Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-10 / 212. szám
1980. szeptember 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A gyermek és a munka MANAPSÁG ELÉG SOKAT EMLEGETJÜK: kezd modellé válni, hogy otthon a gyerek többnyire csak rosszat hall szülei munka-' helyéről, munkájáról. Hogy unalmas a mindennapok robotja, lélektelen tevékenység a pénzkeresés. Munkaidő után pedig következnek: a papának a keresetkiegészítő elfoglaltság, a mamának meg a családi nyűgök, mosás, főzés, takarítás stb. Az iskola, sőt, már az óvoda is igyekszik a gyermekeket a nevelési tervekben foglaltak szerint munkára nevelni. Előbb apróbb, késó'bb komolyabb megbízatásokkal, mint amilyen a naposszolgálat, a kisdobos- és úttörőfeladatok különféle formái. Ezekért a saját, önálló munkákért már felelősséggel tartozik a kicsi emberke. Több tantárgy, gyakorlati oktatás, osztály- főnöki óra is foglalkozik ezzel a témával, s ide tartoznak még az üzemlátogatások, amikor a gyerekek magával a dolgozó emberrel találkoznak. Hogy valami baj van a munkára neveléssel kapcsolatban, azt ki-ki saját megfigyelései alapján tapasztalhatja. De a felmérések, a pedagógiai szakcikkek, a pályaválasztás tapasztalatai is figyelmeztetnek. Akik ezeket az összesítéseket készítik, arra hívják fel a figyelmet: gyermekeink nem tanulják meg a munka becsületét, nem tisztelik szüleik fáradságos munkáját, nem sajátítják el a munka szeretetét. Párosul ez azzal is, hogy a fiatalok ma általában nem tisztelnek semmit, nincsenek eszményeik. A pályaválasztás indokai között gyakori: hogyan lehet kevés munkával sok pénzt szerezni? De félő, hogy ezért nem a gyerekek hibáztathatok! A Szabolcs-Szatmár megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet évről évre rendszeres kimutatásokat készít a pályaválasztó fiatalok értékrendjéről, a választható szakmák iránti érdeklődésről, esetenként pedig a pályán maradásról is. Ezekből többnyire az derül ki, hogy a népgazdasági kereslet, illetve a tanulólétszám kínalata nem egyezik, nagyon sokan kezdik pályájukat átirányítással, csalódással. Nem kell különösebb logika a következtetéshez: ez csak szaporítja az immel-ámmal dolgozók létszámát, akik nem szeretik azt, amit csinálnak, akik eredetileg másfelé készültek, akik lélektelen robotnak tekintik napi munkájukat. Valami segítség kellene, mely oldja az ellentmondásokat — ez volt a jelszó három évvel ezelőtt, amikor a pályaválasztási intézet munkatársai hozzákezdtek üzemekben működő, iskolásokat foglalkoztató szakkörök szervezéséhez. Elsőként a SZAÉV jelentkezett és indított három szakkört. Részint az volt a céljuk ezeknek a szakköröknek, hogy a jó manuális készséggel rendelkező gyermekek üzemi környezetben találkozzanak a munkával, ám nem titkolható az a szándék sem, hogy így reméltek bizonyos nehezen betölthető szakmákban utánpótláshoz jutni. Az eredmény már mérhető. Beérett ~ a „termés”: a három szakkörből a 31 rendszeres szakköri tag közül 17 jelentkezett ugyanarra, vagy rokon szakmára, mint amit a szakkörben gyakorolt. Mi a jó ezekben az üzemi szakkörökben? Előnye az iskolai, vagy a művelődési házban működő hasonló szakkörökkel szemben, hogy a tanulók élő kapcsolatba kerülnek a közvetlen munkahellyel, barkácsoló szenvedélyüknek hódolva ismerkednek meg az új anyagokkal, szerszámokkal, talán a leendő munkatársakkal is. Hasonló szakköröket indított az ÉPSZER vállalat, a nyírbátori Minőségi Cipőgyár, a nagykállói KAL- LUX Cipőipari Szövetkezet, a HÓDIKÖT Fehérgyarmaton, valamint az ÁFÉSZ két mintaiskoláboltjával Mátészalkán és Nyírbátorban. És gyarapszik azoknak a vállalatoknak a sora, ahol már előkészültek hasonló szakkörök indítására. Felismerték : üzemi környezetben elébe lehet menni a pálya- választásnak, üzemi szakkörök működtetése hasznos az utánpótlás szempontjából. Az üzemi szakkörök társadalmi hasznosságáról .ma még kevés szó esik. Figyelemre méltó azonban, hogy a Bessenyei György Tanárképző Főiskola speciál kollégiumának hallgatói a SZÁÉV-szakköröket rendszeresen figyelemmel kísérik, sőt, már diplomamunka is született ebből a témából. A MOSTANI TANÉVBEN a pedagógusok rievelő- munkájának egyik legfontosabb területe a tehetség- gondozás lesz. Végre eljutottunk odáig, hogy nemcsak azt tekintik tehetséges gyermeknek, aki kiválóan tudja az igeragozást, aki kotta nélkül zongorázza Mozart műveit, vagy zseni matematikából, hanem azt is. akinek ügyes keze van fúráshoz-faragashoz. Remélhetően ez meghozza a még szorosabb együttműködést az iskolák és üzemek között a fizikai munka iránt érdeklődő, tehetséges gyermekek pályaválasztásának sikere érdekében ... Baraksó Erzsébet \ Licit 4 mint meghallotta felesége rohanó lépteinek, kopogását, rögtön tudta, hogy valami baj történt. Hiszen csak az imént ment ki egy nagy tál kukoricával, hogy megetesse az udvaron kár áló, hápogo, gagogó ba- romfihadac. Most pedig a konyha ajtajában áll csüggedten leeresztett karral, ké- külve-zöldülve, kidülledt szemmel, és hiába erőlködik, hogy kipréseljen magából akár egy szót is. „Mi lelhette?” — gondolta Kerekes aggódva. Derűs békés nyári reggel volt. robbanás nem rázkodtatta meg a levegőt, villám se csapott be sehová. Csak Szatmáriék portája felől hangzott valami nyugtalanító kopácsolás. Kerekes, felesége tekintetét követve, kinézett az ablakon. És akkor öt is elöntötte a forróság, torkát fojtogatni kezdte a düh. Szatmáriék nagy sietve bontották a kerítést. Pedig csak a tavaly cserélték ki a még jó karban levő dróthálót szép, faragott lécekre, mire Kerekesék is búcsút, vettek a vadonatúj dróthálótól. — Vajon mit agyattak ki ezek megint? — nyögte ki végül fojtott hangon Kerekes. A szomszédok nem hagyták, hogy sokáig eméssze a kíváncsiság. A. munka nagy erő bedobással, lendületesen haladt, Míg a kőművesek egymásra illesztették a faragott tufaköveket, a szerelők hegesztették és a frissen készült alapra helyezték a vasrács elemeket. Estere már három, mester halványkékre festette a cstp- kesdiszes vasrudakat. — Vagyok én is olyan legény, mint a Szatmári! — háNem sírják vissza az idei nyarat Tunyogmatolcson Megfogni minden forintot — Visszatérve a gazdálkodás egészéhez — mondta a párttitkár —, lehetetlen most megmondani, milyen évet zárunk, de hogy ezt a nyarat nem sírjuk vissza, az biztos. Állandó TÍZ ÉVIG VOLT ÜZEMGAZDÁSZ, MOST BELSŐ ELLENŐR SZABÓ JÁNOS, A TUNYOGMATOLCSI ZALKA MÁTÉ TERMELŐSZÖVETKEZETBEN. MINT MINDENKITŐL — AKIT MOST UTAMBAN TALÁLOK —, LEGELŐBB TÖLÉ IS AZT KÉRDEM: „EMLÉKEZIK-E ILYEN ESZTENDŐRE?” TUDOM A VÁLASZT: „NEM.” AZTÁN KÖVETKEZIK A KARLELTÁR. irányítóit. A takarékosságot az év eleji árváltozások, a szigorított szabályozók hatására szövegezték. Például az üzemanyag munkát adni — Milyen az emberek hangulata? — Mint az időjárás. Legtöbbet borongós, de dolgoznak becsülettel, sőt erejükön felül is. Nekünk néha viszont — A búza vízben állt és elverte a jég. A 7 hektár borsót, zöldséget, az almát is elverte a jég. A fűtermés egy részét elvitte a víz. Igen, ilyen tavaszunk és nyarunk soha nem volt még. Á főkertész könnyei Hát ilyen volt most az égi áldás. Amikor a 120 hektár termő almás másodszor is megkapta a jeget, a főkertész szinte sírva számolt be a történtekről. A tizenvalahány permetezés, a kínlódás, ve- sződés, a gondos munka ment pocsékba néhány perc alatt. Szomorúság nélkül ezt nehéz elviselni. — Csak az almából több mint 5 millió forint a kiesésünk. És mi jön itt még össze az év végéig? A belső ellenőr komor és gondterhelt. Átéli, elképzeli az év végi elszámolást, de nem engedem, hogy tételesen is összeadja a már elvesztett milliókat. Arról faggatom, mi az, ami által változhat, javulhat a helyzet. — Még az a szerencsénk, hogy hatalmas állatállományunk van. Mintegy ezer szarvasmarhát tartunk. A tehenészetünk 320 férőhelyes, 3100 liter tejet terveztünk tehenenként. Ezt teljesítjük. Van egy 120 férőhelyes intervenciós telepünk is. Te- nyészüszőket nevelünk, értékesítünk, ez megfelelő hasznot hajt A juhászatunk is hoz valami pénzt, bár ez az ágazat még csak most indult, nem remélhetünk sokat. Nem szeretném, ha a felületesség vádja érné Szabó Jánost a jövedelemnövelő lehetőségek mérlegelésében. Figyelmeztetem: a több tej, hús, intervenciós előhasú üsző nem ingyen van. Takarmány, abrak kell ehhez és csak az imént jegyeztem fei. vízben úszott a széna, szél kuszálta. jég verte a búzát. A kukoricát is érheti még kár, azontúl, amit elszenvedett. Lesz-e elég takarmány, mert a vásárolt abrak és széna drága mulatság. Nem fordulhat-e elő, hogy a költséges elveszik a hasznot? „Megtanultunk silózni..." — Az biztos, hogy nem az eredeti elképzelések szerint borgott Kerekes. — Ó akar rajtam túltenni? Majd en megmutatom neki! Még aznap este beszélt a mesterekkel. Csak egy kikötése volt: az ő kerítése cifrább legyen, mint a szomszédé. Ahol a szomszéd egy rudat csavartatott spirálba, ott nála kettő legyen, ahol Szatmárinál két vaskarika van a rudak között, ott nála negyet tegyenek, — Nem lesz az egy kicsit sok? — kockáztatta meg a megjegyzést az egyik mester A megrendelő olyan villámló szemekkel nézett rá, hogy tüstént elhallgatott. A mester viszont olyan kerek összeggel rukkolt, elő a cifra kerítésre hogy Kerekes szinte beleszédült. De férfiasán állta a csapást. Kerül amibe kerül, a fontos az, hogy letromfalja a szomszédot. Lett is olyan kerítés, hogy mindenki megcsodálta, sokan még meg is mosolyogták. Ez valósult meg eddig a takarmánygazdálkodás, de ebben koránt sincs olyan gondunk, mint általában a növényter- vesztésben. Igaz, szénakészítésre alig-alig volt lehetőségünk, az időjárás nem nyújtott alkalmat a szárítgatásra. Megtanultunk hát silózni. A fűtermés kétharmad részéből silót készítettünk és ez nem kevés, hiszen 500 hektár a pillangós, 415 hektár az intenzív gyepterületünk. A kukoricában pedig bízunk. Ami viszont a költségeket illeti, a húst és tejet norma alatti abrakmennyiséggel termeljük. Szigorúan takarékoskodünk. A takarékosság kimondása új fejezetet nyitott a beszélgetésben. Fordulatot hozott még, hogy Móruc Bertalan párttitkár benézett egy pillanatra a szobába és ottragadt, mert amit hallott, ahhoz neki is volt egy-két szava. Kitűnt, nem a rossz tavasz, a hideg, csapadékos nyár késztette „skótságra” a gazdaság — A tavaszi, nyári veszteségek abban az elhatározásban erősítettek bennünket, hogy a takarékossági intézkedést szigorúan teljesítjük, a végrehajtásban következetesek legyünk. Itt van például az üzemanyag. Tavaly már megbírságoltunk néhány traktorost túlfogyasztásért. A gépcsoportvezető véleménye szerint javult a helyzet, ettől függetlenül most újra vizsgáljuk a szükséglet és a felhasználás mértékét. Sok példa hangzott el. Arról is, hogy korábban a műtrágyával pazarlóan bántak, a szerves trágyát viszont nem becsülték eléggé. Ez utóbbi a legnagyobb tartalék. Két éve. hogy a közös és a háztáji állatállomány „melléktermékét” maradéktalanul a földre hordják és ezzel a műtrágyafelhasználás 20—25 százalékkal csökkent. az a gondunk, hogy milyen munkát adjunk. Mint mondta Szabó János is, a zöldségkertészetet elvitte a víz, elverte a jég és így több mint 200 asszony vár naponta munkára. Ezért is szeretnénk mihamarább egy melléküzemágat létesíteni. Van egy tárolóhelyiségünk és tárgyalunk egy vállalattal, hogy berendezkedünk csavargyártásra. Ez megoldást jelent majd. Azt mondták, nem sírják vissza az idei nyarat. Sehol sem teszik ezt, de hogy mindenütt elsiratták, az biztos. Ámbár nem ezen van a hangsúly. Gond és baj rendre halmozódott. de az emberek nem voltak passzív szemlélői a kritikus eseményeknek. Cselekedtek és cselekedni akarnak. Ezt példázza a tunyog- matolcsi beszélgetés is. Seres Ernő Szedik a jonatánt A nyíregyházi főiskolai tangazdaság meleghegyi kertészetében naponta három vagon jonatanalma! szednek és csomagolnak. (Elek Emil felvétele) a nyár elején volt. A napokban, amikor Kerekes hosz- szabb idő után visszatért egy távoli vidékről, ahol egy nagy építkezésen dolgozott, megkövülve állt meg Szatmanek háza előtt. Fehér villogással fénylett előtte az új kerítés- csoda. Megkopogtatta a ruda kat. Tompa hangot hallattak. Megvakarta őket. A fehérség nem kopott le róluk. — Mi ez? — fordult kétségbeesve egy járókelőhöz. — Duraluminium! — válaszolta amaz jelentőségteljesen, — Asszony, holnap bontunk — esett neki a felesegének köszönés helyett. Másnap elindult, hogy dur- alamlniumot szerezzen. Egyelőre minden fáradozása hiábavaló. De már elvesztette az étvágyát, éjszakánként gyakran felriad és rémült szemekkel mered a semmibe. L. K. Mennyit, hogyan? O ** nkéntes munkások százai népesítik be az almáskerteket ezekben a hetekben. Másutt a mezőgazdaság őszi csúcsa kíván áldozatot attól, aki az iparban dolgozik, íróasztalnál ül. A szállításban részt vevők társadalmi munkát vállalnak a minél sikeresebb betakarítás érdekében. Az üzemek hívják, várják a segítőket. Megbecsülik azokat, akik szabad idejüket áldozzák fel, hogy az időjárással való versenyfutásban az ember kerüljön ki győztesen. Minden munkáskéz szükséges ilyenkor, hogy a jó termés minél előbb biztonságos helyre kerüljön, hogy a tervezett export megvalósuljon. Bármennyire sokat tesznek a társadalmi munkások, azért a legtöbb azokon múlik, akik téli fagyban metszették az almafákat, akik féltőn óvták a gyümölcsösöket megannyi kártevőtől. Csakhogy ezek az emberek munkájuk gyümölcsét akkor látják igazán beérve, amikor a segítségül hívottak is olyan féltőn, az egész éves munkát megbecsülve nyúlnak minden egyes szem almáért, minden rakott ládáért, mint ahogy ők ápolták a kerteket. Itt találkozik a szükségszerűen segítségül hívottak és a mezőgazdaságból élők érdeke. Mert a munkában, az önként vállalt feladatban a mennyi mellett egyre inkább a hogyan számít. Az exportnál a minőséget ismerik el. Egy-egy falu, termelőszövetkezet vagy állami gazdaság kollektívája a végzett munka alapján is megítéli a segítőket. Vannak olyanok, akiket visszavárnak, akikre számítanak, de akadnak olyanok is, akiknél valamilyen kifo- zást keresve inkább elállnak a meghívástól. Mert aki tavaly rossz munkát végzett, az nem biztos, hogy az idén megváltozik. Márpedig a gazdaság nem a brigádnaplóba írt szép sorok révén, sem a nemes célokra átutalt összeg nagyságán méri le a társadalmi munkára érkezők hasznát. A z átvevők nem tesznek különbséget, hogy ki szedte le az almát, de igenis megkövetelik, hogy szépen válogassák, csomagolják, a szép közé ne keveredjen a csúnya. Aki önmagától is ilyen munkát kíván meg, az valóban segítséget adott az őszi csúcsban, amit köszönettel vesznek. L. B. A Nyíregyházi Konzervgyárban Major Miklós gépkezelő óránként 3700 doboz ribizlijamet tölt és csomagol dobozokba az automatán. (Császár Csaba felvétele)
