Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-17 / 218. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. szeptember 17. Napi külpolitikai kommentár Burnuszok Becsben A Bécsben tartott OPEC-konferencián az olajtermelő országok termelési és árpolitikáját is megvitatták. Képünkön: az OPEC főtitkára, az ecuadori Rene Ortiz (balra) és a konferencia elnöki tisztét betöltő Mohammed F. Benya- hia algériai külügyminiszter. B écs legelőkelőbb szállodáinak homlokzatán tizenhárom ország lobogója leng: ismét az osztrák főváros az OPEC-konferen- cia házigazdája. Véletlen, de éppen húsz esztendeje, hogy 1960. szeptember 14-én az iraki fővárosban megalakult, igaz akkor csak öt állam részvételével — a kőolajexportáló országok szervezete. A mostani konferencia több szempontból sajátos, érzékeny helyzetben ül össze, s nem akármilyen biztonsági intézkedések közepette. Az a közismert tény, hogy a szervezetben egymástól eltérő struktúrájú és politikai alapállású országok tömörülnek, már a tanácskozás legelején kitűnt. A hagyományos „rotációs” rendszer alapján ezúttal Irak képviselőjének kellett volna betöltenie az elnöki tisztséget, mégis Algéria külügyminisztere elnököl. Ez annak a következménye, hogy a kiterjedt, határ menti összecsapásban jelentkező iráni—iraki viszály miatt Teherán szabályszerűen megvétózta Bagdad elnöki „járandóságát”. A másik fő ellentétpár egyik tagja ugyancsak Irán, a másik azonban a legnagyobb olajexportőr: SzaúdArábia. E két ország vitája érzékenyen érinti az egész világgazdaságot. Nézeteltérésük ugyanis két kulcskérdésben csúcsosodik ki: a kitermelt' olaj ára és mennyisége. Az ár és a mennyiség, természetesen, dialektikus kölcsönhatásban áll egymással. Irán — és számos más olaj- ország — szerint Szaúd-Ará- bia eddig túlságosan olcsó árat számított: egy 159 liternyi hordóért 28 dollárt kért. Ezt akkor is fenntartotta, amikor a tagállamok júniusi algíri ülésükön, 32 dollárban állapodtak meg. Irán közben már 37 dolláros árat szabott, ráadásul csökkentette termelését, ugyancsak szöges ellentétben Riaddal, amely gyors ütemben növelte azt. Irán most azzal vádolja Szaúd-Arábiát, hogy nem törődik az „arab” érdekkel, csak a saját hasznát nézi. Szaúdarab részről viszont — észrevehetően amerikai sugallatra — azt vetik Irán szemére, hogy nem törődnek a „világgazdaság stabilitásával”, egy minden eddiginél súlyosabb világgazdasági összeomlást kockáztatónak. A számokból kibontakoznak a várható kompromisszum körvonalai. Irán esetleg valamelyest csökkenti, Szaúd-Arábia pedig emeli az árat, de nem csökkenti termelését. Bár egyelőre még kérdés, hogy Ríjad számára mi bizonyul erősebbnek: Washington kívánsága az olajmennyiség fenntartására, vagy a többi OPEC-államnak a vádja, hogy a jelenlegi szint „túlkínálatot” jelent és kicsorbítja az olajfegyver élét... Harmat Endre Gromiko Kubában Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere hétfőn hivatalos baráti látogatásra a Kubai Köztársaságba érkezett. A szovjet diplomácia vezetője a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága, valamint a kormány meghívására látogatott Kubába. Andrej Gromikót a repülőtéren Carlos Rafael Rodriguez, az államtanács elnök- helyettese, René Anillo külügyminiszter-helyettes, valamint Jesus Montane, a Kubai KP KB nemzetközi osztályának vezetője fogadta. Az érkezéséről kiadott jelentés szerint a Szovjetunió külügyminisztere nemzetközi kérdésekről, valamint a két országot kölcsönösen érdeklő témákról folytat majd megbeszéléseket kubai hivatalos személyiségekkel. Carlos Rafael Rodriguez hétfőn vacsorát adott Andrej Gromiko tiszteletére, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Kubában. A vacsorán Andrej Gromiko és Carlos Rafael Rodriguez pohárköszöntőt mondott. Losonczi Pál Etiópiában (Folytatás az 1. oldalról) Az Elnöki Tanács elnöke késő délután szállásán, a Nemzeti Palotában nyilatkozatot adott a helyi sajtónak. A többi között aláhúzta: eddig is ismertük az etiópiai forradalom nemzetközi jelentőségét. De itt tudtuk csak átérezni igazán azt a lelkesedést és elkötelezettséget, amellyel a több ezer éves múltra visszatekintő Etiópia népe felsorakozik a forradalom zászlaja alatt, az új, boldog szocialista jövő építése mellett. Ügy érzem, tanácskozásaink hasznosak és tanulságosak voltak, megbeszéléseinket minden vonatkozásban egymás problémáinak kölcsönös és teljes megértése jellemezte. Teljes nézet- azonoság nyilvánult meg a nemzetközi helyzet, a legfontosabb nemzetközi kérdések megítélésében. Pártunk, kormányunk, népünk nevében szívből kívánom, hogy arassanak újabb és újabb sikereket forradalmi céljaik megvalósításában, a szocializmus ügyének diadalra juttatásában. Ezzel tulajdonképpen befejeződött Losonczi Pál etiópiai látogatása. Még egy ünnepélyes aktus szerdán reggel — a két ország együttműködésének e formában is keretet adó barátsági és együttműködési szerződés, illetőleg a műszaki-tudományos, valamint a kulturális egyezmény aláírása, majd az Elnöki Tanács elnöke afrikai útjának következő állomására, Tanzániába indul. A török katonai kormányzat folytatja a szélsőséges terroristák utáni hajtó vadászatot. Képünkön: készenlétben álló tank a főváros, Ankara utcáin. (Kelet-Magyarország te- lefotó) 19. — És az ügynökségek! ök a mi igazi ellenségeink! Képzelje el, mi történne, ha valamelyik megkaparintaná! Akié a Fekete Gén, azé a hatalom! Hiszen a Fekete Gén veszélyesebb fegyver egy hozzáértő ember kezében, mint bármilyen kábító bomba, a Fekete Gén a világ urává lehetne, így is, úgy is, és nem nézné az eszközeit, a Fekete Gén a világ vége, a civilizáció vége, a Föld megszüntető je, az emberiség elpusztitója! A Fekete Gén az Antikrisztus! Nem adhatjuk senkinek! Sen-ki-nek! Foxman liheg, teljesen kivetkőzött magából. Meglátja magát egy tükörben, kicsit lehiggad, megszégyelli magát. — Ne haragudjon, Mária, de elragadott az indulat. Bocsásson meg, de ez valóban nem akármekkora pillanat. — Érzem professzor úr, érzem én is. — Akkor ... maradjunk állandó összeköttetésben. Én eddig is hívogattam magát, több-kevesebb rendszerességgel. Most felhatalmazom, hogy maga is bármikor felhívhat. Akár otthonomban, akár az intézetben. Hol szokott még tartózkodni? Annál a fiatalembernél, akit reggel .. . — Nem, ott nem. Valami furcsa szag van a lakásában... Nem bírom megszokni. Inkább az édesanyámnál... ritkán. — Mi van a kérvényével? — Semmi. Tessék, ez az anyám száma. — Színes névjegykártyát nyújt át Fox- mannak. — Ezen minden rajta van. — Köszönöm, Mária. Köszönök mindent. Vigyázzon magára! — És a kulcsra is! Egyébként, holnapra szabadnapot kap. Pihenjen, tanuljon. — Köszönöm, professzor úr. ★ Lilian alszik. A Dottore és Bertram elektródákat csatolnak rá. Karjára, lábára, mellkasára és homlokára raknak a bilincshez hasonló fémdarabkákból. — Igen, így jó lesz — mondja a doktor. — Bertram látható izgalommal segédkezett eddig, most, hogy nincs konkrét munkája, még idegesebb. — Biztos, Dottore? Bizonyos benne? Nem szeretném, ha... — Megmondtam, hogy nagyon veszélyes. Ilyen állapotban energiát vonni el az agytól ... Veszélyes, nagyon veszélyes. — Nem akarok beleszólni a szakmájába, de úgy tudom, hogy ilyenkor az eredmény sokkal biztosabb. — Biztosabb és egyértelműbb. — Hát ez az, látja. Erről van szó. — igen. A doktor elfordít néhány kapcsolót, szemét egy diagrammot rajzoló képernyőre függeszti, Bertram pedig a műszerből előhömpölygő papírszalagot böngészi. — Lát valamit? — kérdezi izgatottan. — Nem. Még semmit. A műszer zizeg, halkan duruzsol. — Mondja, Bertram! Ha nem hisz Liliannak, miért akarja feleségül venni? — Honnan tudja, hogy feleségül akarom venni? — Maga mondta, hogy szereti ... — Az más ... — Ha szereti, akkor miért nem veszi el? Az ember nem vesz el mindenkit, akit szeret. — Tudom. És nem is mindig azt veszi el, akit szeret. — Egyébként jól gondolja. Ha az eredmény negatív, akkor elveszem feleségül Lili- ant. Rendkívül tehetséges, odaadó munkatárs. Nem is tudom, mi lenne velünk nélküle ..'. ö hozta a hírt a Génbankból is... Hogy ott készül valami. És lám, valóban. — Készül, készül... de mi ? — Még nem tudjuk pontosan, Dottore. Egyébként sem hiszem, hogy minden aprócska részletet magával kellene megvitatnom. — Ez igaz. — Látja. — Bertram! Készen vagyunk. Mire kíváncsi? De egészen pontosan kérdezzen, mert egészen pontosan kell ingerelnem az agy különböző tájékait. — Kérdezze először, hogy Lilian szerelmes-e? A doktor elcsavart egy gombot, a műszer jelzései a képernyőről is a lyukszalagról is leolvashatók. — Az érzelmi központ válasza: igen! — Remek, remek... — Bertram boldog mosollyal nézi a papírdarabkát. — Igazán remek... A palesztin probléma közelről (1.) T ejtestvérek viszálya „Az Ür — akármilyen val- lású is lett légyen — joggal kérhetné számon Káin-Iz- raelen, hogy hol van testvére, Ábel?” — mondja mély meggyőződéssel Szaid Naif Asz- szad. A 62 éves fegyvermesterrel nemrég Dél-Libanon- ban, a Tyr kikötőváros melletti Rashidija menekülttáborban ismerkedtem meg. Ez a sátrakból és betontéglás házikókból álló tengerparti tábor — 15 ezer palesztínai arab sorstársával együtt — 1948 óta eléggé mostoha otthona. Pedig igazi otthona, szülővárosa, Acca, alig 12 kilométerre van — számára mégis elérhetetlenül messze, mert a tábortól hét kilométerre Libanon és Izrael határa húzódik, s Acca már „oda- átra” esik. A zsidók és a palesztin arabok testvérvoltáról Naif Asz- szad ezt mondotta: „Mindketten egyazon, a szemita nép- család tagjai vagyunk. Ettől még lehetne köztünk ősi ellenségeskedés is, csakhogy múltunkat nem ez jellemezte. Sok történelmi művet olvastam, s ezekből tudom, hogy mi vagyunk azoknak a kanaánitáknak az utódai, akiket a sivatagból a Palesztina területére bevonuló nomád zsidó törzsek leigáztak, majd velük együtt békében éltek évezredeken keresztül — a különböző hódítók által ránk kényszerített közös iga alatt is. A viszály magvát csak a cionizmus ültette el.” Naif Asszadnak még személyes emléke is van a két nép múítbéli barátságáról: Palesztina földjén századunk elején is az a szokás divott, hogy ha az egymáshoz közel lakó zsidó, illetve arab család nagyjából egy időben újszülöttel gyarapodott, egy-egy hétre gyereket cseréltek és szoptatták-gondozták a vendégbabát. A gyerekek „tej- testvérekké” váltak, s a közfelfogás szerint a továbbiakban ugyanúgy illett szeretniük, tisztelniük és segíteniük — Kérdezzen tovább! — Hűséges típus-e, azt kérdezem. A doktor egy másik gombot csavart meg. Az immár otthonossá vált zümmögésben a doktor olvassa az eredményt : — Hűséges! — Kérdezzen harmadszor: szereti-e, ha az, akit szeret, fölötte áll, észben, rangban, egyebekben? A doktor Bertramra néz. — Kérem, fogalmazzon egyértelműbben. — Nézze, doktor, maga érti, hogy miről van szó. Tudja, hogy én vagyok Lilian főnöke. Az érdekel, hogy ezt a főnöki helyzetet meg tudom-e őrizni a továbbiakban is? — Értem. Akkor megkérdezem, hogy van-e értelmes alázat benne. — Jó! fgy js jó. Zümmögés, a doktor már olvassa is a választ: — Igen. Igen. Nagyon meggyőző görbe. Azt hiszem, akit nagyon szeret, azért mindenre képes. Még arra is, hogy megalázkodjon. — Jó, nagyon jó. — Van még kérdése? — Nincs. Megkaphatnám ezeket a kis papírokat? — Tessék. A magáé. De mire kell? — Emlék. Egy kis emlék. — Bertram szemérmesen mosolyog. — Meg aztán ezek a kis papírok1 jelentik a bizonyosságot a bizonyosságban. — Hát tessék. Segít leszerelni? (Folytatjuk) A fegyverkovács, aki bízik abban, hogy fiai és unokái egyszer visszatérnek hazájukba. (Fotó: a szerző felvétele — KS) egymást, mintha édestestvérek lettek volna. Aki ezt nem tartotta be, mindkét közösség megvetését vonta magára. Naif Asszad apjának még voltr ilyen „tejtestvére”: egy zsidó asszony, akitől 1948- ban, amikor az első arab—izraeli háború idején ők menekülésre kényszerültek, sírva búcsúztak el, s akivel apja halálig rendszeresen leveleztek. Az idők azonban változtak: Naif Asszadnak és már Libanonban született gyerekeinek egyetlen „kapcsolata” a régi hazával az, hogy onnan a nehéztüzérség rendszeresen lövi a menekülttábort, s időnként izraeli repülőgépek is bombázzák ideiglenes otthonukat. Kora tavasszal egy aknaszilánk megsebesítette a jobb felső karját, s azóta béna a keze. „Elsősorban azért sajnálom, mert nem javíthatom többé harcosaink fegyverét. Négy fiam azonban harcol, és hiszem, hogy ők és unokáim visszatérnek hazánkba, s békében élnek majd zsidó testvéreikkel” — Valija a fegyverkovács. Ez a hit tartja össze és készteti harcra az Izrael által megszállt területeken élő és az emigrációba kényszerített 3 millió palesztin arabot. S bármennyire is ellentmondanak ennek a mai realitások, a palesztinok ragaszkodnak e meggyőződésükhöz. A köztük és a zsidók közötti viszály ugyanis csak a század elején kezdődött, amikor a török fennhatóság alatt álló Palesztinába megindult a zsidók első bevándorlási hulláma. Akkor még a zsidók Palesztina összlakosságának csupán 13 százalékát alkották. Az 1917- es Balfour-deklaráció után, amely Anglia részéről hazát iáért a világban szétszórt zsidóknak, az etnográfiai arányok gyorsan változtak: az angol gyarmati hatóságok segítségével megkezdődött a zsidók tömeges bevándorlása Palesztinába. Kétségtelen, hogy ehhez hozzájárult az európai fasizmus zsidóellenes hájszája, majd irtóhadjárata is. Ám a palesztinok válasza erre: „Mi nem üldöztük a zsidókat, így hát nem méltányos velünk megfizettetni mások bűneinek a számláját. Továbbá mélységesen igazságtalan egy népnek oly módon biztosítani hazát, hogy egy másikat hontalanná tesznek...” Következik. 2. Üj helyzetre várva Pálfi Viktor
