Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-28 / 228. szám

1980. szeptember 28. KELET-MAGYARORSZÁG 15 Magyar—csehszlovák határvízi tárgyalás Nyíregyházán A Magyar—Csehszlovák Határvizi Bizottság Tisza és mellékfolyói albizottsága szeptember 22—26 között a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál tartotta so­ros ülését. A csehszlovák de­legációt Remik Kornél, a Pozsonyi Erdő- és Vízgazdál­kodási Minisztérium osztály- vezetője, a magyart Mehrli Péter, az Országos Vízügyi Hivatal főelőadója vezette. A tárgyaláson egyeztették az idén elvégzett közös érde­kű munkákat, valamint az év hátralévő részének tennivaló­it és az 1981. évi feladatokat. Megvizsgálták a védelmi mű­vek állapotát és megvitatták a vizek kártételei elleni vé­dekezés időszerű feladatait is. Szűrőperlitüzem Belegrádon Nyugdíjasok találkozóját rendezte meg az elmúlt na­pokban Űjfehértón a párt- alapszervezet. Üjfehértó és Érpatak nyugdíjas párttag­jai ezúttal megtekintették a Vörös Hajnal és a Lenin Ter­melőszövetkezetet, valamint az Üjpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói gyárát. A vendég­látó egységek vezetői fogad­ták és tájékoztatták a vendé­geket az üzemek munkájáról, eredményeiről. SZABOLCSI KATONÁK SIKERE A FŐVÁROSBAN. A Magyar Néphadsereg és a Belügyminisztérium Határőr­ség fegyveres erők napja tiszteletére kiírt amatőr bar- kács, fotó és képzőművészeti pályázatán, mely szeptember 25-én nyílt meg Budapesten, az Országos Hadtörténeti Mú­zeumban, kettős szabolcsi si­ker született. Jeney Lajos honvéd „Külvárosi este” fo­tósorozatával első díjat, Kó- tics Ferenc honvéd grafikái­val második díjat nyert. Meliorációs munkát vég­zett a máriapócsi tsz-ben a Nyírség Vízgazdálkodási Tár­sulat. A négymillió forint ér­tékű munkát szeptember 20- án fejezték be. A műszaki hónap program­jából. Szeptember 30-án 9 órától a fehérgyarmati mű­velődési központban a Magyar Elektrotechnikai Egyesület előadásokat szervez. Az egyik előadáson megyénk energia- ellátásának fejlesztéséről lesz szó, a másik előadás témája a számítógépes programrend­KORSZERÜBB A „DIÁK­SZÁLLÓ”. A Nyírmadai Ál­lami Gazdaság évek óta „di­ákszállót” tart fenn az őszi betakarítást segítő diákok­nak. Az elmúlt hón&pókban központi fűtéssel és meleg vízzel látták el a szállót. A korszerűsített létesítmény át­adására október első napjai­ban kerül sor. Űj bekötő utat adott át az elmúlt napokban a Nyíregy­házi Közúti Építő Vállalat a Nyíregyházához tartozó Dan- kó-bokorban. A bekötő út hossza 2,5 km. A Nyírtassi Állami Gazdaság ramocsahá- zi üzemegységében szintén a napokban egy 4 km-es bekötő utat adott át a vállalat. Pénteken adták át rendel­tetésének a Könnyűbeton- és Szigetelőanyagipari Vállalat belegrádi perlitelemgyára új szűrőperlit üzemét. A létesít­mény határidő előtt, s a ter­vezett költségkereteken belül készült el. Az új üzem elké­szültével a gyár évi 6000 ton­na jó minőségű szűrőperlitet készít majd, ezzel jelentősen csökkentve, majd megszűn­tetve a fontos anyag tőkés országokból származó im­portját. A szűrőperlitet kivá­lóan hasznosíthatja az élel­miszer- és a vegyipar. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 39. já­tékhéten a lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot két foga­dó ért el, nyereményük egyen­ként 1 108 499 forint. 4 találata 114 fogadónak volt, nyereményük egyenként 45 377 forint. Három találatot 8169 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 452 forint. A kéttalálatos szelvények száma 213 718 darab, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek! MEGKÉRDEZTÜK Miért nem lesz meleg víz? L apunk szombati szá­mában megírtuk a közérdekű közle­ményt, amely szerint szep­tember 29-től október 5-ig Nyíregyházán nem lesz meleg víz. Többen — és jogosan — feltették a kér­dést, szerkesztőségünkben is érdeklődtek: miért szü­netel megint a vízszolgál­tatás, hiszen a nyáron már elvégezték a karbantartási munkálatokat? A kérdé­seket továbbítottuk Tóth Józsefnek, az IKSZV fő­mérnökének. — A Kelet Áruház előtt az átkötő szakasz több­ször meghibásodott, ezért ki kellett cserélnünk. A kicserélt szakasz beköté­sére az említett időben kerül sor. A Holló utca környékén épülő lakások csatlakozását is most köt­jük be. A munkálatokat a Kelet-magyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat­tal közösen végezzük. IgyekszünH majd és való­színű, hogy a munkálatok nem tartanak egy hétig. Remélem, jövő szombatra már lesz meleg víz a vá­rosban. — A város lakói is re­mélik ... <n.) Könyvről, könyvért — Nyíregyházán. A Petőfi rádió nyilvánossága előtt vetélked­hettek a könyv­barátok szep­tember 26-án a jósavárosi „Vá­ci Mihály” köny­vesboltban. Ké­pünkön: amit a rádióhallgatók nem láttak. A közönség és a műsorvezető, Liptay Katalin. Nyíregyházi kórus koncertje Hazánk kilenc városában tartanak jelentősebb kórus- hangversenyeket az idei ze­nei világnap alkalmából a Kórusok Országos Tanácsa, a Magyar Zeneművészek Szö­vetsége, valamint több nagy­város tanácsának rendezésé­ben. Ezekre a koncertekre a nemzetközi fesztiválokon és egyéb fórumokon sikeresen szereplő művészeti együttesek közül hívták meg az előadó­kat. Nyíregyházáról a Krúdy gimnázium vegyes kara mu­tatkozik be ünnepi hangver­senyen szeptember 29-én a debreceni művelődési köz­pontban, Gebri József ve­zényletével. Tanfolyamok Szálkán. A mátészalkai úttörő- és ifjúsá­gi ház felnőtteknek német és angol nyelvtanfolyamot indít. Egyúttal felvételt hirdet a Szatmár néptáncegyüttesbe és az Erdoria modern táncegyüt­tesbe. AZ EGY ÜZEM — EGY ISKOLA mozgalom kereté­ben a SZAVICSAV együtt­működési szerződést köt a Nyíregyházi 19. sz. Általános Iskolával. A szerződést ün­nepélyes külsőségek között október elején írják alá. Jó a termés almából a ra- kamazi Győzelem Termelő-1 szövetkezetben. Palombi Ká- rolyné és Révész Józsefné a szedéssel foglalkozik. (Elek Emil felvétele) AJÁNDÉK AZ OKISZ- TÖL. Évek óta jól működik az Öfehértói Vegyesipari Szö­vetkezet ifjúsági klubja. Ezért a klub a közelmúltban ötezer forint jutalmat kapott az OKISZ-tól. A fiatalok a pénzt a klub fejlesztésére használ­ják. Rába-kamionok — kicsiben Megkezdték a Rába kami­onok kicsinyített másának a gyártását a Fémlemezipari Művek győri gyárában. A Rába gyár országhatárokon tűi is ismert termékének e miniváltozatai csaknem min­denben megegyeznek az ere­detiekkel. A vontató fülkéjük billenthető, a pótkocsi a von­tatótól szétkapcsolható. A színezett fémlemezből készült pótkocsin kisebb játékokat, építőkockákat szállíthatnak a gyermekek. A kamiont kon­téneres, tartálykocsis kivitel­ben, utánfutóján ponyvával vagy anélkül hozzák forga­lomba. A járműről még a pótkerekek sem hányoznak. A színes, szép kivitelű játék­kamionból az év végéig 60 ezret adnak át a kereskede­lemnek. Á motorbenzin és motorolaj közületi vásárlásának és elszámolásának szabályozása A nehézipari miniszter rende­leté értelmében 1980. szeptember 30-ával a motorbenzin- és motor­olajutalványok lejárnak és októ­ber 7-től ezek a termékek csak készpénzért vásárolhatók. A készpénzes vásárlásra törté­nő áttérés miatt szükséges a mo­torbenzin és motorolaj vásárlá­sának és elszámolásának szabá­lyozása a vállalatoknál és intéz­ményeknél. A részletes szabályo­zást tartalmazó pénzügyminisz­tériumi közlemények a Pénzügyi Közlöny szombati számában je­lentek meg. A gépjárművezetőknek a mo­torbenzin és motorolaj vásárlásá­ra készpénzelőleget kell adni. Az előleg utalványozásának és elszámolásának a mindenkor ér­vényes elszámolási (fogyasztási) norma az alapja. A motorbenzin- és motorolaj- vááárlásra felhasználható előleg utalványozása az elszámolási (fo­gyasztási) norma figyelembevéte­lével, a várható kilométertelje- sftmények alapján, fogyasztói áron történik. (A fogyasztási normákat a Magyar Közlöny szeptember 25-1 számában meg­jelent KPM-rendelet tartalmazza.) A gépjárművezetőknek kiadott előleget az általános szabályok szerinti elszámolásra kiadott elő­legnek kell tekinteni. A gépjár­művezetőnek újabb előleget utalványozni csak akkor lehet, ha a korábban felvett összegről már elszámolt. A menetlevél és az elszámolási normák alapján keU megállapí­tani az elfogadott teljesítmények­hez kapcsolódó motorbenzin- és motorolaj-felhasználást. Az így megállapított felhasználást anyagköltségként, a költségveté­si gazdálkodási rend szerint gaz­dálkodó szerveknél pedig jármű- költségként kell elszámolni. Mindebből következik, hogy ha a gépjárművezető kevesebb motor­benzint és motorolajat használ fel, akkor a megtakarításnak megfelelő pénzösszeg őt illeti meg. Vagyis a jelenlegi gyakorlattal szemben október 1-től a megta­karított üzemanyag ára teljes Sátrak és széllovasvitorlák A megyei ifjúsági könyvhét központjában, a nyíregy­házi Kossuth téren minden délután más-más együttes cs műsor szórakoztatta a könyv- és hanglemezsátrak vásárlóit. Az Ifjú Gárda zenekar térzenével kedveske­dett a téren összegyűlt alkalmi közönségnek. (J. L>.) Az idén húszezer sátrat ké­szítettek a Lenfonó és Szö­vőipari Vállalat tabi kem­pingcikk gyárában. Export­juk értéke a tavalyihoz ké­pest megtízszereződött, már meghaladta az 1,2 millió dol­lárt. Legjelentősebb üzleteiket évről évre a kölni Spoga ki­állításon kötik, melyet az idén szeptember 27 és 30 kö­zött rendeznek meg. A gyár­ból már a helyszínre szállí­tották a jövő évi kínálatot; hatféle sátrat, melyek jól szolgálhatják a legkülönfé­lébb igényű túrázók kényel­mét. A kis- és nagyméretű, szögletes és köralakú, köny- nyen fölállítható sátrak kö­zött szerepeltetik újdonságu­kat: a lakókocsi veranda sátrait is. Ezt a lakókocsik formájához igazodva, számos változatban varrják. A sátra­kon kívül bemutatják a kiál­lításon széllovas vitorlájukat is. Ebből az ez évi sikeres próbagyártás után 1981-ben több ezer darab előállítását tervezik. egészében a gépkocsivezetők jö­vedelmét növeli. Ez nem minősül munkabérnek, nem számít bele a munkajogi átlagkeresetbe, de jövedelemnövekedést jelent a gépjárművezetőknél. Az új rendszerre való áttérést nagy felelősséggel, gondosan kell megszervezni, a pénzkezelés szi­gorú szabályainak érvényesítésé­vel. A szabályozás szerint a gaz­dálkodó szerv vezetőjének ki kell jelölnie a motorbenzin- és motor­olaj-előleg utalványozásáért, a gépjárművezetők elszámoltatásá­ért, ellenőrzéséért felelős sze­mélyt: meg kell határozni a vá­sárlásra kiadott előlegek elszá­molásának határidejét, amely 30 napnál nem lehet több; gondos­kodni kell — a helyi körülmé­nyek figyelembevételével — olyan nyilvántartási és elszámolási rendszer kialakításáról, amelyből a teljesítmények és az üzem­anyag-felhasználás gépjárműve­zetőnként (gépjármüvenként) megállapítható. A készpénzért történő vásárlás a valóságos üzemanyag-megta­karításra ösztönöz, egyszerűsíti a vásárlást és megkönnyíti a töltő- állomásoknál az elszámolást. Az Uzemanyagjegyek használatának több évtizedes gyakorlatát váltja fel a motorbenzin és a motorolaj készpénzért történő vásárlása, ezért nagy körültekintéssel kell kialakítani az elszámolás új rendszerét. A cél, hogy ez taka­rékosabb üzemanyag-felhaszná­lást eredményezzen, ne okozzon a gépjárművek üzemeltetésében fennakadást, biztosítsa a gépjár­művezetők anyagi érdekeltségét. Az ellenőrzés fokozásával pedig meg kell akadályozni jogtalan anyagi előnyök keletkezését. ÁRAMSZÜNET! Karbantartási munkák miatt az alábbi időpontokban és helyeken áramszünetet tartunk: 1980. szeptember 29-én 7 órától du. 16 óráig: Dózsaszőlő, Nyírte­lek HM-lakótelep, Nyírtelek To­kaji u. és a Tokaji úttól északra lévő terület, Szekeres-tanya. 1980. szeptember 30-án 7 órától du. 17 óráig: Nyíregyháza, Róka­bokori út—Derkovits u. vasúti delta, Tokaji út által határolt te­rületen, a Dugonics, Rózsa F. u., Hegyi u és Derkovits u. által ha­tárolt négyszög kivételével. 1980. október 2-án és 3-án 7 órá­tól 16 óráig: Nyíregyháza, Kótaji út, Rigó u., Fúrj u„ Fecske u„ Galamb u., Szalonka u., Gém u., Himes u., Üjszölős, Herman O., valamint a Kórház u., Városma­jor köz és Hímes utca közötti szakasza. 1980. október 4-én 7 órától du. 14 óráig, Nyíregyháza, Bokréta u. (1267) Hírügyeletes: NÁBRÁDILAJOS Telefon: 11-277 Szeptember 28., vasárnap KRÓNIKA VENCEL NAPJA A Nap kél 6 óra 39 perc­kor, nyugszik 18 óra 30 perc­kor. A Hold kél 21 óra 20 perc­kor, nyugszik 11 óra 18 perc­kor. Száznegyvenöt évvel ez­előtt, 1835. szeptember 28- án született Szolnokon és 53 éves korában, 1888 júniu­sában halt meg Budapesten Balogh Kálmán fiziológus professzor, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A pesti egyetemen szer­zett orvosi oklevelet, s 1860- tól tanársegédként tevé­kenykedett a budapesti élet­tani tanszéken. Három év­vel később a kolozsvári, majd a pesti egyetemen lett az elméleti orvostan ta­nára, 1871-től 1888-ig pedig a gyógyszertan professzora a budapesti egyetemen. A szabadságharc utáni idők kiemelkedő jelentőségű or­vosegyénisége volt, a kórszö­vettan oktatásának és mű­velésének hazai úttörője, a magyarországi kísérletei gyógyszertan megalapítója. Rendkívül jelentős kutatá­sokat végzett a rákkal és egyéb daganatokkal, gyul­ladásokkal és a különféle alkaloidok hatásával kap­csolatosan. ' m A sejtkórtannak és Pas­teur tanításainak egyik első hazai ismertetője, aki úttö­rő munkásságot végzett ha­zánkban a bakterológiai kutatások terén is. Marku- sovszky Lajos segítőtársa volt az Orvosi Hetilap szer­kesztésében és az egyetemi oktatás fejlesztésében. Mun­káit harcos materializmus és következetes antikleri- kalizmus hatotta át. 1980. szeptember 29., hétfő MIHÁLY NAPJA A Nap kél 5 óra 40 perc­kor, nyugszik 17 óra 28 perc­kor. A Hold kél 21 óra 04 perc­kor, nyugszik 11 óra 29 perc­kor. Száznyolcvanöt évvel ez­előtt, 1795. szeptember 29- én született és 31 éves ko­rában, 1826 júliusában halt meg Kondratyij Rilejev orosz költő és kritikus. Kisbirtokos katonatiszti családból származott; részt vett és kitüntette magát az 1812-es honvédő háború­ban. 1823-ban tagja lett a dekabristák északi titkos egyesületének és vezető szerepet vállalt az 1825. de­cember 14-1 felkelés előké­szítésében. A cári hatóságok azonban — több társával együtt — őt is elfogták, ha­lálra ítélték, majd a szent­pétervári Péter-Pál erődben kivégezték. Kiváló tehetség volt, aki 1823-ban Besztruzsevvel együtt megalapította a Sark­csillag című irodalmi alma­nachot, a haladó fiatal író­kat tömörítő kiadványt. El­ső megjelent műve Egy szerencseflhoz címmel 1820- ban látott napvilágot; a ma­ró szatíra egy Arakcsejev nevű karrieristáról szólt. Történelmi balladáiban a múlt nagy hazafiait, népi hőseit énekelte meg, roman­tikus aktualizálással. Fő művének az 1825-ben írt Vojnarovszkij című elbe­szélő költeményének hőse valójában a dekabristák forradalmi gondolatait fej­tette ki monológjaiban. Ma­gyarul Is megjelent néhány verse, a Klasszikus orosz költők című antológiában. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: a Dunántúlon többfelé ködképződés, késő délelőttöt már országszerte kevés fel­hő, több órás napsütés, szá­raz idő. Általában gyenge, napközben időnként kissé élénk, változó Irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. || Kslet­Magyarország KÉPEK I

Next

/
Thumbnails
Contents