Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-04 / 207. szám

1980. szeptember 4. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Havi tízezer JÖVEDELMÜNK igénye­inkhez mérten mindig ke­vés. Ahhoz, azonban, hogy alapvető szükségleteinket ki­elégíthessük, elegendő. Ezek a szükségletek — valamint bizonyos kötelezettségek — jövedelmünk nagy részét föl­emésztik. Marad viszont egy bizonyos pénzösszeg — csa­ládtagonként, egyénenként erősen eltérő summa ez —, aminek fölhasználásáról belá­tásunk — igényeink, ked­vünk, érdeklődésünk stb. — alapján dönthetünk. A fo­rintnak ezt a részét nevezik szabad rendelkezésű jövede­lemnek. Nagyon egyszerű példával élve: a Kovács család havi jövedelme tízezer forint. Eb­ből először — lévén törvény- tisztelő állampolgárok — az el nem kerülhető kiadásokat róják le; a lakbért, az adót a szerény hétvégi telek és há­zacska, valamint a gépkocsi után, azután befizetik az OTP-hitel törlesztésének részletét, aminek fejében a gyerekek szobájában ott áll az új bútor. Ezeknek a kiadá­soknak az egyik csoportja — a lakbér, az adó — nem sza­badon választott; állami ren­delkezések teljesítése. A má­sik csoport azonban — az adó a hétvégi ház, a gépko­csi után, a hiteltörlesztés — egy korábbi, saját elhatáro­zásból született döntés követ­kezménye, most már köteles­ség formájában megjelenve. Kovácsék ezzel még nem értek a kivonás, az osztás vé­gére, hiszen enni kell, gázt, villanyt fizetni, tisztítószere­ket venni s így tovább. Üjabb, ugyan már nem köte­lező jellegű, mert például az élelmiszerkiadások összege családonként erősen különbö­zik, de állandóan ismétlődő elkerülhetetlen kiadások ezek, s lekötik a jövedelem további részét. Ami most már- mindezekefi felül fenmrial*á<í Kovácséknál — mondjuk ha­vi kétezer forint, azaz a tel- jes bevétel húsz százaléka — az a szabad rendelkezésű jö­vedelem. Azért szabad rendelkezésű ez a rész, mert saját belátása szerint dönt a család arról, hogy mire fordítsa. Gyűjt- sék-e új tv-készülékre, kül­földi utazásra, a gépkocsi majdani cseréjére, vegyenek- e a nagyfiúnak cipőt, vagy inkább a kislánynak a maga kinézte indiai pamutruhát, esetleg Kovácsné óhajait kel­lene méltányolni, a már-már halaszthatatlan ágyneművá­sárlás érdekében? Érdekes és jellemző módon az emberek egy ré­sze — s éppen nem. a keve­set keresők — azért tartja jövedelmét kicsinynek, mert korábban hozott döntései föl­emésztik forintjait. A hitel- törlesztés, a gépkocsitartás, a nagy értékű tartós fogyasztá­si cikk, a külföldi utazás az illető szemében kizárólag költségként jelenik meg, s elfeledkezik azok életkörül­ményeket javító — életszín­vonalat növelő — hatásáról. Csakis azt hangoztatja, hogy mire kifizeti a kötelezőt, alig vagy egyáltalán nem marad szabad rendelkezésű pénze. Az ilyen és hasonló esetek arra mutatnak, hogy a jöve­delmek értékelése — s a kü­lönböző kiadási csoportok egymáshoz viszonyított ará­nyának megítélése — megle­hetősen szubjektív mozzana­tok sorozatából áll. Különböző számítások és becslések szerint a szabad rendelkezésű jövedelemhá­nyad tág határok — az összes jövedelem három és hatvan százaléka között —, mozog ráadásul gyakran változik, mert hiszen a fizetésemelés éppúgy befolyásolja, mint a keresők és az eltartottak aránya a családban, stb. En­nek a jövedelemrésznek az aránya a bérből élő családok­nál mostanában átlagosan 15 és 20 százalék között helyez­kedik el, figyelemmel a köte­lező, illetve az állandó kiadá­sok emelkedésére. KÉZENFEKVŐ: ha emel­kednek a kötelező, s az el nem kerülhető állandó kiadá­sok, akkor zsugorodik a sza­bad rendelkezésű jövedelem, amennyiben a jövedelmek változatlanok maradtak. A reagálás erre sokféle lehet, így például a kiadási szerke­zet módosítása — az olcsóbb élelmiszerek keresletének emelkedése, az iparcikk-vá­sárlások csökkentése —, a megtakarítások mérséklése, vagy a munkajövedel­mek növelése, de csakis a társadalom számára értéke­sebb teljesítmény fejében. Talán fölösleges is leírni: hosszú távon ez az utóbbi az egyedül járható — a közér­deknek és az egyéni érdeknek egyaránt eleget tévő — út a jövedelemnek, s azon belül a szabadon fölhasználható fo­rintok gyarapítására. Veress Tamás Nagyjavítás után Vásárosnamányban Az ÉRDÉRT vásárosnaményi forgácslapgyárában nagy­javításra két hétig álltak le a gépek. A karbantartás alatt felülvizsgálták a folyamatosan működő gyártó berendezé­seket, az energiellátó hálózatot, valamint kisebb módosítá­sokat hajtottak végre a technológiai berendezéseken a biz­tonságosabb üzemelés érdekében. A régi hőprés teljes ja­vítására is ezúttal került sor. A finn gépsoron augusztus 26-án indították meg a termelést, míg a régi gépsoron szep­tember 2-án kezdték meg a forgácslapok gyártását. Képün­kön: csiszolás után méretre vágják a forgácslapokat. (Gaál Béla felvétele) TÖBBET VÁLLALNÁK MAGÚKRA... Munkásőrök a közéletben A munkahelyi, a családi feladatok ellátása mellett jelentős pluszt vállalnak magukra megyénk munkás­őrei: megbízatásuk fontos közéleti munka. Jó néhányan azonban ennél is többet vállalnak: két megyei ta­nácstag, huszonnégy városi tanácstag, hatvanhárom köz­ségi tanácstag, harminchat népi ellenőr, százharminc szakszervezeti aktivista és egy országgyűlési képviselő tevékenykedik megyénk munkásőrei között. Közülük mutatunk be hármat. Az univerzális szakember A jellegzetes beregi ha­tárban a silókombájn egyen­letesen szeli a métereket..Ve- zetője, Bakó Béla reggel hat­kor indította a motort és szürkületig, este nyolcig szin­te egyfolytában tölti a takar­mányt az erőgépek pótkocsi­jaira. Idénymunka ez, de egész évben van mit dolgoz­nia a harminckét éves fia­talembernek, a vásárosnamé­nyi Vörös Csillag Tsz-ben. Lakatos szakmával kezdte a munkát, majd „átnyergelt” a gépjárművekre, főleg Zetort vezet. Vezetőitől hallottuk, hogy majdnem univerzális a mezőgazdasági szakmában: ha kell permetez, télen gé- pet javít és gyümölcsfát metsz. Szőkébb hazája Vásárosna- mény II. kerülete, vagyis a régi értelemben vett Gerge- lyiugornya. Ezen a jókora területen ő a pártalapszerve- zet titkára. De pártmunkája „átér” a Tisza másik oldalá­ra, sőt átfogja az egész Bere- get. Ugyanis tagja a városi­járási pártbizottságnak. Pe­dig kevés idő, csupán nyolc év telt el azóta, hogy belé­pett a pártba. Példája is bi­zonyítja, hogy á munkásőrség' egyfajta nevelőiskola: rövid ideig volt tagja a társadalmi fegyveres testületnek, amikor parancsnokai támogatásával tagja lett a pártnak. Mivel mozgékony, jó beszé­lőkészséggel „megáldott” fia­talember, ideiglenes megbí­zatásokat is kap. Az idei ta­nácsválasztásokon öt körzet­ben volt a jelölőgyűlés, vá­lasztási gyűlés elnöke. így még többen megismerték, bi­zalmukba fogadták. A minap például beállított hozzá egy asszony és kérte: segítsen ne­ki abban, hogy ő legyen a ne­gyedik fejőnő. A fejőssel ugyanis többet keres és kell a pénz az iskolásgyerekeknek. Talán kis ügynek számít, hogy az óvodai felvételi bi­zottságba is beválasztották. Ámbár ez a bizottság is fon­tos társadalompolitikai fel­adatot teljesít. Még az idei őszön szinte kizárólag társa­dalmi összefogással elkezdik bővíteni a helyi óvodát. Pár nappal beszélgetésünk előtt kopogtatott be hozzá a váro­si tanács osztályvezetője, majd a HNF elnöke. Mind­ketten arra kérték, hogy az óvodaépítés érdekében se­gítse a társadalmi munka szervezését. Segíti is, de úgy, hogy elsők közt megy az ala­pok lerakásához. Fény az elnöki szobából A kisvárdai tanácselnök dolgozószobájának ablakai közvetlenül a főutcára nyíl­nak. A járókelők, az egyko­ri és a leendő ügyfelek gyak­ran látják, hogy az elnöki szobából villanyfény szűrődik ki, az elnök munkája estébe nyúlik. Tóth László másfél éve került az elnöki székbe. A nem hivatalos munkája időben meg sem határozható. Hosszú íróásztálán a nagy­méretű naptár szinte kéklik a bejegyzésektől, a munka- program felvázolásától. Ami­kor megkapta kinevezését, külön kérte, hogy pártmegbí­zatását továbbra is a mun­kásőrségben teljesíthesse. Nem tősgyökeres kisvárdai, de jó ismerője és szeretője a fiatal városnak. Friss böl­csészdiplomával érkezett a városba, a gimnázium volt az első munkahelye. Elevenen él még az emlékezetében, hogy tizenkét évvel ezelőtt a váro­si munkásőregységbe értelmi­ségieket is szerveztek. A gim­názium tanári karából egy­szerre öten is jelentkeztek a társadalmi fegyveres testü­letbe. Tóth László a szó szo­ros értelmében az élet isko­lájának tekinti a munkásőr­séget. Mint a városi egység szervezési csoportvezetője megismerte a település üze­meinek, intézményeinek éle­tét. A munkásőri tevékenység kapcsán szerzett tapasztalata­it az elnöki munkában is hasznosítani tudja. Az elnöki funkció bizonyos honvédelmi és polgári védelmi feladatok ellátásával is jár. Ezen fel­adatok ellátásában jóval jár­tasabb, mint általában a kezdő tanácselnökök. Másfél éve „csak” beosztott a szer­vezési csoportban, de a lőté- ren a foglalkozásokon mos­tanában is olyan informáci­ókhoz jut, amelyeket haszno­sítani tud munkájában. Már fiatal pedagógusként is közéleti munkát végzett: megválasztották a testület szb-titkárává. Egy másik is­kolában, a marxista középis­kolában hét évig társadalmi munkában oktatott. Tanár­ként, munkásőrként sok-sok kétkezi társadalmi munkát végzett a városiasodó nagy­községben. A TIT által szer­vezett ismeretterjesztésnek most is előadója. Kiemelt munkahelyen Kóth János kőműves bri­gádvezető a Kelet-magyaror­szági Közmű és Mélyépítő Vállalatnál. Az erős testalka­tú fiatalember nagy munka­bírásáról, precizitásáról is­mert a vállalatnál. Brigádját az egyik legütőképesebb bri­gádnak tartják. Kiemelt munkahelyekre gyakran ve­zénylik Kóthékat. Mert tud­ják, hogy fiatalos lendülettel, a szakma minden szeretetével látnak munkához. A brigád vezető magával ra­gadja társait. Ezért is válasz­tották meg szakszervezeti bi­zalminak. Jól politizált, jól képviselte társai érdekeit 'él évtizeddel ezelőtt a szakszer­vezetek megyei tanácsának tagjává is megválasztották. A nyíregyházi kőműves belelát és bele is szól a megye életé­be. Az SZMT üléseinek anya­gát kíváncsian olvassa, átgon­dolja, társaival megbeszéli a fontosabb témákat, hogy nyu­godt lelkiismerettel emelhesse fel kezét, ha szavazásra kerül a sor. Havonta megkapja az SZMT írásos információs je­lentését, így ha nem is nap­ra, de hónapra kész informá­cióval rendelkezik. Ismeretének egy részét a vállalati szakszervezeti mun­kában és nyíregyházi mun- kásőrtásrsai között is haszno­sítja. A KEMÉV-eS bizalmi­aknak nemegyszer adott hasznos tanácsot. S nemcsak a gyakorlati tudnivalókat és az információs jelentések anyagát raktározza el, a szak- szervezeti munka elméleti tudnivalóit is elsajátítja. Munkásőrök, közéleti emberek. Mind a hármójuk­nak egyformán két-két gyermek neveléséről kell gon­doskodni a számos feladat teljesítése mellett. De sok bennük a közös vonás. Az például, hogy maradéktalanul teljesítik mindazt, amit pluszként vállaltak mások (és magúk) békéjéért, boldogulásáért. írta és fényképezte: Nábrádi Lajos Jelentés A Fővárosi Vállalat ráfi­zetéssel zárta az évet. Az indokok között is elsőként a munkaerőhiányt emlegették. Az egyik főosz­tályvezető vetette fel, hogy alvállalatot kellene létrehoz­ni, természetesen a nyeresé­ges termelés érdekében. Do­hod megye évek óta sír már egy iparvállalatért, mert sok az eljáró munkásuk —, hát most adjunk nekik lehetősé­get —, mondta a főosztály- vezető. Javaslatát kitörő lelkesedéssel fogadták, s meg­született a Fővállalat Alvál­lalata Dohod megye székhe­lyén, Fészkesen. A megye elrendezte a meg­felelő beruházásokat, megin­dult a termelés. Egy év el- - teltével azonban mind a Fő- vállalat, mind a Tröszt, de még a Minisztérium is meg­állapította, hogy a ráfizetés — az eltelt egy év alatt — tovább nőtt. Az Alvállalat egyik osz­tályvezetője felvetette, hogy a munkaerőhiány-gondok megoldására a megye egyik községében Kisalvállalatot kell létrehozni. Javaslatát — természetesen — az illetéke­sek el is fogadták. A Kisal­vállalatot Sárfészkesen hoz­ták létre. Beruházásra nem volt szükség, mivel a szanált termelőszövetkezet minden helyisége az új Kisalvállaiat rendelkezésére állt. Megin­dult a termelés. Alig telt el hat hónap, s a Kisalvállaiat behozta az eddigi ráfizetése­ket. Az év befejeztével pe­dig nyereséget osztottak. A Kisalvállaiat igazgatójának gratulált az Alvállalat igaz­gatója, a Fővállalat igazgató­ja díszes vázát vitt ajándék­ba, a Tröszt kiküldöttje pe­dig nemzetiszínű szalagon fi­tyegő kitüntetést. Alig egy héttel a Nagy Ün­nepség után levelet kapott a Kisvállalat igazgatója a Tröszttől. Kérték, írjon be­számolót arról, hogyan sike­rült ilyen szép eredményt el­érniük. A Kisvállalat igazga­tója pedig megírta a követ­kező jelentést: „Eredményein­ket úgy értük el, hogy dolgo­zóink a napi nyolcórás mun­kaidőből négyszáznyolcvan percet aktív munkával töltöt­tek. Aláírás, dátum stb.” Amikor az Alvállalat igaz­gatója elolvasta a néhány so­ros jelentést, ideggörcsöt ka­pott, majd a telefonhoz ka­pott: — Ember! — üvöltötte a kagylóba —, ez a jelentés egyenesen a miniszter kezéig jut, s te képes vagy egy fec­nin néhány sort küldeni??! — Ez a tény — szögezte le határozottan a Kisalvállaiat igazgatója. — Márpedig utasítalak, hogy részletes, mindenre ki­terjedő jelentést írj, ami megnyeri a Fővállalat, a Tröszt, s a Minisztérium tet­szését is! Mit tehetett a Kis- alvállalat igazgatója? Neki­ült, s verejtékezve, nyögdé- cselve, tolla végét rágva meg­írt egy harminchat oldalas jelentést. Ám a kisördög nem hagyta nyugodni. A harminc- ötödik oldal közepére zárójel­ben beszúrta: „aki idáig elol­vassa, jelentkezzék nálam, s a debreceni Aranybikában egy vacsorát fizetek neki.” Ezek után postázta a jelen­tést, természetesen az Alvál­lalatnak, hiszen a szolgálati utat be kell tartani. Közel három hónap telt el, de sem­mi nem történt. A Kisalválla- lat igazgatója bement az Al­vállalathoz. — Na, látod — fogadta fe­lettese —, ez már jelentés volt a «javából, így kell ezt a jö­vőben is. Éppen két hete küldtem el a Fővállalatnak, miután mi is áttanulmányoz­tuk. A Kisalvállaiat igazgatója nyelt egyet, s ment tovább a Fővállalathoz. A Fővállalat Főigazgatója nyájasain fogad­ta: Gratulálok a jelentéshez, igazán kiváló munka. Éppen egy hete küldtük el a Tröszt­nek. A Trösztnél: Áááá, a je­lentés? Grandiózus! Látszik rajta a szak­ember szakmai szeretete. Ép­pen tegnap küldtem fel a Mi­nisztériumba. Ennyi dicséret után a Kisalvállaiat igazgatója is kísértésbe esett. Egye fene, ha lúd, legyen kövér — gon­dolta —, s még aznap este nyakára hágott az egész évi reprezentációs keretnek. Másnap délelőtt zúgó fejjel, émelygő gyomorral tántorgott be irodájába. — Már kétszer kereste Bu­dapest —, mosolygott rá Ju­liska, a fejőnőből lett titkár­nő. S abban a pillanatban újra megcsörrent a telefon. Hányingerét leküzdve szólt bele a kagylóba: Halló, tes­sék ... — Maga a Kisalvállaiat igazgatója? — kérdezte egy határozott tenor. — Igen, én, mit akar? — Én meg X. Y. miniszter vagyok, s csupán azt szeret­ném megkérdezni, hogy mii­kor is esszük meg azt a jÖ vacsorát a debreceni Arany­bikában ? Karacs S. Béla Bakó Béla, Kóth János, Tóth László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents