Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-14 / 216. szám

VASÁRNAPI melléklet 1980. szeptember 14. a nevelők elkötelezettségéről A Ez év januárjában alakult meg a me- ^ gyeszékhelyen a pedagógus pártbizott­ság, melynek ön lett a titkára. Mi tette szükségessé a pártbizottság létrehozását? — Elsősorban a városokban folyó politikai munkával szemben megnövekedett követel­mények, amelyekről a Politikai Bizottság is határozatot hozott. Néhány városban kísérlet- képpen ágazati pártbizottságokat hoztak lét­re a politikai munka színvonalasabb irányí­tására és összehangolására. Ennek tapaszta­latait a Politikai Bizottság kedvezőnek talál­ta. Így került sor — a nyíregyházi városi pártbizottság kedvezményezésére — a peda­gógus pártbizottság létrehozására'. £ Mennyiben tette ezt indokolttá a ncve- ^ lök létszáma? — Ismereteink szerint a megyeszékhelyen — a két főiskolát kivéve — mintegy kétezer pedagógus dolgozik az óvodákban, általános és középiskolákban, szakmunkásképző inté­zetekben. A kommunista pedagógusok száma eléri az ötszázat, az iskolai pártalapszerveze- tek száma pedig huszonnégy. Ezekben az ok­tatási intézményekben igyekszünk segítséget adni a legfontosabb oktatáspolitikai felada­tok megvalósításához, segíteni az iskolai párt- szervezeteket hivatásuk eredményesebb be­töltésében. A* Mivel foglalkozott eddig a pártbizott- ság? — Első lépésként ki kellett dolgozni a párt- bizottság feladat- és hatáskörét. Ez elég nagy munka volt, hiszen számos új dologgal talál­koztunk. Ezután a munkánkhoz nélkülözhe­tetlen, alapos helyzetfelmérés következett. A szociológia eszközeit is felhasználva, felmér­tük a városban dolgozó pedagógusok ideoló­giai-politikai i képzettségét. Több hónapos munka eredményeként kiderült, hogy 500 pe­dagógusnak van közép- vagy felsőfokú poli­tikai végzettsége, 800-an különböző tanfolya­mokon bővítették ismereteiket. Néhány eset­ben találkoztunk igénytelenséggel is, ami a további tennivalókra utal. Áttekintettük — a városi tanács művelődési osztályával közö­sen — a vezetőállomány helyzetét és beszá­moltattunk iskolai pártalapszervezeteket. A Milyen tényezők segítik napjainkban a pedagógus pártalapszervezetek erősödé­sét, meghatározó szerepüket a tantestü­let életében? — Egyik fofttos tényezőnek tartjuk, hogy megalakulhatott a pedagógus pártbizottság, amely folyamatos feladatának tartja, hogy a helyszínen is segítse az iskolai pártszerveze­tek mindennapos politikai tevékenységét. Ta­pasztalataink szerint az iskolai pártszerve­zetek ma már felnőttek feladataikhoz, több­ségükben élnek a hatáskörük adta lehetősé­gekkel, gyakorlattá vált a szakmai, társadal­mi vezetők beszámoltatása. Mindinkább meg­határozó szerepet töltenek be a tantestületek életében. A Előfordul azonban, hogy némely igaz­gató nem veszi jó néven, ha be kell szá­molni a pártvezetőségnek, vagy a tag­gyűlésnek. Néhol kölcsönösen megelég­szenek a formális számvetéssel. Meny­nyiben tud partnere lenni a pártszerve­zet az iskola szakmai vezetésének? — Előfordul, de nem jellemző, hogy az igazgatók vonakodnak a beszámolástól. Az iskolák többségében jó együttműködés ala­kult ki a pártszervezetek és az iskolák szak­mai vezetői között, s itt nem okoz gondot a beszámoltatás, a feladatok közös tisztázása. A jó igazgatók igénylik is a kommunista kö­zösség kontrollját, a segítő szándékú észre­vételeket. Néhol azonban a pártalapszerveze­tek túllőnek a célon, szinte minden — nem lényeges kérdésekben hozott — döntés előtt be akarják számoltatni az igazgatót. A Vajon csak az iskolák szakmai vezeté- ^ sén vagy más tényezőkön is múlik a tantestületi demokratizmus kibontako­zása? — Meggyőződésem, hogy az iskolaigazgató stílusa, vezetési módszerei, önkontrollra való képessége az egyik legfontosabb feltétele a tantestületi demokratizmusnak. Igaz viszont az is, hogy ez a vezetési stílus talán a legne­hezebb valamennyi közül. Egyesítenie kell a központi irányítást — utasítások, rendelke­zések egyértelmű és vita nélküli végrehajtá­sát — és a kollektíva véleményének meghall­gatását, a jó javaslatok megvalósítását. — Egyetlen motívumot emelnék még ki, amely gyakran ad okot a félreértésekre, a ta­lálgatásokra, ez pedig a tájékoztatás. Ahol a vezetők — és ezt értem a párt- és társadalmi szervekre is — minden lényeges kérdésről időben és őszintén tájékoztatják a tantestü­let tagjait, megértetik a döntések okát, szük­ségességét, ott általában jó munkahelyi lég­körben dolgoznak, eredményes az oktató-ne­velő munka. A Kulcskérdés a vezetés színvonalának nö- v vetése, az arra legjobban alkalmas ne­velők gondos kiválasztása az igazgatói, vagy helyettesi posztokra. Mennyiben van beleszólása a tantestületnek abba, hogy ki lesz az Igazgató, vagy hogy az arra alkalmatlanná, méltatlanná vált vezetőt leváltsák? — Mint ismeretes, az iskolaigazgatókat öt évre bízzák meg tisztségük ellátásával. Akár­csak az élet más területein, az iskolák háza- táján is az a cél, hogy a legjobb vezetői adottságokkal, képességekkel rendelkező pe­dagógus kerüljön az igazgatói posztra, s fe­leljen meg az ismert hármas követelmény­nek. Hogy ez minél jobban megvalósulhas­son a kinevezéskor, vagy az újabb öt évre való megbízatás előtt, az irányító tanácsi, ok­tatási szervek kikérik a tantestület vélemé­nyét is. Ez a gyakorlat azonban — mivel vi­szonylag új lehetőség — jócskán finomításra szorul. Véleményem szerint, az eddigieknél jobban kell alapozni a tantestület vélemé­nyére. — Az igazgatók többsége becsülettel helyt­áll, megfelel a vezetőkkel szemben támasz­tott követelményeknek. Néhol találkozha­tunk csak olyan szemlélettel, hogy valaki netán öröklött helynek tekinti az igazgatói széket és akkor is ragaszkodik hozzá, amikor rég megérett a leváltásra. Segítenünk kell azonban, amikor erre sor kerül, hogy egyet­len vezető se érezze magát bukott embernek, megbélyegzettnek, A Az új nevelési és tantervek, korszerűsí­tések azt szolgálják, hogy váljanak is­koláink nevelőiskolákká, ahol nemcsak ismeretek halmazát kapják a gyerme­kek, hanem egy életre szóló indíttatást, erkölcsi, akarati, világnézeti alapokat is. Vajon a nevelők fejében — gondolkodá­sában — megfelelő ütemű az átállás? Növekszik-e az alkotó módon — nem ru­tinból — tanító pedagógus tekintélye a tantestületben? — Egyértelműen jók a tapasztalataink az új nevelési és tantervek feldolgozásáról és a gyakorlati alkalmazásról is. Való igaz, hogy kezdetben sok vita kísérte, mint minden újat. Szakberkekben alaposan megvitatták az oktatási és nevelési területek szinte minden gondját, baját, az anyanyelvi neveléstől a matematikáig, vagy a világnézeti nevelésig. Elmondhatom, hogy á város nevelőinek dön­tő többsége nemcsak megérett, magáévá is tette az új dokumentumok szellemét, azok követelményeit. — Igaz azonban az is, hogy átmenetileg még nem csökkent a pedagógusok túlterhe­lése, hisz az átállás, a módszerek finomítása, a tanulói ismeretszerzésben és nevelésben a cselekvő „aktivizáló” módszerek meghonosí­tása, a gondosabb felkészülés, — sokkal na­gyobb erőkifejtést kíván, mint a sablonmód­szerekkel történő tanítás. Az alkotójeliegű pedagógiai munka elismertetése, vélemé­nyem szerint, hosszabb folyamat eredménye­ként valósulhat meg. Az iskolák párt-, szak­mai és társadalmi vezetői tehetnek a legtöb­bet azért, hogy az anyagi és erkölcsi elisme­résnél különbséget tegyenek a „precíz”, in­kább jól adminisztráló, de korszerűtlen mód­szerekkel dolgozó nevelők és a folyton újat kereső és eredményeket hozó pedagógiai munka között. A Mi csökkentheti az iskolastressz néven w ismert állapotot, amely elsősorban a gyermekeknek okozhat sikertelenséget, de sújthatja a nevelőt is? — Az új nevelési és tantervek jó alapokat adnak ahhoz, hogy kevesebb legyen a tanu­lói kudarc, valóságosabbá váljon a gyerme­kek teljesítményeinek megítélése. Említhet­ném az átmenetek nehézségeit, amelyek sok gyermeknél járnak szorongással, gátlásosság­gal, vezetnek sikertelenséghez. Most már az szükséges, hogy a jó tantervek, korszerűsödő tankönyvek gondos tanári munkával kiegé­szülve a minimálisra csökkentsék az átme­nettel járó gondokat. Ehhez azonban egyéni törekvés is kell a tanár részéről, hogy min­dig vegyen részt óralátogatásokon, hangolja össze tanítási és más módszereit a felsőbb osztályok, intézmények munkájával. — Két dolgot emelnék ki csupán, mindket­tő csökkentheti az egészségtelen feszültséget tanár és diák, diák és tantárgy, egyén és kö­zösség között. Az egyik a demokratikus ta­nár—diák viszony, a gyermek jobb megisme­rése, a gondolkodtató tanítás, amely mentes a tanári kinyilatkoztatásoktól — és azok vi­ta nélküli elfogadásától. A jó pedagógus part­neri kapcsolatot épít ki a gyermekkel, nem fél „leereszkedni” hozzá, együtt él vele órán, szünetben, kiránduláson, múzeumban. — Még egy igen fontos ellenszere van az iskolai stressznek, a jó iskolai, munkahelyi légkör- Ahol a tanár figyelme a gyermekre irányul, nem a tantestületi idegfeszítő viták­ra, mindig felkészülten áll a gyermekek elé, nem kapkod, nem ideges. Nem szenved a stressztől. A Mit kellene tenni — már az általános, ^ de inkább a középiskolákban — hogy a jó nevelési adottságokkal rendelkező gyermekekre felfigyeljenek a pedagógu­sok és módszeresen felkészítsék őket a nevelői pályára? — Ha azt akarjuk, hogy rátermettebb, a nevelést nemcsak kereseti lehetőségnek, ha­nem hivatásnak érző — fiatalok lépjenek az idősebbek nyomába, a kiválogatást már az általános iskolában meg kell kezdeni, majd folytatni a középiskolában. Ehhez azonban nemcsak jó szem kell, hogy észrevegyük a gyermekekben a nevelői „csírát”, hanem él­ményekhez is kell juttatni tanulóinkat. Né­hol jól alkalmazzák, mint a tanítás egyik ak­tivizáló módszerét, a diáktanárok „fellépte­tését” a katedrára. Régi felismerés, hogy azonos korúak jobban tudnak hatni egymás­ra. Ez is egy módszer lehet, de még bizonyá­ra számos lehetőség van arra, hogy építges­sük az utánpótlást, s minél több fiúban éb­resszünk kedvet a nevelői pálya iránt. Az elnőiesedésnek ugyanis nem csak olyan kö­vetkezményei vannak, mint a sok gyermek­szülési szabadság, betegség, helyettesítés stb. A férfitanárok hiánya a katedráról más ne­velési hátrányokat is magában hordoz. A Gyakran vitatott téma a pedagógusok W között: vajon akkor végez jó munkát,ha „csak” tanít, ezzel politizál, vagy a gyer­mekkel szükséges direkt módon is poli­tizálni? — Aligha választható ketté a szervesen együ­vé tartozó kérdés, hisz a jó pedagógus min­dig megtalálja szaktárgyán belül a nevelési lehetőségeket, a világnézet, az erkölcs, az ál- lampoh£üP|Jíötelességre nevelés érintkező pontjait. Ez követelmény is a nevelői hiva­tást végzőkkel szemben. Valamennyi tan­tárgyban ott rejlenek — az ismeretek bir­tokba vételén túl — a nevelési lehetőségek is. De az élettel szoros kapcsolatban élő nevelő nem szakadhat el a mindennapok kérdései­től. Válaszolnia, vitázni, érvelni, állást fog­lalni kell minden olyan itthoni, vagy tágabb kérdésre, amelyek a gyermekeket foglalkoz­tatják. Kitérni, elhallgatni, sablonválaszt ad­ni nem lehet, mert a fiatalok így is minősí­tik nevelőiket. A On milyen körülmények hatására lett w pedagógus? Nem zavarja-e, hogy hiva­tásos pártmunkásként távolabb került a katedrától? — Azt mondhatom, elég kemény utat tet­tem meg, hatvanötben érettségiztem. Kétszer próbálkoztam az egyetemi felvétellel, siker­telenül. Ezután munkába álltam a nyíregy­házi gumigyárban, itt elvégeztem a vegyész­technikusi tanfolyamot. Aztán, amikor lehe­tőségem nyílt a tanításra, elmentem a tisza- vasvári szakmunkásképzőbe szakoktatónak. Később a nyíregyházi 110. sz. ipari szakmun­kásképzőben folytattam a nevelést, elvégez­tem levelezőn a Munkaügyi Minisztérium hároméves pedagógiai tanfolyamát. Techni­kus tanár lettem. Amikor pedig lehetőségem nyílt, hogy felvegyenek a hároméves politi­kai főiskola nappali tagozatára, felnőtt em­berként vállaltam a tanulást. Itt szereztem tanári oklevelet. Korábban a nyíregyházi vá­rosi pártbizottság munkatársa voltam. Nem szakadtam el a pedagógiától, a megyei párt- bizottság oktatási igazgatóságán a munkás- mozgalom tanszék munkájában veszek részt. — A város kommunista pedagóguskollek­tívája helyezett a mostani helyemre, akik előtt bizonyítanom kell. Ezért bizonyos szem­pontból diáknak is érzem magam, akinek a testület előtt mindennap vizsgáznia kell. Min­denekelőtt, kommunista pedagógushoz mél­tóan élni és dolgozni. Köszönöm az interjút. Páll Géza Gondolom, magad is észrevetted, mi­lyen figyelemmel követtem szavaidat, amikor volt évfolyamtársunkról kezdtél beszélni. Felidézted: „Emlékszel, ő volt az egyik legjobb fej az akkori maturan- dusok között, mindnyájan irigyeltük a tudásáért, valamennyien igyekeztünk majmolni. Most látnád? Talán el sem hinnéd, hogy ő, az egykori eszménykép áll előtted. Mint mondtad: közös ismerősünk, aki valaha eminens volt a középiskolában, teljesen elszürkült, elparlagiasodott ott vidéken. Nemcsak a külseje cullos, ilye­nek a gondolatai is. Pocakot eresztett, láthatóan nagyétkűvé, nagyivóvá vált, akinek csak az effajta vegetálás jelenti az egyetlen célt. Ne haragudj, de míg szavaidat hall­gattam, eszembe jutott, hogy Te és az a bizonyos „elparlagiasodott” egykori év­folyamtárs nagy riválisok voltatok! Mindketten versengtetek a szőke Vera kegyeiért, s ha jól emlékszem, akikpr ne­ked kellett hátrább lépni egy sorral, merthogy a lány a riválisodat kedvelte jobban. Miért titkolnám: úgy véltem, hogy a közös ismerőst Te még mindig az egykori sérelem miatt ócsárolod előttem, hiszen az a Vera valóban nem minden­napi szépség volt a diáklányok között. Nem szokásom, de ezúttal utánanéz­tem a dolognak: valóban olyan lesújtó volna egykori évfolyamtárs jó húsz év után? Arra vitt az utam, hát bekopog­tam hozzá. Most beosztott agronómus az egyik téeszben, kapott szolgálati la­kást, van háztájija, egy lestrapált Sko­dája, és a nyakkendőt ma is éppen úgy utálja, mint a szalagavatón. Szó, ami szó: becsületesen elterebélye- sedett a mi közös barátunk. Elmondta, harmincévesen kezdett el szélesedni, addig majd kettétört, olyan ujjnyi vé­kony volt. „Sokáig emésztett, hogy még­sem az lehettem, amire vágytam. Eluta­sítottak az orvosiról kétszer, akkor men­tem az agrárra, kevés kedvvel, de köze­pesnél így sem voltam rosszabb. Ez a harmadik helyem, a két első téesz közül az egyik beolvadt a szomszédos nagyob­bá, a másikat szanálták, mert vacak ve­zérkar irányított, olyanok, akik jobban szerettek inni, mint dolgozni. Menekül­tem tőlük. Itt már -nyolc éve lesz, hogy dolgozom. Mit mondjak, megvagyok, messze a várostól.” Amíg beszélt a mi közös ismerősünk, néztem az öltözékét. Szentigaz, nem ép­pen a divatbemutatóra készült, de hát nekem ez természetes volt, hiszen tudom, hogy aki motorkerékpáron járja a ha­tárt, annak mellőznie kell a lakkcipőt és a csokor nyakkendőt. Mellesleg, egé­szen jól állt neki a bőrzakó, a garbó. „Van három szép gyermekem, az asz- szony óvónő, valahogy megvagyunk anyagilag.” Amíg beszélt, jó volt hallani szabatos kifejezéseit, egyszerű — vagy ta­lán letisztult — szókincsét, mely men­tes volt mindenféle divatos cicomától, s mely nem hemzsegett mostanság sikkes idegen kifejezésektől. Felragyogott az egész nagydarab ember, amikor a rábí­zott üzemágról beszélt; arról, hogy mi­lyen jó érzés látni az egyszerű falusi embereket a vegyszerekkel bánni. Téli estéken néhány előadást is tart mind­ezekről a kultúrházban, olyankor úgy érzi magát, mintha professzor volna"'Gö- döllőn. Aztán visszazuhan a valóságba, amikor le kell ülni egy-két nagyfröccsre a kisvendéglőben a hallgatóságával... Nem hinnéd, maga hozakodott elő mindazzal, amit Te felróttál neki. Példá­ul azzal, hogy van már színes tévéje, ja­pan magnója, falnyi szakkönyvtára, mégis úgy érzi, elsuhan mellette az élet, a kor. Nyert már pályázatot egyszer a megyénél, kapott kitüntetést zárszáma­dáskor, mégis hiányzik neki az az izzó vita, melynek valaha részese, sőt, hang­adója lehetett. Maga vallotta meg: nem szeretne elmaradni a világtól, de egye­dül, távol a nyüzsgéstől ez reális veszély. Ezért döntött úgy: ősztől szakmérnökibe kezd, ott rászorítják a rendszerességre, arra, hogy ne elégedjék meg a kis napi sikerekkel — bár az sem utolsó dolog — hanem frissítse ismereteit, mártózzék meg a szaktudomány friss vizében. Nem hiszed el, de amíg erről szólt a volt év­folyamtárs, megszépült körülötte a ‘ kis^ hivatali szoba, melyben naponta csak' egy órát tölt összesen. ArróL egy szót sem szólt közös ismerősünk, hogy tsz- ük utóbb kétszer lett kiváló s hogy ebben — mások mondták el — neki óri­ási szerepe volt. Ja, míg el nem felejtem: Verával is találkoztam. Mint ismerősünk felesége, még mindig szép és elégedett ember. Üdvözöl: Ignácz József pedagógus pártbizottsági titkárral rVasárnapi1 MNTERJÚj

Next

/
Thumbnails
Contents