így korholta a kollegáját: — Tónikám! Tónikám! — Végül az utolsó kérdés: miként halmozódott fel a százmilliós felesleges készlet? Túlrendelésből, felelték a szakemberek, hiszen ismert az alkatrészellátás nem új keletű gondja, így minden megrendelő biztosítani igyekezett magát. Megelőzni a túlzott rendelést! Itt, akár le is zárhatjuk az ügyet. De, néhány gondolat még kikívánkozik. Mert, a kereslet^ a vásárlók hada, valamiképp arra utalt, hogy keresett cikkekről is szó van. Érdekes, hogy az első tájékozódáskor még szemben álló, szerződésszegést is emlegető felek, miként jutottak egy hét alatt közös nevezőre? Feltehetően, önmaguk sem rendelkeztek kellő információkkal. De, ami a túlrendelések elkerülésének élő gondját illeti: a megoldás kulcsa aligha csak az ő kezükben van. Speidl Zoltán mondta — a pofám szakad le a szégyentől, hát már sosem tanulsz meg rakodni? Nézz körül, gyermekem, a fele cuccot otthon hagytuk. Nincs henger, lénia, ecset és ki tudja mit nem sorolt még fel, ami otthon maradt. Na, a colosnak sem kellett több, ő sem hagyta magát. — Főnököm! Főnököm! Kértelek már, hogy inkább verjél, minthogy idegenek előtt lejáratsz. — Ezen aztán jót mosolyogtak mind a ketten, miközben a lepakolás is megtörtént. Aztán még egyszer szemügyre vették a vállalt ‘munkát, biztosítottak afelől, hogy vasárnap este ilyenkor itt egy ecsetvonás nem sok, de annyi munka sem marad. Másnap reggel, vagy inkább hajnalban, Árpi ahogy az üres szobába belépett, olyan nótázásba kezdett, amitől Tóni szerint még a halottak is felébredtek volna. Hát, ami igaz, igaz, festőt ilyen falsul még nem hallottam énekelni. Dehát az már mit sem számított. A munka beindult és ment mint a karikacsapás. Marás, kaparás, mosás, glet- telés. Egyszóval mindenki végezte a munkáját, ami rá ki volt szabva. Az én legfőbb reszortom volt, gondoskodni róla, hogy a „mókustej” — Tóni így nevezte a bort, sört — ki ne fogyjon. Nos, én igyekeztem, hogy panasz ne legyen rám. Ha valaki elköhintette magát, — mármint a festők közül — nyomban ott termettem az üveggel és töltöttem. A feleségem szerint ugyanis a köhögés, vagy torokköszörülés a kiszáradt torkot jelenti. Márpedig száraz torokkal Tóni szerint ezt a munkát nem lehet végezni. A munka tehát szépen haladt. Délben ebédeltünk, este vacsoráztunk, mert, bár ez az egyességben nem szerepelt, de ezt így szokás. Eltelt a szombat, aztán a vasárnap, és ahogy ígérték, lámpagyújtásra nem volt más hátra, mint a hengerlés. Illetve, — ahogy Tóni mondta — felrakni a koronát a műre. Mivel a mókustej fogytán volt, gondoltam, munkavégzésre felfrissítem a készletet. Ezután történt, hogy az üvegeket lepakolva az ebédlőbe indultam, ahol Tóni a koronát, illetve a mintát hengerelte a falra. De milyen mintát? Már a küszöbön legyökerezett a lábam. Ugyanis amit láttam, az egyáltalán nem hasonlított semmilyen koronára. Karikák voltak, nyomottak mint valami ösz- szehajtott hordóabroncs és az egyik sor jobbra dőlt, a másik balra. Nem szóltam semmit, csak behívtam az Árpit, a mestert. Árpi ahogy meglátta, már az ajtóból felkiáltott. — Tónikám! Tónikám! Mit csináltál? A pofám szakad le a szégyentől. T óni abbahagyta a hengerlést, lassan odabotorkált hozzám, szemügyre vette a karikákat, aztán közelebb ment, megint távolabb, egyszer aztán elkezdett torkaszakadtából nevetni. — Megvan főnököm! Hát nem vettétek észre, ezek részeg karikák! F, F.
